• Tartalom

20/2013. (IX. 16.) HM rendelet

20/2013. (IX. 16.) HM rendelet

a ruházati ellátásról

2022.08.20.

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (2) bekezdésének 29. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1.1 árjegyzék: a ruházati szakterület gazdálkodási körébe tartozó szakanyagok felsorolását, valamint azok gazdálkodási egységárait tartalmazó szakutasítás, mely évente kerül kiadásra;

2. egyenruházat: a Magyar Honvédséghez (a továbbiakban: Honvédség) való tartozást kifejező, a haderőnemi, fegyvernemi sajátosságoknak és az igénybevételi kívánalmaknak megfelelő rendszeresített katonai öltözet;

3. egyenruházati ellátás: a ruházati illetmény terhére megvalósuló természetbeni, térítésmentes ellátás és pénzbeli juttatás;

4.2 egyenruházat tényleges biztosítása: a honvédségi szervezet ruházati raktárából megvalósuló, egyenruházati ellátás;

5.3

6. honvédelem érdekében munkát végző katona: az a nyugállományú katona, aki a toborzás, a katonai igazgatási feladatok, a kegyeleti gondoskodással kapcsolatos egyes teendők, a katonai hagyományápolás, a honvédelmi nevelés és oktatás, valamint a nyugállományú katonák civil szervezetei működésének szervezése területén tevékenységet végez;

7.4

8. igényjogosult: a rendelet értelmében ruházati ellátásra jogosult személy;

9.5 Katonai Ruházati Ellátó Pont: a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja, valamint a nyugállományú katona egyenruházati ellátását végző szervezeti elem;

10. logisztikai utaltsági rend: a honvédelmi szervezetek feladatainak végrehajtásához szükséges logisztikai eszközök, anyagok, készletek, valamint egyéb szolgáltatások biztosítása érdekében az ellátást végző – ellátó – és az ellátott – utalt – honvédelmi szervezetek között gazdaságossági, célszerűségi szempontok alapján kialakított kapcsolatrendszer;

10a.6 Méretes Szabóság: a tábornoki, ezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztást betöltő főtisztek, továbbá a nyugállományú tábornokok egyenruházati cikkeinek mérték utáni készítését végző szervezeti elem;

11. norma: a költségvetési év ruházati illetményeinek összegét, az annak terhére kifizethető pénzbeli juttatásokat, a kifizetés és az elszámolás rendjét, valamint az egyenruházat tényleges biztosításával való ellátás alapjául szolgáló illetménynormák jogcím- és normatív adatait tartalmazó HM utasítás, melyet a honvédelemért felelős miniszter évente ad ki;

12.7 Öltözködési Szabályzat: az egyenruházat viselésére vonatkozó szabályokat meghatározó, a honvédelemért felelős miniszter által kiadott rendelet;

13. ruházati illetmény: 1 fő igényjogosult egyenruházati ellátásának összege;

14.8 ruházati szakterület: a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti elem;

15.9 ruházati szolgáltatás: mérték utáni ruházat készítése, ékítmények hímzése, textiltisztítás, lábbeli fertőtlenítés, hadfelszerelési cikkek javítása, karbantartása;

16. ruházati utalványfüzet: a ruházati illetmények keretösszegének nyilvántartására, egyenruházat átvételére, megrendelésére és pénzbeli juttatások bejegyzésére szolgáló szigorú számadásköteles nyomtatvány;

17. szakmai főnök: a ruházati ellátásért felelős honvédelmi szervezet logisztikai főnöke, hadtápfőnöke vagy logisztikai gazdasági vezetője;

18. szolgáltató: az igényjogosult részére ruházati szolgáltatást végző, a Honvédséggel szerződéses jogviszonyban álló vállalkozás.

2. 10 A honvédelmi szervezet vezetője és az igényjogosult általános kötelezettségei és felelőssége

2. § (1)11 A honvédelmi szervezet vezetője

a) gondoskodik arról, hogy az általa vezetett honvédelmi szervezet állományába tartozó igényjogosult megismerje a ruházati ellátás alapvető szabályait,

b) a ruházati utalványfüzettel rendelkezők esetében folyamatosan ellenőrzi vagy ellenőrizteti a ruházati illetmény rendeltetés szerinti felhasználását és az utalványfüzetek évenkénti kiadási sorrendben való igénybe vételét, valamint

c) az egyenruházat tényleges biztosításával ellátottak esetében

ca) szabályozza a kiadott szakanyagok tárolásának rendjét,

cb) biztosítja az egyenruházat megőrzésének feltételeit,

cc) rendszeresen, de legalább kéthavonta ellenőrzi vagy ellenőrizteti az egyenruházat meglétét és annak állapotát.

(2) Az igényjogosult

a) felelős a pénzbeli juttatások szabályszerű felhasználásáért,

b)12 – ha az egyenruházat tényleges biztosításával történik az ellátása – felelős a ruházati szakanyagok jogosultság keletkezését követő átvételéért, továbbá a mérethelyesség soron kívüli ellenőrzéséért,

c) amennyiben ruházati utalványfüzet kibocsátásával valósul meg az ellátása,

ca)13 felelős a ruházati utalványfüzet jogosultságának időszakában történő átvételéért, annak megőrzéséért, rendeltetésszerű használatáért, a bejegyzések ellenőrzéséért, az utalványszelvények aláírásával történő érvényesítéséért, valamint a Katonai Ruházati Ellátó Pontból, a Méretes Szabóságból történt anyagátvételeket igazoló pénztárbizonylatok a ruházati utalványfüzet keretösszegének felhasználásáig való megőrzéséért,

cb)14 köteles a ruházati utalványfüzetek igénybevételével egyenruházatát a a Katonai Ruházati Ellátó Pontból, a Méretes Szabóságból, illetve a szolgáltatótól személyesen beszerezni,

cc) köteles a ruházati utalványfüzeteket a kiadásuk sorrendjében felhasználni.

cd)15 köteles a ruházati utalványfüzet elvesztését és az előtalálását haladéktalanul bejelenteni, és

ce)16 köteles az érvényességi időt vesztett, vagy a keretmaradvánnyal nem rendelkező ruházati utalványfüzetet a ruházati szakterület részére leadni.

2/A. 17 A ruházati illetmények tervezése, felhasználása és elszámolása

2/A. § (1) A ruházati illetmények tervezésének, felszámításának alapja a norma, amelyet a honvédelemért felelős miniszter évente határoz meg.

(2) A felszámítható jogcímek alapadatait a norma tartalmazza.

(3) A ruházati illetményt felszámítani a békében rendszeresített létszámadatok, az állománytáblában, munkaköri jegyzékben rögzített munkaköri azonosító kód vonzatú tényleges beosztások, valamint az egyéb felszámítható jogcímek igazolt tényleges számadatai után lehet.

(4) A felszámítási kimutatás a jogcím szerinti ruházati illetmény és a létszám alapadat együttes szorzata, amely a következő év szükségletét határozza meg.

2/B. § (1) A Honvédség összesített ruházati felszámítási kimutatása a Honvédség ruházati szakterületének a következő költségvetési évre vonatkozó központi és nemzetközi költségvetési erőforrás tervének az alapokmánya.

(2) A honvédelmi szervezet az éves megrendeléseket a felszámítási kimutatással összhangban, az abban szereplő felszámítási jogcímek pénzösszege alapján, a ruházati termékek és a rendszeresített nyomtatványok egységárait megállapító szakutasítás figyelembevételével készíti el.

2/C. § A beszerzési eljárások tervezésének előkészítésekor elemezni kell az előző költségvetési év főbb adatait, a kitűzött célokat, a gazdálkodás tapasztalatait, a meglévő ruházati készletek mennyiségét, minőségét, a tervezett költségvetési előirányzatokat, valamint a ruházati ellátással és szolgáltatással kapcsolatos követelményeket és ezek együttes hatását a beszerzésekre.

3. Az egyenruházati ellátásra jogosultak köre, a ruházati illetmények és az ellátás rendszere

3. §18 Az igényjogosultak egyenruházati ellátása

a) próbaidős,

b) alapfelszerelési,

c) utánpótlási, valamint

d) kiegészítő

ruházati illetmények terhére valósul meg.

4. § (1)19 A próbaidős ruházati illetmény egyszeri alkalommal járó ruházati ellátmány, amelynek rendeltetése, hogy az igényjogosult az állományba vételekor kikötött próbaidő alatt rendelkezzen az alapkiképzés végrehajtásához szükséges minimális egyenruházattal, amelynek biztosítása természetbeni ellátás keretében történik.

(2)20 Próbaidős természetbeni ruházati ellátásra jogosult:

a) a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti, valamint a legénységi állomány tagja a próbaidő alatt, valamint

b) a honvéd tisztjelölt és a honvéd altiszt-jelölt az alapfelkészítés ideje alatt.

5. § (1) Az alapfelszerelési ruházati illetmény egyszeri alkalommal járó ruházati ellátmány, amelynek rendeltetése, hogy az igényjogosult a próbaidejének leteltét követően rendelkezzen mindazon egyenruházattal, ami a szolgálati feladata ellátásához szükséges. Az alapfelszerelési ellátmány magában foglalja a próbaidős ruházati illetménybe tartozó ellátmányt is.

(2) Alapfelszerelési ruházati illetményre jogosult a próbaidő leteltét követően

a) a hivatásos állomány tagja az állományba vétel napjától december 31-ig,

b) a szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja az állományba vétel napjától számított 12 hónapig,

c) a legénységi állomány tagja az állományba vétel napjától számított 12 hónapig,

d) a honvéd tisztjelölt a tisztjelölti szolgálati viszony létesítésének napjától számított 12 hónapig,

e) a honvéd altiszt-jelölt az altiszt-jelölti szolgálati viszony létesítésének napjától számított 12 hónapig, valamint

f)21 az önkéntes tartalékos (a továbbiakban: ÖT) katona a beosztásra történő felkészítés megkezdésének napjától számított, tényleges szolgálatteljesítésben eltöltött 12 hónapig.

(3)22 A szolgálati viszony megszűnését követően állományba visszavett hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt alapfelszerelési ruházati illetményre a visszavétel napjától – próbaidő kikötése esetén annak leteltét követően – jogosult.

6. § (1)23 Az utánpótlási ruházati illetmény az alapfelszerelési ruházati illetményre való jogosultságot követő évtől, évente járó ruházati ellátmány, amelynek rendeltetése, hogy biztosítsa az igényjogosult elhasználódott egyenruházatának pótlását.

(2) Utánpótlási ruházati illetményre jogosult

a) a tábornok a kinevezését követő év január l-jétől naptári évenként,

b) a hivatásos állomány tagja az állományba vételét követő év január l-jétől naptári évenként,

c) a szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja az állományba vételét követő 13. hónap első napjától szerződéses évenként,

d) a legénységi állomány tagja az állományba vételét követő 13. hónap első napjától szerződéses évenként,

e) a honvéd tisztjelölt a tisztjelölti szolgálati viszony létesítését követő 13. hónap első napjától évenként,

f) a honvéd altiszt-jelölt az altiszt-jelölti szolgálati viszony létesítését követő 13. hónap első napjától, valamint

g)24 az ÖT katona a tényleges szolgálatteljesítésben eltöltött 12 hónapot követően.

(3)25

7. § (1) A kiegészítő ruházati illetmény a (2) bekezdésben meghatározott esetekben járó ruházati ellátmány, amelynek rendeltetése, hogy biztosítsa az igényjogosult részére a beosztásából adódó feladatok ellátásához szükséges, az alap- és utánpótlási ellátmányba nem tartozó egyenruházati termékeket, valamint rendfokozatának változása esetén az átszereléshez szükséges egyenruházati termékeket.

(2) Kiegészítő ruházati illetményre jogosult

a) az ezredes dandártábornoki kinevezésekor,

b) az őrmester és a törzsőrmester tisztté, a főtörzsőrmester zászlóssá vagy tisztté történő előléptetésekor,

c)26 a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 57. § (1) bekezdése alapján a magasabb rendfokozatba

ca) kinevezett ezredes,

cb) előléptetett főtörzsőrmester,

d) az a dandártábornok vagy zászlós, aki részére a Hjt. 57. § (1) bekezdése alapján alacsonyabb rendfokozatot állapítottak meg,

e) a honvédelem érdekében munkát végző katona,

f) a protokolláris feladatokban résztvevő, belső rendelkezésben meghatározott állomány,

g) a katonazenekarok hivatásos és szerződéses állománya,

h) az MH nemzeti honvéd díszegységének díszelgő öltözetet viselő hivatásos és szerződéses állománya,

i) a repülőhajózó fegyvernemi azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő tiszt és altiszt, valamint

j)27 a Magyarország határain kívüli nemzetközi válságreagáló és béketámogató műveletekben résztvevő hivatásos és szerződéses állomány, valamint ÖT katona.

k)28 a légiutas-kísérési feladatokban részt vevő hivatásos és szerződéses állomány és

l)29 a repülőszerelő fegyvernemi azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt, illetve legénységi állomány.

8. § (1) Az 5. § (2) bekezdés a) és b) pontja, a 6. § (2) bekezdés a)–c) pontja és a 7. § (2) bekezdés a)–e) pontja szerinti esetekben az egyenruházati illetmény biztosítása a ruházati utalványfüzetek időszakos kibocsátásával, minden más esetben pedig az egyenruházat tényleges biztosításával valósul meg.

(2) Az alapfelszerelési és a kiegészítő ruházati illetménybe tartozó ellátmány összetételét és mennyiségét az 1–2. melléklet tartalmazza.

9. § (1) Nem jár utánpótlási ruházati illetmény

a) a Hjt. 46. § (1) bekezdés g), j), m)–o) és t) pontjában meghatározott esetek időtartamára,

b) a Hjt. 46. § (1) bekezdés f), h), i), k), l) és p)–s) pontjában meghatározott esetek időtartamára, amennyiben az állomány tagját nem vezénylik szolgálati feladat ellátására,

c) a Hjt. 93. § (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott esetek időtartamára,

d) a szolgálati viszony szüneteltetésének időtartamára,

e) az egy éven belül 30 napot meghaladó folyamatos illetmény nélküli szabadság időtartamára,

f) a szülési szabadság időtartamára és

g) a felmentési idő azon időtartamára, amelyre az igényjogosultat a szolgálatteljesítési kötelezettség alól mentesítették.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott okok miatti távollét időtartamát egész hónapokban kell számítani, minden megkezdett hónap egész hónapnak számít.

(3)30 Az (1) bekezdés szerinti időtartamokra arányosított ruházati illetmény összegével az utánpótlási ruházati illetményt csökkenteni kell.

9/A. §31

4. A ruházati utalványfüzet felhasználásával kapcsolatos szabályok

10. § (1) A ruházati utalványfüzet az igényjogosult nevére szól, az másra nem ruházható át és mással nem osztható meg.

(2)32 A Katonai Ruházati Ellátó Pontnál, a Méretes Szabóságnál és a szolgáltatónál fizetendő térítési díjakat az árjegyzék tartalmazza.

(3) A ruházati utalványfüzet használatakor a szolgálati viszony fennállását igazolni kell.

(4) Az átvett anyag vagy az igénybevett ruházati szolgáltatás ellenértéke az érvényes ruházati utalványfüzet utalványszelvényének kitöltésével és átadásával, valamint készpénzzel egyenlíthető ki.

(5)33 A teljesítés megtörténtét követően a ruházati utalványfüzet keretösszegének csökkentését a Katonai Ruházati Ellátó Pont, a Méretes Szabóság, a szolgáltató vagy a ruházati szakterület képviselője aláírással és bélyegzőlenyomattal hitelesíti.

(6) A ruházati utalványfüzet csak 100 forinton felüli, 5 vagy 10 forintra kerekített összegű anyagátvételre, ruházati szolgáltatás igénybevételére, valamint pénzbeli juttatások teljesítésre használható fel.

5. A ruházati utalványfüzetek típusai, érvényességi ideje, kiadásának, meghosszabbításának és előrehozásának rendje, az utalványfüzet elvesztése esetén követendő eljárás

11. § A ruházati utalványfüzetek típusai a következők:

a) alapfelszerelési,

b) tábornoki utánpótlási,

c) hivatásos utánpótlási,

d) szerződéses utánpótlási,

e) nyugdíjas, valamint

f) pót

utalványfüzet.

12. § (1) Az 5. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti esetekben alapfelszerelési ruházati illetmény folyósítása céljából alapfelszerelési ruházati utalványfüzetet kell keretösszegre érvényesítve az állományba vételt követő próbaidő leteltétől számított 8. napig a jogosult részére kiadni.

(2) A 7. § (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti esetekben kiegészítő ruházati illetmény folyósítása céljából alapfelszerelési ruházati utalványfüzetet kell keretösszegre érvényesítve a kinevezéstől, az előléptetéstől vagy az alacsonyabb rendfokozat megállapításától számított 8. napig a jogosult részére kiadni.

13. § (1)34 A 6. § (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) hivatásos állományát kivéve – utánpótlási ruházati illetmény folyósítása céljából tábornoki utánpótlási ruházati utalványfüzetet kell keretösszegre érvényesítve a norma közzétételétől számított 30. napig, de legkésőbb a jogosultsági időszak végéig a jogosult részére kiadni.

(2) A 6. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben – a KNBSZ hivatásos állományát kivéve – utánpótlási ruházati illetmény folyósítása céljából hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetet kell keretösszegre érvényesítve a norma közzétételétől számított 30. napig, de legkésőbb a jogosultsági időszak végéig a jogosult részére kiadni.

(3) A 6. § (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben utánpótlási ruházati illetmény folyósítása céljából szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzetet kell keretösszegre érvényesítve a szerződéses szolgálat 2. évétől kezdődően, a szerződéses év fordulónapjától számított 30. napig, de legkésőbb a jogosultsági időszak végéig a jogosult részére kiadni.

14. § A 7. § (2) bekezdés e) pontja szerinti esetben kiegészítő ruházati illetmény folyósítása céljából nyugdíjas ruházati utalványfüzetet kell keretösszegre érvényesítve az engedélyezéstől számított 30. napig, de legkésőbb a jogosultsági időszak alatt kiadni, illetve átvenni.

15. § A pót ruházati utalványfüzetet az ellátási időszakra kiadott, illetménymaradvánnyal rendelkező érvényes ruházati utalványfüzet betelte esetén kell kiadni. A pót utalványfüzet csak az ellátási időszakra kiadott ruházati utalványfüzet folytatásaként, azzal együtt érvényes.

16. § Az alapfelszerelési illetmény összege 48 x 1, az utánpótlási illetmény összege 12 x 1 havi részre bontható. A jogosultságot hónapokra kerekítve, időarányosan kell megállapítani. Minden megkezdett hónapot egész hónapnak kell tekinteni.

17. § (1)35 Az alapfelszerelési és az utánpótlási ruházati utalványfüzet 6 évig, a nyugdíjas ruházati utalványfüzet a tárgyévet követő év december 31-ig, a pót ruházati utalványfüzet a betelt ruházati utalványfüzettel megegyező ideig, de legfeljebb a szolgálati viszony megszűnésének, megszüntetésének napjáig érvényes.

(2)36

(3) Az éves utánpótlási ruházati illetmény összege indokolt esetben előrehozható, a következő szabályok szerint:

a)37 az előrehozást a honvédelmi szervezet vezetője engedélyezheti;

b) előrehozni csak az éves utánpótlási ruházati illetmény teljes összegét lehet, melyet a következő évi utánpótlási ruházati utalványfüzetben kell az előrehozáskor hatályos utánpótlási illetmény összegére érvényesíteni;

c) előrehozott utánpótlási ruházati utalványfüzetből pénzbeli juttatás csak a következő évi norma közzétételét követően teljesíthető.

(4)38 A ruházati utalványfüzet elvesztését, megrongálódását, megsemmisülését a károsultnak és az ellátó honvédelmi szervezetnek a ruházati szolgálat központi ellátást és raktározást végrehajtó szervezeti eleme felé együttesen írásban, haladéktalanul be kell jelentenie, amely intézkedik az utalványfüzet letiltása érdekében.

(5)39 A KNBSZ esetében az éves utánpótlási ruházati illetmény előrehozását és pénzbeli juttatás teljesítését a KNBSZ főigazgatója saját hatáskörében szabályozza.

6. A hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja egyenruházati ellátásra való jogosultságának megszűnésével, megszüntetésével összefüggő elszámolás rendje

18. §40 A 9. § (1) bekezdés szerinti egyenruházati ellátásra való jogosultság megszűnésének esetén a nem pénzbeli ellátásként biztosított ruházati illetmény azon részét, amelyre vonatkozóan a jogosultság nem áll fenn, túlellátásként kell előjegyezni, és a felhasználás sorrendjében évente kiadott, érvényes utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg-maradványából le kell vonni, amennyiben ez nem lehetséges, vissza kell téríttetni.

19. § (1) A szolgálati viszony megszűnése, megszüntetése esetén a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja ruházati illetmény keretösszegének maradványát az ellátásért felelős honvédségi szervezetnek legkésőbb az utolsó munkában töltött napon el kell számolnia.

(2)41 A ruházati illetményre való jogosultságot – a 17. §-ban foglaltak figyelembevételével – a szolgálati viszony megszűnéséig, megszüntetéséig, a szolgálatban töltött hónapokra, időarányosan kell számítani. A keretösszeg maradványa esetén – függetlenül annak időpontjától – az igényjogosult részére kizárólag az utolsó szolgálatban töltött napon érvényben lévő, ruházati utalványfüzetek keretösszegének maradványai számolhatóak el.

(3) A szolgálati viszony megszűnése, megszüntetése esetén – a (6) és (7) bekezdés szerinti esetek kivételével – a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagjának az utánpótlási ruházati utalványfüzetben nyilvántartott keretösszeg-maradvány időarányos részét jövedelemként kell elszámolni és a jogosult részére kifizetni.

(4) Amennyiben a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja a ruházati illetményre való jogosultságot a szolgálati viszony megszűnéséig, megszüntetéséig túllépte, a túllépés összegét a munkáltató részére vissza kell térítenie.

(5)42 A nyugdíj előtti rendelkezési állomány esetén a hivatásos tiszt és altiszt ruházati illetmény keretösszegének maradványát az ellátásért felelős honvédségi szervezetnek legkésőbb a rendelkezési állomány kezdő napját megelőző munkanapon kell elszámolni.

(6)43 Amennyiben a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagjának szolgálati viszonya a Hjt. 59. § (1) bekezdés c) pontja, (2) bekezdés e) pontja, a 62. § (1) bekezdés c) és e) pontja, (2) bekezdés a) pontja, a 68. § (1) bekezdés b), e)–g) és i)–m) pontja, valamint a 197. § (2) bekezdés alapján szűnt meg, részére a szolgálati viszony megszűnéséig, megszüntetéséig számítható, az utánpótlási ruházati utalványfüzetben nyilvántartott keretösszeg-maradvány időarányos része nem fizethető ki.

(7) Amennyiben a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagjának szolgálati viszonya az alapfelszerelési illetményre való jogosultság kezdetétől számított 48 hónapon belül a (6) bekezdésben meghatározott okok miatt szűnik meg, számára – ruházati illetmény járandóságként – a tárgyidőszakra megállapított alapfelszerelési és utánpótlási illetmények együttes összegének a szolgálatban eltöltött időre járó hányadát kell elszámolni.

(8) Az elhunyt személyek egyenruházatára – a szolgálati időre való tekintet nélkül – az öröklési jog általános szabályai az irányadók. A ruházati illetmény elszámolása során a (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a pénzbeli juttatást az örökös részére kell kifizetni, az illetménytúllépést pedig nem kell megtéríttetni.

(9)44 Az igényjogosult ruházati utalványfüzet terhére történő anyagátvételre a ruházati illetményének elszámolásáig jogosult.

6/A. 45 A ruházati illetmény terhére történő ruházati ellátás

19/A. § (1) Alapfelszerelési ruházati illetményre jogosult hivatásos és szerződéses tiszti és altiszti állomány a köznapi és társasági ruházatát utalványfüzet terhére szerzi be a Katonai Ruházati Ellátó Ponton, Méretes Szabóságnál vagy a szolgáltatónál. A 15M gyakorló ruházattal és felszereléssel történő ellátás az alapfelszerelési ruházati illetmény terhére az egyenruházat tényleges biztosításával és a Katonai Ruházati Ellátó Ponton keresztül történik.

(2) Utánpótlási ruházati illetményre jogosult hivatásos és szerződéses tiszti és altiszti állomány az elhasználódott köznapi, társasági és 15 M gyakorló ruházat, valamint felszerelés pótlását a ruházati illetménye terhére szerzi be a Katonai Ruházati Ellátó Pontnál, Méretes Szabóságnál vagy a szolgáltatónál.

7. A honvédelem érdekében munkát végző katona ruházati ellátása

20. § (1) A honvédelem érdekében munkát végző katona kiegészítő egyenruházati ellátásban részesíthető.

(2) A kiegészítő egyenruházati ellátás iránti igényt a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szervnél kell bejelenteni.

(3)46 Az ellátás körébe a társasági ruházati cikkek vonhatók be.

(4) A biztosításra tervezett ruházati szakanyagok árjegyzék szerinti összegével megegyező ruházati illetmény nyugdíjas ruházati utalványfüzetben történő jóváírását a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv hajtja végre.

(5) A nyugdíjas ruházati utalványfüzet keretösszeg-maradványának kifizetése vagy következő évi ruházati utalványfüzetbe történő jóváírása nem engedélyezhető.

8. Az egyenruházat tényleges biztosításának szabályai

21. §47 (1) A természetbeni ellátásra jogosultat – a logisztikai utaltsági rendnek megfelelően – az ellátásért felelős ruházati szakterület a ruházati raktári készletéből látja el mérethelyes ruházattal.

(2) A hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt első ellátmányként a 15 M gyakorló ruházattal történő ellátását az ellátásért felelős ruházati szakterület hajtja végre.

(3) A legénységi állomány az elhasználódott ruházatának a cseréjét, utánpótlását az ellátásért felelős ruházati szakterület hajtja végre.

(4) A legénységi állomány tagja részére az alapfelszerelési ellátmányt az alapkiképzés megkezdésekor a kiképzést végrehajtó honvédségi szervezet biztosítja. Az így kiadott alapellátmány az alapkiképzés befejezését követő beosztásba helyezés során is a legénységi állomány egyenruházati ellátását képezi.

(5) A természetben ellátott részére – ha az elhelyezése nem otthonában valósul meg – a 4. mellékletben meghatározott változatok szerinti ágyfelszerelést kell biztosítani. Az ágynemű rendszeres cseréjéről és tisztításáról az ellátásért felelős ruházati szakterületnek kell gondoskodnia.

(6) Az állomány honvédelmi szervezetek közötti áthelyezése, vagy vezénylése során az alapfelszerelési ellátmányát a számviteli előírásoknak megfelelően az ellátásért felelős honvédelmi szervezetek között át kell csoportosítani.

(7) Az igényjogosult részére természetbeni ellátás keretében biztosított egyenruházati szakanyagokról az ellátásért felelős ruházati szakterület méret szerinti operatív nyilvántartást vezet.

(8) Az ÖT állomány ruházatának biztosítását az ellátásért felelős ruházati szakterület hajtja végre.

(9) Ha az ÖT állomány beosztásra történő felkészítésének és tényleges szolgálatteljesítésének helyszíne nem egyezik meg, a részére biztosított teljes önkéntes tartalékos alapfelszerelést mérethelyesen át kell adni.

(10) A honvéd tisztjelölt, altiszt-jelölt ruházatának biztosítását az ellátásért felelős ruházati szakterület hajtja végre. A honvéd tisztjelölt, altiszt-jelölt jogviszony megszűnését követően hivatásos vagy szerződéses állományba vett, felavatott tiszt, altiszt részére, az állományba vételt megelőzően – szakmai végzettségének megfelelően, első beosztásától függően, a haderőnemi és fegyvernemi sajátosságokat figyelembe véve – az önálló szervnek tiszti, altiszti alapfelszerelést kell kiadni, valamint az alapfelszerelési ruházati utalványfüzetben alapfelszerelési ruházati illetményt kell hitelesíteni a tárgyévi norma alapján.

(11) A természetben ellátottól a jogviszonyának megszűnésével egyidejűleg a kiadott egyenruházatot azonnali hatállyal be kell vonni.

(12) Közjogi méltóságok, politikai felsővezetők, közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok, illetve a természetbeni ellátásra jogosultak részére kiadott ruházati szakanyagok egyedi elbírálás alapján a Magyar Honvédség Parancsnoksága Logisztikai és Gazdálkodási Csoportfőnökség csoportfőnökének engedélyével saját tulajdonba adhatók.

9.48

22. §

10. Az egyenruházat viselésére nem kötelezettek ellátása

23. § (1) A hivatásos és szerződéses állomány egyenruházat viselésére nem kötelezett tagja részére – a KNBSZ hivatásos állományát kivéve – a keretösszegre érvényesítve utánpótlási ruházati utalványfüzetet kell kiadni.

(2)49 A KNBSZ hivatásos állományának öltözete egyenruházatból és polgári ruházatból áll, amelynek biztosítása utánpótlási ruházati utalványfüzet kiadása nélkül valósul meg.

(3) A KNBSZ hivatásos állománya a tárgyévi ruházati utánpótlási illetmény és a (4) bekezdés szerinti differenciált kiegészítő illetmény összegével megegyező pénzbeli juttatásra jogosult.

(4) A KNBSZ főigazgatója a KNBSZ szakmai, támogatási, együttműködési, biztonságvédelmi és kapcsolattartási feladatokban résztvevő hivatásos állománya részére további, az utánpótlási illetmény 60%-ig terjedő differenciált kiegészítő illetményt biztosíthat.

(5)50 A KNBSZ-hez vezényelt tiszt, altiszt az utánpótlási ruházati utalványfüzetben biztosított ruházati illetményre az átvezénylés időpontjáig jogosult.

11. A pénzbeli kifizetések rendje

24. §51 A pénzbeli kifizetésekre való jogosultságot, valamint annak összegét a tárgyévi norma határozza meg.

12. A Magyarország határain kívüli nemzetközi válságreagáló és béketámogató műveletekben részt vevők ruházati ellátása

25. § (1)52 A Magyarország határain kívüli nemzetközi válságreagáló és béketámogató műveletekben (a továbbiakban: missziós feladat) részt vevő hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti, valamint a legénységi szerződéses állomány tagja a 3. mellékletben meghatározott ruházattal és felszereléssel kerül ellátásra.

(2)53 Ha a missziós feladat megkezdése előtt a hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja nem rendelkezik a ruházati szakanyagok átvételéhez elegendő ruházati illetménnyel, akkor kérelmeznie kell a tárgyévet követő év utánpótlási ruházati illetményének a 17. § (3) bekezdése szerinti előrehozását.

(3) A missziós feladat jellegéből következően a személyi felszerelést egyéb feladatfüggő, specifikus kiegészítő felszereléssel kell bővíteni.

(4)54 A műveleti területen elhasználódott, megsemmisült ruházati szakanyagok utánpótlása a missziós feladatot ellátó kontingens állomáshelyén kialakított raktári készletekből történik.

(5) A missziós feladat befejezését követően a hivatásos és szerződéses állomány tagjától a tényleges egyenruházati biztosítás során kiadott szakanyagokat a tulajdonába kerülő cikkek kivételével azonnali hatállyal be kell vonni.

(6) A hivatásos és szerződéses állomány azon tagjának, aki a vezénylés befejezésétől számított egy éven belül újból beosztásba kerül valamely kontingensbe, a tulajdonba kerülő cikkek ismételten nem adhatóak ki.

(7) A kontingens felállítása érdekében létrehozott készenléti alegység személyi állománya részére kiadott ruházati szakanyagok tulajdonba adására csak tényleges alkalmazás esetén, annak befejeztével kerülhet sor.

13. A kártérítési felelősségre vonatkozó szabályok

26. § Az egyenruházat megrongálódását, megsemmisülését, elvesztését a természetben ellátott személynek haladéktalanul jelentenie kell a szolgálati elöljáró részére. Az ellátásért felelős ruházati szolgálatnak a természetben ellátott egyenruházatában keletkezett hiányokat a kártérítési eljárás megkezdésével egyidejűleg azonnal pótolnia kell.

14. Záró rendelkezések

27. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

28. §55

29–30. §56

31. §57 E rendeletnek a ruházati ellátásról szóló 20/2013. (IX. 16.) HM rendelet módosításáról szóló 14/2020. (X. 14.) HM rendelettel megállapított rendelkezéseit a 2015. évi és azt követő ruházati illetményeket tartalmazó utalványfüzetek vonatkozásában kell alkalmazni.

1. melléklet a 20/2013. (IX. 16.) HM rendelethez58

1. AZ ALAPFELSZERELÉSI RUHÁZATI ILLETMÉNYBE TARTOZÓ ELLÁTMÁNY ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

1.1. Köznapi, társasági és hallgatói díszruházat


 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

1

Megnevezés

Mértékegység

Hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány tagja részére

Honvéd tisztjelölt

2

Általános

Ejtőernyős

Repülőszerelő

Légierős

Hadihajós

3

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

4

Köznapi Bocskai-sapka szerelve

db

1

1

5

Köznapi sapka

db

1

1

1

1

1

1

6

Sötétkék köznapi sapka

db

1

1

1

1

1

1

7

Hadihajós köznapi tányérsapka szerelve

db

1

8

Társasági Bocskai-sapka szerelve

db

1

1

9

Sötétkék tányérsapka szerelve

db

1

1

10

Hadihajós társasági tányérsapka szerelve

db

1

11

Női kalap szerelve

db

1

1

12

Fekete női kalap szerelve

db

1

1

1

1

1

13

Nyaksál

db

1

1

14

Fekete nyaksál

db

1

1

1

15

Női nyaksál

db

1

1

16

Női fekete nyaksál

db

1

1

1

17

Köznapi zubbony

db

1

1

1

18

Sötétkék köznapi zubbony

db

1

1

1

19

Köznapi pantalló

db

2

2

1

20

Sötétkék köznapi pantalló

db

2

2

2

21

Köznapi női zubbony

db

1

1

1

22

Sötétkék köznapi női zubbony

db

1

1

1

23

Köznapi női szoknya

db

1

1

1

24

Sötétkék köznapi női szoknya

db

1

1

1

25

Köznapi női pantalló

db

1

1

1

26

Sötétkék női köznapi pantalló

db

1

1

1

27

Társasági zubbony

db

1

1

28

Sötétkék társasági zubbony

db

1

1

29

Hadihajós társasági zubbony

db

1

30

Fekete társasági pantalló

db

1

1

1

31

Sötétkék társasági pantalló

db

1

1

1

32

Társasági női kosztümkabát

db

1

1

33

Sötétkék társasági női kosztümkabát

db

1

1

1

34

Fekete társasági női szoknya

db

1

1

35

Sötétkék társasági női szoknya

db

1

1

1

36

Fekete női pantalló

db

1

37

Posztóköpeny

db

1

1

38

Sötétkék posztóköpeny

db

1

1

1

39

Női köpeny béléssel

db

1

1

1

40

Sötétkék női köpeny béléssel

db

1

1

1

41

3/4-es ballonkabát

db

1

1

1

42

Sötétkék 3/4-es ballonkabát

db

1

1

1

43

Női ballonkabát

db

1

1

1

44

Sötétkék női ballonkabát

db

1

1

1

45

4/4-es ballonkabát

db

1

1

1

46

Sötétkék 4/4-es ballonkabát

db

1

1

1

47

Köznapi nyakkendő

db

1

1

1

48

Fekete köznapi nyakkendő

db

1

1

1

49

Köznapi női nyakkendő

db

1

1

1

50

Fekete köznapi női nyakkendő

db

1

1

1

51

Fekete társasági nyakkendő

db

1

1

1

1

1

52

Fekete társasági női nyakkendő

db

1

1

1

1

1

53

Köznapi ing hosszú ujjú

db

1

1

1

54

Köznapi ing rövid ujjú

db

1

1

1

55

Világoskék köznapi ing hosszú ujjú

db

1

1

1

56

Világoskék köznapi ing rövid ujjú

db

1

1

1

57

Köznapi női ing hosszú ujjú

db

1

1

1

58

Köznapi női ing rövid ujjú

db

1

1

1

59

Világoskék köznapi női ing hosszú ujjú

db

1

1

1

60

Világoskék köznapi női ing rövid ujjú

db

1

1

1

61

Társasági fehér ing hosszú ujjú

db

1

1

1

1

1

1

62

Társasági fehér női ing hosszú ujjú

db

1

1

1

1

1

1

63

Társasági fehér ing rövid ujjú

db

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

64

Társasági fehér női ing rövid ujjú

db

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

65

Barna zokni

pár

3

3

3

66

Hosszú ujjú ingblúz

db

1

1

67

Hosszú ujjú világoskék ingblúz

db

1

1

1

68

Hosszú ujjú női ingblúz

db

1

1

69

Hosszú ujjú világoskék női ingblúz

db

1

1

1

70

Fekete zokni

pár

1

1

3

3

3

1

71

Félcipő

pár

1

1

1

72

Fekete félcipő

pár

1

1

2

2

2

1

73

Női cipő

pár

1

1

1

74

Fekete női cipő

pár

1

1

2

2

2

1

75

Gyakorló pulóver

db

1

1

1

1

1

1

76

Sötétkék gyakorló pulóver

db

1

1

1

1

1

1

77

Bőrkesztyű

pár

1

1

1

1

1

1

78

Fekete bőrkesztyű

pár

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

79

Deréköv

db

1

1

1

1

1

1

80

Fekete deréköv

db

1

1

1

1

2

2

2

2

2

2

81

Köznapi paroli rendfokozati jelzés

pár

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

82

Társasági paroli rendfokozati jelzés

pár

1

1

1

1

1

1

1

1

83

Csillag

db

4

4

4

4

4

4

4

4

2

2

2

2

84

Hadihajós rendfokozati jelzés

pár

1

1

85

Vállzsinór

db

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

86

Nyakkendőtű, kézelőgomb

db

1

1

1

1

1

1

87

Állományt kifejező jelvény

db

5

5

5

5

5

5

5

5

5

5

88

Névkitűző

db

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

89

Rendfokozati jelzés posztóköpenyre

pár

1

1

1

1

1

90

Rendfokozati jelzés női köpenyre

pár

1

1

1

1

1

1

91

Paroli posztóköpenyre

pár

1

1

1

1

1

92

Paroli női köpenyre

pár

1

1

1

1

1

1

93

Végzettséget kifejező jelvény

db

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

94

Fegyvernemi jelvény

pár

3

3

3

3

3

3

3

3

3

3

95

Szúrósgomb

db

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

96

Csapatkarjelzés köznapi

db

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

1

1

97

Csapatjelvény

db

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

98

Hímzett köznapi rendfokozati jelzés

pár

3

3

3

3

2

2

99

Hímzett sötétkék köznapi rendfokozati jelzés

pár

3

3

3

3

3

3

 

 

100

Hímzett társasági rendfokozati jelzés

pár

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

101

Hallgatói díszzubbony

db

1

102

Hallgatói női díszzubbony

db

1

103

Nyakgallér

db

1

1

104

Rendfokozati jelzés hallgatói díszzubbonyra

pár

1

1

105

Hallgatói díszcsákó szerelve

db

1

1

106

Nadrágtartó

db

1

1

107

Fehér kesztyű

pár

1

1

1.2. Hadi- (gyakorló) ruházat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

1

Megnevezés

Mértékegység

Hivatásos és szerződéses tiszti, altiszti állomány

Legénységi

Honvéd tisztjelölt

Honvéd altiszt-jelölt

Önkéntes Tartalékos

Megjegyzés

2

Katonai szervezet készletéből természetbeni ellátás keretében

Katonai Ruházati Ellátó Ponton keresztül, ruházati illetmény terhére

Önkéntes Műveleti Tartalékos

Önkéntes Terület-védelmi Tartalékos

Önkéntes Védelmi Tartalékos

Önkéntes Katonai Szolgálat

3

15M gyakorló sapka

db

1

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

4

15M gyakorló kalap

db

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

5

Sisaksapka

db

1

1

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

6

15M gyakorló sisakborító

db

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

7

Nedvszívó kendő (porvédő sál)

db

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

8

15M gyakorló téli fejvédő

db

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

9

15M kiképzési/műveleti zubbony

db

2

2

4

2

2

2

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

10

15M kiképzési/műveleti nadrág

db

2

2

4

2

2

2

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

11

15M gyakorló esővédő kabát

db

1

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

12

15M gyakorló polárpulóver

db

1

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

13

15M gyakorló esővédő poncho

db

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

14

15M gyakorló esővédő nadrág

db

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

15

Téli kesztyű

pár

1

1

1

1

1

1

1

1

 

16

Téli felső

db

2

2

2

2

1

1

1

1

 

17

Téli alsó

db

2

2

2

2

1

1

1

1

 

18

15M hosszú ujjú gyakorló harci póló

db

2

2

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

19

15M gyakorló póló/gyakorló póló

db

4

3

7

4

4

3

3

4

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

20

Gyakorló zokni

pár

5

2

7

7

7

3

3

3

3

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

21

Bakancs HAIX Nepal Pro

pár

1

1

2

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

22

Hevederöv

db

1

 

1

1

1

1

1

1

1

 

23

Bakancstisztító készlet

db

1

1

1

1

 

24

Varrókészlet

db

1

1

1

1

 

25

Elemlámpa

db

1

1

 

26

Multifunkciós zsebkés

db

1

1

 

27

Hálózsák

db

1

1

1

1

 

28

Hálózsák lepedő

db

2

2

2

2

 

29

Hátizsák

db

1

1

 

30

Kulacs evőcsészével

db

1

1

1

1

1

1

 

31

Evőeszköz készlet

db

1

1

1

1

1

1

 

32

Hímzett névfelirat tépőzáras

db

4

4

4

4

2

2

2

 

33

Hímzett gyakorló rendfokozati jelzés

db

5

5

5

5

2

2

2

 

34

Hímzett államjelző

db

4

4

4

4

2

2

2

 

35

Hímzett színes nemzeti színű pajzs

db

4

4

4

4

2

2

 

36

Gyakorló csapatkarjelzés

db

2

1

2

2

2

 

37

Különleges katonai képességet kifejező karfelirat (külön igény szerint)

db

4

4

 

38

Szakcsapatot és vezetési szintet kifejező hímzett felirat

db

2

2

 

 

 

2

 

 

 

 

39

Bakancsápoló

tub

1

1

1

1

 

40

90 M nyári gyakorló sapka

db

1

1

 

41

90 M téli gyakorló sapka

db

1

1

 

42

Fekete barett sapka szerelve

db

1

 

43

Csősál

db

1

1

1

 

44

90 M gyakorló zubbony

db

2

2

 

45

90 M gyakorló nadrág

db

2

2

 

46

90 M/2008 M gyakorló kabát

db

1

1

 

47

90 M/2008 M gyakorló kabátbélés (polárpulóver)

db

1

1

 

48

2000 M gyakorló zubbony

db

2

2

 

49

2000 M gyakorló nadrág

db

2

2

 

50

93 M esővédő zubbony

db

1

1

 

51

Szakmai sál (fegyvernemi színű)

db

1

1

1

1

1

Feladat függvényében az ÖT állomány részére kiadható.

52

Tartalékos szolgálati bakancs

pár

1

1

1

 

53

Gyakorló paroli rendfokozati jelzés tépőzáras

pár

2

2

 

54

Önkéntes tartalékos hímzett karfelirat

db

2

2

 

55

Málhazsák

db

1

1

1

1

 

56

Rohamsisak

db

1

1

1

1

1

1

 

57

90 M tereptarka sisakborító

db

1

 

58

Brit gyakorló zubbony

db

2

 

59

Brit gyakorló nadrág

db

2

 

60

Brit gyakorló kabát

db

1

 

61

Brit polárpulóver

db

1

 

62

Brit gyakorló póló

db

5

 

63

Brit hosszú ujjú harci póló

db

1

 

1.3. Sportfelszerelés

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Megnevezés

Mértékegység

Honvéd tisztjelölt

Honvéd altiszt-jelölt

Megjegyzés

2

Próbaidő alatt

Próbaidőt követően

Próbaidő alatt

Próbaidőt követően

3

Ffi.

Ffi.

4

Táska

db

1

1

1

1

1

1

 

5

Melegítő öltöny

db

1

1

1

1

1

1

 

6

Sportpóló

db

1

1

1

1

1

1

 

7

Sportnadrág

db

1

1

1

1

1

1

 

8

Sportzokni

pár

2

2

2

2

2

2

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

2. melléklet a 20/2013. (IX. 16.) HM rendelethez59

1. A KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNY ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

(A kiegészítő ellátmány körébe az ékítmények nem tartoznak bele, azt az igényjogosult a ruházati utalványfüzete terhére köteles átvenni.)


 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

Q

R

S

T

U

V

W

X

Y

Z

1

Megnevezés

Mértékegység

Ezredes dandártábornoki kinevezésekor

Őrmester és törzsőrmester tisztté, főtörzsőrmester zászlóssá vagy tisztté történő előléptetésekor

a Hjt. 57. § (1) bekezdése szerint

2

magasabb rendfokozatba

akinek részére alacsonyabb rendfokozatot állapítottak meg

3

kinevezett ezredes

előléptetett főtörzsőrmester

dandártábornok

zászlós

4

Általános

Légierős

Általános

Légierős

Általános

Légierős

Általános

Légierős

Általános

Légierős

Általános

Légierős

5

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

Ffi.

6

Köznapi Bocskai-sapka tbk. szerelve

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

Köznapi Bocskai-sapka ti. szerelve

db

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

8

Köznapi Bocskai-sapka alti. szerelve

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

9

Köznapi sapka tbk.

db

1

1

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10

Köznapi sapka ti.

db

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

11

Köznapi sapka alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

12

Sötétkék köznapi sapka tbk.

db

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13

Sötétkék köznapi sapka ti.

db

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

14

Sötétkék köznapi sapka alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

1

15

Társasági Bocskai-sapka tbk. szerelve

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16

Társasági Bocskai-sapka ti. szerelve

db

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

17

Társasági Bocskai-sapka alti. szerelve

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

18

Sötétkék tányérsapka tbk. szerelve

db

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19

Sötétkék tányérsapka szerelve

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

20

Női kalap

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

21

Fekete női kalap

db

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22

Köznapi zubbony tbk.

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23

Köznapi zubbony

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

24

Sötétkék köznapi zubbony tbk.

db

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25

Sötétkék köznapi zubbony

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

26

Köznapi pantalló tbk.

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27

Köznapi pantalló

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

28

Sötétkék köznapi pantalló tbk.

db

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29

Sötétkék köznapi pantalló

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

30

Köznapi női zubbony tbk.

db

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

31

Köznapi női zubbony

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

32

Sötétkék köznapi női zubbony tbk.

db

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33

Sötétkék köznapi női zubbony

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

34

Köznapi női pantalló tbk.

db

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

35

Köznapi női pantalló

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

36

Sötétkék női köznapi pantalló tbk.

db

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

37

Sötétkék női köznapi pantalló

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

38

Társasági zubbony tbk.

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

39

Társasági zubbony ti.

db

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

40

Társasági zubbony alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

41

Sötétkék társasági zubbony tbk.

db

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

42

Sötétkék társasági zubbony

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

43

Fekete társasági pantalló tbk.

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

44

Fekete társasági pantalló ti.

db

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

45

Társasági pantalló alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

46

Sötétkék társasági pantalló tbk.

db

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

47

Sötétkék társasági pantalló

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

48

Társasági női kosztümkabát tbk.

db

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

49

Társasági női kosztümkabát

db

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

50

Sötétkék társasági női kosztümkabát tbk.

db

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

51

Sötétkék társasági női kosztümkabát

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

52

Fekete társasági női szoknya

db

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

53

Társasági női szoknya alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

54

Posztóköpeny tbk.

db

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

55

Posztóköpeny

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

56

Sötétkék posztóköpeny tbk.

db

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

57

Sötétkék posztóköpeny

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

58

Női köpeny béléssel tbk.

db

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

59

Női köpeny béléssel

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

60

Sötétkék női köpeny béléssel tbk.

db

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

61

Sötétkék női köpeny béléssel

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

62

Fekete társasági nyakkendő tbk.

db

1

 

1

 

 

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

63

Fekete társasági nyakkendő

db

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

64

Társasági nyakkendő alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

65

Fekete női társasági nyakkendő

db

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

66

Női társasági nyakkendő alti.

db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

67

Félcipő

pár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

68

Fekete félcipő

pár

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

69

Női cipő

pár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

70

Fekete női cipő

pár

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

71

Deréköv

db

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

72

Fekete deréköv

db

 

 

 

 

1

1

1

1

 

 

 

 

1

1

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A REPÜLŐHAJÓZÓ FEGYVERNEMI AZONOSÍTÓVAL MEGHATÁROZOTT BEOSZTÁSBAN
SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ TISZTEK ÉS ALTISZTEK KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

(A légiutas kísérési feladatokat ellátó állomány részére feladat függvényében biztosítható.)

 

A

B

C

D

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

Megjegyzés

2

2003 M repülőhajózó overall

db

2

 

3

2003 M repülőhajózó dzseki béléssel

db

1

 

4

2003 M téli repülőhajózó ing

db

2

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

5

2003 M téli repülőhajózó alsó

db

2

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

6

2003 M nyári repülőhajózó ing

db

2

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

7

2003 M nyári repülőhajózó alsó

db

2

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

8

2003 M nyári repülőhajózó zokni

pár

3

Kiadást követően az igényjogosult tulajdonába kerül.

9

2003 M nyári repülőhajózó kesztyű

pár

2

 

10

Repülőhajózó bakancs

pár

1

 

3. REPÜLŐSZERELŐ FEGYVERNEMI AZONOSÍTÓVAL MEGHATÁROZOTT BEOSZTÁSBAN SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ TISZTEK ÉS ALTISZTEK KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

2

Repülőszerelő zubbony

db

2

3

Repülőszerelő nadrág

db

2

4

Repülőszerelő bakancs

db

1

4. HARCKOCSIZÓ FEGYVERNEMI AZONOSÍTÓVAL MEGHATÁROZOTT BEOSZTÁSBAN SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ TISZTEK ÉS ALTISZTEK KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

2

Harckocsizó kabát

db

1

3

Harckocsizó overál béléssel

db

2

4

Barett sapka szerelve

db

1

5

Harckocsizó kesztyű

pár

2

5. A HONVÉDSÉG NEMZETI DÍSZEGYSÉGE KORONAŐR DÍSZELGŐ ÖLTÖZETÉT ALKOTÓ, KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

Raktári készlet

Megjegyzés

2

Koronaőr Bocskai-sapka szerelék nélkül

db

1

0,2

 

3

Koronaőr sapkajelvény

db

1

0,2

 

4

Koronaőr szúrósgomb sapkára, köpenyre

db

9

2

 

5

Topán alátét skarlátpiros

db

1

0,1

 

6

Topán veret

db

1

0,1

 

7

Sapkazsinór társasági

db

1

0,2

 

8

Díszelgő díszzubbony

db

1

0

 

9

Koronaőr zubbonygomb füles

db

23

3

 

10

Koronaőr ujjagomb rugós

db

11

2

 

11

Koronaőr állományt kifejező jelvény

db

1

0,2

 

12

Koronaőr karjelzés

db

1

0,2

 

13

Koronaőr díszelgő paroli

pár

1

0,2

 

14

Koronaőr fegyvernemi jelvény

db

4

2

 

15

Csillag 15 mm-es

db

6

0

 

16

Koronaőr vállfődísz

db

2

0,5

 

17

Névkitűző

db

1

0

 

18

Koronaőr lovagló nadrág

db

1

0

 

19

Koronaőr díszöv

db

1

0,2

 

20

Kardtartó csatlék

klt

1

0,2

 

21

Koronaőr csizma

pár

1

0

 

22

Koronaőr mellzsinór

db

1

0,2

 

23

Díszelgő kesztyű

pár

4

1

 

24

Nadrágtartó

db

1

0,2

 

25

Póló

db

5

0

 

26

Nyári gyakorló zokni

pár

5

0

Kiadást követően
az igényjogosult
tulajdonába kerül.

27

Téli gyakorló zokni

pár

3

0

Kiadást követően
az igényjogosult
tulajdonába kerül.

28

Koronaőr díszköpeny

db

3

1

 

29

Paroli posztóköpenyre skarlátpiros

pár

1

0,2

 

30

Rendfokozati jelzés posztóköpenyre

pár

1

0,2

 

31

Vállzsinór

db

1

0,2

 

32

Sarkantyú tiszti

pár

1

0,2

Tiszt részére
biztosítandó.

33

Sarkantyú szíj fekete

pár

1

0,1

Tiszt részére
biztosítandó.

34

Polár nyakravaló

db

1

0,2

Kiadást követően
az igényjogosult
tulajdonába kerül.

6. A HONVÉDSÉG NEMZETI DÍSZEGYSÉGE PALOTAŐR DÍSZELGŐ ÖLTÖZETÉT ALKOTÓ, KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

Raktári készlet

Megjegyzés

2

Palotaőr Bocskai-sapka szerelék nélkül

db

1

1

 

3

Palotaőr sapkajelvény

db

1

0,2

 

4

Palotaőr szúrósgomb sapkára, köpenyre

db

10

2

 

5

Topán alátét palackzöld

db

1

0,1

 

6

Topán veret

db

1

1

 

7

Sapkazsinór társasági

db

1

0,2

 

8

Díszelgő díszzubbony

db

2

0

 

9

Palotaőr zubbonygomb füles

db

32

5

 

10

Palotaőr ujjagomb rugós

db

17

3

 

11

Palotaőr állományt kifejező jelvény

db

2

0,2

 

12

Palotaőr karjelzés

db

2

0,2

 

13

Palotaőr díszelgő paroli

pár

2

0,2

 

14

Palotaőr fegyvernemi jelvény

db

6

2

 

15

Csillag 15 mm-es

db

12

0

 

16

Palotaőr vállfődísz

db

4

1

 

17

Névkitűző

db

2

0

 

18

Palotaőr lovagló nadrág

db

2

0

 

19

Palotaőr díszöv

db

1

0,2

 

20

Kardtartó csatlék

klt

1

0,2

 

21

Palotaőr nyári csizma

pár

1

0

 

22

Palotaőr téli csizma

pár

1

0

 

23

Palotaőr mellzsinór

db

1

0,2

 

24

Díszelgő kesztyű

pár

5

1

 

25

Nadrágtartó

db

1

0,2

 

26

Póló

db

5

0

 

27

Nyári gyakorló zokni

pár

5

0

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

28

Téli gyakorló zokni

pár

3

0

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

29

Palotaőr díszköpeny

db

1

0

 

30

Paroli posztóköpenyre palackzöld

pár

1

0,2

 

31

Rendfokozati jelzés posztóköpenyre

pár

1

0,2

 

32

Téli ing

db

1

0,1

 

33

Téli alsó

db

1

0,1

 

34

Sarkantyú tiszti

pár

1

0,2

Tiszt részére
biztosítandó.

35

Sarkantyú szíj fekete

pár

1

0,1

Tiszt részére
biztosítandó.

36

Polár nyakravaló

db

1

0,2

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

7. A HONVÉDSÉG NEMZETI DÍSZEGYSÉGE DÍSZZÁSZLÓALJÁNAK DÍSZELGŐ ÖLTÖZETÉT ALKOTÓ, KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

Raktári készlet

Megjegyzés

2

Díszelgő Bocskai-sapka szerelék nélkül

db

1

0,2

 

3

Kerek sapkajelvény

db

1

0,2

 

4

Társasági szúrósgomb sapkára,
díszköpenyre

db

13

2

 

5

Topán alátét optikai fehér

db

1

0,1

 

6

Topán veret

db

1

0,1

 

7

Sapkazsinór társasági

db

1

0,2

 

8

Díszelgő díszzubbony

db

1

0

 

9

Zubbonygomb füles

db

23

3

 

10

Ujjagomb rugós

db

11

2

 

11

Díszelgő állományt kifejező jelvény

db

1

0,2

 

12

Díszelgő karjelzés

db

1

0,2

 

13

Díszelgő paroli

pár

1

0,2

 

14

Csillag 15 mm-es

db

6

0

 

15

Díszelgő vállfődísz

db

3

1

 

16

Névkitűző

db

1

0

 

17

Díszelgő lovagló nadrág

db

1

0

 

18

Díszelgő díszöv

db

1

0,2

 

19

Kardtartó csatlék

klt

1

0,2

 

20

Díszelgő csizma

pár

1

0

 

21

Díszelgő mellzsinór

db

1

0,2

 

22

Fehér kesztyű

pár

5

1

 

23

Nadrágtartó

db

1

0,2

 

24

Póló

db

5

0

 

25

Nyári gyakorló zokni

pár

5

0

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

26

Téli gyakorló zokni

pár

3

0

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

27

Díszelgő díszköpeny

db

1

0

 

28

Díszelgő paroli díszköpenyre

pár

1

0,2

 

29

Paroli posztóköpenyre optikai fehér

pár

1

0,2

 

30

Rendfokozati jelzés posztóköpenyre

db

1

0,1

 

31

Téli ing

db

1

0,1

 

32

Téli alsó

db

1

0,1

 

33

Sarkantyú tiszti

pár

1

0,2

Tiszt részére
biztosítandó.

34

Sarkantyú szíj fekete

pár

1

0,1

Tiszt részére
biztosítandó.

35

Polár nyakravaló

db

1

0,2

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

8. A HONVÉDSÉG NEMZETI DÍSZEGYSÉGE KORONAŐR SZOLGÁLATI ÖLTÖZETÉT ALKOTÓ, KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

Raktári készlet

Megjegyzés

2

Bocskai sapka köznapi szerelék nélkül

db

1

0,2

 

3

Koronaőr sapkajelvény

db

1

0,2

 

4

Koronaőr szúrósgomb sapkára

db

4

1

 

5

Topán alátét skarlátpiros

db

1

0,1

 

6

Topán veret

db

1

0,1

 

7

Sapkazsinór köznapi

db

1

0,2

 

8

Köznapi öltöny

db

1

0

 

9

Koronaőr zubbonygomb füles

db

8

2

 

10

Koronaőr ujjagomb rugós

db

6

1

 

11

Koronaőr állományt kifejező jelvény

db

3

0,2

 

12

Koronaőr karjelzés

db

1

0,2

 

13

Paroli köznapi öltönyre skarlátpiros

pár

1

0,2

 

14

Koronaőr fegyvernemi jelvény

db

2

0,5

 

15

Csillag 15 mm-es

db

6

0

 

16

Névkitűző

db

1

0

 

17

Köznapi ing hosszú ujjú

db

3

0,2

 

18

Bokazokni barna

pár

3

0

Kiadást követően
az igényjogosult tulajdonába kerül.

19

Köznapi félcipő barna

pár

1

0

 

20

Nyakkendő barna köznapi

db

1

0,1

 

21

Fehér kesztyű

pár

2

1

 

22

Nyakkendőtű, kézelőgomb

db

1

0,1

 

23

Deréköv barna

db

1

0,1

 

24

Nadrágtartó

db

1

0,2

 

25

Taktikai deréköv

db

1

0,1

 

26

Pisztolytartó

db

1

0,1

 

27

Tártartó

db

1

0,1

 

28

Gázspray tartó

db

1

0,1

 

29

Bilincstartó

db

1

0,1

 

9. A HONVÉDSÉG PROTOKOLLÁRIS FELADATOKBAN RÉSZT VEVŐ ÁLLOMÁNYÁNAK KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

(A kiegészítő ellátmány körébe az ékítmények nem tartoznak bele, azt az igényjogosult a ruházati utalványfüzete terhére köteles átvenni.)

 

A

B

C

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

2

Társasági zubbony

db

1

3

Fekete társasági pantalló

db

1

4

Fekete félcipő

db

1

10. A LÉGIUTAS KÍSÉRÉSI FELADATOKBAN RÉSZT VEVŐ ÁLLOMÁNY KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS FORMARUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

(A civil formaruházat pótlása a katonai szervezet intézményi költségvetés terhére csapathatáskörben történik.)

10.1. Női légiutas kísérési feladatokban részt vevő állomány kiegészítő ruházati ellátmánya

 

A

B

C

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

2

Egészruha

db

2

3

Női zakó

db

1

4

Női kabát

db

1

5

Kendő

db

1

6

Kitűző

db

1

10.2. Férfi légiutas kísérési feladatokban részt vevő állomány kiegészítő ruházati ellátmánya

 

A

B

C

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

2

Férfi nadrág

db

2

3

Férfi zakó

db

1

4

Férfi mellény

db

1

5

Férfi kabát

db

1

6

Díszzsebkendő

db

1

7

Ing

db

5

8

Nyakkendő

db

1

9

Kitűző

db

2

11. A KATONAZENEKAROK HIVATÁSOS ÉS SZERZŐDÉSES ÁLLOMÁNYÁNAK KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ SPECIÁLIS RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

(A kiegészítő ellátmány körébe az ékítmények nem tartoznak bele, azt az igényjogosult a ruházati utalványfüzete terhére köteles átvenni.)

 

A

B

C

1

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

2

Általános, férfi, tiszt, altiszt

3

Zenész Bocskai-sapka

db

1

4

Társasági zubbony

db

1

5

Fekete társasági pantalló

db

1

6

Díszköpeny

db

1

7

Fekete félcipő

pár

1

8

Fehér kesztyű

pár

1

9

Díszzsinór

db

1

10

Lyra karjelzés

pár

1

11

Általános, nő, tiszt, altiszt

12

Fekete női kalap

db

1

13

Társasági női kosztümkabát

db

1

14

Fekete társasági női szoknya

db

1

15

Fekete társasági női pantalló

db

1

16

Női zenészköpeny béléssel

db

1

17

Fekete női cipő

pár

1

18

Fehér kesztyű

pár

1

19

Díszzsinór

db

1

20

Lyra karjelzés

pár

1

21

Légierős, férfi, tiszt, altiszt

22

Sötétkék tányérsapka

db

1

23

Sötétkék társasági zubbony

db

1

24

Sötétkék társasági pantalló

db

1

25

Sötétkék posztóköpeny

db

1

26

Fekete félcipő

pár

1

27

Fehér kesztyű

pár

1

28

Díszzsinór

db

1

29

Lyra karjelzés

pár

1

30

Légierős, nő, tiszt, altiszt

31

Fekete női kalap

db

1

32

Sötétkék társasági női kosztümkabát

db

1

33

Sötétkék társasági női szoknya

db

1

34

Sötétkék társasági női pantalló

db

1

35

Sötétkék női köpeny béléssel

db

1

36

Fekete női cipő

pár

1

37

Fehér kesztyű

pár

1

38

Díszzsinór

db

1

39

Lyra karjelzés

pár

1

12. A HONVÉDELEM ÉRDEKÉBEN MUNKÁT VÉGZŐ KATONÁK KIEGÉSZÍTŐ RUHÁZATI ELLÁTMÁNYÁBA TARTOZÓ RUHÁZATI CIKKEK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

D

1

Megnevezés

Mennyiség

Jogosultságra való időszak

Megjegyzés

2

Általános, férfi, tiszt, altiszt

Altisztnek barna színben biztosítandó.

3

Társasági Bocskai-sapka szerelve

1 darab

szükség szerint

 

4

Nyaksál

1 darab

szükség szerint

 

5

Társasági zubbony

1 darab

szükség szerint

 

6

Fekete társasági pantalló

1 darab

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

7

Posztóköpeny

1 darab

szükség szerint

 

8

4/4-es ballonkabát

1 darab

szükség szerint

 

9

Fekete társasági nyakkendő

1 darab

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

10

Társasági fehér ing hosszú ujjú

1 darab

szükség szerint

 

11

Fekete félcipő

1 pár

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

12

Bőrkesztyű

1 pár

szükség szerint

 

13

Fekete deréköv

1 darab

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

14

Általános, nő, tiszt, altiszt

Altisztnek barna színben biztosítandó.

15

Női kalap szerelve

1 darab

szükség szerint

 

16

Női nyaksál

1 darab

szükség szerint

 

17

Társasági női kosztümkabát

1 darab

szükség szerint

 

18

Fekete társasági női szoknya

1 darab

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

19

Női köpeny béléssel

1 darab

szükség szerint

 

20

Női ballonkabát

1 darab

szükség szerint

 

21

Fekete társasági női nyakkendő

1 darab

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

22

Társasági fehér női ing hosszú ujjú

1 darab

szükség szerint

 

23

Fekete női cipő

1 pár

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

24

Bőrkesztyű

1 pár

szükség szerint

 

25

Fekete deréköv

1 darab

szükség szerint

A cikkek kellékanyagokkal szerelve értendő.

26

Légierős, férfi, tiszt, altiszt

Altisztnek barna színben biztosítandó.

27

Sötétkék tányérsapka szerelve

1 darab

szükség szerint

 

28

Fekete nyaksál

1 darab

szükség szerint

 

29

Sötétkék társasági zubbony

1 darab

szükség szerint

 

30

Sötétkék társasági pantalló

1 darab

szükség szerint

 

31

Sötétkék posztóköpeny

1 darab

szükség szerint

 

32

Sötétkék 4/4-es ballonkabát

1 darab

szükség szerint

 

33

Fekete társasági nyakkendő

1 darab

szükség szerint

 

34

Társasági fehér ing hosszú ujjú

1 darab

szükség szerint

 

35

Fekete félcipő

1 pár

szükség szerint

 

36

Fekete bőrkesztyű

1 pár

szükség szerint

 

37

Fekete deréköv

1 darab

szükség szerint

 

38

Légierős, nő, tiszt, altiszt

Altisztnek barna színben biztosítandó.

39

Fekete női kalap szerelve

1 darab

szükség szerint

 

40

Női fekete nyaksál

1 darab

szükség szerint

 

41

Sötétkék társasági női
kosztümkabát

1 darab

szükség szerint

 

42

Sötétkék társasági női szoknya

1 darab

szükség szerint

 

43

Sötétkék női köpeny béléssel

1 darab

szükség szerint

 

44

Sötétkék női ballonkabát

1 darab

szükség szerint

 

45

Fekete társasági női nyakkendő

1 darab

szükség szerint

 

46

Társasági fehér női ing hosszú ujjú

1 darab

szükség szerint

 

47

Fekete női cipő

1 pár

szükség szerint

 

48

Fekete bőrkesztyű

1 pár

szükség szerint

 

49

Fekete deréköv

1 darab

szükség szerint

 

3. melléklet a 20/2013. (IX. 16.) HM rendelethez60

1. A TÖRZSEK ÉS KONTINGENSEK ÉS FELAJÁNLOTT ERŐK RUHÁZATI NORMÁINAK ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE


 

A

B

C

D

E

F

1.

Megnevezés

Me.

Alapnorma/ kiegészítő

Raktári készlet

Megjegyzés

Feladatfüggő raktári készlet

2.

15 M műveleti zubbony

db

3

0,2

2,14

3.

15 M műveleti nadrág

db

3

0,2

2,14

4.

15 M hosszú ujjú harci póló

db

2

1

1

5.

15 M gyakorló kalap

db

1

0,2

4

6.

15 M gyakorló sapka

db

1

0,2

4

7.

15 M gyakorló esővédő kabát

db

1

0,2

4

8.

15 M polárpulóver (kabátbélés)

db

1

0,2

4

9.

15 M gyakorló esővédő nadrág

db

1

0,1

4

10.

15 M meleg kabátbélés esővédő

db

1

0,2

8,15

11.

15 M meleg nadrágbélés esővédő

db

1

0,1

8,15

12.

15 M esővédő poncho

db

1

0,1

8,15

13.

15 M hevederöv tépőzáras/
Hevederöv tépőzáras

db

1

0,1

4

14.

Sisaksapka

db

1

0,1

4

15.

Gyakorló póló

db

4

2

1

16.

Bakancs

pár

2

0,2

4

17.

15 M gyakorló zokni/Nyári gyakorló zokni

pár

7

0

1,9

18.

Téli ing

db

2

0,2

1

19.

Téli alsó

db

2

0,2

1

20.

Evőeszköz készlet

db

1

0,1

1,5

21.

Gyakorló kesztyű/Kötött téli kesztyű

pár

1

0,2

1

22.

Téli gyakorló fejvédő

db

1

0,1

1

23.

AK tártartó védőmellényhez

db

5

0,5

7,8,15

24.

Pisztoly tártartó védőmellényhez

db

3

0,1

8,15

25.

Gránáttartó dupla védőmellényhez

db

2

0,1

7,8,15

26.

Egészségügyi zseb védőmellényhez

db

1

0,1

8,15

27.

Rádiótartó védőmellényhez

db

1

0,1

8,15

28.

Általános zseb védőmellényhez

db

1

0,1

8,15

29.

Többcélú táska védőmellényhez

db

1

0,1

8,15

30.

Kulacstartó védőmellényhez

db

2

0,1

8,15

31.

Térdvédő

pár

1

0,1

8,15

32.

Könyökvédő

pár

1

0,1

8,15

33.

Mosóháló

db

2

0,1

1

34.

Hímzett név felirat sivatagi tépőzáras

db

4

0

1,3

35.

Hímzett államjelzés sivatagi
tépőzáras

db

4

0

1,3

36.

Hímzett nemzeti pajzs színes sivatagi

db

4

0

1,3

37.

Hímzett gyakorló rendfokozati jelzés

db

5

0

1,3

38.

Megfigyelő sátor

db

1

0,1

8,15

39.

Hálózsák

db

1

0,1

8

40.

Hálózsák lepedő

db

2

0,1

8

41.

Önfelfújódó matrac

db

1

0,1

8,15

42.

Tengerészzsák lakattal

db

2

0,1

2,15

43.

Kevlár sisak/Rohamsisak

db

1

0,1

8,15

44.

Hátizsák

db

1

0,1

2

45.

Elemlámpa

db

1

0,1

8,15

46.

Ballisztikai porvédő szemüveg

db

1

0,1

2,10,11,13,15

47.

Háti italhordó

db

1

0,1

8,10,11,13,15

48.

Necckendő drapp

db

1

0,2

1,5,10,11,13,15

49.

Moszkítóháló

db

1

1,2

8,10,11,13,15

50.

Gyakorló csapatkarjelzés

db

2

0

6

51.

Kék szakmai sál

db

1

0,1

1,11

52.

Baseball sapka ENSZ

db

1

0,1

1,3,11,13

53.

Barett sapka világoskék

db

1

0,2

1,3,11,13

54.

Barett sapka zöld

db

1

0,2

1,12

55.

Hímzett sapkajelvény lövész

db

1

0

1,3,12

56.

96 M őrruha

db

 

1,1

57.

Jól láthatóságot biztosító felszerelés

klt.

1,1

58.

Testvédő felszerelés

klt.

1,5

59.

Műanyag pajzs

db

1,5

60.

Kevlár sisak arc- és tarkóvédővel

db

1,1

61.

Gumibot

db

1,1

62.

Patentbilincs

db

1,1

63.

Teleszkópos rendőrbot

db

1,1

64.

Téli álcaruha

db

1,1

65.

Gumicsizma

db

1,1

2. AZ 1. PONTBAN FOGLALT TÁBLÁZAT E OSZLOPÁBAN FOGLALT MEGJEGYZÉSEK MAGYARÁZATA


1: A tiszt és altiszt ruházati utalványfüzete terhére a KREP-ből veszi át, a szerződéses legénységi állományú katona ellátása csapathatáskörben, a természetbeni ellátás keretében történik.

2: A ruházati szolgálat központi ellátást és raktározást végrehajtó szervezeti egysége biztosítja. Tényleges feladat- végrehajtás esetén, a kiküldetés befejeztével az igényjogosult által leadásra kerül az MH 64. LE részére.

3: A tényleges feladat végrehajtása esetén, a kiküldetés befejezését követően a szerződéses legénységi állományú katona tulajdonába térítésmentesen kerül.

4: A ruházati szolgálat központi ellátást és raktározást végrehajtó szervezeti egysége biztosítja. Tényleges feladat- végrehajtás esetén, a kiküldetés befejeztével az igényjogosult használatában marad. Ha az igényjogosult részben vagy egészében rendelkezik a ruházattal, úgy részére csak a norma szerinti különbözet adható ki. Ha a rendelkezésre álló ruházat elhasználódott és műveleti feladat végrehajtásra nem alkalmas, úgy az igényjogosult részére a minőségi cserét az állományilletékes katonai szervezet végzi.

5: Ha a misszió lejártát követő 1 éven belül az igényjogosult ismét vezénylésre kerül, nem biztosítható.

6: A ruházati szolgálat központi ellátást és raktározást végrehajtó szervezeti egysége biztosítja. A honi területről nem biztosítható, a nemzetközi szervezetek által meghatározott karjelzések műveleti területen történő beszerzését a műveleti területen tartózkodó kontingens hajtja végre, a felkészülő kontingens parancsnokának az igénylése alapján. Tényleges feladat végrehajtása esetén az igényjogosult tulajdonába kerül.

7: Fegyvertelen (megfigyelő, tanácsadó), illetve kizárólag maroklőfegyverrel rendszeresített misszió esetén a gépkarabélyhoz és a kézigránáthoz tartozó felszerelés nem kerül biztosításra.

8: A ruházati szolgálat központi ellátást és raktározást végrehajtó szervezeti egysége biztosítja első ellátmányként a misszió megalakítása során. Műveleti területen marad, igény szerint utánpótlás a 64. LE-en keresztül.

9: Az anyag kiadást követően saját tulajdonba kerül.

10: MH IKBK részére.

11: UNFICYP, UNIFIL, egyéni részére.

12: MH KFOR, MH EUFOR részére.

13: EUTM Szomália, EUTM Mali, Minurso, Minuska, EUMM Grúzia, RSM RNK, MH NTE, MH BSZ, MH KMK részére.

14: A felajánlott erők vonatkozásában a hazai készenlét idejére 15 M kiképzési gyakorló ruházattal helyettesíthető.

15: A felajánlott erők vonatkozásában a készenlét időszakában a szakanyagok központi raktárban, „pool készletben” kerülnek megalakításra. A szakanyagok kiadására tényleges feladat elrendelés esetén kerül sor.

4. melléklet a 20/2013. (IX. 16.) HM rendelethez61

AZ ÁGYFELSZERELÉS ÖSSZETÉTELE ÉS MENNYISÉGE

 

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

Mérték- egység

1. változat

2. változat

3. változat

Mennyiség

2

Nagy tollpárna

db

1

 

 

3

Kis tollpárna

db

1

 

 

4

Paplan

db

1

 

 

5

Nagy tollpárnahuzat

db

1

 

 

6

Kis tollpárnahuzat

db

1

 

 

7

Paplanhuzat

db

1

 

 

8

Lepedő

db

1

2

 

9

Műanyag tömésű fejpárna

db

 

1

 

10

Műanyag tömésű fejpárnahuzat

db

 

1

 

11

Hálótermi takaró / Pléd

db

 

2

 

12

PH ágybetét

db

 

1

 

13

Hálózsák

db

 

 

1

1

Az 1. § 1. pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § 4. pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § 5. pontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. § 7. pontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

5

Az 1. § 9. pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § d) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. § 10a. pontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

7

Az 1. § 12. pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 1. § 14. pontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

9

Az 1. § 15. pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 2. § alcím címe a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 2. § (1) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 2. § (2) bekezdés b) pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 2. § (2) bekezdés c) pont ca) alpontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § e) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 2. § c) pont cd) alpontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 2. § c) pont ce) alpontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

17

A 2/A. alcímet (2/A–2/C. §) a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 3. §-a iktatta be.

18

A 3. § nyitó szövegrésze a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § f) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 4. § (1) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § g) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § h) pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 5. § (2) bekezdés f) pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § i) pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 5. § (3) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

23

A 6. § (1) bekezdése a 27/2021. (XIII. 17.) HM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

24

A 6. § (2) bekezdés g) pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § j) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 6. § (3) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

26

A 7. § (2) bekezdés c) pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § k) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 7. § (2) bekezdés j) pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § j) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 7. § (2) bekezdés k) pontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 6. §-a iktatta be.

29

A 7. § (2) bekezdés l) pontját a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 6. §-a iktatta be.

30

A 9. § (3) bekezdését a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 7. §-a iktatta be.

31

A 9/A. §-t a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 10. § (2) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § l) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 10. § (5) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § m) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 13. § (1) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § n) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 17. § (1) bekezdése a 14/2020. (X. 14.) HM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

36

A 17. § (2) bekezdését a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 17. § (3) bekezdés a) pontja a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 17. § (4) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § o) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 17. § (5) bekezdését a 14/2020. (X. 14.) HM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 8. §-a iktatta be.

40

A 18. § a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § p) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 19. § (2) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § h) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 19. § (5) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 19. § (6) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § q) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 19. § (9) bekezdését a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A 6/A. alcímet (19/A. §) a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 10. §-a iktatta be.

46

A 20. § (3) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

47

A 21. § a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

48

A 9. alcímet (22. §) a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 23. § (2) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 23. § (5) bekezdését a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 13. § (2) bekezdése iktatta be.

51

A 24. § a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

52

A 25. § (1) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

53

A 25. § (2) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

54

A 25. § (4) bekezdése a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 17. § r) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 28. §-t a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 18. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

56

A 29–30. §-t a 23/2016. (XII. 21.) HM rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító rendelet 6. §-a.

57

A 31. §-t a 14/2020. (X. 14.) HM rendelet 2. §-a iktatta be.

58

Az 1. melléklet a 7/2022. (IV. 14.) HM rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

59

A 2. melléklet a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 3. melléklet a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 4. melléklet a 27/2021. (XII. 17.) HM rendelet 16. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére