• Tartalom

41/2013. (V. 28.) VM rendelet

41/2013. (V. 28.) VM rendelet

a vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről1

2014.09.06.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet 1. melléklete tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó azon szakképesítések felsorolását, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelet 2. mellékletével kerülnek kiadásra.

(2) E rendelet 3. melléklete tartalmazza az egyes szakmacsoportok tekintetében a szakképzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák felsorolását.

(3) E rendelet 4. melléklete tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendeletben (a továbbiakban: 37/2003. OM rendelet), az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben (a továbbiakban: 1/2006. OM rendelet), az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: 133/2010. Korm. rendelet) és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: 150/2012. Korm. rendelet) szereplő szakképesítésekre – külön jogszabályok alapján – megszerzett jogosultságok megfeleltetését.

2. § Az e rendelet 2. mellékletében kiadásra kerülő szakmai és vizsgakövetelmények II. pontjában feltüntetett szakmai előképzettségen túl az adott szakképesítés tekintetében szakmai előképzettségnek kell tekinteni

a) az állam által elismert, korábbi jogszabályok alapján kiadott azonos megnevezésű szakképesítéseket, szakmunkás képesítéseket, technikus képesítéseket, valamint

b) a 2. melléklet II. pontjában nevesített szakképesítéseknek megfelelő munkakör betöltésére képesítő, korábbi jogszabály alapján kiadott egyéb képesítéseket is.

3. §2

4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 3. § 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3) Az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos szakmai és vizsgakövetelményeket megállapító rendelet alapján kell befejezni.

1. melléklet a 41/2013. (V. 28.) VM rendelethez3


A vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe utalt azon szakképesítések felsorolása,
amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

 

A

B

C

Sorszám

Szakképesítés
azonosító száma

Szakképesítés/részszakképesítés/
szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

1.

55

621

01

Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

Mezőgazdaság

2.

31

621

01

Állatgondozó

Mezőgazdaság

3.

35

621

01

Állattartó szakmunkás

Mezőgazdaság

4.

54

621

01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Mezőgazdaság

5.

31

621

02

Aranykalászos gazda

Mezőgazdaság

6.

35

813

01

Belovagló

Mezőgazdaság

7.

35

621

02

Biogazdálkodó

Mezőgazdaság

8.

31

541

01

Bolti hentes

Élelmiszeripar

9.

55

541

01

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

Élelmiszeripar

10.

31

541

02

Borász

Élelmiszeripar

11.

55

541

02

Cukor- és édesipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

12.

21

814

01

Családellátó

Mezőgazdaság

13.

 

 

 

 

 

14.

21

541

01

Csontozó munkás

Élelmiszeripar

15.

51

581

01

Digitálistérkép- kezelő

Mezőgazdaság

16.

34

622

01

Dísznövénykertész

Mezőgazdaság

17.

34

541

01

Édesipari termékgyártó

Élelmiszeripar

18.

31

624

01

Elektromos halászgép kezelője

Mezőgazdaság

19.

54

541

01

Élelmiszeripari analitikus technikus

Élelmiszeripar

20.

54

521

01

Élelmiszeripari gépésztechnikus

Élelmiszeripar

21.

31

541

03

Élelmiszeripari laboráns

Élelmiszeripar

22.

34

541

02

Élelmiszeripari szakmunkás

Élelmiszeripar

23.

54

541

02

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripar

24.

54

623

01

Erdészeti és vadgazdálkodási technikus

Mezőgazdaság

25.

54

521

02

Erdészeti gépésztechnikus

Mezőgazdaság

26.

34

623

01

Erdészeti szakmunkás

Mezőgazdaság

27.

21

623

01

Erdőművelő

Mezőgazdaság

28.

55

541

03

Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

29.

31

623

01

Fakitermelő

Mezőgazdaság

30.

31

811

01

Falusi vendéglátó

Mezőgazdaság

31.

54

581

01

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

Mezőgazdaság

32.

55

581

01

Földügyi térinformatikai szaktechnikus

Mezőgazdaság

33.

 

 

 

 

 

34.

34

621

01

Gazda

Mezőgazdaság

35.

35

622

01

Gyógy- és fűszernövénytermesztő

Mezőgazdaság

36.

31

541

04

Gyümölcspálinka-gyártó

Élelmiszeripar

37.

34

624

01

Halász, haltenyésztő

Mezőgazdaság

38.

52

621

01

Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

Mezőgazdaság

39.

31

624

02

Horgásztókezelő

Mezőgazdaság

40.

31

851

01

Hulladékfeldolgozógép-kezelő

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

41.

32

851

01

Hulladékfelvásárló és -telepkezelő

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

42.

55

850

01

Hulladékgazdálkodó szaktechnikus

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

43.

21

851

01

Hulladékgyűjtő és -szállító

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

44.

21

851

02

Hulladékválogató és -feldolgozó

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

45.

55

541

04

Hús- és baromfiipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

46.

34

541

03

Húsipari termékgyártó

Élelmiszeripar

47.

31

541

05

Húskészítmény gyártó

Élelmiszeripar

48.

51

581

02

Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző

Mezőgazdaság

49.

31

622

01

Kertépítő és -fenntartó

Mezőgazdaság

50.

34

622

02

Kertész

Mezőgazdaság

51.

55

622

01

Kertészeti szaktechnikus

Mezőgazdaság

52.

21

622

01

Kerti munkás

Mezőgazdaság

53.

31

541

06

Keveréktakarmány-gyártó

Élelmiszeripar

54.

54

850

01

Környezetvédelmi technikus

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

55.

51

850

01

Környezetvédelmi ügyintéző

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

56.

55

850

02

Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

57.

32

621

01

Kutyakozmetikus

Mezőgazdaság

58.

35

623

01

Lakott-területi fakitermelő

Mezőgazdaság

59.

21

621

01

Lóápoló és gondozó

Mezőgazdaság

60.

54

812

02

Lovastúra-vezető

Vendéglátás-turisztika

61.

34

621

02

Lovász

Mezőgazdaság

62.

55

541

05

Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

63.

32

621

02

Méhész

Mezőgazdaság

64.

21

215

02

Mézeskalács-készítő

Élelmiszeripar

65.

34

811

02

Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó

Mezőgazdaság

66.

34

521

08

Mezőgazdasági gépész

Mezőgazdaság

67.

54

521

05

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Mezőgazdaság

68.

35

521

02

Mezőgazdasági gépjavító

Mezőgazdaság

69.

21

621

02

Mezőgazdasági munkás

Mezőgazdaság

70.

54

621

02

Mezőgazdasági technikus

Mezőgazdaság

71.

34

541

04

Molnár

Élelmiszeripar

72.

21

623

02

Motorfűrész-kezelő

Mezőgazdaság

73.

55

621

02

Növényvédelmi szaktechnikus

Mezőgazdaság

74.

55

850

03

Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

75.

54

581

02

Parképítő és fenntartó technikus

Mezőgazdaság

76.

21

622

02

Parkgondozó

Mezőgazdaság

77.

35

521

03

Patkolókovács

Mezőgazdaság

78.

34

541

05

Pék

Élelmiszeripar

79.

31

541

07

Sajtkészítő

Élelmiszeripar

80.

35

811

01

Sommelier

Élelmiszeripar

81.

31

541

08

Sörgyártó

Élelmiszeripar

82.

35

541

01

Speciális állatfeldolgozó

Élelmiszeripar

83.

55

541

06

Sütő- és cukrászipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

84.

21

541

02

Sütőipari és gyorspékségi munkás

Élelmiszeripar

85.

34

541

06

Szőlész-borász

Élelmiszeripar

86.

55

541

07

Tartósítóipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

87.

55

581

02

Távérzékelési szaktechnikus

Mezőgazdaság

88.

55

541

08

Tejipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

89.

31

541

09

Tejtermékgyártó

Élelmiszeripar

90.

55

850

04

Települési környezetvédelmi szaktechnikus

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

91.

51

581

03

Térinformatikai ügyintéző

Mezőgazdaság

92.

55

581

03

Térképész szaktechnikus

Mezőgazdaság

93.

55

850

05

Természetvédelmi szaktechnikus

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

94.

31

541

10

Üdítőital-ipari termékgyártó

Élelmiszeripar

95.

21

541

03

Vágóhídi munkás

Élelmiszeripar

96.

55

581

04

Vidékfejlesztési szaktechnikus

Mezőgazdaság

97.

31

541

11

Vincellér

Élelmiszeripar

98.

31

215

01

Virágbolti eladó

Mezőgazdaság

99.

35

215

02

Virágdekoratőr

Mezőgazdaság

100.

31

215

02

Virágkötő

Mezőgazdaság

101.

34

215

04

Virágkötő és virágkereskedő

Mezőgazdaság

102-107.

 

 

 

 

 

108.

31

541

12

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó

Élelmiszeripar

109.

35

622

02

Zöldség- és gyümölcstermesztő

Mezőgazdaság

2. melléklet a 41/2013. (V. 28.) VM rendelethez4



Az 1. sorszámú Agrár áruforgalmazó szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés
szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 621 01

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 621 02 Mezőgazdasági technikus

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3131

Mezőgazdasági technikus

Falugazdász (technikus)

3.1.3.

Háztáji mezőgazdasági technikus

3.1.4.

Mezőgazdasági asszisztens

3.1.5.

Mezőgazdasági technikus


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Vállalkozást működtet
Mezőgazdasági áruforgalmi tevékenységet folytat
Marketing tevékenységet folytat
Agrár-áruforgalmi terméket, árut felismer, vizsgál, minősít
Ügyviteli, illetve adminisztrációs tevékenységet végez

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-     alkalmazottként vagy önálló vállalkozás keretei között mezőgazdasági termékek felvásárlására, tárolási, kezelési, minősítési, értékesítési feladatok elvégzésére, szervezésére, ügyintézésére a közgazdasági, marketing, kereskedelmi, mezőgazdasági, számviteli és adminisztrációs ismeretek birtokában
-     a mezőgazdasági vállalkozások eszköz- és anyagigényének, finanszírozási lehetőségeinek és adózási feltételeinek ismeretében tevékeny, alkotó módon elősegíteni a mezőgazdasági vállalkozás mindenkori piaci viszonyokhoz való gyors alkalmazkodását
-     munkavégzése során figyelembe venni a munka-, tűz- és környezetvédelmi, állatvédelmi, személyi- és termék- és élelmiszerhigiéniai szabályokat, biztonsági előírásokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11055-12

Agrár- és élelmiszeripari termékek forgalmazása

4.4.

11056-12

Marketing ismeretek (agrárágazat)

4.5.

11057-12

Adminisztrációs és ügyviteli feladatok


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11055-12

Agrár- és élelmiszeripari termékek forgalmazása

írásbeli

5.2.4.

11056-12

Marketing ismeretek (agrárágazat)

írásbeli

5.2.5.

11057-12

Adminisztrációs és ügyviteli feladatok

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Agrártermékek forgalmazásával kapcsolatos gyakorlati feladat végrehatása

A vizsgafeladat ismertetése:

Termékek, termények, áruforgalmazásban alkalmazott eszközök felismerése
-    felismeri a fontosabb növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti, erdészeti, élelmiszeripari termékeket, terményeket, a jellemző kártevőket, kórokozókat,
-    felismeri az áruforgalmazásban nélkülözhetetlen csomagolóeszközöket.
(Időtartama: 30 perc, aránya: 10 %)

Manuális feladatok
-    növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti termékeket szabvány szerint minősít,
-    laboratóriumi vizsgálatokat végez,
-    irodai eszközöket kezel, leltározási feladatokat végez.
(Időtartama: 120 perc, aránya: 20 %)

Adminisztráció
-    üzleti leveleket ír,
-    szerződéseket készít,
-    bizonylatokat tölt ki.
(Időtartama: 60 perc, aránya: 15 %)

Szakmai szoftverek használata
-    termeléshez kapcsolódó programokat kezel,
-    pénzügyi programot használ,
-    humánerőforrás programot kezel,
-    készletnyilvántartás végez,
-    alapvető könyvviteli munkákat végez.
(Időtartama: 60 perc, aránya: 15 %)

A vizsgafeladat időtartama: 270 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Áruforgalmazási ismeretek (70%) és az agrár-közgazdaságtan (30%) témaköreiből összeállított komplex írásbeli vizsgatétel.

A vizsgafeladat ismertetése:
-    az írásbeli vizsga egy 30 pontos esszékérdés és egy 70 pontos feladatlap megoldásából áll,
-    az írásbeli esszéfeladat csak az áruforgalmazási ismeretek tananyagából kerülhet ki

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Marketingtevékenységgel kapcsolatos ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok közül a Marketing ismeretek modul következő témaköreit tartalmazza:

-    a szervezeti piacok,
-    a piaci kockázatok és mérséklésük formái,
-    a piaci szegmentálás és piaci pozícionálás,
-    a termék és szolgáltatás tényezői,
-    a marketing-mix elemei,
-    marketing a vállalati szervezetben,
-    marketing stratégiák,
-    a marketingkutatás folyamata,
-    piackutatás,
-    nemzetközi marketing

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc)
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység tételsorait az adott vizsgacsoportban vizsgázó jelöltek száma, a képző és vizsgáztató intézmény sajátosságai alapján úgy kell elkészíteni, hogy vizsgafeladatonként (manuális feladatok, adminisztráció, szakmai szoftverek használata) legalább 10-10 tétel legyen.

A vizsgára előkészített felismerendő dolgok száma minimum 150 kell, hogy legyen (megadott lista figyelembe vételével), ebből a vizsgázónak a kijelölt min. 30 db-ot kell felismernie és legfeljebb 40%-ot tévedhet.

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Munkabiztonsági berendezések

6.3.

Környezetvédelmi berendezések

6.4.

Irodafelszerelések

6.5.

Számítógép

6.6.

Nyomtató

6.7.

Tehermozgatás gépei, eszközei

6.8.

Polcrendszerek

6.9.

Csomagológépek

6.10.

Mérlegek

6.11.

Internet kapcsolat

6.12.

Szakirányú jogszabály gyűjtemény

6.13.

Szabványok

6.14.

Raktári berendezések

6.15.

Laboreszközök

6.16.

Szakmai szoftverek


7. EGYEBEK


A 2. sorszámú Állatgondozó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 621 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Állatgondozó

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6130

Vegyesprofilú gazdálkodó

Állat- és növénytermesztő


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az állatgondozó általános állattenyésztési szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges, fizikai és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakember, aki irányítás alatt képes munkát végezni.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    Tartástechnológiai feladatokat végrehajtani
-    Állatot takarmányozni
-    Gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni
-    Környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 01

Gazda

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10997-12

Állattartás

4.4.

11000-12

Mezőgazdasági géptan


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10997-12

Állattartás

szóbeli

5.2.4.

11000-12

Mezőgazdasági géptan

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Állattartási, gépüzemeltetési és karbantartási feladatok végrehajtása

A vizsgafeladat ismertetése:
Állattartási feladat végrehajtása (pl. takarmány-előkészítés, -kiosztás, itatás, kitrágyázás, állatápolás, legeltetés, trágyakezelés, takarítás, fertőtlenítés, beállítás, üzemeltetés, alkalmazás, alapvető vizsgálatok elvégzése), felismerési feladat (pl. csontok, testtájak, tenyésztett állatok fajtái és típusai, tenyésztett állatfajok, ivarzó, valamint beteg állat, takarmányok). Az összeállított valamennyi tétel tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt.
Karbantartással, beállítással kapcsolatos feladat végrehajtását.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Állattartás elméleti ismeretei

A vizsgafeladat ismertetése: Szóbeli vizsga a központilag összeállított általános és részletes állattenyésztési elméleti ismeretekből áll.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Állatjelölő eszközök

6.3.

Elletés, fiaztatás eszközei

6.4.

Anyaállat és újszülött ápolásához szükséges eszközök

6.5.

Mérlegek

6.6.

Ló, szarvasmarha, sertés, juh ápolás és gondozás eszközei

6.7.

Villanypásztor berendezés és tartozékai

6.8.

Gépkarbantartás szerszámai, eszközei

6.9.

Kéziszerszámok

6.10.

Szerelőszerszámok

6.11.

Építőipari kisgépek

6.12.

Egyéni védőfelszerelés

6.13.

Munkabiztonsági berendezések


7. EGYEBEK




A 3. sorszámú Állattartó szakmunkás megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 621 01

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Állattartó szakmunkás

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:     

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 34 621 01 Gazda

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6121

Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő

Báránygondozó

3.1.3.

Borjúgondozó

3.1.4.

Csikógondozó

3.1.5.

Ellető tehenész

3.1.6.

Fejő

3.1.7.

Gépi fejő

3.1.8.

Hízósertés-gondozó

3.1.9.

Juhgondozó

3.1.10.

Kocagondozó

3.1.11.

Malacnevelő

3.1.12.

Nagyállattartó

3.1.13.

Növendékbika-gondozó

3.1.14.

Növendéküsző-gondozó

3.1.15.

Sertésgondozó

3.1.16.

Sertéshízlaló

3.1.17.

Sertésnevelő

3.1.18.

Sertéstelepi gondozó

3.1.19.

Süldőnevelő

3.1.20.

Szarvasmarha-gondozó

3.1.21.

Szarvasmarha-telepi gondozó

3.1.22.

Tehenész

3.1.23.

Tehenész, tehéngondozó

3.1.24.

Tehenészeti állatgondozó

3.1.25.

Tejtermelő

3.1.26.

Üszőgondozó

3.1.27.

Üszőnevelő


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az állattartó szakmunkás feladata a gazdasági állatok tartása és takarmányozása az állathigiéniai, állatjóléti, munka-, tűz- és környezetvédelmi követelmények betartása mellett.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    Állatjólléti, állategészségügyi és higiéniai feladatokat ellátni
-    Elvégezni a takarítási/tisztítási és fertőtlenítési feladatokat    
-    Takarmányozni, etetni és itatni az állatokat
-    Gondozni az állatokat
-    Elvégezni a szaporítási és utódgondozási feladatot
-    Elvégezni a karbantartást
-    Elvégezni a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi feladatokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 01

Gazda

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11003-12

Az állat és környezete, állathigiéniai feladatok

4.4.

11004-12

Takarmányozás

4.5.

11005-12

Szaporítás és utódgondozás feladatai


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.



5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11003-12

Az állat és környezete, állathigiéniai feladatok

írásbeli

5.2.4.

11004-12

Takarmányozás

írásbeli

5.2.5.

11005-12

Szaporítás és utódgondozás feladatai

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Tartási, állathigiéniai, szaporítási, utódgondozási feladatok és takarmányozási feladatok végrehajtása

A vizsgafeladat ismertetése:
-    Gyakorlati feladat végrehajtása az állattartás, állathigiénia, állatszaporítás és utódgondozás területén (pl. ivarzó egyedek kiválasztása, jelölése, elléshez szükséges eszközök előkészítése stb.) és;

-    Az adott állatfajnak megfelelően a rendelkezésre álló takarmányok vizsgálata, előkészítése, tervezése, kimérése és kiadagolása.

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Állattartás, felnevelés és takarmányozás elméleti ismeretei

A vizsgafeladat ismertetése:

Szóbeli vizsga a központilag összeállított állattartási, állategészségügyi, állatszaporítási, utódgondozási és takarmányozástani feladatokból

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Etető-, itatóberendezések

6.3.

Önitatók, önetetők

6.4.

Keltetőgép

6.5.

Takarítóeszközök

6.6.

Takarmány-előkészítő és -keverő gépek, eszközök

6.7.

Számítógép (szakmai szoftverek)

6.8.

Állategészségügyi eszközök, tartozékok

6.9.

Egyéni védőfelszerelés

6.10.

Munkabiztonsági berendezések

6.11.

Környezetvédelmi berendezések

6.12.

Állatjelölő eszközök

6.13.

Állatgyógyászati eszközök

6.14.

Elletés, fiaztatás eszközei

6.15.

Anyaállat és újszülött ápolásához szükséges eszközök

6.16.

Mérlegek

6.17.

Ló, szarvasmarha, sertés, juh ápolás és gondozás eszközei

6.18.

Villanypásztor berendezés és tartozékai



7. EGYEBEK

A 2. Egyéb adatok fejezet 2.2 alpontjában a szakmai előképzettségként a Gazda alap-szakképesítésen túl a következő szakmai végzettségek fogadhatók el:

54 621 02 Mezőgazdasági technikus
54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó
54 621 02 0010 54 01 Agrárrendész
54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus
54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus
33 621 02 1000 00 00 Gazda
31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat)
31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske)
31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés)
31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha)
31 6203 02 Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)

A 4. sorszámú Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 621 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra,
a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3131

Mezőgazdasági technikus

Élőállat minősítő (mezőgazdasági)

3.1.3.

Háztáji mezőgazdasági technikus

3.1.4.

Karantén felügyelő

3.1.5.

Mezőgazdasági laboratóriumi technikus

3.1.6.

Tenyészállatteljesítmény-vizsgáló

3.1.7.

3341

Állatorvosi asszisztens

Állategészségőr

3.1.8.

Állat-egészségügyi asszisztens

3.1.9.

Állat-egészségügyi technikus

3.1.10.

Állatklinikai asszisztens

3.1.11.

Állatkórházi ápoló

3.1.12.

Állatorvosi szaksegéd (felcser)

3.1.13.

Betegállat-gondozó

3.1.14.

Boncolási asszisztens (állatorvosi)

3.1.15.

Egészségügyi állatgondozó

3.1.16.

Gyógyszeres állatgondozó

3.1.17.

Sterilizációs asszisztens (állatorvosi)

3.1.18.

6130

Vegyes profilú gazdálkodó

Önálló gazda

3.1.19.

Őstermelő

3.1.20.

6121

Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő

Juhtartó és – tenyésztő

3.1.21.

Lótenyésztő

3.1.22.

Nagyállattartó

3.1.23.

Sertéstartó és –tenyésztő

3.1.24.

Szarvasmarhatartó és -tenyésztő

3.1.25.

Tehenész műszakvezető

3.1.26.

6122

Baromfitartó és -tenyésztő

Baromfitartó és -tenyésztő

3.1.27.

Keltetőgép-kezelő

3.1.28.

Pulykatenyésztő


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus képes a termelési, üzemeltetési folyamatok előkészítésében és lebonyolításában önálló feladatok elvégzésére, középszintű vezetői, valamint magasabb igényű fizikai munkakörök ellátására. A piac igényeinek megfelelő minőségű, higiénikus, a környezet- és állatvédelmi előírások betartásával készült állati eredetű termékeket állít elő, menedzseli a termelést. A mezőgazdasági telepeken és családi gazdaságokban gazdasági állatok elhelyezésével, felnevelésével, hízlalásával, szaporításával foglalkozik. Gondoskodik az állatok elhelyezéséről, szervezi, elvégzi, ill. elvégezteti az állattenyésztési munkákat. Ellenőrzi, karbantartja, üzemelteti az állattenyésztés gépeit, és az állattartó épületeket.
Állat-egészségügyi ismereteinek birtokában gondoskodik az állatok szakszerű, higiénikus elhelyezéséről, felismeri a beteg állatokat. Munkája során szoros kapcsolatot tart az állatorvossal. Segédkezik a betegvizsgálat, betegellátás, szűrővizsgálatok, kórboncolás, sebészeti, szaporodásbiológiai, járványvédelmi, élelmiszerhigiéniai és egyes hatósági feladatok végrehajtásában, valamint állatjóléti, állathigiéniai, prevenciós feladatokat lát el.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    piackutatáson alapulóan megtervezni, elindítani a vállalkozását
-    pénzügyi tervezés, hitel és pályázati források biztosítása útján működtetni vállalkozását
-    anyagbeszerzési, készletezési és értékesítési tevékenységet folytatni
-    beállítani, ellenőrizni, karbantartani és üzemeltetni az állattenyésztésben használt gépeket
-    működtetni az állat-egészségügyi intézményekben használt gépeket, készülékeket
-    a fontosabb gazdasági állatfajok tartási, tenyésztési feladatait elvégezni
-    termék előállítással kapcsolatos feladatokat végezni
-    az állatokat okszerűen, optimálisan takarmányozni
-    állatjóléti és állathigiéniai feladatokat ellátni
-    az állatorvos diagnosztikai, terápiás, prevenciós munkájában segédkezni, utasításait önállóan végrehajtani
-    élelmiszer-higiéniai részfeladatokat elvégezni
-    napi és időszakos ellenőrzéseket végezni
-    az állattenyésztés és állategészségügy munka-, tűz- és környezetvédelmi feladatait ellátni
-    az állattenyésztési és állat-egészségügyi munkák tervezését, szervezését elvégezni
-    mezőgazdasági támogatásokat igényelni, munkáját megfelelően adminisztrálni, kommunikálni
-    a termelési feladatokat ellátó személyeket, csoportokat irányítani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-



4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

4.6.

11495-12

Takarmányozástan és általános állattenyésztés

4.7.

10957-12

Állattenyésztés és állategészségügy műszaki alapjai

4.8.

10958-12

Állategészségtan

4.9.

10959-12

Állattenyésztés

4.10.

10960-12

Vállalkozási, kereskedelmi alapok


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-


5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Állattenyésztési, takarmányozási és állat-egészségügyi feladat

A vizsgafeladat ismertetése:

Felismerési feladat:
-    A takarmányok felismerése
-    A gyakoribb állatfajták, hibridek felismerése
-    Az állati szervezet anatómiai felépítésének felismerése (csontok, testtájak, szervek, szervrendszerek, készülékek)
-    A fontosabb, gyakrabban használt gyógyszerek felismerése
-    Az állattenyésztés és állategészségügy eszközeinek, anyagainak, műszereinek felismerése,
(időtartama: 10 perc, aránya: 10 %)

Állat-egészségügyi manuális feladatok:
-    Optimális elhelyezés és mikroklíma kialakítása
-    Mintavételezés, kiegészítő vizsgálatok végzése, előkészítése, laboratóriumi vizsgálatok
-    Segédkezés, segítségnyújtás
-    Egyszerűbb kezelések, beavatkozások, életmentő beavatkozások, elsősegélynyújtás, állatápolás
-    Takarítás, fertőtlenítés, sterilezés
-    Az állatvédelmi és állatjóléti előírások betartásának ellenőrzése
(időtartama: 30 perc, aránya: 20 %)

Állattenyésztési, takarmányozási feladatok:
-    A gazdasági állatok felnevelésével, takarmányozásával, elhelyezésével, gondozásával, nemesítésével, szaporításával, termelésével kapcsolatos feladat (a feladat jellegének megfelelő gépekkel, eszközökkel)
-    Állattenyésztési és -tartási munkák szervezése
-    Állattenyésztő munkák adminisztrációja, szakmai szoftverek használata
(időtartama: 30 perc, aránya: 20 %)

Gazdasági számítási feladat:
-    Állattenyésztéssel kapcsolatos számítások végzése
(időtartama: 20 perc, aránya: 10 %)

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Központilag összeállított komplex írásbeli feladat megoldása

A vizsgafeladat ismertetése:
Az írásbeli egy 50 pontos esszé kérdés és egy 50 pontos feladatlap megoldásából áll. Az írásbeli feladatban közel azonos arányban szerepel az állattenyésztési és az állat-egészségügyi szakterület.

Az esszé feladat két modul ismereteit tartalmazza:
-    állattenyésztés
-    állategészségtan

A feladatlap különböző típusú nyílt és zárt feladatokat tartalmaz és az alábbi modulok ismeretanyagát öleli fel:
-    takarmányozástan és általános állattenyésztés
-    állategészségtan
-    állattenyésztés
-    vállalkozási, kereskedelmi alapok

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témakörei közül a „Takarmányozástan és általános állattenyésztés”, az „Állategészségtan”, és az „Állattenyésztés” követelménymodulok ismereteit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 30 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Preparátumok, modellek, makettek, metszetek

6.3.

Alapfelszereltségű természettudományos laboratórium, laboratóriumi eszközök, anyagok, vegyszerek tej- és laboratóriumi minták vizsgálatához

6.4.

Mintavétel eszközei (takarmány, bélsár, vér, vizelet, bőrkaparék, citológiai, szövettani, bakteriológiai vizsgálathoz)

6.5.

Boncoló helyiség, bonceszközök

6.6.

Betegvizsgálat és betegkezelés eszközei

6.7.

Tőgygyulladás-vizsgálat eszközei, anyagai

6.8.

Mikroklíma-vizsgálat eszközei

6.9.

Állatrögzítés eszközei

6.10.

Sebkezelés eszközei, anyagai, sebészeti műszerek

6.11.

Szülészeti és szaporodásbiológiai eszközök, a mesterséges termékenyítés eszközei, anyagai

6.12.

Gépüzemeltetéshez szükséges szerszámok, eszközök, anyagok

6.13.

Kézi és gépi anyagmozgatás eszközei, anyagai

6.14.

Mérleg, hídmérleg

6.15.

Szarvasmarha, ló, juh, sertés, baromfi istállója állatokkal és műszaki felszereléssel

6.16.

Legelő, karám és berendezései

6.17.

Tisztítás, fertőtlenítés, sterilezés eszközei, anyagai, felszerelései

6.18.

Állatápolás, elletés/fiaztatás, egyedi megjelölés eszközei, anyagai

6.19.

Fejés és tejkezelés gépei

6.20.

Tojáskezelés eszközei, gépei, anyagai

6.21.

Takarmányozás eszközei, gépei, anyagai

6.22.

Takarmánytárolás eszközei, gépei, anyagai, helyszíne

6.23.

Trágyakihordás eszközei

6.24.

Trágyatároló tér

6.25.

Tűzoltó anyagok, készülékek és eszközök

6.26.

Egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó anyagok, eszközök

6.27.

Irodahelyiség, irodai anyagok és eszközök (számítógép, nyomtató, fénymásoló, szkenner, telefon, fax, stb.)

6.28.

Internetelérés és szoftverek

6.29.

Bizonylatok, gépkönyvek, nyilvántartások

6.30.

Szakirodalom (könyvek, folyóiratok, prospektusok, stb.)


7. EGYEBEK

A 2 éves képzési idő ágazati szakmai érettségi megléte esetén (a megfelelő szakmai tartalmak alsóbb évfolyamok tananyagába történő integrálásával) 1 éves időtartamra csökkenthető.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2. §-ának rendelkezése alapján a Gazda és a Lovász szakképesítés birtokában megkezdett Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus képzés nem számít második szakképesítésnek, mivel a képzés a meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosítja.

Az 5. sorszámú Aranykalászos gazda megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 621 02

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Aranykalászos gazda

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6130

Vegyesprofilú gazdálkodó

Állat- és növénytermesztő

3.1.3.

Önálló gazda

3.1.4.

Őstermelő


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az aranykalászos gazda általános mezőgazdasági szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel is rendelkező mezőgazdasági szakember, aki a mezőgazdasági termelési munkákat gazdaságos, környezetkímélő technológiákkal képes elvégezni.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    Talaj-előkészítést, vetést végezni
-    A talaj termőképességének fenntartásával kapcsolatos feladatokat ellátni
-    Növényápolást végezni
-    Gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztési alapfeladatokat ellátni
-    Tartástechnológiai feladatokat végrehajtani
-    Állatot takarmányozni
-    Állatjólléti és -higiéniai feladatokat végrehajtani
-    Állatot szaporítani
-    Gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni
-    Környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani és betartatni
-    Kereskedelmi tevékenységet végezni
-    Vállalkozási, szervezési és ügyviteli tevékenységet végezni
-    Önálló agrárgazdasági vállalkozást működtetni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 01

Gazda

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10997-12

Állattartás

4.4.

10998-12

Növénytermesztés

4.5.

10999-12

Kertészeti alapok

4.6.

11000-12

Mezőgazdasági géptan

4.7.

11001-12

Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Mezőgazdasági vontató vezetésére érvényes vezetői engedély (T, illetve C+E, C1+E kategória, vagy B kategória).

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10997-12

Állattartás

szóbeli

5.2.4.

10998-12

Növénytermesztés

szóbeli

5.2.5.

10999-12

Kertészeti alapok

szóbeli

5.2.6.

11000-12

Mezőgazdasági géptan

gyakorlati

5.2.7.

11001-12

Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A.)    A vizsgafeladat megnevezése: Állattartási, gépüzemeltetési és karbantartási feladatok végrehajtása

A vizsgafeladat ismertetése:
Állattartási feladat végrehajtása (pl. takarmány-előkészítés, -kiosztás, itatás, kitrágyázás, állatápolás, legeltetés, trágyakezelés, takarítás, fertőtlenítés, beállítás, üzemeltetés, alkalmazás, alapvető vizsgálatok elvégzése), felismerési feladat (pl. csontok, testtájak, tenyésztett állatok fajtái és típusai, tenyésztett állatfajok, ivarzó, valamint beteg állat, takarmányok). Az összeállított valamennyi tétel tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt.
Karbantartással, beállítással kapcsolatos feladat végrehajtását.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

B.)    A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztési, kertészeti feladatok végrehajtása

Adott növénytermesztési feladat végrehajtása (beállítás, üzemeltetés, alkalmazás, alapvető vizsgálatok elvégzése, növénytermesztési munkagépek kiszolgálása, rakodás, tárolóhely előkészítése, kéziszerszámok használata, egyszerű növénytermesztési munkák elvégzése) és felismerési feladat (pl. kultúr- és gyomnövények, kultúrnövények magjai, talajtípusok, kártevők, kórokozók). Az összeállított valamennyi tétel tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt.
Kertészeti feladat végrehajtása (pl. talaj-előkészítés magvetéshez, magvetés szabadföldbe, ültető gödör kiásása, öntözés, kertészeti kisgépek üzemeltetése) és felismerési feladat (pl. növényi rész, faj, palánta, károsító, kórkép). Az összeállított valamennyi tétel tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok A) vagy B) része eléri a legalább az elégséges (2) szintet.

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A.) A vizsgafeladat megnevezése: Állattartás elméleti ismeretei

A vizsgafeladat ismertetése: Szóbeli vizsga a központilag összeállított általános és részletes állattenyésztési elméleti ismeretekből

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B.) A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztés elméleti ismeretei

A vizsgafeladat ismertetése: Szóbeli vizsga a központilag összeállított növénytermesztési elméleti ismeretekből

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

C.) A vizsgafeladat megnevezése: Kereskedelem, vállalkozás és ügyviteli ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Szóbeli vizsga a központilag összeállított Kereskedelmi, vállalkozási és ügyviteli feladatok elméleti ismeretekből

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Állatjelölő eszközök

6.3.

Állatgyógyászati eszközök

6.4.

Elletés, fiaztatás eszközei

6.5.

Anyaállat és újszülött ápolásához szükséges eszközök

6.6.

Mérlegek

6.7.

Ló, szarvasmarha, sertés, juh ápolás és gondozás eszközei

6.8.

Villanypásztor berendezés és tartozékai

6.9.

Állategészségügyi vizsgáló műszerek

6.10.

Talajvizsgálati eszközök, műszerek

6.11.

Meteorológiai mérőeszközök

6.12.

Talajművelő eszközök, erő- és munkagépek

6.13.

Öntözőberendezések

6.14.

Növényápolási eszközök

6.15.

Növényvédelem gépei, eszközei

6.16.

Gépkarbantartás szerszámai, eszközei

6.17.

Kéziszerszámok

6.18.

Szerelőszerszámok

6.19.

Építőipari kisgépek

6.20.

Mérőeszközök

6.21.

Növényház, fóliasátor

6.22.

Kertészeti kéziszerszámok

6.23.

Szőlészeti kisgépek

6.24.

Gyümölcskertészet kisgépei, eszközei

6.25.

Egyéni védőfelszerelés

6.26.

Munkabiztonsági berendezések


7. EGYEBEK


A 6. sorszámú Belovagló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 813 01

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Belovagló

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: legalább a díjugrató rajtengedély vizsga szintjének megfelelő lovaglás

2.2. Szakmai előképzettség: 34 621 02 Lovász

2.3. Előírt gyakorlat:

Iskola rendszerű szakképzés esetén: -

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
- 3 év összefüggő, igazolt versenyzői múlt legalább könnyű osztály szinten vagy
- 3 év összefüggő, lókiképzésben eltöltött igazolt gyakorlat

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények:

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6121

Szarvasmarha, ló, sertés, juhtartó és tenyésztő

Belovagló


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A lovak kiképzésével, a sportlovak napi, rendszeres edzésével foglalkozik.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    a kiképzés alatt álló egyedeknek és a különböző szinten kiképzett sportlovaknak egyedileg megfelelő takarmányok kiválasztására és a takarmány adagok összeállítására
-    megszervezni és végrehajtani a lovak mindennapi mozgatását és jártatását
-    előkészíteni, ellenőrizni és karbantartani a lovak mozgatásához kapcsolódó eszközöket és szerszámokat
-    felkészíteni a lovat bemutatókra, vizsgákra, illetve aukciókra
-    előkészíteni a lovat futószáras, nyereg alatti használatra
-    a különböző szintű sportlovak futószáras bemelegítésére, jártatására illetve a nyereg alatti bemelegítésére és előlovaglására
-    a csikó betanítására nyereg alá kezdő ló szintig
-    végrehajtani a könnyűosztályú díjlovagló,- és stílus díjugrató programot
-    tereplovaglásokon részt venni és terepakadályokat leküzdeni
-    pályaépítői feladatokat ellátni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 02

Lovász

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11018-12

A ló belovaglásának feladatai


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11018-12

A ló belovaglásának feladatai

gyakorlati, írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Belovaglással kapcsolatos tevékenységek bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgatevékenység során a lovaglási készségek bemutatása könnyű osztályú díjlovagló és könnyű osztályú stílus-díjugrató programok előlovaglásával történik.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Belovaglással kapcsolatos elméleti ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő „A ló belovaglásának feladatai” szakmai követelménymodul témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Ápolófelszerelés

6.3.

Akadályok

6.4.

Nyereg

6.5.

Kantár

6.6.

Futószár

6.7.

Segédszárak

6.8.

Ostor

6.9.

Lábvédők

6.10.

Kötőfék

6.11.

Vezetőszár

6.12.

Egyéni védőfelszerelés


7. EGYEBEK

A 7. sorszámú Biogazdálkodó megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 621 02

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Biogazdálkodó

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 34 621 01 Gazda

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6112

Bionövénytermesztő

Biogazda (növénytermesztő)

3.1.3.

Biogyümölcs-termesztő

3.1.4.

Biokertész

3.1.5.

Bionövény-termesztő (biogazdálkodó)

3.1.6.

Biotermesztő

3.1.7.

Biozöldség-termesztő

3.1.8.

6130

Vegyesprofilú gazdálkodó

Biogazda

3.1.9.

Ökogazda

3.1.10.

Önálló gazda

3.1.11.

Őstermelő


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A biogazdálkodó feladata olyan mezőgazdasági vállalkozás létesítése, illetve üzemeltetése, amely fenntartható, ökológiai szemléletű állattenyésztést, szántóföldi növénytermesztést és kertészeti termesztést folytat.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    Ökológiai szemléletű szántóföldi növénytermesztést végezni
-    Ökológiai szemléletű állattartási tevékenységet végezni
-    Ökológiai szemléletű kertészeti tevékenységet folytatni
-    Gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni
-    Környezetbarát módon termelni
-    Alapvető gazdálkodási adminisztrációs tevékenységet végezni
-    Megfigyeléseket, méréseket végezni
-    Környezet-, víz-, és természetvédelmi tevékenységet végezni
-    A megtermelt biomasszát megújuló energiaforrásként hasznosítani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 01

Gazda

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11006-12

Ökológiai növénytermesztés

4.4.

11007-12

Ökológiai állattartás

4.5.

11008-12

Ökológiai kertgazdálkodás

4.6.

11009-12

Környezet- és természetvédelem, hulladékgazdálkodás


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11006-12

Ökológiai növénytermesztés

írásbeli

5.2.4.

11007-12

Ökológiai állattartás

írásbeli

5.2.5.

11008-12

Ökológiai kertgazdálkodás

írásbeli

5.2.6.

11009-12

Környezet- és természetvédelem, hulladékgazdálkodás

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztési és kertészeti feladatok, valamint állattartási feladatok végrehajtása

A vizsgafeladat ismertetése:

-    Növénytermesztési és kertészeti feladat végrehajtása az ökológiai gazdálkodás, valamint a vonatkozó munka-, tűz-, környezetvédelmi előírások betartásával. A gyakorlati tételsor fele-fele arányban tartalmazzon szántóföldi növénytermesztési és kertészeti tételeket, és;
-    Állattenyésztési feladat végrehajtása az ökológiai gazdálkodás, valamint a vonatkozó munka-, tűz-, környezetvédelmi előírások betartásával, illetve az állatjóléti és higiéniai előírások alkalmazásával.

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.2. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztés, kertészet, és állattenyésztés elméleti ismeretei

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli vizsga a központilag összeállított növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti, környezet- és természetvédelmi, valamint hulladékgazdálkodási tételsorból áll. A tételsor a felsorolt területek szakmai ismeretanyagát egyenlő arányban tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység akkor sikeres, ha a vizsgafeladatok mindegyike eléri legalább az elégséges (2) szintet.

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kéziszerszámok

6.3.

Szerelőszerszámok

6.4.

Építészet és gépészet kéziszerszámai, kisgépei

6.5.

Termesztő berendezések

6.6.

Talajművelés gépei, eszközei

6.7.

Növényápolás gépei, eszközei

6.8.

Talajvizsgáló kézi laboratórium

6.9.

Meteorológiai mérőeszközök

6.10.

Feromon csapdák

6.11.

Takarmányelőkészítő és továbbító eszközök

6.12.

Fűkaszák

6.13.

Rendsodrók

6.14.

Bálázók

6.15.

Öntöző-berendezések

6.16.

Tároló és csomagoló eszközök

6.17.

Szállító eszközök

6.18.

Szárító, tisztító, osztályozó, csomagoló berendezések

6.19.

Szervestrágya kezelő terítő szerkezetek

6.20.

Mezőgazdasági melléktermék hasznosító berendezések

6.21.

Aprítékoló berendezések

6.22.

Számítógép

6.23.

Szoftver

6.24.

Szkenner

6.25.

Nyomtató

6.26.

Egyéni védőfelszerelés

6.27.

Munkabiztonsági berendezések

6.28.

Környezetvédelmi berendezések


7. EGYEBEK

A 2. Egyéb adatok fejezet 2.2 alpontjában a szakmai előképzettségként a Gazda alap-szakképesítésen túl a következő szakmai végzettségek fogadhatók el:

55 622 01 Kertészeti szaktechnikus
55 621 02 Növényvédelmi szaktechnikus
55 581 02 Vidékfejlesztési szaktechnikus
54 621 02 Mezőgazdasági technikus
54 621 02 0100 31 01 Mezőgazdasági vállalkozó
54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus
54 621 02 0010 54 03 Vidékfejlesztési technikus
52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő
52 621 01 0100 31 02 Biomassza előállító
52 621 01 0100 31 03 Bionövény-termesztő
52 621 01 0100 33 01 Ökogazda
34 622 02 Kertész
33 6207 03 Kertész
33 621 02 1000 00 00 Gazda
31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat)
31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske)
31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés)
31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha)
31 6203 02 Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)

A 8. sorszámú Bolti hentes megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Bolti hentes

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7111-13

Bolti hentes

Csontozó

3.1.3.

7111-22

Bolti hentes

Húsaprító

3.1.4.

7111-23

Bolti hentes

Húselőkészítő

3.1.5.

7111-26

Bolti hentes

Húsosztályozó

3.1.6.

7111-28

Bolti hentes

Húsvizsgáló

3.1.7.

7111-29

Bolti hentes

Hússzeletelő

3.1.8.

7111-30

Bolti hentes

Kézi csontozó (húsipari)

3.1.9.

7111-38

Bolti hentes

Sertéscsontozó


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Húsrészeket szakszerűen előkészít, testtáji darabolást, csontozást végez, hús és húskészítmény hűtőpultra helyezését végzi, kereskedelemben értékesítést végez, kiszolgálja a vevőket.


A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    átvenni a munkaterületet
-    anyagokat átvenni, készletezni
-    felmérni, előkészíteni a szükséges anyagokat, eszközöket
-    betartani a munka-, tűz-, környezetvédelmi, higiéniai és minőségbiztosítási előírásokat
-    testtáji darabolást végezni, testet húsrészekre bontani
-    húsrészeket formázni, csontozni
-    kereskedelemben húst és húskészítményt értékesíteni, kiszolgálni
-    hús, húskészítmény pultra történő előkészítését végezni
-    vevőket kiszolgálni
-    adatot rögzíteni, feldolgozni, szolgáltatni, dokumentálni
-    eszközöket használni, gépeket kezelni
-    betartani a tevékenységre vonatkozó előírásokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10926-12

A húsipari és malomipari munkavégzés követelményei

4.4.

10928-12

Darabolás, csontozás

4.5.

10930-12

Húsipari értékesítés


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10926-12

A húsipari és malomipari munkavégzés követelményei

gyakorlati

5.2.4.

10928-12

Darabolás, csontozás

gyakorlati, szóbeli

5.2.5.

10930-12

Húsipari értékesítés

Gyakorlati, szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás, húsipari értékesítés

A vizsgafeladat ismertetése: Felkészülés a munkavégzésre; Elvégzi a vágóállat testtáji darabolását, húsrészekre bontását, csontozását, osztályozását, kiszolgálja a vevőket

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 80%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás, húsipari értékesítés

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Daraboló-, vágó- csontozó kéziszerszámok

6.3.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.4.

Mérőeszközök, digitális mérleg, maghőmérő, hőmérők

6.5.

Hentesbolti elektromos gépek

6.6.

Árutároló, árumegjelenítő eszközök

6.7.

Eladáshoz szükséges segédeszközök, pénztárgép, árazó gép

6.8.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.9.

Anyagmozgató gépek, eszközök


7. EGYEBEK

A 9. sorszámú Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 55 541 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: Élelmiszeripari technikus (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Bor- és pezsgőgyártó technikus

3.1.3.

Bor- és üdítőital-ipari technikus

3.1.4.

Borászati technikus

3.1.5.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlész, borász

3.1.6.

Szőlőtermesztő

3.1.7.

Vincellér

3.1.8.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Borász

3.1.9.

Pezsgőgyártó

3.1.10.

Pincemester

3.1.11.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Borászati gép kezelője


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
A bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus feladata a szőlőtermesztés, a borkészítés, a pezsgőgyártás területén kis-, közép- és nagyvállalkozásokban a termelés irányítása, szervezése, a termék menedzselése, csoportvezetői, pincemesteri, üzemi technológusi feladatok ellátása, önálló vállalkozás indítása és működtetése.
A borturizmusba kapcsolódva önálló vendéglátási feladatokat végez. Részfeladatokat lát el a minőségbiztosítási, minőség-ellenőrzési és minőségszabályozási rendszer kialakításában, működtetésében. Betartja és betartatja a minőségi, a munka- és környezetvédelmi és a higiéniai előírásokat, továbbá alkalmazza az EU szőlészeti és borászati szabályozását.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    elvégezni és irányítani a szőlő éves munkáit
-    megtervezni és irányítani a szőlő betakarítását
-    elvégezni és irányítani a szőlő átvételét, feldolgozását
-    elvégezni és irányítani a must kezelését, javítását, tartósítását
-    mustot erjeszteni, fehér- és vörösbort készíteni
-    bort tárolni, kezelni
-    borkülönlegességeket készíteni
-    szénsavas borokat készíteni
-    bort palackozni
-    bort minősíteni érzékszervi és laboratóriumi vizsgálatokkal
-    gyártási és hatósági dokumentációkat vezetni
-    bormarketing, borturizmus feladatait tervezni, végezni
-    munkája során betartani és betartatni a tűzvédelmi, munkavédelmi szabályokat
-    gondoskodni a hulladékok, veszélyes hulladékok szabályszerű elhelyezéséről
-    betartani és betartatni a higiéniai szabályokat
-    baleset esetén az előírások szerint eljárni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 541 02

Élelmiszeripari technikus

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10905-12

Szőlőtermesztés

4.4.

10906-12

Borászati technológia

4.5.

10907-12

Borászati gépek


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
Vizsgabor készítése (bővebben a 7. Egyebek fejezetben).

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10905-12

Szőlőtermesztés

szóbeli

5.2.4.

10906-12

Borászati technológia

gyakorlati, szóbeli

5.2.5.

10907-12

Borászati gépek

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A.)    A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek készítése, bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése: A korábban elkészített és értékelt vizsgabor a gyakorlati vizsgafeladatnál kerül beszámításra. A vizsgázó bemutatja vizsgaborát, ismerteti a kitűzött célokat, azok megvalósulását.

A vizsgafeladat időtartama: a bemutatás időtartama 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B.)    A vizsgafeladat megnevezése: Szőlőtermesztés, borkészítés

A vizsgafeladat ismertetése: Összetett vizsgafeladat a szőlőtermesztés vagy a borászati technológia modulokból a feladathoz tartozó gépészeti ismeretek alkalmazásával.

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex írásbeli

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szőlőtermesztés, borkészítés

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Borászati laboratóriumi eszközök

6.3.

Szőlőtermesztés kézi eszközei

6.4.

Szőlőtermesztés gépi munkaeszközei

6.5.

Szőlőtermesztés erőgépei

6.6.

Szőlőfeldolgozás gépei

6.7.

Erjesztési technológia gépei, eszközei

6.8.

Borászati technológia kézi eszközei

6.9.

Borászati technológia gépei

6.10.

Borturizmusi eszközök

6.11.

Agrometeorológiai eszközök

6.12.

Egyéni és csoportos védőeszközök

6.13.

Műszaki dokumentáció, pincekönyv

6.14.

Palackozás gépei

6.15.

Vizsgaborok készítéséhez eszközök, berendezések

6.16.

Pezsgőkészítési technológiák berendezései


7. EGYEBEK

A Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus szakképesítés-ráépülésnek megfeleltethető szakképesítések korábban megjelent szakmai és vizsgakövetelményei:

54 541 01 0000 00 00    Élelmiszeripari technikus    54 541 01 0010 54 01    Bor- és pezsgőgyártó technikus:
-    8/2008. (I. 23.) FVM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény,
-    152/2008 (XI. 20) FVM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény,
-    51/2010. (IV. 29.) FVM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény.
52 6222 01 Bor- és üdítőitalipari technikus

A 2. Egyéb adatok fejezet 2.2. alpontjában a szakmai előképzettségként feltüntetett élelmiszeripari technikus végzettségnek a következők fogadhatók el:
54 541 01 0000 00 00    Élelmiszeripari technikus szakképesítés elágazásai,
52 6222 13    Élelmiszeripari technikus (a szakterület megjelölésével).

Vizsgabor:
A gyakorlati vizsga részeként a vizsgázók a tanév során az iskola által biztosított szőlőből 25-50 l vizsgabort készítenek, amelyet palackozva mutatnak be a vizsgán. A komplex szakmai vizsga megkezdésének feltétele a vizsgabor és annak dokumentációjának elkészítése és beadása, nappali rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási napon, felnőttképzés esetén a vizsgára jelentkezéskor.



A 10. sorszámú Borász megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 02

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Borász

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlész, borász (mezőgazdasági)

3.1.3.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlő- és gyümölcstermesztő

3.1.4.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlőmunkás

3.1.5.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlőoltó, -metsző

3.1.6.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlőtermesztő

3.1.7.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Vincellér


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A borász feladata a mezőgazdaság területén a szőlőültetvények alapfeladatainak ismerete, végzése.
Az élelmiszeriparon belül a borászati feladatok teljes vertikumának ismerete, végzése kiegészítve a minőségbiztosítással, alap marketing és borturizmusi ismeretekkel, valamint a pezsgő és csemegeborok, borkülönlegességek gyártási fázisának elsajátításával.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    a szőlőtermesztés alapfázisait elvégezni (metszés, zöldmunka, érés folyamatának ellenőrzése)
-    a szüretet előkészíteni
-    a feldolgozást megszervezni
-    a bor erjesztését elvégezni
-    az újbort kezelni, javítani, készre kezelni
-    a palackozást megoldani
-    a speciális borkészítményeket előállítani
-    laboratóriumi minőségbiztosítást végezni
-    a szakmai feladatokhoz szükséges gépészeti ismeretekkel rendelkezik
-    elvégezni a szakmai adminisztrációt
-    tisztában van a környezet- és munkavédelmi feladatokkal
-    rendelkezik a bor forgalmazásához, a borturizmushoz és a bormarketing végzéséhez szükséges alapismeretekkel
-    egyéb italkészítési ismereteknek is a birtokában van

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 06

Szőlész-borász

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10944-12

Borászati gyakorlat

4.4.

10943-12

Borászati szakmai gépek

4.5.

10906-12

Borászati technológia

4.6.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.7.

10948-12

Szőlész-borász alapmérések, vizsgálatok


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Saját vizsgabor elkészítése: palackozva, címkézve, technológiai lapot mellékelve.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10944-12

Borászati gyakorlat

gyakorlati

5.2.4.

10943-12

Borászati szakmai gépek

írásbeli, szóbeli

5.2.5.

10906-12

Borászati technológia

írásbeli, szóbeli

5.2.6.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

írásbeli, szóbeli

5.2.7.

10948-12

Szőlész-borász alapmérések, vizsgálatok

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Borász

A vizsgafeladat ismertetése: Adott feladaton belül végrehajtja a borkészítés területéhez hozzátartozó komplex gyakorlati feladatot, mely magában foglalja a borászati technológiát, a borászati gépeket és a minőségbiztosítást. Emellett számot ad a biztonságos munkavégzéshez szükséges tudásáról is.

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Borász írásbeli

A vizsgafeladat ismertetése: Központi készítésű szakmai elméleti anyag, melyben megtalálható a borászati technológia, benne a szakmai számítások; a gépészeti alapismeretek és a gazdálkodás témaköre, kiegészülve az alapvető vendéglátói ismeretekkel.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Borászati technológiai feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A borászati technológia központi tételeit kell megválaszolnia, amelyben megtalálhatóak a technológia különböző kérdései (feldolgozás, erjesztés, borkezelés, borkülönlegességek készítése, palackozás, borászati gépek, borvidékek).

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Minőségbiztosításhoz szükséges laboratóriumi eszközök

6.3.

Szőlőtermesztés kézi eszközei

6.4.

Szőlőtermesztés gép munkaeszközei

6.5.

Szőlőtermesztés erőgépei

6.6.

Borászati technológia kézi eszközei

6.7.

Borászati technológia gépei

6.8.

Borturizmusi eszközök

6.9.

Agrármeteorológiai eszközök

6.10.

Egyéni és csoportos védőeszközök

6.11.

Szakmai anyagok

6.12.

Műszaki dokumentáció, pincekönyv

6.13.

Szoftverek

6.14.

Nyomtatók, számítógépek

6.15.

Palackozás gépei

6.16.

Vizsgaborok készítéséhez eszközök, berendezések

6.17.

Erjesztési technológia gépei, eszközei

6.18.

Pezsgőkészítési technológiák berendezései


7. EGYEBEK


Az 11. sorszámú Cukor- és édesipari szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 55 541 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Cukor- és édesipari szaktechnikus

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: Élelmiszeripari technikus

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Cukoripari szaktechnikus

3.1.3.

3113

Élelmiszeripari technikus

Édesipari szaktechnikus


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A cukor- és édesipari szaktechnikus feladata a középszintű termelés vezetése kis- és nagyüzemekben vagy laboratóriumokban. Önállóan old meg műszaki és technológiai feladatokat a gazdaságossági elvek, a tűz- munka-, környezetvédelmi és higiéniai előírások figyelembe vételével. Részt vesz az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében, vizsgálatában, feldolgozásában, a tárolási és csomagolási munkákban.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    pörkölést végezni, ellenőrizni,
-    masszafinomítást végezni,
-    ízesítést végezni, ellenőrizni,
-    temperálást végezni, ellenőrizni
-    formázást végezni, ellenőrizni,
-    bevonatkészítést végezni, ellenőrizni,
-    lényerést végezni,
-    létisztítást végezni,
-    besűrítést végezni,
-    kristályosítást végezni,
-    mészégetést végezni,
-    ellenőrizni az alapanyagokat, késztermékeket és a melléktermékeket,
-    szervezni a cukorgyártás folyamatát,    
-    ellenőrizni a cukorgyártás folyamatát és a beosztottai munkáját,
-    betartani és betartatni a munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályokat, előírásokat,
-    cukoripari gépeket üzemeltetni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 541 02

Élelmiszeripari technikus

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10909-12

Cukoripari termékgyártás

4.4.

10908-12

Édesipari termékek gyártása



5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10909-12

Cukoripari termékgyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.4.

10908-12

Édesipari termékek gyártása

gyakorlati, írásbeli, szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Cukoripari termékek gyártása
Édesipari termékek gyártása

A vizsgafeladat ismertetése:
A gyakorlati vizsgán a jelölt a cukorgyártás egy folyamatát végzi az általa megismert módon, valamint ismerteti a gyártáshoz tartozó munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai szabályokat.
A gyakorlati vizsgán a jelölt egy édesipari terméket készít az általa megismert módon, valamint ismerteti a gyártáshoz tartozó munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai szabályokat.

A vizsgafeladat időtartama: 480 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

Cukor- és édesipari szaktechnikus írásbeli vizsgafeladata

A vizsgafeladat ismertetése:
Az édesiparban használatos nyersanyagok jellemzése, minőségi előírásai, a kiválasztás szempontjai, tárolásukhoz, előkészítésükhöz használható gépek, berendezések ismertetése.
Anyagnorma számítási feladatok.
Az édesipari félkész termékek jellemzése (kakaópor, kakaómassza, kakaóvaj, marcipánok, csokoládémassza), minőségi előírásai, a gyártáshoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Kapacitásszámítási feladatok.
Csokoládémasszából készülő termékek jellemzése (tömör, dúsított tömör, üreges csokoládék, töltött, vágott, mártott darabáruk, desszertek), minőségi előírásai, az előállításukhoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Bevonati hányad, töltelékarány számítási feladatok.
Az oldatok jellemzése. Az édesiparban használt szénhidrátok vizes oldatainak ismertetése, besűrítési módjai.
Oldó, besűrítő berendezések ismertetése.
Oldatok sűrűségének számítása.
Cukorkakészítmények jellemzése (amorf-, kristályos szerkezetű cukorkák, fondant készítmények, karamellák, zselék, drazsék), jellegzetes szerkezetkialakítási módjai, minőségi előírásaik, az előállításukhoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Termékek energiatartalmának számítása
Az édesipari tartóssütemények jellemzése (kekszek, teasütemények, mézes sütemények, ostyák, krékerek), minősítésük, a jellegzetes tésztaszerkezetek kialakításának módjai, a gyártáshoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Tészta-, termékkihozatal számítás.
A kávé, kávépótszerek és a belőlük készíthető termékek jellemzése, minőségi előírásaik, a gyártáshoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Gyártási veszteség számítása.
A cukorrépa és a cukoripar segédanyagainak jellemzése (összetétel, termesztés, betakarítás, átvétel, répa tárolása, változások a tárolás alatt)
A cukorrépa előkészítésének és cukoripari segédanyagok előkészítésének folyamata
A lényerés és a létisztítás folyamata
A bepárlás és a létisztítás folyamatai, paraméterei
Cukoripari késztermékek és melléktermékek jellemzése, minőségi előírásai

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Cukor- és édesipari szaktechnikus szóbeli vizsgafeladat sora

A vizsgafeladat ismertetése:
A kakaómassza gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A kakaópor és kakaóvaj gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A csokoládémassza gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A csokoládémasszából készülő termékek (tömör, dúsított tömör, üreges csokoládék, töltött, vágott, mártott darabáruk, desszertek) gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Cukorkakészítmények (amorf, kristályos szerkezetű cukorkák, fondant készítmények, karamellák, zselék, drazsék) gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Édesipari tartóssütemények (kekszek, teasütemények, mézes sütemények, ostyák, krékerek) gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Pörkölt kávé, kávékészítmények és pótkávé gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A cukorrépa és a cukoripari segédanyagok jellemzése (műveleti lépések, paraméterek).
A cukorrépa előkészítésének és cukoripari segédanyagok előkészítésének ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A lényerés és a létisztítás folyamatok ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A bepárlás és a létisztítás folyamatai, (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Cukoripari késztermékek és melléktermékek jellemzése minőségi előírásai, tárolásukhoz, előkészítésükhöz használható gépek, berendezések ismertetése.

A vizsgafeladat időtartama: 10 perc (felkészülési idő 20 perc)
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A vizsgaszervezésnél figyelembe kell venni a cukoripar jellegzetes munkaütemét, ezért a gyakorlatvizsga „A” részét november végén vagy december elején kell megszervezni. A cukoripari-termék gyártás gyakorlati vizsgatevékenységet a cukorgyári kampány idején, legkésőbb december 15-ig le kell bonyolítani

„A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában”.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fémipari kéziszerszámok, kisgépek

6.3.

Szerelőszerszámok

6.4.

Mérőeszközök

6.5.

Csomagológépek

6.6.

Tisztító-, válogató gépek

6.7.

Aprítógépek

6.8.

Prések

6.9.

Keverő- és egyneműsítő gépek

6.10.

Oldó- és főzőberendezések

6.11.

Pörkölő berendezések

6.12.

Sütő berendezések

6.13.

Formázó berendezések

6.14.

Bevonatképző berendezések

6.15.

Egyéni védőeszközök

6.16.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.17.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.18.

Répaelőkészítés gépei, berendezései

6.19.

Lényerés gépei, berendezései

6.20.

Létisztítás gépei, berendezései

6.21.

Melegítés és bepárlás berendezései

6.22.

Kristályosítás berendezései

6.23.

Centrifugák

6.24.

Cukorkezelés berendezései

6.25.

Anyagmintavételi eszközök

6.26.

Laboratóriumi eszközök


7. EGYEBEK



A 12. sorszámú Családellátó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 21 814 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Családellátó

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: befejezett iskolai végzettséget nem igényel

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3512

Hivatásos nevelőszülő, főállású anya

Nevelőszülő

3.1.3

2312

Szociális munkás és tanácsadó

Házi szociális munkás
Családgondozó

3.1.4.

5223

Házi gondozó

Házi ápoló

3.1.5.

9237

Háztartási alkalmazott

Háztartási alkalmazott


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Családellátóként elsődleges feladata saját háztartásának vezetése, családjának ellátása, gyermekeinek nevelése, gondozása, beteg családtagjainak ápolása. Ismeretei birtokában képes idegen családok háztartási feladatainak szervezésére, felügyeletének ellátására, illetve részfeladatainak elvégzésére.
Egyéneknek, családok-, közösségek tagjainak mindennapi életük viteléhez segítséget nyújt (takarítás, gyermek- és beteggondozás, mosás, bevásárlás, főzés, felszolgálás, állatgondozási-, kertészeti munkák stb.). Saját takarítási feladatain túl külső takarítási munkákat is ellát. Gyűjti, és szelektíven kezeli a családban, a munkahelyén keletkező hulladékot.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    gondoskodni az eszközök, élelmiszerek, vegyszerek stb. biztonságos tárolásról
-    háztartási és konyhai eszközöket, gépeket kezelni
-    munka és környezetvédelmi szabályokat betartani
-    háztartási munkákat (egyszerű ételek főzése, mosás, takarítás, lakásgondozás, házkörüli rend biztosítása) elvégezni
-    csecsemő- és gyermekgondozási, betegápolási feladatokat ellátni
-    segíteni a gyermekek, betegek, idősek gondozásában, ellátásában, elsősorban a házkörüli munkák végzésével
-    szelektív szemétgyűjtést megvalósítani
-    lakások, szálláshelyek, panziók, termelő üzemek, gazdaságok termelő és szociális létesítményeinek helyiségeit és berendezési tárgyait takarítani, tisztítani, fertőtleníteni
-    textíliák mosását, javítását végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 811 02

Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11033-12

Család- és háztartásellátás


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11033-12

Család- és háztartásellátás

gyakorlati, szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Család- és háztartásellátás feladatai

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgázó a családi környezetben történő munkavégzés feladatairól ad számot. Megtervezi a napi munkafeladatokat, elvégzi a bevásárlást, reggelit készít, tárolja az élelmiszereket, kezeli a gépeket és eszközöket, takarít, egyszerű saját készítésű anyagokkal, erdei, kerti termékekkel díszíti a lakást, vasal, tisztít, segédkezik a gyermekek és betegek gondozásában, gyermekekkel foglalkozik, játszik, felolvas, verset, éneket tanít. Kiemelt feladat a személyi higiénia alkalmazása, valamint a gyermekneveléshez kapcsolódó tevékenységek végzése.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 80 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Család- és háztartásellátás

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő „Család- és háztartásellátás” modul témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2

Konyhai berendezések, felszerelések és gépek

6.3

Takarító eszközök, gépek

6.4

Mosás, vasalás gépei, eszközei

6.5

Csecsemőgondozási felszerelések

6.6

Betegágy, házi beteggondozási felszerelések

6.7

Elsősegélynyújtás eszközei, anyagai

6.8

Telefon

6.9

Udvargondozási eszközök

6.10

Szabadidős tevékenység (játszótér) eszközei


7. EGYEBEK


A 14. sorszámú Csontozó munkás megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 21 541 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Csontozó munkás

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    alapszintű, befejezett iskolai végzettséget nem igényel

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7111-13

Bolti hentes

Csontozó

3.1.3.

7111-22

Bolti hentes

Húsaprító

3.1.4.

7111-23

Bolti hentes

Húselőkészítő

3.1.5.

7111-26

Bolti hentes

Húsosztályozó

3.1.6.

7111-28

Bolti hentes

Húsvizsgáló

3.1.7.

7111-29

Bolti hentes

Hússzeletelő

3.1.8.

7111-30

Bolti hentes

Kézi csontozó (húsipari)

3.1.9.

7111-38

Bolti hentes

Sertéscsontozó



3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Fél testeket, negyed-testeket testtájakra darabol, húsrészeket csontoz, formáz, kivág a megrendelő igénye szerint.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    átvenni a munkaterületet
-    felmérni, előkészíteni a szükséges anyagokat, eszközöket
-    betartani a munka-, tűz-, környezetvédelmi, higiéniai és a minőségbiztosítási előírásokat
-    testtáji darabolást végezni, testet húsrészekre bontani
-    húsrészeket formázni, csontozni
-    anyagokat átvenni, raktározni
-    adatot rögzíteni, feldolgozni, szolgáltatni, dokumentálni
-    eszközöket használni, gépeket kezelni
-    betartani a tevékenységre vonatkozó technológiai előírásokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10926-12

A húsipari és malomipari munkavégzés követelményei

4.4.

10928-12

Darabolás, csontozás


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10926-12

A húsipari és malomipari munkavégzés követelményei

gyakorlati

5.2.4.

10928-12

Darabolás, csontozás

gyakorlati, szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás

A vizsgafeladat ismertetése:
Felkészül a munkavégzésre, elvégzi a vágóállat testtáji darabolását, húsrészekre bontását, csontozását, osztályozását

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 80%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Daraboló-, vágó- csontozó kéziszerszámok

6.3.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.4.

Mérőeszközök, digitális mérleg, maghőmérő, hőmérők

6.5.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.6.

Anyagmozgató gépek, eszközök


7. EGYEBEK


A 15. sorszámú Digitálistérkép-kezelő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye


1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 51 581 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Digitálistérkép-kezelő

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320–480 óra

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3133

Földmérő és térinformatikai technikus

Digitális-térkép kezelő


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A digitális-térkép kezelő elsősorban a földhivatali hálózatban, szakmai irányítás mellett kezeli a földmérési alappont és térképi adatokat. Az alapadatokban bekövetkezett változásokat azonosítja, átvezeti a hivatalos adatállományban. Az állami alapadat állományból hiteles adatszolgáltatást nyújt. Másodsorban a földmérés és térképészeti intézményekben, az önkormányzatoknál, tervezői intézeteknél, közmű üzemeltetőknél, út, vasút, vízügyi intézményeknél található földmérési és térképészeti adatokat, térképeket rendszerezi, kezeli, gondoskodik a szakszerű tárolásról, illetve tárolt adatokból, térképekből szükséges adatszolgáltatás végez.
A fentiekben felsorolt résztevékenységek ellátásában alkalmazottként munkát vállal vagy az azokban önállóan vállalkozik.
A földmérési adatfeldolgozás, adatmódosítás, adatszolgáltatás végrehajtása során betartja a földmérés etikai normáit, valamint az adatokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi jogi előírásokat. Együttműködik a munkatársaival.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    földmérési és egyéb térképi adatváltozásokat azonosítani,
-    az adatváltozásokat átvezetni,
-    térképi és alappont adatokat szolgáltatni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 581 01

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10986-12

Geodéziai alapismeretek

4.4.

10987-12

Digitális térképkezelés


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10986-12

Geodéziai alapismeretek

írásbeli/szóbeli

5.2.4.

10987-12

Digitális térképkezelés

interaktív


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Digitális-térkép szerkesztés

A vizsgafeladat ismertetése: a digitális-térkép kezelő jelölt az állami földmérésben a geodéziai műszaki gyakorlatban használt szakmai szoftverek segítségével, digitális térképrészletet, szerkeszt, meglévő térképi állományban adatváltozást végez.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 80%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Geomatikai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A digitális-térkép kezelő jelölt a geodéziai alapismeretek és a digitális-térkép szerkesztés tudásterületei alapján összeállított komplex központi tételekből felel, folytat szakmai beszélgetést.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység, a szóbeli vizsgatevékenységet megelőzően kerül lebonyolításra.
A gyakorlati feladat megoldása közben csak a vizsgafeladatban rendelkezésre bocsátott dokumentumokat használhatja.

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógépes szaktanterem, internet hozzáféréssel

6.3.

Geodéziai számítási szoftver

6.4.

Geodéziai térképezési szoftver

6.5.

Az ingatlan-nyilvántartás szoftverei


7. EGYEBEK

A vizsgabizottsági tagot delegáló szakmai szervezet megnevezése, elérhetősége:
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság, 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. I. em. 106.


A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye


1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Dísznövénykertész

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
    vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletben a Mezőgazdaság szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9, évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR
száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Csemeteápoló

3.1.3.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Csemetegondozó

3.1.4.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Csemetekertész

3.1.5.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Csemeteművelő

3.1.6.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Csemeteválogató

3.1.7.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Díszfaiskolai kertész

3.1.8.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Dísznövény- és virágtermesztő

3.1.9.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Dísznövény- és zöldségtermesztő

3.1.10.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Dísznövénykertész

3.1.11.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Dísznövényszaporító

3.1.12.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Facsemete válogató

3.1.13.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Facsemete-ápoló

3.1.14.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Facsemete-gondozó

3.1.15.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai és csemetekerti kertész

3.1.16.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai kertész

3.1.17.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai lerakatvezető

3.1.18.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai metsző, szemző

3.1.19.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai munkás

3.1.20.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

3.1.21.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai termesztő

3.1.22.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Kertgondnok

3.1.23.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Növényházi dísznövénytermesztő

3.1.24.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Szabadföldi dísznövénytermesztő

3.1.25.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Üvegházidísznövény-termesztő

3.1.26.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Virágkertész

3.1.27.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Virágtermesztő

3.1.28.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Virágzöld termelő


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az egynyári, kétnyári, évelő dísznövények, díszfák és díszcserjék, növényházi levél- és virágos dísznövények termesztése. A kapcsolódó műszaki, vállalkozási, kereskedelmi ismeretek alkalmazása a gyakorlatban.
A szakképesítés középszintű irányítói, vezetői tevékenység végzésére, önálló vállalkozás létrehozására, indítására az adminisztrációs ügyletek intézésére is jogosít a vállalkozásokról szóló hatályos jogszabályok rendelkezései alapján.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

–    Dísznövénytermesztési feladatokat ellátni
–    A törvényes keretek betartatásával, előírások szerint dolgozni, dolgoztatni
–    Vállalkozást alapítani/ működtetni/ megszüntetni
–    Vállalkozási tevékenységet folytathatni
–    Tervezést, szervezést végezni
–    Tervet készíteni, kalkulációt végezni
–    Pályázatot írni, üzleti tervet készíteni
–    Előkészítő tevékenységet végezni, végeztetni
–    Szaporítást végezni, végeztetni, szaporítóanyagot előállítani
–    Növényt nevelni, neveltetni
–    Növényápolást, növényvédelmet végezni, végeztetni
–    Csomagolást végezni, végeztetni
–    Piaci előkészítést végezni, végeztetni
–    Eszközöket használni, gépeket üzemeltetni, használni, karbantartani
–    Értékesítést végezni, végeztetni
–    Irányítási, szervezési feladatokat ellátni
–    Dokumentációt használni, készíteni, készíttetni
–    Előírások szerint dolgozni, dolgoztatni
–    Kereskedelmi tevékenységet végezni, végeztetni
–    Tevékenységét előírások szerint dokumentálni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11497-12

Foglalkoztatás I

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

4.6.

10960-12

Vállalkozási, kereskedelmi alapok

4.7.

10961-12

Kertészeti alapismeretek

4.8.

10962-12

Kertészeti munkavállalói ismeretek

4.9.

10963-12

Szabadföldi dísznövénytermesztés

4.10.

10964-12

Fásszárú dísznövénytermesztés

4.11.

10965-12

Növényházi dísznövénytermesztés


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11497-12

Foglalkoztatás I

írásbeli

5.2.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.5.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

5.2.6.

10960-12

Vállalkozási, kereskedelmi alapok

írásbeli

5.2.7.

10961-12

Kertészeti alapismeretek

írásbeli

5.2.8.

10962-12

Kertészeti munkavállalói ismeretek

írásbeli

5.2.9.

10963-12

Szabadföldi dísznövénytermesztés

szóbeli

5.2.10.

10964-12

Fásszárú dísznövénytermesztés

szóbeli

5.2.11.

10965-12

Növényházi dísznövénytermesztés

szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

C.)    A vizsgafeladat megnevezése: Dísznövénytermesztés

A vizsgafeladat ismertetése:
Egy adott szabadföldi, fásszárú, növényházi dísznövény, adott termesztéstechnológiai munkafolyamatának elvégzése és/vagy a dísznövénytermesztésben használt gépek működtetése és karbantartása

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

D.)    A vizsgafeladat megnevezése: Növényismeret (60 db)
A vizsgafeladat ismertetése:

Szabadföldi, fásszárú, növényházi dísznövények felismerése (60 db), és írásban történő megnevezésük a növények tudományos nevével (latin, kettős nevezéktan)

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Általános és szakmai ismeretek.

A vizsgafeladat ismertetése:
A Szakmai követelményekben (4. pont) megadott valamennyi modul tananyagából összeállított feladatlap kitöltése.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Dísznövénytermesztés

A vizsgafeladat ismertetése:
Válaszadás a Szabadföldi dísznövénytermesztés, a Fásszárú dísznövénytermesztés és a Növényházi dísznövénytermesztés modul tananyagából központilag összeállított szóbeli vizsgakérdésekre.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: -

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kézi szerszámok

6.3.

Dísznövények szaporításához szükséges anyagok, eszközök

6.4.

Mikroszaporítás, szövettenyésztés speciális eszközei, berendezései

6.5.

Erőgép

6.6.

Talajművelő gépek

6.7.

Növényvédelemhez szükséges eszközök, gépek

6.8.

Tápanyagutánpótláshoz szükséges eszközök, gépek

6.9.

Öntözés, tápoldatozás gépei, berendezései

6.10.

Üvegház vagy egyéb termesztő létesítmények

6.11.

Tehermozgatás gépei, eszközei

6.12.

Kertészeti kiegészítő eszközök

6.13.

Egyéni védőfelszerelés

6.14.

Munkabiztonsági berendezések

6.15.

Környezetvédelmi berendezések

6.16.

Számítógépek

6.17.

Elsősegélynyújtó felszerelések

6.18.

Személyes felszerelés: metszőolló, szemző és/vagy oltókés, tűzdelőfa, ültetőkanál


7. EGYEBEK


A 17. sorszámú Édesipari termékgyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Édesipari termékgyártó

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7218

Édesipari termékgyártó

Édesipari termékgyártó


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: az édesipari termékgyártó szakmunkás feladata az édesipari félkész- és késztermékek szakszerű, gazdaságos előállítása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint az Élelmiszer törvény előírásainak maradéktalan betartása mellett. A szakmai követelményekben meghatározott feltételek alapján képes a gyártás folyamatait önállóan ellátni.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    technológiai és/vagy termelési számításokat végezni
-    átvenni és előkészíteni a gyártáshoz szükséges anyagokat
-    a munka megkezdése előtt ellenőrizni a gépeket, berendezéseket, eszközöket
-    felügyelni a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozni
-    részt venni a karbantartási munkákban
-    előkészíteni, ellenőrizni a csomagolóanyagokat, csomagolni a készterméket
-    a készterméket átadni a hűtő- vagy tároló raktárnak és/vagy elvégezni a raktározást
-    a hatályos szabályozások szerint kezelni a képződő hulladékot
-    alapanyagot vizsgálni és/vagy ellenőrizni
-    gyártásközi vizsgálatokat végezni
-    készterméket ellenőrizni és/vagy minősíteni
-    előírásoknak megfelelően mintát venni
-    beállítani az előírt paramétereket
-    adatot rögzíteni, feldolgozni, szolgáltatni, dokumentálni
-    elkészíteni az előírt összesítőket, jelentéseket

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

3.3.4.

-

-

-



4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10885-12

Édesipari félkésztermék gyártás

4.4.

10886-12

Cukorkagyártás

4.5.

10887-12

Csokoládétermék-gyártás

4.6.

10888-12

Kávé és pótkávé gyártás

4.7.

10889-12

Édesipari tartóssütemény gyártás

4.8.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.9.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10885-12

Édesipari félkésztermék gyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.4.

10886-12

Cukorkagyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.5.

10887-12

Csokoládétermék-gyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.6.

10888-12

Kávé és pótkávé gyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.7.

10889-12

Édesipari tartóssütemény gyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.8.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

szóbeli

5.2.9.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy édesipari terméket készít az általa megismert módon. A gyakorlati vizsgatevékenység tételsorát a gyakorlati vizsga szervezője állítja össze a vizsgaelnök előzetes jóváhagyásával, a vizsgázók ebből húznak véletlenszerűen.

Vizsgafeladat megnevezése:
Kakaómassza, vagy csokoládémassza, vagy kakaópor félkész termék gyártása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények valamint az Élelmiszertörvény előírásinak maradéktalan betartása mellett.
A vizsgafeladat ismertetése:
A technológiai utasításnak megfelelően elvégzi a technológiai műveleteket.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

Vagy

Vizsgafeladat megnevezése:
Keménycukorka, vagy fondant-készítmény, vagy karamella-készítmény, vagy zselé-készítmény, vagy marcipán, vagy cukordrazsé, vagy rágógumi késztermék gyártása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint az Élelmiszertörvény előírásainak maradéktalan betartása mellett.
A vizsgafeladat ismertetése:
A technológiai utasításnak megfelelően elvégzi a technológiai műveleteket.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

Vagy

Vizsgafeladat megnevezése:
Praliné, vagy darabáru, vagy tábláscsokoládé, vagy üreges csokoládé vagy csokoládédrazsé gyártása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint az Élelmiszertörvény előírásaink maradéktalan betartásával.
A vizsgafeladat ismertetése:
A technológiai utasításnak megfelelően elvégzi a technológiai műveleteket.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

Vagy

Vizsgafeladat megnevezése:
Pörkölt kávé, vagy kávépótszerek gyártása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint az Élelmiszertörvény előírásaink maradéktalan betartásával.
A vizsgafeladat ismertetése:
A technológiai utasításnak megfelelően elvégzi a technológiai műveleteket.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

Vagy

Vizsgafeladat megnevezése:
Keksz és kréker vagy mézes sütemény, vagy ostyagyártmány, vagy teasütemény gyártása a munka-, tűz-környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint az Élelmiszertörvény előírásaink maradéktalan betartásával.
A vizsgafeladat ismertetése:
A technológiai utasításnak megfelelően elvégzi a technológiai műveleteket.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Édesipari termékgyártó írásbeli vizsgafeladata

Országosan vizsga-időszakonként egy kijelölt napon, központilag összeállított, átfogó, több modul tartalmát is átölelő vizsgafeladatsor összeállításával. Minden írásbeli vizsgához alkalmanként új központi tételsor készül. Az írásbeli vizsga időben előzze meg a gyakorlati vizsgát (javítás, betekintés lehetőségének biztosítása miatt).
Az írásbeli vizsgatevékenység 1-5-ig terjedő érdemjeggyel értékelhető.

A vizsgafeladat időtartama: max. 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Édesipari termékgyártó szóbeli vizsgafeladat sora

Kakaómassza vagy csokoládémassza vagy kakaópor félkész termék technológiai folyamatának ismertetése, a felhasználható anyagok és hozzátartozó gépek, berendezések bemutatásával.
Keménycukorka vagy fondant-készítmény vagy karamella-készítmény vagy zselé-készítmény vagy marcipán vagy cukordrazsé vagy rágógumi késztermék technológiai folyamatának ismertetése, a felhasználható anyagok és hozzátartozó gépek, berendezések bemutatásával.
Praliné vagy darabáru vagy tábláscsokoládé vagy üreges csokoládé vagy csokoládédrazsé technológiai folyamatának ismertetése, a felhasználható anyagok és hozzátartozó gépek, berendezések bemutatásával.
Pörkölt kávé vagy kávépótszerek technológiai folyamatának ismertetése, a felhasználható anyagok és hozzátartozó gépek, berendezések bemutatásával.
Keksz és kréker vagy mézes sütemény vagy ostyagyártmány vagy teasütemény technológiai folyamatának ismertetése, a felhasználható anyagok és hozzátartozó gépek, berendezések bemutatásával.

Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott, nyilvános tételsorból, véletlenszerűen húzott kérdésekre. A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő: 5 perc)
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Félkésztermék gyártáshoz szükséges eszközök

6.3.

- tisztító gép

6.4.

- pörkölő

6.5.

- hántoló

6.6.

- aprító gépek

6.7.

- finomító gépek

6.8.

- temperáló

6.9.

- adagoló gépek

6.10.

Cukorka gyártásához szükséges eszközök

6.11.

- cukormassza készítő gépek

6.12.

- tablírozó

6.13.

- temperáló

6.14.

- ízesítő, színező

6.15.

- formázó gépek

6.16.

- védőbevonat készítő berendezések

6.17.

Csokoládétermék gyártáshoz szükséges eszközök

6.18.

- krémkészítés eszközei

6.19.

- csokoládé-, nugátmassza előkészítés

6.20.

- temperáló

6.21.

- begyúró gép

6.22.

- formázó berendezések

6.23.

- hűtő berendezés

6.24.

Kávé és pótkávé gyártásához szükséges eszközök

6.25.

- nyerskávé tisztító berendezés

6.26.

- pótkávészer előállító berendezés

6.27.

- pörkölő

6.28.

- hűtő

6.29.

- utókezelő

6.30.

Édesipari tartós sütemény gyártásához szükséges eszközök

6.31.

- tésztakészítő

6.32.

- szuszpenzió készítő

6.33.

- szűrő

6.34.

-. habverő

6.35.

- lamináló

6.36.

- nyújtó, formázó

6.37.

- sütő

6.38.

- hűtő

6.39.

- töltelékadagoló

6.40.

- töltelékhűtő

6.41.

- töltött termékvágó

6.42.

- mártó

6.43.

Vizsgálathoz, minősítéshez szükséges eszközök

6.44.

- hőmérsékletmérők

6.45.

- tömeg, térfogat mérők

6.46.

- szárazanyag, víztartalommérők

6.47.

- pH mérők

6.48.

- szemcsefinomság mérők

6.49.

- zsírtartalommérő

6.50.

- viszkozitás mérő

6.51.

- alkoholtartalom mérő


7. EGYEBEK

A szakmai gyakorlat, valamint a szakmai gyakorlati vizsga megszervezhető termelőüzemben, illetve tanüzemben vagy tanműhelyben, ha a tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.


A 18. sorszámú Elektromos halászgép kezelője megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 624 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Elektromos halászgép kezelője

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

6230

Halászati foglalkozású

Halász, haltenyésztő

3.1.3.

Haltenyésztő

3.1.4.

Horgásztókezelő

3.1.5.

Horgászmester

3.1.6.

Ivadéknevelő (halászati)

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Tevékenységét alkalmazottként, esetleg vállalkozói alapismeretek birtokában önállóan végzi, képes rugalmasan alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez. Tudatosan alkalmazza a szakmára vonatkozó munka-, tűz- és környezetvédelmi, valamint higiéniai előírásokat.
Az elektromos halászgépet környezetkímélő módon az előírások szerint használja.


A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    Elektromos halászgépet előkészíteni, üzembe helyezni
-    Elektromos halászgépet üzemeltetni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 624 01

Halász, haltenyésztő

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11012-12

Halászati vállalkozási és jogi alapismeretek

4.4.

11013-12

Biológiai és halegészségügyi alapismeretek

4.5.

11014-12

Elektromos halászgép kezelése


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11012-12

Halászati vállalkozási és jogi alapismeretek

szóbeli

5.2.4.

11013-12

Biológiai és halegészségügyi alapismeretek

szóbeli

5.2.5.

11014-12

Elektromos halászgép kezelése

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Elektromos halászgép előkészítése, beüzemelése és üzemeltetése, a kifogott hal kezelése

A vizsgafeladat ismertetése:
Elektromos halászgép kezelése modul tartalmának komplex vizsgája
Elektromos halászgép előkészítése, beüzemelése és üzemeltetése, a kifogott hal kezelése
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Vállalkozási és jogi alapismeretek
Biológiai és hal-egészségügyi alapismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Vállalkozási és jogi alapismeretek és Biológiai és hal-egészségügyi alapismeretek modulhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Vízszolgáltatás gépei

6.3.

Csónakmotorok

6.4.

Vízvizsgáló műszer (pH, O2, NH3, stb.)

6.5.

Hálóféleségek, és készítéséhez szükséges eszközök

6.6.

Halászat kézi és gépi eszközei

6.7.

Kéziszerszámok

6.8.

Egyéni védőfelszerelés

6.9.

Munkabiztonsági berendezések

6.10.

Akkumulátoros elektromos halászgép

6.11.

Generátoros elektromos halászgép

6.12.

Vízszolgáltatás gépei


7. EGYEBEK


A 19. sorszámú Élelmiszeripari analitikus technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 541 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari analitikus technikus

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -


2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    érettségi végzettség


2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripari laboráns

3.1.3.

Élelmiszer-analitikus technikus

3.1.4.

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az élelmiszeripari analitikus technikus képes a szakmai ismereteikre támaszkodva az élelmiszer-ipari nyersanyagok, félkész és késztermékek analitikai vizsgálatát megszervezni és elvégezni, a mért adatok elsődleges feldolgozását megoldani és a kapott eredmények alapján az élelmiszereket minősíteni, a középszintű élelmiszeranalitikai vezetői feladatokat ellátni, felsőfokú szakirányban továbbtanulni.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    a munkaterületet előkészíteni
-    mintát venni
-    minták előkészítését végezni
-    a munkafolyamatot előkészíteni
-    laboratóriumi méréseket végezni
-    laboratóriumi eszközöket, műszereket használni
-    minták összetételének minőségi meghatározását elvégezni
-    minták összetételének mennyiségi meghatározását elvégezni
-    adminisztrációs munkát végezni
-    a vizsgált mintát a kapott eredmények alapján minősíteni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 541 03

Élelmiszeripari laboráns

részszakképesítés



4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10891-12

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

4.4.

10894-12

Élelmiszeripari műveletek és gépek

4.5.

10895-12

Általános élelmiszeripari technológiák

4.6.

10892-12

Élelmiszeranalitika

4.7.

10893-12

Élelmiszeranalitikai vizsgálatok

4.8.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság



5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-



5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A.)    A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeranalitikai vizsgálatokat végez

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett élelmiszeranalitikai feladatot old meg. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Élelmiszeranalitikai vizsgálatok valamint a szakmai számítások modulra épül. A jelölt a feladat megoldása során élelmiszervizsgálati útmutatót, táblázatokat alkalmazhat.

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

B.)    A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgálati eredmények dokumentálása, a kapott eredmények alapján a vizsgált élelmiszer minősítése.

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt az elvégzett élelmiszeranalitikai feladathoz szükséges mérési adatokat, számításokat, valamint a vizsgálat eredményété jegyzőkönyvben rögzíti. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Élelmiszeranalitikai vizsgálatok valamint a szakmai számítások modulra épül.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeranalitika, élelmiszeripari műveletek és gépek

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgafeladat komplex, élelmiszeranalitikai ismereteket tartalmaz 70%-ban, élelmiszeripari műveletek és gépeket 20%-ban, valamint munka-, tűz- és környezetvédelmi ismereteket 10%-ban.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeranalitika, Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott élelmiszeranalitikai ismereteket tartalmaz 60%-ban, valamint mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítást 40%-ban.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérőeszközök

6.3.

Analitikai és mikrobiológiai laboratórium

6.4.

Egyéni védőeszközök

6.5.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.6.

Vegyifülke, elszívó berendezés

6.7.

Műszeres analitika eszközei, berendezései, műszerei

6.8.

Klasszikus analitika eszközei, berendezései

6.9.

Laboratóriumi gyors- és analitikai mérlegek

6.10.

Fagyasztó és hűtőszekrények

6.11.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.12.

Sterilizáló berendezések

6.13.

Mikroszkóp

6.14.

Mérőeszközök

6.15.

Analitikai és mikrobiológiai laboratórium


7. EGYEBEK


A 20. sorszám Élelmiszeripari gépésztechnikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye


1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari gépésztechnikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2. EGYÉB ADATOK

2.1.A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6 Elméleti képzési idő aránya: 60%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3116

Élelmiszeripari gépésztechnikus

Élelmiszeripari gépésztechnikus

3.1.3.

3910

Műszaki ügyintéző

 

3.1.4.

8112

Dohánygyártó gép kezelője

Dohánygyártó gép kezelője

3.1.5.

8211

Mechanikai gép összeszerelő

Mechanikai gép összeszerelő

3.1.6.

8111

Élelmiszer-, italgyártógép kezelője

Élelmiszer-, italgyártógép kezelője


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Önállóan vagy mérnöki irányítással élelmiszeripari üzemekben részt vesz a gyártási folyamat előkészítésében élelmiszeripari gépek és berendezések üzemebe-helyezési, üzemeltetési és karbantartási munkáiban.

A szakképesítés rendelkező képes:
-    felismerni a jellemző élelmiszeripari műveleteket és azok gépeit
-    élelmiszeripari üzemek gépsorait üzembe helyezni, üzemeltetni, karbantartani, javítani
-    ellenőrizni a gépegységek működését
-    felmérni a javításhoz szükséges alkatrészeket, anyagokat
-    szét-, és összeszerelni a gépet, berendezést
-    felismerni az élelmiszeriparban alkalmazott vezérlési és szabályozási körök működését
-    egyszerű alkatrészt elkészíteni kézi és gépi alapeljárásokkal, hegesztéssel
-    kiválasztani a feladatnak megfelelő anyagminőséget
-    használni a gépészeti szabványokat
-    munkája során betartani a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
-    az élelmiszeripar különböző ágazataiban a technológiai folyamat legfőbb jellemzőit felismerni
-    vállalkozási tevékenység alapvető feladatait elvégezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10925-12

Agrárműszaki alapok

4.4.

10923-12

Gépek karbantartása, vezérlése

4.5.

10924-12

Élelmiszeripari géptan

4.6.

10894-12

Élelmiszeripari műveletek és gépek

4.7.

10895-12

Általános élelmiszeripari technológiák

4.8.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg egy élelmiszeripari gép (berendezés) időszakos felülvizsgálatával és karbantartásával kapcsolatban. A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja. A jelölt a feladat megoldása során ellenőrzi a gépegység működését. Elvégzi a gép (berendezés) karbantartását és műszaki hibáinak elhárítását, a hibás alkatrészről felvételezési vázlatot készít, majd elkészíti a gépelemet. A kenési terv szerint elvégzi a hajtóművek olajcseréjét, a szükséges zsírzásokat. A munka elvégzésének menetéről szerelési-, vagy gyártási művelettervet készít, amit számítógépen rögzít.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
E.)    A vizsgafeladat megnevezése: Gépek vezérlése
A vizsgafeladat ismertetése: Adott vezérlési feladathoz kapcsolási rajzot készít hagyományos pneumatika, elektropneumatika vagy PLC technika felhasználásával. A tervezett kapcsolást összeállítja és működteti.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: A komplex vizsgafeladat részterületei: agrárműszaki alapok, élelmiszeripari géptan, általános élelmiszeripari technológiák
A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgafeladat komplex, agrárműszaki alapokat 35%-ban, élelmiszeripari géptant 50%-ban, általános élelmiszeripari technológiai ismereteket 15%-ban, tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeripari vállalkozások működtetése
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsgakérdései az Élelmiszeripari vállalkozások működtetése modul témaköreihez kapcsolódnak.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 5 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
Az írásbeli vizsgarész megoldása során használható segédeszközök: író- és rajzeszközök, számológép.
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kéziszerszámok

6.3.

Kézi kovácsolás eszközei, szerszámai

6.4.

Lánghegesztés eszközei, szerszámai

6.5.

Ívhegesztés eszközei, szerszámai

6.6.

Hőkezelés eszközei, szerszámai

6.7.

Gép forgácsolás szerszámgépei, készülékei, forgácsoló szerszámai

6.8.

Szerelés eszközei, szerszámai, készülékei

6.9.

Gépelemek szemléltetéshez és szereléshez

6.10.

Pneumatikai elemek, gyakorlótáblák

6.11.

Hidraulikai elemek, gyakorlótáblák

6.12.

Élelmiszeripari gépek, berendezések

6.13.

Mérőeszközök, mérőműszerek

6.14.

Egyéni védőfelszerelések

6.15.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.16.

Műszaki táblázatok és szabványok

6.17.

Tanulói rajzasztalok

6.18.

Számítógép nyomtatóval, projektorral

6.19.

Szoftverek

6.20.

Hőátadás berendezései

6.21.

Szétválasztás berendezései

6.22.

Homogenizálás berendezései

6.23.

Bepárlás, kristályosítás, szárítás, lepárlás, fermentálás berendezései

6.24.

Anyaghalmazok szállító-berendezései

6.25.

Szállítóeszközök

6.26.

Takarítás, tisztítás, fertőtlenítés eszközei



7. EGYEBEK

A szakmai gyakorlat, valamint a szakmai gyakorlati vizsga megszervezhető termelőüzemben, illetve tanüzemben vagy tanműhelyben, irányítástechnika laboratóriumban, ha a tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.
Szakközépiskolában szakmai érettségi vizsgát kell tenni "Élelmiszeripari műveletek és gépek” tantárgyból.

A 21. sorszámú Élelmiszeripari laboráns megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye


1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 03

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari laboráns

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 640-960

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripari laboráns

3.1.3

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns



3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az élelmiszeripari laboráns képes a szakmai ismereteikre támaszkodva az élelmiszer-ipari nyersanyagok, félkész és késztermékek analitikai vizsgálatát megszervezni és elvégezni, a mért adatok elsődleges feldolgozását megoldani és a kapott eredmények alapján az élelmiszereket minősíteni.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    a munkaterületet előkészíteni
-    mintát venni
-    minták előkészítését végezni
-    a munkafolyamatot előkészíteni
-    alapméréseket végezni
-    laboratóriumi eszközöket használni
-    minták összetételének minőségi meghatározását elvégezni
-    minták összetételének mennyiségi meghatározását elvégezni
-    adminisztrációs munkát végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 541 01

Élelmiszeripari analitikus technikus

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10891-12

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

4.4.

10892-12

Élelmiszeranalitika

4.5.

10893-12

Élelmiszeranalitikai vizsgálatok


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.


5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10891-12

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

szóbeli

5.2.4.

10892-12

Élelmiszeranalitika

szóbeli

5.2.5.

10893-12

Élelmiszeranalitikai vizsgálatok

gyakorlat


5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeranalitikai vizsgálatokat végez

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett élelmiszeranalitikai feladatot old meg. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Élelmiszeranalitikai vizsgálatok modulra épül. A jelölt a feladat megoldása során élelmiszervizsgálati útmutatót, táblázatokat alkalmazhat.

A vizsgafeladat időtartama: 150 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése:-
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás, élelmiszeranalitika és általános élelmiszeripari technológia

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás, Élelmiszeranalitika elmélet modulokra épül.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérőeszközök

6.3.

Analitikai laboratórium

6.4.

Mikrobiológiai laboratórium

6.5.

Egyéni védőeszközök

6.6.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.7.

Vegyifülke, elszívó berendezés

6.8.

Klasszikus analitika eszközei, berendezései

6.9.

Laboratóriumi gyors- és analitikai mérlegek

6.10.

Fagyasztó és hűtőszekrények

6.11.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.12.

Számítógép, nyomtató, szoftverek


7. EGYEBEK

A 22. sorszámú Élelmiszeripari szakmunkás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari szakmunkás

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Pálinkafőző

3.1.3.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Szeszfőző

3.1.4.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Szeszfőző mester

3.1.5.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Ászokoló

3.1.6.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Sörerjesztő

3.1.7.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Sörfejtő

3.1.8.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Sörfokoló

3.1.9.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Sörfőző

3.1.10.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Sörgyártó

3.1.11.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Söripari csapoló

3.1.12.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Söripari munkás

3.1.13.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Söripariélesztő-kezelő

3.1.14.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Szikvízkészítő

3.1.15.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Szódás, szódavízkészítő

3.1.16.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Elsődleges tejkezelő

3.1.17.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Fehérsajtkészítő

3.1.18.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Friss és tartós tejtermékek gyártója

3.1.19.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Gomolyaalapanyag-készítő

3.1.20.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Kefír-, joghurtkészítő

3.1.21.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Keménysajt-készítő

3.1.22.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Lágysajt-kezelő

3.1.23.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Ömlesztettsajt-főző

3.1.24.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Sajt- és vajkészítő

3.1.25.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Sajtdaráló

3.1.26.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Sajtérlelő

3.1.27.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Sajtkészítő

3.1.28.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Sajtkezelő

3.1.29.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Sajtpréselő

3.1.30.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tej-, tejszínpasztőröző és -sterilező

3.1.31.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejcsomagoló

3.1.32.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejfejtő

3.1.33.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejfeldolgozó

3.1.34.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejföl- és túrókészítő

3.1.35.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejleszívató, -felöntő

3.1.36.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejporkészítő

3.1.37.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejtermék előkészítő

3.1.38.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Tejtermékgyártó

3.1.39.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Üzemi tejátvevő

3.1.40.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Vajkészítő

3.1.41.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Vajleszedő

3.1.42.

7113

Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó

Vajmester

3.1.43.

7112

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító

Gyümölcsfeldolgozó

3.1.44.

7112

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító

Káposztasavanyító

3.1.45.

7112

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító

Savanyító

3.1.46.

7112

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító

Zöldség szárító

3.1.47.

7112

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító

Zöldség tartósító

3.1.48.

7112

Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító

Zöldségfeldolgozó

3.1.49.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Cefréző

3.1.50

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Italgyártó gép kezelője

3.1.51.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Szeszdesztilláló

3.1.52.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Szeszerjesztő

3.1.53.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Töltőgépkezelő

3.1.54.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Söripari gépkezelő

3.1.55.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Szikvízgyártó gép kezelője

3.1.56.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Üdítőital-gyártó gépkezelő

3.1.57.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Ásványvízgyártó gép kezelője

3.1.58.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Sajtdaraboló

3.1.59.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Tejipari gép kezelője

3.1.60.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Autoklávkezelő, konzerválás

3.1.61.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Gyümölcslékészítő

3.1.62.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Konzervipari nyersanyagfeldolgozó

3.1.63.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Konzervpasztörizáló

3.1.64.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Szörpfőző

3.1.65.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Szörpkészítő

3.1.66.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Szörpmester


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az Élelmiszeripari szakmunkás feladata a gyümölcspálinka-gyártás, sörgyártás technológiájának szakszerű, gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint a jövedéki törvény előírásainak maradéktalan betartása mellett. A tejtermékgyártás, sajtkészítés és a zöldség-gyümölcsfeldolgozás (tartósítás) műveleteinek szakszerű, gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények maradéktalan betartása mellett.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    alap és segédanyagokat átvenni, fizikai, kémiai, érzékszervi ellenőrzését végezni, minősíteni
-    alapanyagokat a gyártáshoz előkészíteni,
-    gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatokat végezni,, a késztermékeket ellenőrizni és minősíteni,
-    technológiai berendezéseket, gépeket beállítani, üzemeltetni, tisztítani
-    termékgyártás víz- és energia-gazdálkodását megszervezni
-    melléktermékeket, hulladékokat kezelni
-    munkafolyamatok munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai szabályait betartani és betartatni
-    vállalkozást indítani, működtetni, termékeket értékesíteni

A szakképesítéssel rendelkező képes a gyümölcspálinka készítés terén:
-    gyümölcs- és borgazdasági alapanyagokat átvenni, minősíteni
-    alapanyagokat előkészíteni
-    cefrézési eljárásokat elvégezni
-    erjesztést vezetni
-    kierjedt cefrét tárolni, védelmét biztosítani, és a maradékcukrot meghatározni
-    lepárlási műveleteket végezni, a főző- és finomító-üstöket üzemeltetni
-    mérőműszereket, biztonságtechnikai berendezéseket kezelni
-    érlelést irányítani, ellenőrizni
-    deríteni, szűrni, szeszfokot beállítani, palackozni

A szakképesítéssel rendelkező képes a sajtkészítés terén:
-    alapanyagokat átvenni, minősíteni, tisztítani, kezelni, minőségét ellenőrizni, tárolni, előkészíteni
-    különböző típusú kultúrákat, oltókat és egyéb adalék- és ízesítő anyagokat alkalmazni
-    natúr és ízesített friss sajtokat készíteni különböző állatfajok tejének felhasználásával
-    érlelt (lágy, félkemény, kemény) sajtokat készíteni különböző állatfajok tejének felhasználásával
-    túrót gyártani különböző állatfajok tejének felhasználásával
-    sajtféleségeket darabolni, szeletelni, csomagolni, túrót adagolni, csomagolni

A szakképesítéssel rendelkező képes a sörgyártás terén:
-    alapanyagokat átvenni, minősíteni, tisztítani, kezelni, minőségét ellenőrizni, tárolni, előkészíteni
-    sörfőzővíz minőségét ellenőrizni, vizet kezelni
-    áztatást vezetni, ellenőrizni
-    különféle csíráztatási rendszerekhez a levegőt előkészíteni, a csíráztatást vezetni
-    aszalni, aszaló-berendezéseket üzemeltetni
-    főzőházi műveleteket - különféle cefrézési eljárások, cefreszűrés, komlóforralás, komlószűrés – elvégezni, ellenőrizni
-    sörlevet kezelni, főzőházi kihozatalt számítani
-    hagyományos és korszerű erjesztést vezetni
-    gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatokat elvégezni, a kész söröket ellenőrizni és minősíteni
-    sört szűrni és stabilizálni, palackba, hordóba, dobozba fejteni
-    sörélesztő színtenyészetet készíteni, élesztőt kezelni

A szakképesítéssel rendelkező képes a tejtermékgyártás terén:
-    alapanyagokat (tej, sajtféleségek) átvenni, minősíteni, tisztítani, kezelni, minőségét ellenőrizni, tárolni, előkészíteni
-    tej tisztítását, fölözését, zsírtartalmának beállítását, homogénezését, pasztőrözését, hűtését elvégezni
-    pasztőrözött tejféleségek, tejkészítmények és tejszínkészítmények gyártásának műveleteit megvalósítani
-    vaj- és vajkészítményeket gyártani
-    különböző típusú kultúrákat, oltókat és egyéb adalék- és ízesítő anyagokat alkalmazni
-    natúr és ízesített friss sajtokat, ömlesztett sajtokat, sajtkészítményeket, érlelt sajtokat készíteni különböző állatfajok tejének felhasználásával
-    túrót gyártani különböző állatfajok tejének felhasználásával

A szakképesítéssel rendelkező képes az üdítőital-, ásványvíz- és szikvízgyártás terén:
-    alap-, adalék-, ízesítő- és színezőanyagokat átvenni, kezelni, minőségét ellenőrizni, tárolni, előkészíteni
-    elvégezni a gyümölcs-alapanyagok nyerését, feldolgozását, konzerválását, színezését, a szénsavas üdítőitalok készítésének műveleteit
-    termékek előállításához felhasznált vizet minősíteni (ivóvíz minőségű víz)
-    szikvizet előállítani, a berendezéseket működtetni, karbantartani, szabályozni
-    alapanyag ásványvizet minősíteni, kezelni, a berendezéseket működtetni, karbantartani, szabályozni
-    szénsavas üdítőitalt előállítani (cukoroldást, bázisszörp készítést, keverést elvégezni)
-    palackokat töltésre előkészíteni, nyomáspróbát végezni
-    palackozni, címkézni, gyűjtőcsomagolást (egységrakomány készítése), tárolást, szállítást megoldani

A szakképesítéssel rendelkező képes a zöldség-, gyümölcsfeldolgozás terén:
-    alapanyagokat (zöldség, gyümölcs) átvenni, minősíteni, tisztítani, kezelni, minőségét ellenőrizni, tárolni, előkészíteni
-    zöldségkonzerveket gyártani
-    gyümölcsbefőtteket készíteni
-    lekvárokat, szörpöket, pulpokat, velőket előállítani
-    aszalni, szárítmányokat készíteni, savanyítani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 541 04

Gyümölcspálinka-gyártó

részszakképesítés

3.3.4.

31 541 07

Sajtkészítő

részszakképesítés

3.3.5.

31 541 08

Sörgyártó

részszakképesítés

3.3.6.

31 541 09

Tejtermékgyártó

részszakképesítés

3.3.7.

31 541 10

Üdítőital-ipari termékgyártó

részszakképesítés

3.3.8.

31 541 12

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó

részszakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10897-12

Gyümölcspálinka-gyártás és jövedéki szabályozás

4.4.

10898-12

Sajt- és túrógyártás

4.5.

10899-12

Sörgyártás és jövedéki szabályozás

4.6.

10902-12

Zöldség-, gyümölcsfeldolgozás

4.7.

10900-12

Tejtermékgyártás

4.8.

10901-12

Üdítőital-, ásványvíz- és szikvízgyártás

4.9.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.10.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.12.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10897-12

Gyümölcspálinka-gyártás és jövedéki szabályozás

gyakorlat

5.2.4.

10898-12

Sajt- és túrógyártás

gyakorlat

5.2.5.

10899-12

Sörgyártás és jövedéki szabályozás

gyakorlat

5.2.6.

10902-12

Zöldség-, gyümölcsfeldolgozás

gyakorlat

5.2.7.

10900-12

Tejtermékgyártás

gyakorlat

5.2.8.

10901-12

Üdítőital-, ásványvíz- és szikvízgyártás

gyakorlat

5.2.9.

10890-12

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

szóbeli

5.2.10.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.12.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése:
Gyümölcspálinka gyártása (gyümölcs és borgazdasági alapanyagok átvétele, cefrekészítés, erjesztés, főzés, finomítás, érlelés, tárolás, töltés, palackozás) a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint a jövedéki törvény előírásainak maradéktalan betartása mellett.

A vizsgafeladat ismertetése:
Az évszaknak megfelelő gyümölcs felhasználásával gyümölcspálinkát készít, elvégzi az aktuális technológiai műveleteket.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

B)    A vizsgafeladat megnevezése:
Gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatok elvégzése, vagy a kész gyümölcspálinka, borpárlat ellenőrzése és minősítése.

A vizsgafeladat ismertetése:
Az aktuális munkafolyamattól függően:
-    alapanyagok minősítése, vagy
-    borok alkohol és cukortartalmának meghatározása, vagy
-    pálinka, borpárlat alkoholtartalmának meghatározása, vagy
-    pálinka, vagy borpárlat érzékszervi minősítése (bírálata)

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

vagy

A)     A vizsgafeladat megnevezése:
Különböző típusú sajtok (friss, érlelt, ömlesztett), sajtkészítmények, valamint a túró technológiai műveleteinek szakszerű, önálló gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények maradéktalan betartásával.

A vizsgafeladat ismertetése:
A készítendő sajt, sajtkészítmény, túró típusához megfelelő alapanyagok felhasználásával sajtot, vagy sajtkészítményt, vagy ömlesztett sajtot, vagy túrót készít, elvégzi az aktuális technológiai műveleteket.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

B)     A vizsgafeladat megnevezése:
Gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatok elvégzése, vagy a kész sajt, túró ellenőrzése és minősítése.

A vizsgafeladat ismertetése:

Az aktuális munkafolyamattól függően:
-    alapanyag-vizsgálat (tej savfoka, sűrűsége, zsírtartalma), vagy
-    gyártásközi vizsgálatok (alvadékszilárdság, savó savfoka az adott műveleteknél), vagy
-    a kész sajt/túró savfokának, pH-jának meghatározása, vagy
-    a kész sajtféleség érzékszervi minősítése, vagy
-    túró érzékszervi minősítése.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

vagy

A)     A vizsgafeladat megnevezése:
Sör gyártása (alapanyagok átvétele, ellenőrzése, kezelése, tárolása, a sörfőzés műveleteinek végrehajtása, a kész sör kezelése, tárolása, fejtése) a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint a jövedéki törvény előírásainak maradéktalan betartása mellett.

A vizsgafeladat ismertetése:
A készítendő sör minőségéhez megfelelő alapanyagok felhasználásával sört készít, elvégzi az aktuális technológiai műveleteket.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

B)     A vizsgafeladat megnevezése:
Gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatok elvégzése, vagy a kész sör ellenőrzése és minősítése.

A vizsgafeladat ismertetése:

Az aktuális munkafolyamattól függően:
-    malátavizsgálat, vagy
-    sörfőzővíz, ivóvíz minőségének vizsgálata, vagy
-    komló, komlókészítmények vizsgálata, vagy
-    látszólagos, valóságos erjedésfok meghatározása, vagy
-    a sör zavarosságának ellenőrzése, vagy
-    CO2-tartalom meghatározása, vagy
-    sörélesztő színtenyészet készítése, élesztőkezelése, vagy
-    a kész sör vizsgálata, érzékszervi minősítése.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

vagy

A)     A vizsgafeladat megnevezése:
Különböző tejtermékek (a friss fogyasztású, savanyított, alvasztott, tartós termékek, valamint a vaj, sajt, ömlesztett sajt, túró), technológiai műveleteinek szakszerű, önálló gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények maradéktalan betartásával.

A vizsgafeladat ismertetése:
A készítendő tejtermék típusához megfelelő alapanyagok felhasználásával friss fogyasztású, savanyított, alvasztott, tartós termékeket, valamint a vajat, sajtot, ömlesztett sajtot, túrót gyárt, elvégzi az aktuális technológiai műveleteket.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

B)     A vizsgafeladat megnevezése:
Gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatok végzése, vagy a késztermék ellenőrzése és minősítése.

A vizsgafeladat ismertetése:

Az aktuális munkafolyamattól függően:
-    alapanyag-vizsgálat (tej savfoka, sűrűsége, zsírtartalma), vagy
-    gyártásközi vizsgálatok (savfok, sűrűség, pasztőrözöttség, pH), vagy
-    a késztermékek savfokának, pH-jának, zsírtartalmának meghatározása, vagy
-    a késztermékek érzékszervi minősítése.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

vagy

A)     A vizsgafeladat megnevezése:
Szénsavas üdítőital- és az ásványvízgyártás technológiai műveleteinek szakszerű, önálló gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények maradéktalan betartásával.

A vizsgafeladat ismertetése:
A készítendő üdítőital minőségéhez megfelelő alap-, adalék-, ízesítő- és színezőanyagok felhasználásával elkészíti a terméket, elvégzi az aktuális technológiai műveleteket, minősíti a készterméket. Az ásványvizes palackokat töltésre előkészíti, nyomáspróbát végez, palackoz, címkéz, gyűjtőcsomagolást (egységrakományt) készít.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60%

B)     A vizsgafeladat megnevezése:
A szikvízgyártás műveleteinek szakszerű, önálló gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények maradéktalan betartásával

A vizsgafeladat ismertetése:
A palackok, ballonok ellenőrzése után elvégzi a szikvíz gyártását (szaturálás), töltését, előkészíti szállításra a készterméket.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%
vagy

A)     A vizsgafeladat megnevezése:
Különböző zöldség-, gyümölcskészítmények technológiai műveleteinek szakszerű, önálló gazdaságos végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények maradéktalan betartásával.

A vizsgafeladat ismertetése:
A zöldség-, gyümölcskészítmények típusához (szárított, vagy aszalt, savanyított, vagy konzerv) megfelelő alapanyagok felhasználásával tartósítóipari terméket gyárt, elvégzi az aktuális technológiai műveleteket.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 60 %

B)     A vizsgafeladat megnevezése:
Gyártásközi fizikai, kémiai, érzékszervi vizsgálatok végzése, vagy a késztermék ellenőrzése és minősítése.

A vizsgafeladat ismertetése:

Az aktuális munkafolyamattól függően:
-    alapanyag-vizsgálat, vagy
-    gyártásközi vizsgálatok, vagy
-    a késztermékek meghatározása, vagy
-    a késztermékek érzékszervi minősítése.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -


5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
Vállalkozási és jövedéki ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése:
A hatályos jövedéki törvénnyel és vállalkozás indításával és működtetésével, termékértékesítéssel kapcsolatos ismeretek bemutatása.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Laboratóriumi vizsgálatokhoz szükséges eszközök, berendezések (élelmiszervizsgáló laboratórium):

6.3.

cukortartalomhoz,

6.4.

maradék-cukor meghatározáshoz,

6.5.

alkoholtartalom meghatározáshoz,

6.6.

érzékszervi minősítéshez,

6.7.

savfok, pH meghatározáshoz,

6.8.

tej zsírtartalom meghatározásához,

6.9.

sajt/túró zsírtartalmának meghatározásához,

6.10.

tej sűrűségének meghatározásához,

6.11.

kultúrakészítéshez,

6.12.

hőmérséklet, térfogat és tömeg méréséhez

6.13.

szárazanyag-, nedvesség- és hamutartalom meghatározásához,

6.14.

malátavizsgálathoz,

6.15.

sörfőzővíz, ivóvíz minőségének vizsgálatához,

6.16.

komló, komlókészítmények vizsgálatához,

6.17.

látszólagos, valóságos erjedésfok meghatározásához,

6.18.

a sör zavarosságának ellenőrzéséhez,

6.19.

CO2-tartalom meghatározásához,

6.20.

sörélesztő színtenyészet készítéséhez, élesztőkezeléshez,

6.21.

a kész sör vizsgálatához,

6.22.

tömeg-, térfogat- és sűrűségméréshez,

6.23.

ásványvíz minőségvizsgálatához,

6.24.

oldatkészítéshez,

6.25.

szárazanyag- és hamutartalom meghatározásához,

6.26.

munka-, tűz, környezetvédelmi berendezések, eszközök.

6.27.

Gyümölcspálinka gyártó eszközök, berendezések (pálinkafőző):

6.28.

gyümölcs- és borgazdasági alapanyagokat átvételéhez szükséges eszközök,

6.29.

cefréző berendezések,

6.30.

cefretárolók,

6.31.

főző- és finomító-üstök,

6.32.

mérőműszerek, biztonságtechnikai berendezések,

6.33.

derítők, szűrők, palackozók,

6.34.

a melléktermékek, hulladékok kezelésére, esetleges hasznosítására szolgáló eszközök, berendezések,

6.35.

munka-, tűz, környezetvédelmi berendezések, eszközök.

6.36.

Sajtgyártáshoz szükséges eszközök, berendezések (sajtüzem, sajtműhely, vagy tejüzem):

6.37.

alapanyag-tárolók, szűrők,

6.38.

tisztítócentrifuga, fölözőgép, pasztőr, homogénező berendezés (a sajt típusától függően),

6.39.

sajtkészítő berendezés(ek),

6.40.

alvadék-leválasztók, csurgatóberendezések,

6.41.

sajtprések,

6.42.

sózóberendezés,

6.43.

csomagológépek,

6.44.

mérőműszerek, biztonságtechnikai berendezések,

6.44.

a melléktermékek, hulladékok kezelésére, esetleges hasznosítására szolgáló eszközök, berendezések,

6.45.

Munka-, tűz-, környezetvédelmi berendezések, eszközök.

6.46.

Csomagológépek,

6.47.

Sörgyártáshoz szükséges eszközök, berendezések (sörfőző, sörgyár):

6.48.

Alapanyag-tárolók, tisztítók, előkészítők,

6.49.

áztatók, csíráztatók,

6.50.

szárítók, aszalók,

6.51.

cefrézők, szűrők, erjesztő-tartályok, utóerjesztők,

6.52.

fejtőberendezések,

6.53.

palackozók,

6.54.

mérőműszerek, biztonságtechnikai berendezések,

6.55.

a melléktermékek, hulladékok kezelésére, esetleges hasznosítására szolgáló eszközök, berendezések.

6.56.

munka-, tűz- és környezetvédelmi berendezések, eszközök

6.57.

Tejtermékgyártáshoz szükséges eszközök, berendezések (tejüzem):

6.59.

friss fogyasztású tejtermékek gyártásához szükséges eszközök, berendezések,

6.60.

savanyított, alvasztott tejtermékek gyártásához szükséges eszközök, berendezések,

6.61.

tartós tejtermékek gyártásához szükséges eszközök, berendezések,

6.62.

vaj gyártásához szükséges eszközök, berendezések,

6.63.

sajtgyártáshoz szükséges eszközök, berendezések,

6.64.

túró gyártáshoz szükséges eszközök, berendezések

6.65.

melléktermékek, hulladékok kezelésére, esetleges hasznosítására szolgáló eszközök, berendezések,

6.66.

Ásványvíz gyártáshoz (ásványvíz-üzem):

6.67.

vízkivétel gépei,

6.68.

tisztítóberendezések,

6.69.

tárolótartályok,

6.70.

vízkezelő berendezések,

6.71.

töltő-, zárógépek, -eszközök.

6.72.

Szikvízgyártáshoz (szikvízgyártó egység):

6.73.

vízkezelő berendezés,

6.74.

napi (kiegyenlítő tartály),

6.78.

hűtőberendezések,

6.79.

szikvízgyártó (szaturáló).

6.80.

Szénsavas üdítőital-gyártáshoz (üdítőital-gyártó üzem):

6.81.

üdítőital-készítő gépek.

6.82.

Univerzális eszközök, gépek, berendezések:

6.83.

különféle palackmosógépek, eszközök,

6.84.

mérőműszerek, biztonságtechnikai berendezések,

6.85.

a melléktermékek, hulladékok kezelésére, esetleges hasznosítására szolgáló eszközök, berendezések.

6.86.

munka-, tűz-, környezetvédelmi berendezések, eszközök

6.87.

Zöldség-, gyümölcsfeldolgozás eszközök, berendezések

6.88.

zöldség-, gyümölcskészítmények alapanyagának előkészítéséhez,

6.89.

zöldségkonzervek gyártásához,

6.90.

gyümölcsbefőttek készítéséhez,

6.91.

lekvárok készítéséhez,

6.92.

szörpök készítéséhez,

6.93.

pulpok, velők készítéséhez,

6.94.

aszaló berendezések,

6.95.

szárítók,

6.96.

savanyítás eszközei, berendezései,

6.97.

egyedi és gyűjtőcsomagolás eszközei, berendezései

6.98.

a melléktermékek, hulladékok kezelésére, esetleges hasznosítására szolgáló eszközök, berendezések,

6.99.

munka-, tűz, környezetvédelmi berendezések, eszközök.



7. EGYEBEK

Az évközi és az összefüggő szakmai gyakorlat, valamint a szakmai gyakorlati vizsga megszervezhető termelő üzemben, illetve tanüzemben, vagy tanműhelyben, ha a tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.

A szikvízgyártó munkakör betöltéséhez, foglalkozás gyakorlásához szükségesek a külön jogszabályban meghatározott feltételek.

A 23. sorszámú Élelmiszeripari technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 541 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari technikus

1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2 EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:    érettségi végzettség


2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripari technikus


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Önállóan vagy mérnöki irányítással élelmiszer-ipari üzemekben vagy laboratóriumokban az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében, vizsgálatában, feldolgozásában, tárolási és csomagolási munkáiban vesz részt.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    alapanyagokat, felhasznált anyagokat, félkész-, és késztermékeket átvenni, mintát venni, vizsgálatokat végezni;
-    gyártásközi és késztermék vizsgálatokat végezni, szükséges intézkedéseket megtenni;
-    munka-, tűz-, környezetvédelmi és minőségbiztosítási munkát végezni;
-    élelmiszeripari higiénikusi tevékenységet végezni;
-    élelmiszergyártási tevékenységben részt venni;
-    élelmiszergyártásban előforduló alapméréseket végezni/végeztetni;
1

A rendeletet az 56/2016. (VIII. 19.) FM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte 2016. augusztus 27. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 4. §-át.

2

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére