• Tartalom

3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelet

3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelet

a pénzügyi szervezetek törzsadat-bejelentési kötelezettségéről1

2013.07.02.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 117. § (1) bekezdés a) és f) pontjában,

a 3. § (4) bekezdése és az 5. § (5) bekezdése tekintetében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 117. § (1) bekezdés g) pontjában

kapott felhatalmazás alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 21. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában

1. Biztosító kisegyesület: egyesületi formában működő biztosító, mely megfelel a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 126. § (4) bekezdés b) pontjában és a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 192/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet 2. § (3) és (4) bekezdésében foglaltaknak;

2. Biztosító nagyegyesület: egyesületi formában működő, biztosító kisegyesületnek nem minősülő biztosító;

3. Elektronikus űrlap: a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendeletben meghatározott fogalom;

4. ERA rendszer: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) által a hiteles adatok fogadásához kialakított és üzemeltetett, biztonságos kézbesítési szolgáltatásnak minősülő elektronikus kézbesítési rendszer;

5. KAP rendszer: az adatszolgáltatási rendeletek és az e rendelet szerinti bejelentési kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jelentéstáblák letöltésére, ellenőrzésére, elektronikus aláírással történő hitelesítésére és feltöltésére szolgáló alkalmazás.

2. § E rendelet hatálya

a) a hitelintézetre, a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozásra (a továbbiakban együtt: hitelintézet) és az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepére (a továbbiakban: hitelintézeti fióktelep);

b) a pénzügyi vállalkozásra és az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező pénzügyi vállalkozás magyarországi fióktelepére (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás fióktelepe), valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény hatálya alá tartozó alkuszra (a továbbiakban: pénzpiaci alkusz);

c) a befektetési vállalkozásra és a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben meghatározott fióktelepre (a továbbiakban: befektetési vállalkozás fióktelepe);

d) a biztosítóra;

e) a független biztosításközvetítőre;

f) a befektetési alapkezelőre és a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló törvényben meghatározott fióktelepre (a továbbiakban: befektetési alapkezelő fióktelepe);

g) a kockázati tőkealap-kezelőre;

h) a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményre;

i) az önkéntes nyugdíjpénztárra;

j) az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárra;

k) a magánnyugdíjpénztárra;

l) az elektronikuspénz-kibocsátó intézményre, a pénzforgalmi intézményre, továbbá az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény magyarországi fióktelepére (a továbbiakban: elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény fióktelepe), valamint

m) a Posta Elszámoló Központot működtető intézményre (a továbbiakban: PEKMI)

terjed ki (a továbbiakban együtt: bejelentésre kötelezett).

3. § (1) A bejelentésre kötelezett – a (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az e rendeletben foglalt, a Felügyelet felé fennálló bejelentési vagy adatszolgáltatási kötelezettségét (a továbbiakban együtt: bejelentési kötelezettség) az 1. és 2. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapokon teljesíti az engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi, törlési eljárásokban, valamint a bejelentések során alkalmazott elektronikus űrlapok benyújtásának technikai feltételeiről szóló PSZÁF rendelet rendelkezései szerint az ERA rendszeren keresztül.

(2) A bejelentésre kötelezett a bejelentési kötelezettségét

a) hitelintézet esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5 elektronikus űrlapok, valamint a 2. melléklet 8. Fejezet szerinti KTHPV elektronikus űrlapok, befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező hitelintézet esetében a 2. melléklet 7. Fejezet szerinti KTBV elektronikus űrlap;

b) hitelintézeti fióktelep esetében az 1. melléklet szerint KTA1, KTA2, KTA4, KTA5 elektronikus űrlapok, valamint a 2. melléklet 8. Fejezet szerinti KTHPV elektronikus űrlapok, befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező hitelintézeti fióktelep esetében a 2. melléklet 7. Fejezet szerinti KTBV elektronikus űrlap;

c) pénzügyi vállalkozás esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5 elektronikus űrlapok, valamint a 2. melléklet 8. Fejezet szerinti KTHPV elektronikus űrlapok;

d) pénzügyi vállalkozás fióktelepe esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5 elektronikus űrlapok, valamint a 2. melléklet 8. Fejezet szerinti KTHPV elektronikus űrlapok;

e) pénzpiaci alkusz esetében a 2. melléklet 2. Fejezet szerinti KTAPK elektronikus űrlap;

f) befektetési vállalkozás esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5, valamint a 2. melléklet 7. Fejezet szerinti KTBV elektronikus űrlapok;

g) befektetési vállalkozás fióktelepe esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, valamint a 2. melléklet 7. Fejezet szerinti KTBV elektronikus űrlapok;

h) biztosító esetében - az i) és j) pontokban meghatározott intézmények kivételével - az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5 elektronikus űrlapok;

i) biztosító nagyegyesület esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA4, KTA5, valamint a 2. melléklet 3. Fejezet szerinti KTBI elektronikus űrlapok;

j) biztosító kisegyesület esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA4, KTA5, valamint a 2. melléklet 3. Fejezet szerinti KTBI elektronikus űrlapok;

k) független biztosításközvetítő esetében az 1. melléklet szerinti KTA1 és KTA2, valamint a 2. melléklet 4. Fejezet szerinti KTBK elektronikus űrlapok;

l) befektetési alapkezelő esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5 elektronikus űrlapok;

m) befektetési alapkezelő fióktelepe esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3 elektronikus űrlapok;

n) kockázati tőkealap-kezelő esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA4 elektronikus űrlapok;

o) foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5, valamint a 2. melléklet 6. Fejezet szerinti KTFNY elektronikus űrlapok;

p) egészség- és önsegélyező pénztárak, önkéntes nyugdíjpénztár és magánnyugdíjpénztár esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA4, KTA5, valamint a 2. melléklet 5. Fejezet szerinti KTPT elektronikus űrlapok;

q) elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény fióktelepe, valamint a PEKMI esetében az 1. melléklet szerinti KTA1, KTA2, KTA3, KTA4, KTA5, valamint a 2. melléklet 9. Fejezet szerinti KTPI elektronikus űrlapok

Felügyelet részére történő megküldésével teljesíti.

(3) A hitelintézet, a hitelintézeti fióktelep, a pénzügyi vállalkozás és a pénzügyi vállalkozás fióktelepe a 2. melléklet 1. Fejezetében meghatározott HPTPK űrlapnak megfelelő adattartalmú bejelentését a HPTPK jelentés megküldésével a KAP rendszeren keresztül teljesíti.

(4) Amennyiben a bejelentésre kötelezettre a tőkepiacról szóló törvény nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályai kiterjednek, akkor a bejelentésre kötelezett

a) a vezető állású személyeiben bekövetkezett változásra és az újonnan megválasztott vezetőnek az adatszolgáltató bármely értékpapírjából tulajdonában lévő mennyiségére,

b) az általa kibocsátott értékpapírokból az adatszolgáltató vezető állású személyei értékpapír-tulajdonának változására,

c) saját kibocsátású értékpapírjának tulajdonlásában bekövetkezett változásra,

d) részvényeihez kapcsolódó szavazati jogokra, a saját részvény állományokra, valamint az alaptőke nagyságára,

e) a tőkepiaci törvény szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetve szavazati jog megszerzéséről vagy elidegenítéséről a bejelentésre kötelezetthez érkező tájékoztatásra,

f) az értékpapírjainak szabályozott piacra történő bevezetésére, kivezetésére, átvezetésére

vonatkozó adatok Felügyelet felé történő bejelentésére vonatkozó kötelezettségét a 3. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapokon teljesíti a nem természetes személy, szervezet és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közötti kizárólagos elektronikus kapcsolattartás rendjéről és technikai feltételeiről, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által működtetett kézbesítési tárhely működtetéséről és használatáról szóló PSZÁF rendelet rendelkezései szerint az ERA rendszeren keresztül.

(5) A Felügyelet a bejelentési kötelezettséget akkor tekinti teljesítettnek, ha az megfelel az 1–3. mellékletben meghatározott tartalmi követelményeknek.

(6) Ha a Felügyelet megállapítja, hogy a bejelentés javítást, kiegészítést vagy dokumentummal történő alátámasztást igényel, ennek teljesítésére a bejelentésre kötelezettet felszólítja. A bejelentésre kötelezettnek a javított, módosított adatok bejelentését, illetve az alátámasztó dokumentumok megküldését a Felügyelet részére egy megismételt bejelentés formájában, az 1–3. melléklet szerinti elektronikus űrlap kitöltésével és benyújtásával kell teljesítenie. A megismételt bejelentésben hivatkozni kell a korábbi bejelentés számára és a megfelelő rovatban meg kell jelölni a bejelentés megismételt jellegét.

(7) Ha a bejelentésre kötelezett önellenőrzése, belső ellenőrzése vagy egyéb lefolytatott ellenőrzése során kiderül, hogy a korábban bejelentett adatok javítása, módosítása szükséges, a tény feltárásától számítva haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül kell a (6) bekezdésben meghatározott megismételt bejelentést megtennie.

(8) A bejelentésre kötelezett a Felügyelet kérésére a bejelentési kötelezettség teljesítéséhez szükséges iratokat és a számviteli, nyilvántartási, informatikai rendszerekben tárolt információkat a bejelentési kötelezettség esedékessége naptári évének utolsó napjától számított öt évig bármikor köteles a Felügyelet rendelkezésre bocsátani.

4. § (1) A bejelentésre kötelezett - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjától a felügyeleti engedély visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésének napjáig köteles az e rendelet szerinti bejelentési kötelezettség teljesítésére.

(2) A rendeletben meghatározott bejelentési kötelezettség teljesítésére

a) a PEKMI e rendelet hatálybalépésének napjától pénzforgalmi szolgáltató jogállásának megszűnéséig,

b) a hitelintézeti fióktelep, a pénzügyi vállalkozás fióktelepe, a befektetési vállalkozás fióktelepe, a befektetési alapkezelő fióktelepe és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és a pénzforgalmi intézmény fióktelepe működése megkezdésének napjától a tevékenysége befejezésének napjáig

köteles.

(3) A bejelentésre kötelezett – a (4) bekezdésben foglalt kivételekkel – első alkalommal a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedését követő 15 munkanapon belül teljesíti bejelentési kötelezettségét.

(4) A hitelintézeti fióktelep, pénzügyi vállalkozás fióktelepe, befektetési vállalkozás fióktelepe, befektetési alapkezelő fióktelepe és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény fióktelepe az e rendelet szerinti bejelentést első alkalommal a működésének megkezdésétől számított 15 munkanapon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni.

5. § (1) A bejelentésre kötelezett – a (3)–(8) bekezdésben foglalt kivételekkel – a tárgyév június 30-i állapotot tükröző, a 3. § (2) bekezdése szerinti elektronikus űrlapokat a tárgyév július 20. munkanapjáig, az elektronikus űrlapok tartalmában bekövetkező változások miatti bejelentést pedig – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a változást követő 15 munkanapon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(2) Ha a bejelentésre kötelezett a június 30-i állapotot tükröző bejelentési kötelezettségének teljesítése során azt állapítja meg, hogy a Felügyelet által nyilvántartott, bejelentési kötelezettség alá tartozó adatok naprakészek, akkor a bejelentést az ERA rendszerben elérhető Adategyezőségi nyilatkozatnak elektronikusan hitelesített módon történő megküldésével teljesíti. A Felügyelet által nyilvántartott adatokat a bejelentésre kötelezett az elektronikus űrlap vagy az Adategyezőségi nyilatkozat beküldését megelőzően, az ERA rendszerben elérhető „Törzsadat bejelentés” szolgáltatáson keresztül ellenőrizheti, illetve módosításukat kezdeményezheti.

(3) A hitelintézet, a hitelintézeti fióktelep, a pénzügyi vállalkozás és a pénzügyi vállalkozás fióktelepe a HPTPK elektronikus űrlap adattartalmával megegyező bejelentést a változást követő 5 munkanapon belül, a minősített befolyásra vonatkozó bejelentést a KTA3 elektronikus űrlap felhasználásával, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben előírt határidőn belül köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(4) A pénzpiaci alkusz a KTAPK elektronikus űrlapot a változást követő 5 munkanapon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(5) A bejelentésre kötelezett a 3. melléklet szerinti KTNYK1, KTNYK2, KTNYK3, KTNYK4, KTNYK5 és KTNYK6 elektronikus űrlapokat a tőkepiacról szóló törvényben megjelölt határidőben köteles megküldeni a Felügyelet részére.

(6) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a 2. § c) és f) pontjában meghatározott intézmény a tárgyév december 31-i állapotot tükröző KTA3 elektronikus űrlapot a tárgyévet követő év január 15. napjáig köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(7) A 3. § (2) bekezdés h) és i) pontjában meghatározott bejelentések KTA5 elektronikus űrlapját az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérően negyedévente, az I-III. negyedév esetén a tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapjáig, a IV. negyedév esetén a tárgynegyedévet követő év január 31. napjáig kell a Felügyelet részére megküldeni.

(8) A 3. § (2) bekezdés i) és j) pontjában meghatározott bejelentések tárgyév június 30-i állapotot tükröző KTBI elektronikus űrlapját a tárgyév július 20. munkanapjáig kell a Felügyelet részére megküldeni.

6. §2

7. §3

Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2013. július 1. napján lép hatályba.

1. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


Általános törzsadatok

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Űrlapkód

Megnevezés

Adatszolgáltató

Gyakoriság

KTA1

Intézményi alapadatok

TAK, BAK, BAKF, BV, BVF, FNYSZI, HIT, HITF, PV, PVF, EP, SP, E, PI, PEKMI, F, BIZ, BK, KISEGY, NAGYEGY, OP, MP

V

É

KTA2

Vezető állású személyek, vezető tisztségviselők és kötelező alkalmazottak

TAK, BAK, BAKF, BV, BVF, FNYSZI, HIT, HITF, PV, PVF, EP, SP, E, PI, PEKMI, F, BIZ, BK, KISEGY, NAGYEGY, OP, MP

V

É

KTA3

Befolyással rendelkezők

BAK, BAKF,
BV, BVF

V

É

 

FNYSZI, HIT, PV, PVF, E, PI, PEKMI, F, BIZ,

V

É

KTA4

Könyvvizsgáló adatai

TAK, BAK, BV, FNYSZI, HIT, HITF, PV, PVF, EP, SP, E, PI, PEKMI, F, BIZ, KISEGY, NAGYEGY, OP, MP

V

É

KTA5

Kiszervezés/megbízás adatok

BAK, BV, FNYSZI, HIT, HITF, PV, PVF, EP, SP, E, PI, PEKMI, F, OP, MP, KISEGY

V

É

BIZ, NAGYEGY

 

 

 

 

 

 

 

Az összefoglaló táblázatban előforduló rövidítések

 

 

 

 

Gyakoriság

Éves adatszolgáltatás június 30-ra vonatkozóan, július 20. munkanapjáig

É

 

 

 

 

Féléves (december 31-i állapotot január 15. napjáig)

 

 

 

 

Negyedéves (I-III. negyedév: tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapja; IV. negyedév: január 31.)

 

 

 

 

Változás esetén (eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában) 15 munkanapon belül

V

 

 

 

 

Bejelentő

Kockázati tőkealap-kezelő

TAK

 

 

 

 

Befektetési alapkezelő

BAK

 

 

 

 

Befektetési alapkezelő fióktelepe

BAKF

 

 

 

 

Befektetési vállalkozás

BV

 

 

 

 

Befektetési vállalkozás fióktelepe

BVF

 

 

 

 

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézet

FNYSZI

 

 

 

 

Független biztosításközvetítő

BK

 

 

 

 

Hitelintézetek (részvénytársaságok és szövetkezetek)

HIT

 

 

 

 

Hitelintézeti fióktelep

HITF

 

 

 

 

Pénzügyi vállalkozás

PV

 

 

 

 

Pénzügyi vállalkozás fióktelepe

PVF

 

 

 

 

Pénzpiaci alkusz

PA

 

 

 

 

Egészségpénztár

EP

 

 

 

 

Önsegélyező pénztár

SP

 

 

 

 

Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

E

 

 

 

 

Pénzforgalmi intézmény

PI

 

 

 

 

Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény vagy pénzforgalmi intézmény fióktelepe

F

 

 

 

 

Postai Elszámoló Központot Működtető Intézmény

PEKMI

 

 

 

 

Biztosító (részvénytársaság)

BIZ

 

 

 

 

Biztosító nagyegyesület

NAGYEGY

 

 

 

 

Biztosító kisegyesület

KISEGY

 

 

 

 

Önkéntes nyugdíjpénztár

OP

 

 

 

 

Magánnyugdíjpénztár

MP

 

 

 

 

KTA1

Intézményi alapadatok

KTA101

Az intézmény neve

KTA102

Az intézmény régi neve

KTA103

Rövid név

KTA104

Névváltozás időpontja (csak pénztár tölti)

KTA105

Cégforma/Ágazat (pénztárak esetében)

KTA106

Adószám

KTA107

Intézmény jogi státusza

KTA108

Székhely

KTA109

Levelezési cím

KTA110

Telefon

KTA111

Telefax

KTA112

E-mail

KTA113

Weblap

KTA114

Cégjegyzékszám/Bírósági végzés száma (pénztár, bizt. egyesület esetén)

KTA115

Cégbírósági bejegyzés kelte/Bírósági végzés kelte/(pénztár, bizt. egyesület esetén) (éééé.hh.nn)

KTA116

Alapítás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA117

Jogi státusz változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA118

Jegyzett/Dotációs tőke összesen (bef. váll. fiók, hit.int.fiók esetén) (pénztár és fnyszi nem tölti)

KTA119

Jegyzett/dotációs tőke pénzbeni (bef. váll. fiók, hit.int.fiók esetén) (pénztár és fnyszi esetén nem kell tölteni)

KTA120

Szolgáltatás/tevékenység kezdete (éééé.hh.nn) (pénzforg-i int., elektronikuspénz-kib. int., ezek fióktelepe és a PEKMI esetén nem kell tölteni)

KTA121

Szolgáltatás/tevékenység vége (éééé.hh.nn) (pénzforg-i int., elektronikuspénz-kib. int., ezek fióktelepe és a PEKMI esetén nem kell tölteni)

KTA122

A felügyeleti adatszolgáltatásért felelős személy

KTA123

Neve

KTA124

Telefonszáma

KTA125

E-mail címe

KTA126

PSZÁF kapcsolattartásért felelős személy

KTA127

Neve

KTA128

Telefonszáma

KTA129

E-mail címe

KTA130

Fogyasztóvédelmi kapcsolattartó (kock.tőkealap-kezelő nem tölti)

KTA131

Neve

KTA132

Telefonszáma

KTA133

E-mail címe

KTA134

Hivatalos levél címzettje (hit.int. fiók, pénzügyi váll. fiók, bef.váll fiók, bef. alapkezelő fiók, pénzforg-i int., elektronikuspénz-kib. int. fiók tölti)

KTA135

Neve

KTA136

Telefonszáma

KTA137

E-mail címe

KTA2

Vezető állású személyek, vezető tisztségviselők és kötelező alkalmazottak

KTA201

Bejelentés oka

KTA202

Név

KTA203

Születési név

KTA204

Anyja neve

KTA205

Születési helye

KTA206

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA207

Személyi igazolvány száma (bef.váll, bef.váll fiók, bef.alapkezelő, bef. alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő estén nem töltendő)

KTA208

Útlevélszám (bef.váll, bef.váll fiók, bef.alapkezelő, bef. alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő estén nem töltendő)

KTA209

Egyéb azonosító dokumentum megnevezése (bef.váll, bef.váll fiók, bef.alapkezelő, bef. alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő estén nem töltendő)

KTA210

Egyéb azonosító dokumentum száma (bef.váll, bef.váll fiók, bef.alapkezelő, bef. alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő estén nem töltendő)

KTA211

Állampolgársága

KTA212

Legmagasabb iskolai végzettsége (csak biztosító rt., bizt. egyesület, független bizt. közvetítő, kock.tőke alapkezelő esetében töltendő)

KTA213

Lakcíme

KTA214

Tisztség megnevezése/ Alkalmazotti pozíció (fnyszi esetében) megnevezése

KTA215

Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)

KTA216

Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)

KTA217

Újraválasztás dátuma (éééé.hh.nn)

KTA218

Első számú vezető (pénztár és fnyszi esetén nem töltendő)

KTA219

Vezető tisztségviselő / Vezető beosztásúnak minősülő tisztség

KTA220

Képviseleti joggal rendelkezik (csak pénztár és fnyszi esetén töltendő)

KTA221

Cégjegyzési joggal rendelkezik ( bef.váll fiók, bef. alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA222

Tisztség betöltésének alapja (bef.váll fiók, bef. alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA223

Az intézmény alkalmazottja

KTA224

Tisztségviselő-mentesítés jogcíme (csak pénztár esetén töltendő)

KTA225

Mentesítés kezdő időpontja (csak pénztár esetén töltendő)

KTA226

Mentesítés végének időpontja (csak pénztár esetén töltendő)

KTA3

Befolyással rendelkezők (bizt.egyesület, független bizt. közvetítő, pénztár, kock.tőke alapkezelő, hitelintézeti fióktelep esetén nem kell tölteni)

KTA3A

Befolyásoló adatai (ha a befolyásoló természetes személy)

KTA3A01

Befolyásoló neve

KTA3A02

Születési név

KTA3A03

Születési helye

KTA3A04

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA3A05

Anyja neve

KTA3A06

Lakcím

KTA3B01

Befolyás típusa: Közvetlen tulajdonláson alapuló befolyás

KTA3B02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3B03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3B04

Tulajdoni rész (%)

KTA3B05

Tulajdoni rész (Ft)

KTA3B06

Értékpapír neve

KTA3B07

Értékpapír ISIN-kódja

KTA3B08

Értékpapír mennyisége (db)

KTA3B09

Szavazati jog (%)

KTA3C01

Befolyás típusa: Közvetett tulajdonláson alapuló befolyás

KTA3C02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3C03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3C04

Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai

KTA3C05

Név

KTA3C06

Adószám

KTA3C07

Székhely

KTA3C08

Befolyásoló köztes vállalkozásban fennálló közvetlen tulajdoni része (%)

KTA3C09

Befolyásoló köztes vállalkozásban fennálló közvetlen szavazati joga (%)

KTA3D01

Befolyás típusa: Közeli hozzátartozón keresztüli közvetett befolyás

KTA3D02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3D03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3D04

A közeli hozzátartozó adatai

KTA3D05

Név

KTA3D06

Születési helye

KTA3D07

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA3D08

Anyja neve

KTA3D09

Lakcím

KTA3D10

Közeli hozzátartozó tulajdoni része (Ft)

KTA3D11

Közeli hozzátartozó tulajdoni része (%)

KTA3D12

Közeli hozzátartozó szavazati joga (%)

KTA3E01

Befolyás típusa: Szavazat-átruházási megállapodáson alapuló befolyás

KTA3E02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3E03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3E04

A megállapodásban részes másik fél adatai

KTA3E05

Átadó vagy átvevő

KTA3E06

Név

KTA3E07

Születési helye

KTA3E08

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA3E09

Anyja neve

KTA3E10

Adószám (nem természetes személy esetén töltendő)

KTA3E11

Székhely/ Lakcím

KTA3E12

Átadott/átvett szavazat mértéke (%)

KTA3F01

Befolyás típusa: Együttszavazási megállapodáson alapuló befolyás

KTA3F02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3F03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3F04

Megállapodó fél adatai

KTA3F05

Név

KTA3F06

Születési helye

KTA3F07

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA3F08

Anyja neve

KTA3F09

Adószám (nem természetes személy esetén töltendő)

KTA3F10

Székhely/ Lakcím

KTA3F11

A megállapodás alapján gyakorolható plusz szavazati jog (%)

KTA3G01

Befolyás típusa: Egyéb befolyás

KTA3G02

Befolyás jogalapja

KTA3H01

Befolyásoló adatai (ha a befolyásoló nem természetes személy)

KTA3H02

Befolyásoló neve

KTA3H03

Adószáma

KTA3H04

Székhely

KTA3I01

Befolyás típusa: Közvetlen tulajdonláson alapuló befolyás

KTA3I02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3I03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3I04

Tulajdoni rész (%)

KTA3I05

Tulajdoni rész (Ft)

KTA3I06

Értékpapír neve

KTA3I07

Értékpapír ISIN-kódja

KTA3I08

Értékpapír mennyisége

KTA3I09

Szavazati jog (%)

KTA3J01

Befolyás típusa: Közvetett tulajdonláson alapuló befolyás

KTA3J02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3J03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3J04

Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai

KTA3J05

Név

KTA3J06

Adószám

KTA3J07

Székhely

KTA3J08

Befolyásoló köztes vállalkozásban fennálló közvetlen tulajdona (%)

KTA3J09

Befolyásoló köztes vállalkozásban fennálló közvetlen szavazati joga (%)

KTA3K01

Befolyás típusa: Szavazat-átruházási megállapodáson alapuló befolyás

KTA3K02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3K03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3K04

A megállapodásban részes másik fél adatai

KTA3K05

Átadó vagy átvevő

KTA3K06

Név

KTA3K07

Születési helye

KTA3K08

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA3K09

Anyja neve

KTA3K10

Adószám (nem természetes személy esetén töltendő)

KTA3K11

Székhely/ Lakcím

KTA3K12

Átadott/átvett szavazat mértéke (%)

KTA3L01

Befolyás típusa: Együttszavazási megállapodáson alapuló befolyás

KTA3L02

Befolyás-változás időpontja (éééé.hh.nn)

KTA3L03

Befolyás-változás iránya (növekedés, csökkenés vagy adategyeztetés)

KTA3L04

Megállapodó fél adatai

KTA3L05

Név

KTA3L06

Születési helye

KTA3L07

Születési ideje (éééé.hh.nn)

KTA3L08

Anyja neve

KTA3L09

Adószám (nem természetes személy esetén töltendő)

KTA3L10

Székhely/Lakcím

KTA3L11

A megállapodás alapján gyakorolható plusz szavazati jog (%)

KTA3M01

Befolyás típusa: Egyéb befolyás

KTA3M02

Befolyás jogalapja

KTA4

Könyvvizsgáló adatai (bef.váll fiók, bef. alapkezelő fiók, független bizt.közvetítő nem tölti)

KTA4A01

Könyvvizsgáló társaság neve

KTA4A02

Megbízás kezdete (éééé.hh.nn)

KTA4A03

Megbízás vége (éééé.hh.nn)

KTA4A04

Adószáma

KTA4A05

Székhely

KTA4A06

Telefon

KTA4A07

Telefax

KTA4A08

E-mail

KTA4A09

Weblap

KTA4A10

Kamarai tagság száma

KTA4A11

Kamarai státusz

KTA4A12

Pénzügyi intézményi minősítés száma

KTA4A13

Biztosítási minősítés száma

KTA4A14

Pénztári minősítés száma

KTA4A15

Befektetési vállalkozási minősítés száma

KTA4A16

IFRS minősítés száma

KTA4A17

Kamarai tagság kezdete (éééé.hh.nn)

KTA4A18

Kamarai tagság vége (éééé.hh.nn) (csak pénztár, bef.váll, és fnyszi esetén töltendő)

KTA4B01

Könyvvizsgáló személy neve

KTA4B02

Megbízás kezdete (ééé.hh.nn)

KTA4B03

Megbízás vége (éééé.hh.nn)

KTA4B04

Születési név (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4B05

Anyja neve (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4B06

Születési helye (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4B07

Születési ideje (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4B08

Lakcím (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4B09

Kamarai tagság száma (pénztár és fnyszi nem tölti)

KTA4B10

Kamarai státusz

KTA4B11

Pénzügyi intézményi minősítés száma

KTA4B12

Biztosítási minősítés száma

KTA4B13

Pénztári minősítés száma

KTA4B14

Befektetési vállalkozási minősítés száma

KTA4B15

IFRS minősítés száma

KTA4B16

Kamarai tagság kezdete (éééé.hh.nn)

KTA4B17

Kamarai tagság vége (éééé.hh.nn) (csak pénztár, bef.váll, és fnyszi esetén töltendő)

KTA4C01

Helyettes könyvvizsgáló személy neve (pénztár és fnyszi esetén nem töltendő)

KTA4C02

Megbízás kezdete (éééé.hh.nn)

KTA4C03

Megbízás vége (éééé.hh.nn)

KTA4C04

Születési név (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4C05

Anyja neve (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4C06

Születési helye (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4C07

Születési ideje (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4C08

Lakcím (bef.váll, befváll. fiók, bef.alapkezelő, bef.alapkezelő fiók, kock.tőke alapkezelő esetében nem töltendő)

KTA4C09

Kamarai tagság száma

KTA4C10

Kamarai státusz

KTA4C11

Pénzügyi intézményi minősítés száma

KTA4C12

Biztosítási minősítés száma

KTA4C13

Pénztári minősítés száma

KTA4C14

Befektetési vállalkozási minősítés száma

KTA4C15

IFRS minősítés száma

KTA4C16

Kamarai tagság kezdete (éééé.hh.nn)

KTA4C17

Kamarai tagság vége (éééé.hh.nn) (csak bef.váll.esetén töltendő)

KTA5

Kiszervezés/Megbízás (bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók, kock. tőke alapkezelő független bizt.közvetítő esetén nem töltendő)

KTA5A01

Kiszervezés/Megbízás (pénztár és fnyszi esetében)

KTA5A02

Kiszervezett tevékenységet végző intézmény / Megbízott intézmény (pénztár és fnyszi esetén) neve

KTA5A03

Adószám

KTA5A04

Székhely

KTA5A05

Telefon

KTA5A06

Telefax

KTA5A07

E-mail

KTA5A08

Weblap

KTA5A09

Kiszervezett tevékenység megnevezése/ Megbízás típusa (pénztár és fnyszi esetén)

KTA5A10

Kiszervezés kezdete (éééé.hh.nn)

KTA5A11

Kiszervezés vége (éééé.hh.nn)

KTA5B01

Kiszervezett tevékenységet végző egyéni vállalkozó / Kiszervezett tevékenységet végző személy neve (bef.alapkezelő és bef.váll esetében) / Megbízott személy neve (pénztár és fnyszi esetében)

KTA5B02

Születési neve (bef.váll és bef. alapkezelő,bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA5B03

Adószám (bef.váll és bef. alapkezelő,bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA5B04

Anyja neve (bef.váll és bef. alapkezelő,bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA5B05

Születési helye (bef.váll és bef. alapkezelő,bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA5B06

Születési ideje (éééé.hh.nn) (bef.váll és bef. alapkezelő,bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA5B07

Lakcím (bef.váll és bef. alapkezelő,bef.váll fiók, bef.alapkezelő fiók esetén nem töltendő)

KTA5B08

Kiszervezett tevékenység megnevezése/ Megbízás típusa (pénztár és fnyszi esetén)

KTA5B09

Megbízás/kiszervezés kezdete (éééé.hh.nn)

KTA5B10

Megbízás/kiszervezés vége (éééé.hh.nn)

2. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


Speciális törzsadatok

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA

Űrlapkód

Megnevezés

Adatszolgáltató

Gyakoriság

HPTPK

Pénzügyi közvetítők bejelentése

HIT, HITF, PV, PVF

V

KTAPK

Pénzpiaci alkuszok alvállalkozóinak bejelentése

PA

V

 

 

 

KTBI

Biztosító egyesületek speciális törzsadatai

KISEGY, NAGYEGY

 

É

KTBK

Független biztosításközvetítők speciális törzsadatai

BK

V

É

 

KTPT

Pénztárak speciális törzsadatai

EP, SP, OP, MP

V

É

KTFNY

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények speciális törzsadatai

FNYSZI

V

É

KTBV

Befektetési vállalkozások és befektetési vállalkozások fióktelepe speciális törzsadatai

BV, BVF

V

É

KTHPV

Hitelintézetek, hitelintézeti fióktelepek, pénzügyi vállalkozások és pénzügyi vállalkozások fióktelepei speciális törzsadatai

HIT, HITF, PV, PVF

V

É

KTPI

Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény fióktelepe, valamint a PEKMI speciális törzsadatai

E, PI, PEKMI, F

V

É

Az összefoglaló táblázatban előforduló rövidítések

 

 

 

 

Gyakoriság

Éves adatszolgáltatás június 30-ra vonatkozóan, július 20. munkanapjáig

É

 

 

 

 

Féléves (december 31-i állapot január 15. napjáig)

 

 

 

 

Negyedéves (I-III. negyedév: tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapja; IV. negyedév: január 31.)

 

 

 

 

Változás esetén (eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában) 15 munkanapon belül

V

 

 

 

 

Bejelentő

Kockázati tőkealap-kezelő

TAK

 

 

 

 

Befektetési alapkezelő

BAK

 

 

 

 

Befektetési alapkezelő fióktelepe

BAKF

 

 

 

 

Befektetési vállalkozás

BV

 

 

 

 

Befektetési vállalkozás fióktelepe

BVF

 

 

 

 

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézet

FNYSZI

 

 

 

 

Független biztosításközvetítő

BK

 

 

 

 

Hitelintézetek (részvénytársaságok és szövetkezetek)

HIT

 

 

 

 

Hitelintézeti fióktelep

HITF

 

 

 

 

Pénzügyi vállalkozás

PV

 

 

 

 

Pénzügyi vállalkozás fióktelepe

PVF

 

 

 

 

Pénzpiaci alkusz

PA

 

 

 

 

Egészségpénztár

EP

 

 

 

 

Önsegélyező pénztár

SP

 

 

 

 

Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

E

 

 

 

 

Pénzforgalmi intézmény

PI

 

 

 

 

Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, vagy pénzforgalmi intézmény fióktelepe

F

 

 

 

 

Postai Elszámoló Központot működtető intézmény

PEKMI

 

 

 

 

Biztosító (részvénytársaság)

BIZ

 

 

 

 

Biztosító nagyegyesület

NAGYEGY

 

 

 

 

Biztosító kisegyesület

KISEGY

 

 

 

 

Önkéntes nyugdíjpénztár

OP

 

 

 

 

Magánnyugdíjpénztár

MP

 

 

 

 



1. Fejezet – Pénzügyi közvetítők bejelentése

HPTPK

Pénzügyi közvetítők bejelentése (Hit.int., Hit.int.fiók, Püváll. Püváll.fiók)

HPTPK

Pénzügyi közvetítők adatai

HPTPK1xxxx1

Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz

HPTPK1xxxx11

Megbízó pénzügyi intézmény neve

HPTPK1xxxx12

Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma

HPTPK1xxxx2

Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő)

HPTPK1xxxx21

Közvetítő neve

HPTPK1xxxx22

Közvetítő törzsszáma

HPTPK1xxxx23

Székhelye

HPTPK1xxxx231

Irányítószám

HPTPK1xxxx232

Város

HPTPK1xxxx233

Utca, házszám, emelet, ajtó

HPTPK1xxxx234

Ország

HPTPK1xxxx24

Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db)

HPTPK1xxxx251

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx252

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx261

Közvetítő típusa

HPTPK1xxxx262

Közvetítő státusza

HPTPK1xxxx263

Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek)

HPTPK1xxxx2631

Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont

HPTPK1xxxx2632

Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont

HPTPK1xxxx2633

Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont

HPTPK1xxxx2634

Behajtás, követeléskezelés

HPTPK1xxxx2635

Egyéb tevékenység

HPTPK1xxxx264

Vezető állású személyek száma (db) (Csak független közvetítők esetén töltendő)

HPTPK1xxxx271

Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai

HPTPK1xxxx2711

Határozat száma

HPTPK1xxxx2712

Engedély kelte (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx3

Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő)

HPTPK1xxxx31

Közvetítő neve

HPTPK1xxxx32

Közvetítő törzsszáma

HPTPK1xxxx33

Székhelye

HPTPK1xxxx331

Irányítószám

HPTPK1xxxx332

Város

HPTPK1xxxx333

Utca, házszám, emelet, ajtó

HPTPK1xxxx334

Ország

HPTPK1xxxx34

Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db)

HPTPK1xxxx351

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx352

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége (éééé.hh.nn)

HPTPK1000361

Közvetítő típusa

HPTPK1000362

Közvetítő státusza

HPTPK1000363

Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek)

HPTPK10003631

Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont

HPTPK10003632

Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont

HPTPK10003633

Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont

HPTPK10003634

Behajtás, követeléskezelés

HPTPK10003635

Egyéb tevékenység

HPTPK364

Vezető állású személyek száma (db) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)

HPTPK371

Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai

HPTPK3711

Határozat száma

HPTPK3712

Engedély kelte (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx4

Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő)

HPTPK1xxxx41

Közvetítő neve

HPTPK1xxxx42

Közvetítő törzsszáma

HPTPK1xxxx43

Székhelye

HPTPK1xxxx431

Irányítószám

HPTPK1xxxx432

Város

HPTPK1xxxx433

Utca, házszám, emelet, ajtó

HPTPK1xxxx434

Ország

HPTPK1xxxx44

Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db)

HPTPK1xxxx451

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx452

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége (éééé.hh.nn)

HPTPK1xxxx461

Közvetítő típusa

HPTPK1xxxx462

Közvetítő státusza

PKTEV

Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye

PKTEV1xxxx1

Közvetítő neve

PKTEV1xxxx2

Törzsszáma

PKTEV1xxxx31

Irányítószám

PKTEV1xxxx32

Város

PKTEV1xxxx33

Utca, házszám, emelet, ajtó

PKTEV1xxxx34

Ország

PKTEV1xxxx41

Tevékenység hely működés kezdete (éééé.hh.nn)

PKTEV1xxxx42

Tevékenység hely működés vége (éééé.hh.nn)

PKVEZ

Független közvetítők vezető állású személyei

PKVEZ1xxxx1

Közvetítő neve

PKVEZ1xxxx2

Törzsszáma

PKVEZ1xxxx301

Vezető állású személy neve

PKVEZ1xxxx302

Anyja neve

PKVEZ1xxxx303

Születési helye

PKVEZ1xxxx304

Születési ideje (éééé.hh.nn)

PKVEZ1xxxx305

Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése

PKVEZ1xxxx3051

Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)

PKVEZ1xxxx3052

Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)



2. Fejezet – Pénzpiaci alkuszok alvállalkozóinak bejelentése

KTAPK

Pénzpiaci alkuszok alvállalkozóinak bejelentése

KTAPK1

Pénzügyi közvetítők adatai

KTAPK101

Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz

KTAPK102

Alkusz neve

KTAPK103

Alkusz törzsszáma

KTAPK104

Pénzügyi közvetítő adatai (Alkusz alatt álló szereplő)

KTAPK105

Közvetítő neve

KTAPK106

Törzsszáma

KTAPK107

Székhelye

KTAPK108

Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db)

KTAPK109

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

KTAPK110

Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége (éééé.hh.nn)

KTAPK111

Közvetítő típusa

KTAPK112

Közvetítő státusza

KTAPK2

Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye

KTAPK201

Közvetítő neve

KTAPK202

Törzsszáma

KTAPK203

Tevékenység helye

KTAPK204

Tevékenység hely működés kezdete (éééé.hh.nn)

KTAPK205

Tevékenység hely működés vége (éééé.hh.nn)



3. Fejezet – Biztosító egyesületek speciális törzsadatai

KTBI

Biztosító egyesületek speciális törzsadatai

KTBI101

Éves átlagos taglétszám



4. Fejezet – Független biztosításközvetítők speciális törzsadatai

KTBK

Független biztosításközvetítők speciális törzsadatai

KTBK1

Intézményi alapadatok

KTBK101

Külföldi fiók neve

KTBK102

Külföldi fiók címe

KTBK103

Külföldi képviselet neve

KTBK104

Külföldi képviselet címe

KTBK105

Egyéb tényleges tevékenység végzésére szolgáló hely címe

KTBK2

Tulajdoni részesedés más független biztosításközvetítőben

KTBK201

Tulajdonolt intézmény adatai

KTBK202

Tulajdonolt intézmény neve

KTBK203

Adószáma

KTBK204

Székhely

KTBK205

Tulajdonszerzés időpontja

KTBK206

Tulajdon megszűnésének időpontja

KTBK207

Tulajdoni rész %

KTBK208

Tulajdoni rész Ft


5. Fejezet – Pénztárak speciális törzsadatai

KTPT

Pénztárak speciális törzsadatai

KTPT1

Intézményi alapadatok

KTPT101

Pénztárt alapító intézmény neve

KTPT102

Adószáma

KTPT103

Székhely

KTPT104

Tevékenység típusa

KTPT105

Kiegészítő vállalkozási tevékenység

KTPT106

Számlavezető intézmény neve

KTPT107

Adószáma

KTPT108

Pénzforgalmi számla száma

KTPT109

Számlanyitás dátuma

KTPT110

Számla megszüntetésének dátuma

KTPT2

Jogutódlás adatok

KTPT201

Bejelentő intézmény neve

KTPT202

Adószáma

KTPT203

Érintett intézmény szerepe

KTPT204

Átalakulásról határozó közgyűlés időpontja

KTPT205

Átalakulás napja

KTPT206

Jogutódlás típusa

KTPT207

Jogutódlásban érintett másik intézmény neve

KTPT208

Adószáma

KTPT209

Székhelye

KTPT210

Másik érintett intézmény szerepe

KTPT211

Átalakulásról határozó közgyűlés időpontja

KTPT3

Telephely adatok

KTPT301

Telephely neve

KTPT302

Címe

KTPT303

Telefon

KTPT304

Telefax

KTPT305

E-mail

KTPT306

Weblap

KTPT307

Tevékenység megkezdésének időpontja

KTPT308

Tevékenység befejezésének időpontja

KTPT4

Pénztár tagdíjmegosztása

KTPT41

Fedezeti tartalék/alap

KTPT411

Tagdíj-megosztási arány (%)

KTPT412

Megosztás elve

KTPT413

Értéksáv alsó határa

KTPT414

Értéksáv felső határa

KTPT415

Érvényesség kezdete

KTPT416

Érvényesség vége

KTPT42

Működési tartalék/alap

KTPT421

Tagdíj-megosztási arány (%)

KTPT422

Megosztás elve

KTPT423

Értéksáv alsó határa

KTPT424

Értéksáv felső határa

KTPT425

Érvényesség kezdete

KTPT426

Érvényesség vége

 

 

KTPT43

Likviditási tartalék/alap

KTPT431

Tagdíj-megosztási arány (%)

KTPT432

Megosztás elve

KTPT433

Értéksáv alsó határa

KTPT434

Értéksáv felső határa

KTPT435

Érvényesség kezdete

KTPT436

Érvényesség vége

KTPT44

Egyéb tartalék/alap

KTPT441

Tagdíj-megosztási arány (%)

KTPT442

Megosztás elve

KTPT443

Értéksáv alsó határa

KTPT444

Értéksáv felső határa

KTPT445

Érvényesség kezdete

KTPT446

Érvényesség vége



6. Fejezet – Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények speciális törzsadatai

KTFNY

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények speciális törzsadatai

KTFNY1

Intézményi alapadatok

KTFNY101

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény alapítója

KTFNY102

Adószáma

KTFNY103

Székhely

KTFNY104

Számlavezető intézmény neve

KTFNY105

Adószáma

KTFNY106

Pénzforgalmi számla száma

KTFNY107

Számlanyitás dátuma (éééé.hh.nn)

KTFNY108

Számla megszüntetésének dátuma (éééé.hh.nn)

KTFNY2

Jogutódlás adatok

KTFNY201

Bejelentő intézmény neve

KTFNY202

Adószáma

KTFNY203

Érintett intézmény szerepe

KTFNY204

Átalakulásról határozó közgyűlés időpontja

KTFNY205

Átalakulás napja

KTFNY206

Jogutódlás típusa

KTFNY207

Jogutódlásban érintett másik intézmény neve

KTFNY208

Adószáma

KTFNY209

Székhelye

KTFNY210

Másik érintett intézmény szerepe

KTFNY211

Átalakulásról határozó közgyűlés időpontja

KTFNY3

Telephely adatok

KTFNY301

Telephely neve

KTFNY302

Címe

KTFNY303

Telefon

KTFNY304

Telefax

KTFNY305

E-mail

KTFNY306

Weblap

KTFNY307

Tevékenység megkezdésének időpontja

KTFNY308

Tevékenység befejezésének időpontja



7. Fejezet – Befektetési vállalkozások és befektetési vállalkozás fióktelep speciális törzsadatai

KTBV

Befektetési vállalkozások és befektetési vállalkozás fióktelepe speciális törzsadatai

KTBV101

KELER kód

KTBV102

KELER kód 2

KTBV103

BEVA tagság kezdete (éééé.hh.nn) (bef.váll. fiók esetén nem töltendő)

KTBV104

Intézmény típus (csak bef.váll.fiók esetén töltendő)



8. Fejezet – Hitelintézetek, hitelintézeti fióktelepek, pénzügyi vállalkozások, pénzügyi vállalkozás fióktelepe speciális törzsadatai

KTHPV

Hitelintézetek, hitelintézeti fióktelepek, pénzügyi vállalkozások, pénzügyi vállalkozás fióktelepe speciális törzsadatai

KTHPV1

Telephelyek száma

KTHPV101

Belföld

KTHPV102

Budapest

KTHPV103

Vidéki város

KTHPV104

Egyéb település

KTHPV105

Külföld

KTHPV2

Szervezeti tagság kezdete (csak hitelintézet esetén töltendő)

KTHPV201

HBA (éééé.hh.nn)

KTHPV202

OTIVA (éééé.hh.nn)

KTHPV203

TAKIVA (éééé.hh.nn)

KTHPV204

OBA (éééé.hh.nn)

KTHPV205

Bankszövetség (éééé.hh.nn.)

KTHPV206

REPIVA (éééé.hh.nn)


9. Fejezet – Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény fióktelepe, valamint a PEKMI speciális törzsadatai

KTPI

Elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és pénzforgalmi intézmény fióktelepe, valamint a PEKMI speciális törzsadatai

KTPI1

Telephelyek száma

KTPI101

Belföld

KTPI102

Budapest

KTPI103

Vidéki város

KTPI104

Egyéb település

KTPI105

Külföld

KTPI2

Intézményi alapadatok

KTPI201

Főtevékenységi kör

KTPI202

TEÁOR kód

KTPI203

Megnevezés

KTPI204

Tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

KTPI205

Tevékenység vége (éééé.hh.nn)

KTPI206

Egyéb tevékenységi kör

KTPI207

TEÁOR kód

KTPI208

Megnevezés

KTPI209

Tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

KTPI210

Tevékenység vége (éééé.hh.nn)

KTPI211

Pénzforgalmi szolgáltatás

KTPI212

Megnevezés (Hpt. 2. sz. melléklet I./9. pont alpontjai szerinti megnevezés)

KTPI213

Pénzforgalmi szolgáltatás kezdete (éééé.hh.nn)

KTPI214

Pénzforgalmi szolgáltatás vége (éééé.hh.nn)

KTPI215

Elektronikus pénz kibocsátás

KTPI216

Tevékenység kezdete (éééé.hh.nn)

KTPI217

Tevékenység vége (éééé.hh.nn)

3. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


Kibocsátói törzsadatok

KTNYK

Nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátó

 

 

KTNYK1

Kibocsátó vezető állású személyében bekövetkezett változás és az újonnan megválasztott vezetőnek a kibocsátó bármely értékpapírjából tulajdonában lévő mennyisége

KTNYK101

Név

KTNYK102

Születési név

KTNYK103

Anyja neve

KTNYK104

Születési hely

KTNYK105

Születési idő (éééé.hh.nn.)

KTNYK106

Lakcím

KTNYK107

Részvény kibocsátója esetén a kibocsátó által kibocsátott, a vezető állású személy tulajdonában álló bármely értékpapírra vonatkozó adatok

KTNYK108

Értékpapír megnevezése

KTNYK109

Értékpapír ISIN azonosítója

KTNYK110

A vezető állású személy tulajdonában álló értékpapír állomány

 

 

KTNYK2

Kibocsátó vezető állású személyének értékpapír-tulajdon változása a kibocsátó által kibocsátott értékpapírokból

KTNYK201

Név

KTNYK202

Születési név

KTNYK203

Anyja neve

KTNYK204

Születési hely

KTNYK205

Születési idő (éééé.hh.nn.)

KTNYK206

Részvény kibocsátója esetén a kibocsátó által kibocsátott, a vezető állású személy tulajdonában álló bármely értékpapírra vonatkozó adatok

KTNYK207

Értékpapír megnevezése

KTNYK208

Értékpapír ISIN azonosítója

KTNYK209

A vezető állású személy tulajdonában álló értékpapír állományában bekövetkezett változás

KTNYK210

Változás időpontja (éééé.hh.nn.)

KTNYK211

Mennyiség

KTNYK212

Árfolyam

KTNYK213

Ügylet pénzneme

KTNYK214

Igénybe vett befektetési vállalkozás

KTNYK215

Teljes neve

KTNYK216

Adószáma

KTNYK217

A vezető állású személy tulajdonában álló értékpapír állománya az ügyletet követően

 

 

KTNYK3

A kibocsátó saját kibocsátású értékpapírjának tulajdonlásában bekövetkezett változás

KTNYK301

Értékpapír megnevezése

KTNYK302

Értékpapír ISIN azonosítója

KTNYK303

A kibocsátó saját kibocsátású értékpapírjának tulajdonlásában bekövetkezett változás

KTNYK304

Ügyletkötés jellege

KTNYK305

Ügyletkötés dátuma (éééé.hh.nn.)

KTNYK306

Mennyiség

KTNYK307

Ár/Átlagár

KTNYK308

Ügylet pénzneme

KTNYK309

Ügyletkötés helye

KTNYK310

Ügyletet követően birtokolt összmennyiség

 

 

KTNYK4

A kibocsátó részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok, a saját részvény állományok, valamint az alaptőke nagyságának Tpt. 54. § (9) bekezdése szerinti bejelentése

KTNYK401

Vonatkozási idő (éééé.hh.nn.)

KTNYK402

Alaptőke összetétele

KTNYK403

Részvénysorozat

KTNYK404

Értékpapír ISIN azonosítója

KTNYK405

Névérték

KTNYK406

Kibocsátott darabszám

KTNYK407

Össznévérték

KTNYK408

Alaptőke nagysága

KTNYK409

A részvényekhez fűződő szavazati jogok száma

KTNYK410

Részvénysorozat

KTNYK411

Értékpapír ISIN azonosítója

KTNYK412

Kibocsátott darabszám

KTNYK413

Szavazati jogra jogosító részvények darabszáma

KTNYK414

Részvényenkénti szavazati joga

KTNYK415

Részvénysorozathoz tartozó összes szavazati jog

KTNYK416

Saját részvények száma

KTNYK417

Összes szavazati jog

 

 

KTNYK5

A Tpt. 61. §-a szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetve szavazati jog megszerzéséről vagy elidegenítéséről kibocsátóhoz érkező tájékoztatás Tpt. 55. § (2) bekezdése szerinti bejelentése

KTNYK501

Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódik

KTNYK502

A bejelentés oka (1. szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése 2. pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak 3. a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény)

KTNYK503

A bejelentésre kötelezett személy teljes neve

KTNYK504

A részvényes teljes neve (ha eltér a 3. pontban említett személytől)

KTNYK505

Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontja (éééé.hh.nn.)

KTNYK506

Az átlépett vagy elért küszöbérték

KTNYK507

Bejelentett adatok a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok esetén

KTNYK508

Értékpapír adatok

KTNYK509

ISIN azonosító

KTNYK510

Részvények osztálya/típusa

KTNYK511

A kiváltó ügyletet megelőző helyzet vonatkozásában:

KTNYK512

részvények száma osztályonként/típusonként

KTNYK513

részvények száma összesen

KTNYK514

közvetlen és közvetett szavazati jogok száma osztályonként/típusonként

KTNYK515

közvetlen és közvetett szavazati jogok száma összesen

KTNYK516

A kiváltó ügylet utáni helyzet vonatkozásában:

KTNYK517

közvetlenül birtokolt részvények száma osztályonként/típusonként

KTNYK518

közvetlenül birtokolt részvények száma összesen

KTNYK519

közvetlen szavazati jogok száma osztályonként/típusonként

KTNYK520

közvetett szavazati jogok száma osztályonként/típusonként

KTNYK521

közvetlen és közvetett szavazati jogok száma összesen

KTNYK522

közvetlen szavazati jogok %-a osztályonként/típusonként

KTNYK523

közvetett szavazati jogok %-a osztályonként/típusonként

KTNYK524

közvetlen és közvetett szavazati jogok %-a összesen

KTNYK525

Bejelentett adatok pénzügyi eszközök esetén, a kiváltó ügylet utáni helyzetre vonatkozóan:

KTNYK526

a pénzügyi eszköz, illetve megállapodás típusa

KTNYK527

a lejárat időpontja (éééé.hh.nn.)

KTNYK528

felhasználási/átváltási időszak/határidő

KTNYK529

az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma

KTNYK530

szavazati jogok %-a

KTNYK531

az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma összesen, az összes lejárati dátum vonatkozásában

KTNYK532

szavazati jogok %-a összesen, az összes lejárati dátum vonatkozásában összesen

KTNYK533

Szavazati jogok száma összesen a kiváltó ügylet után

KTNYK534

Szavazati jogok %-a összesen a kiváltó ügylet után

KTNYK535

Az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat, illetve a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokolják

KTNYK536

az ellenőrzött vállalkozás teljes neve

KTNYK537

az ellenőrzött vállalkozás által birtokolt szavazati jogok száma

KTNYK538

az ellenőrzött vállalkozás által birtokolt szavazati jogok %-a

KTNYK539

Meghatalmazott útján történő szavazás esetében

KTNYK540

meghatalmazott teljes neve

KTNYK541

részvények darabszáma, amelyre a meghatalmazás vonatkozik

KTNYK542

szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazás lejáratának dátuma

KTNYK543

További információ

 

 

KTNYK6

A kibocsátó értékpapírjainak szabályozott piacra történő bevezetése, kivezetése, átvezetése

KTNYK601

Értékpapír megnevezése

KTNYK602

Értékpapír ISIN azonosítója

KTNYK603

Döntéssel kapcsolatos információk

KTNYK604

Kivezetés/Átvezetés

KTNYK606

Azon szabályozott piac megnevezése, amelyről az értékpapír ki lesz vezetve

KTNYK607

Azon szabályozott piac megnevezése, amelyre az értékpapír át lesz vezetve

KTNYK608

Kivezetés/átvezetés tervezett időpontja (éééé.hh.nn.)

KTNYK609

Döntést tartalmazó határozat (csatolmány)

KTNYK610

Az értékpapír szabályozott piacra történő tényleges bevezetése, kivezetése

KTNYK611

Szabályozott piac megnevezése

KTNYK612

Szabályozott piacra történő bevezetés dátuma

KTNYK613

Szabályozott piacról történő kivezetés dátuma

4. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez



ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Táblakód

Megnevezés

Gyakoriság

Beküldési határidő
(munkanapok száma a vonatkozási időhöz viszonyítva, illetve dátum)

A/ Egyedi táblák

60A

A kockázati tőkealap adatai – Források

20

60B

A kockázati tőkealap adatai - A tőkejegyek (és az ideiglenes tőkejegyek) összetétele

20

60C

A kockázati tőkealap adatai – Hozamfizetés

20

60D

A kockázati tőkebefektetés állományának alakulása a tárgynegyedévben

20

60H

A kockázati tőkebefektetés állományának alakulása - Nyújtott kölcsönök időszak végén fennálló állománya

20

60I

Jövőbeni tőkebefektetés és kölcsönnyújtás

20

60J

A likvid pénzeszközök időszak végi állománya és egyéb tájékoztató adatok

20

60K

A kockázati tőkealap tulajdonában lévő ingatlanok állománya az időszak végén

20

60EE

Kockázati tőkealap-kezelők Mérleg / Eszközök

É

nem auditált: január 31.

60EF

Kockázati tőkealap-kezelők Mérleg / Források

É

auditált: az elfogadást követő 15

60ER

Kockázati tőkealap-kezelők - Eredménykimutatás

É

munkanap, de legkésőbb június 15.

B/ Felügyeleti díjra vonatkozó táblák

ALAPVDN

Kockázati tőkealap felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)

20

AKAD

A kockázati tőkealap-kezelő felügyeleti alapdíj számítása (éves)

É

január 31.

C/ A kockázati tőkealap-kezelőre, valamint a kockázati tőkealapokra vonatkozóan, az éves jelentéssel egyidejűleg elektronikusan megküldendő szöveges állományok

Rövid név

Megnevezés

Adatszolgáltató

Gyakoriság

Beküldési határidő

merleg

Éves beszámoló - mérleg

TAK, TA

É

az éves beszámolót elfogadó

erkim

Éves beszámoló - eredménykimutatás

TAK, TA

É

közgyűlést követő 15. munkanapig,

cashflow

Éves beszámoló - cash-flow

TAK, TA

É

de legkésőbb a tárgyévet követő év

kiegmell

Éves beszámoló - kiegészítő melléklet

TAK, TA

É

június 15-ig

konyvzar

Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés

TAK, TA

É

kozgyhat

Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv

TAK

É

erfeloszt

Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

TAK, TA

É

uzljel

Üzleti jelentés

TAK, TA

É

Az összefoglaló táblázatban előforduló rövidítések

Gyakoriság

Negyedéves

Éves

É

Adatszolgáltató

Kockázati tőkealap-kezelő

TAK

Kockázati tőkealap

TA

 



5. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


II. RÉSZ
A TÁBLÁKRA VONATKOZÓ RÉSZLETES SZABÁLYOK
60A A kockázati tőkealap adatai - Források
A táblát a kockázati tőketársaságok és a kockázati tőkealapok éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet 4. § (4) és (5) bekezdésének megfelelően kell kitölteni.
60D A kockázati tőkebefektetés állományának alakulása a tárgynegyedévben
Az alap kockázati tőkebefektetései, illetve azok tárgynegyedévi változása szerepel a táblában. A befektetéseket két szintig tartalmazza a tábla, a köztes befektető társaság (a továbbiakban: KBT) segítségével végrehajtott befektetés esetében nem elég a KBT-ben történő befektetés számbavétele, szerepeltetni kell a KBT befektetéseit is.
A táblában használt fogalmak
Köztes befektető társaság: a jelentés szempontjából köztes befektető társaságnak minősül a kockázati tőkealapok vagyonából kifejezetten tőkebefektetések végrehajtására létrehozott vállalkozás, amely saját tőkéjét alapvetően más társaságokban történő tulajdonrész szerzésére fordítja.
Irányítási jog: a kockázati tőkealap (tulajdoni, illetve szavazati hányad vagy egyéb szerződés alapján) saját maga képes a vezető tisztségviselők megválasztására, visszahívására, a stratégiai döntések meghozatalára, illetve ezen döntések befolyásolására, megakadályozására.
A tábla oszlopai
2. oszlop: részvény esetén „R”, üzletrész esetén „U”.
4. oszlop: a 60D2 és 60D3 kezdetű soroknál az adott negyedévben lebonyolított vétel, illetve eladás időpontja; a 60D1 és 60D4 kezdetű soroknál az első vétel időpontja (akkor is, ha a befektetési arány kialakítása több lépcsőben történt).
7. oszlop: a 60D1 kezdetű soroknál az adott negyedévet megelőzően elvégzett utolsó értékelés időpontja; a 60D4 kezdetű soroknál az adott negyedév végéig elvégzett utolsó értékelés időpontja.
8. oszlop: a 7. oszlopban feltüntetett időpontokban elvégzett értékelés alapján kell kitölteni.
10. oszlop: üzletrészek esetén az érintett társaság jegyzett tőkéjének arányában kell meghatározni.
11. oszlop: „I”, ha a kockázati tőkealap rendelkezik az adott társaság kapcsán irányítási, döntési vagy vétójoggal, és „N”, ha nem rendelkezik velük.
12. oszlop: „K” közvetlen befektetés, „KBT” köztes befektető társaságba történt befektetés, „TT” köztes befektető társaságon keresztül történt (közvetett) befektetés.
A tábla sorai
60D5: a 60D4 kezdetű sorok közül azok összege, amelyek a 12. oszlopban K, illetve KBT jelölést kaptak.
60D6: a 60D4 kezdetű sorok közül azok összege, amelyek a 12. oszlopban TT jelölést kaptak.
Összefüggés: 60D6 = 60D4 - 60D5
60D7: Záró állomány - köztes befektető társaságba történt befektetések, vagyis 60D7 = 60D4 - a 60D4 kezdetű, KBT-vel jelölt sorok.
60I Jövőbeni tőkebefektetés és kölcsönnyújtás
A szerződésen alapuló kötelezettségeken kívül azon tőkebefektetéseket és kölcsönnyújtásokat is tartalmazza a tábla, amelyekről az arra feljogosított testület döntést hozott.
60J: A likvid pénzeszközök időszak végi állománya és egyéb tájékoztató adatok
A tábla oszlopai
3., illetve 6. oszlop: a beszerzési, illetve a piaci árat a névérték %-ában kell megadni, 2 tizedesjegy pontossággal, pl. ha a beszerzési ár a névérték 96,25%-a, akkor 96,25-ot kell beírni.

ALAPVDN A kockázati tőkealap felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
A kockázati tőkealap által fizetendő felügyeleti változó díj éves mértékét a Tpt. 381. §-a alapján kell meghatározni.
Az adatokat ezer forintban kell jelenteni.
Az ALAPVDN00106 és ALAPVDN00107 sorok az auditált adatok alapján megadott értékeket tartalmazzák.
AKAD A kockázati tőkealap-kezelő felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Ezt a táblát a tárgyév január 31. napjáig kell beküldeni.
A kockázati tőkealap-kezelő által fizetendő felügyeleti alapdíj éves mértékét a Tpt. 380. § alapján kell meghatározni.
Az adatokat ezer forintban kell szerepeltetni.

6. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Táblakód

Megnevezés

Gyakoriság

Adatszolgáltató

Beküldési határidő
(munkanapok száma a vonatkozási időhöz viszonyítva, illetve dátum)

A/ Egyedi táblák

50A

Befektetési alap nettó eszközértékének megállapítása

N
HE

BA

2
a hét 2. munkanapja, 18 óra

50W

Befektetési alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke

N
HE

BA

2
a hét 2. munkanapja, 18 óra

50B

Nettósított értékpapírpozíciók

N
HE

BA

2
a hét 2. munkanapja, 18 óra

50C

Portfóliók hozama, költsége, az alapkezelő díjbevétele

BAK, BAKF

20

50D

A hozamra és a tőke megóvására tett ígéret miatti kötelezettségek

BAK, BAKF

20

50F

A befektetési alap egyes jellemzői

BAK, BAKF

20

50GA

Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I.

BAK, BAKF

20

50GB

Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II.

BAK, BAKF

20

50H

Kereskedési partnerek, letétkezelők

BAK, BAKF

20

50I

A befektetési alapok nettó eszközértéke és száma a negyedév végén

BAK, BAKF

20

50EE

Befektetési alapkezelő - mérleg / eszközök

É

BAK, BAKF

nem auditált: január 31.
auditált: az elfogadást követő 15 nap,
de legkésőbb június 15.

50EF

Befektetési alapkezelő - mérleg / források

É

BAK, BAKF

50ER

Befektetési alapkezelő - eredménykimutatás

É

BAK, BAKF

B/ Felügyeleti díjra vonatkozó táblák

ALAPVDN

Befektetési alap, kockázati tőkealap felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)

BA

20

AKVDN

Befektetési alapkezelő változó díj számítása (negyedéves)

BAK

20

AKFVDN

EU tagállami befektetési alapkezelő fióktelepe felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)

BAKF

20

AKAD

A befektetési alapkezelő által fizetendő felügyeleti alapdíj (éves)

É

BAK

január 31.

AKFAD

EU tagállami befektetési alapkezelő fióktelepe által fizetendő felügyeleti alapdíj (éves)

É

BAKF

január 31.

C/ A befektetési alapkezelőre, valamint a befektetési alapokra vonatkozóan, az éves auditált jelentéssel egyidejűleg elektronikusan megküldendő szöveges állományok

Rövid név

Megnevezés

Gyakoriság

Adatszolgáltató

Beküldési határidő

merleg

Éves beszámoló - mérleg

É

BAK, BAKF
BA

erkim

Éves beszámoló - eredménykimutatás

É

BAK, BAKF
BA

cashflow

Éves beszámoló - cash-flow

É

BAK, BAKF
BA

BA esetében: április 30.

kiegmell

Éves beszámoló - kiegészítő melléklet

É

BAK, BAKF
BA

BAK és BAKF esetében: a beszámoló elfogadását követő 15 nap,

konyvzar

Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés

É

BAK, BAKF
BA

de legkésőbb június 15.

kozgyhat

Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv

É

BAK, BAKF

erfeloszt

Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

É

BAK, BAKF

uzljel

Üzleti jelentés

É

BAK, BAKF
BA

Az összefoglaló táblázatban előforduló rövidítések

Gyakoriság

Napi

N

Heti

HE

Negyedéves

Éves

É

Adatszolgáltató

Befektetési alapkezelő

BAK

Befektetési alapkezelő fióktelepe

BAKF

Befektetési alap

BA


7. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


II. Rész
A TÁBLÁKRA VONATKOZÓ RÉSZLETES SZABÁLYOK
Az 50A, 50W és 50B táblákat a nyilvánosan létrehozott befektetési alapokról kell jelenteni. A nettó eszközértéket hetente vagy annál ritkábban megállapító alapoknál a nettó eszközértéket az adatszolgáltatást megelőző hét utolsó munkanapjára kell megállapítani.
50A BEFEKTETÉSI ALAP NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA
A tábla kitöltésének célja a befektetési alap nettó eszközértékének és egy jegyre jutó nettó eszközértékének befektetési jegy sorozatonként történő bemutatása, valamint a befektetési limitek betartásának folyamatos követése, ellenőrzése.
Az illikvid eszközök elkülönítésével képzett sorozatot nem sorozatként, hanem önálló alapként kell jelenteni.
A tábla vonatkozási ideje a forgalmazás-elszámolási nap.
A táblát az alap nyilvántartás szerinti devizanemében kell kitölteni. A nyilvántartás szerinti devizától eltérő devizában denominált pénzügyi eszközöket, pénzeszközöket, követeléseket és kötelezettségeket az alap kezelési szabályzatában rögzítettek szerint kell a nyilvántartás szerinti devizanemre átszámolni.
A táblában az 50A158 sorkódig az alap egészére vonatkozó adatokat kell jelenteni.
Az 50A21-50A29 sorkódú ismétlő blokkok a befektetési jegy sorozatonkénti adatokat tartalmazzák.
Az ismétlő blokkon belüli egyéb követelés sorba akkor kell adatot írni, ha az egyéb követelésekből a sorozatra jutó rész egyértelműen elkülöníthető.
A tábla tartalmazza mindazon eszközöket, amelyekbe az alapok a Batv. szerint befektethetnek.
Az állampapírok a limiteknek megfelelően OECD és nem OECD állampapírok csoportosításba kerültek.
A tábla oszlopai
1. oszlop: A befektetési alapban lévő egyes eszközök neve, az 50A01 és 50A02 kezdetű soroknál a számlavezetők megnevezése, az 50A13 kezdetű soroknál az ingatlanok címe, az 50A1563 kezdetű soroknál a kölcsönnyújtó megnevezése.
2. oszlop: Az értékpapírok esetén az ISIN-kód; az 50A01 és az 50A02 kezdetű sorok esetében a számlavezető intézménynek, az 50A1563 kezdetű soroknál pedig a kölcsönnyújtónak az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott azonosító kódja [SWIFT/Bank Identifier Code (11 karakter)]; az 50A13 kezdetű soroknál az ingatlanok helyrajzi száma.
3. oszlop: Az alapban található eszközök darabszáma.
4. oszlop: A befektetési és egyéb eszközöknek az alap kezelési szabályzatában foglalt értékelési elvek szerint kiszámított értéke. A nem az alap nyilvántartás szerinti devizanemében denominált eszközöket - az alap kezelési szabályzatában foglaltak szerint - nyilvántartás szerinti devizanemre átszámított értéken kell jelenteni.
5. oszlop: Az eszközök nettósított kockázati kitettségének a Bakr. 22. § (2) bekezdés szerint kiszámított értéke.
6. oszlop: Annak a devizának az ISO-kódja, amelyikben az adott sorban szereplő eszköz denominált. Ha ugyanazon eszközre különböző devizákban is van az alapnak pozíciója, akkor devizánként külön sorban kell azokat jelenteni.
A tábla sorai
50A04 sor: Az EGT-állam meghatározását a Batv. 3. § 21. pontja tartalmazza.
50A051 sor: Megfelelően likvid értékpapírnak minősül a tőzsdén jegyzett vagy elismert értékpapírpiacon forgalmazott olyan értékpapír, amelynek az utolsó naptári negyedévben mért napi átlagos forgalma meghaladja a százmillió forintot.
50A052 sor: Az a tőzsdei papír, ami nem minősül megfelelően likvid értékpapírnak.
50A06 sor: Az itt szereplő értékpapírok a befektetési korlátok szempontjából nem képeznek önálló kategóriát, rájuk a tőzsdén nem jegyzett értékpapírok korlátjai az irányadók.
50A07 sor: A befektetési korlátok szempontjából az itt szereplő értékpapírok is a tőzsdén nem jegyzett értékpapírok közé sorolandók.
50A10 sor: A Batv. 3. § 15. és 42. pontjában meghatározott értékpapírok.
50A14 kezdetű sorok: A követelések között szerepel minden, a nettó eszközértéket növelő követelés, függetlenül a követelés típusától (eredetétől).
50A143 sor: Az óvadéki repó ügyletek azonnali lábából származó követelések és az óvadéki repóba vétel után járó kamat időarányos része.
50A144 sor: A szállításos repó ügyletek határidős lábából származó követelések.
50A145 sor: Az értékpapír-kölcsön ügyletek határidős lábából származó követelések aktuális piaci értéke.
50A15 kezdetű sorok: A kötelezettségek között szerepel minden, a nettó eszközértéket csökkentő tartozás, függetlenül a tartozás típusától (eredetétől).
50A153 sor: Az óvadéki repó ügyletek azonnali lábából származó kötelezettségek és az óvadéki repóba adás után fizetendő kamat időarányos része.
50A154 sor: A szállításos repó ügyletek határidős lábából származó kötelezettségek.
50A155 sor: Az értékpapír-kölcsön ügyletek határidős lábából származó kötelezettségek.
50A1561 sor: Az ingatlan tranzakciókkal kapcsolatos kötelezettségek (vételárhátralék, adók, illetékek, jutalékok, tanácsadási díjak stb.) az ingatlanfinanszírozáshoz kapcsolódó hitelek nélkül.
50A1562 sor: Az ingatlanhasznosításhoz kapcsolódó kötelezettségek (pl. karbantartási költség, közüzemi díjak, őrzés, káresemények, építményadó).
50A1563 sor: Az ingatlanfinanszírozás, ingatlanberuházás finanszírozása céljából felvett kölcsönök.
50A3 sor: A befektetési alap azonosítására szolgáló ISIN-kód. Minden jelentésnél ugyanannak a befektetési jegy sorozatnak az ISIN-kódját kell beírni.
50A5 sor: A befektetési alap nyilvántartási devizanemének ISO-kódja.
50W BEFEKTETÉSI ALAP EGY JEGYRE JUTÓ NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE
A befektetési jegyek árfolyamának levezetéséhez szükséges a táblázat.
A táblát az alap nyilvántartás szerinti devizanemében kell kitölteni.
50W2 sor: A befektetési alap azonosítására szolgáló ISIN-kód. Minden jelentésnél ugyanannak a befektetési jegy sorozatnak az ISIN-kódját kell beírni. Megegyezik az 50A3 sorban szereplő kóddal.
50B NETTÓSÍTOTT ÉRTÉKPAPÍR-POZÍCIÓK
A táblázat a Bakr. 22. §-ában foglalt nettósított kockázati kitettség levezetésére szolgál.
A táblát az alap nyilvántartás szerinti devizanemében kell kitölteni.
Az értékpapír-pozíciók nettósításának egyes kérdései
Az azonnali ügyletek esetében az értékpapír-pozíciót nettósítani kell a megkötött, de még nem teljesített eladási és vételi tranzakciók - kezelési szabályzat szerinti - piaci áron számított értékével.
A határidős eladási tranzakció értékpapír-mennyiségével (névérték, darabszám) csökkenteni, míg a határidős vételi pozíció mennyiségével növelni kell az azonnali pozíció mennyiségét, és az így kialakult nettó pozíciót aktuális piaci áron értékelni. Másik lehetőség a táblázat logikáját követve, a határidős pozíciót az azonnali piaci árral számításba venni és így nettósítani. A piaci ár meghatározásánál - itt és minden további esetben is - az alap kezelési szabályzatában foglaltakat kell alkalmazni.
Opciós ügyletek
Kiírt opció esetén a pozíció piaci értéke és a delta tényező szorzatával korrigálni kell az azonnali pozíciót.
Opciós jogosultság esetén az eladási, illetve vételi opció kötési volumene piaci áron számított nagyságának és az opció delta tényezőjének szorzatát lehet a nettósításnál figyelembe venni.
Az adott opció delta tényezőjét az alap tájékoztatójában - vagy ennek hiányában az alapkezelő saját szabályzatában - foglaltaknak megfelelően kell kiszámítani.
Index-termékek
Index-termékeknél a fentiekhez hasonlóan kell eljárni. Az alapkezelőnek mindenkor képesnek kell lennie nyomon követni és bemutatni, hogy azonnali portfoliójának egy része a nettósításhoz használandó indexszel legalább 80%-ban megegyezik úgy, hogy a portfolió rész kizárólag az indexben is szereplő papírokat tartalmaz. (Az adatszolgáltató a Felügyelet kérésére a nyilvántartást a rendszeres adatszolgáltatás esedékessége naptári évének utolsó napjától számított második naptári év végéig bármikor köteles rendelkezésre bocsátani a Felügyelet részére.) Az index esetében történő nettósításnál a 80% feletti részben szereplő értékpapíroknak a 80% feletti részben képviselt súlya sem lehet nagyobb az adott értékpapírnak az adott befektetési alapfajtában törvény által meghatározott súly felénél.
Összetett termékek
Az összetett származékos termékeket (pl. index-opció) elemekre bontva, az egyes termékeknél leírtak szerint kell a nettósításnál figyelembe venni.
A tábla oszlopai
1. oszlop: A portfolióban levő egyes befektetési eszközök neve.
3. oszlop: Az adott befektetési eszköz devizaneme. A 50B001 sornál az alap nyilvántartás szerinti devizanemét kell megadni.
4-6. oszlopok: Az alap nyilvántartás szerinti devizanemében kell kitölteni.
6. oszlop: Ha a nettósítás eredményeként rövid pozíció jön létre, azt negatív előjellel kell szerepeltetni.
A tábla sorai
50B100 Származtatott ügyletekben meglévő teljes kockázati kitettség: az alapban lévő származtatott eszközök egyenértékesített piaci értékének abszolút értéken számított összege a devizakockázatok fedezése céljából kötött származtatott ügyletek figyelembe vétele nélkül.
50B101 Származtatott ügyletekben meglévő teljes nettósított kockázati kitettség: az alapban lévő nettósított származtatott eszközök egyenértékesített piaci értékének abszolút értéken számított összege a devizakockázatok fedezése céljából kötött származtatott ügyletek figyelembe vétele nélkül.
50B103: ISIN-kód az alap azonosítására: Megegyezik az 50A3 sorban szereplő ISIN-kóddal.
50C PORTFOLIÓK HOZAMA, KÖLTSÉGE, AZ ALAPKEZELŐ DÍJBEVÉTELE
A táblát a befektetési alapok esetében befektetési jegy sorozatonként kell kitölteni.
A befektetési alapok kategorizálása

A befektetési alapok kategóriái

A besorolás kritériumai

Likviditási alapok

A portfolióban lévő eszközök átlagos hátralévő futamideje a 60 napot, az eszközök átlagos hátralévő élettartama a 6 hónapot nem haladhatja meg.

Pénzpiaci alapok

A portfolióban lévő eszközök átlagos hátralévő futamideje a 6 hónapot, az eszközök átlagos hátralévő élettartama a 12 hónapot nem haladhatja meg. Ebben a kategorizálásban a pénzpiaci alapok fogalma tágabb értelemben használatos, tehát nem csak azokat a pénzpiaci alapokat tartalmazza, amelyek a PSZÁF elnökének 10/2012. (X. 5.) számú, pénzpiaci alapokra vonatkozó ajánlásában szerepelnek.

Rövid kötvényalapok

A portfolióban lévő eszközök átlagos hátralévő futamideje 6 hónap és 3 év közötti.

Hosszú kötvényalapok

A portfolióban lévő eszközök átlagos hátralévő futamideje meghaladja a 3 évet.

Szabad futamidejű kötvényalapok

Olyan alapok, amelyek nem ragaszkodnak egy előre meghatározott durációs limithez.

Kötvénytúlsúlyos (vagy óvatos) vegyes alapok

A portfolióban lévő nem kötvény típusú eszközök aránya nem haladja meg a 35%-ot. A nem részvény típusú eszközök kategóriánként (pl. ingatlan-típusú, árupiaci típusú) legfeljebb 20%-ot tehetnek ki - ebből a szempontból a befektetési jegyek teljes egészében a kategóriának megfelelő kitettséget jelentenek, függetlenül az alap feltöltöttségétől.

Kiegyensúlyozott vegyes alapok

A portfolióban lévő nem kötvény típusú eszközök aránya 35-65%. A nem részvény típusú eszközök kategóriánként (pl. ingatlan-típusú, árupiaci típusú) legfeljebb 40%-ot tehetnek ki - ebből a szempontból a befektetési jegyek teljes egészében a kategóriának megfelelő kitettséget jelentenek, függetlenül az alap feltöltöttségétől.

Dinamikus vegyes alapok

A portfolióban lévő nem kötvény típusú eszközök aránya meghaladja a 65%-ot. A nem részvény típusú eszközök kategóriánként (pl. ingatlan-típusú, árupiaci típusú) legfeljebb 40%-ot tehetnek ki - ebből a szempontból a befektetési jegyek teljes egészében a kategóriának megfelelő kitettséget jelentenek, függetlenül az alap feltöltöttségétől.

Részvényalapok

A portfolióban lévő részvény-típusú eszközök aránya meghaladja a 80%-ot.

Árupiaci alapok

Azon alapok, amelyek legalább 50%-ban árupiaci kitettséget jelenítenek meg (ami lehet alapokon vagy származékos ügyleteken keresztül).

Abszolút hozamú alapok

Azon alapok, amelyek tőkepiaci környezettől független pozitív hozam elérésére törekednek, és kiinduló pontként a kockázatmentes hozam meghaladását tekintik.

Tőkevédett alapok

A Batv. 23. §-a szerinti hozamot, illetve tőkemegóvást ígérő, illetve garantáló alapok.

Származtatott alapok

Azon származtatott ügyletekbe fektető alapok, amelyek nem tartoznak a fenti alapok közé.

Közvetlen ingatlanokba fektető alapok

Azon alapok, amelyek az ingatlankitettséget közvetlen ingatlanok tartásával valósítják meg.

Közvetett ingatlanokba fektető alapok

Azon alapok, amelyek a 40%-ot meghaladó ingatlankitettséget közvetett módon (alapokon, ingatlanrészvényeken stb. keresztül) valósítják meg.

Az egyes alapok kategóriába sorolásának kiegészítő szabályai:
a) Kötvény- és pénzpiaci alapok nem tartalmazhatnak részvény-típusú eszközöket. A határidős eladással fedezett részvények ebből a szempontból kötvényjellegű eszköznek minősíthetők, az eszköz futamideje ilyenkor megegyezik a határidős ügylet hátralévő lejárati idejével.
b) A befektetési jegyeket az őket kibocsátó alap kategóriájának megfelelően kell figyelembe venni.
c) A befektetési alapokba fektető alapok besorolását a mögöttes termék kategóriájának megfelelően kell figyelembe venni.
A tábla oszlopai:
1. oszlop: Az alapkezelő által kezelt egyes portfoliók neve (a táblázat sorainak megfelelő bontásban).
2. oszlop: Befektetési alapok esetében a befektetési jegy sorozat ISIN-kódja, kezelt portfoliók esetében a portfolió egyedi azonosítója. Az egyedi azonosítót úgy kell kialakítani, hogy az egyértelműen lehetővé tegye az alátámasztó dokumentumokkal történő azonosítást.
3. oszlop: A tárgynegyedév utolsó napjára (utolsó forgalmazási nap) a portfolió kiszámított értéke (nettó eszközérték), ezer forintban kifejezve. A nem forintban denominált befektetési alapok esetében a nettó eszközértéket a negyedév fordulónapján érvényes MNB deviza középárfolyamon kell átszámolni.
4. oszlop: Az alapkezelő által megadott, az alap, a pénztári, biztosítói vagy egyéb portfolió teljesítményének összehasonlító értékelésére szolgáló, előre kiválasztott mutató (referenciaindex, benchmark) negyedéves, nem annualizált értéke, 2 tizedesjegy pontossággal (pl. 2,14% esetén 2,14-et kell beírni). Több tőkepiaci indexből álló referenciahozam esetén a referenciahozam az egyes tőkepiaci indexek hozamának súlyozott átlaga.
5. oszlop: Az alap vagy a pénztári, biztosítói, illetve egyéb portfolió nettó (vagyis mindenfajta költség levonása utáni) negyedéves, nem annualizált hozama, 2 tizedesjegy pontossággal.
6. oszlop: Az 1. oszlopban tételesen felsorolt befektetési jegy sorozatok, pénztárak, biztosítói portfoliók, illetve egyéb portfoliók száma.
7. oszlop: Az alapkezelési, portfoliókezelési díjaknak, sikerdíjaknak az alapkezelőnél bevételként elszámolt tárgynegyedévi összege.
8. oszlop: Az adott negyedévben a kezelt portfolióra terhelt költségek. Nem kell figyelembe venni a befektetéshez közvetlenül kapcsolódó költségeket (pl. értékpapír tranzakciós költségek, fizetett opciós díjak).
A tábla sorai:
50C51 sor: Halmozódástól tisztított összesen I. = (alapok+pénztárak+biztosítói portfóliók+egyéb portfoliók) - (a pénztári, biztosítói, egyéb portfoliókban lévő saját befektetési alapok befektetési jegyei)
50C511 sor: Halmozódástól tisztított összesen II. = (alapok+pénztárak+biztosítói portfoliók+egyéb portfoliók) - (az alapokban és a pénztári, biztosítói, egyéb portfoliókban lévő saját befektetési alapok befektetési jegyei)
50C5111 sor: Halmozódástól tisztított összesen III. = (alapok+pénztárak+biztosítói portfóliók+egyéb portfoliók) - (az alapokban és a pénztári, biztosítói, egyéb portfoliókban lévő hazai befektetési alapok befektetési jegyei)
50D HOZAMRA, ILLETVE TŐKE MEGÓVÁSÁRA TETT ÍGÉRET MIATTI KÖTELEZETTSÉGEK
A táblát portfóliónkénti bontásban kell kitölteni, a Batv. 23. §-ában leírtak figyelembe vételével.
A tábla oszlopai:
1. oszlop: Az alapkezelő által kezelt portfoliók neve (a tábla sorainak megfelelő bontásban).
3. oszlop: Kizárólag a tőke megóvására vállalt kötelezettség összege, amelyet bankgaranciával fedeztek.
4. oszlop: A hozamra (és vele együtt a tőke megóvására) vállalt kötelezettség összege, amelyet bankgaranciával fedeztek.
5. oszlop: Bankgaranciával nem fedezett, kizárólag a tőke megóvására tett ígéret (mint függő kötelezettségvállalás) összege.
6. oszlop: Bankgaranciával nem fedezett, a hozamra (és vele együtt a tőke megóvására) tett ígéret (mint függő kötelezettségvállalás) összege.
50F A BEFEKTETÉSI ALAP EGYES JELLEMZŐI
Azokra az alapokra kell kitölteni a táblát, amelyek a tárgynegyedévben legalább egy napon működtek.
3. oszlop Az alap működési formája és fajtája: A lehetséges értékek: nyilvános nyíltvégű, nyilvános zártvégű, zártkörű nyíltvégű, zártkörű zártvégű.
4. oszlop Az elsődleges eszközkategória típusa: A lehetséges értékek: ingatlanalap, értékpapíralap, de ha az adott értékpapíralap besorolható az alábbi kategóriák valamelyikébe, akkor oda kell sorolni: alapok alapja, indexkövető alap, származtatott alap, ÁÉKBV.
5. oszlop Befektetési politika: Az 50C táblánál felsorolt kategóriák közül kell megadni a megfelelőt.
6. oszlop: Annak a földrajzi, gazdasági régiónak, illetve devizának a megnevezése, ami az alap nettó eszközértékének az alakulására leginkább hatással van, pl. hazai; közép-kelet európai; globális/USD; európai/EUR; ázsiai/JPY. Ha több régió, illetve deviza is megnevezhető, akkor az arányokat is fel kell tüntetni.
7. oszlop: Az ISO 4217 szerinti devizakód.
50GA FOGYASZTÓI PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK I. és
50GB FOGYASZTÓI PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK II.
A jelentés célja: a nyilvántartásba vett, fogyasztóktól érkezett panaszbejelentések, és azok feldolgozásának, kezelésének felmérése, fogyasztóvédelmi célból.
A táblák kitöltése:
Az adatszolgáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, a panasznyilvántartó rendszerben rögzített azon panaszokat kell jelenteni, amelyek az adatszolgáltatóhoz (akár ügyfélszolgálaton keresztül) írásban, illetve elektronikus úton érkeztek be, vagy szóban (telefonon vagy személyesen) hangzottak el. Nem kell szerepeltetni azokat a szóbeli panaszokat, amelyeket a szolgáltató azonnal megvizsgált és szükség szerint orvosolt, amennyiben a fogyasztó nem jelezte, hogy panasza kezelését vitatja.
Az adatszolgáltatás teljesítésének alapját a Batv. rendelkezései képezik.
Ha egy panasz több panasztípusba is besorolható, akkor a panasz elsődleges témája szerint kell a besorolást elvégezni.
A táblákban használt fogalmak:
Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.
Panasztípusok
Tájékoztatási hiányosság
- szerződéskötés előtt
Ha a panasz elsősorban arra vonatkozik, hogy az ügyfelet az adatszolgáltató hiányosan, tévesen, vagy bármilyen egyéb okból nem megfelelően tájékoztatta az adott konstrukcióról, annak kockázatairól, az ügyfelet terhelő többletköltségekről, vagy bármilyen olyan tényezőről, amely az ügyfél szempontjából lényeges lehet a megfelelő üzleti döntés meghozatalához.
- szerződéskötés után
Ha a panasz a szerződéskötés utáni időszakban történt tájékoztatási hiányosságra vonatkozik (pl. szerződéses feltételek változásával, kondícióváltozással, jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos téves, illetve hiányos tájékoztatás, portfolió-kimutatás „hiányos” tartalma).
Árfolyam
- egyes tranzakcióknál az árfolyam konkrét mértékének kifogásolása,
- az ügyfél szerint nem megfelelő árfolyam alkalmazása a kalkulációban,
- az árfolyam nem megfelelő figyelembevétele vagy figyelmen kívül hagyása egy-egy pénzügyi instrumentum értékének meghatározásánál,
- árfolyamváltozás kifogásolása,
- minden egyéb, az árfolyammal kapcsolatos panasz.
Szolgáltatás minősége
Az ügyfelekkel szemben tanúsított magatartás, udvariatlan kiszolgálás, nehezen elérhető ügyintézők, ügyintézés lassúsága stb.
Jutalék, költség, díj mértéke
A portfólió-kezelési tevékenységhez kapcsolódóan vagy egyéb címen felszámított jutalék, költség, díj mértéke, vagy új díj bevezetése miatti panasz.
Kamat, hozam mértéke
A nettó eszközérték számításával, az egy jegyre jutó nettó eszközérték meghatározásával kapcsolatos kifogások.
Nyilvántartási hiányosság
A megbízható és naprakész nyilvántartást biztosító számviteli és informatikai háttér hibáira, valamint az ügykezelés, adminisztráció során előforduló hibák (hibás bizonylat, beadvány elvesztése stb.) miatti panaszok.
Elszámolás
Ide sorolandók azok a panaszok, amelyek elszámolási vitát eredményeznek egyes tranzakciókkal (átutalási-átvezetési megbízás, portfólió-kezelési megbízás stb.) kapcsolatosan.
Megbízás teljesítése
Azok a panaszok, amelyek egyes tranzakciók hibás vagy elmaradt teljesítéséből erednek.
Egyoldalú szerződésmódosítás
Az ügyféllel kötött szerződés kamatának, díjának, minden egyéb költségnek vagy feltételnek a módosítása.
Elektronikus szolgáltatás
Azok a panaszok, amelyek kifejezetten az elektronikus eszköz nem kielégítő működésére, rendszerbeli hiányosságára vonatkoznak.
Jogosulatlan tevékenység
A Felügyelet engedélyének hiányában végzett engedélyköteles tevékenységgel kapcsolatos panaszok.
Pénzügyi visszaélés
Minden olyan beadvány, amelynek tárgya bűncselekmény elkövetésének (pl. csalás, pénzmosás) gyanúját veti fel.
Ügynök
Az adatszolgáltató ügynökének tevékenységével kapcsolatos panaszok.
Egyéb ügyviteli hibák
Postázási hiba, kötelező értesítések elmulasztása stb.
Egyéb okok
Minden, a fenti kategóriákba nem sorolható panasz.
50GA FOGYASZTÓI PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK I.
A tábla 50GA11-50GA17 sorai: a Batv. 4. § (2) bekezdés a)-c) pontjaiban, valamint a Batv. 4. § (3) bekezdés a)-d) pontjaiban felsorolt tevékenységek.
50GB FOGYASZTÓI PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK II.
A tábla kitöltésénél a peresített panaszügyeket is számításba kell venni.
A tábla sorai:
50GB1 Tárgyidőszakban lezárt panaszügyek száma összesen: Ezen összesített adat négy különböző szempont (szolgáltatási ágak, panasz típusa, panaszkezelés időtartama, panaszügyek megalapozottsága) szerinti megbontását tartalmazza a tábla első része.
50GB111-50GB117 sorok: A Batv. 4. § (2) bekezdés a)-c) pontjaiban, valamint a Batv. 4. § (3) bekezdés a)-d) pontjaiban felsorolt tevékenységek.
50GB31 sor: Azon személyek száma, akik teljes munkaidőben foglalkoznak az intézmény érdekében a panaszügyekkel, panaszkezeléssel (akár munkavállalóként, akár egyéb jogviszony keretében). A tárgynegyedév végi állományi létszámot kell megadni.
50GB331 Aktív lakossági befektetők száma az időszak végén (fő): Azon lakossági ügyfelek száma, akik az elmúlt negyedévben valamilyen szolgáltatást (pl. befektetési tanácsadást) igénybe vettek, vagy akiknek ügyfélszámláján vagy értékpapírszámláján egyenleg szerepel.
50GB332 Lakossági ügyfelek részére vezetett értékpapírszámlák száma (db): A lakossági ügyfelek részére vezetett, a Tpt. 5. § (1) bekezdés 46. pontja szerinti értékpapírszámlák száma.
50GB333 Lakossági ügyfelek részére vezetett ügyfélszámlák száma (db): A lakossági ügyfelek részére vezetett, a Tpt. 5. § (1) bekezdés 130. pontja szerinti ügyfélszámlák száma.
50GB341 sor: A befektetési alapkezelőt, mint panaszokat érintő azon ügyek száma, amelyek kapcsán a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását megindította és erről a tárgynegyedévben értesítette az alapkezelőt.
50GB342 sor: Azon ügyek száma, amelyekkel kapcsolatban a befektetési alapkezelő a tárgynegyedévben igenlő alávetési nyilatkozatot tett, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.
50GB343 sor: Azon ügyek száma, amelyekkel kapcsolatban az alapkezelő a tárgynegyedévben a Pénzügyi Békéltető Testület döntését (határozatát, ajánlását) végrehajtotta, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.
50GB344 sor: A Pénzügyi Békéltető Testület elé került azon ügyek száma, amelyekkel kapcsolatban az alapkezelő a tárgynegyedévben egyezségre jutott a panaszossal, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.
50H KERESKEDÉSI PARTNEREK, LETÉTKEZELŐK
A tábla célja: a befektetési alapkezelő befektetéskezelési tevékenység (alapkezelés, portfóliókezelés) végzése során igénybe vett szolgáltatókkal (letétkezelők, kereskedési partnerek) szembeni kitettség felmérése.
A tábla kitöltése:
A befektetési alapkezelő által, a befektetéskezelési tevékenysége során, az üzletkötéshez igénybe vett kereskedési partnereket, letétkezelőket kell a táblázatban felsorolni partnerenként, letétkezelőnként külön-külön sorban kimutatva a velük szemben fennálló kitettség értékét.
A külföldi pénznemben fennálló számlaegyenlegek értékét és a külföldi devizában denominált értékpapírokat forintban kell szerepeltetni. Az átváltási árfolyam a számviteli politikában, kezelési szabályzatban, egyéb dokumentumokban (szerződés) meghatározott árfolyam, illetve ha ilyen nincs, akkor a negyedév végén érvényes, MNB által közzétett hivatalos árfolyam. Az értékpapírok piaci értékének meghatározásához (a 9. és 10. oszlopnál) az alapkezelő befektetési alapokra vonatkozó kezelési szabályzatában, illetve egyedi portfóliók esetében a szerződésben előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni.
A tábla oszlopai:
1. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő megnevezése: Annak az intézménynek a neve, amelynek szolgáltatásait az alapkezelő igénybe veszi a befektetéskezelési tevékenységéhez kapcsolódóan.
2. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő azonosító kódja: Az intézmény ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [SWIFT/Bank Identifier Code (11 karakter)].
3. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő országa: Annak az országnak az ISO 3166 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kétbetűs kódja, amelyikben a szolgáltató található.
4. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő intézmény típusa: A lehetséges értékek: „K” = központi bank; „H” = hitelintézet; „E” = elszámolóház, központi szerződő fél; „B” = befektetési vállalkozás; „X” = egyéb.
5. oszlop Kockázati besorolás: Az adatszolgáltató által kialakított szempontrendszer szerinti belső besorolás eredménye.
6. oszlop Pénzforgalmi számlán, pénzszámlán nyilvántartott pénzeszköz értéke: Az igénybe vett szolgáltatónál vezetett pénzforgalmi számlán, pénzszámlán, befektetési szolgáltatónál vezetett ügyfélszámlán nyilvántartott érték.
7. oszlop Lekötött betét: Letétkezelőnél, egyéb hitelintézetnél lekötött betét értéke.
8. oszlop Óvadékba, fedezetbe adott pénzeszközök: A származtatott ügyletek fedezetéül, egyéb óvadékba, fedezetként elhelyezett pénzeszközök értéke.
9. oszlop Értékpapírszámlán, letétszámlán nyilvántartott értékpapírok: Az értékpapír piaci értékét kell megadni.
10. oszlop Óvadékba, fedezetbe, kölcsönbe adott értékpapírok értéke: A származtatott ügyletek fedezetéül, egyéb óvadékba, fedezetként, kölcsönbe elhelyezett értékpapírok piaci értéke.
50I A BEFEKTETÉSI ALAPOK NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE ÉS SZÁMA A NEGYEDÉV VÉGÉN
A Batv. 47. § (1) bekezdésében szereplő bontásban szerepel az alapok nettó eszközértéke és száma.
50I6 Összesen = 50I11+50I12 = 50I21+50I22 =50I31+50I32 =50I41+50I42 =50I51+50I52
ALAPVDN BEFEKTETÉSI ALAP FELÜGYELETI DÍJA - A VÁLTOZÓ RÉSZ SZÁMÍTÁSA (NEGYEDÉVES)
A befektetési alap által fizetendő változó díj éves mértékét a Batv. 130. § (3)-(4) bekezdése alapján kell meghatározni.
Az adatokat ezer forintban kell jelenteni.
A tábla adatainak számítása:
ALAPVDN00001 Az összes alap tárgynegyedévre számított változó díja együttvéve: A táblában szereplő ALAPVDNxxx03 kódú sorok összege, ahol xxx három számjegyet jelöl.
ALAPVDN00101 Tárgynegyedévi működés napjainak száma: Teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő. (Minden negyedévet 90 naposnak kell tekinteni.) Ha az alap tevékenységét negyedév közben kezdi meg, akkor a működési napok száma = 90 nap mínusz azon napok száma, amikor az alap még nem működött.
ALAPVDN00102 Tárgynegyedévi változó díj alapja (nettó eszközérték): Az alap HUF-ra átszámított nettó eszközértékének negyedéves átlaga.
ALAPVDN00104 Tárgynegyedévi változó díj fizetési kötelezettség összesen = ALAPVDN00103-ALAPVDN00111
Az ALAPVDN00105-ALAPVDN00111 sorokat csak a II. negyedévre vonatkozó jelentésben kell kitölteni.
ALAPVDN00105 Előző évi működés napjainak száma (nap): Teljes évi működés esetén 360 nap jelentendő. Ha az alapkezelő tevékenységét év közben kezdi meg, akkor a működési napok száma = 360 nap mínusz azon napok száma, amikor az alap még nem működött.
ALAPVDN00109 Előző évre számított változó díj korrekciója = ALAPVDN00108-ALAPVDN00107
ALAPVDN00110 Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj = ALAPVDN001101 + ALAPVDN001102
ALAPVDN00111 Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen (túlfizetés + / hiány -) = ALAPVDN001102-ALAPVDN00107
AKVDN BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ FELÜGYELETI DÍJA - A VÁLTOZÓ RÉSZ SZÁMÍTÁSA (NEGYEDÉVES)
A befektetési alapkezelő által fizetendő változó díj éves mértékét a Batv. 130. § (3)-(4) bekezdése alapján kell meghatározni.
Az adatokat ezer forintban kell jelenteni.
A tábla adatainak számítása:
AKVDN02 Tárgynegyedévi változó díj alapja - portfóliókezelési tevékenység keretében kezelt portfólió átlagos nettó eszközértéke: A Batv. 130. § (3) bekezdése szerinti kezelt portfólió nettó eszközértékének negyedéves átlaga.
AKVDN04 Tárgynegyedévi változó díj fizetési kötelezettség összesen = AKVDN03-AKVDN11
Az AKVDN05-AKVDN11 sorokat csak a II. negyedévre vonatkozó jelentésben kell kitölteni.
AKVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója = AKVDN08-AKVDN07
AKVDN10 Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj = AKVDN101 +AKVDN102
AKVDN11 Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen (túlfizetés + / hiány -) = (AKVDN102-AKVDN07)
AKFVDN EU TAGÁLLAMI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ FIÓKTELEPE FELÜGYELETI VÁLTOZÓ DÍJ SZÁMÍTÁSA (NEGYEDÉVES)
Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési alapkezelő magyarországi fióktelepe által fizetendő változó díj éves mértékét a Batv. 130. § alapján kell meghatározni.
Az adatokat ezer forintban kell jelenteni.
A tábla adatainak számítása:
AKFVDN02 Tárgynegyedévi változó díj alapja (portfóliókezelési tevékenység keretében kezelt portfólió átlagos nettó eszközértéke): A Batv. 130. § (3) bekezdése szerinti kezelt portfólió nettó eszközértékének negyedéves átlaga.
AKFVDN04 Tárgynegyedévi változó díj fizetési kötelezettség összesen = AKFVDN03-AKFVDN11
Az AKFVDN05-AKFVDN11 sorokat csak a II. negyedévre vonatkozó jelentésben kell kitölteni.
AKFVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója = AKFVDN08-AKFVDN07
AKFVDN10 Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj = AKFVDN101+AKFVDN102
AKFVDN11 Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen (túlfizetés + / hiány -) = (AKFVDN102-AKFVDN07)
50EE BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK MÉRLEGE - ESZKÖZÖK
Az Szmt. vonatkozó előírásainak megfelelően kell kitölteni.
50EF BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK MÉRLEGE - FORRÁSOK
Az Szmt. vonatkozó előírásainak megfelelően kell kitölteni.
50ER BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK EREDMÉNYKIMUTATÁSA
Az Szmt. vonatkozó előírásainak megfelelően kell kitölteni.
AKAD A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ÁLTAL FIZETENDŐ ALAPDÍJ (ÉVES)
A tábla beküldési határideje: tárgyév január 31.
Az adatokat ezer forintban kell szerepeltetni.
A befektetési alapkezelő által fizetendő alapdíj éves mértékét a Batv. 130. § (2) bekezdése alapján kell meghatározni.
AKFAD EU TAGÁLLAMI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ FIÓKTELEPE ÁLTAL FIZETENDŐ ALAPDÍJ (ÉVES)
A tábla beküldési határideje: tárgyév január 31.
Az adatokat ezer forintban kell szerepeltetni.
Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési alapkezelő magyarországi fióktelepe által fizetendő felügyeleti alapdíj éves mértékét a Batv. 130. § (2) bekezdése alapján kell meghatározni.

8. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Táblakód

Megnevezés

Adatszolgáltató

Gyakoriság

A/ Egyedi táblák

30B

Pénzfedezettségi jelentés (a deviza egységében)

BV, BVF

N

30C

Értékpapír fedezettség részletezése (darab)

BV, BVF, HB, HBF

N

30DA

Saját számlás értékpapír-állományok a hónap végén

BV, BVF
HB, HBF

H, NÉ
H

30DB

Saját számlás pozíciók piaci értéke a hónap végén

BV, BVF
HBF

H, NÉ
H

30K

Tőzsdén kívüli azonnali értékpapírügyletek adatai

BV, BVF, HB, HBF

HE

31A

Felügyeleti mérleg - Eszközök

BV
BVF

H, NÉ, É
H, NÉ

31B

Felügyeleti mérleg - Források

BV BVF

H, NÉ, É
H, NÉ

31C

Tájékoztató adatok (1)

BV

H, NÉ

31D1

Tájékoztató adatok (2)

BV, BVF
HB, HBF

H, NÉ
H

31D2

Idegen tulajdonú értékpapírok állománya piaci értéken

BV, BVF
HB, HBF

H, NÉ
H

31D3

Tájékoztató adatok (4)

BV, BVF,
HB, HBF

Z

32A

Eredménykimutatás

BV
BVF

H, NÉ, É
H, NÉ

32B

Eredményadatok részletezése

BV
BVF

H, NÉ, É
H, NÉ

33HSZLA

Számlavezetők

HB

33SZLA

Számlavezetők

BV

33LEZ

A negyedév során lezárt pozíciók adatai

BV, HB

33NYIPO

Nyitott pozíciók adatai a negyedév végén

BV, HB

33KP

Az ügyfelek kockázati profiljának kategóriái

BV, HB

34A

Értékpapír kölcsönzés

BV

H, NÉ

34B

Értékpapír repó

BV

H, NÉ

35A

Havi forgalmazási jelentés - szabályozott piaci kereskedési adatai

BV, BVF
HB, HBF

H, NÉ
H

35B

Havi forgalmazási adatok - szabályozott piacon kívüli kereskedési adatai

BV, BVF
HB, HBF

H, NÉ
H

35C

Havi kereskedési adatok partnerek, illetve megbízók szerint

BV, BVF
HB, HBF

H, NÉ
H

37A

Portfólió elemzés - minősítés

BV, BVC

37B1

Értékvesztés és értékvesztés visszaírása

BV

37B2

Céltartalék változása

BV

37C

Pénzmosás megelőzésével és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok

BV, BVF, AT

37FA

Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I.

BV, BVF, AT

37FB

Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II.

BV, BVF, AT

38I1

Teljesített jegyzési garanciák

BV, HB

Z

38I2

Hozamra és tőkemegóvásra tett garancia teljesítése

BV, HB

Z

38J4

Pénzügyi instrumentum számviteli átsorolása

BV

Z

39AC

Tőzsdei megbízásra végrehajtott áruügyletek fedezettsége

BV, BVF, AT
HB, HBF

H, NÉ
H

39AD

Tőzsdei saját számlás áruügyletek

BV, BVF, AT
HB, HBF

H, NÉ
H

39AE

Ügyfél- és saját eszközök hely szerinti kimutatása

AT

H, NÉ, PEE

39AF

Árutőzsdei szolgáltatók havi forgalma

AT

H, NÉ

39KC

Elszámolóház - Ügyfél- és saját tulajdonú értékpapír-állomány

EL

H

KELERER

KELER értékpapír számla

EL

N

KELERPE

KELER pénzszámla egyenleg (a deviza egységében)

EL

N

KELERA2

KELER Bruttó kereskedési állomány

EL

N

B/ Konszolidált táblák

31KA

Összevont felügyeleti mérleg - Eszközök

BVC

31KB

Összevont felügyeleti mérleg - Források

BVC

31KC

Összevonás jellemzői

BVC

31KD

Összevonásba nem került szoros kapcsolatok jellemzői

BVC

32KA

Összevont eredménykimutatás

BVC

C/ MiFID TREM tábla

MiFID

MiFID tranzakciós jelentés

BV, BVF, HB, HBF, AK, AT

Z

D/ Felügyeleti díjra vonatkozó táblák

BVAD

Befektetési vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása

BV

É

BVVDN

Befektetési vállalkozás felügyeleti változó díj számítása

BV

BVFAD

Más EGT-állambeli befektetési vállalkozás fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása

BVF

É

BVFVDN

Más EGT-állambeli befektetési vállalkozás fióktelepe felügyeleti változó díj számítása

BVF

ASZAD

Árutőzsdei szolgáltató felügyeleti alapdíj számítása

AT

É

E/ Az éves jelentéssel egyidejűleg elektronikusan megküldendő szöveges állományok

Rövid név

Megnevezés

Adatszolgáltató

Gyakoriság

merleg

Éves beszámoló - mérleg

BV, BVF

É

erkim

Éves beszámoló - eredménykimutatás

BV, BVF

É

cashflow

Éves beszámoló - cash-flow

BV, BVF

É

kiegmell

Éves beszámoló - kiegészítő melléklet

BV, BVF

É

konyvzar

Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés

BV, BVF

É

kozgyhat

Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv

BV, BVF

É

erfeloszt

Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

BV, BVF

É

uzljel

Üzleti jelentés

BV, BVF

É

Az összefoglaló táblában előforduló rövidítések

Adat-

Befektetési vállalkozás

BV

szolgáltató

Befektetési vállalkozás által konszolidált csoport

BVC

Külföldi befektetési vállalkozás fióktelepe

BVF

Befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező hitelintézet

HB

Külföldi hitelintézet befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező fióktelepe

HBF

Befektetési alapkezelő

AK

Árutőzsdei szolgáltató

AT

Elszámolóház

EL

Gyakoriság

Napi

N

Heti

HE

Havi

H

Negyedéves

Éves

É

PSZÁF egyedi elrendelése szerint (pl. előkészített jelentés)

PEE

Esetenként küldendő jelentés

Z


9. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


6. A táblák adatszolgáltatónként és gyakoriság szerint
6.1. Befektetési vállalkozás:

Napi jelentés

30B, 30C,

Heti jelentés

30K

Havi jelentés

30DA, 30DB, 31A, 31B, 31C, 31D1, 31D2, 32A, 32B, 34A, 34B, 35A, 35B, 35C, 39AC, 39AD

Negyedéves jelentés

30DA, 30DB, 31A, 31B, 31C, 31D1, 31D2, 32A, 32B, 33SZLA, 33LEZ, 33NYIPO, 33KP, 34A, 34B, 35A, 35B, 35C, 37A, 37B1, 37B2, 37C, 37FA, 37FB, 39AC, 39AD, BVVDN

Eves auditált jelentés

31A, 31B, 32A, 32B

Eseti jelentés

MIFID, 31D3, 38I1, 38I2, 38J4

Felügyeleti alapdíj

BVAD

6.2. Befektetési vállalkozás által konszolidált csoport:

Negyedéves jelentés

31KA, 31KB, 31KC, 31KD, 32KA, 37A

6.3. Külföldi befektetési vállalkozás fióktelepe:

Napi jelentés

30B, 30C

Heti jelentés

30K

Havi jelentés

30DA, 30DB, 31A, 31B, 31D1, 31D2, 32A, 32B, 35A, 35B, 35C, 39AC, 39AD

Negyedéves jelentés

30DA, 30DB, 31A, 31B, 31D1, 31D2, 32A, 32B, 35A, 35B, 35C, 37C, 37FA, 37FB, 39AC, 39AD, BVFVDN

Eseti jelentés

MIFID, 31D3

Felügyeleti alapdíj

BVFAD

6.4. A Bszt. 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező hitelintézet, kivéve ha (a Bszt.-ben meghatározott fogalom szerint) csak sajátszámlás kereskedést folytat, és azt is kizárólag a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Hkr.) definiált meghatározó piaci szereplőkkel

Napi jelentés

30C

Heti jelentés

30K

Havi jelentés

30DA, 31D1, 31D2, 35A, 35B, 35C, 39AC, 39AD

Negyedéves jelentés

33HSZLA, 33LEZ, 33NYIPO, 33KP

Eseti jelentés

MIFID, 31D3, 38I1, 38I2

6.5. Külföldi hitelintézet fióktelepe, ha a Bszt. 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkezik a székhely szerinti ország felügyeletétől

Napi jelentés

30C

Heti jelentés

30K

Havi jelentés

30DA, 30DB, 31D1, 31D2, 35A, 35B, 35C, 39AC, 39AD

Eseti jelentés

MIFID, 31D3

6.6. Befektetési alapkezelő:

Eseti jelentés

MIFID


6.7. Árutőzsdei szolgáltató:

Havi jelentés

39AC, 39AD, 39AE, 39AF

Negyedéves

39AC, 39AD, 39AE, 39AF, 37C, 37FA, 37FB

Eseti jelentés

MIFID,

Előkészített jelentés

39AE

Felügyeleti alapdíj

ASZAD

6.8. Elszámolóház
Befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező, hitelintézet formájában működő elszámolóház:

Napi jelentés

KELERER, KELERPE, KELERA2

Havi jelentés

39KC

6.9. A Rendelet 2. § (2) bekezdése alapján nem jelentendő táblák

Napi jelentés

30B, 30C

Heti jelentés

30K

Havi jelentés

30DA, 30DB, 31D2, 31D3, 34A, 34B, 35A, 35B, 35C, 39AC, 39AD

Negyedéves jelentés

30DA, 30DB, 31D2, 31D3, 33HSZLA, 33LEZ, 33NYIPO, 33KP, 34A, 34B, 35A, 35B, 35C, 39AC, 39AD


10. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Táblakód

Megnevezés

Adat-
szolgáltató

Gyako-
riság

Beküldési határidő (munkanapok száma a vonatkozási időhöz viszonyítva, illetve dátum)

Negyedéves jelentés

76N1

Befizetéssel meghatározott nyugdíjkonstrukció tartalékainak állománya

FNYSZI

20

76N1A

Befizetéssel meghatározott nyugdíjkonstrukció tagi számlák tárgyidőszaki eredménye

FNYSZI

20

76N1B

Szolgáltatási tartalék állomány változása

FNYSZI

20

76N2A

Befizetéssel meghatározott nyugdíjkonstrukció tagi számlák befektetési

FNYSZI

20

76N2B

Szolgáltatási tartalék befektetési portfoliója

FNYSZI

20

76N3A

Kimutatás a tagi számlák befektetési eredményéről

FNYSZI

20

76N3B

Kimutatás a szolgáltatási tartalék befektetési eredményéről

FNYSZI

20

76N4

Fedezeti tartalékok befektetéseinek lejárat szerinti megoszlása tárgyidőszak zárónapján (állomány piaci értéken)

FNYSZI

20

76N5

Befizetések devizánkénti kimutatása

FNYSZI

20

76N6A

A felhalmozási szakaszban lévő taglétszám alakulása

FNYSZI

20

76N6B

Határozott idejű járadékszolgáltatásban részesülő taglétszám alakulása

FNYSZI

20

76N7

Működési eredmény alakulása

FNYSZI

20

76N8A

Szavatoló tőke a tárgyidőszak záró napján

FNYSZI

20

76N8B

Minimális szavatoló tőke szükséglet

FNYSZI

20

76N8C

Összefoglaló táblázat a tőkeszükségletről

FNYSZI

20

76N8D

Szavatoló tőkét megtestesítő befektetések megoszlása a tárgyidőszak végén

FNYSZI

20

76N9A

Tulajdonosok részesedéseinek kimutatása a tárgyidőszakban végén

FNYSZI

20

76N9B

Más vállalkozásban való tulajdonosi részesedések kimutatása a tárgyidőszak végén

FNYSZI

20

76N10

Foglalkoztatókkal szembeni követelések kiegyenlítésére kapott nem pénzbeni eszközök

FNYSZI

20

76N11

Szolgáltatással meghatározott nyugdíjkonstrukció bevételei

FNYSZI

20

76N12

Biometriai kockázatot hordozó szolgáltatásokhoz kötődő nyugdíjtechnikai tartalékok

FNYSZI

20

76N13

Biometriai kockázatot hordozó szolgáltatásokhoz kötődő nyugdíjtechnikai tartalékok befektetési portfoliója a tárgyidőszak záró napján

FNYSZI

20

76N14

A tartalékok és fedezeteinek bemutatása a tárgyidőszak végén

FNYSZI

20

76N15

Nyugdíjtechnikai tartalékok likviditása a tárgyidőszakot követő 6 hónapban

FNYSZI

20

76N16

Életjáradékban részesülő taglétszám alakulása

FNYSZI

20

76N20

A nyugdíjszolgáltató intézmény személyi állománya a tárgy időszak végén

FNYSZI

20

76NPA

Nyilvántartásba vett fogyasztói panaszügyek

FNYSZI

20

76NPM

Pénzmosással és terrorizmusfinanszírozásával kapcsolatos adatok

FNYSZI

20

Éves jelentés

77ME

Mérleg - Eszközök

FNYSZI

É

május 31.

77MF

Mérleg - Források

FNYSZI

É

május 31.

77EE1A

Intézményi eredménykimutatás - befizetéssel meghatározott nyugdíjkonstrukció

FNYSZI

É

május 31.

77EE1B

Eredménylevezetés - befektetési egységhez kötött nyugdíjkonstrukció

FNYSZI

É

május 31.

77EE2

Intézményi eredménykimutatás - szolgáltatással meghatározott nyugdíjkonstrukció

FNYSZI

É

május 31.

77EE3

Intézményi eredménykimutatás - működési tevékenység

FNYSZI

É

május 31.

Felügyeleti díjra vonatkozó táblák

76FNYIVDN

Felügyeleti díj változó része (negyedéves)

FNYSZI

20

77FNYIAD

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény felügyeleti alapdíj számítása

FNYSZI

É

tárgyév január 31.

Az éves jelentéssel egyidejűleg elektronikusan megküldendő szöveges állományok

Rövid név

Megnevezés

Adat-
szolgáltató

Gyako-
riság

Beküldési határidő (munkanapok száma a vonatkozási időhöz viszonyítva, illetve dátum)

mérleg

Éves beszámoló - mérleg

FNYSZI

É

május 31.

erkim

Éves beszámoló - eredménykimutatás

FNYSZI

É

május 31.

cashflow

Éves beszámoló - cash-flow

FNYSZI

É

május 31.

kiegmell

Éves beszámoló - kiegészítő melléklet

FNYSZI

É

május 31.

konyvzar

Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés

FNYSZI

É

május 31.

kozgyhat

Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv

FNYSZI

É

május 31.

erfeloszt

Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

FNYSZI

É

május 31.

uzljel

Üzleti jelentés

FNYSZI

É

május 31.

Az összefoglaló táblában előforduló rövidítések

Adat-
szolgáltató

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények

FNYSZI

Gyakoriság

Negyedéves

Éves

É

 


11. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez


ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Táblakód

Megnevezés

Adatszolgáltató

Gyakoriság

Beküldési határidő

Éves jelentés

48A

A független biztosításközvetítő adatai a szakmai felelősség vagyoni fedezetéről és a foglalkoztatottak létszámáról

ALKUSZ

É

tárgyévet követő év május 31.

48B1A

Biztosításközvetítői tevékenységből származó jutalékbevételek és továbbadott jutalékok

ALKUSZ

É

tárgyévet követő év május 31.

48B1B

A biztosításközvetítő egyéb tevékenységből származó bevételei

ALKUSZ

É

tárgyévet követő év május 31.

48B2

A közvetített biztosítási szerződések száma, díja

ALKUSZ

É

tárgyévet követő év május 31.

48M

Mérleg

ALKUSZ

É

tárgyévet követő év május 31.

48E

Eredménykimutatás

ALKUSZ

É

tárgyévet követő év május 31.

BESZAD

Biztosítási piac egyéb szereplői felügyeleti alapdíj számítása (éves)

ALKUSZ

É

tárgyév január 31.

Éves jelentéssel egyidejűleg pdf formátumban küldendő mellékletek

merleg

Éves beszámoló - mérleg

ALKUSZ

É

éves jelentéssel egyidejűleg

erkim

Éves beszámoló - eredménykimutatás

ALKUSZ

É

éves jelentéssel egyidejűleg

kiegmell

Éves beszámoló - kiegészítő melléklet

ALKUSZ

É

éves jelentéssel egyidejűleg

konyvjel

Könyvvizsgálói jelentés

ALKUSZ

É

éves jelentéssel egyidejűleg

Az összefoglaló táblában előforduló rövidítések

Adatszolgáltató

Független biztosításközvetítő

ALKUSZ

Gyakoriság

Éves

É

 


12. melléklet a 3/2013. (IV. 26.) PSZÁF rendelethez



ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA - EGYEDI JELENTÉSEK - RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK ÉS SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK

Táblakód

Megnevezés

Egyedi adatszolgáltatás

MNB-PSZÁF közös táblák

1AB

Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)

 

H

 

N

É

A

 

 

1AN

Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)

 

H

 

N

É

A

 

 

1B

Felügyeleti mérleg (Források)

 

H

 

N

É

A

 

 

1C

Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok

 

H

 

N

É

A

 

 

1D

Eladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel

 

H

 

N

É

A

 

 

1E

Tranzakciók számításához szükséges adatok

 

H

 

N

É

A

 

 

1F

Értékpapírosítással kapcsolatos adatok

 

H

 

N

É

A

 

 

1G

Eszköz és forrástételek hó végi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapírok nettó könyv szerinti értéken)

 

H

 

N

É

A

 

 

2A

Eredménykimutatás

 

H

 

N

É

A

 

 

PSZÁF táblák

2C

Eredményadatok részletezése

 

 

 

N

É

A

 

 

3DBA

Származtatott ügyletek (HUF) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)

 

 

 

N

É

A

 

 

3DBB

Származtatott ügyletek (EUR) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)

 

 

 

N

É

A

 

 

3DBC

Származtatott ügyletek (USD) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)

 

 

 

N

É

A

 

 

3DBD

Származtatott ügyletek (CHF) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)

 

 

 

N

É

A

 

 

3DBE

Származtatott ügyletek (Egyéb devizák) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)

 

 

 

N

É

A

 

 

3H

Hátrasorolt követelések és kötelezettségek

 

H

 

N

É

A

 

 

3I

Tulajdonosi kapcsolatok

 

H

 

N

É

A

 

 

3J1

Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek- értékpapírok értékelési adatai

 

H

 

N

É

A

 

 

3J2

Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési portfóliók szerinti adatai

 

H

 

N

É

A

 

 

3K1

Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek

 

 

 

N

É

A

 

 

3K2

Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok

 

 

 

N

É

A

 

 

4AT

Lejárati összhang elemzés - összesítő

 

H

 

N

É

A

 

 

4AA

Lejárati összhang elemzés - HUF

 

H

 

N

É

A

 

 

4AB

Lejárati összhang elemzés - EUR

 

H

 

N

É

A

 

 

4AC

Lejárati összhang elemzés - USD

 

H

 

N

É

A

 

 

4AD

Lejárati összhang elemzés - CHF

 

H

 

N

É

A

 

 

4AE

Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák

 

H

 

N

É

A

 

 

4B

Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról

 

H

 

N

É

A

 

 

4E

Egyes betétek és letétek azonosítása

 

H

 

N

É

A

 

 

4LAN

Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya

ENa

 

 

 

 

 

 

 

DMM

Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról

 

H

 

N

É

A

 

 

5A

Hpt. előírások vizsgálata

 

H

 

N

É

A

 

 

5B

Bankközi állományok adatai

 

H

 

N

É

A

 

 

5H

Határon átnyúló tevékenység

 

 

 

N

É

A

 

 

6B

Lakástakarékpénztár adatai

 

 

 

N

É

A

 

 

6CA

Lakástakarékpénztár – Termékösszetétel (értéken)

 

 

 

N

É

A

 

 

6CB

Lakástakarékpénztár – Termékösszetétel (darabszám)

 

 

 

N

É

A

 

 

6DA

Jelzálog-hitelintézet adatai (forintban)

 

H

 

N

É

A

 

 

6DB

Jelzálog-hitelintézet adatai (EURO, USD, CHF)

 

H

 

N

É

A

 

 

6E

Lakástakarékpénztár – Érvényben lévő szerződések adatai

 

 

 

N

É

A

 

 

6F

Lakástakarékpénztár – Kiutalások (várható) adatai

 

 

 

N

É

A

 

 

6GA

Elszámolóház - Mérlegadatok részletezése

 

H

 

N

É

A

 

 

6GB

Elszámolóház – Bevételi adatok részletezése

 

H

 

N

É

A

 

 

7A

Eszközök – Átlagállományok

 

 

 

N

É

A

 

 

7B

Források – Átlagállományok

 

 

 

N

É

A

 

 

7C

Tájékoztató adatok

 

 

 

N

É

A

 

 

7F

Projektfinanszírozási hitelek

 

 

 

N

É

A

 

 

7G

Önálló zálogjog adatai

 

 

 

N

É

A

 

 

7H

Hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása

 

H

 

N

É

A

 

 

7I

Hitelintézet konzorciális hitelezési tevékenységének adatai

 

 

 

N

É

A

 

 

7J

Hitelintézet kiemelt közvetítő útján végzett záloghitelezési tevékenysége

 

 

 

N

É

A

 

 

7K

Hitelintézet által nyújtott gyűjtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok

 

H

 

N

É

A

 

 

L5

A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok

 

 

N

 

 

 

 

 

8AB

Portfolió összetétel - Kockázatvállalás ügyfelenként a legrégebben lejárt követelés szerint

 

 

 

N

É

A

 

 

8APT

Portfolió elemzés – Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Összesítő

 

H

 

N

É

A

 

 

8APA

Portfolió elemzés – Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Forint

 

H

 

N

É

A

 

 

8APB

Portfolió elemzés – Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Euró

 

H

 

N

É

A

 

 

8APC

Portfolió elemzés – Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Svájci frank

 

H

 

N

É

A

 

 

8APD

Portfolió elemzés – Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Egyéb deviza

 

H

 

N

É

A

 

 

8NACT

Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Összesítő

 

H

 

N

É

A

 

 

8NACA

Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Forint

 

H

 

N

É

A

 

 

8NACB

Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Euró

 

H

 

N

É

A

 

 

8NACC

Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Svájci frank

 

H

 

N

É

A

 

 

8NACD

Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Egyéb deviza

 

H

 

N

É

A

 

 

8C

Értékvesztés és értékvesztés visszaírása

 

 

 

N

É

A

 

 

8D

Céltartalék változása

 

 

 

N

É

A

 

 

8E

Értékelési különbözet változása

 

 

 

N

É

A

 

 

8PBB

Portfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek figyelembevételével

 

 

 

N

É

A

 

 

8PBC

Átstrukturált hitelek állományának alakulása

 

 

 

N

É

A

 

 

8PBF

Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek

 

 

 

N

É

A

 

 

9AA

Kamatkockázat elemzés (HUF)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AB

Kamatkockázat elemzés (EUR)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AC

Kamatkockázat elemzés (USD)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AD

Kamatkockázat elemzés (CHF)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AE

Kamatkockázat elemzés (GBP)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AF

Kamatkockázat elemzés (JPY)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AG1

Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 1. deviza)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AG2

Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 2. deviza)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AG3

Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 3. deviza)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AG4

Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 4. deviza)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AG5

Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 5. deviza)

 

 

 

N

É

A

 

 

9AG6

Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 6. deviza)

 

 

 

N

É

A

 

 

9D

Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok

 

 

 

N

É

A

 

 

9FA

Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I

 

 

 

N

É

A

 

 

9FB

Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II

 

 

 

N

É

A

 

 

9I

Informatikai adatok

 

 

 

N

É

 

 

 

10GA

Legnagyobb betétesek

 

 

 

N

É

A

 

 

10GB

Tulajdonosoktól és személyektől származó források

 

 

 

N

É

A

 

 

10GC

Befektetésektől származó források

 

 

 

N

É

A

 

 

11AA

Tulajdonosi szerkezet 1

 

 

 

N

É

A

 

 

11AB

Tulajdonosi szerkezet 2

 

 

 

N

É

A

 

 

11AC

Szövetkezeti hitelintézetek tagságával és részjegyállományával kapcsolatos adatok

 

 

 

N

É

A

 

 

14A

Mérleg – következő év végére várható állományok

 

 

 

 

É

 

 

V

14B

Eredmény - következő év végére várható adatok

 

 

 

 

É

 

 

V

14HD

Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya

 

H

 

N

É

A

 

 

14ND

Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfólió minősítése

 

 

 

N

É

A

 

 

15B

Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók

ENa

 

 

 

 

 

 

 

15C

Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek

 

 

 

 

 

 

 

V

15D

Kereskedési könyvből nem kereskedési könyvbe átsorolt tételek

 

 

 

 

 

 

 

V

16BA

Ügyfél törzsadatok analitikája*
* a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek

 

 

E

 

 

 

 

 

16BB

Hitelek analitikája*
* a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek

 

 

E

 

 

 

 

 

16BC

Mérlegen kívüli kötelezettségek analitikája*
* a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek

 

 

E

 

 

 

 

 

20AA

Összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója

 

 

 

N

É

A

 

 

20AB

Összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója

 

 

 

N

É

A

 

 

20ABU

Kérdőív az összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolójához

 

 

 

N

É

A

 

 

HAD

Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása (éves)

 

 

 

 

É

 

 

 

HVDN

Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)

 

 

 

N

É

 

 

 

PVAD

Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása (éves)*
* Prudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő pénzügyi vállalkozás

 

 

 

 

É

 

 

 

PVVDN

Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)*
* Prudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő pénzügyi vállalkozás

 

 

 

N

É

 

 

 

A1AB

Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)

 

 

 

 

 

 

 

ÉA

A1AN

Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)

 

 

 

 

 

 

 

ÉA

A1B

Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források)

 

 

 

 

 

 

 

ÉA

A2A

Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás

 

 

 

 

 

 

 

ÉA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelentés gyakoriságának kódja

Rendszeresen küldendő jelentések

 

 

 

 

 

 

 

Na

Napi jelentés

 

 

 

 

 

 

 

H

Havonta küldendő jelentés

 

 

 

 

 

 

 

N

Negyedévente küldendő jelentés

 

 

 

 

 

 

 

É

Évente küldendő jelentés

 

 

 

 

 

 

 

A

Auditált jelentés (évzáráskor )

 

 

 

 

 

 

 

ÉA

Évközi auditált jelentés

 

 

 

 

 

 

 

ENa

Előkészített napi jelentés

 

 

 

 

 

 

 

E

Előkészített jelentés

 

 

 

 

 

 

 

V

Eseti jelentés (változás esetén)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelentés gyakoriságának kódja

Felügyeleti jelentéssel együtt kötelezően beküldendő mellékletek megnevezése

Rövid név

 

 

 

 

 

 

 

N

Negyedévente küldendő jelentés

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója (20AA)

szovjelöf

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója (20AB)

szovjelnöf

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves kérdőíve (20ABU)

szovjelkiv

 

 

 

 

 

 

 

A

Auditált jelentés (évzáráskor )

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója (20AA)

szovjelöf

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója (20AB)

szovjelnöf

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves kérdőíve (20ABU)

szovjelkiv

 

 

 

 

 

 

 

 

Éves beszámoló – mérleg

merleg

 

 

 

 

 

 

 

 

Éves beszámoló – eredménykimutatás

erkim

 

 

 

 

 

 

 

 

Éves beszámoló – cash-flow

cashflow

 

 

 

 

 

 

 

 

Éves beszámoló – kiegészítő melléklet

kiegmell

 

 

 

 

 

 

 

 

Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés

konyvzar

 

 

 

 

 

 

 

 

Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv

kozgyhat

 

 

 

 

 

 

 

 

Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

erfeloszt

 

 

 

 

 

 

 

 

Üzleti jelentés

uzljel

 

 

 

 

 

 

 

ÉA

Évközi auditált jelentés

 

 

 

 

 

 

 

 

Évközi auditált beszámoló – mérleg

evkmerleg

 

 

 

 

 

 

 

 

Évközi auditált beszámoló – eredménykimutatás

evkerkim

 

 

 

 

 

 

 

 

Évközi audit – Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés

evkkonyvzar

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 2013: CXLIII. törvény 173. § 8. pontja hatályon kívül helyezte 2013. október 1. napjával.

2

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Ha a hitelintézet a saját teljesítményű eszközeit aktiválja, az aktivált előállítási költségek (közvetlen önköltség) az eredménykimutatásban, az általános igazgatási költségek között már nem szerepelnek az alábbi könyvelési lépések eredőjeként: 1. Növeli az általános igazgatási költségeket a Saját előállítású eszközök előállítási költségeinek elszámolása a felmerüléskor (Tartozik: 5… számlák, Követel: 4… számlák). 2.A saját előállítású eszközök aktiválásakor csökken az általános igazgatási költségek az elszámolt előállítási költségekkel azonos értékben, mivel a Saját előállítású eszközök állományba vételét (Tartozik: 13… számlák) az 5-ös számlaosztályon belüli Aktivált saját teljesítmények értéke számlával szemben (Követel: 58 … számlák) kell végrehajtani a számviteli szabályoknak megfelelően.

5

A lejárt oszlopban csak a már esedékessé vált, de az esedékesség időpontjáig meg nem fizetett tőke, kamat és egyéb követeléseket kell szerepeltetni. A vonatkozási dátumot követően esedékes követelések pénzáramlásai a Lejárt tételek miatti korrekciók blokkban kerülnek kivezetésre.

6

Ezek a tételek gyakorlatilag az úton lévő tételeket tartalmazzák.

7

Ez esetben egy három hónapos, folyamatosan megújuló lekötött betétet a hátralévő lejárat szerint, azaz szerződéskötéskor pl. a 31-90 napos kategóriába kell besorolni.

8

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. esetében a 2001. évi XX. törvényt is figyelembe kell venni.

9

Pl. ha az érték 124 ezer Ft, akkor a mezőbe 0,124, illetve, ha a mutató 0,46451, akkor 46,45 lesz a beírandó adat.

10

Pl. A 2003. évi szerződések – tekintettel a nyolc éves futamidejű szerződésekre is – legalább 2011. I. negyedévéig biztosan jelentendők.

11

Kapcsolt vállalkozások az Szmt. szerint kapcsolt vállalkozásként meghatározott vállalkozások.

12

Például egy áprilisi kötésű júniusi három hónapos tőzsdei kamatláb ügyletet úgy kell tekinteni, mint egy 5 hónapos hosszú pozíciót és egy két hónapos rövid pozíciót.

13

Például egy 400 M Ft-os hitelkeretet, amelynek a lehívási valószínűsége 50%, és a valószínűsített lehívási időpontja szeptember, átárazódása pedig 3 havonta történik, szeptembernek megfelelő lejárati sávban 200 M Ft értékben, mint mérlegen kívüli kötelezettséget, a decembernek megfelelő lejárati sávban pedig 200 M Ft értékben, mint mérlegen kívüli követelést kell feltüntetni, a hitelkereteknek megfelelő soron.

14

A nemzetgazdasági ágak, ágazatok TEÁOR számjele és az adatszolgáltatásban feltüntetendő PSZÁF betűjel közötti összefüggés tábla elérési útvonala a PSZÁF honlapon:
http://www.pszaf.hu/intezmenyeknek/bal_menu/adatszolgaltatas/adatszolgaltatas_hitelintezetek 4. Kapcsolódó előírások, technikai segédletek menüpont

15

Az ettől eltérő esetek külön feltüntetésre kerültek.

16

az ettől eltérő összehasonlítást ki kell emelni.

17

Felügyeleti engedély alapján is változhat a bevonandó vállalkozások köre, ebben az esetben a felügyeleti engedélynek megfelelően kell bővíteni a bevontak jelzését. (pl. Bi= biztosító, Ny= nyugdíjpénztár )

18

A hitelintézeti kérelem alapján, vagy az ellenőrzés során felmerült változások miatti adatszolgáltatási kötelmekre a hitelintézetnek fel kell készülni.

19

„6. hitelező: lakáshitel-szerződésből eredő követeléssel rendelkező személy”

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére