3062/2013. (II. 28.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2013.02.28.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t :

Az Alkotmánybíróság a Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.II.140/2012/41. számú ítélete, valamint a Fővárosi Bíróság 2.B.411/2003/434. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó a Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.II.140/2012/41. számú, valamint az annak alapjául szolgáló, a Fővárosi Bíróság által meghozott 2.B.411/2003/434. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

[2] 2. Az Alkotmánybíróság eljárásának alapját képező, a Fővárosi Főügyészség KÜO.3390/2000. számú vádirata alapján indult büntető ügyben az indítványozóval, mint I. rendű vádlottal szemben a Fővárosi Bíróság (Fővárosi Törvényszék) a 2.B.411/ 2003/434. számú, elsőfokú ítéletével 5 rendbeli, a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt 3 év 6 hónapi börtönbüntetést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a Bf.II.140/2012/41. számú jogerős ítéletében az elsőfokú határozatot az indítványozó vonatkozásában lényegében (a terhére rótt bűncselekmény minősítését és a kiszabott büntetést illetően) helybenhagyta.

[3] Az indítványozó álláspontja szerint mind a Debreceni Ítélőtábla, mind pedig a Fővárosi Bíróság döntése és eljárása alaptörvény-ellenes volt, amennyiben azok sértették a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogát [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés], valamint a védelemhez való jogát [Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdés]. A panaszos meglátása szerint a határozatok emellett ellentétesek a jogállamiságból levezett jogbiztonság alkotmányos követelményével, illetőleg a hatalommegosztás elvével [Alaptörvény B. cikk (1) bekezdés], valamint a bírói függetlenség elvével is [Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdés]. Az indítványozó lényegében azt sérelmezi, miszerint az ügyben eljárt büntetőbíróságok olyan vádirat alapján jártak el, amely nem felelt meg az elbíráláskor hatályos büntető eljárási törvény törvényes vádra vonatkozó előírásainak.

[4] A 2000-ben megindult büntetőeljárásban a Fővárosi Főügyészség 2003. június 23. napján nyújtott be vádiratot a Fővárosi Bírósághoz. Időközben, 2006. július 1-ei hatállyal módosultak a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény (a továbbiakban: Be.) törvényes vádra vonatkozó rendelkezései (2. §, 217. §). Az indítványozó azt sérelmezi, hogy a szóban forgó módosítást követően az ügyész nem korrigálta (egészítette ki/módosította) a három évvel korábban benyújtott vádiratot a Be. törvényes vádra vonatkozó új rendelkezéseinek megfelelően. Álláspontja szerint a bíróság alaptörvény-ellenes módon járt el, amikor nem hívta fel az ügyészt a vádirat megfelelő kiegészítésére, illetőleg a „korrekció” elmaradására tekintettel – törvényes vád hiánya miatt – nem szüntette meg a büntetőeljárást. A Be. 11. § (1) bekezdése akként rendelkezik ugyanis, hogy a büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályos szabályok szerint kell lefolytatni. A Be. 605. § (2) bekezdése pedig – a szóban forgó eljárásjogi szakkérdést illetően – úgy rendelkezik, hogy „[a]z e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt e törvény másként szabályozza”. Az indítványozó szakjogi álláspontja szerint a fenti átmeneti rendelkezés a jelen esetben nem alkalmazható, azaz a vádiratnak – az eljárás egésze folyamán – meg kell felelnie a vádirati kellékekre vonatkozó, aktuálisan hatályos eljárási szabályoknak, következésképpen az ügyész a 2006-os módosítás után köteles lett volna a vádiratot az új szabályozás szerint kiigazítani. Ezt az érvelést azonban mind az elsőfokú, mind pedig a jogerős határozatot hozó másodfokú bíróság elvetette, a vád törvényességével kapcsolatos döntéseiket a Be. 605. § (2) bekezdésére alapították. Az indítványozó mindezekkel összefüggésben az alábbiakat rögzítette: A Fővárosi Főügyészség vádirata „súlyos, a vádirat törvényességét érintő hiányosságban szenvedett, […] nem tartalmazza az egyes vádlottak pontos cselekvőségét és több törvényi tényállási elemet, […] nem felel meg a jelenleg hatályos Be. 2. § (2) bekezdése szerinti kritériumoknak, mert nem tartalmaz konkrétan körülírt cselekményt és nem tartalmazza az azokat alátámasztó bizonyítékokat sem, […] nem elég részletes, nem elég alapos az egyes terheltek cselekvőségét, illetve az egyes vádpontok szerinti gazdasági eseményeket illetően.” Az indítványozó leszögezte továbbá, hogy az Ítélőtábla „tévesen, alaptörvény-ellenesen alkalmazta a Be. 605. §-át, […] figyelmen kívül hagyta a vádra vonatkozó törvényi feltételeket.”. Az indítványozó álláspontja szerint mindez sérti a tisztességes eljáráshoz, ezzel összefüggésben pedig a védelemhez való alapjogát, emellett a bíróság eljárás ellentétes a jogbiztonság és a hatalommegosztás, továbbá a bírói függetlenség elvével is.

[5] 3. Az Abtv. 56. §-a alapján az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, ennek során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.

[6] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 31–52. §-aiban foglalt formai feltételeknek. Az Abtv. 27. §-ára figyelemmel az indítványozó érintettnek tekinthető, aki jogorvoslati jogát kimerítette, az általa támadott bírósági döntés felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság még nem végezte el.

[7] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában foglalt törvényi feltételeknek azonban nem felel meg. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A vizsgált esetben nem állapítható meg sem az, hogy az indítvány alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel, sem pedig az, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség állna fenn.

[8] Az indítványozó tulajdonképpen az alapügyben eljárt első-és másodfokú bíróságok büntető eljárásjogi törvényhez kapcsolódó jogértelmezését vitatja, jelesül azt, hogy a törvényes vád kritériumaira vonatkozó törvényi rendelkezések – az eljárás folyamán bekövetkező – módosulása azzal a következménnyel jár-e, hogy a már benyújtott (és a benyújtáskor hatályos szabályoknak egyébként megfelelő) vádiratot az újabb szabályoknak megfelelően „át kell-e alakítania” az ügyésznek. Az indítványozó a tisztességes eljáráshoz való jog és ezzel összefüggésben a védekezéshez való alapjog sérelmét tehát lényegében azáltal látja megvalósulni, hogy a bíróság ezen érvelését nem osztotta, a vádirat pedig az új, 2006. július 1-jén hatályba lépett szabályozásban szereplő kritériumoknak nem felelt meg.

[9] Annak vizsgálata, hogy egy adott eljárásjogi aktus a vonatkozó törvényi rendelkezésnek megfelel-e, avagy sem, (különösen pedig az, hogy az adott aktusra a korábban hatályos, avagy az azt követő törvényi rendelkezés alkalmazandó-e) nem feladata az Alkotmánybíróságnak, az a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik. Ahogy maga az indítvány is helyesen rögzíti, a 6/1998. (III. 11.) AB határozatában az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy a tisztességes eljárás „olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 98.]. A 14/2002. (III. 20.) AB határozatában pedig az Alkotmánybíróság a következőket mondta ki: „A terhelt számára a jogszerű és eredményes védekezéshez elengedhetetlen annak ismerete, hogy milyen tények, összefüggések, adatok alapján, milyen bűncselekmény miatt kerül sor vele szemben a felelősségre vonását célzó bírósági eljárás lefolytatására. A vád pontos ismerete biztosíthatja a védelem számára – többek között – a bűnösség vagy a minősítő körülmények fennállásának hiányát jelentő, illetőleg a cselekmény privilegizált megalapozó ok-okozati összefüggésekre vonatkozó bizonyítékok feltárását, a cselekmény elbírálása szempontjából jelentős motívumokra, enyhítő körülményekre történő figyelemfelhívás lehetőségét.” [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 107.]. A tisztességes eljáráshoz való jog, illetőleg a védekezéshez való jog esetleges sérelmének vizsgálatakor tehát az alkotmányjogi szempontú vizsgálódásnak nem az a tárgya, hogy az adott eljárásjogi aktus (vádirat) megfelel-e a vonatkozó szakági törvény rendelkezéseinek, hanem az, hogy valamennyi körülmény együttes figyelembevétele mellett, az eljárás egészére tekintettel megfelelte-e az eljárás a szóban forgó alkotmányos előírásnak.

[10] Sem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből, sem pedig annak (3) bekezdéséből nem vezethető le semmilyen alkotmányos – „mennyiségi, vagy minőségi” – előírás a vádirat konkrét tartalmát illetően. A büntetőeljárás alapját képező, és a védekezés irányát befolyásoló ügyészi aktussal, azaz a vádirattal szemben az Alaptörvény általánosságban azt a követelményt támasztja, hogy az alkalmas kiindulópont legyen a terhelti védekezés előterjesztéséhez, írja tehát körül azt a cselekményt, amely miatt a terheltet az állami büntetőhatalom felelősségre kívánja vonni, ismerhesse meg a tények és egyéb körülmények azon körét, amelyeken belül védekezésre kényszerül, és azokat az adatokat, amelyek a terhére rótt cselekmény elkövetését és a bűnösségét a vádhatóság álláspontja szerint bizonyítják. Ennél konkrétabb, a vádirat egyes kellékeire, az egyes elemek pontosságára, vagy részletességére vonatkozó szabályt az Alaptörvény értelemszerűen nem ad, ilyen tartalom sem a panaszos által felhívott, sem az Alaptörvény egyéb rendelkezéséből nem vezethető le. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálatát alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásban alapjogi sérelem alapozza meg. A jelen esetben azonban olyan körülményre az indítványozó nem hivatkozik, amely alapján akár a tisztességes eljáráshoz való jog, akár ezen belül a védekezéshez való jog sérelmét valószínűsíteni lehetne. Önmagában az, hogy a vádirat nem felelt meg az azzal szemben támasztott törvényi követelményeknek, alapjogi sérelmet még nem feltételez. (Megjegyzendő mindemellett, hogy a vádirat nemhogy olyan mértékű hiányosságban nem szenved, amely az alapjogi sérelem bekövetkezésének lehetőségét vetné fel, de az – figyelemmel a Debreceni Ítélőtábla határozatában tett megállapításokra is – a Be. vonatkozó előírásainak, a büntető igazságszolgáltatás gyakorlatának is megfelel.)

[11] Mindezekre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt törvényi követelményeknek, ezért az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az Abtv. 29. §-a, továbbá az 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panasz befogadását visszautasította.

Budapest, 2013. február 18.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró

	Dr. Balogh Elemér s. k.,				Dr. Pokol Béla s. k.,
			alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Stumpf István s. k.,		Dr. Szívós Mária s. k.,
			alkotmánybíró			előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3423/2012.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek