3377/2012. (XII. 15.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2012.12.15.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t :

Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.I.10.439/2011/5. számú ítéletének megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozók panaszukban a Kúria Mfv.I.10.439/2011/5. számú ítéletének megsemmisítését kérték. Az indítványozók 2000. február 1-jétől a Miniszterelnöki Hivatalban, majd 2002. szeptember 16-tól különféle, a Miniszterelnöki Hivatal által megbízott szervezetek, illetve közbeszerzési eljárás során kiválasztott cégek alkalmazásában végeztek ügyfél-tájékoztatási feladatokat, különösen a család- és lakástámogatások kérdéskörében. A munkaügyi per megindításának oka az volt, hogy a sorban az utolsó munkáltató – az alapper alperese – (a továbbiakban alperes munkáltató) 2009. szeptember 10-én az indítványozók munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette a próbaidő alatt. Az indítványozók mint az alapper felperesei keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a jogutódlásra tekintettel 2000. február 1-jétől folyamatos jogviszonyuk áll fenn. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság az indítványozók keresetét elutasította. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a tényállásban rögzítette, hogy az indítványozók mely szervezetekkel, cégekkel álltak munkaviszonyban, attól függően, hogy az ügyfélszolgálati tájékoztatási feladatokat mely szervezet vagy cég látta el. Az alperes munkáltató a munkába állást követő napon, tehát a próbaidő alatt, azonnali hatállyal megszüntette munkaviszonyukat. Ennek előzményeként az indítványozók dönthettek, hogy korábbi munkáltatójuk alkalmazásában maradnak, avagy az alperes munkáltató dolgozói lesznek. Az indítványozók az utóbbi megoldást választották, korábbi munkáltatójuknál rendes felmondással megszüntették munkaviszonyukat. Az indítványozókat alkalmazó utolsó két cég között nem jött létre munkáltatói jogutódlás. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság nem találta bizonyítottnak az indítványozók rendeltetésellenes joggyakorlásra való hivatkozását, és kifejtette, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban Mt.) nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely előírná, hogy a próbaidő alatt milyen időtartam letelte után lehet megszüntetni a munkaviszonyt.

[2] Az indítványozók fellebbeztek, melynek következtében a másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság közbenső ítéletével a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy 2002. október 16-tól kezdve jogfolytonos az indítványozók munkaviszonya, az alperes munkáltató jogellenesen szüntette meg munkaviszonyukat. Megállapította, hogy az utolsó két munkáltató között egy, az identitását megőrző gazdasági egység átszállása valósult meg, melynek következtében a munkajogi jogutódlás megállapítható.

[3] Az alperes munkáltató kérelmére eljárva a Kúria mint felülvizsgálati bíróság az első fokon eljárt Fővárosi Munkaügyi Bíróság ténymegállapítását tartotta helytállónak, amely szerint a közbeszerzési eljáráson nyertes cég és az alperes munkáltató közötti alvállalkozói megállapodás – amely az indítványozók korábbi munkáltatója vonatkozásában semmiféle szerződéses kapcsolatot nem eredményezett – nem tekinthető az Mt. 85/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti megállapodásnak. A Kúria tehát a másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokon eljárt Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletét hagyta helyben.

[4] Az indítványozók ezt követően fordultak az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban Abtv.) 27. § szerinti alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérték a Kúria ítéletének megsemmisítését. Beadványukban előadták, hogy „a munkajogi jogutódlás a munkavállalóknak a munkaviszonyból eredő alapvető, az Alaptörvényben is védett jogosultsága.” Támadták a Kúria ténymegállapítását, véleményük szerint a munkáltatói jogutódlásról szóló megállapodást a közbeszerzési eljárások helyettesítik. Az indítványozók álláspontja szerint alapvető joguk és érdekük a „munkajogi jogosultság megállapíthatósága”, amelynek hiányában sérül egyrészt a jogbiztonsághoz fűződő alapvető alkotmányos érdek, másrészt az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdésében deklarált, az egészséget, biztonságot, és a méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételek garanciája.

[5] Az Alkotmánybíróság főtitkára hiánypótlási felhívásának eleget téve az indítványozók panaszukat kiegészítették. Ebben továbbra is a jogbiztonság sérelmére hivatkoztak, illetve az Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdésének sérelmét állították az eljárással és a Kúria ténymegállapításával összefüggésben, mert az véleményük szerint ellentétes az „európai bírósági ítélkezési gyakorlattal.”

[6] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben ezért mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az Abtv. 26–27. §-aiban és az Abtv. 29–31. §-aiban foglalt feltételeket az alkotmányjogi panasz kimeríti-e.

[7] 2.1. Az indítványozók alkotmányjogi panaszukat főképpen az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére alapították, azonban az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panasznak feltétele az Alaptörvényben biztosított jog sérelme.

[8] „Az Alkotmánybíróság a 2011. december 31. napjáig hatályos Alkotmánnyal összefüggésben az alkotmányjogi panaszokat csak az érdemben valamely Alkotmányban biztosított jog sérelemére való hivatkozás esetén vizsgálta. A jogbiztonság követelményének sérelmére való hivatkozást alapvetően két esetben, a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetén vizsgálta (összefoglalóan: 1140/D/2006. AB végzés, ABH 2008, 3578, 3580.).

[9] Minthogy az Alaptörvény a valódi alkotmányjogi panasz esetében is „Alaptörvényben biztosított jogról” rendelkezik, ekképp nincs indok arra, hogy az Abtv. 27. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz esetében a korábbi gyakorlatától eltérjen és a jogbiztonság sérelmére vonatkozó indítványokat a fenti korlátozás nélkül, a jogbiztonság követelményének teljes tartalmára kiterjedően vizsgálja az Alkotmánybíróság.” [3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]]

[10] Jelen ügy indítványozói a jogbiztonság sérelmével összefüggésben nem e két kivételes esetre hivatkoztak. A kialakult alkotmánybírósági gyakorlat alapján tehát a jogállamiságból levezetett jogbiztonság elvére való hivatkozás alkotmányos alapjog sérelmét önmagában nem alapozza meg, ezért arra az indítványozók alkotmányjogi panaszukban nem hivatkozhatnak.

[11] 2.2. Az indítványozók indítvány-kiegészítésükben azt is állították, hogy a Kúria ítélete sérti az Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdését is, mert az véleményük szerint ellentétes az „európai bírósági ítélkezési gyakorlattal.” Az Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdése azonban szintén nem alapjogot deklarál, így az alkotmányjogi panasz során erre sem lehet hivatkozni.

[12] 2.3. Az indítványozók az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdésére – miszerint minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez – is hivatkoztak beadványukban, azonban ezzel összefüggésben semmilyen alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vetettek fel, illetve alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem adtak elő.

[13] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában előírt követelményeknek nem felel meg, ezért azt az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdése valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2012. december 10.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró

	Dr. Balogh Elemér s. k.,				Dr. Pokol Béla s. k.,
			alkotmánybíró			alkotmánybíró

		Dr. Stumpf István s. k.,		Dr. Szívós Mária s. k.,
			alkotmánybíró	előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3107/2012.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek