• Tartalom

37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet

37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet

a belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről

2023.07.01.

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (6) bekezdésében, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (2) bekezdés 5. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d)–f), h), n), p)–u), w) és x) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

MINISZTERI DÍJAK

1. Év Rendőre Miniszteri Díj

1. § (1)1 Az Év Rendőre Miniszteri Díj a rendőrség hivatásos állományú tagjának adományozható a huzamosabb idő óta végzett példamutató szolgálatellátás mellett az adományozás évét megelőző évben nyújtott kiemelkedő teljesítmény, a rendészeti tevékenység népszerűsítése és a társadalmi kapcsolatok építése terén végzett tevékenység elismerésére, páratlan naptári évben 8 fő részére, páros naptári évben 9 fő részére.

(1a)2 Az Év Rendőre Miniszteri Díj elismerésben részesíthető személyek közül 1 fő

a) páratlan naptári évben a terrorizmust elhárító szervnél szolgálatot teljesítő hivatásos állomány,

b) páros naptári évben a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél szolgálatot teljesítő hivatásos állomány

c)3 páros naptári évben az idegenrendészeti szervnél szolgálatot teljesítő hivatásos állomány

tagjai közül kerül kiválasztásra.

(2)4 Az Év Rendőre Miniszteri Díj elismerésben részesíthető személyek közül évente 7 fő az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv hivatásos állományának tagjai közül kerül kiválasztásra. A díjazottak összetétele lehetőség szerint kifejezi a különböző szolgálati ágak és szakmacsoportok képviseletét.

(3) A miniszteri díj átadására a Rendőrség Napja (április 24.) alkalmából kerül sor.

2. Év Tűzoltója Miniszteri Díj

2. § (1) Az Év Tűzoltója Miniszteri Díj a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományú tagjának a huzamosabb idő óta végzett példamutató szolgálatellátás mellett az adományozás évét megelőző évben nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismerésére, a katasztrófavédelem népszerűsítése és a társadalmi kapcsolatok építése terén végzett tevékenység elismerésére, évente 3 fő részére adományozható.

(2) A miniszteri díj átadására a Tűzoltóság Napja (május 4.) alkalmából kerül sor.

3.5 Az Év Büntetés-végrehajtási Szakembere Miniszteri Díj

3. § (1) Az Év Büntetés-végrehajtási Szakembere Miniszteri Díj a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjának adományozható a huzamosabb idő óta végzett példamutató szolgálatellátás mellett az adományozás évét megelőző évben nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismerésére, a büntetés-végrehajtás népszerűsítése és a társadalmi kapcsolatok építése terén végzett tevékenység elismerésére, évente 3 fő részére.

(2) A díjazottak összetétele lehetőség szerint kifejezi a különböző szakterületek képviseletét.

(3) A miniszteri díj átadására a Büntetés-végrehajtási Szervezet Napja (szeptember 8.) alkalmából kerül sor.

4.6

4. §

5. Szolgálunk és Védünk Miniszteri Díj

5. § A rendkívüli körülmények közötti, példamutató szolgálatteljesítés közben súlyos sérülést szenvedett, vagy életét vesztett hivatásos szolgálati viszonyban álló személyek helytállásának elismerésére Szolgálunk és Védünk Miniszteri Díj adományozható.

6.7 Év Belügyi Informatikai Fejlesztése Miniszteri díj

6. § (1) Az Év Belügyi Informatikai Fejlesztése Miniszteri díj a belügyminiszter által vezetett minisztériumnál, valamint a belügyminiszter irányítása, felügyelete alatt álló szerveknél foglalkoztatott személyek részére, az adományozás évét megelőző évben nyújtott kiemelkedő, a rendvédelmi, az egészségügyi és a köznevelési ágazat terén informatikai tevékenység magas szintű művelése során elért szakmai eredménye elismerésére, évente ágazatonként egy fő részére adományozható.

(2) A miniszteri díj átadására Magyarország nemzeti ünnepe (március 15.) alkalmából kerül sor.

7. Magyarországi Falumegújítási Díj

7. § (1) A Magyarországi Falumegújítási Díj adományozható a kétévente kiírásra kerülő pályázatra benyújtott legkiválóbb minőségű, példamutató falumegújítási kezdeményezések, tevékenységek elismerésére.

(2) Páratlan naptári években, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 1059/2003/EK rendeletben meghatározott NUTS 2 szerinti régiónként legfeljebb 2 önkormányzat, illetve önkormányzati pályázat hiányában a települést képviselő civil szervezet részesülhet elismerésben.

(3) A Magyarországi Falumegújítási Díjak elnevezése:

a) A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért,

b) Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért,

c) Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kimagasló teljesítményért.

(4)8 Oklevél elismerésben részesülhetnek a saját régiójukból tovább nem jutott, de megfelelő pályaművet benyújtó önkormányzatok. Az oklevél szövege: „a falumegújításban tett különleges teljesítményért”.

8. Helyi Önkormányzatokért Miniszteri Díj

8. § (1) A Helyi Önkormányzatokért Miniszteri Díj adományozható a helyi önkormányzatok érdekében huzamos időn keresztül végzett kimagasló közigazgatási munka és egyéb önkormányzati feladatok terén kifejtett eredményes tevékenység elismerésére.

(2) A díj azoknak a természetes személyeknek, önkormányzati érdekképviseleti szervezeteknek, szakmai szervezeteknek, civil szervezeteknek adományozható, akik

a) a helyi önkormányzati rendszer továbbfejlesztése,

b)9 a település, a vármegye önkormányzatának fejlődése,

c) az önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások minőségének javítása érdekében,

d) az önkormányzatok társulási kapcsolatai fejlesztésének,

e) az ügyfélbarát közigazgatás,

f) a helyi önkormányzatok eredményes működésének

elősegítése területén kiemelkedő munkát végeztek.

(3)10 A Helyi Önkormányzatokért Miniszteri Díjban évente 3 természetes személy és 3 szervezet részesíthető.

(4) A díj átadására a Helyi Önkormányzatok Napja (szeptember 30.) alkalmával kerül sor.

8/A. 11 Szolgáltató Önkormányzat Díj

8/A. § (1) A Szolgáltató Önkormányzat Díj adományozható a „Szolgáltató Önkormányzat” kritériumrendszer szerinti, az együttműködés, átláthatóság és nyitottság, hatásosság, hatékonyságjavulás, fontosság, fenntarthatóság és megismételhetőség szempontjából jó gyakorlatot megvalósító helyi önkormányzatok számára.

(2) A díj elnyerésének feltétele pályázat benyújtása.

(3) A Szolgáltató Önkormányzat Díj kategóriáit évente a Szolgáltató Önkormányzat Díj Szakmai Kuratóriuma (a továbbiakban: szakmai kuratórium) alakítja ki.

(4) A Szolgáltató Önkormányzat Díjban évente legfeljebb tíz helyi önkormányzat részesíthető.

(5) A Szolgáltató Önkormányzat Díjban nem részesülhet az a helyi önkormányzat, amelynél

a) a működéssel, gazdálkodással összefüggésben végleges hatósági vagy jogerős bírósági határozattal megállapított szabálysértést, bűncselekményt követtek el,

b) az Országgyűlés a képviselő-testületet feloszlató határozatot hozott,

c) az államháztartási rendet megsértették (különösen adatszolgáltatás, állami támogatás felhasználása, gazdálkodás során),

d) a törvényességi felügyeleti eljárásban a kormányhivatal a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 132. § (1) bekezdése, 136. § (2) bekezdése és 137. § (1) bekezdése szerinti intézkedést tette,

az a) pont esetében a határozat véglegessé válásától vagy jogerőre emelkedésétől, a b) pont esetében a határozat közzétételétől, a c) és d) pont esetében a szabálytalanság megállapításától számított három évig.

(6) A helyi önkormányzat pályázatában nyilatkozik arról, hogy az (5) bekezdésben meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn. A szakmai kuratórium a nyilatkozatban foglaltakat a hatósági és az önkormányzati nyilvántartások alapján ellenőrzi.

(7) A Szolgáltató Önkormányzat Díj átadása évente egyszer a Helyi Önkormányzatok Napja (szeptember 30.) alkalmával történik.

8/B. 12 Balázs János-díj

8/B. § (1) A Balázs János-díj a hátrányos helyzetű emberek, közösségek – főleg romák – társadalmi felzárkózásáért, oktatásáért, foglalkoztatásuk elősegítéséért, társadalmi beilleszkedésük és megbecsülésük segítéséért végzett magas színvonalú szakmai munkáért, valamint a jövő generációjának példaképet adó, a roma identitás, roma kultúra megőrzéséért, gyarapításáért munkálkodó, a romák és nem romák egymás megismerését, társadalmi párbeszédét támogató, a békés társadalmi együttélést előmozdító kiemelkedő munkáért adományozható.

(2) A Balázs János-díj természetes személyeknek, egyházi vagy civil szervezeteknek adományozható.

(3) A Balázs János-díj átadására a Nemzetközi Roma Nap (április 8.) alkalmából kerül sor.

(4) A Balázs János-díjból évente legfeljebb három adományozható.

(5)13 A Balázs János-díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A Balázs János-díj emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 95 mm, vastagsága 5-6 mm, „Balázs János Díj” félkörívű, továbbá „1905–1977” felirattal, Balázs János fényképével. A hátlapon Magyarország címere és az adományozás éve vésett felirattal.

(6) A Balázs János-díjhoz pénzjutalom jár. A Balázs János-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9. Az Év Vízügyi Dolgozója Miniszteri Díj

9. § (1)14 Az Év Vízügyi Dolgozója Miniszteri Díj a vízügyi igazgatási szervek és a vízügyi hatóságok állományában dolgozó, munkájukat huzamos időn keresztül kiválóan végző, a közösség elé példaképül állítható kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban állók elismerésére adományozható, évente 2 fő részére.

(2) A miniszteri díj átadására a Víz Világnapja alkalmából (március 22.) kerül sor.

9/A.15 Vásárhelyi Pál-díj

9/A. § (1) Vásárhelyi Pál-díj adományozható a vízügy érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenység, valamint életmű elismeréseként.

(2) Évente öt díj adományozható, a március 22-ei Víz Világnapja alkalmából.

9/B.16 Hőgyes Endre-díj

9/B. § (1) A Hőgyes Endre-díj a kiemelkedő orvos-szakmai életmű elismeréseként adományozható, különös tekintettel az orvostudományi kutatásban végzett jelentős tevékenységre, illetve ennek eredményére.

(2) A Hőgyes Endre-díj átadására minden évben Hőgyes Endre születése napja (november 30.) alkalmából kerül sor.

(3) A Hőgyes Endre-díjból évente legfeljebb egy adományozható.

(4) A Hőgyes Endre-díjjal díjazott emlékérmet, és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj kerek alakú, 70 milliméter átmérőjű, egyoldalas emlékérem, amely 150 × 100 milliméteres márványlapra van szerelve. Az emlékérem Hőgyes Endre domború arcképét ábrázolja, amely Kampfl József alkotása.

(5) A Hőgyes Endre-díjhoz pénzjutalom jár. A Hőgyes Endre-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/C.17 Semmelweis Ignác-díj

9/C. § (1) A Semmelweis Ignác-díj annak adományozható, aki az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, illetve tevékenységével jelentősen hozzájárult ilyen eredmény eléréséhez.

(2) A Semmelweis Ignác-díj azon önkormányzati, egyházi és civil szervezeteknek, egészségügyi intézményeknek és gazdálkodó szervezeteknek is adományozható, amelyek az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt értek el.

(3) A Semmelweis Ignác-díj átadására minden évben Semmelweis Ignác születése napja (július 1.) alkalmából kerül sor.

(4) A Semmelweis Ignác-díjból évente legfeljebb öt adományozható.

(5) A Semmelweis Ignác-díjjal díjazott emlékszobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékszobor bronzból készült, 400 milliméter magasságú kisplasztikai alkotás. A Semmelweis Ignác alakját megformáló emlékszobor Domonkos Béla szobrászművész alkotása.

(6) A Semmelweis Ignác-díjhoz természetes személy díjazott esetén pénzjutalom jár. A Semmelweis Ignác-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/D.18 Batthyány-Strattmann László-díj

9/D. § (1) A Batthyány-Strattmann László-díj annak adományozható, aki szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás során vagy a tudományos kutatás során hozzájárult az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez, e tevékenysége során elért kimagasló teljesítménye elismeréseként.

(2) A Batthyány-Strattmann László-díj átadására minden évben Semmelweis Ignác születése napja (július 1.) alkalmából kerül sor.

(3) A Batthyány-Strattmann László-díjból évente legfeljebb harminc adományozható.

(4) A Batthyány-Strattmann László-díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készül, átmérője 85 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, Batthyány-Strattmann László domború arcképét ábrázolja, és rajta a „BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ-DÍJ” felirat található.

(5) A Batthyány-Strattmann László-díjhoz pénzjutalom jár. A Batthyány-Strattmann László-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/E.19 Pro Sanitate díj

9/E. § (1) A Pro Sanitate díj az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenységért adományozható.

(2) A Pro Sanitate díj átadására minden évben Batthyány-Strattmann László születése napja (október 28.) alkalmából kerül sor.

(3) A Pro Sanitate díjból évente legfeljebb ötven adományozható.

(4) A Pro Sanitate díjjal díjazott emlékérmet, és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 98 milliméter. Az emlékérem egyoldalas, a gyógyító orvost és a betegét ábrázolja.

(5) A Pro Sanitate díjhoz pénzjutalom jár. A Pro Sanitate díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

9/F.20 Védőnői Szolgálatért díj

9/F. § (1) A Védőnői Szolgálatért díj annak a természetes személynek adományozható, aki a területi védőnői munkában és a védőnők oktatásában egyaránt kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, és tevékenységével jelentősen hozzájárult ilyen eredmény eléréséhez.

(2) A Védőnői Szolgálatért díj átadására minden évben Batthyány-Strattmann László születése napja (október 28.) alkalmából kerül sor.

(3) A Védőnői Szolgálatért díjból évente legfeljebb egy adományozható.

(4) A Védőnői Szolgálatért díjjal díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A Védőnői Szolgálatért díjhoz pénzjutalom jár. A Védőnői Szolgálatért díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/G.21 Elige Vitam díj

9/G. § (1) Az Elige Vitam díj a szenvedélybetegségek elleni küzdelem területén végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.

(2) Az Elige Vitam díj átadására minden évben Batthyány-Strattmann László születése napja (október 28.) alkalmából kerül sor.

(3) Az Elige Vitam díjból évente legfeljebb három adományozható.

(4) Az Elige Vitam díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 70 milliméter. Az emlékérem Szabó Géza ötvösmester alkotása, egyoldalas, térben kétfelé megosztott fát ábrázol, és rajta az „ELIGE VITAM” felirat található.

(5) Az Elige Vitam díjhoz pénzjutalom jár. Az Elige Vitam díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/H.22 Eötvös József-díj (köznevelési tagozat)

9/H. § (1) Az Eötvös József-díj azoknak a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik nevelő-oktató munkájuk során életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett.

(2) Az Eötvös József-díj átadására Pedagógusnap (június első vasárnapja) alkalmából kerül sor.

(3) Az Eötvös József-díjból évente legfeljebb hat adományozható.

(4) Az Eötvös József-díjjal díjazott kisplasztikát, és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj bronzból készült kisplasztika, magassága 200 milliméter. A kisplasztika Kutas László szobrászművész alkotása. A kisplasztika Eötvös József álló alakját ábrázolja.

(5) Az Eötvös József-díjhoz pénzjutalom jár. Az Eötvös József-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/I.23 Apáczai Csere János-díj (köznevelési tagozat)

9/I. § (1) Az Apáczai Csere János-díj a nevelő-oktató, gyógypedagógiai, valamint idegen nyelvi oktatás területén nyújtott kiemelkedő munkáért adományozható.

(2) Az Apáczai Csere János-díj átadására Pedagógusnap (június első vasárnapja) alkalmából kerül sor.

(3) Az Apáczai Csere János-díjból évente legfeljebb harminckettő adományozható.

(4)24 Az Apáczai Csere János-díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj díszdobozban elhelyezett kerek alakú, felületén ezüstözött, rézötvözetből készült emlékérem, amelynek átmérője 60 milliméter, vastagsága 4 milliméter. Az emlékérem előlapján Apáczai Csere János dombormű mellképe és azon „Apáczai Csere János-díj” felirat található, a hátoldalán Magyarország címere látható.

(5) Az Apáczai Csere János-díjhoz pénzjutalom jár. Az Apáczai Csere János-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/J.25 Németh László-díj

9/J. § (1) A Németh László-díj azoknak a köznevelés területén nevelő-oktató pedagógiai munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik munkásságuk során a gyermekek harmonikus személyiségformálásában, a különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel, odaadással hosszú időn át tevékenykedtek.

(2) A Németh László-díj átadására Pedagógusnap (június első vasárnapja) alkalmából kerül sor.

(3) A Németh László-díjból évente legfeljebb harmincöt adományozható.

(4)26 A Németh László-díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj kerek alakú, felületén ezüstözött, rézötvözetből készült emlékérem, amelynek átmérője 60 milliméter, vastagsága 4 milliméter. Az emlékérem előlapján Németh László dombormű mellképe és azon „Németh László-díj” felirat található, a hátoldalán Magyarország címere látható.

(5) A Németh László-díjhoz pénzjutalom jár. A Németh László-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/K.27 Trefort Ágoston-díj (köznevelési tagozat)

9/K. § (1) A Trefort Ágoston-díj azoknak az állami és egyházi fenntartású intézményben dolgozóknak adományozható, akik a nevelés-oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek.

(2) A Trefort Ágoston-díj átadására Pedagógusnap (június első vasárnapja) alkalmából kerül sor.

(3) A Trefort Ágoston-díjból évente legfeljebb tizenkettő adományozható.

(4)28 A Trefort Ágoston-díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj díszdobozban elhelyezett kerek alakú, felületén ezüstözött, rézötvözetből készült emlékérem, amelynek átmérője 60 milliméter, vastagsága 4 milliméter. Az emlékérem előlapján Trefort Ágoston dombormű mellképe és azon „Trefort Ágoston-díj” felirat található, a hátoldalán Magyarország címere látható.

(5) A Trefort Ágoston-díjhoz pénzjutalom jár. A Trefort Ágoston-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

9/L.29 Brunszvik Teréz-díj

9/L. § (1) A Brunszvik Teréz-díj kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért és az óvodapedagógus képzésben kiemelkedő munkát végző oktatók elismerésére, a szakma fejlesztéséért, a családok és a gyermekek jólétének növelése érdekében tett közszolgálati tevékenység elismeréseként adományozható.

(2) A Brunszvik Teréz-díj átadására Pedagógusnap (június első vasárnapja) alkalmából kerül sor.

(3) A Brunszvik Teréz-díjból évente legfeljebb húsz adományozható.

(4)30 A Brunszvik Teréz-díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj díszdobozban elhelyezett kerek alakú, felületén ezüstözött, rézötvözetből készült emlékérem, amelynek átmérője 60 milliméter, vastagsága 4 milliméter. Az emlékérem előlapján Brunszvik Teréz dombormű mellképe és azon „Brunszvik Teréz-díj” felirat található, a hátoldalán Magyarország címere látható.

(5) A Brunszvik Teréz-díjhoz pénzjutalom jár. A Brunszvik Teréz-díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/M.31 Pro Caritate díj

9/M. § (1) A Pro Caritate díj a szociális ellátás fejlesztéséhez való hozzájárulásért, a szociális szakmák területén végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére, a gyermekvédelem, a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja érdekében, illetve az ezzel foglalkozó intézményekben végzett, továbbá a belügyminiszter feladatkörébe tartozóan az esélyteremtés előmozdítása területén végzett kiemelkedő szakmai, közszolgálati, karitatív tevékenységért adományozható.

(2) A Pro Caritate díj átadására a Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából kerül sor.

(3) A Pro Caritate díjból évente legfeljebb tizenöt adományozható.

(4) A Pro Caritate díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj kerek alakú, bronzból készült emlékérem, amelynek átmérője 97 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, egészalakos figurákat ábrázol: földön ülő férfialaknak fiatal nő bögrében vizet ad, a köriratban a „PRO CARITATE” felirat található.

(5) A Pro Caritate díjhoz pénzjutalom jár. A Pro Caritate díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

9/N.32 Idősekért díj

9/N. § (1) Az Idősekért díj az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, az időskori aktivitás megőrzése érdekében kifejtett munka, valamint az idősgondozás területén az ápolásra szoruló idősek életminőségének, méltóságának, tartalmas mindennapjainak érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.

(2) Az Idősekért díj átadására a Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából kerül sor.

(3) Az Idősekért díjból évente legfeljebb három adományozható.

(4) Az Idősekért díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj kerek alakú, bronzból készült emlékérem, amelynek átmérője 126 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, nagylombú fát körbetáncoló fiatalokat ábrázol, és rajta az „IDŐSEKÉRT DÍJ” félkörívű felirat található.

(5) Az Idősekért díjhoz pénzjutalom jár. A Idősekért díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/O.33 ÉRTÉK VAGY! díj

9/O. § (1) Az ÉRTÉK VAGY! díj olyan munkáltatónak, foglalkozási rehabilitációs szolgáltatónak, valamint magánszemélynek adható, aki a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása érdekében tett tevékenységével kimagasló eredményt ért el, vagy ezen a területen olyan teljesítményt nyújtott, amely a társadalom számára példaértékkel szolgál.

(2) Az ÉRTÉK VAGY! díj az alábbi kategóriákban kerül átadásra:

a) nyílt munkaerőpiaci munkáltatónak az Év Befogadó Munkáltatója díj;

b) akkreditált munkáltatónak az Év Rehabilitációs Munkáltatója díj;

c) fejlesztőfoglalkoztatónak az Év Fejlesztő Foglalkoztatója díj;

d) akkreditált foglalkozási rehabilitációs szolgáltatóknak az Év Foglalkozási Rehabilitációs Szolgáltatója díj;

e) a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élők foglalkoztatását példaértékűen segítő természetes személynek a Mindennap Hős díj.

(3) Az ÉRTÉK VAGY! díj átadására minden év első negyedévében megrendezésre kerülő ÉRTÉK VAGY! konferencia keretében kerül sor.

(4) A (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti kategóriákban a díjból évente, kategóriánként legfeljebb egy-egy díj osztható ki.

(5) A (2) bekezdés e) pontja szerinti kategóriában évente legfeljebb négy díj osztható ki, azzal, hogy három díj a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő természetes személynek, és egy díj a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élők foglalkoztatását példaértékűen segítő természetes személynek adományozható.

(6) A díjjal díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap. A kisplasztika tölgyfából és átlátszó plexiből készült, oldalán ledes világítással és ujjlenyomatot mintázó tükör plexi berakással. A kisplasztika bal oldalán római számokkal jelenik meg az átadás éve, a jobb oldalán az ÉrtékVagy! logó, az alapzaton pedig a díjazott neve és az „ÉrtékVagy! Díj” felirat található. A kisplasztika a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány alkotása.

(7) A (2) bekezdés e) pontja szerinti díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/P.34 Szent Kristóf a Gyermekekért díj

9/P. § (1) A Szent Kristóf a Gyermekekért díj a gyermekvédelem, gyermek- és ifjúságügy területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenység elismerésére adományozható.

(2) A Szent Kristóf a Gyermekekért díj átadására minden év decemberében kerül sor.

(3) A Szent Kristóf a Gyermekekért díjból évente legfeljebb három adományozható.

(4) A Szent Kristóf a Gyermekekért díjjal díjazott az adományozást igazoló oklevelet és plakettet kap. A bronz kisplasztika 33 cm magas, gyermeket a vállán hordozó Szent Kristófot ábrázolja. A szobor talapzatán „SZENT KRISTÓF A GYERMEKEKÉRT DÍJ” (Kampfl J. és az adományozás évszáma) felirat található.

(5) A Szent Kristóf a Gyermekekért díjhoz pénzjutalom jár. A Szent Kristóf a Gyermekekért díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/Q.35 Esélyteremtésért díj

9/Q. § (1) Az Esélyteremtésért díj az esélyteremtés terén elért kiemelkedő eredmények, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozó személyek jogainak érvényesítéséhez és e jogok, valamint az emberi méltóság védelmében való fellépés, és a védelem minél szélesebb körű érvényesítése és népszerűsítése területén végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható.

(2) Az Esélyteremtésért díj természetes személyeknek, önkormányzati, egyházi vagy civil szervezeteknek, közintézményeknek adományozható.

(3) Az Esélyteremtésért díj átadására a Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából kerül sor.

(4) Az Esélyteremtésért díjból évente legfeljebb négy adományozható.

(5) Az Esélyteremtésért díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj kerek alakú, bronzból készült emlékérem, amelynek átmérője 95 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, rajta az „ESÉLYTEREMTÉSÉRT DÍJ” félkörívű felirat található.

(6) Az Esélyteremtésért díjhoz pénzjutalom jár. Az Esélyteremtésért díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

9/R.36 Szociális Munkáért díj

9/R. § (1) A Szociális Munkáért díj a szociális szakmák területén végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.

(2) A Szociális Munkáért díj átadására a Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából kerül sor.

(3) A Szociális Munkáért díjból évente legfeljebb tíz adományozható.

(4) A Szociális Munkáért díjjal díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díj kerek alakú, bronzból készült emlékérem, amelynek átmérője 102 milliméter. Az emlékérem egyoldalas, cirkuszi arénában kifeszített háló felett egyensúlyozó légtornászt ábrázol, alatta három sorban a „SZOCIÁLIS MUNKÁÉRT DÍJ” félkörívű felirat található.

(5) A Szociális Munkáért díjhoz pénzjutalom jár. A Szociális Munkáért díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

9/S.37 Szent Anna a Nevelőszülőkért díj

9/S. § (1) A Szent Anna a Nevelőszülőkért díj a nevelőszülői hivatás példamutató, kiemelkedő szakmai színvonalú teljesítésének elismerésére adományozható.

(2) A Szent Anna a Nevelőszülőkért díj átadására minden év decemberében kerül sor.

(3) A Szent Anna a Nevelőszülőkért díjból évente legfeljebb hat adományozható, ebből kettő fogyatékossággal élő gyermek, vagy fogyatékossággal élő fiatal felnőtt kiemelkedő színvonalon történő gondozásáért adható.

(4) A Szent Anna a Nevelőszülőkért díjjal díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap. A kisplasztika Józsa Pál Gyula szobrászművész alkotása. A kompozíció bronzból, cizellált gesztenyebarna patinázott felületkialakítással készül, teljes magassága 33 cm. Szent Annát ábrázolja, kezében tartva Máriát, akinek az ölében ül Jézus, kezében a Világot jelképező gömbbel. A szobor hengeres, zöld márvány talapzaton áll, amelyen a „Szent Anna a Nevelőszülőkért Díj” felirat található.

(5) A Szent Anna a Nevelőszülőkért díjhoz pénzjutalom jár. A Szent Anna a Nevelőszülőkért díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg. A Szent Anna a Nevelőszülőkért díj házaspárok közös teljesítményének elismerésére is kezdeményezhető és adományozható. A házaspárok részére történő adományozás esetén mindkét házastársnak a díjjal járó pénzjutalom teljes összege jár.

(6) A Szent Anna a Nevelőszülőkért díj adományozása a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozó számára is kezdeményezhető.

10. A miniszteri díjakkal járó egyéb juttatások

10. § (1)38 Az 1–3. §-ban, 5. §-ban, valamint 8., 9. és 9/B. §-ban meghatározott díjakkal plakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

(2)39

(3)40 Az 1–3. §-ban, az 5. §-ban és a 9. §-ban meghatározott díjakkal járó jutalom a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mindenkori illetményalap tízszeresének megfelelő összeg.

(4)41 A 6. §-ban meghatározott díjjal járó pénzjutalomnak az összege díjazottanként nettó 500 000 forint.

(5)42

10/A. §43 (1)44

(2)45 A 9/A. §-ban meghatározott díjakkal járó pénzjutalom összege díjazottakként a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mindenkori illetményalap hatszorosa.

(3) A pénzjutalom fedezetét a minisztérium költségvetésében kell előirányozni.

11. § (1) A 7. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott díj nem megosztható, nyertese nyer jogot a következő páros naptári évi Európai Falumegújítási Díj pályázaton Magyarország képviseletére.

(2) A 7. § (3) bekezdés szerinti elismerésekkel az adományozást igazoló oklevél, illetve a 4. mellékletben meghatározott emléktárgy jár.

(3) A 7. § (3) bekezdés szerinti elismerésben nem részesülő, de a pályázatra pályaművet beadó önkormányzatok, illetve civil szervezetek „A falufejlesztés egyes területein elért különleges teljesítményért” elismerő oklevelet kapnak.

(4) A 8. §-ban meghatározott díjjal járó pénzjutalom összege természetes személy elismerése esetén a mindenkori illetményalap tízszerese, szervezetnek való adományozás esetén tizenötszöröse.

11/A. §46 A 8/A. § szerinti elismeréssel az adományozást igazoló oklevél és a 33. melléklet szerinti emléktábla jár.

12. § A(z)

a)47 1–3. §-ban és az 5–6. §-ban meghatározott díjak leírását az 1. melléklet tartalmazza,

b)48

c)49

d) 7. §-ban meghatározott díjak leírását a 4. melléklet tartalmazza,

e) 8. §-ban meghatározott díj leírását az 5. melléklet tartalmazza,

f)50 8/A. §-ban meghatározott díj leírását a 33. melléklet tartalmazza,

g)51 9. §-ban meghatározott díj leírását a 6. melléklet tartalmazza,

h)52 9/A. §-ban meghatározott díj leírását a 29. melléklet tartalmazza.

II. Fejezet

ÉRDEMJELEK

11. Szemere Bertalan Érdemjel

13. § (1)53 Szemere Bertalan Érdemjel adományozható a belügyminiszternek a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben meghatározott feladatai megvalósításában huzamos időn keresztül kimagasló tevékenységet végző kormánytisztviselő, köztisztviselő, közalkalmazott és rendvédelmi igazgatási alkalmazott elismerésére évente összesen 5 fő részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 7. melléklet tartalmazza.

12. Köz Szolgálatáért Érdemjel

14. § (1)54 A belügyminiszter irányítása alatt álló szerveknél foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek, az e szervek munkáját segítő személyek, valamint a helyi önkormányzatok érdekében huzamos időn keresztül végzett kimagasló közigazgatási tevékenységet végzők részére a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany, ezüst és bronz fokozatban adományozható a rendvédelem és a közigazgatás érdekében huzamos időn keresztül végzett kiemelkedő munka elismerésére.

(2) Több fokozatot adományozni ugyanazon személynek csak a fokozatok emelkedő sorrendjének betartásával lehet.

(3) A Köz Szolgálatáért Érdemjel

a) arany fokozatában legfeljebb 50,

b) ezüst fokozatában legfeljebb 100,

c) bronz fokozatában legfeljebb 150

fő részesíthető évente.

(4) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 8. melléklet tartalmazza.

13. Szent György Érdemjel

15. § (1)55 A Szent György Érdemjel a rendőrség állományában munkájukat huzamos időn keresztül kiválóan végző, a közösség elé példaképül állítható hivatásos szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állók elismerésére, illetve a rendőrség munkáját segítő személyek elismerésére évente összesen 30 fő részére adományozható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 9. melléklet tartalmazza.

14. Szent Flórián Érdemjel

16. § (1)56 A Szent Flórián Érdemjel a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományában dolgozó, munkájukat huzamos időn keresztül kiválóan végző, a közösség elé példaképül állítható hivatásos szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban állók elismerésére, illetve a katasztrófavédelem munkáját segítő személyek elismerésére adományozható, évente összesen 10 fő részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 10. melléklet tartalmazza.

15. Szent Adorján Érdemjel

17. § (1)57 A Szent Adorján Érdemjel a büntetés-végrehajtási szervezet állományában dolgozó, munkájukat huzamos időn keresztül kiválóan végző, a közösség elé példaképül állítható hivatásos szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, valamint munkaviszonyban állók elismerésére, valamint a büntetés-végrehajtás munkáját segítő személyek elismerésére adományozható, évente összesen 10 fő részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 11. melléklet tartalmazza.

16.58

18. §

17. Bátorságért Érdemjel

19. § (1) A Bátorságért Érdemjel adományozható a belügyminiszter irányítása alatt álló szerveknél foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek részére, a kiemelkedő helytállás, különösen bátor, élete testi épsége közvetlen veszélyeztetésével járó magatartás elismerésére.

(2) A Bátorságért Érdemjel – különösen méltányolandó hősies, bátor helytállásért – kivételesen az (1) bekezdésben felsorolt szervekkel foglalkoztatási jogviszonyban nem álló személyek részére is adományozható.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 13. melléklet tartalmazza.

18. Rendkívüli Helytállásért Érdemjel

20. § (1) A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany, ezüst és bronz fokozatban adományozható a természeti és ipari katasztrófák elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállás, illetve az azt elősegítő tevékenység elismerésére.

(2) Több fokozatot adományozni ugyanazon személynek csak a fokozatok emelkedő sorrendjének betartásával lehet.

(3)59

(4) A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel

a) arany fokozatában legfeljebb 100,

b) ezüst fokozatában legfeljebb 150,

c) bronz fokozatában legfeljebb 200

fő részesíthető évente.

(5) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírásának és viselési rendjének meghatározását a 14. melléklet tartalmazza.

III. Fejezet

ÉRMEK, EMLÉKÉRMEK, EMLÉKPLAKETTEK

19. Árvíz és Belvíz Elleni Védekezésért Emlékérem

21. § (1)60 Az Árvíz és Belvíz Elleni Védekezésért Emlékérem az országot sújtó árvíz, belvíz elleni védekezésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek tevékenységének elismerésére adományozható.

(2) Az Árvíz és Belvíz Elleni Védekezésért Emlékérem

a) arany fokozata legfeljebb 1,

b) ezüst fokozata legfeljebb 5,

c) bronz fokozata legfeljebb 20

fő részére adományozható egy-egy védekezési időszakban kiemelkedő tevékenység tanúsításáért.

(3) Ugyanazon fokozat egy személy részére csak egy alkalommal adományozható.

(4) Az elismerés leírását a 15. melléklet tartalmazza.

20. Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett

22. § (1) A Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett – arany, ezüst, bronz – fokozatban a büntetés-végrehajtási feladatok végrehajtása során kiemelkedő teljesítményt nyújtók, valamint a büntetés-végrehajtással huzamosabb időn át eredményesen együttműködők munkájának elismerésére évente összesen 100 fő részére adományozható az állami, illetve a nemzeti ünnepeken, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Napja, valamint kiemelkedő esemény alkalmával.

(2) A Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett

a) arany fokozata legalább 20 év,

b) ezüst fokozata legalább 15 év,

c) bronz fokozata legalább 10 év büntetés-végrehajtási szolgálat után adományozható.

(3) A plakett arany fokozatát a belügyminiszter, ezüst és bronz fokozatát az országos parancsnok adományozza.

(4) Több fokozatot adományozni ugyanazon személynek csak a fokozatok emelkedő sorrendjének betartásával lehet.

(5) Az (1) bekezdés szerinti elismerés leírását a 16. melléklet tartalmazza.

21.61

23. §

22. 62 Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérem

24. § (1) A Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérem a katasztrófavédelem területén végzett önkéntes tevékenység során egész évben nyújtott kiemelkedő teljesítményért, valamint a katasztrófavédelem támogatásáért végzett magas színvonalú, kiemelkedően eredményes önkéntes munka elismerésére adományozható.

(2) A Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérem évente 30 személy részére adományozható, átadására állami, nemzeti ünnepen vagy a hivatásos katasztrófavédelmi szerv testületi ünnepén kerül sor.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elismerés önkéntes tűzoltó egyesület tagjainak, polgárőröknek, valamint más – a katasztrófavédelem támogatására kifejtett tevékenységet önkéntesen, nem munkaköri vagy szolgálati beosztással járó feladatként végző – természetes személyek részére adományozható.

(4) A Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérem leírását a 18. melléklet tartalmazza.

23. Békefenntartásért Emlékérem

25. § (1)63 A Békefenntartásért Emlékérem a nemzetközi szervezetek felkérésén alapuló békefenntartó tevékenység elismerésére adományozható.

(2) A Békefenntartásért Emlékéremre jogosult a személyi állomány tagja, ha a békefenntartó tevékenységét legalább hat hónapot kitöltve teljesítette. Ha a személyi állomány tagjának hazarendelésére legalább három hónap letöltését követően, szolgálati vagy a személyi állomány tagjának fel nem róható okból kerül sor, az emlékérem adományozására javaslat tehető.

(3) Több békefenntartó tevékenységben való részvétel esetén a Békefenntartásért Emlékérem ismételten adományozható.

(4) A Békefenntartásért Emlékérem leírását a 19. melléklet tartalmazza.

24. Kvassay Jenő Emlékérem

26. § (1)64 A Kvassay Jenő Emlékérem a vízügyi szakterületen huzamosabb időszakon keresztül végzett magas színvonalú, kiemelkedően eredményes munka elismerésére adományozható.

(2)65 Az Emlékérem évente legfeljebb 12 fő részére adományozható, átadására

a) a Víz Világnapja alkalmából (március 22.), valamint

b) az állami és nemzeti ünnepek

alkalmából kerülhet sor.

(3) Az Emlékérem leírását a 20. melléklet tartalmazza.

24/A. 66 Bűnmegelőzésért Emlékérem

26/A. § (1) A Bűnmegelőzésért Emlékérem a bűnmegelőzés területén huzamosabb időszakon keresztül végzett kiváló munkáért, a bűnmegelőzés támogatásáért végzett magas színvonalú, kiemelkedően eredményes munka elismerésére adományozható.

(2) A Bűnmegelőzésért Emlékérem évente 3 személy vagy szervezet részére adományozható, átadására a tárgyév decemberében kerül sor.

(3) A Bűnmegelőzésért Emlékérem leírását a 20/A. melléklet tartalmazza.

24/B. 67 Lampl Hugó Emlékplakett

26/B. § (1)68 Lampl Hugó Emlékplakett adományozható a tervezési, kivitelezési, technológiai, tájesztétikai és környezetvédelmi szempontból kimagasló, gazdaságosan megvalósított, továbbá gazdaságosan üzemeltethető vízilétesítmény (a továbbiakban: létesítmény) tervezéséért, kivitelezéséért felelős természetes személynek, a létesítmény megvalósításában való meghatározó közreműködéséért, valamint az eredményesség érdekében kifejtett munkája elismerésére.

(2)69 Az emlékplakett adományozása pályázat útján kezdeményezhető. Az emlékplakettet évenként

a) egy, a pályázat benyújtásának évében vagy az azt megelőző három évben Magyarországon üzembe helyezett létesítmény tervezéséért, valamint

b) egy, az a) pont szerinti létesítmény kivitelezéséért

felelős természetes személy nyerheti el.

(3)70 A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell, hogy évente legfeljebb egy Emlékplakett elnyerésére kerülhet sor, amelynek átadására a Víz Világnapján – március 22-én –, vagy állami, nemzeti ünnepek alkalmából kerül sor.

(4)71 A pályázati felhívásban rögzíteni kell, hogy egy, a tervezésért és egy, a kivitelezésért felelős természetes személy emlékplakettet és adományozást igazoló oklevelet kap. A létesítményen az emlékplakett adományozását igazoló emléktábla kerül elhelyezésre.

(4a)72 A pályázati felhívást minden évben az emlékplakett átadása előtt legalább hat hónappal a Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni. A felhívás közzététele érdekében az 52/B. § (1) bekezdése szerinti szakmai kuratórium intézkedik. A felhívás azonos formában és tartalommal közzétehető bármely szakmai folyóiratban és szakmai portálon is.

(5) Az emlékplakett bírálati lapját a 30. melléklet tartalmazza.

(6) Az emlékplakett és az emléktábla leírását a 31. melléklet tartalmazza.

(7) Az emlékplakett adományozására vonatkozó eljárást a 32. melléklet tartalmazza.

24/C.73 Pedagógus Szolgálati Emlékérem

26/C. § (1) A Pedagógus Szolgálati Emlékérem azoknak a nyugállományba vonuló, köznevelési intézményben dolgozó pedagógusoknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek, tanulók nevelése-oktatása érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek.

(2) A Pedagógus Szolgálati Emlékérem átadására az év során folyamatosan sor kerülhet.

(3) A Pedagógus Szolgálati Emlékérem évente korlátlan számban adományozható.

(4) A Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel jutalmazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült vertérem, átmérője 42 milliméter. Az emlékérem Fritz Mihály szobrászművész alkotása, egyoldalas, iniciálés P betűben könyvet tartó tudós pedagógus portréját ábrázolja, és rajta a „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉREM” felirat található.

IV. Fejezet

SZOLGÁLATI JEL

27. § (1)74 Szolgálati Jel adományozandó kitüntető címként a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél huzamos időn át szolgálati jogviszonyban álló személyek elismerésére a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél eltöltött 10, 20, 30 és 40 év szolgálati idő után.

(2)75 A szolgálati idő számítása szempontjából kizárólagosan az ugyanazon rendvédelmi feladatokat ellátó szervnél eltöltött szolgálati idő vehető figyelembe.

(3) A Rendőrségi Szolgálati Jel, a Katasztrófavédelmi Szolgálati Jel és a Büntetés-végrehajtási Szolgálati Jel leírását és viselésének rendjét a 21. melléklet tartalmazza.

(4)76

(5)77 Szolgálati Jel adományozására a belügyminiszter jogosult. A Szolgálati Jel adományázására irányuló munkáltatói intézkedések tervezetét a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv készíti elő és terjeszti fel a belügyminiszter részére kiadmányozásra.

V. Fejezet

EGYÉB ELISMERÉSEK

25. Miniszteri emléktárgy

28. § (1) Miniszteri emléktárgy adományozásával a példamutató hivatásos szolgálat, a kiemelkedő életpálya, valamint a magas szintű közszolgálati és közösségi tevékenység ismerhető el.

(2) Miniszteri emléktárgy adományozható továbbá

a) az 50. vagy 60. életév betöltése alkalmából, illetve nyugállományba vonuláskor,

b) nyugállományúak esetében a nyugállományba helyezést követő kerek évfordulós születésnap alkalmából.

(3) Miniszteri emléktárgyként adományozható:

a) aranygyűrű,

b) díszkard,

c) dísztőr,

d) festmény,

e) óra,

f) aranylánc,

g) egyéb tárgy vagy művészeti alkotás.

(4) A miniszteri emléktárgyak leírásának meghatározását a 23. melléklet tartalmazza.

26. Miniszteri Elismerő Oklevél

29. §78 A Miniszteri Elismerő Oklevél adományozható a belügyminiszter vezetése, irányítása alatt álló szerveknél foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek, valamint az e szervek tevékenységét segítő személyek részére a magas színvonalú munka és példamutató munkahelyi magatartás, közösségi tevékenység elismerésére.

29/A. §79 Ha a Miniszteri Elismerő Oklevélben részesülő személy egyúttal pénzjutalomban is részesül, ennek fedezetét annak a szervnek a költségvetése biztosítja, amelynek vezetője a jutalmazást kezdeményezi.

27. Pénzjutalom

30. § Jogszabály kizáró rendelkezése hiányában a belügyminiszter irányítása alatt álló szervek dolgozója a magas színvonalú munkája és példamutató munkahelyi magatartása, közösségi tevékenysége elismerésére, továbbá a szervektől nyugállományba vonult személy közösségi és a belügyi szerv érdekében kifejtett tevékenységének elismerésére pénzjutalomban részesíthető.

31. § (1)80 Pénzjutalomban kell részesíteni a belügyminiszter irányítása alatt álló szervek személyi állományának tagját, ha a belügyi szerveknél bármely foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött legalább 10 szolgálati évvel rendelkezik, és minden további 5 foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött szolgálati év után is.

(2) A jutalom összege az első esedékességkor a kifizethető – a 40. § (1) bekezdésében meghatározott – legalacsonyabb jutalom összegével azonos, amely a további ötévenként az állami költségvetésről szóló törvényben meghatározott mindenkori illetményalap 15%-ának 100 forintra kerekített összegével emelkedik.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jutalom adományozásánál

a)81 a foglalkoztatási jogviszonyban történt megszakítás esetén valamennyi, a belügyi szerveknél korábban bármely foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött időt és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 51. § (2)–(4) bekezdése, vagy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 42. § (2) bekezdése szerint más szervnél töltött szolgálati időt össze kell számítani, valamint a szolgálati évek tartama közül a kedvezőbbet kell figyelembe venni;

b) folyamatos szolgálati időként kell figyelembe venni az illetmény nélküli szabadság teljes időtartamát, amennyiben az évente a 30 napot nem haladta meg, vagy gyermek gondozása céljából került engedélyezésére, illetve a más okból engedélyezett illetmény nélküli szabadságból legfeljebb egy évet, ha az a foglalkoztatási jogviszonyba egyébként is beszámít; a hivatásos szolgálati viszony esetén a más szervnél teljesített szolgálat idejét is;

c)82 a belügyi szervektől nyugállományba helyezett, ide értve a szolgálati járandóságban részesülők, illetve azok esetén is, akik 2011. december 31. napján a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény vagy a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. törvényerejű rendelet szerinti rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásra jogosultságban részesültek, és jelenleg a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény alapján ellátásban részesülnek, ismételt foglalkoztatásakor a korábban elismert időt is figyelembe kell venni.

(4) A (3) bekezdés alkalmazásban a büntetés-végrehajtás állományába tartozó esetében szolgálati időként a büntetés-végrehajtási szervezet állományában, továbbá a belügyminiszter irányítása alatt álló szerveknél és azok jogelődeinél eltöltött jogviszonyt kell beszámítani.

(5)83 A (3) bekezdés alkalmazásában a belügyminiszter irányítása alatt álló szerveknél és jogelőd szerveinél eltöltött szolgálati időt lehet figyelembe venni.

(6) E § alkalmazásában a belügyi szerv jogelőd szervének kell tekinteni az igazságügyi és rendészeti miniszter, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, az önkormányzati miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló szerveket.

(7)84 A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ személyi állománya vonatkozásában az (1) bekezdésben meghatározott jutalom adományozásánál a (3) bekezdésben foglaltakon túl a jogelőd Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézeteknél foglalkoztatási jogviszonyban töltött időt is figyelembe kell venni.

28. Jutalomüdülés

32. § Jogszabály kizáró rendelkezése hiányában a belügyminiszter irányítása alatt álló szervek dolgozója a magas színvonalú munkája és példamutató munkahelyi magatartás, közösségi tevékenység elismerésére, jutalomüdülésben részesíthető.

29. Csapatzászló

33. § (1)85 A csapatzászló a megadományozott szervezetnek, szervezeti egységnek a hazához és a nemzethez való, valamint a közbiztonság, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás ügye iránti hűséget kifejező jelkép, amely megtestesíti az állomány elismerését az esküben vállalt kötelezettségek feltétlen teljesítésében, az önfeláldozó szolgálatában és helytállásában. A csapatzászló egyben szimbólum, amely kifejezi az elkötelezettséget és tiszteletet a magyar történelmi hagyományok iránt, a haza biztonsága iránti odaadást, elhivatottságot, a közösség erejét.

(2) Csapatzászló adományozható:

a)86 az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv és annak szervezeti egységei, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, a terrorizmust elhárító szerv, az idegenrendészeti szerv,

b) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és annak szervezeti egységei,

c) a büntetés-végrehajtási szervezet,

d)87

e) a rendvédelmi felső- és középfokú oktatási intézmények

f) önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek,

g) az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek

részére.

(3) Az adományozásra jogosult a (2) bekezdésben fel nem sorolt, a belügyminiszter irányítása alatt álló szerv részére egyedi elbírálás alapján adományozhat csapatzászlót.

(4) A csapatzászlót a belügyminiszter adományozza az általa kibocsátott okirattal.

(5) A (2) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott szervek részére a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervének vezetője is adományozhat csapatzászlót.

34. § (1) A csapatzászló adományozása iránti kérelmet a (2) bekezdésben meghatározott szerv vezetője a tervezett csapatzászló-átadási ünnepséget 60 nappal megelőzően a belügyminiszter részére terjeszti fel.

(2)88 A csapatzászló átadást lehetőleg állami, nemzeti ünnephez, testületi ünnephez vagy vallási ünnephez kapcsolódóan, nyilvános ünnepség keretében kell megrendezni.

(3) A csapatzászlóra az adományozó, illetve képviselője, valamint a megadományozott szerv vezetője az adományozással egyidejűleg zászlószalagot köthet.

(4)89 A (3) bekezdésben foglaltakon kívül – elismerésképpen – a Kormány tagja, a főispán, a vármegyei közgyűlés elnöke, a főpolgármester, a rendvédelmi szervek vezetői és az általuk felkért zászlóanya jogosult a csapatzászlón zászlószalagot elhelyezni.

(5) A (4) bekezdésben foglaltakon kívül természetes és jogi személy – a csapatzászlóval rendelkező szerv vezetőjének egyetértésével – adományozhat zászlószalagot, amely a 24. mellékletben meghatározott zászlószalagokkal nem lehet összetéveszthető, és amelynek elkészítéséről az adományozó gondoskodik.

(6) A csapatzászlót a megadományozott belügyi szerv vezetője által meghatározott – a csapatzászlóhoz méltó – helyen kell őrizni.

(7) A megadományozott szerv megszűnése esetén a csapatzászló az adományozó által kijelölt szervre száll.

(8) Amennyiben nincs kijelölt szerv, a csapatzászlót a 33. § (2) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott szervek esetében a Rendőrmúzeum, a 33. § (2) bekezdés b), f) és g) pontjában meghatározott szervek esetében a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, a 33. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott szervek esetében a Börtönmúzeum részére megőrzés végett át kell adni.

(9) A (3) bekezdésben szereplő szervek esetén a szerv feladatának, jellegének megfelelően kiválasztott, a (8) bekezdésben szereplő múzeumnak kell a csapatzászlót megőrzésre átadni.

(10) A csapatzászló és tartozékai részletes leírását a 24. melléklet tartalmazza.

30. Vándorserleg, Vándordíj

35. § (1) A belügyi szervek között évente meghirdetett tömegsport és szervezett szabadidős tevékenységre irányuló mozgalom fejlesztésében elért kiemelkedő eredmények elismerésére a legeredményesebb szervezet részére Vándorserleg elismerés adományozható.

(2) A „Vándordíj” a belügyi szervek részére a belügyminiszter védnöksége alatt meghirdetett sportbajnokságokon legeredményesebben szereplő szerv részére évente adományozható.

31. Tárgyjutalom

36. § A belügyminiszter (államtitkár), illetve országos parancsnok védnöksége alatt meghirdetett vetélkedő, verseny díjazása céljából díjazott személy vagy közösség elismerésére emléktárgy és tárgyjutalom adható.

31/A. 90 A rendvédelmi igazgatási alkalmazott elismerései

36/A. § A rendvédelmi igazgatási alkalmazott az I–III. és V. Fejezet szerinti elismeréseken túl a munkáltató részéről a kiemelkedő munkavégzésért vagy a feladatok hosszabb időn át történő eredményes végzéséért a következő elismerésekben részesíthető:

a) írásbeli dicséret,

b) a rendvédelmi szerv vezetőjének elismerő oklevele,

c) tárgyjutalom.

31/B.91 Pro Vita oklevél

36/B. § (1) Pro Vita oklevél adományozható:

a) annak a teljes vért adó önkéntes véradónak, aki nők esetében legalább 60 alkalommal, férfiak esetében legalább 80 alkalommal adott vért,

b) az élő önkéntes szerv- vagy szövetdonornak.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja esetén a Pro Vita oklevél adományozását a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kezdeményezi.

(3) A Pro Vita oklevél átadására az (1) bekezdés a) pontja esetén a Véradók Világnapja (november 27.), az (1) bekezdés b) pontja esetén a Transzplantációs Világnap (október 10.) alkalmából kerül sor.

(4) A Pro Vita oklevéllel díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.

VII. Fejezet

AZ EGYES ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRA JOGOSULTAK KÖRE, AZ ELISMERÉSBEN RÉSZESÍTÉS FELTÉTELEI ÉS RENDJE

37. § (1) Kitüntetésre felterjeszteni, illetve elismerésben részesíteni azt lehet, aki munkaköréből, választott tisztségéből fakadó feladatait huzamosabb ideje, az átlagosnál magasabb színvonalon és eredményességgel látja el, vagy meghatározott feladat végrehajtása során kimagasló helytállást, önfeláldozó magatartást tanúsított, avagy életpályája alapján példaképül állítható a belügyi szervek személyi állománya elé és vele szemben nem áll fenn az 55. § (1) bekezdésében meghatározott elismerést kizáró ok.

(2)92 Ha a belügyi szerv vezetője más belügyi szerv állományába tartozó személyt kíván elismerésben részesíteni, az elismerési javaslatot az érintett belügyi szerv vezetőjével egyetértésben terjeszti fel.

(3) A belügyi szervek személyi állományába tartozó személy nem belügyi szervtől, illetve más személytől kapott elismerést köteles a beosztásba helyezésére, kinevezésére jogosult vezetőjének, parancsnokának bejelenteni. Nemzetközi szervezettől, külföldi állami szervtől származó elismerés, illetve más miniszter által alapított kitüntető cím vagy díj elfogadását a belügyminiszter engedélyezi.

(4) Külföldi kitüntetés elfogadására és viselésére külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.

(5)93

(5a)94 A külhoni magyar nyelvű nevelés-oktatás megerősítése érdekében, a magyar nyelvű nevelés-oktatás értékeinek megismertetésében és terjesztésében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a 9/H–9/L. alcímben, valamint a 24/C. alcímben szereplő belügyminiszteri elismerés a magyarországi és a külföldi pedagógusok részére is adományozható.

(6)95 E rendeletben felsorolt személyek, szervezetek és közösségek a belügyminiszter hatáskörébe tartozó elismerésére – kivéve a 7. §-ban rögzített díjakat –, ha azt nem a belügyi szervek vezetői kezdeményezik, a felügyeletet ellátó miniszter, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (1)–(4), valamint (6) bekezdésében felsorolt szervek vezetői, a civil szervezet, illetve az önkormányzat arra feljogosított testülete vagy vezetője tehet javaslatot.

(6a)96 Az 1. §-ban meghatározott miniszteri díj adományozását megelőzően az elismerésben részesülők személyére vonatkozó javaslatot kell kérni az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a terrorizmust elhárító szerv, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és az idegenrendészeti szerv vezetőjétől. Az elismerésben részesülők személyére a (6) bekezdésben felsorolt más személy, szervezet is javaslatot tehet.

(6b)97 A (6) bekezdésben foglaltaktól eltérően a 9/M–9/S. alcímben szereplő belügyminiszteri elismerések adományozását – a jelölt életútjának és tevékenységének rövid ismertetését tartalmazó indokolással – bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezheti a minisztérium honlapján közzétett formanyomtatványon.

(7) Magyarországi Falumegújítási Díjra pályázatot egy falu önkormányzata, vagy falvak szövetsége nyújthat be. Amennyiben az adott település önkormányzata nem kíván pályázni, a pályázatot civil szervezetek is benyújthatják.

38. §98 A hivatásos állomány tagjának az egy fizetési fokozattal történő soron kívüli előresorolása kezdeményezhető, ha az adott fizetési fokozatban eltöltendő várakozási idő felét letöltötte és legalább „megfelelő” minősítéssel rendelkezik.

39. § A belügyi szervek személyi állománya és az onnan nyugállományba helyezettek miniszteri dicsérettel együtt járó pénzjutalmának fedezetét – ha a belügyminiszter eltérően nem rendelkezik – a minisztérium központi igazgatásának költségvetéséből kell biztosítani, a mindenkori költségvetési helyzetre tekintettel.

40. § (1)99 A pénzjutalom nettó összege, illetve a tárgyjutalom értéke nem lehet kevesebb a költségvetési törvény által évente megállapított mindenkori illetményalap 1000 forintra kerekített összegénél, és

a) a területi szerv vagy azzal azonos jogállású szerv vezetője által adott jutalom esetén 200 000 forintnál,

b) az országos parancsnok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója által adott jutalom esetén 300 000 forintnál vagy

c) az államtitkárok által adott jutalom esetén 400 000 forintnál

magasabb nem lehet.

(2) A nettó összeg alatt a személyi jövedelemadó és a munkavállalót terhelő járulékok levonása utáni összeget kell érteni.

41. § A vezető (parancsnok) a magasabb vezető (parancsnok) kinevezési hatáskörébe tartozó helyettesét jutalomban, illetve tárgyjutalomban vagy jutalomüdülésben nem részesítheti. Az erről szóló javaslatát a fedezet biztosítása mellett a döntésre jogosult vezetőhöz (parancsnokhoz) kell felterjeszteni.

42. § (1) Jutalomüdülésként a személyi állomány tagja részére hazai vagy külföldi üdültetési, turisztikai intézményben biztosított üdülés vagy utazási iroda által szervezett turistaút adományozható. A jutalomüdülés költségeinél a szállás, az ellátás és ezen felül legfeljebb az oda- és visszautazás költségei számolhatók el.

(2) A jutalomüdülés nettó értéke nem lehet nagyobb, mint az azt adományozó vezető által adható pénzjutalom legnagyobb nettó összege.

43. § A miniszteri emléktárgyat az adományozásról szóló oklevéllel együtt kell átadni.

44. §100 (1)101 A belügyminiszter, az országos parancsnok vagy az országos főigazgató a Hszt. 180. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek megléte esetén – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervre utaló rendőrségi, büntetés-végrehajtási vagy tűzoltó jelöléssel – tanácsosi, főtanácsosi címet adományozhat a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának vezetői beosztást vagy tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztást betöltő tagjának.

(2) Tanácsosi cím a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztást betöltő tagjának is adományozható.

45. § (1) A belügyi szervek személyi állományának tagja a foglalkoztatási jogviszonyát szabályozó jogszabályokban és a 44. § (1) bekezdésében meghatározott és a részére adományozott címet munkája során, szolgálati érintkezés közben vagy társadalmi kapcsolataiban jogosult használni. E jogosultság megilleti a 31. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott személyeket is.

(2) A személyi állomány tagjának a foglalkoztatási jogviszony fennállása alatt egyazon címet csak egyszer lehet adományozni. A más munkáltatótól (minisztertől) korábban kapott címek nem zárják ki az e rendelet alapján történő címadományozást. Címpótlékot azonban csak a foglalkoztatási jogviszonyát szabályozó jogszabályok és e rendelet alapján adományozott címek után lehet folyósítani.

46. § (1) A belügyi szervek között évente meghirdetésre kerülő „Vándorserleg” kapcsán a benevezés és értékelés feltételeit a Rendészeti Szervek Kiképző Központja javaslata alapján a Magyar Rendészeti Sportszövetség elnöksége (a továbbiakban: elnökség) állapítja meg.

(2) A „Vándordíj” odaítéléséről az elnökség dönt.

47. § (1) A belügyi szervek által szervezett vetélkedő, pályázat nyertesei – amennyiben a verseny kiírásakor a belügyminiszter (államtitkár) védnökséget vállalt – a jutalomkeret terhére pénz- vagy tárgyjutalomban, a helyezettek oklevélben részesíthetők. Ez esetben a pénz-, emléktárgy, illetve tárgyjutalom nettó összege (értéke) a 40. § (1) bekezdésében meghatározottnál kevesebb is lehet.

(2) A belügyminiszter vagy a parlamenti államtitkár fővédnökségével tartott rendezvényen átadott elismerésre, valamint a belügyminiszter vagy a parlamenti államtitkár védnökségével kiírt pályázat, vetélkedő vagy verseny helyezettjeinek adományozott (felajánlott) emléktárgyra, tárgyjutalomra vagy helyezési díjra a belügyminiszteri elismerésre vonatkozó szabályok az irányadók és eltérő rendelkezés hiányában a miniszteri jutalomkeretet terheli.

48. § A kitüntetéseket, a kitüntető címeket és díjakat, illetve az e rendeletben meghatározott elismeréseket lehetőség szerint az adományozónak vagy annak megbízásából az elismerésben részesülőnél magasabb beosztású vezetőnek az elismerés szintjéhez méltó körülmények között kell átadnia.

49. § (1)102 A Belügyminisztériumban lehetőség szerint központi ünnepséget, illetve rendezvényt kell tartani Magyarország nemzeti és állami ünnepei, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet alapján a belügyminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó szakterületek szakmai napja alkalmából.

(2) A belügyi szerveknél az (1) bekezdés szerinti ünnepeken és szakmai napokon a központi ünnepségen kívül elismerés átadással egybekötött ünnepség tartható.

(3)103

50. § (1) Az országos parancsnokságok, illetve az önálló költségvetéssel rendelkező szervek vezetői határozzák meg az alárendelt szervezeti egységek vezetőinek éves jutalomkeretét, az általuk adható egyes elismerések értékét.

(2) A belügyi szervek az éves költségvetésben meghatározott jutalomkeretüket csak a belügyminiszter előzetes engedélyével léphetik túl.

(3) A minisztérium vezetői által adott elismerésekkel kapcsolatos előkészítési, emléktárgy-biztosítási, nyilvántartási, szervezési és egyéb feladatokat a BM Személyügyi Főosztály végzi.

(4)104 Kitüntetés, belügyminiszteri elismerés, más miniszter által adható elismerés adományozására vonatkozó kezdeményezés (a továbbiakban együtt: kezdeményezés) a BM Személyügyi Főosztály útján történik. A kezdeményezést

a)105

b) a belügyminiszteri elismerésre vonatkozóan legalább egy hónappal,

c) a más miniszter által adományozható elismerésre vonatkozóan az adott elismerésre irányadó eljárási rendet meghatározó jogszabályban megjelölt javaslattételi határidőt megelőzően legalább egy hónappal

kell felterjeszteni, illetve megküldeni a BM Személyügyi Főosztályhoz.

(4a)106 A 9/B–9/S. alcímben, valamint a 24/C. alcímben szereplő elismerések adományozását az adományozási alkalmat megelőzően, legalább 3 naptári hónappal korábban kell kezdeményezni a szakterületért felelős államtitkárnál, oly módon, hogy a kezdeményezést az elismerés adományozását megelőzően legalább egy hónappal korábban fel kell terjeszteni a BM Személyügyi Főosztályához.

(5) Előre nem látható okból indokolttá vált vagy rendkívüli eseménnyel kapcsolatos elismeréseknél a (4) bekezdésben meghatározott határidőtől el lehet tekinteni.

(6) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell az elismerésre javasolt nevét, azonosító adatait, a javasolt elismerés megnevezését. A kezdeményezés indokolásában ki kell térni a javasolt személy eddigi szakmai életútjára, csoportok, szervezetek, intézmények tevékenységére, kiemelve azt a rendkívüli teljesítményt vagy kimagasló eredményt, amely az elismerést megalapozza. A természetes személyre vonatkozó kezdeményezés kötelező adattartalmát a 25. melléklet tartalmazza.

(7) Az elismerés adományozásáról miniszteri határozatban, a belügyi szervek vezetőinek állományparancsban kell rendelkezni. A kitüntetésre és egyéb elismerésre vonatkozó adatokat a személyi állomány tagjának személyzeti anyagában nyilván kell tartani.

(8)107 Miniszteri elismerés, kitüntetés adományozását önmaga, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozója számára – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – senki nem kezdeményezheti.

51. § (1)108 Az állami, nemzeti ünnep alkalmából felterjesztett elismerési javaslatokat a Belügyminisztérium Elismerési Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) véleményezi. Az elismerés adományozásáról, illetve a kitüntetésre előterjesztésről a Bizottság javaslata alapján a belügyminiszter dönt.

(2)109 A Bizottság vezetője a minisztérium parlamenti államtitkára. A Bizottság tagjai:

a) a minisztérium önkormányzati államtitkára,

b) a minisztérium közigazgatási államtitkára,

c) a minisztérium rendészeti államtitkára,

d) a miniszter kabinetfőnöke,

e) a minisztérium személyügyi helyettes államtitkára,

f)110

g) a BM Személyügyi Főosztály vezetője.

(3)111 A Bizottság titkára a minisztérium személyügyi helyettes államtitkára.

(4) A Bizottság döntéseit többségi szavazattal hozza. A jelen rendeletben meghatározott eljárási rendtől eltérő, illetve a 25. mellékletben megjelölt adatokat nem tartalmazó kezdeményezést a Bizottság elutasítja.

(5)112 A nem állami, nemzeti ünnep alkalmából felterjesztett elismerési javaslatokra a szakterületért felelős államtitkár a személyügyi helyettes államtitkár útján tesz javaslatot a belügyminiszternek.

51/A. §113 A 9/B. §-ban meghatározott, Hőgyes Endre-díj adományozására irányuló javaslatát az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöke az egészségügyi államtitkár szakmai véleményének a kikérését követően a személyügyi helyettes államtitkáron keresztül terjeszti fel a belügyminiszternek.

51/B. §114 (1) A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a 9/I. §, a 9/J. § és a 9/L. § szerinti díjak esetében az adományozható díjak számának megfelelő számú, a 9/K. § (3) bekezdése szerinti díj esetében az adományozható díjak legfeljebb kétszeresének megfelelő számú díjazottra tehet javaslatot.

(2) A köznevelési államtitkár az elismerés adományozását megelőzően 60 nappal felkéri a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét a javaslattételi jogának gyakorlására. A Nemzeti Pedagógus Kar – a beérkezett kezdeményezések megismerését követően tett – javaslatát írásba foglalja és a köznevelési államtitkár rendelkezésére bocsátja.

51/C. §115 Az Esélyteremtésért díj adományozására irányuló javaslat előkészítése során az ágazatért felelős államtitkárság a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózatának véleményét kikéri.

52. § (1)116

(2)117

(3)118

(4)119

(5)120

(6) A Magyarországi Falumegújítási Díjra pályázók végső sorrendjéről, besorolásáról a Falumegújítási Szakértői Bizottság dönt, amelyet a belügyminiszter és adott esetben a pályázatot közösen meghirdető társtárca minisztere nevez ki. Az adott régiókban a legmagasabb pontszámokat elérő települések esetében a Falumegújítási Szakértői Bizottság helyszíni bejárást, konzultációt tart.

52/A. §121 A 26/A. §-ban meghatározott Bűnmegelőzésért Emlékérem elismerés adományozására az 50. § (4) bekezdése szerint előterjesztett kezdeményezések alapján a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke tesz javaslatot. Az elismerés adományozásáról a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökének javaslata alapján a belügyminiszter dönt.

52/B. §122 (1)123 A 9., a 9/A., a 26. és a 26/B. §-ban meghatározott elismerések (a továbbiakban: vízügyi elismerések) adományozására vonatkozó javaslatokat szakmai kuratórium fogadja be, véleményezi és rangsorolja.

(2) A szakmai kuratórium elnökét és tagjait évente a vízügyért felelős helyettes államtitkár kéri fel a vízügyi szakemberek közül.

(3) A kuratórium 9 főből áll, döntését szótöbbséggel hozza.

(4) A szakmai kuratórium döntését követően a vízügyi elismerések adományozására vonatkozó javaslatát eljuttatja a belügyminiszterhez.

(5) A szakmai kuratóriumban való részvételért tiszteletdíj nem jár.

52/C. §124 (1) A 8/A. §-ban meghatározott elismerés elnyerése érdekében benyújtott pályázatokat a szakmai kuratórium fogadja be, véleményezi és rangsorolja. A szakmai kuratórium a pályázati határidőben beérkezett, a pályázati kiírásban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelő pályázatokat értékeli.

(2) A szakmai kuratórium elnökét és tagjait évente a belügyminiszter kéri fel önkormányzati szakemberek közül. A szakmai kuratórium létszáma legfeljebb kilenc fő.

(3) A szakmai kuratórium döntését szótöbbséggel hozza.

(4) A szakmai kuratórium döntését követően a Szolgáltató Önkormányzat Díj adományozására vonatkozó javaslatát eljuttatja a belügyminiszterhez.

(5) A szakmai kuratóriumban való részvételért tiszteletdíj nem jár.

53. § (1) Az érdemjelek, kitüntető címek, egyéb miniszteri elismerések odaítélését rendvédelmi szervek esetében a szolgálati út betartásával kell kezdeményezni.

(2) A polgármester és a jegyző elismerését bárki kezdeményezheti, az elismerésre a helyi önkormányzat képviselőtestülete és az illetékes kormányhivatal előzetes véleményezése alapján kerülhet sor.

(3)125

54. § (1) Az elismerésként adott díj, tárgyjutalom, jutalomüdülés értéke, illetőleg a jutalom – ha törvény eltérően nem rendelkezik – jövedelemadó-köteles. A fizetendő jövedelemadó-előleg, illetőleg a levonásra kerülő járulékok a forrásul szolgáló jutalomkeretet terhelik.

(2) A belügyminiszter által adományozásra kerülő elismerésekkel kapcsolatos feladatok körében a BM Személyügyi Főosztály

a)126 fogadja a beérkező javaslatokat, és azokat – a 7. §-ban meghatározott díjak esetében a Falumegújítási Szakértői Bizottsággal közösen– döntésre előkészíti;

b) gondoskodik arról, hogy az adományozott elismerés (emléktárgy, jutalom, stb.) az átadás napján rendelkezésre álljon.

(3) Az elismerésről szóló okmánnyal egyidejűleg igazolást kell kiadni az elismerésben részesültnek, melyben az érintett tájékoztatást kap a pénz-, illetve tárgyjutalom összegéről (értékéről), a levont jövedelemadó-előlegről, a munkavállalót terhelő járulékról, egyéb levonásról. Az igazolás kiállításához szükséges adatokat a személyzeti és pénzügyi szervek biztosítják.

55. §127 (1) Nem lehet elismerésben részesíteni, kitüntetésre, kitüntető címre vagy magasabb vezetői elismerésre felterjeszteni azt a személyt, aki

a) ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban;

b) etikai büntetés hatálya alatt áll;

c) fegyelmi fenyítés, fegyelmi büntetés hatálya alatt áll;

d) ellen a bíróság felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki, a próbaidő eredményes leteltéig;

e) ellen a bíróság pénzbüntetést szabott ki, a jogerőre emelkedéstől számított legalább hat hónapig, illetve ha a bíróság próbára bocsátotta, a próbaidő tartama alatt.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kiemelkedő helytállás esetén el lehet tekinteni. A különösen kiemelkedő helytállást írásban részletesen indokolni kell.

56. § (1) Közügyektől eltiltást kimondó ítélet vagy a kitüntetés viselésére egyéb okból méltatlanná vált személyek kitüntetésének visszavonására, címtől vagy díjtól való megfosztásra vonatkozó tájékoztatást vagy kezdeményezést a BM Személyügyi Főosztályhoz kell további intézkedésre megküldeni. A tájékoztatás vagy kezdeményezés megtételére az elismerésben részesítést javasló állományilletékes vezető/munkáltató jogosult, a visszavonásra a belügyminiszter határozatban intézkedik.

(2) A kitüntetés visszavonását, címtől való megfosztását kell kezdeményezni attól, aki arra érdemtelenné vált. Az érdemtelenség megállapításának van helye a személyi állomány tagjával szemben, ha a foglalkoztatási jogviszonya megszüntetésére fegyelmi ok miatt, a szolgálati viszony keretében betöltött szolgálati beosztás ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltással, szolgálati viszony megszüntetésével, lefokozással, a kifogásolható életvitel megállapításával került sor.

(3)128

57. § Az elismerésre javasolt, ha nem belügyi szerv állományába tartozik, az elismerési kezdeményezés belügyminiszteri döntésre való felterjesztését megelőzően tett, személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozata hiányában elismerésben nem részesíthető.

A nyilatkozat formanyomtatványát a 26. melléklet tartalmazza.

57/A. §129 E rendelet alkalmazásában illetményalap: a mindenkori központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti illetményalap.

57/B. §130 (1) A rendvédelmi igazgatási alkalmazott 36/A. § szerint történő elismerésben részesítésének feltételei és rendje tekintetében e rendelet szabályait megfelelően alkalmazni kell.

(2) A 36/A. § c) pontja szerinti tárgyjutalom, a 30. § szerinti pénzjutalom és a 32. § szerinti jutalomüdülés esetében a rendvédelmi szerv vezetője határozza meg az alárendelt szervezeti egységek vezetőinek jutalomkeretét és az általuk adható egyes elismerések legmagasabb értékét.

57/C. §131 A díjazott részére ugyanaz a díj többször nem adományozható. Ettől eltérően ugyanaz a díj kivételesen, ismételten is adományozható abban az esetben, ha az előző díj adományozását követően szerzett, az annak alapjául szolgáló érdemeket felülmúló, kimagasló érdemek ezt indokolják.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

58. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)132 A 21. melléklet 2. pontjának c) alpontja 2013. január 1-jén lép hatályba,

59. § (1)133 A belügyminiszter által e rendeletben alapított, illetve adományozott díjakkal, kitüntető címekkel és egyéb elismerésekkel összefüggő kiadások fedezetét a költségvetés Belügyminisztérium fejezetében a minisztérium igazgatási költségvetésében kell tervezni.

(2)134

(3) A 31. §-ban meghatározott pénzjutalmat a rendelet hatályba lépésétől függetlenül annak is ki kell fizetni, akinek 2012. évben esedékessé válik, illetve vált.

60. §135 A Szolgáltató Önkormányzat Díj átadására első alkalommal – e rendeletnek a belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet módosításáról szóló 4/2018. (II. 23.) BM rendelettel megállapított 8/A. § (7) bekezdésében rögzített időponttól eltérően – 2019 második negyedévében kerül sor.

61. §136 A 31. § (7) bekezdését 2017. január 1-jétől a rendelkezés hatálybalépéséig137 terjedő időszakra is alkalmazni kell. A foglalkoztatott csak arra a pénzjutalomra szerez jogosultságot, amely az ebben az időszakban – a beszámítási szabály figyelembevételével – fennálló foglalkoztatási jogviszony alapján esedékes.

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

Miniszteri díjak leírása

1.138 Az Év Rendőre, az Év Tűzoltója, az Év Büntetés-végrehajtási Szakembere, a „Szolgálunk és Védünk”, valamint az Év Belügyi Informatikai Fejlesztése Miniszteri díj emlékplakett kör alakú, bronzból készült, átmérője 110 milliméter, vastagsága 12 milliméter. A plakett egyik oldalát a címer díszíti.

Az Év Rendőre Miniszteri Díj plakettjének hátoldalára a díj megnevezése, a díjazott neve, rendfokozata és a díjazás időpontja kerül rávésésre.

Az Év Tűzoltója Miniszteri Díj plakettjének hátoldalára a díj megnevezése, a díjazott neve, rendfokozata és a díjazás időpontja kerül rávésésre.

Az Év Büntetés-végrehajtási Szakembere Miniszteri Díj plakettjének hátoldalára a díj megnevezése, a díjazott neve, rendfokozata és a díjazás időpontja kerül rávésésre.

A SZOLGÁLUNK ÉS VÉDÜNK Miniszteri Díj plakettjének hátoldalára a díj megnevezése, a díjazott neve, rendfokozata és a díjazás időpontja kerül rávésésre.

Az Év Belügyi Informatikai Fejlesztése Miniszteri díj plakettjének hátoldalára a díj megnevezése, a díjazott neve, rendfokozata (hivatásos állományú jogviszony esetén) és a díjazás időpontja kerül rávésésre.

2.139

2. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez140

3. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez141

4. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez142

A Magyarországi Falumegújítási Díj leírása
A Magyarországi Falumegújítási Díj: 1-1 darab, körülbelül 40 cm magasságú váza, melyen lánccal ellátott, 10x5 centiméter méretű, téglalap alakú, rézből készült emléktábla található a következő vésett felirattal:
„A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért”,
„Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért”,
„Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért” feliratok szerepelnek, minden esetben az adott évszám és a település megjelölésével.

5. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Helyi Önkormányzatokért Díj leírása

A Helyi Önkormányzatokért Díj kör alakú, bronzból készült, átmérője 110 milliméter, vastagsága 12 milliméter.
A plaketten körkörösen a „Helyi Önkormányzatokért Díj” felirat és az adományozás éve, a kör közepén Magyarország stilizált térképe látható. Hátoldalán Magyarország címere és a „HELYI ÖNKORMÁNYZATOKÉRT FELELŐS MINISZTERTŐL” szövegrész kerül rávésésre.

6. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

Az Év Vízügyi Dolgozója Díj leírása

Az Év Vízügyi Dolgozója Miniszteri Díj emlékplakett kör alakú, bronzból készült, átmérője 110 milliméter, vastagsága 12 milliméter. A plakett egyik oldalát Magyarország címere díszíti.
Az Év Vízügyi Dolgozója Miniszteri Díj plakettjének másik oldalára a díj megnevezése, a díjazott neve és a díjazás időpontja kerül rávésésre.

7. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Szemere Bertalan Érdemjel leírása és viselési rendje

1. A Szemere Bertalan Érdemjel élére állított, enyhén befelé ívelő szárú, négyszög alakú, rézötvözetből készült, átmérője 42 milliméter, vastagsága 3 milliméter, fehérre zománcozott, melynek közepén Magyarország 18 milliméter nagyságú, zománcozott címere helyezkedik el. A címert kifelé keskenyedő sugarak díszítik. A befelé ívelő szárakat babérkoszorú fonja körül. Az érdemjel felett a szalagtartó karikán 12 milliméter átmérőjű díszítés van, melyen aranyozott babérkoszorún átlósan elhelyezett toll található.

A hátlapon, középen három sorban a „Szemere Bertalan Érdemjel” felirat van.

2. Az érdemjel szalagja 40 mm széles fehér alapú selyemszalag, melynek szélén 8-8 mm szélességű piros-fehér-zöld farkasfog jellegű, ék alakú díszítés helyezkedik el. Előtte a belső felén 3-3 mm széles világoskék csík húzódik.

3. Az érdemjel kitűző változata köznapi öltözeten, eredeti formája ünnepi alkalmakkor a bal mellen viselendő.

8. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Köz Szolgálatáért Érdemjel leírása és viselési rendje

1. A Köz Szolgálatáért Érdemjel élére állított, enyhén befelé ívelő szárú, négyszög alakú, rézötvözetből készült, átmérője 42 milliméter, vastagsága 3 milliméter, világoskékre zománcozott, melynek közepén Magyarország 18 milliméter nagyságú zománcozott címere helyezkedik el. A címert kifelé keskenyedő sugarak díszítik. A befelé ívelő szárakat babérkoszorú fonja körül.

Az érdemjel felett a szalagtartó karikán 12 milliméter átmérőjű díszítés van, melyen a fokozatnak megfelelő színű babérkoszorún átlósan elhelyezett kard és toll található.

Az érdemjel a fokozatnak megfelelően aranyozott, ezüstözött, illetve patinázott bronz színű.

A hátlapon, középen négy sorban „A Köz Szolgálatáért” felirat van.

2. Az érdemjel szalagja 40 milliméter széles zöld alapú selyemszalag, melynek közepén 12 milliméter széles fehér pólyán arányosan az arany fokozatnál három, az ezüst fokozatnál kettő, a bronz fokozatnál egy darab 1 milliméter széles piros csík helyezkedik el.

3. A kitüntetés eredeti formában a bal mellen viselendő.

Az érdemjel kitűző változata köznapi öltözeten, eredeti formája ünnepi alkalmakkor a bal mellen viselendő.

9. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Szent György Érdemjel leírása és viselési rendje

1. A „Szent György Érdemjel” 42x42 milliméter átmérőjű, királykékre zománcozott, élére állított, enyhén befelé ívelő szárú, négyszög alakú, melynek közepén Magyarország 18 milliméter nagyságú zománcozott címere helyezkedik el. A címert kifelé keskenyedő sugarak díszítik. A kitüntetés anyaga tombak.

Az érdemjel felett a szalagtartó karikán 12x8 milliméter átmérőjű díszítés van, melyen babérkoszorún átlósan elhelyezett rendőr buzogány és kard található.

A hátlapon, középen két sorban „Szent György Érdemjel” felirat van.

2. Az érdemjel szalagja 40 milliméter széles világoskék selyemszalag, melynek szélén 4-4 milliméter zöld, közepén 2 milliméter szélességű piros csík helyezkedik el. A színeket 1,5 milliméter széles fehér csíkok választják el egymástól.

3. Az érdemjel szalagja egyenruhán, a szalagtartó karikán elhelyezett díszítés polgári ruhán a kitüntetés kitűző változataként viselhető. A kitüntetés szalagon, a bal mellen viselendő.

10. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Szent Flórián Érdemjel leírása és viselési rendje

1. A Szent Flórián Érdemjel élére állított, enyhén befelé ívelő szárú, négyszög alakú, rézötvözetből készült, átmérője 42 milliméter, vastagsága 3 milliméter, bordó színűre zománcozott, melynek közepén Magyarország 18 mm nagyságú zománcozott címere helyezkedik el. A címert kifelé keskenyedő sugarak díszítik.

Az érdemjel felett a szalagtartó karikán 17x14 milliméter oldalú díszítés van, melyen babérkoszorúval körülfont tűzoltósisak és fejsze, közepén a polgári védelem nemzetközi jele, egy körben elhelyezkedő egyenlő oldalú háromszög található.

A hátlapon, középen két sorban a „Szent Flórián Érdemjel” felirat van.

2. Az érdemjel szalagja 40 milliméter széles, sötétsárga selyemszalag, melynek szélén 4-4 milliméter zöld, közepén 2 milliméter szélességű piros csík helyezkedik el. A színeket 1,5 milliméter széles fehér csíkok választják el egymástól.

3. Az érdemjel szalagja egyenruhán, a szalagtartó karikán elhelyezett díszítés polgári ruhán a kitüntetés kitűző változataként viselhető. A kitüntetés eredeti formában a bal mellen viselendő.

11. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

Szent Adorján Érdemjel leírása és viselési rendje

1. A Szent Adorján Érdemjel 42x42 milliméter átmérőjű, püspöklila zománcozott, élére állított, enyhén befelé ívelő szárú, négyszög alakú, melynek közepén Magyarország 18 milliméter nagyságú zománcozott címere helyezkedik el. A címert kifelé keskenyedő sugarak díszítik. A kitüntetés anyaga tombak.

Az érdemjel felett a szalagtartó karikán 12x8 milliméter átmérőjű díszítés van, melyen babérkoszorún álló kulcs és keresztben lúdtoll található.

A hátlapon, középen két sorban „Szent Adorján Érdemjel” felirat van.

2. Az érdemjel szalagja 40 milliméter széles halványlila selyemszalag, melynek szélén 4-4 milliméter zöld, közepén 2 milliméter szélességű piros csík helyezkedik el. A színeket 1,5 milliméter széles fehér csíkok választják el egymástól.

3. Az érdemjel szalagja egyenruhán, a szalagtartó karikán elhelyezett díszítés polgári ruhán a kitüntetés kitűző változataként viselhető. A kitüntetés szalagon, a bal mellen viselendő.

12. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez143

13. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Bátorságért Érdemjel kitüntető cím leírása és viselési rendje

1. A Bátorságért Érdemjel sima sugaras, nyolcágú csillag, kör alakú, színezüstből készült, átmérője 50 milliméter, vastagsága 2 milliméter, zöld tűzzománccal borított középpajzsában, körgyűrűben ezüst felirattal: fölül „PRO VIRTUTE”, alul „BÁTORSÁGÉRT” felirat.

A középkörben Magyarország ezüst címere.

2. A Bátorságért Érdemjel viselésének rendje: a Bátorságért Érdemjelet valamennyi öltözeten a bal felső zsebtakaró geometriai középpontjában kell felerősíteni.

14. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel kitüntető cím leírása és viselési rendje

1. A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel elülső lapján egy 40 milliméter átmérőjű kör alapon egy élére állított, enyhén befelé ívelő szárú, 40x40 milliméter négyszög alakú rátét, melynek közepén Magyarország 18 milliméter nagyságú – műgyanta színezéssel készülő – címere helyezkedik el. A címert kifelé keskenyedő sugarak díszítik. A hátoldalon „RENDKÍVÜLI HELYTÁLLÁSÉRT” felirat látható babérkoszorú szárai között. A felső ívben a vésés szövege utal az elismert tevékenységre. A kitüntetés anyaga tombak.

Az érdemjel a fokozatnak megfelelően aranyozott, ezüstözött, valamint bronzírózott.

Az érdemjelet 40 milliméter széles, kemény, magas minőségű rézhoroggal ellátott háromszög alakú nemzeti színű szalag tartja. A miniatűr az érdemjel kicsinyített (tartószalag nélküli) változata.

2. Az érdemjel eredeti formája ünnepi alkalmakkor a bal mellen viselendő.

15. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

Árvíz és Belvíz Elleni Védekezésért Emlékérem leírása

Az emlékérem – fokozatának megfelelően – bronzból, ezüstből vagy aranyból készülhet. Az emlékérem díszdobozban elhelyezett érem, amelyhez adományozó okirat és az érem előlapjának kicsinyített mását szimbolizáló kitűző jelvény jár.
Az ezüst és arany emlékérem sorszámozott.
Az érem átmérője 42,5 mm, vastagsága 3 mm, előlapján az ágazatot és a védekezést szimbolizáló ábra és az „ÁLDÁS ÉS ÁTOK A VÍZ” felirat található.

16. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett leírása

A Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett rézötvözetből készült, kerek alakú, átmérője 65 milliméter, vastagsága 4 milliméter. Kétoldalas veret proof minőség, pereme sima. Az arany fokozat felülete aranyozott, az ezüst fokozat felülete ezüstözött. Az előlap: középrészen álló nőalak – Justitia. Klasszicizáló ábrázolás, jobb karján a törvényt – törvényességet szimbolizáló könyv (fedőlapján paragrafusjel). Bal tenyerén az időt jelképező homokóra. A jobb kéz a törvényesség, igazságosság szigorát megtestesítő pallos markolatára támaszkodik. Az alak mögötti hátteret – az érdemek elismerését jelképező – babérkoszorú övezi. A koszorú és perem között – BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT – körfelirat. A hátlapon Magyarország címere tölgy, illetve babérággal övezve. A címer alatt kiemelt keretben sorszám.

17. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez144

18. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez145

A Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérem leírása

A Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérem bronzból készült, átmérője 70 mm, vastagsága 4 mm. Az érem előlapjának közepén a Katasztrófavédelem címere látható, valamint „A KATASZTRÓFAVÉDELEM ÖNKÉNTES TÁMOGATÁSÁÉRT” körbefutó felirat található. Az érem előlapjának alsó részén az adományozás évszáma vésett felirattal. Az érem hátoldalán Magyarország címere helyezkedik el.

19. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Békefenntartásért Emlékérem leírása

A Békefenntartásért Emlékérem kör alakú, ezüst színű 42,5 milliméter átmérőjű, vastagsága 3 milliméter.
Előlapján Magyarország címere látható, hátlapján „Békefenntartásért” felirat és az adományozás éve található.

20. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Kvassay Jenő Emlékérem leírása

A Kvassay Jenő Emlékérem bronzból készült, átmérője 80 mm, vastagsága 3 mm. Előlapján Kvassay Jenőt ábrázoló dombormű (mellkép) látható, a dombormű alatt „Kvassay Jenő 1850–1919” felirat, a hátoldalán Magyarország címere helyezkedik el.

20/A. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez146

A Bűnmegelőzésért Emlékérem leírása

A Bűnmegelőzésért Emlékérem bronzból készült, átmérője 70 mm, vastagsága 4 mm. Az érem előlapjának közepén „A BŰNMEGELŐZÉSÉRT” felirat, amelyet három kéz ölel át. Az érem előlapjának alsó részén az adományozás évszáma vésett felirattal. Az érem hátoldalán Magyarország címere helyezkedik el.

21. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A Rendőrségi, a Katasztrófavédelmi és a Büntetés-végrehajtási Szolgálati Jel leírása és viselési rendje

1.147 A Szolgálati jel sárgarézötvözetből készült, ezüstréteggel galvanizálva, 40x30 milliméter nagyságú, lent kereszteződő, fent egymásba érő tölgy és olajág. Az alsó kereszteződés felett ívelt szalag ezüst szegéllyel, zöld hidegzománc borítással, a zománcozott mezőben X., XX., XXX., XL. római számokkal. A Szolgálati Jel szalagja a kitüntetés kitűző változata.

2. A Szolgálati Jel szalagja:

a) a Rendőrségi szolgálati jelnél: világoskék;

b) a Katasztrófavédelmi szolgálati jelnél: skarlátpiros,

c) a Büntetés-végrehajtási szolgálati jelnél: sötétlila.

3. A Szolgálati Jel eredeti formában csak dísz- és társasági öltözeten viselhető. A kitüntetést a bal felső zubbonyzseb fölé úgy kell elhelyezni, hogy az alsó széle a zsebtakaró felső varrását érintse. A kitüntetést úgy kell viselni, hogy a zsebtakaró középvonalával egybeessen. A kitűző változat a köznapi, a szolgálati és a megengedett öltözeten is viselhető a fenti előírás szerint.

22. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez148

23. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez

A miniszteri emléktárgyak leírása
Az aranygyűrű miniszteri emléktárgy leírása

1. Az aranygyűrű miniszteri emléktárgy egyedi tervezésű, anyaga Hereaus sárga 14 karátos (585‰) arany. A platni vastagsága 0,8 milliméter. A gyűrűfej, -sín, illetve a levél precíziós öntéssel készül. A platni körül cordierdrót díszítés van. Gyártójellel, illetve fémjelzéssel van ellátva.

2. Női gyűrű esetében a platni barokk snirgli-motívumos kosáron, cordierdrót kereten ül, ovális kialakítású, mérete 15,5x13 milliméter, férfi gyűrű esetében a platni áttört mintájú snirgli-motívumos kosáron, cordierdrót kereten ül, gömbölyített sarkú, téglalap alakú, 18,4x16,5 milliméter, mindkettő közepén 10,8 milliméter magas 6 milliméter széles magyar címer-díszítéssel.


A díszkard miniszteri emléktárgy leírása

A díszkard miniszteri emléktárgy egyedi tervezésű, kiváló minőségű kovácsolt acélpengéből, nikkelezett kivitelben, a kardmarkolat két félből, gazdagon díszített ornamentikával, ezüsttel forrasztva, polírozva, lakkozva készül, a hüvely félkemény acéllemezből, kézi munkával, franciabársony bevonattal, valamint 3 darab rézlemezből, kézi cizellálással és domborított kivitelben, ezüst forrasztással, polírozva és lakkozva készített.


A dísztőr miniszteri emléktárgy leírása

A dísztőr miniszteri emléktárgy egyedi tervezésű, kézi munkával, kovácsolt acél kétélű pengével, nikkelezett kivitelben, valamint ezüstözött magyar címerrel, a hüvely két félből ezüst összeforrasztással, polírozva, speciális svájci lakkbevonattal, a markolat mahagóni fából zsinórozva, a markolatvédő szintén két félből, ezüst forrasztással, polírozva, lakkozva készített.


A festmény miniszteri emléktárgy leírása

A festmény miniszteri emléktárgy kortárs képzőművészeti alkotás. A festmények (alkotások) kidolgozási technikája elsősorban olaj, kisebb arányban akvarell.

24. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez


A csapatzászló leírása

1. A 33. § (2) bekezdés a)–e) pontjában és (3) bekezdésében meghatározott szervek esetében a csapatzászló 120x140 centiméteres fehér színű selyem, szélén nemzeti színű farkas fogazattal, közepén mindkét oldalán Magyarország 40–60 centiméter átmérőjű hímzett címerével, két külső sarkában aranyszínű bojttal. A zászlólap jobb oldalán a címer felett a megadományozott szerv, a címer alatt az adományozó név szerepel.
2. A 33. § (2) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott szervek esetében a csapatzászló 120x140 centiméteres fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszög-díszsorral szegélyezett selyemzászló. A zászló közepén mindkét oldalán Magyarország és a Katasztrófavédelem 50 centiméter átmérőjű hímzett címerével. A zászlólap bal oldalán a címerek felett az adományozott által választott nemes eszményű jelmondat, míg a jobb oldalán a címerek felett az adományozott katasztrófák elleni védekezésben közreműködő szerv, a címer alatt az adományozó neve szerepel.
3. A zászlórúd két részből áll. Együttesen 226 centiméter hosszú, 4 centiméter átmérőjű zöldre festett és lakkozott henger alakú puhafa, alsó vége 35 centiméter hosszan sárgaréz foglalatba helyezve. A zászlórúd két része csavarmentes fémfoglalattal egymásba illeszthető. A zászló a rúd felső részére 3 sorban 25-25 egyenlően elosztott rézszeggel van felerősítve.
4. A zászlócsúcs a zászlórúd felső végére illeszthető, 30 centiméter hosszú, lándzsa alakú keret, amelyben Magyarország domborított címere helyezkedik el. Anyaga sárgaréz.
5. A zászlószalag 16 centiméter széles, tetszés szerinti színű selyemből készül. A szalag középen csokorba van kötve, s a szalagcsokorból kiinduló ága 100-100 centiméter hosszú, a végén 5 centiméteres arany bojttal. A szalagra selyemmel ráhímezhető az adományozó jelmondata, neve és az adományozás időpontja. A szalagot vele egyező színű zsinórral kell a zászlócsúcshoz kötni. 6. A zászlótok 165 centiméter hosszú, 30 centiméter széles, alsó végén 15 centiméter hosszú hasítékkal ellátott kék színű műanyag, amelynek alsó sarkához varrott kék színű gyapjúzsinór fogja át a zászlórudat.
7. A zászlóboríték 165 centiméter hosszú, zsákszerűen kidolgozott fehér molinó, amelynek nyílása fehér gyapjú szalaggal zárható.
8. A zászlótartó heveder 150 centiméter hosszú, 5 centiméter széles, csattal ellátott átvevő szíjból és rávarrott 4 centiméter átmérőjű 8 centiméter mély bőrtokból áll. Színe nyersbőr szín, rézcsatját Magyarország címere díszíti.

A zászlószalagok leírása

1. A köztársasági elnök szalagja: 17 centiméter széles szatén szalag, középen 20–25 centiméteres csokorba kötve, két ága 115-115 centiméter hosszú. A szalag piros-fehér-zöld színű, első ágán arannyal hímezve: „MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE” felirattal. A második ágon arannyal hímezve a szerv megnevezése és az adományozás évszáma található, alatta Magyarország 20 centiméter magasságú, 9,5 centiméter szélességű pajzstartó nélküli, rátétes kivitelű címerével.
2. A zászlóanya szalagja: 20 centiméter széles vörös szaténszalag, középen 30 centiméteres csokorba kötve, két ága 120-120 centiméter hosszú. Az első ágon arany hímzéssel a zászlóanya neve helyezkedik el, alatta egy virágmotívummal, a második ágon arannyal hímezve a szerv megnevezése. A szalag alját 10 centiméteres aranyrojt zárja.
3. További szalagok: 16 centiméter széles kék szaténszalag, középen 20–25 centiméteres csokorba kötve, két ága 100-100 centiméter hosszúságú. A szalag ágai arannyal hímzettek, első ágán a zászlószalag elhelyezésének indoka, a második ágon pedig az adományozó neve található, alatta az adományozó szervezetének 8 centiméter átmérőjű emblémájával.
4. A 34. § (5) bekezdésében meghatározott természetes és jogi személy által adományozott zászlószalagok anyagában és színében, valamint díszítésében nincs megkötés, azonban annak hossza 100 centimétert nem haladhatja meg. A szalagokra a megadományozott szerv 8 centiméter átmérőjű emblémája elhelyezhető.

25. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez149



KEZDEMÉNYEZÉS
..................................................................
miniszteri elismerésre

NÉV:
rendfokozat:
Születési név:
Születési hely, idő:
Anyja neve:
Szolgálati helye/Munkahelye:
Beosztása:
Foglalkoztatási jogviszony kezdete:
Lakcíme:
Elérhetősége:
Korábbi miniszteri elismerés időpontja:
Az elismerés átadásának javasolt időpontja:

INDOKOLÁS:

* Az elismerésre kezdeményezettel összefüggésben a belügyminiszter által alapított az egyes elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 55. § (1) bekezdés a)–d) pontjában rögzített kizáró ok nem áll fenn.

Dátum
........................................
munkáltató

Dátum
.........................................
kezdeményező aláírása

* A hivatkozott kizáró ok tekintetében foglalkoztatott esetén a munkáltatói jog gyakorlója tesz nyilatkozatot, egyéb esetben nem kell kitölteni!

26. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez150

Nyilatkozat
Alulírott,

1. hozzájárulok ahhoz, hogy a ....................................................... miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban a Belügyminisztérium személyügyi hivatali egysége, valamint a vízügyi elismerések esetében a szakmai kuratórium, a Magyarországi Falumegújítási Díj esetében a Falumegújítási Szakértői Bizottság, a Bűnmegelőzésért Emlékérem esetében a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács titkársága természetes személyazonosító adataimat (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adataimat, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat nyilvántartsa.

2. Kijelentem, hogy velem szemben a belügyminiszter által alapított elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 55. § (1) bekezdés a)–d) pontjában rögzített kizáró ok nem áll fenn.

3. Elismerésben részesítésem esetére hozzájárulok nevemnek a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium honlapján való közzétételéhez.


Dátum


..............................................

elismerésre javasolt aláírása

27. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez151

28. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez152

29. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez153

A Vásárhelyi Pál Díj leírása

A Vásárhelyi Pál díj díszdobozban elhelyezett ezüstérem, amelyhez adományozó okirat jár. Az érem 42,5 mm átmérőjű, 3 mm vastag. Előlapján Vásárhelyi Pál mellképe, alatta „Vásárhelyi Pál Díj” felirat látható. Hátoldalán Magyarország címere helyezkedik el, amelyet a „BELÜGYMINISZTERTŐL” felirat vesz körül.

30. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez154

A Lampl Hugó Emlékplakett bírálati lapja

1. A létesítmény megnevezése:

2. A létesítmény tervezéséért felelős mérnök:

3. A létesítmény kivitelezéséért felelős mérnök:

4. A pályázat értékelése:

4.1. Műszaki leírás:

________pont

4.2. Tervek:

________pont

4.3. Gazdasági értékelés:

________pont

4.4. Kiegészítő dokumentumok:

________pont

4.5. Esztétikai megjelenés:

________pont

4.6. Nyelvi igényesség:

________pont

5. A létesítmény értékelése:

5.1. A célnak való megfelelőség:

________pont

5.2. Egyedi szakmai szempontok:

________pont

5.3. Szerkezeti elemek kialakítása:

________pont

5.4. Időtállóság:

________pont

5.5. Munkavédelem:

________pont

5.6. Esztétikai kialakítás:

________pont

5.7. Környezetvédelem:

________pont

Összesen:

________pont

Az előző kérdések mindegyikére 0-tól 5-ig terjedő pont adható. A magasabb pontszám jelenti a jobb osztályzatot.

Kelt: .......................................

......................................................
a bíráló aláírása

31. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez155

A Lampl Hugó Emlékplakett és Emléktábla leírása

1. Emlékplakett

Az emlékplakett 83 mm átmérőjű, 5 mm vastag bronzérem, amelynek előlapján gyöngysor keretben Lampl Hugó portréja helyezkedik el, amelyet a „LAMPL HUGÓ EMLÉKPLAKETT” és „A VÍZGAZDÁLKODÁSÉRT FELELŐS MINISZTERTŐL” felirat vesz körbe, valamint jobb és bal oldalon egy-egy legendaszalagon Lampl Hugó születési „1883” és halálozási „1976” évszáma szerepel.

Az emlékplakett hátoldalán Magyarország címere helyezkedik el, alatta a „KIEMELKEDŐ JELENTŐSÉGŰ VÍZILÉTESÍTMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁBAN VALÓ KÖZREMŰKÖDÉSÉÉRT” felirat és az adományozás éve található.

2. Emléktábla

Az emlékplakett odaítélésének tényét igazolja, a létesítmény külső felületén jól látható módon elhelyezve.

Az emléktábla 42x66 cm méretű, bronzból készült, amit felül a Vízügy 11,5 cm átmérőjű emblémája (egymást metsző folyók sematikus ábráján bal oldalon felül egy vízcsepp, alul a VÍZÜGY felirat) díszít, alatta a következő szöveg: „E LÉTESÍTMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZEMÉLYT A VÍZGAZDÁLKODÁSÉRT FELELŐS MINISZTER LAMPL HUGÓ EMLÉKPLAKETTEL TÜNTETTE KI” (Lampl Hugó neve 3,5 cm-es magasságú kidomborodó betűkkel, a többi betű a tábla méretéhez megfelelően méretezve), valamint az adományozás éve.

32. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez156

A Lampl Hugó Emlékplakett adományozására vonatkozó eljárás

1.157 A Lampl Hugó Emlékplakett elnyerése tervezési, kivitelezési, technológiai, tájesztétikai és környezetvédelmi szempontból kimagasló, gazdaságosan megvalósított, továbbá gazdaságosan üzemeltethető vízilétesítmény (a továbbiakban: létesítmény) tervezéséért, kivitelezéséért felelős természetes személynek, a létesítmény megvalósításában való meghatározó közreműködéséért, valamint az eredményesség érdekében kifejtett munkája elismerésére tűzhető ki. A pályázati kiírásban meg kell határozni a 2–3. pontban rögzített követelményeket.

2.158 Az emlékplakettet évenként

a) egy, a pályázat benyújtásának évében vagy az azt megelőző három évben Magyarországon üzembe helyezett létesítmény tervezéséért, valamint

b) egy, az a) pont szerinti létesítmény kivitelezéséért

felelős természetes személy nyerheti el.

3.159 A pályázatot úgy kell kiírni, hogy az emlékplakett elnyerésére a létesítmény tervezéséért és kivitelezéséért felelős természetes személyek együttesen nyújthassanak be pályázatot. A pályázat többször is benyújtható. Emlékplakett ugyanazon létesítmény tervezéséért és kivitelezéséért egy alkalommal nyerhető el.

4. A javaslatok véleményezésére létrehozott szakmai kuratórium a beérkezett pályázatokat az 5. pontban foglaltak teljesülésének értékelésével, valamint az 30. melléklet szerinti bírálat lap kitöltésével minősíti, majd javaslatát eljuttatja a belügyminiszterhez.

5. A pályázati kiírásban meg kell jelölni a pályázat általános tartalmi és formai követelményeit, amelyek az alábbiak:

a)160 a pályázat benyújtójának természetes személyazonosító adatai

b) műszaki leírás; a kiviteli terv műszaki leírásának rövidített változata legfeljebb 15 oldal terjedelemben,

c) átnézeti helyszínrajz, amely bemutatja a létesítmény földrajzi helyét és a más létesítményekhez való kapcsolatát,

d) részletes helyszínrajz, a létesítmény jellemző méreteinek feltüntetésével,

e) technológiai folyamatábra (működési hossz-szelvény) – ha a mű bemutatásához szükséges – amely tartalmazza a létesítmény fő méreteit és az egyes részek egymáshoz való csatlakozását, továbbá a lényeges technológiai adatokat,

f) a pályázó által szükségesnek ítélt részlettervek az építményekről és építményrészletekről,

g) gazdasági értékelés, amely tartalmazza a fajlagos anyag, energia és egyéb költségmutatókat, továbbá összehasonlítást más hasonló célú már működő berendezésekkel,

h) kiegészítő dokumentumok a pályázat értékelésének elősegítésére: fényképek, az üzem működésének eredményeit igazoló dokumentumok, szakvélemények stb.,

i) a dokumentáció mérete: A/4 vagy ennek többszöröse, A/4 méretre hajtogatva,

j) a pályázat nyelve magyar, és a pályázónak mindegyik dokumentumrészt aláírásával kell ellátnia.

6.161 A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell, hogy évente legfeljebb egy Emlékplakett elnyerésére kerülhet sor, valamint azt, hogy az Emlékplakett átadására a Víz Világnapja – március 22-e –, vagy valamely állami, nemzeti ünnep alkalmával kerül sor.

7.162 A pályázati felhívásban rögzíteni kell, hogy egy, a tervezésért és egy, a kivitelezésért felelős természetes személy emlékplakettet és adományozást igazoló oklevelet kap. A létesítményen az emlékplakett adományozását igazoló emléktábla kerül elhelyezésre.

33. melléklet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelethez163

A Szolgáltató Önkormányzat Díj Emléktábla leírása és az adományozására vonatkozó eljárás

1. Az emléktábla 42×66 cm méretű, 2 cm vastagságú, csiszolt felületű fehér márványból és bronzból készült, prof. dr. Berek Lajos szobrászművész tervei alapján. Az emléktábla feliratai a márványlapba vésve aranyozással készülnek. Az emléktábla felső középső részén 3,5 cm magasságú betűkkel a „SZOLGÁLTATÓ ÖNKORMÁNYZAT DÍJ” felirat szerepel, az emléktábla bal oldalán az adományozás éve látható. A márványlap jobb felső részén helyezkedik el Magyarország sematikus, bronzból készült, 36×25 cm befogadó méretű térképe a vármegyehatárok és a főbb felszíni vizeink (Duna, Tisza, Balaton, Tisza-tó) feltüntetésével, valamint a díjazott önkormányzat helyének megjelölésével. A térkép alatt, az emléktábla jobb alsó részén a segítőkészséget is kifejező, bronzból készült, egymásba fonódó két jobb kéz található az alkarok egy részével, aminek befogadó mérete 30×12 cm. Az emléktábla jobb alsó sarkában prof. dr. Berek Lajos szobrászművész szignója látható.

2. A pályázati kiírásban meg kell határozni a pályázat minimális tartalmi és általános formai követelményeit, amelyek különösen

a) a pályázat benyújtójának neve,

b) a jó gyakorlatot megvalósító település bemutatása,

c) a jó gyakorlat bemutatása: indulási háttér, program célja, a jó gyakorlat eredményei,

d) a pályázat magyar nyelven történő benyújtása.

3. A pályázati kiírásban rögzíteni kell, hogy

a) a díj évenként egy, a pályázat benyújtását megelőző években megvalósult és a pályázat benyújtását megelőző évben is fenntartott jó gyakorlat alapján nyerhető el;

b) a pályázat többször is benyújtható, azonban a díj ugyanazon jó gyakorlatért egy alkalommal nyerhető el;

c) a díj elnyerése esetén a nyertes önkormányzat a díj adományozását igazoló oklevelet és emléktáblát kap.

1

Az 1. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 25. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (1a) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

Az 1. § (1a) bekezdés c) pontját a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 23. §-a iktatta be.

4

Az 1. § (2) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. alcím (3. §) a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

6

A 4. alcímet (4. §) a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont ba) alpontja hatályon kívül helyezte.

7

A 6. alcímet (6. §-t) az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 7. § (4) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (2) bekezdés b) pontja a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 67. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § (3) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

11

A 8/A. alcímet (8/A. §) a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

12

A 8/B. alcímet (8/B. §) a 25/2019. (VI. 18.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

13

A 8/B. § (5) bekezdése a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

14

A 9. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

15

A 9/A. alcímet (9/A. §) a hatályon kívül helyezte az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 2. pontja, újonnan a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

16

A 9/B. alcímet (9/B. §) a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 9/C. alcímet (9/C. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

18

A 9/D. alcímet (9/D. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

19

A 9/E. alcímet (9/E. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

20

A 9/F. alcímet (9/F. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

21

A 9/G. alcímet (9/G. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

22

A 9/H. alcímet (9/H. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

23

A 9/I. alcímet (9/I. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

24

A 9/I. § (4) bekezdése a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

25

A 9/J. alcímet (9/J. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

26

A 9/J. § (4) bekezdése a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

27

A 9/K. alcímet (9/K. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

28

A 9/K. § (4) bekezdése a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

29

A 9/L. alcímet (9/L. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

30

A 9/L. § (4) bekezdése a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

31

A 9/M. alcímet (9/M. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

32

A 9/N. alcímet (9/N. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

33

A 9/O. alcímet (9/O. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

34

A 9/P. alcímet (9/P. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

35

A 9/Q. alcímet (9/Q. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

36

A 9/R. alcímet (9/R. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

37

A 9/S. alcímet (9/S. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

38

A 10. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § b) pontja, a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg. [A 10. § (1) bekezdésében a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 16. § a) bekezdésével elrendelt szövegcsere nem hajtható végre.]

39

A 10. § (2) bekezdését a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bb) alpontja hatályon kívül helyezte.

40

A 10. § (3) bekezdése a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 41. §-a szerint módosított szöveg.

41

A 10. § (4) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

42

A 10. § (5) bekezdését a 17/2013. (V. 9.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 3. pontja.

43

A 10/A. §-t a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

44

A 10/A. § (1) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

45

A 10/A. § (2) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 11/A. §-t a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

47

A 12. § a) pontja a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 16. § c) pontja, a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 29. §-a szerint módosított szöveg.

48

A 12. § b) pontját a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 30. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 12. § c) pontját az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 12. § f) pontja a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

51

A 12. § g) pontját újonnan a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

52

A 12. § h) pontját a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 14. § (1) bekezdése a 40/2013. (VIII. 7.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

55

A 15. § (1) bekezdése a 40/2013. (VIII. 7.) BM rendelet 2. §-ával megállapított, a 6/2019. (III. 11.) BM rendelet 4. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 16. § (1) bekezdése a 40/2013. (VIII. 7.) BM rendelet 3. §-ával megállapított, a 6/2019. (III. 11.) BM rendelet 4. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 17. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 4. §-ával megállapított, a 6/2019. (III. 11.) BM rendelet 4. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 16. alcímet (18. §) a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bc) alpontja hatályon kívül helyezte.

59

A 20. § (3) bekezdését a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 30. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

60

A 21. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

61

A 21. alcímet (23. §) a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bd) alpontja hatályon kívül helyezte.

62

A 22. alcím (24. §) az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

63

A 25. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

64

A 26. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

65

A 26. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 24/A. alcímet (26/A. §) a 17/2013. (V. 9.) BM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

67

A 24/B. alcímet (26/B. §) a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

68

A 26/B. § (1) bekezdése a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 26/B. § (2) bekezdése a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A 26/B. § (3) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 26/B. § (4) bekezdése a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 26/B. § (4a) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 24/C. alcímet (26/C. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 4. §-a iktatta be.

75

A 27. § (2) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

76

A 27. § (4) bekezdését a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont be) alpontja hatályon kívül helyezte.

77

A 27. § (5) bekezdését a 34/2018. (XII. 20.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

78

A 29. § a 40/2013. (VIII. 7.) BM rendelet 5. §-ával megállapított, a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 16. § e) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 29/A. §-t a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 24. §-a iktatta be.

80

A 31. § (1) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 31. § (3) bekezdés a) pontja a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 60. § (1) bekezdésével megállapított, a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 17. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 31. § (3) bekezdés c) pontja a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 60. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 31. § (5) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 31. § (7) bekezdését a 21/2019. (V. 21.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

85

A 33. § (1) bekezdése a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bf) alpontja szerint módosított szöveg.

86

A 33. § (2) bekezdés a) pontja a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 25. § b) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 33. § (2) bekezdés d) pontját a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bg) alpontja hatályon kívül helyezte.

88

A 34. § (2) bekezdése a 68/2013. (XII. 10.) BM rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

89

A 34. § (4) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 16. § f) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 67. § b) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 31/A. alcímet (36/A. §) a 6/2019. (III. 11.) BM rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

91

A 31/B. alcímet (36/B. §-t) a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 7. §-a iktatta be.

92

A 37. § (2) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 4. §-a iktatta be.

93

A 37. § (5) bekezdését a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 17. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

94

A 37. § (5a) bekezdését a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 8. §-a iktatta be.

95

A 37. § (6) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § f) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 37. § (6a) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 12. §-a iktatta be, szövege a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 37. § (6b) bekezdését a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 26. §-a iktatta be.

98

A 38. § az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § g) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 40. § (1) bekezdése a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

100

A 44. § a 76/2015. (XII. 22.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

101

A 44. § (1) bekezdése a 34/2018. (XII. 20.) BM rendelet 4. §-a, a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bh) alpontja szerint módosított szöveg.

102

A 49. § (1) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

103

A 49. § (3) bekezdését a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 17. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

104

Az 50. § (4) bekezdése az 51/2014. (XI.26.) BM rendelet 17. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

105

Az 50. § (4) bekezdés a) pontját az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

106

Az 50. § (4a) bekezdését a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 10. § (1) bekezdése iktatta be.

107

Az 50. § (8) bekezdését a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

108

Az 51. § (1) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

109

Az 51. § (2) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

110

Az 51. § (2) bekezdés f) pontját a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 17. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

111

Az 51. § (3) bekezdése az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

112

Az 51. § (5) bekezdését a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

113

Az 51/A. §-t a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 12. §-a iktatta be.

114

Az 51/B. §-t a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 12. §-a iktatta be.

115

Az 51/C. §-t a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 12. §-a iktatta be.

116

Az 52. § (1)–(5) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

117

Az 52. § (1)–(5) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

118

Az 52. § (1)–(5) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

119

Az 52. § (1)–(5) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

120

Az 52. § (1)–(5) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

121

Az 52/A. §-t a 17/2013. (V. 9.) BM rendelet 5. §-a iktatta be, szövege az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

122

Az 52/B. §-t a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 6. §-a iktatta be.

123

Az 52/B. § (1) bekezdése a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 16. § g) pontja szerint módosított szöveg.

124

Az 52/C. §-t a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

125

Az 53. § (3) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 10. pontja hatályon kívül helyezte.

126

Az 54. § (2) bekezdés a) pontja az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § i) pontja szerint módostott szöveg.

127

Az 55. § a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

128

Az 56. § (3) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte.

129

Az 57/A. §-t a 17/2013. (V. 9.) BM rendelet 7. §-a iktatta be.

131

Az 57/C. §-t a 39/2022. (XI. 22.) BM rendelet 14. §-a iktatta be.

132

Az 58. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján módosított szöveg.

133

Az 59. § (1) bekezdése az 51/2014. (XI.26.) BM rendelet 17. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

134

Az 59. § (2) bekezdését az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 13. pontja hatályon kívül helyezte.

135

A 60. §-t újonnan a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 61. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 21/2019. (V. 21.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

137

A hatálybalépés időpontja 2019. július 1.

138

Az 1. melléklet 1. pontja a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

139

Az 1. melléklet 2. pontját a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bi) alpontja hatályon kívül helyezte.

140

A 2. mellékletet a 24/2023. (VI. 30.) BM rendelet 30. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

141

A 3. mellékletet az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 17. § (2) bekezdés 15. pontja hatályon kívül helyezte.

142

A 4. melléklet a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 25. § e) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 12. mellékletet a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bj) alpontja hatályon kívül helyezte.

144

A 17. mellékletet a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bk) alpontja hatályon kívül helyezte.

145

A 18. melléklet az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 20/A. mellékletet az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be.

147

A 21. melléklet 1. pontja a 40/2013. (VIII. 7.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

148

A 22. mellékletet a 2/2023. (II. 3.) MK rendelet 42. § b) pont bl) alpontja hatályon kívül helyezte.

149

A 25. melléklet az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § j) pontja szerint módosított szöveg.

150

A 26. melléklet az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § k) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 29. mellékletet a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 8. § a) pontja iktatta be.

154

A 30. mellékletet a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 8. § b) pontja iktatta be.

155

A 31. mellékletet a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 8. § c) pontja iktatta be, szövege az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

156

A 32. mellékletet a 21/2014. (III. 10.) BM rendelet 8. § d) pontja iktatta be.

157

A 32. melléklet 1. pontja a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

158

A 32. melléklet 2. pontja a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 32. melléklet 3. pontja a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 32. melléklet 5. pont a) alpontja a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

161

A 32. melléklet 6. pontja az 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet 16. § l) pontja szerint módosított szöveg.

162

A 32. melléklet 7. pontja a 29/2018. (X. 19.) BM rendelet 7. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

163

A 33. mellékletet a 4/2018. (II. 23.) BM rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 67. § c) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére