• Tartalom

116/2013. (XII. 12.) VM rendelet

116/2013. (XII. 12.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerűsítés céljából történő beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.12.01.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. állattartó telep: a Magyarország területén egy vagy több földrészleten elhelyezkedő, a földfelszínen azonosítható állandó mesterséges tereptárgyakkal egyértelműen lehatárolt, az állategészségügyi nyilvántartásban egy elnevezés és nyilvántartási szám alatt állattartó helyként vagy tojáskeltetőként megjelölt, állatok tartására, illetve keltetésre szolgáló gazdasági épületek és kiszolgáló létesítmények együttese, ideértve az állattartó létesítményekkel egy technológiai egységben működő körbekerített legelőket és kifutókat, továbbá a trágyatárolásra használt területeket;

2. ÁTK I. jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: ÁTK rendelet) alapján 2007. április 23. és 2007. május 23. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

3. ÁTK II. jogcím: az ÁTK rendelet alapján 2007. augusztus 13. és 2007. szeptember 17. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

4. ÁTK III. jogcím: az ÁTK rendelet alapján 2009. november 16. és 2009. december 15. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

5. ÁTK IV. jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: ÁTK IV. rendelet) alapján 2012. augusztus 1. és 2012. augusztus 31. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

6. BaTeK jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a baromfi telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2011. (VIII. 3.) VM rendelet (a továbbiakban: BaTeK rendelet) alapján a 2011. szeptember 1. és 2011. szeptember 30. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

7. beruházás üzemeltetésének igazolása: az az igazolás, illetve amennyiben a beruházás üzemeltetése hatósági engedélyhez kötött, úgy jogerős hatósági engedély, amellyel az ügyfél az utolsó kifizetési kérelemre történő kifizetés feltételeként hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a művelet keretében megvalósult beruházást szabályszerűen üzemelteti;

8. élelmiszeripari üzem: élelmiszeripari üzemként szakhatósági nyilvántartásba vett engedélyezett vagy bejelentett, működő élelmiszer feldolgozó helyiség vagy helyiség együttes;

9. ÉLIP I. jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: ÉLIP rendelet) alapján 2008. május 5. és 2008. június 16. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

10. ÉLIP II. jogcím: az ÉLIP rendelet alapján 2009. október 20. és 2009. november 30. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

11. ÉLIP III. jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 49/2012. (V. 22.) VM rendelet (a továbbiakban: ÉLIP rendelet III.) alapján 2012. június 22. és 2012. július 23. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

12. induló vállalkozás:

a)2 az 1. célterület vonatkozásában az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) Vhr. 3. § 19. pontjától eltérően a jogi személy, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül, de legkésőbb 2013. szeptember 1-ig jegyezték be, az egyéni vállalkozó valamint az őstermelő, ha egyéni vállalkozói nyilvántartásba vételére, vagy őstermelői igazolványának kiadására a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül, de legkésőbb 2013. szeptember 1-ig került sor,

b)3 a 2. célterület vonatkozásában a Vhr. 3. § 19. pontjától eltérően a jogi személy, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül, de legkésőbb 2013. szeptember 1-ig jegyezték be, az egyéni vállalkozó, valamint az őstermelő, ha egyéni vállalkozói nyilvántartásba vételére, vagy őstermelői igazolványának kiadására a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül, de legkésőbb 2013. szeptember 1-ig került sor,

c)4 az 1. és a 2. célterület vonatkozásában az a) és b) ponttól eltérően a jogi személy, ha a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt) 15. § (1) bekezdése alapján legkésőbb 2013. szeptember 1-ig előtársaságként megkezdte működését.

13. kertészeti gépbeszerzés jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti gépek, technológia berendezések beszerzéséhez a 2013. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 62/2013. (VII. 24.) VM rendelet alapján 2013. augusztus 15. és 2013. október 18. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

14. kisértékű gépbeszerzés:

a) az 1. célterület esetében az a beruházás, amelyre vonatkozóan a támogatási kérelemre jóváhagyott támogatási összeg legfeljebb 15 000 000 Ft,

b) a 2. célterület esetében az a beruházás, amelyre vonatkozóan a támogatási kérelemre jóváhagyott támogatási összeg legfeljebb 15 000 000 Ft;

15. KKV: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozás;

16. megvalósítási hely:

a) az 1. célterület vonatkozásában az ügyfél által a támogatási kérelemben megjelölt, állattartó telepként nyilvántartott hely,

b) a 2. célterület vonatkozásában az ügyfél által a támogatási kérelemben megjelölt, élelmiszeripari üzemként nyilvántartott hely,

ahol a műveleten belül beszerzett, beépített vagy beszerelt gép vagy technológia üzemszerűen használatra kerül, illetve a nem beépített vagy beszerelt gép vagy technológia üzemszerű használaton kívüli tárolása megvalósul;

17. mezőgazdasági termelő: a Vhr. 3. § 12. pontja szerinti fogalomnak megfelelő ügyfél azzal, hogy a 2. célterület vonatkozásában további feltétel, hogy az ügyfél értékesítésből származó árbevételének 50%-a, vagy több mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből;

18. művelet megvalósulása: a műveletet alkotó összes tevékenységnek a gazdasági eseményről kiállított, igazoltan teljesített és pénzügyileg is rendezett számviteli bizonylattal igazolt lezárása;

19. nagyértékű gépbeszerzés: az a kisértékű gépbeszerzésnek nem minősülő beruházás, amelyre vonatkozóan

a) az 1. célterület esetében a támogatási kérelemre jóváhagyott támogatási összeg legfeljebb 250 000 000 Ft,

b) a 2. célterület esetében a támogatási kérelemre jóváhagyott támogatási összeg legfeljebb 250 000 000 Ft;

20. nagyvállalat: a KKV törvény szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozás, amely 750 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztat, vagy éves nettó árbevétele kevesebb, mint 200 millió eurónak megfelelő forintösszeg;

21. NDP ÉLIP jogcím: a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 146/2009. (XI. 6.) FVM rendelet alapján meghirdetett támogatási jogcím;

22. NDP MÜK jogcím: a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében megvalósuló mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 147/2009. (XI. 6.) FVM rendelet alapján meghirdetett támogatási jogcím;

23. nem mezőgazdasági termelő: a 2. célterület vonatkozásában az az ügyfél, akinek az értékesítésből származó árbevételének kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből;

24. támogatási összeg: a jogerős támogatási határozattal a nettó kiadás, valamint az ahhoz kapcsolódó általános forgalmi adó tekintetében jóváhagyott kötelezettségvállalás együttes összege.

(3) E rendelet vonatkozásában a fiatal mezőgazdasági termelői jogosultság a Vhr.-től eltérően 2014. december 31. napjáig, de legkésőbb az ügyfél 40. életévének betöltéséig érvényes.

2. A támogatás jellege és célterületei

2. § (1) Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az Irányító Hatóság (a továbbiakban: IH) által e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg IH közleményben közzétett, a (2) bekezdésben meghatározott célterületek vonatkozásában lezárt gépkatalógusban meghatározott kódok alapján azonosítható gépek és technológiai berendezések (a továbbiakban: gép) beszerzésére.

(2) Támogatás az alábbi célterületekre vehető igénybe:

a) az IH közlemény útján az adott célterület vonatkozásában közzétett, az állattenyésztés technológiai fejlesztése céljából támogatható gépek (1. célterület);

b) az IH közlemény útján az adott célterület vonatkozásában közzétett, az élelmiszer-feldolgozás technológiai fejlesztése céljából támogatható gépek, melyek kizárólag a Római Szerződés I. mellékletében szereplő termékek – kivéve halászati termékek – feldolgozását szolgálják, a borászati és pálinka előállítását célzó beruházások kivételével (2. célterület).

3. A támogatás forrása, keretösszege, mértéke, elszámolható kiadások

3. § (1) A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA).

(2) A támogatás nyújtására fordítható keretösszeg legalább 60 milliárd forint, ebből

a) az 1. célterület esetében a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Programjának (a továbbiakban: DIT-ÚMVP) 121. intézkedésén belül a beruházások az állattenyésztésben alintézkedéshez rendelt legalább 35 milliárd forint azzal, hogy a jóváhagyott támogatási igény függvényében a mindenkori keretösszeg legalább 25%-a kisértékű gépbeszerzésekre fordítandó;

b) a 2. célterület esetében

ba) mezőgazdasági termelő esetében a DIT-ÚMVP 121. intézkedésén belül az üzemi diverzifikáció alintézkedéshez rendelt legalább 15 milliárd forint azzal, hogy a jóváhagyott támogatási igény függvényében a mindenkori keretösszeg legalább 25%-a kisértékű gépbeszerzésekre fordítandó, valamint

bb) nem mezőgazdasági termelő esetében a DIT-ÚMVP 123. intézkedésén belül a mezőgazdasági termékek értéknövelése alintézkedéshez rendelt legalább 10 milliárd forint azzal, hogy a jóváhagyott támogatási igény függvényében a mindenkori keretösszeg legalább 25%-a kisértékű gépbeszerzésekre fordítandó.

(3) Amennyiben

a) a kisértékű beruházásokra benyújtott kérelmek alapján a forrásigény nem éri el a keretösszeg 25%-át, úgy a fennmaradó forrás a nagyértékű beruházások támogatására felhasználható, vagy

b) a nagyértékű beruházásokra benyújtott kérelmek alapján a forrásigény nem éri el a keretösszeg 75%-át, úgy a fennmaradó forrás a kisértékű beruházások támogatására felhasználható.

(4) Az igényelhető támogatás mértéke az 1. célterület esetén:

a) a beépített gépek vagy technológiai berendezések beszerzése vonatkozásában:

aa) az összes elszámolható kiadás 40%-a;

ab) kedvezőtlen adottságú területen (a továbbiakban: KAT-terület) vagy NATURA 2000 területen megvalósuló beruházás esetén az összes elszámolható kiadás 50%-a;

ac) ha az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, az összes elszámolható kiadás 50%-a;

ad) ha az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, és a beruházás KAT-területen vagy NATURA 2000 területen valósul meg, az összes elszámolható kiadás 60%-a,

b) a nem beépített gépek vagy mobil technológiai berendezések beszerzése vonatkozásában az igényelhető támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 35%-a.

(5)6 A (4) bekezdés a) pontja alkalmazandó a kerekes traktor (1111) és a 7. mellékletben vagy a gépkapcsolási lehetőségekre vonatkozó, a rendelet hatálybalépését megelőzően közzétett IH közlemény 3. mellékletében feltüntetett valamely gép vagy technológiai berendezés együttes igénylése esetén, azzal, hogy gépkapcsolatonként legfeljebb a kerekes traktorok darabszámával egyező darabszámú azonos gépkódú munkagép vehető figyelembe.

(6)7 A (4) bekezdés a) pontja alkalmazandó a 8. mellékletben vagy a gépkapcsolási lehetőségekre vonatkozó, a rendelet hatálybalépését megelőzően közzétett IH közlemény 1–2. és 4–9. mellékleteiben feltüntetett valamely gép vagy technológiai berendezés együttes igénylése esetén, azzal, hogy gépkapcsolatonként legfeljebb a gépkapcsolat alapelemeként meghatározott gépek (alapgépek) darabszámával egyező darabszámú azonos gépkódú kapcsolódó gép vehető figyelembe.

(7) Az igényelhető támogatás mértéke a 2. célterület esetén:

a) a mezőgazdasági termelőnek minősülő ügyfél vonatkozásában

aa) az összes elszámolható kiadás 40%-a,

ab) ha a beruházás KAT-területen, vagy NATURA 2000 területen valósul meg, vagy az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, akkor a támogatás mértéke a beruházás összes elszámolható kiadásának 50%-a,

ac) ha a beruházás KAT-területen, vagy NATURA 2000 területen valósul meg és az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, akkor a támogatás mértéke a beruházás összes elszámolható kiadásának 60%-a,

b) a nem mezőgazdasági termelő ügyfél vonatkozásában

ba) az összes elszámolható kiadás 50%-a,

bb) ha a beruházás a közép-magyarországi régióban valósul meg, akkor a beruházás összes elszámolható kiadásának 40%-a,

c) ha az ügyfél nagyvállalatnak minősül, akkor részére az a)–b) pontja alapján megállapítható támogatási mérték 50%-a adható.

(8) A támogatási kérelem benyújtásakor mezőgazdasági termelőnek minősülő ügyfél, akinél a beruházás után a nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből származó árbevétel aránya kevesebb, mint 50% lesz a kérelem benyújtásakor nem mezőgazdasági termelőnek minősül és esetében a támogatási kérelem elbírálása során a nem mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(9) Az ügyfélnek, a beruházás utáni nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből származó árbevételének arányáról a támogatási kérelem benyújtásakor nyilatkoznia kell.

(10) E rendelet alapján építési kiadások kizárólag abban az esetben támogathatóak, amennyiben

a) az építési kiadások, valamint azok mennyisége a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara online névjegyzékében szereplő, az adott szakterületen a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján jogosultsággal rendelkező személy által igazoltan a 2. § (2) bekezdés szerinti gépek beépítéséhez kapcsolódnak,

b) a kapcsolódó építési tételek szerepelnek az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGy), és

c) a támogatási kérelemben megadott építési tételek vonatkozásában

ca) az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor a beruházás megvalósításához szükséges, az építésügyi hatósági eljárást és a vízügyi hatósági eljárást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál a támogatási kérelem benyújtásáig megindította,

cb) az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor, a beruházás megvalósításához szükséges jogerős építési engedéllyel vagy jogerős vízjogi létesítési engedéllyel rendelkezik, vagy

cc) a kiadások nem építési vagy vízjogi létesítési engedélyköteles építési tevékenységhez tartoznak.

(11) A támogatási és a kifizetési kérelemhez kapcsolódó elszámolás célterületenként a 2. § szerint közzétett IH közleményben szereplő tételek azonosítója szerint történik. A tételhez tartozó elszámolható kiadás nem haladhatja meg az IH közleményben, valamint az ÉNGy-ben szereplő referenciaárat. Egy gép vonatkozásában a beépítéséhez szükséges építési tételekre legfeljebb az adott gépre jóváhagyható támogatási összeg 10%-a hagyható jóvá.

(12) A Vhr. 31. §-a szerinti jóváhagyható egyéb elszámolható kiadásra jutó támogatási összeg nem haladhatja meg az adott gépre és – amennyiben a támogatási kérelem tartalmaz építési tételt – az adott géphez kapcsolódóan igényelt építési tételek összegére jóváhagyható támogatási összegek összegének 12%-át, de legfeljebb egy támogatási kérelem vonatkozásában mindösszesen a 10 millió forintot.

(13) Ha a támogatási határozatban eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, úgy az egyéb elszámolható kiadások tekintetében egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.

(14) Amennyiben a támogatási kérelemben megjelölt gép elutasításra kerül, úgy a hozzá kapcsolódóan igényelt építési tételt is el kell utasítani.

4. A támogatás igénybevételének általános feltételei

4. § (1) E rendelet alapján támogatás akkor vehető igénybe, ha az ügyfél:

a) nem minősül a Vhr. 3. § 26. pontja szerinti vállalkozásnak, és

b) a támogatási kérelem benyújtásakor igazolja, hogy mezőgazdasági üzemének mérete a 2013. naptári évre számított átlag adatok alapján a 4 európai méretegységet (a továbbiakban: EUME) meghaladja, kivéve a nem mezőgazdasági termelő esetében.

(2) Ha az ügyfél induló vállalkozás, akkor nem kell a támogatási kérelem benyújtásakor teljesítenie

a) az (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozatban vállalja, hogy legkésőbb a 2016. naptári év vonatkozásában meg fog felelni az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek,

b)8 az 5. § (1) bekezdés b) és d) pontjában, valamint a 6. § (2) bekezdés b) és d) pontjában foglaltakat, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozatban vállalja, hogy legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig meg fog felelni az 5. § (1) bekezdés b) és d) pontjában, valamint a 6. § (2) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott feltételeknek.

(2a)9 A 2. célterület vonatkozásában, amennyiben az ügyfél nem minősül induló vállalkozásnak, és a támogatási kérelem benyújtásakor nem teljesíti a 6. § (2) bekezdés b) és d) pontjai szerinti feltételeket, úgy ezen feltételek vonatkozásában a (2) bekezdés b) pontja szerinti rendelkezéseket kell alkalmazni, azzal, hogy az ügyfél erre vonatkozó nyilatkozatát legkésőbb az MVH erre irányuló hiánypótlási felhívásában foglaltak szerint köteles megtenni.

(3) Támogatás igénybevételére nem jogosult

a)10 a jogi személy, ha 2013. szeptember 1-jét követően jegyezték be,

b) az egyéni vállalkozó valamint az őstermelő, ha egyéni vállalkozói nyilvántartásba vételére, vagy őstermelői igazolványának kiadására 2013. szeptember 1-jét követően került sor,

c)11 az 1. célterület vonatkozásában az a jogi személy, egyéni vállalkozó, aki a mezőgazdasági tevékenységét 2013. szeptember 1-jét követően kezdte meg,

d)12 a 2. célterület vonatkozásában az a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, őstermelő, aki a 6. melléklet szerinti tevékenységét 2013. szeptember 1-jét követően kezdte meg.

(3a)13 A (3) bekezdés a) pontjától eltérően a jogi személy támogatás igénybevételére abban az esetben is jogosult, ha Gt. 15. § (1) bekezdése alapján legkésőbb 2013. szeptember 1-ig előtársaságként megkezdte működését.

(4)14 A Vhr. 25. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően az ügyfél köteles a támogatott műveletet legkésőbb 2015. augusztus 31. napjáig megvalósítani.

(5)15

(6) A nagyértékű gépbeszerzésre irányuló támogatási kérelem esetén kizárólag annak az ügyfélnek nyújtható támogatás, akinek a támogatási kérelmére az értékelés során adott pontszám

a) az 1. célterület esetében az 1. mellékletben,

b) a 2. célterület mezőgazdasági termelő esetében a 2. mellékletben,

c) a 2. célterület nem mezőgazdasági termelő esetében a 3. mellékletben

meghatározott szempontok alapján legalább a 15 pontot, induló vállalkozás esetén a 10 pontot eléri.

(7) Központi költségvetési szerv, önkormányzat és társulásai nem vehetnek igénybe támogatást védett vagy Natura 2000 területen megvalósuló beruházáshoz.

(8) Az utolsó kifizetési kérelem elbírálásához az ügyfélnek rendelkeznie kell a működéshez szükséges, a külön jogszabályban előírt, a szabályszerű működésre vonatkozó hatósági engedélyekkel vagy igazolásokkal.

(9) A Vhr. 15. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően nem nyújthat be támogatási kérelmet, aki

a) az 1. célterület vonatkozásában ÁTK I. jogcím, ÁTK II. jogcím, ÁTK III. jogcím, ÁTK IV. jogcím, a BaTeK jogcím, a Kertészeti gépbeszerzés vagy az NDP MÜK jogcím,

b) a 2. célterület vonatkozásában ÉLIP I. jogcím, ÉLIP II. jogcím, ÉLIP III. jogcím, Kertészeti gépbeszerzés, vagy az NDP ÉLIP jogcím

vonatkozásában az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásának napjáig jogerősen kizárásra került.

(10) Amennyiben az ügyfél

a) az 1. célterület vonatkozásában ÁTK I. jogcím, ÁTK II. jogcím, ÁTK III. jogcím, ÁTK IV. jogcím, BaTeK jogcím, Kertészeti gépbeszerzés jogcím,vagy NDP MÜK jogcím,

b) a 2. célterület vonatkozásában ÉLIP I. jogcím, ÉLIP II. jogcím, ÉLIP III. jogcím, Kertészeti gépbeszerzés vagy NDP ÉLIP jogcím

alapján támogatási kérelmet nyújtott be és az ügyben az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásakor – a kifizetési kérelmek kapcsán indult jogorvoslati eljárásokat kivéve – jogorvoslati eljárás van folyamatban, akkor e rendelet alapján támogatást kizárólag akkor igényelhet, ha a jogorvoslati kérelmét legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásáig visszavonja.

(11) Amennyiben az ügyfél e rendelet alapján támogatási kérelmet nyújt be, de legkésőbb azzal egyidejűleg a (10) bekezdésben meghatározott jogcímek vonatkozásában jogorvoslati kérelmét nem vonja vissza, úgy az e rendelet alapján benyújtott támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) elutasítja.

(12) Az e rendelet alapján igényelhető támogatások vonatkozásában a Vhr. 27. § (1) bekezdés e)–f) pontjában meghatározott összeghatártól függetlenül pénzügyi tervet kell elkészíteni, és azt a támogatási kérelemmel együtt kell benyújtani.

(13) E rendelet alapján támogatás akkor vehető igénybe, ha az ügyfél az ÚMVP egyes intézkedései esetén 2009. évben nyújtandó támogatási előleg fizetéséről szóló kormányrendelet alapján nem vett igénybe támogatási előleget, vagy ha igénybe vett, akkor arra vonatkozóan az MVH-val szemben a támogatási kérelem benyújtásakor tartozása nem áll fenn.

(14)16 A Vhr. 23. § (1) bekezdés e) pontban foglaltaktól eltérően a támogatással érintett ingatlannak legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor kell per- és igénymentesnek lennie. E kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben a támogatással érintett ingatlant kizárólag elővásárlási jog, az önkormányzatokat megillető visszavásárlási jog, vagy a banki jelzálogjoghoz kapcsolódó vételi jog terheli.

(15)–(18)17

5. A támogatás igénybevételének részletes feltételei az 1. célterület vonatkozásában

5. § (1) Támogatás az 1. célterület vonatkozásában akkor vehető igénybe, ha az ügyfél

a) a Vhr. 3. § 11. pontja szerinti, az adózás rendjéről szóló törvény alapján az állami adóhatósághoz bejelentett, vagy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) nyilvántartásában szereplő, bejelentett mezőgazdasági tevékenységet folytat,

b) a támogatási kérelemben megjelölt állattartó telep vonatkozásában a NÉBIH nyilvántartásában tulajdonosként vagy üzemben tartóként szerepel,

c) a beruházást az b) pont szerinti állattartó telepen valósítja meg,

d) igazolja, hogy a támogatási kérelemben megjelölt állattartó telepet a NÉBIH nyilvántartásba vette, és

e)18 az ÁTK I. jogcímhez, az ÁTK II. jogcímhez, a BaTeK jogcímhez kapcsolódóan nem rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal, vagy ha rendelkezik helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal, úgy az utolsó kifizetési kérelmét a támogatási kérelem benyújtásáig benyújtotta, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor az ügyfélre irányadó, az utolsó kifizetési kérelem benyújtására rendelkezésére álló határidő még nem telt le;

f) az ÁTK III. jogcímhez, az ÁTK IV. jogcímhez valamint a Kertészeti gépbeszerzés jogcímhez kapcsolódóan nem rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal, vagy ha rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal, és a műveletet az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáig megkezdte, és fejlesztési, vagy beruházási tevékenységre vonatkozóan már kifizetési kérelmet nyújtott be, vagy

g) az e) és f) pontban felsorolt jogcímekhez kapcsolódóan rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal, amelyhez kapcsolódóan, az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáig nem nyújtott be kifizetési kérelmet és teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt, visszavonhatatlan nyilatkozatában a támogatási határozatában megállapított támogatási összeg egészéről lemond legkésőbb az e rendelet szerint támogatási kérelme benyújtásáig.

(2) Az ügyfél köteles

a) – ha tejtermelési célú szarvasmarhatartással és tehéntej-termeléssel foglalkozik – az üzemeltetési kötelezettség megszűnéséig megfelelni a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/2010. (II. 23.) FVM rendeletben foglalt előírásoknak megfelelni,

b) szarvasmarha, sertés, juh, kecske, lófélék (ló, szamár, öszvér), baromfifélék (házityúk, pulyka, kacsa, lúd, gyöngytyúk) tartása esetén a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet, a lófélék egyedeinek azonosításáról szóló kormányrendelet, a szarvasmarhafajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet, a sertések jelöléséről, az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet, a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetéséről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban együtt: ENAR) előírásainak megfelelni, és

c) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 18. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állomány-nyilvántartást és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 21. számú mellékletének GN 14, GN 15 számú nyomtatványa szerinti legeltetési és állatállomány-változási nyilvántartást vezetni.

6. A támogatás igénybevételének részletes feltételei a 2. célterület vonatkozásában

6. § (1) Támogatás a 2. célterület vonatkozásában akkor vehető igénybe, ha az ügyfél:

a) KKV-nak, vagy nagyvállalatnak minősülő

aa) egyéni vállalkozó,

ab) egyéni cég,

ac)19 gazdasági társaság,

ad) szövetkezet, vagy

ae) őstermelő,

b) mezőgazdasági termelőnek minősül és értékesítésből származó árbevételük 50%-a vagy több mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből;

c) nem minősül mezőgazdasági termelőnek, és az értékesítésből származó árbevételének kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből.

(2) A támogatást a 2. célterület vonatkozásában továbbá akkor vehető igénybe, ha az ügyfél

a) a 6. melléklet szerinti, az adózás rendjéről szóló törvény alapján az állami adóhatósághoz bejelentett, vagy a NÉBIH nyilvántartásában szereplő, bejelentett tevékenységet folytat,

b) támogatási kérelemben megjelölt, élelmiszeripari üzem vonatkozásában a NÉBIH nyilvántartásában tulajdonosként vagy üzemben tartóként szerepel,

c) a beruházást az b) pont szerinti üzemben valósítja meg,

d) igazolja, hogy a támogatási kérelemben megjelölt élelmiszeripari üzemet a NÉBIH nyilvántartásba vette, és

e)20 az ÉLIP I. jogcímhez, az ÉLIP II. jogcímhez kapcsolódóan nem rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal, vagy rendelkezik helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal, úgy az utolsó kifizetési kérelmét a támogatási kérelem benyújtásáig benyújtotta, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor az ügyfélre irányadó, az utolsó kifizetési kérelem benyújtására rendelkezésére álló határidő még nem telt le,

f) az ÉLIP III. jogcímhez vagy a Kertészeti gépbeszerzés jogcímhez kapcsolódóan nem rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal vagy rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal és az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáig az adott támogatási határozatban jóváhagyott műveletet megkezdte, és fejlesztési vagy beruházási tevékenységre vonatkozóan kifizetési kérelmet nyújtott be, vagy

g) a e) és f) pontokban felsorolt jogcímekhez kapcsolódóan rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal, amelyhez kapcsolódóan, az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáig nem nyújtott be kifizetési kérelmet és teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt, visszavonhatatlan nyilatkozatában a támogatási határozatában megállapított támogatási összeg egészéről lemond legkésőbb az e rendelet szerint támogatási kérelme benyújtásáig.

(3) A 4. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni mezőgazdasági termelő esetén a termelői csoportra, zöldség-gyümölcs termelői csoportra, vagy annak leányvállalatára, valamint a termelői szervezetre vagy annak leányvállalatára.

(4) A támogatást kizárólag az az ügyfél igényelhet akinek, vagy amelynek a Római Szerződés I. mellékletében – a halászati termékek kivételével – szereplő termékek értékesítéséből származó árbevétele meghaladja a vállalkozás összárbevételének az 50%-át.

7. A támogatási kérelem benyújtása

7. § (1) Egy ügyfél a támogatási kérelem benyújtási időszakban adott célterületen belül megvalósítási helyenként egy támogatási kérelmet nyújthat be, kivéve, ha a korábban benyújtott támogatási kérelme tárgyában hozott jogerős elutasító döntéssel rendelkezik, vagy a korábban benyújtott támogatási kérelmét legkésőbb az újabb támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg visszavonja.

(2) A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló kormányrendeletben meghatározott elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül 2013. december 16-án 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2014. január 31-én 18 óráig lehet benyújtani. A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, szkennelés útján előállított olvasható formában kell csatolni a kérelemhez.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott forráskimerülés esetén az IH vezetője célterületenként [a 2. célterület esetében a 3. § (2) bekezdés ba) és bb) alpontjai szerint külön] kisértékű és nagyértékű beszerzésekre vonatkozóan külön IH közleményben a benyújtási időszakot felfüggeszti. Amennyiben a kérelmek elbírálása során, a rendelkezésre álló adatok alapján azt állapítja meg, hogy a rendelkezésre álló forrást a támogatási igények nem merítik ki, az IH vezetője a forráskimerülésről szóló közleményét visszavonja azzal, hogy a benyújtás ebben az esetben is forráskimerülésig, de legkésőbb 2014. január 31-én 18 óráig tart. Amennyiben a benyújtás ismételten megnyitásra kerül, úgy az nem tekinthető új benyújtási időszaknak, ezáltal a benyújtás sorrendjének számítása nem kezdődik elölről.

(4) Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületre történő első belépést követő ötödik nap végéig szerkesztheti és nyújthatja be támogatási kérelmét. Amennyiben az ügyfél az öt napos időkorlátot túllépi, úgy a megkezdett támogatási kérelem tovább nem szerkeszthető és nem nyújtható be. Az öt nap leteltét követően új támogatási kérelem szerkeszthető és nyújtható be a belépést követő ötödik nap végéig. Ha a támogatási kérelem benyújtási időszak felfüggesztésre vagy lezárásra kerül, akkor a kérelem legkésőbb az IH közleményben meghatározott időpontig szerkeszthető és nyújtható be.

(5)21 A támogatási kérelem benyújtását követően a támogatási kérelem vonatkozásában módosításnak nincs helye. A támogatási kérelem vonatkozásában hiánypótlásnak kizárólag csak azon dokumentumok esetében van helye, amelyeket az ügyfél jogszabály alapján a támogatási kérelméhez csatolni köteles, azzal, hogy a támogatás igénybevétele feltételeinek a benyújtott dokumentumok alapján legkésőbb az MVH által kibocsátott hiánypótlási végzés teljesítésének időpontjában teljesülniük kell. A kizárólag pontozást érintő dokumentum vonatkozásában hiánypótlásnak nincs helye.

(6) A támogatási kérelem MVH általi elektronikus fogadásának tényét a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerben (a továbbiakban: KR) az ügyfél ügyfélkapus tárhelyére történt feltöltés jelenti, benyújtásának időpontját pedig az ideiglenesen fenntartott értesítési tárhelyére automatikusan kapott KR dokumentum igazolja. Az MVH elektronikus úton értesíti az ügyfelet a beérkezett támogatási kérelem adatairól.

(7) A támogatási kérelemben meg kell jelölni a gép üzembe helyezésének tervezett időpontját és a gép tárolásának helyét.

8. § (1) A támogatási kérelem tartalmazza:

a) az ügyfélazonosító-adatokat,

b) az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat,

c) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatokat,

d) a beruházás előtti állapotra vonatkozó adatokat,

e) a tervezett beruházásra vonatkozó adatokat, valamint

f) az ügyfél nyilatkozatát a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről.

(2) Az 1. és 2. célterületre vonatkozóan a támogatási kérelemhez csatolni kell

a) összeghatártól függetlenül mindazon nyilatkozatokat, dokumentumokat, amelyet jogszabály a támogatási jogosultság megszerzésének vagy megtartásának feltételéül előír, illetve nagyértékű gépbeszerzés esetén az 1–3. mellékletekben meghatározott, az értékelési szempontokat alátámasztó dokumentumokat,

b) induló vállalkozás esetén arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy az ügyfél vállalja, hogy

ba) a 4. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak 2016. naptári év folyamán meg fog felelni,

bb)22 legkésőbb a 4. § (5) bekezdésben foglalt határidőig meg fog felelni az 5. § (1) bekezdés b)–d) pontjában, valamint a 6. § (2) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott feltételnek,

c) a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot,

d) ha a beruházás nem saját tulajdonú, vagy más személy olyan jogával terhelt ingatlanon valósul meg, mely a beruházás megvalósítását, illetve az üzemeltetési kötelezettség lejártáig annak használatát korlátozza vagy kizárja, a használat jogcímét igazoló szerződést, valamint, ha a szerződés erről nem rendelkezik, azt a teljes bizonyító erejű okiratot, amely igazolja, hogy az ügyfél jogosult a beruházást az okiratban feltüntetett ingatlanon megvalósítani, és az ingatlant az üzemeltetési kötelezettsége lejártáig használni,

e) az 1. célterület esetén az állategészségügyi hatóság igazolását az állattartó telep nyilvántartásba vételéről és az állatvédelmi bírságról,

f) a 2. célterület esetén a termék-árbevételi betétlapot.

(3) Amennyiben a kérelem nem kizárólag nem beépített gépek vagy mobil technológiai berendezések beszerzésére, illetve az azokhoz kapcsolódóan igényelt Vhr. 31. §-a szerinti kiadásokra vonatkozik, és a 3. § (10) bekezdése szerint az ügyfél igényel építési tételek vonatkozásában támogatást, úgy a támogatási kérelemhez csatolni kell az MVH által közzétett formanyomtatványon a 3. § (10) bekezdés a) pontja szerinti igazolást, valamint

a) nem engedélyköteles beruházás vonatkozásában az illetékes hatóság igazolását arról, hogy a tevékenység nem engedélyköteles, valamint az építészeti-műszaki tervdokumentációt és műszaki leírást,

b) engedélyköteles beruházás esetén

ba) a jogerős engedélyek másolatát – beleértve az engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki tervdokumentációt és műszaki leírást, vagy

bb) az ügyfél nyilatkozatát a hatósági engedélyezési eljárás megindításáról.

(4) Amennyiben a kérelem nem kizárólag nem beépített gépek vagy mobil technológiai berendezések beszerzésére, illetve az azokhoz kapcsolódóan igényelt Vhr. 31. §-a szerinti kiadásokra vonatkozik, és a 3. § (10) bekezdése szerint az ügyfél nem igényel építési tételek vonatkozásában támogatást, úgy a támogatási kérelemhez csatolni kell

a) nem engedélyköteles beruházás vonatkozásában az illetékes hatóság igazolását arról, hogy a tevékenység nem engedélyköteles, valamint az építészeti-műszaki tervdokumentációt és műszaki leírást,

b) engedélyköteles beruházás esetén

ba) az ügyfél nyilatkozatát a hatósági engedélyezési eljárás megindításáról, vagy

bb) a jogerős engedélyt, amennyiben az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor már rendelkezik vele.

9. § (1) A támogatási kérelem, valamint kifizetési kérelem meghatalmazott általi benyújtásának, illetve a benyújtást követő elektronikus kapcsolattartásnak feltétele a meghatalmazott MVH által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben való nyilvántartásba vétele és az eljárására vonatkozó meghatalmazás MVH-hoz történő benyújtása.

(2) A meghatalmazottat az eljárásra az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett nyomtatványon kell meghatalmazni, amely tartalmazza:

a) a meghatalmazás típusát,

b) a meghatalmazó és a meghatalmazott adatait,

c) a meghatalmazás érvényességi idejére vonatkozó adatokat,

d) azon eljárási cselekményeket, amelyekre a meghatalmazás kiterjed, továbbá a meghatalmazás érvényességéhez szükséges formai kellékeket.

(3) Ha az ügyfél a támogatási kérelem, valamint a kifizetési kérelem benyújtására, illetve az elektronikus kapcsolattartásra meghatalmazottat vesz igénybe, a meghatalmazásnak a támogatási valamint a kifizetési kérelem benyújtása és az ezekhez kapcsolódó eljárási cselekmények elektronikus úton történő ügyintézésére ki kell terjednie.

(4) A meghatalmazást, annak elektronikus úton történő benyújtása után postai úton vagy személyesen is be kell nyújtani az MVH-hoz. A postai úton vagy személyesen benyújtott meghatalmazást legkésőbb a meghatalmazásban szereplő eljárási cselekmény elvégzését megelőzően tíz nappal kell benyújtani bármely megyei MVH kirendeltségre, amely meghatalmazást az MVH – a képviseleti jogosultság ellenőrzését követően – nyilvántartásba veszi.

(5) Ha a (2) bekezdés szerinti elektronikus és papíralapon tett első bejelentést követően a képviseleti jogosultság tartalmában vagy a képviseleti jogosultság terjedelmét nem érintő bejelentett adatokban változás következik be, azt a meghatalmazott – a KR útján történt azonosítás után – az MVH honlapján közvetlenül elérhető elektronikus űrlapon, valamint papíralapon is, annak benyújtásakor meglévő valamennyi jogosultságára kiterjedően köteles bejelenteni.

(6) Több személy részére adott meghatalmazás esetében az ügyfelet a meghatalmazottak bármelyike képviselheti, egy-egy eljárási vagy ügyintézési cselekménynél azonban csak egyikük járhat el, az ezzel ellentétes kikötés semmis.

(7) A meghatalmazott – a képviseleti jogosultságának (2) bekezdés szerinti igazolását követően – saját ügyfélkapuját használja a meghatalmazó ügyfél támogatási kérelmének, valamint kifizetési kérelmének benyújtására, illetve a benyújtást követő elektronikus kapcsolattartásra.

(8) A meghatalmazott útján történő támogatási kérelem, valamint kifizetési kérelem benyújtását követően előterjesztett dokumentum benyújtásának tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja a benyújtott és az elektronikus felületen KR dokumentumként elérhető kérelem két példányban történő kinyomtatása, a kinyomtatott dokumentumok adatokat lezáró utolsó oldalának az ügyfél és a meghatalmazott általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Az ügyfél egy általa aláírt összesítő kimutatásban is elismerheti, hogy a feltöltött KR dokumentum adattartalmát ismeri, és azzal egyetért. A kinyomtatott dokumentum vagy összesítő kimutatás egy példányát a meghatalmazott, másik példányát az ügyfél köteles megőrizni, és azt az MVH felhívására a meghatalmazott vagy az ügyfél köteles bemutatni.

(9) A meghatalmazás visszavonását az erre rendszeresített nyomtatványon az ügyfél önállóan vagy meghatalmazott közreműködésével köteles bejelenteni az MVH-hoz. A visszavonás bejelentéséről szóló nyomtatványt az ügyfélnek papír alapon, aláírásával hitelesítve postai úton kell megküldenie az MVH megyei kirendeltségére vagy a meghatalmazottnak elektronikus úton kell elküldenie az MVH részére, és ezt követően az ügyfélnek – aláírásával hitelesítve – postai úton kell megküldenie a benyújtást követő öt napon belül az MVH megyei kirendeltségére. A papír alapú bejelentés hiányában a meghatalmazás visszavonása érvénytelen.

(10) Amennyiben a meghatalmazás visszavonását a meghatalmazott önállóan jelenti be, a bejelentéshez csatolnia kell annak hitelt érdemlő igazolását, hogy a meghatalmazás felmondásáról papír alapon értesítette a meghatalmazást adó ügyfelet. A papír alapú bejelentés és igazolás hiányában a meghatalmazás visszavonása érvénytelen. A meghatalmazás visszavonásának meghatalmazott általi bejelentésére egyebekben a (9) bekezdésben foglaltak az irányadók.

8. A támogatási kérelem elbírálása

10. § (1) A támogatási kérelmet az MVH bírálja el, és a támogatási döntést a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint meghatározott – a 2. § (2) bekezdése szerinti célterületenként külön – benyújtási sorrend alapján hozza meg. A benyújtási sorrendet célterületenként – a 2. célterület esetében a 3. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjai szerint külön – kisértékű és nagyértékű beszerzésekre vonatkozóan külön rangsorban kell megállapítani. A támogatási határozatot a rendelkezésre álló keret alapján az MVH hozza meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti benyújtási sorrendbe állított, jóváhagyható támogatási kérelmek közül azon kérelmek, amelyek tekintetében a támogatási döntés meghozatalakor a támogatási igény meghaladja az intézkedésre fordítható forrásnak az Irányító Hatóság által megállapított összegét, a Törvény 56. § (1) bekezdés b) pontja alapján forráshiány miatt kerülnek elutasításra.

9. A kifizetési kérelem benyújtása

11. § (1) Kifizetési kérelmet a helyt adó vagy részben helyt adó, jogerős támogatási határozat alapján a Vhr. 16/B. § (1) bekezdésében meghatározott időszakokban lehet benyújtani az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül.

(2) A kifizetési kérelemhez benyújtandó dokumentumokat szkennelt formában kell csatolni. A kifizetési kérelem benyújtása és a kifizetési kérelem alapján indult eljárás során a 7. § (2) és (6) bekezdését és a 9. § (2)–(10) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(3)–(6)23

(6a)24 A Vhr. 17. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb 2015. augusztus 31-éig kell benyújtani.

(6b)25 Amennyiben az ügyfél az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor az üzemeltetéshez szükséges valamely engedélyt nem csatolja, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.

(7) Az ügyfél köteles

a) a támogatott beruházást rendeltetésszerűen, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával üzemeltetni (a továbbiakban: üzemeltetési kötelezettség), a támogatási kérelemben meghatározott megvalósítási helyen azzal, hogy az üzemeltetési kötelezettség a nem beépített gépek vagy mobil technológiai berendezések esetében a megvalósítási helyen kívül is megvalósulhat,

b) a támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári év foglalkoztatotti átlaglétszámát – az önfoglalkoztatást is figyelembe véve – az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt legalább szinten tartani,

c)26 folyamatosan fenntartani a 4 EUME-t meghaladó üzemméretet a művelet tényleges megvalósításának időpontjától kezdődően az üzemeltetési kötelezettség lejártáig,

d) induló vállalkozás esetén a c) ponttól eltérően a 4. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt határidőtől az üzemeltetési kötelezettség lejártáig a 4 EUME-t meghaladó üzemméretet fenntartani.

(8) Az ügyfél vagy általa kijelölt alkalmazottja az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt köteles a DIT-ÚMVP keretében szervezett, e jogcím tárgyában tartott kötelező képzésen részt venni és azt elvégezni.

(9)27 A (7) bekezdés a) pontja szerinti üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési határozat jogerőre emelkedésétől számított öt évig áll fenn.

(10) A művelet e rendelet hatálybalépésének időpontjától az ügyfél saját felelősségére megkezdhető, kivéve, ha az ügyfél a támogatási kérelmében építési tételekre is igényel támogatást, mert abban az esetben az építési tevékenység a támogatási kérelem befogadását követően kezdhető meg.

(11) Ha az ügyfél a támogatási kérelemhez a 8. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja, vagy a 8. § (4) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot nyújtott be, a jogerős engedélyek, az engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki tervdokumentációt és műszaki leírás másolatát legkésőbb az első olyan kifizetési kérelemhez köteles csatolni, amelyben az ügyfél nem kizárólag

a) nem beépített gépet vagy mobil technológiai berendezést,

b) egyéb elszámolható kiadást, vagy

c) nem engedélyköteles beépítési tevékenységgel érintett gépet vagy technológiai berendezést számol el.

(12)28 A Vhr. 29. § (11) bekezdése szerinti módosítás során, amennyiben a kifizetési kérelem alapját képező gép azonosítható az e rendelet vonatkozásában lezárt gépkatalógusban kódokkal ellátott gépcsoportokhoz tartozó gépek valamelyike szerint, de nem szerepel a gépkatalógusban, úgy az ügyfél a kifizetési kérelem mellékleteként köteles benyújtani kettő, a 9. melléklet szerinti tartalmi elemekkel rendelkező, egymástól független forgalmazótól származó, azonos típusú, azonos műszaki paraméterekkel rendelkező gépre vonatkozó árajánlatot. Az árajánlatok közül az alacsonyabb árajánlattal rendelkező gép kerül elfogadásra.

(13)29 A (12) bekezdés szerinti esetben az ügyfélnek a kifizetési kérelemhez mellékelnie kell továbbá a forgalmazó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az árajánlatban szereplő gép

a) a gépkatalógus szerinti gépcsoportok melyikébe sorolható be, valamint műszaki paramétereit, felszereltségét, és árát tekintve a gépkatalógusban szereplő gépek közül melyiknek feleltethető meg, és

b) e rendelet szerinti melyik tevékenység végzésére alkalmas, valamint melyik célból került értékesítésre.

(14)30 Amennyiben a kötelezően benyújtandó kettő árajánlat nem szerezhető be, úgy a forgalmazó nyilatkozatának ki kell terjedni arra, hogy az igényelt gép egyedi gyártású, az más forgalmazótól nem szerezhető be.

10. Az elektronikus kérelembenyújtás és a kapcsolattartás szabályai

12. § (1)31 Az ügyfél az MVH részére teljesítendő, e rendeletben meghatározott intézkedésben való részvétele megalapozottságának vizsgálatához, megállapításához szükséges bejelentési, adatszolgáltatási, valamint a hiánypótlásra és a nyilatkozattételre vonatkozó kötelezettségét kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül köteles teljesíteni.

(2) Az MVH az adott eljárási cselekményhez kapcsolódó döntéseit postai úton vagy – amennyiben annak feltételei fennállnak – elektronikus úton közli az ügyféllel.

(3) Az MVH az (1) és (2) bekezdésben meghatározott eljárási cselekmények elektronikus ügyintézés keretében történő elvégzése céljából a KR-en keresztül hozzáférhető informatikai rendszert működtet.

(4) Az elektronikus úton benyújtott dokumentumok MVH általi fogadásának tényét a KR-ben az ügyfél személyes ügyfélkapuján található értesítési tárhelyére történt feltöltés jelenti, benyújtásának időpontját pedig az értesítési tárhelyére kapott automatikus értesítés igazolja.

(5) Az MVH az adott eljárási cselekményről az ügyfél értesítési tárhelyére értesítést küld, továbbá az adott eljárási cselekményhez kapcsolódó dokumentumot, valamint az eljárás során hozott döntést (a továbbiakban: dokumentum) az ügyfél értesítési tárhelyére elhelyezi, melyről a KR az ügyfél által megadott elektronikus levélcímre értesítést küld.

(6) Az ügyfél a dokumentumot az értesítési tárhelyéről a tartós tárhelyére történő áthelyezésével veheti át. A tartós tárhelyre történő áthelyezést követően a KR dokumentum megnyitható és olvasható. A dokumentum ügyfél általi átvételének visszaigazolása automatikusan megküldésre kerül az MVH részére.

(7) Ha az ügyfél az MVH által megküldött dokumentumot az értesítési tárhelyén történő elhelyezését követő ötödik napon sem veszi át, az MVH az ügyfél részére papír alapon kézbesíti a dokumentum hiteles másolatát.

(8) Az (5)–(7) bekezdésben foglaltakat kizárólag elektronikus kapcsolattartás esetén kell alkalmazni.

11. Jogkövetkezmények

13. § (1)32 Amennyiben az ügyfél a műveletet a 4. § (4) bekezdésében foglalt megvalósítási határidőig nem valósítja meg, úgy az MVH – amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy a kérelmet határozattal elutasítja – a támogatási határozatát visszavonja, ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága intézkedésben való jogosulatlan részvétel miatt megszűnik.

(2)33

(3) Amennyiben a 4–6. §-ban foglalt szempontok ellenőrzése során az MVH megállapítja, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, úgy a kifizetett támogatás egészét jogosulatlanul igénybe vett támogatásként az intézkedésben való jogosulatlan részvételre vonatkozó szabályok szerint kell visszafizetni.

(4)34 Amennyiben az ellenőrzés során az MVH megállapítja, hogy az ügyfél a 11. § (6b) bekezdésében írtaknak vagy az üzemeltetési kötelezettségének nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(5) Amennyiben az ügyfél a 4. § (2) bekezdésében foglalt bármely kötelezettségének nem tesz eleget, akkor az igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint kell visszafizetni.

(6) Amennyiben az ügyfél a 11. § (7) bekezdés c) pontjában foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, akkor az igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint kell visszafizetni.

(7) Amennyiben az ügyfél a 11. § (10) bekezdésében foglaltakat megszegi, és a támogatási kérelem alapján indult eljárás során kerül mindez megállapításra, akkor az a támogatási kérelem érintett tételeinek elutasítását vonja maga után. Amennyiben ez a kifizetési kérelem alapján indult eljárás során kerül megállapításra, úgy az érintett tétel elutasításra kerül, a korábbi kifizetési határozatban elszámolt, érintett tételek vonatkozásában az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályait kell alkalmazni.

(8)35 Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebb főt foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(9)36 Ha az induló vállalkozásnak minősülő ügyfél a pénzügyi terv pontozási szempontok tekintetében vállalt kötelezettségének nem teljesítése pontszámvesztést eredményez, az 1–3. mellékletben meghatározott szempontonként a kifizetési kérelmek alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 Ft-ot köteles visszafizetni.

(10)37 A megvalósítási határidő utolsó napjáig az ügyfél teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, visszavonhatatlan nyilatkozatában vállalhatja, hogy az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogkövetkezményeinek alkalmazása mellett a támogatás egészéről lemond.

12. Támogatott beruházásokhoz igényelhető előleg

14. § E rendelet alapján támogatott beruházásokhoz az ügyfél előleget igényelhet, amelyre vonatkozóan az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási előlegfizetésről szóló 118/2012. (XI. 22.) VM rendeletet kell alkalmazni.

13. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

15/B. §40 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet]

b) hatályon kívül helyezett 4. § (5) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor42 folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.

15/C. §43 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 11. § (4) bekezdést a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor44 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

15/D. §45 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 4. § (2) bekezdés b) pontot és (4) bekezdést, 11. § (3), (5), (6a) bekezdést, (7) bekezdés c) pontot, (12) bekezdést, 13. § (8) bekezdést a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor46 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

15/E. §47 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet] hatályon kívül helyezett rendelkezéseket a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor48 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban sem kell alkalmazni.

15/F. §49 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeleteknek a Herman Ottó Intézet megalapításával összefüggő módosításáról szóló 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet] megállapított 11. § (12)–(14) bekezdést és a 9. mellékletet a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet hatálybalépésekor50 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

15/G. §51 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 11. § (6b) és 13. § (4) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor52 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

15/H. §53 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet]

a) megállapított 11. § (9) és 13. § (9) bekezdést az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet hatálybalépésekor54 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 4. § (15)–(18) bekezdéseket az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet hatálybalépésekor55 folyamatban lévő eljárásokban sem kell alkalmazni.

16. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 26–28. cikkeinek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Nagyértékű gépbeszerzések értékelése a 2. § (2) bekezdés a) pontja esetén

 

A

B

C

D

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/Ellenőrzés módja

Pontszám

2.

A RÉSZ
Szakmai szempontok

3.

Természetes személy ügyfél vagy alkalmazottja; nem természetes személy ügyfél esetén vezető tisztségviselője, tagja vagy alkalmazottja; családi gazdálkodó ügyfél esetén a családi gazdaság vezetőjének vagy tagjának végzettsége

5. melléklet szerinti végzettség

Végzettséget igazoló okirat másolata
és
nem természetes személy ügyfél esetén munkaszerződés (vagy az alkalmazást igazoló egyéb dokumentum) vagy családi gazdaság esetén a családi gazdasági vezetőséget/tagságot igazoló okirat másolata alapján.

2

4. melléklet szerinti végzettség

1

4.

Természetes személy ügyfél, vagy nem természetes személy ügyfél esetén a gazdaság vezető tisztségviselője, családi gazdálkodó ügyfél esetén a családi gazdaság vezetője

5 évnél kevesebb mezőgazdasági szakmai gyakorlattal rendelkezik

A NÉBiH nyilvántartásban szereplő őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlapja(i), a KEKKH által nyilvántartott egyéni vállalkozói igazolvány, vagy ezek hiányában a Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazolása alapján. Nem természetes személy ügyfél gazdaság vezető tisztségviselője esetén ezen túlmenően a megbízási szerződése(i)/ munkaszerződése(i) másolata alapján.

1

5 vagy annál több éves mezőgazdasági szakmai gyakorlattal rendelkezik

3

5.

Az ügyfél tagja állati termékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó elismert
termelői
csoportnak, termelői
szervezetnek

Tagja

A termelői csoport, termelői szervezet igazolása arról,
hogy az ügyfél a csoport/szervezet
tagja (MVH által közzétett formanyomtatvány szerinti igazolás)

2

Nem tagja

0

6.

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának napján a vállalkozását működteti

több mint 5 éve

MVH a vonatkozó nyilvántartások alapján

5

5 és 2 év között

3

kevesebb mint 2 éve

1

7.

Komplex tevékenységet végez és az állattenyésztés melletti tevékenysége a 2013. évi TERA adatok alapján eléri az 1 EUME üzemméretet vagy rendelkezik a NÉBIH nyilvántartásban szereplő, bejelentett élelmiszeripari üzemmel.

Komplex tevékenységnek minősülnek

állattenyésztés és növénytermesztés,
vagy

állattenyésztés és kertészet, vagy

állattenyésztés és élelmiszeripar.

komplex

MVH a vonatkozó nyilvántartások alapján valamint az MVH adatbázis alapján

2

nem komplex

0

8.

Az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelői minőséggel

rendelkezik

VM valamint MVH adatbázis alapján

2

nem rendelkezik

0

9.

Összesen:

Max:16

10.

B RÉSZ
Horizontális szempontok

11.

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári év átlaglétszámához képest a foglalkoztatottak számának

bővítése legalább 1 új munkahely

Támogatási kérelem adatai alapján

5

megtartása

3

12.

A megvalósítási hely

A Vhr. szerinti hátrányos helyzetű településen van.

Támogatási kérelem adatai alapján

1

13.

A nem természetes személy ügyfél esetében

A foglalkoztatott nők száma legalább 1 fő.

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Nem foglalkoztat női munkavállalót

0

Csökkent munkaképességű személy foglalkoztatása

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Nem foglalkoztat csökkent munkaképességű munkavállalót

0

14.

Természetes személy ügyfél esetében

Az ügyfél nő

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Az ügyfél csökkent munka-
képességű

Támogatási kérelem adatai alapján

1

15.

Összesen:

max: 8

16.

C RÉSZ
Pénzügyi terv

A nem természetes személy ügyfél esetében

17.

2012. évi adósságállomány aránya
(hosszú lejáratú+hátrasorolt kötelezettségek)/(saját tőke+ hosszú lejáratú+hátrasorolt kötelezettségek)

(Meghatározása a 2012. évi beszámolóban, üzleti évet záró főkönyvi kivonat alapján történik.)

Induló vállalkozás esetében a
vizsgálat éve2016.

Amennyiben az érték 50 % alatti akkor

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Amennyiben az érték 50-60% közötti

2

Amennyiben az érték több mint 60%

0

18.

2012. évi likviditási ráta (forgóeszközök/rövid lejártúkötelezettségek)

(Meghatározása a 2012. évi beszámolóban, üzleti évet záró főkönyvi kivonat alapján történik.)

Induló vállalkozás esetében a
vizsgálat éve2016.

Amennyiben az érték 2 vagy a feletti

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Amennyiben az érték 1- 2 közötti

2

Amennyiben az érték 1 alatti

0

Természetes személy ügyfél esetében

19.

A személyi jövedelemadó alap 2012. évi értékének a 2011. évihez viszonyított arányának %-ban meghatározott értéke

(Meghatározása a 2011.valamint 2012. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján történik.)

Induló ügyfél esetében a
vizsgálat éve 2015. és 2016.

Nem történt változás valamint növekedés tapasztalható

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Maximum 10%-nál kisebb a csökkenés mértéke

2

10 %-nál nagyobb a csökkenés mértéke

0

20.

A bevétel 2012. évi értékének a 2011. évihez viszonyított arányának %-ban meghatározott értéke

(Meghatározása a 2011.valamint 2012. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján történik.)

Induló ügyfél esetében a
vizsgálat éve 2015. és 2016.

Nem történt változás valamint növekedés tapasztalható

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Maximum 25%-nál kisebb a csökkenés mértéke

2

25 %-nál nagyobb a csökkenés mértéke

0

21.

Összesen:

max: 6

22.

Mindösszesen:

30

2. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Nagyértékű gépbeszerzések értékelése a 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti mezőgazdasági termelő esetén

 

A

B

C

D

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/Ellenőrzés módja

Pontszám

2.

A RÉSZ
Szakmai szempontok

3.

Természetes személy ügyfél, vagy nem természetes személy ügyfél esetén a gazdaság vezető tisztségviselője, családi gazdálkodó ügyfél esetén a családi gazdaság vezetője

3 évnél kevesebb mezőgazdasági vagy élelmiszergyártási vagy élelmiszer-feldolgozási szakmai gyakorlattal rendelkezik

A NÉBIH nyilvántartásban szereplő őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlapja(i), a KEKKH által nyilvántartott egyéni vállalkozói igazolvány, vagy ezek hiányában a Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazolása alapján. Nem természetes személy ügyfél gazdaság vezető tisztségviselője esetén ezen túlmenően a megbízási szerződése(i)/ munkaszerződése(i) másolata alapján.

1

3 évnél több, de az 5 évet el nem érő mezőgazdasági vagy élelmiszergyártási, vagy élelmiszer-feldolgozási szakmai gyakorlattal rendelkezik

2

5 vagy annál több éves mezőgazdasági vagy élelmiszergyártási vagy élelmiszer-feldolgozási szakmai gyakorlattal rendelkezik

4

4.

Az ügyfél termelői csoportnak,
zöldség-gyümölcs termelői
csoportnak ( TCS)vagy termelői
szervezetnek

Tagja

A termelői csoport, termelői szervezet igazolása arról,
hogy az ügyfél a csoport/szervezet
tagja (MVH által közzétett formanyomtatvány szerinti igazolás)

2

Nem tagja

0

5.

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának napján a vállalkozását működteti

több mint 5 éve

MVH a vonatkozó nyilvántartások alapján

5

5 és 2 év között

3

kevesebb mint 2 éve

1

6.

Komplex tevékenységet végez és az élelmiszeripar melletti tevékenysége a 2013. évi TERA/ENAR adatok alapján eléri az 1 EUME üzemméretet.

Komplex tevékenységnek minősülnek (2-, illetve 3-féle):

élelmiszeripar és növénytermesztés,
vagy

élelmiszeripar és kertészet, vagy

élelmiszeripar és állattenyésztés, vagy

élelmiszeripar és kertészet és állattenyésztés, vagy

élelmiszeripar és kertészet és növénytermesztés, vagy

élelmiszeripar és növénytermesztés és állattenyésztés.

komplex (3-féle)

MVH a vonatkozó nyilvántartások alapján valamint az MVH adatbázis alapján

3

komplex (2-féle)

2

nem komplex

1

7.

Az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelői minőséggel

rendelkezik

VM valamint MVH adatbázis alapján

2

nem rendelkezik

0

8.

Összesen:

Max:16

9.

B RÉSZ
Horizontális szempontok

10.

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári év átlaglétszámához képest a foglalkoztatottak számának

bővítése legalább 1 új munkahely

Támogatási kérelem adatai alapján

5

megtartása

3

11.

A megvalósítási hely

A Vhr. szerinti hátrányos helyzetű településen van.

Támogatási kérelem adatai alapján

1

12.

A nem természetes személy ügyfél esetében

A foglalkoztatott nők száma legalább 1 fő.

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Nem foglalkoztat női munkavállalót

0

Csökkent munkaképességű személy foglalkoztatása

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Nem foglalkoztat csökkent munkaképességű munkavállalót

0

13.

Természetes személy ügyfél esetében

Az ügyfél nő

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Az ügyfél csökkent munka-
képességű

Támogatási kérelem adatai alapján

1

14.

Összesen:

max: 8

15.

C RÉSZ
Pénzügyi terv

A nem természetes személy ügyfél esetében

16.

2012. évi adósságállomány aránya
(hosszú lejáratú+hátrasorolt kötelezettségek)/(saját tőke+ hosszú lejáratú+hátrasorolt kötelezettségek)

Meghatározása a 2012. évi beszámolóban, üzleti évet záró főkönyvi kivonat alapján történik.

Induló vállalkozás esetében a
vizsgálat éve2016.

Amennyiben az érték 50 % alatti akkor


Támogatási kérelem adatai alapján

3

Amennyiben az érték 50-60% közötti

2

Amennyiben az érték több mint 60%

0

17.

2012. évi likviditási ráta (forgóeszközök/rövid lejáratú kötelezettségek)

(Meghatározása a 2012. évi beszámolóban, üzleti évet záró főkönyvi kivonat alapján történik.)

Induló vállalkozás esetében a
vizsgálat éve2016.

Amennyiben az érték 2 vagy a feletti

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Amennyiben az érték 1- 2 közötti

2

Amennyiben az érték 1 alatti

0

Természetes személy ügyfél esetében

18.

A személyi jövedelemadó alap 2012. évi értékének a 2011. évihez viszonyított arányának %-ban meghatározott értéke

(Meghatározása a 2011. valamint 2012. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján történik)

Induló ügyfél esetében a
vizsgálat éve 2015. és 2016.

Nem történt változás valamint növekedés tapasztalható

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Maximum 10%-nál kisebb a csökkenés mértéke

2

10 %-nál nagyobb a csökkenés mértéke

0

19.

A bevétel 2012. évi értékének a 2011. évihez viszonyított arányának %-ban meghatározott értéke

(Meghatározása a 2011. valamint 2012. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján történik)

Induló ügyfél esetében a
vizsgálat éve 2015. és 2016.

Nem történt változás valamint növekedés tapasztalható

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Maximum 25%-nál kisebb a csökkenés mértéke

2

25 %-nál nagyobb a csökkenés mértéke

0

20.

Összesen:

max: 6

21.

Mindösszesen:

30

3. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Nagyértékű gépbeszerzések értékelése a 2. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti nem mezőgazdasági termelő esetén

 

A

B

C

D

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/Ellenőrzés módja

Pontszám

2.

A RÉSZ
Szakmai szempontok

3.

A beruházás innovációs vagy K+F eredmény megvalósítására irányul

Igen

Az ügyfél nyilatkozata (eredeti) és alátámasztó dokumentum egyszerű másolata alapján

3

Nem

1

4.

Természetes személy ügyfél, vagy nem természetes személy ügyfél esetén a gazdaság vezető tisztségviselője, családi gazdálkodó ügyfél esetén a családi gazdaság vezetője

3 évnél kevesebb mezőgazdasági vagy élelmiszergyártási vagy élelmiszer-feldolgozásiszakmai gyakorlattal rendelkezik

A NÉBIH nyilvántartásban szereplő őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlapja(i), a KEKKH által nyilvántartott egyéni vállalkozói igazolvány, vagy ezek hiányában a Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazolása alapján. Nem természetes személy ügyfél gazdaság vezető tisztségviselője esetén ezen túlmenően a megbízási szerződése(i)/ munkaszerződése(i) másolata alapján.

1

3 évnél több, de az 5 évet el nem érő mezőgazdasági vagy élelmiszergyártási vagy élelmiszer-feldolgozási szakmai gyakorlattal rendelkezik

3

5 vagy annál több éves mezőgazdasági vagy élelmiszergyártási vagy élelmiszer-feldolgozási szakmai gyakorlattal rendelkezik

5

5.

A beruházás kapcsolódik egy korábbi uniós forrásból támogatott beruházáshoz

Kapcsolódik

Ügyfél nyilatkozata és az uniós nem mezőgazdasági támogatás(ok)ra vonatkozó alátámasztó dokumentum (pl. támogatási határozat, szerződés) egyszerű másolata alapján.

Az uniós mezőgazdasági támogatások ellenőrzése az MVH adatbázis alapján történik.

3

Nem kapcsolódik

1

6.

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának napján a vállalkozását működteti

több mint 5 éve

MVH a vonatkozó nyilvántartások alapján

5

5 és 2 év között

3

kevesebb mint 2 éve

1

7.

Összesen:

Max:16

8.

B RÉSZ
Horizontális szempontok

9.

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári év átlaglétszámához képest a foglalkoztatottak számának

bővítése legalább 1 új munkahely

Támogatási kérelem adatai alapján

5

megtartása

3

10.

A megvalósítási hely

A Vhr. szerinti hátrányos helyzetű településen van.

Támogatási kérelem adatai alapján

1

11.

A nem természetes személy ügyfél esetében

A foglalkoztatott nők száma legalább 1 fő.

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Nem foglalkoztat női munkavállalót

0

Csökkent munkaképességű személy foglalkoztatása

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Nem foglalkoztat csökkent munkaképességű munkavállalót

0

12.

Természetes személy ügyfél esetében

Az ügyfél nő

Támogatási kérelem adatai alapján

1

Az ügyfél csökkent munka-
képességű

Támogatási kérelem adatai alapján

1

13.

Összesen:

max: 8

14.

C RÉSZ
Pénzügyi terv

A nem természetes személy ügyfél esetében

15.

2012. évi adósságállomány aránya
(hosszú lejáratú+hátrasorolt kötelezettségek)/(saját tőke+ hosszú lejáratú+hátrasorolt kötelezettségek)

(Meghatározása a 2012. évi beszámolóban, üzleti évet záró főkönyvi kivonat alapján történik)

Induló vállalkozás esetében a
vizsgálat éve 2016.

Amennyiben az érték 50 % alatti akkor

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Amennyiben az érték 50-60% közötti

2

Amennyiben az érték több mint 60%

0

16.

2012. évi likviditási ráta (forgóeszközök/rövid lejártú kötelezettségek)

(Meghatározása a 2012. évi beszámolóban, üzleti évet záró főkönyvi kivonat alapján történik)

Induló vállalkozás esetében a
vizsgálat éve 2016.

Amennyiben az érték 2 vagy a feletti

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Amennyiben az érték 1- 2 közötti

2

Amennyiben az érték 1 alatti

0

Természetes személy ügyfél esetében

17.

A személyi jövedelemadó alap 2012. évi értékének a 2011. évihez viszonyított arányának %-ban meghatározott értéke

(Meghatározása a 2011. valamint 2012. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján történik)

Induló ügyfél esetében a
vizsgálat éve 2015. és 2016.

Nem történt változás valamint növekedés tapasztalható

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Maximum 10%-nál kisebb a csökkenés mértéke

2

10 %-nál nagyobb csökkenés mértéke

0

18.

A bevétel 2012. évi értékének a 2011. évihez viszonyított arányának %-ban meghatározott értéke

(Meghatározása a 2011. valamint 2012. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján történik)

Induló ügyfél esetében a
vizsgálat éve 2015. és 2016.

Nem történt változás valamint növekedés tapasztalható

Támogatási kérelem adatai alapján

3

Maximum 25%-nál kisebb a csökkenés mértéke

2

25 %-nál nagyobb csökkenés mértéke

0

19.

Összesen:

max: 6

20.

Mindösszesen:

30

4. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések

1.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító
száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

26 2 8299 02 2 2 01

Állattartó-telepi gépész

Szakmunkás

3.

22 2 6131 06 1 0 01

Állattenyésztő

Szakmunkás

4.

23 5 3124 16 6 3 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

5.

20 2 6140 05 9 0 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

6.

22 2 6139 06 1 0 02

Baromfi- és kisállattenyésztő

Szakmunkás

7.

22 5 3124 16 6 3 02

Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

8.

22 2 6139 06 4 0 01

Belovagló (Bereiter)

Szakmunkás

9.

23 2 6112 05 9 0 02

Biotermesztő

Szakmunkás

10.

15 5 3113 16 6 4 01

Bor- és üdítőitalipari technikus

Technikus

11.

15 2 7222 01 9 0 01

Borász

Szakmunkás

12.

21 2 6129 05 4 0 01

Dísznövény- és zöldségtermesztő

Szakmunkás

13.

21 2 6116 05 3 0 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

14.

21 5 3124 16 6 2 01

Dísznövénytermesztő szaktechnikus

Szaktechnikus

15.

26 5 3117 16 2 0 06

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

16.

29 5 3125 16 6 1 01

Erdészeti környezetvédő szaktechnikus

Szaktechnikus

17.

55 4 3910 09 8 0 03

Erdészeti menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

18.

29 2 6219 05 1 0 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

19.

29 5 3125 16 6 1 02

Erdésztechnikus

Technikus

20.

21 2 6212 05 1 0 03

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

21.

20 2 6140 05 9 0 04

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

22.

21 2 6121 05 5 0 02

Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

Szakmunkás

23.

21 5 3124 16 6 2 02

Gyümölcstermesztő és -feldolgozószaktechnikus

Szaktechnikus

24.

22 2 6135 06 1 0 03

Juhtenyésztő

Szakmunkás

25.

22 5 3124 16 6 3 04

Juhtenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

26.

20 4 6140 05 9 0 06

Képesített gazda

Technikus

27.

20 4 6140 08 2 0 04

Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

Technikus

28.

24 2 6129 05 3 0 04

Kertész

Szakmunkás

29.

24 5 3124 16 6 2 03

Kertész- és növényvédelmi technikus

Technikus

30.

26 2 8293 02 2 2 13

Kertészeti gépész

Szakmunkás

31.

55 4 3910 09 8 0 08

Kertészeti menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

32.

22 2 6134 06 1 0 04

Lótenyésztő

Szakmunkás

33.

22 5 3124 16 6 3 05

Lótenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

34.

42 2 5129 08 2 0 05

Lovastúra-vezető

Szakmunkás

35.

22 2 6139 06 2 0 02

Méhész

Szakmunkás

36.

26 1 8293 04 7 0 01

Meliorációs és parképítő gépkezelő

Szakmunkás

37.

26 1 8293 04 6 1 04

Mező- és erdőgazdasági rakodógépkezelő

Szakmunkás

38.

20 2 6140 09 9 0 03

Mezőgazdasági (agrár)vállalkozó

Szakmunkás

39.

41 5 3129 16 9 0 22

Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

Technikus

40.

20 2 6140 08 2 0 06

Mezőgazdasági gazdaasszony

Szakmunkás

41.

26 2 8293 02 2 2 16

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

42.

26 5 3117 16 2 0 21

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

43.

26 2 7433 02 2 2 17

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

44.

26 5 3117 16 2 0 22

Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

Szaktechnikus

45.

26 5 3117 16 2 0 23

Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

Szaktechnikus

46.

52 5 3126 16 7 0 12

Mezőgazdasági környezetvédő szaktechnikus

Szaktechnikus

47.

52 5 3126 16 7 0 13

Mezőgazdasági környezetvédő technikus

Technikus

48.

26 5 3117 16 2 0 24

Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

Szaktechnikus

49.

20 5 3124 16 6 2 04

Mezőgazdasági technikus

Technikus

50.

21 5 3124 16 6 2 05

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

51.

26 2 8293 02 2 2 21

Növénytermesztő gépész

Szakmunkás

52.

52 5 3125 16 6 2 06

Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus

Szaktechnikus

53.

52 2 6140 05 6 0 02

Növényvédő és méregraktárkezelő

Szakmunkás

54.

26 2 8313 02 2 2 22

Növényvédő és öntöző gépész

Szakmunkás

55.

26 1 8312 04 9 0 11

Önjárómunkagép-kezelő

Szakmunkás

56.

22 2 6133 06 1 0 05

Sertéstenyésztő

Szakmunkás

57.

22 5 3124 16 6 3 06

Sertéstenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

58.

22 2 6132 06 1 0 06

Szarvasmarhatenyésztő

Szakmunkás

59.

22 5 3124 16 6 3 07

Szarvasmarhatenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

60.

21 5 3124 16 6 2 08

Szőlész-borász szaktechnikus

Szaktechnikus

61.

21 2 6129 05 3 0 07

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

62.

22 5 3124 16 6 3 08

Takarmányozási szaktechnikus

Szaktechnikus

63.

26 1 8311 04 9 0 12

Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

Szakmunkás

64.

22 2 6229 06 2 0 03

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

65.

22 5 3129 16 6 3 10

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

66.

20 2 6129 05 9 0 10

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

67.

21 2 7222 01 9 0 07

Vincellér

Technikus

68.

21 5 3124 16 6 2 09

Zöldségtermesztő és -feldolgozószaktechnikus

Szaktechnikus



2.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 3/1995. (V. 4.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

52 5 3126 16 7 0 12

Agrárgazdasági környezetvédelmi szaktechnikus (alágazat megjelölésével)

Szaktechnikus

3.

55 4 3910 09 8 0 13

Agrárgazdasági menedzserasszisztens (alágazat megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

4.

21 5 3129 16 6 4 09

Mezőgazdasági termékminősítő szaktechnikus

Szaktechnikus



3.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 12/1996. (XII. 29.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

31 6203 02

Állattenyésztő

Szakmunkás

3.

31 6203 03

Baromfi- és kisállattenyésztő

Szakmunkás

4.

52 6222 01

Bor- és üdítőital-ipari technikus

Technikus

5.

52 6262 01

Erdésztechnikus

Technikus

6.

32 6207 01

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

7.

33 6201 01

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

8.

31 6203 04

Juhtenyésztő

Szakmunkás

9.

51 6201 01

Képesített gazda

Technikus

10.

51 6201 02

Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

Technikus

11.

34 7872 01

Lovastúra-vezető

Szakmunkás

12.

31 6280 04

Meliorációs és parképítő földmunkagép-kezelő

Szakmunkás

13.

31 6280 05

Mező- és erdőgazdasági rakodógép-kezelő

Szakmunkás

14.

52 3439 03

Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

Technikus

15.

31 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony

Szakmunkás

16.

34 5235 02

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

17.

32 6201 02

Mezőgazdasági vállalkozó

Szakmunkás

18.

32 6206 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

19.

53 6206 01

Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus

Szaktechnikus

20.

31 6280 08

Önjáróbetakarítógép-kezelő

Szakmunkás

21.

31 6203 07

Sertéstenyésztő

Szakmunkás

22.

31 6203 08

Szarvasmarha-tenyésztő

Szakmunkás

23.

31 6280 09

Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

Szakmunkás



4.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 2/2000. (I. 31.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés
azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

33 6201 01

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

3.

55 6249 01

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

4.

32 6206 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

5.

33 6207 04

Vincellér

Szakmunkás



5.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 3434 01

Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

3.

52 6201 02

Agrárkörnyezet-gazda

Technikus

4.

52 3439 03

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

Technikus

5.

34 6280 01

Állattartó-telepi gépész

Szakmunkás

6.

31 6203 02

Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)

Szakmunkás

7.

52 6203 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

8.

31 6203 10

Általános állattenyésztő

Szakmunkás

9.

32 6201 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

10.

53 6203 01

Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

11.

55 6203 01

Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

12.

33 6203 01

Belovagló (Bereiter)

Szakmunkás

13.

32 6206 01

Biotermesztő

Szakmunkás

14.

33 5212 01

Borász

Szakmunkás

15.

31 6207 01

Dísznövény- és zöldségtermesztő

Szakmunkás

16.

33 6207 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

17.

53 6207 01

Dísznövénytermesztő szaktechnikus

Szaktechnikus

18.

31 6206 03

Dohánykertész

Szakmunkás

19.

52 6222 13

Élelmiszer-ipari technikus (Bor- és üdítőital-ipar)

Technikus

20.

52 5452 01

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

21.

33 6262 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

22.

54 6262 01

Erdésztechnikus

Technikus

23.

31 6207 03

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

24.

51 6201 01

Gazda I.

Technikus

25.

33 6201 01

Gazda II.

Szakmunkás

26.

31 6206 01

Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

Szakmunkás

27.

53 6207 02

Gyümölcstermesztő és -feldolgozószaktechnikus

Szaktechnikus

28.

53 6203 02

Juhtenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

29.

33 6207 03

Kertész

Szakmunkás

30.

52 6207 01

Kertész- és növényvédelmi technikus

Technikus

31.

34 6280 03

Kertészeti gépész

Szakmunkás

32.

52 5470 04

Környezetvédelmi technikus (mezőgazdasági szakirány)

Technikus

33.

31 6203 05

Lótenyésztő

Szakmunkás

34.

53 6203 03

Lótenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

35.

51 7872 02

Lovastúra-vezető

Technikus

36.

31 6203 06

Méhész

Szakmunkás

37.

51 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony I.

Technikus

38.

31 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony II.

Szakmunkás

39.

33 6280 01

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

40.

52 5452 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

41.

34 6280 04

Mezőgazdasági gépjavító (a tevékenység megjelölésével)

Szakmunkás

42.

53 5452 01

Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

Szaktechnikus

43.

31 6280 10

Mezőgazdasági gépkezelő
(a gép megjelölésével)

Szakmunkás

44.

53 5452 02

Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

Szaktechnikus

45.

55 6249 01

Mezőgazdasági menedzserasszisztens
(a szakirány megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

46.

55 5452 01

Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

47.

53 5452 03

Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

Szaktechnikus

48.

52 6201 01

Mezőgazdasági technikus

Technikus

49.

31 6206 04

Mikroszaporító

Szakmunkás

50.

52 6206 01

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

51.

31 6280 07

Növénytermesztő gépész

Szakmunkás

52.

31 6206 02

Növényvédő és méregraktár-kezelő

Szakmunkás

53.

55 6203 02

Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

54.

53 6203 04

Sertéstenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

55.

53 6203 05

Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

56.

53 6207 03

Szőlész-borász szaktechnikus

Szaktechnikus

57.

31 6207 02

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

58.

53 6208 01

Takarmányozási szaktechnikus

Szaktechnikus

59.

31 6203 09

Tenyészállatteljesítmény-vizsgáló

Szakmunkás

60.

53 6203 06

Törzskönyvező szaktechnikus

Szaktechnikus

61.

33 6203 02

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

62.

52 6203 02

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

63.

55 6203 03

Vadgazdálkodási technológus

Felsőfokú szakképesítés

64.

32 6206 03

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

65.

51 6207 02

Vincellér

Technikus

66.

53 6207 05

Zöldségtermesztő és -feldolgozószaktechnikus

Szaktechnikus



6.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról szóló 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

34 6206 01

Biotermesztő

Szakmunkás

3.

32 6207 01

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

4.

33 6201 01

Gazda

Szakmunkás

5.

55 6206 01

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

Felsőfokú szakképesítés

6.

55 6203 04

Ménesgazda

Felsőfokú szakképesítés

7.

55 6206 02

Növénytermesztő és növényvédő technológus

Felsőfokú szakképesítés

8.

34 6206 02

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás



7.    Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 621 01 0010 55 01

Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

3.

52 621 01 1000 00 00

Agrárkörnyezetgazda

Technikus

4.

54 621 01 0000 00 00

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

Technikus

5.

54 621 02 0010 54 01

Agrárrendész

Technikus

6.

54 621 03 0010 54 01

Állategészségügyi technikus

Technikus

7.

31 521 20 0010 31 01

Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

8.

31 621 03 0010 31 01

Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

Szakmunkás

9.

31 621 03 0010 31 02

Állattenyésztő (juh és kecske)

Szakmunkás

10.

31 621 03 0010 31 03

Állattenyésztő (sertés)

Szakmunkás

11.

31 621 03 0010 31 04

Állattenyésztő (szarvasmarha)

Szakmunkás

12.

54 621 03 0010 54 02

Állattenyésztő technikus

Technikus

13.

33 621 02 0100 31 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

14.

55 621 02 0010 55 01

Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

15.

31 621 04 0001 31 01

Belovagló

Szakmunkás

16.

52 621 01 0100 31 01

Bioállat-tartó és tenyésztő

Szakmunkás

17.

52 621 01 0100 31 02

Biomasszaelőállító

Szakmunkás

18.

52 621 01 0100 31 03

Bionövény-termesztő

Szakmunkás

19.

54 541 01 0010 54 01

Bor- és pezsgőgyártó technikus

Technikus

20.

33 621 01 0000 00 00

Borász

Szakmunkás

21.

55 621 01 0010 55 02

Bortechnológus

Felsőfokú szakképesítés

22.

33 622 01 1000 00 00

Dísznövénykertész

Szakmunkás

23.

31 622 01 0010 31 01

Dohánykertész

Szakmunkás

24.

31 623 01 0100 31 01

Erdészeti növényvédő

Szakmunkás

25.

31 623 01 1000 00 00

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

26.

54 623 01 0000 00 00

Erdésztechnikus

Technikus

27.

55 623 01 0000 00 00

Erdőgazda

Felsőfokú szakképesítés

28.

54 525 02 0010 54 01

Erdőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

29.

33 622 01 0100 31 01

Faiskolai termesztő

Szakmunkás

30.

33 621 02 1000 00 00

Gazda

Szakmunkás

31.

55 621 02 0010 55 02

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

Felsőfokú szakképesítés

32.

31 622 01 0010 31 02

Gyümölcstermesztő

Szakmunkás

33.

31 621 01 0010 31 03

Haszonállat-gondozó

Szakmunkás

34.

54 621 04 0010 54 01

Kertész és növényvédelmi technikus

Technikus

35.

31 521 19 0010 31 03

Kertészeti gépkezelő

Szakmunkás

36.

31 521 01 0010 31 02

Kertészeti gépszerelő, gépjavító

Szakmunkás

37.

31 521 20 0010 31 03

Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

38.

31 621 04 0100 31 01

Lóápoló és gondozó

Szakmunkás

39.

31 621 04 0000 00 00

Lótartó és -tenyésztő

Szakmunkás

40.

52 812 02 0000 00 00

Lovastúra-vezető

Technikus

41.

31 521 19 0010 31 04

Majorgép-kezelő

Szakmunkás

42.

31 621 05 0000 00 00

Méhész

Szakmunkás

43.

31 521 19 0010 31 05

Meliorációs, kert- és parképítőgép kezelő

Szakmunkás

44.

55 621 01 0010 55 04

Ménesgazda

Felsőfokú szakképesítés

45.

31 521 19 0010 31 06

Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő

Szakmunkás

46.

54 525 02 0010 54 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

47.

31 521 01 0010 31 03

Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

Szakmunkás

48.

55 621 01 0010 55 05

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

49.

55 621 01 0010 55 06

Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

50.

31 521 19 0010 31 07

Mezőgazdasági rakodógépkezelő

Szakmunkás

51.

31 521 19 0010 31 08

Mezőgazdasági szárítóüzemi gépkezelő

Szakmunkás

52.

54 621 02 0010 54 02

Mezőgazdasági technikus

Technikus

53.

54 621 02 0100 31 01

Mezőgazdasági vállalkozó

Szakmunkás

54.

33 622 01 0100 31 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

55.

33 622 01 0100 31 03

Növényházi dísznövénytermesztő

Szakmunkás

56.

31 521 20 0010 31 04

Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

57.

54 621 04 0100 31 01

Növénytermesztő

Szakmunkás

58.

54 621 04 0010 54 02

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

59.

55 621 02 0010 55 05

Növénytermesztő és növényvédő technológus

Felsőfokú szakképesítés

60.

31 521 19 0010 31 09

Növényvédelmi gépkezelő

Szakmunkás

61.

54 621 04 0100 31 02

Növényvédő és méregraktárkezelő

Szakmunkás

62.

52 621 01 0100 33 01

Ökogazda

Szakmunkás

63.

55 621 02 0010 55 06

Ökológiai gazdálkodó

Felsőfokú szakképesítés

64.

31 521 19 0010 31 10

Önjáró betakarítógép kezelője

Szakmunkás

65.

55 621 02 0010 55 07

Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

66.

33 622 01 0100 31 04

Szabadföldi dísznövénytermesztő

Szakmunkás

67.

31 622 01 0010 31 03

Szőlőtermesztő

Szakmunkás

68.

54 625 01 0100 31 01

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

69.

54 625 01 0000 00 00

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

70.

55 621 02 0010 55 08

Vadgazdálkodási technológus

Felsőfokú szakképesítés

71.

54 621 04 0100 31 03

Vetőmagtermesztő

Szakmunkás

72.

54 621 02 0010 54 03

Vidékfejlesztési technikus

Technikus

73.

33 621 01 0001 51 01

Vincellér

Technikus

74.

31 622 01 0010 31 04

Zöldségtermesztő

Szakmunkás

75.

31 622 01 0100 21 03

Gyógynövénytermesztő

Szakmunkás



8.    Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló 18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

1801-1

Juhtenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1801-2

Lótenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1801-3

Sertéstenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1801-4

Szarvasmarha-tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

6.

1804

Méhész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

7.

1805

Vadász-vadtenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

8.

1806

Baromfitenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

9.

1807

Állategészségőr

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

10.

1809

Általános állattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

11.

1810

Kisállattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

12.

1701

Dísznövénykertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

13.

1705

Kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

14.

1705-1

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

15.

1705-2

Zöldségtermesztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

16.

1707

Általános kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

17.

1706

Mezőgazdasági gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

18.

1706-1

Állattartótelepi gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

19.

1706-2

Kertészeti gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

20.

1706-3

Növénytermesztő gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

21.

1913-1

Borász

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

22.

313

Gépszerelő
és -karbantartó

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

23.

313-4

Mezőgazdasági gépszerelő, -karbantartó

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

24.

31-100

Növényvédelmi (technikus)

Technikus

25.

31-300

Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

Technikus

26.

32-101

Erdészeti (technikus)

Technikus



9.    Elfogadható szakképesítések a szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1969. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

1703

Kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1704

Növénytermesztő gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1803

Kisállattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1901

Borász

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás



10.    Elfogadható szakképesítések az egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 20/1994. (XI. 10.) MKM rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

313-4

Gépszerelő és karbantartó (mezőgazdasági gépszerelő)

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1809

Általános tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1913-1

Erjedésipari termékgyártó (borász)

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

31-100

Növényvédelmi (technikus)

Technikus

6.

31-300

Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

Technikus

7.

51-0100

Állattenyésztő és állategészségügyi (technikus)

Technikus

8.

51-0200

Erdész (technikus)

Technikus

9.

51-0300

Kertész (technikus)

Technikus

10.

51-0400

Növénytermesztő és növényvédelmi (technikus)

Technikus

11.

61-0102

Borászati és üdítőipari ágazat (technikus)

Technikus

12.

71-0200

Mezőgazdasági gépész (technikus)

Technikus



11.    Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló 14/1976. (XII. 1.) MüM–OM együttes rendelet módosításáról szóló 24/1977. (XII. 28.) MüM–OM együttes rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

313-4

Mezőgazdasági gépszerelő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1801-1

Sertéstenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1801-2

Szarvasmarha-tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1702

Dísznövénykertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Agrár képzési területen végezhető képzések

 

A

B

1.

Végzettségi szint

Agrár képzési területen, az oklevélhez jutás érdekében elvégzett képzés neve

2.

alapfokozat
(baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

állattenyésztő mérnöki alapképzési szak

3.

élelmiszermérnöki alapképzési szak

4.

erdőmérnöki alapképzési szak

5.

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szak

6.

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak

7.

kertészmérnöki alapképzési szak

8.

környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak

9.

mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki alapképzési szak

10.

mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak

11.

mezőgazdasági szakoktató alapképzési szak

12.

növénytermesztő mérnöki alapképzési szak

13.

szőlész-borász mérnöki alapképzési szak

14.

természetvédelmi mérnöki alapképzési szak

15.

vadgazda mérnöki alapképzési szak

16.

mesterfokozat
(magister, master; rövidítve: MSc)

agrármérnöki mesterképzési szak

17.

állatorvosi mesterképzési szak osztatlan, egységes képzés

18.

állattenyésztő mérnöki mesterképzési szak

19.

birtokrendező mérnöki mesterképzési szak

20.

díszkertészeti mérnöki mesterképzési szak

21.

erdőmérnöki mesterképzési szak

22.

erdőmérnöki mesterképzési szak egységes, osztatlan képzés

23.

élelmiszerbiztonsági és -minőségi mesterképzési szak

24.

élelmiszermérnöki mesterképzési szak

25.

gazdasági agrármérnöki mesterképzési szak

26.

kertészmérnöki mesterképzési szak

27.

környezetgazdálkodási agrármérnöki mesterképzési szak

28.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki mesterképzési szak

29.

növényorvosi mesterképzési szak

30.

növénytermesztő mérnöki mesterképzési szak

31.

takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki mesterképzési szak

32.

természetvédelmi mérnöki mesterképzési szak

33.

vadgazda mérnöki mesterképzési szak

34.

vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szak

35.

Főiskolai

agrármérnök

36.

agrármenedzser főiskolai szintű szak

37.

agrár-szakoktató főiskolai szintű szak

38.

állattenyésztő mérnöki, vagy állattenyésztési, vagy állattenyésztési üzemszervezési, vagy állattenyésztő üzemmérnöki, vagy általános állattenyésztési, vagy baromfi- és egyéb kisállattenyésztő főiskolai szintű szak

39.

élelmiszer-ipari gépészmérnöki vagy élelmiszer-ipari gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

40.

élelmiszer-technológus mérnöki, vagy élelmiszer-ipari üzemmérnöki, vagy élelmiszer-technológus üzemmérnöki főiskolai szintű szak

41.

gazdasági mérnöki főiskolai szintű szak

42.

kertészmérnöki vagy kertész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

43.

környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezetgazdálkodási agrár üzemmérnöki főiskolai szintű szak

44.

meliorációs mérnöki, vagy meliorációs üzemmérnöki, vagy öntözéses üzemmérnöki főiskolai szintű szak

45.

mezőgazdasági gépészmérnöki vagy mezőgazdasági gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

46.

mezőgazdasági mérnöki vagy mezőgazdasági üzemmérnöki főiskolai szintű szak

47.

mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnöki főiskolai szintű szak

48.

növénytermesztési mérnöki vagy növénytermesztési üzemmérnöki főiskolai szintű szak

49.

szakoktató (agrár) főiskolai szintű szak

50.

szőlész-borász főiskolai szintű szak

51.

tájgazdálkodási főiskolai szintű szak

52.

természetvédelmi mérnöki főiskolai szintű szak

53.

vadgazda vagy vadgazda mérnöki főiskolai szintű szak

54.

vállalkozó menedzser vagy vállalkozó-menedzser mérnök vagy élelmiszer vállalkozó menedzser főiskolai szintű szak

55.

vidékfejlesztési agrármérnöki főiskolai szintű szak

56.

Egyetemi

agrárkémikus agrármérnöki egyetemi szintű szak

57.

agrármérnöki, vagy mezőgazdasági agrármérnöki, üzemszervező agrármérnöki, vagy vállalatgazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak

58.

alkalmazott zoológus szak

59.

állatorvosi vagy állatorvos-doktori egyetemi szintű szak

60.

élelmiszer minőségbiztosító agrármérnöki egyetemi szintű szak

61.

élelmiszermérnöki egyetemi szintű szak

62.

erdőmérnöki egyetemi szintű szak

63.

gazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak

64.

informatikus agrármérnök

65.

kertészmérnöki egyetemi szintű szak

66.

környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezet- és tájgazdálkodási egyetemi szintű szak

67.

mezőgazdasági gépészmérnöki egyetemi szintű szak

68.

növényorvosi egyetemi szintű szak

69.

vidékfejlesztési agrármérnöki egyetemi szintű szak

70.

Szakirányú továbbképzési szak

agrárközgazdasági

71.

agrár- és vidékfejlesztési szakmérnök

72.

agrárágazati gépüzemeltető szakmérnök

73.

agrármenedzsment

74.

alapszintű nemzetközi mezőgazdasági

75.

baromfi-egészségügy

76.

élelmiszerbiztonsági

77.

élelmiszerbiztonsági szakember

78.

élelmiszeripari minőségügyi

79.

élelmiszerlánc minőségirányítás

80.

élelmiszerlánc minőségügy

81.

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai

82.

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai szaktanácsadó

83.

élelmiszerlánc-biztonsági szakmérnöki

84.

európai uniós agrárszakértő

85.

gombatermesztési szakmérnök

86.

gombatermesztési szaktanácsadó

87.

gyógynövénytermesztő

88.

gyógynövénytermesztő szakember

89.

gyümölcstermesztési (integrált termesztési)

90.

gyümölcstermesztő

91.

gyümölcstermesztő szakmérnök

92.

integrált gyümölcstermesztési szakmérnök

93.

integrált növénytermesztő

94.

integrált növénytermesztő szakember

95.

juh- és kecskeágazati szakmérnök

96.

kertészeti marketing és logisztikai

97.

környezet- és tájgazdálkodási

98.

környezet- és tájgazdálkodási szakember

99.

környezetgazdálkodási

100.

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi

101.

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szaktanácsadó

102.

lótenyésztő

103.

mesterszintű nemzetközi mezőgazdasági

104.

mezőgazdasági környezetgazdálkodási

105.

mezőgazdasági környezetgazdálkodási szakmérnök

106.

mezőgazdasági szaktanácsadó

107.

mezőgazdasági szaktanácsadó szakmérnök

108.

mezőgazdasági vízgazdálkodási

109.

mezőgazdasági vízgazdálkodási

110.

nemzetközi agrárágazati

111.

növénygenetika és növénynemesítés

112.

növénygenetikai és növénynemesítési

113.

növényvédelmi szakmérnök

114.

növényvédelmi szakmérnök

115.

ökológiai gazdálkodó

116.

ökológiai gazdálkodó szakmérnök

117.

ökológiai növénytermesztő

118.

ökológiai növénytermesztő szakember

119.

sertés-egészségügyi

120.

sertéstenyésztő szakmérnök

121.

szarvasmarha-tenyésztési és tejgazdasági

122.

szarvasmarhatenyésztő szakmérnök

123.

szőlész-borász

124.

szőlő- és borgazdasági szakmérnök

125.

szőlő- és borgazdasági szaktanácsadó

126.

szőlőtermesztő és borász menedzser

127.

szőlőtermesztő és borász szakmérnök

128.

takarmánykeverék-gyártási

129.

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

130.

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

131.

talajerőgazdálkodás

132.

talajerőgazdálkodás szakmérnök

133.

talajtani

134.

talajtani szakmérnöki

135.

tápanyag-gazdálkodási

136.

vadászati és vadgazdálkodási

137.

vadászati és vadgazdálkodási szaktanácsadó

138.

vadgazdálkodási

139.

vadgazdálkodási szakember

140.

vetőmag-gazdálkodási

141.

vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki

142.

vidékfejlesztési

143.

vidékfejlesztési menedzsment és marketing

144.

vidékfejlesztési menedzsment és marketing szakmérnök

145.

vidékfejlesztő menedzser

146.

vidékfejlesztő menedzser szakmérnök

147.

zöldség-gyümölcs termesztési és feldolgozási

148.

zöldséghajtatási

149.

zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnök

6. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


A 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti célterület esetében támogatható tevékenységek

01

Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások

01.1

Nem évelő növény termesztése

01.11

Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése

01.12

Rizstermesztés

01.13

Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése

01.19

Egyéb, nem évelő növény termesztése

01.2

Évelő növény termesztése

01.24

Almatermésű, csonthéjas termesztése

01.25

Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése

01.26

Olajtartalmú gyümölcs termesztése

01.27

Italgyártási növény termesztése

01.28

Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése

01.29

Egyéb évelő növény termesztése

01.4

Állattenyésztés

01.41

Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése

01.42

Egyéb szarvasmarha tenyésztése

01.45

Juh, kecske tenyésztése

01.46

Sertéstenyésztés

01.47

Baromfitenyésztés

01.49

Egyéb állat tenyésztése

 

Ezen belül kizárólag strucc, emu, nyúl és méh tartás

01.5

Vegyes gazdálkodás

01.50

Vegyes gazdálkodás

01.6

Mezőgazdasági, betakarítást követő szolgáltatás

01.61

Növénytermesztési szolgáltatás

01.62

Állattenyésztési szolgáltatás

01.63

Betakarítást követő szolgáltatás

01.7

Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás

01.70

Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás

10

Élelmiszergyártás

10.1

Húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása

10.11

Húsfeldolgozás, -tartósítás

10.12

Baromfihús feldolgozása, tartósítása

10.13

Hús-, baromfihús-készítmény gyártása

10.3

Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás

10.31

Burgonyafeldolgozás, -tartósítás

10.32

Gyümölcs-, zöldséglé gyártása

10.39

Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás

10.4

Növényi, állati olaj gyártása

10.41

Olaj gyártása

10.5

Tejfeldolgozás

10.51

Tejtermék gyártása

10.6

Malomipari termék gyártása

10.61

Malomipari termék gyártása

10.8

Egyéb élelmiszer gyártása

10.84

Fűszer, ételízesítő gyártása

10.85

Készétel gyártása

10.86

Homogenizált, diétás étel gyártása

10.89

M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása

10.9

Takarmány gyártása

10.91

Haszonállat-eledel gyártás

7. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Siló kukorica szilázs készítés

 

A

B

C

D

E

1.

Munkaművelet megnevezése

2.

 

 

Siló

3.

Szecskázás

Szecskagyűjtés, szállítás

Présgép töltése

Fóliahenger töltése

Silókazal készítés

4.

Gépkapcsolat megnevezés

5.

Járvaszecskázók (vontatott)

2423

Két és több tengelyes billenőszekrényes

2612

Vontatott, rászerelt rakodógépek

2511

Silótöltő présgép

2541

 

6.

Silózó adapterek

2424

Két és több tengelyes spec. Rendszerek

2613

 

 

 

7.

 

Egy tengelyes és tandem rendszerek billenő szekrényes

2622

 

 

 

8.

 

Egy tengelyes és tandem rendszerű spec.

2623

 

 

 

9.

 

Egyéb egy és több tengelyes

2699

 

 

 


Szénakészítés

 

A

B

C

D

E

F

G

 

 

H

1.

Munkaművelet megnevezés

2.

Kaszálás rendrevágás

Rendterítés

Rendrakás

Bálázás

Rakodás

Bálagyűjtés kiközelítés

Szállítás

Kazalozás

3.

Gépkapcsolat megnevezése, kódja

4.

Fűkaszák

2451

Rendsodrók

Rendkezelők Rendterítők

2453

Rendképzők

Rendlazítók Rendforgatók

2543

Bálázók

(kis, hengeres, szögletes nagy bálázók)

2456

Vontatott és rászerelt rakodógépek

2511

Bálafelszedő és beszállító kocsik

2458

Két és több tengelye fix platós

2611

Vontatott és rászerelt rakodógépek

2511

5.

Rendrearatók

2452

 

Gereblyék

2459

 

Rakodógépek munkaeszközei

2512

 

Két és több tengelyes spec.

2613

Adapter

2512

6.

 

 

 

 

 

 

Egytengelyes és tandem. fix platós

2621

 

7.

 

 

 

 

 

 

Egytengelyes és tandem. spec.

2623

 

8.

 

 

 

 

 

 

Egyéb és több tengelyes

2699

 


Szenázs készítés bálázással

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Munkaművelet megnevezése

2.

Kaszálás, rendre vágás

Rendrakás

Rendfelszedés, bálázás

Bálagyűjtés, rakodás

Szállítás

Csomagolás

Kazalrakás

3.

Gépkapcsolat megnevezése, kódja

4.

Fűkaszák

2451

Rendsodrók

Rendkezelők Rendterítők

2453

Bálázók

(hengeres, nagy)

2456

Bálázók

(kis, hengeres, szögletes nagy bálázók)

2456

Két és több tengelyes fix

2611

Bálacsomagoló

2457

Vontatott és rászerelt rakodók

2511

5.

Rendrearatók

2452

 

 

 

Két és több tengelyes spec.

2613

 

Adapterek

2512

6.

 

 

 

 

Egytengelyes és tandem rendszerű fix

2621

 

 

7.

 

 

 

 

Egytengelyes és tandem rendszerű spec.

2623

 

 

8.

 

 

 

 

Egyéb egy és több tengelyes spec.

2699

 

 





Szenázs készítés szecskázóval

 

A

B

C

D

E

F

1.

Munkaművelet megnevezése

2.

Kaszálás

Szecskázás

Szecskagyűjtés

Silókészítés

3.

rendrevágás

rendfelszedés

szállítás

Présgép töltés

Fóliahenger töltés

Silókazal készítés

4.

Gépkapcsolat megnevezés

5.

Fűkaszák

2451

 

Két és több tengelyes billenőszekrényes
2612

Vontatott, rászerelt rakodógépek
2511

Silótöltő présgép

2541

 

6.

Rendre aratók

2452

Járva szecskázók

2423

(vontatott)

Két és több tengelyes spec. Rendszerek

2613

 

 

 

7.

 

Rendfelszedő adapterek
2454

Egy tengelyes és tandem rendszerek billenő szekrényes

2622

 

 

 

8.

 

 

Egy tengelyes és tandem rendszerű spec.

2623

 

 

 

9.

 

 

Egyéb egy és több tengelyes

2699

 

 

 



Takarmányozás, almozás

 

A

B

C

D

1.

Munkaművelet megnevezése

2.

Bálabontás aprítás

Siló kitermelés

Takarmánykeverés, kiosztás

Egyéb takarmányozó gépek

3.

Gépkapcsolat megnevezés

5.

Bálabontó, aprító, terítők

2542

Silóvágók blokkvágók

2543

Takarmánykeverő kiosztó kocsik

2544

Egyéb takarmányozó gépek

2549

 

 

 

 


Trágyakezelés, kitrágyázás, trágyaszórás

 

A

B

C

D

E

1.

Munkaművelet megnevezése

2.

Kitrágyázás

Szállítás

Trágyakazal építés, tárolás

Rakodás

Szállítás, szórás

3.

Gépkapcsolat megnevezés

4.

Rászerelt, vagy vontatott rakodó

2511

Két és több tengelyes billenőszekrényes

2612

Rászerelt, vagy vontatott rakodó

2511

Rászerelt, vagy vontatott rakodó

2511

Szilárd szerves trágyaszóró gépek

2381

5.

Adapter

2512

Két és több tengelyes spec. Rendszerek

2613

Adapter

2512

Adapter

2512

Adapterek

2332

6.

 

Egy tengelyes és tandem rendszerek billenő szekrényes

2622

Komposztálók, zúzók

2592

 

Folyékony (híg)trágya kijuttatók

2341

7.

 

Egy tengelyes és tandem rendszerű spec.

2623

 

 

Adapterek

2342

8.

 

Egyéb egy és több tengelyes

2699

 

 

 

8. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez


Technológiai gépkapcsolat

Magajáró gépek technológia fejlesztéséhez



A


B

1.

Alapgép

Technológiai kapcsolati lehetőségek

2.

Szálastakarmány-kaszálók 1214

Rendsodrók, Rendkezelők, Rendterítők, Rendképzők, Rendlazítók, Rendforgatók
2453

Gereblyék és egyéb szálastakarmány betakarító gépek
2459

Bálázók (kisbálázók, hengeres bálázók, szögletes nagybálázók) 2456

3.

Szecskázó gépek 1215

Silózó adapterek 2424

Rendfelszedő adapterek 2454

4.

Homlokrakodó gépek 1911

Rakodógépek munkaeszközei adapterei 2512

5.

Forgórakodó gépek 1912

Rakodógépek munkaeszközei adapterei 2512

6.

Teleszkópos rakodógépek 1913

Rakodógépek munkaeszközei adapterei 2512

9. melléklet a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelethez56


A 11. § (12) bekezdés szerinti árajánlat minimális tartalmi elemei:

I. Árajánlat kérő:
1. neve
2. lakhelye vagy székhelye
3. adószáma vagy adóazonosító jele
4. MVH ügyfél-azonosító száma

II. Árajánlat tevő:
1. megnevezése
2. lakhelye vagy székhelye
3. adószáma vagy adóazonosító jele
4. kiadási tétel műszaki adatai
5. kiadási tétel mennyisége
6. kiadási tétel mértékegysége
7. kiadási tétel nettó összege, felszámított általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) és a kiadási tétel bruttó összege, vagy
8. ha az árajánlatból megállapítható az áfa, akkor áfa tartalom vagy áfa kulcsa
9. a kiadási tétel pénzneme, amennyiben az forinttól eltérő
10. korszerűségi mutató
11. ha releváns, a forgalmazó 11. § (14) bekezdés szerinti nyilatkozata
12. árajánlat érvényességi ideje

III. Az árajánlattevő aláírása

IV. Az árajánlat kiállításának dátuma
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 68. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdés 12. pont a) pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 96. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdés 12. pont b) pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 96. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés 12. pont c) alpontját az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 38. § (1) bekezdése iktatta be.

5

Az 1. § (2) bekezdése az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 38. § (2) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 93. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (5) bekezdése a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. § (6) bekezdése a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 76. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 4. § (2a) bekezdését a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 4. § (3) bekezdés a) pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 96. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 4. § (3) bekezdés c) pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 96. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § (3) bekezdés d) pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 96. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (3a) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 38. § (3) bekezdése iktatta be.

14

A 4. § (4) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 76. § (2) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 92. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (5) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 40. §-a hatályon kívül helyezte.

16

A 4. § (14) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 38. § (5) bekezdése iktatta be.

17

A 4. § (15)–(18) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 38. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezet az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 2. §-a.

18

Az 5. § (1) bekezdés e) pontja a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 6. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 96. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 6. § (2) bekezdés e) pontja a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 7. § (5) bekezdése a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

22

Az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 39. § a) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „4. § (5) bekezdésében” szövegrész helyébe a „11. § (6a) bekezdésében” szöveg lép, nem vezethető át.

23

A 11. § (3)–(6) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 93. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

24

A 11. § (6a) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 38. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 76. § (4) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 92. § b) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 11. § (6b) bekezdését a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 22. § (1) bekezdése iktatta be.

26

A 11. § (7) bekezdés c) pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 76. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 11. § (9) bekezdése az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 27. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 11. § (12) bekezdését újonnan a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be.

29

A 11. § (13) bekezdését a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be.

30

A 11. § (14) bekezdését a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be.

31

A 12. § (1) bekezdése a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 43. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 13. § (1) bekezdése a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 93. § d) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 13. § (2) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 93. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 13. § (4) bekezdése a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított, az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 13. § (8) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 76. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 13. § (9) bekezdése az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 13. § (10) bekezdése a 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelet 19. §-ával megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 93. § f) pontja szerint módosított szöveg.

39

A hatálybalépés időpontja 2014. március 13.

41

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

42

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

44

A hatálybalépés időpontja 2014. november 20.

46

A hatálybalépés napja: 2015. február 17.

47

A 15/E. §-t a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 91. §-a iktatta be.

48

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

49

A 15/F. §-t (14) bekezdését a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be.

50

A hatálybalépés időpontja 2015. július 14.

52

A hatálybalépés időpontja 2015. november 3.

53

A 15/H. §-t az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 26. §-a iktatta be.

54

A hatálybalépés időpontja 2015. december 1.

55

A hatálybalépés időpontja 2015. december 1.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére