• Tartalom

108/2013. (XI. 28.) VM rendelet

108/2013. (XI. 28.) VM rendelet

az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű (de minimis) támogatásról

2017.02.14.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. csekély összegű (de minimis) támogatás:

a)1 az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás [a továbbiakban: általános csekély összegű (de minimis) támogatás],

b)2 az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra- ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás;

2. élelmiszeripari célú forgóeszköz hitel: forgóeszköz finanszírozására szolgáló hitel, amelynek keretében az általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) finanszírozására nincs lehetőség, kivéve olyan élelmiszeripari vállalkozásokat, amelyek ÁFA visszaigénylésére a számviteli jogszabályok alapján nem jogosultak;

3. élelmiszeripari vállalkozás: a hitelprogram keretében hitelt felvett vállalkozás;

4. hitelprogram: az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) által működtetett Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram;

5. kezességvállaló intézmény: Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, valamint Garantiqa Hitelgarancia Zrt.;

6.3

7. pénzügyi intézmény: a hitelprogramban résztvevő, az MFB Zrt. honlapján közzétett, a hitelprogramhoz csatlakozott hitelintézet, valamint az MFB Zrt.;

8. támogatástartalom: az élelmiszeripari vállalkozás számára nyújtott állami támogatás forint fizetőeszközben számolt támogatási egyenértéke;

9.4 támogatástartalom-igazolás: a kedvezményes kamat támogatástartalmáról szóló, az MFB Zrt. által kiállított igazolás, a kamattámogatás támogatástartalmáról szóló, a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által kiállított igazolás, valamint a kedvezményes kezességvállalás támogatástartalmáról szóló, a kezességvállaló intézmény által kiállított igazolás, amelyek a támogatási kategóriát is megjelölik;

10.5 kiegészítő kamattámogatási kérelem: a hitelprogram keretében felvett hitelhez kapcsolódó, a korábbi kamattámogatási kérelemben feltüntetett kamattámogatási mérték növelése érdekében benyújtott, a benyújtás időpontjában hatályos hitelszerződéshez kapcsolódó kamattámogatási kérelem, amely legfeljebb a kiegészítő kamattámogatási kérelem beadásának naptári negyedévét megelőző második naptári negyedév első napjától kezdődően, a hitel hátralévő futamidejére vonatkozik.

2. § (1) E rendelet alapján a hitelprogram keretében felvett hitelhez kapcsolódóan az élelmiszeripari vállalkozás kamattámogatás igénybevételére jogosult.

(2)6 A kamattámogatás mértéke az élelmiszeripari vállalkozás rendelkezésére álló szabad csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével legfeljebb a hitelkamat 60%-a, de legfeljebb évi 4 százalékpont lehet.

(3)7 A kamattámogatás forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklete XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoporton elkülönített keretösszeg, számlaszáma: 10032000-01220191-51200002.

3. § (1) A kamattámogatás igénybevételére az az élelmiszeripari vállalkozás jogosult, amely

a)8 a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, vagy legkésőbb a kamattámogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben;

b)9 a kamattámogatási kérelem és a kiegészítő kamattámogatási kérelem (a továbbiakban együtt: kamattámogatási kérelem) benyújtásának időpontjában:

ba) nem rendelkezik adók módjára behajtható köztartozással vagy lejárt esedékességű adótartozással, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

bb) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt,

bc) megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltétel követelményeinek,

és e pontban foglaltakról a kamattámogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik;

c) nyilatkozik arról, hogy

ca) mekkora összegű általános csekély összegű (de minimis) támogatást vett igénybe a kamattámogatási kérelem benyújtását megelőző kettő pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben,

cb)10 milyen mértékű kamattámogatást és mely időponttól kezdődően kíván igénybe venni;

d)11 vállalja, hogy a hitelszerződés módosítása esetén annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül az új hitelszerződés másolatát megküldi a Kincstár részére;

e)12 a lehívási kérelemben szerepeltetett kamatok tekintetében a hitelprogram keretében 2014. december 31-ig megkötött, hatályos hitelszerződéssel rendelkezik.

(2)13 Kamattámogatás a hitelprogram keretében olyan – ideértve az élelmiszeripai célú forgóeszköz hitel kiváltását szolgáló – 2014. december 31-éig megkötött hitelszerződés esetén nyújtható,

a) amelynek a lejárata legfeljebb 6 év, azon belül legfeljebb 3 év türelmi idővel,

b) amelynek a hitelösszege legalább 5 millió forint, legfeljebb 500 millió forint.

4. § (1)14 Az élelmiszeripari vállalkozásnak a kamattámogatási kérelmet a Kincstár által rendszeresített és honlapján közzétett nyomtatványon, a hitel futamideje alatt egy alkalommal kell a Kincstárhoz benyújtania. A kamattámogatási kérelemben százalékpontban kifejezve, két tizedes jegy pontossággal, 0,05 százalékpontos lépésköz alkalmazásával kell megjelölni az élelmiszeripari vállalkozás által igénybe venni kívánt kamattámogatás mértékét, valamint meg kell adni a kamattámogatás igénybevételének kezdő időpontját, amely valamely kamatidőszak első napja lehet. A kamattámogatási kérelem legfeljebb a kamattámogatási kérelem beadásának naptári negyedévét megelőző második naptári negyedév első napjától kezdődően a hitel hátralévő futamidejére vonatkozik.

(2) A kamattámogatási kérelemhez az élelmiszeripari vállalkozásnak mellékelnie kell

a)15 a pénzügyi intézmény által a hitelprogram keretében megkötött hitelszerződésben foglalt kedvezményes kamatból adódó támogatásról szóló, az élelmiszeripari vállalkozás egyéni referencia kamatlábát is tartalmazó támogatástartalom-igazolás másolatát, vagy a pénzügyi intézmény által kiállított, a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján megállapított egyéni referencia kamatlábat tartalmazó dokumentum másolatát,

b) amennyiben a hitelhez kapcsolódik kezességvállalás, akkor a kezességvállaló intézmény által kiállított, a kedvezményes intézményi készfizető kezességvállalásból adódó támogatásról szóló támogatástartalom-igazolás másolatát,

c)16 a hatályos hitelszerződés másolatát,

d)17 az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-a szerinti nyilatkozatokat.

(3)18 A kamattámogatás támogatástartalmát a Kincstár az 1. mellékletben meghatározott módszertan szerint számolja ki.

5. § (1)19 A Kincstár a kamattámogatási kérelemről annak beérkezését követő harminc napon belül döntést hoz, és a kamattámogatási kérelem jóváhagyása esetén a kamattámogatás támogatástartalmáról támogatástartalom-igazolást állít ki, amelyet megküld az élelmiszeripari vállalkozás részére.

(2) A támogatástartalom-igazolást az élelmiszeripari vállalkozás tíz évig köteles megőrizni.

(3) A támogatástartalom összegét a kamattámogatási kérelem benyújtása hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell euróban meghatározni.

6. § (1) A kamattámogatás lehívására az az élelmiszeripari vállalkozás jogosult,

a)20 amelynek a kamattámogatási kérelmét a Kincstár jóváhagyta vagy részben jóváhagyta, és

b) amely megfizette a lehívási kérelemben feltüntetett kamatokat.

(2)21 A kamattámogatás lehívása a Kincstár által rendszeresített és honlapján közzétett lehívási kérelem Kincstárhoz történő benyújtásával történik naptári negyedévente a kamat megfizetése szerinti tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig.

(3)22 Egy lehívási kérelem legfeljebb a lehívási kérelem benyújtását közvetlenül megelőző kettő naptári negyedévben megfizetett kamatok vonatkozásában nyújtható be azzal, hogy a kamattámogatási kérelem jóváhagyásának naptári negyedévét követő hónapban benyújtott lehívási kérelemben a kamattámogatási kérelem beadásának naptári negyedévében és az azt közvetlenül megelőző két naptári negyedévben megfizetett kamatok vonatkozásában járó kamattámogatás, kiegészítő kamattámogatási kérelem esetén kamattámogatás növekmény is igényelhető. Egy negyedévben megfizetett kamatok csak egy lehívási kérelemben tüntethetők fel. A lehívási kérelemhez mellékelni kell a kamatok megfizetéséről szóló, pénzügyi intézmény által kiállított igazolások eredeti példányát minden kérelmezett naptári negyedév vonatkozásában.

(4)23 A Kincstár a lehívási kérelem beérkezését követő harminc napon belül döntést hoz, és a kamattámogatást a forrás rendelkezésre állása esetén a döntést követő tizenöt napon belül folyósítja az élelmiszeripari vállalkozás részére.

(5)24 E rendelet szerinti általános csekély összegű (de minimis) támogatás vonatkozásában az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet 6. cikk 4. pontja szerinti nyilvántartást a Kincstár vezeti.

7. § (1)25 Ha a pénzügyi intézmény a hitel nem rendeltetésszerű felhasználását állapítja meg, arról tizenöt napon belül tájékoztatja a Kincstárt.

(2) A hitel nem rendeltetésszerű felhasználása intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül.

8. § Nem lép hatályba az egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek, valamint az agrárkár-enyhítési eljárási rendelet módosításáról szóló 97/2013. (X. 22.) VM rendelet 16. § (2) bekezdése.

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

10. §26 Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra- ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokat tartalmaz.

11. §27 E rendeletnek az agrárágazati szabályozás körébe tartozó egyes rendeletek módosításáról szóló 69/2015. (XI. 2.) FM rendelettel [a továbbiakban: 69/2015. (XI. 2.) FM rendelet] megállapított 3. § (1) bekezdés b) pontját a 69/2015. (XI. 2.) FM rendelet hatálybalépésekor28 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 108/2013. (XI. 28.) VM rendelethez29

A hitelhez kapcsolódó kamattámogatásból származó támogatástartalom képlete


TTE = TT/r
ahol:
TT –    támogatástartalom, a támogatások jelenértékének összege forintban,
TTE –    támogatástartalom, a támogatások jelenértékének összege euróban,
Q –     adott évben a hitelhez nyújtott – egyéni referencia kamatláb alapján számított kamattámogatást meg nem haladó – kamattámogatás összege a kamattámogatási kérelemben megjelölt százalékpont és a törlesztési ütemterv alapján számítva, forintban. Kiegészítő kamattámogatási kérelem esetén csak a kamattámogatás növekményt kell figyelembe venni a kiegészítő kamattámogatási kérelemben feltüntetett kezdőidőponttól a hitel teljes futamidejére,
Ha iH >= iER és iER > iF , akkor Q = (iER – iF)*H,
Ha iH >= iER és iER <= iF , akkor Q = 0;
Ha iH < iER és iH > iF , akkor Q = (iH – iF)*H,
Ha iH < iER és iH = iF , akkor Q = 0,
i –    az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló kormányrendelet szerinti diszkont kamatláb,
iER –    a hitelfelvevő vonatkozásában megállapított egyéni referencia kamatláb, a kamatidőszak hosszának megfelelően,
iH –    a hitel kamatlába, a kamatidőszak hosszának megfelelően,
iF –    a kamattámogatás figyelembevételével a hitelfelvevő által ténylegesen fizetett kamatláb, a kamatidőszak hosszának megfelelően,
H –    a kamatidőszak elején fennálló hitelállomány forintban (feltételezve hogy tőketörlesztésre csak a kamatidőszak végén kerül sor)
n –     évek száma, a támogatástartalom a kamattámogatási kérelem beérkezésének naptári negyedévét közvetlenül megelőző második naptári negyedév első napjától a hitel futamidejének utolsó napjáig terjedő időszak alapján kerül kiszámításra,
r –    a kamattámogatási kérelem benyújtása hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam.
1

Az 1. § 1. pont a) alpontja a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 96. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § 1. pont b) alpontja a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 48. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § 6. pontját a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 100. §-a hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. § 9. pontja a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § 10. pontját a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (1) bekezdése iktatta be.

6

A 2. § (2) bekezdése a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (3) bekezdése a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

8

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § (1) bekezdés b) pontja a 69/2015. (XI. 2.) FM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

10

A 3. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (1) bekezdés d) pontja a 88/2016. 8XII. 29.) FM rendelet 63. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (1) bekezdés e) pontját újonnan a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (5) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 15/2014. (X. 9.) FM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (1) bekezdése a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (6) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (2) bekezdés a) pontja a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 4. § (2) bekezdés c) pontja a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 4. § (2) bekezdés d) pontját a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 49. §-a iktatta be.

18

A 4. § (3) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § (1) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § (1) bekezdés a) pontja a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 6. § (2) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § b) és e) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 6. § (3) bekezdése a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 6. § (4) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § d) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 6. § (5) bekezdése a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 98. §-ával megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § b) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 7. § (1) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 63. § f) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 10. § a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 50. §-ával megállapított szöveg.

27

A 11. §-t a 69/2015. (XI. 2.) FM rendelet 5. §-a iktatta be.

28

A hatálybalépés időpontja 2015. november 3.

29

Az 1. melléklet a 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelet 14. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére