• Tartalom

57/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás

57/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás

az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tevékenység-irányítási központjai, egyes rendőri szervek ügyeletei, valamint a segélyhívásokat fogadó központok egységes működéséről1

2023.05.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában és a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a segélyhívásokat fogadó szerv hatásköréről, feladatairól, továbbá feladatai ellátásának részletes szabályairól szóló 361/2013. (X. 11.) Korm. rendeletre, a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 68. § (1) bekezdésében, illetve a Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek ügyeleti szolgálatai által teljesítendő tájékoztatási kötelezettség rendjéről, valamint a Kormányügyelet működéséről szóló 33/2011. (XII. 2.) BM utasításban meghatározottakra – az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv ügyeleti feladatai ellátásának és a segélyhívásokat fogadó központok működésének egységes szabályozása érdekében kiadom az alábbi utasítást:

I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.2 Az utasítás hatálya kiterjed:
a) az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK);
b) a Készenléti Rendőrségre (a továbbiakban: KR);
c) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra (a továbbiakban: RRI);
d)3
e) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központra (a továbbiakban: NEBEK);
f) a Rendőrségi Oktatási Kiképző Központra (a továbbiakban: ROKK);
g) a Nemzetközi Oktatási Központra (a továbbiakban: NOK);
h)4 a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra (a továbbiakban: VMRFK);
i) a rendőrkapitányságokra és határrendészeti kirendeltségekre (a továbbiakban: HRK) [az i) alpontban foglaltak a továbbiakban együtt: helyi szervek].

2. Az utasítás alkalmazásában:
a) állandó ügyeleti szolgálat: a rendőri munka folyamatosságát a nap 24 órájában biztosító, a jelentési kötelezettség rendjét teljesítő, a rendkívüli eseményekkel összefüggésben az elsődleges intézkedések megtétele érdekében intézkedő szolgálat;
b) ideiglenes ügyeleti szolgálat: állandó ügyeleti szolgálat hiányában meghatározott célra és időtartamra létrehozott ügyeleti szolgálat;
c)5 tevékenység-irányítási központ (a továbbiakban: TIK): az VMRFK és a rendőrkapitányságok ügyeleti feladatát központosított formában ellátó, osztály vagy főosztály jogállással létrehozott állandó ügyeleti szolgálati forma;
d)6 tudásbázis: a Hívásfogadó Rendszerbe (a továbbiakban: HIR) épített adattár, amelyből a hívásfogadó a hívó fél részére felvilágosítást ad az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség), a mentők és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv feladatkörébe tartozó kérdésekben, valamint fontosabb állami szervek, szervezetek, közművek, szolgáltatók elérhetőségéről;
e) vezető ügyeleti szolgálat: készenléti jellegű, egyszemélyi ügyeleti szolgálat, ahol a vezető ügyeleti szolgálatot ellátó személy a feladatok szakszerű és hatékony végrehajtása érdekében a szerv vezetőjének jogkörében eljárva, a részére meghatározott kérdésekben dönt, azokban aláírási jogosultsággal rendelkezik;
f)7 CCCBar: a HIR IP alapon kiépített informatikai hálózatra épülő telefonrendszer (telefónia) és a TIK-ekben lévő IP telefonkészülékek társítását végző informatikai alkalmazás;
g)8 mobil eszköz: olyan eszköz, amely a közterületi rendőri tevékenység támogatása érdekében képes a Robotzsaru-Neo integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszeren (a továbbiakban: Robotzsaru rendszer) belül a Robotzsaru NOVA Tevékenység-irányítási Rendszer (a továbbiakban: TIR) Mobil keretrendszer futtatására, valamint funkcióinak ellátására szolgál;
h)9 geokódolás: térképi azonosítás;
i)10 SOS-szám: a TIK-ekben létrehozott, elkülönített olyan belügyi szám, amelyre a Hívásfogadó Központból (a továbbiakban: HIK) a folyamatban lévő események bejelentőit kiemelt prioritású hívásként kapcsolják át, amely minden munkaállomáson lévő telefonkészüléken egy időben csörög;
j)11 Safe TIR: rendszerkiesés esetén a TIR tartalék rendszere, amely a 10.18.2.158/Safetir címen érhető el;
k)12 BM munkatárs: a Belügyminisztérium, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (a továbbiakban: NVSZ), a Terrorelhárítási Központ (a továbbiakban: TEK), a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és alárendelt szerveik, valamint a rendvédelmi technikumok állományának tagjai.

II. FEJEZET
RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK

1. TIK és az ügyeleti szolgálatok működtetése
3.13 A szolgálati feladatok maradéktalan végrehajtása érdekében TIK-et kell működtetni minden VMRFK-n.

4. Állandó ügyeleti szolgálatot kell működtetni:
a) az ORFK-n;
b) a KR-nél;
c) az RRI-nél;
d) a HRK-n
[az a)–d) alpontok együtt a továbbiakban: ügyeleti szolgálatok].

5. A 4. pontban meghatározottakon kívül az országos rendőrfőkapitány engedélyezheti ügyeleti szolgálat létrehozását, amelyre az utasítás rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.
6.14 Az VMRFK-n és a rendőrkapitányságokon vezető ügyeleti szolgálatot kell működtetni, amelyet legalább alosztályvezetői szintű vezetői előre elkészített ütemterv alapján, hivatali munkaidőn kívül látnak el.

7. A 4. pont b)–d) alpontjaiban meghatározott ügyeleteket működtető rendőri szervek vezetői határozzák meg az ügyeleti szolgálatot ellátók által a hivatali munkaidőn kívül gyakorolható jogköröket és a foganatosítható elsődleges intézkedéseket.

8.15 Szükség esetén a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, az RRI igazgatója és a rendőrfőkapitány engedélyét követően a KR Központi Ügyelet, az RRI ügyelet vagy a TIK (fő)osztályvezetője, akadályoztatása esetén az ügyeletvezető, a feladattal érintett rendőri szakterületről vagy szakszolgálatról megerősítő erőt rendel be az ügyeleti szolgálatokra vagy a TIK-be a helyi viszonyok, a terület közbiztonsága, továbbá a mindenkori bűnügyi és határrendészeti helyzet függvényében, valamint kiemelt fontosságú eseménnyel összefüggésben, a tevékenység-irányítás zavartalan ellátása érdekében.

9. Készenlétbe helyezés és különleges jogrend kihirdetése esetén a Rendőrség Összesített Készenlétbe Helyezési Terve alapján a TIK-et és az ügyeleti szolgálatokat meg kell erősíteni, szükség esetén ideiglenes ügyeleti szolgálatokat kell szervezni.

10.16 Az ORFK állandó ügyeleti szolgálatának feladatait az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Ügyeleti Főosztály Ügyeleti Osztálya (a továbbiakban: ORFK Főügyelet) látja el.

11.17 A TIK a rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: BRFK) esetén Budapest rendőrfőkapitánya alárendeltségében működik.
12.18 A TIK és az ügyeleti szolgálatok állománya a Rendőrség hivatásos állományú tagjainak szolgálatteljesítési idejéről, valamint a szolgálati időrendszerekről szóló ORFK utasítás alapján a kombinált szolgálati időrendszer szerinti I. számú váltásos (váltásonként 12 óra szolgálat, 24 óra szabadidő; 12 óra szolgálat, 48 óra szabadidő) és a vezényléses szolgálati időrendszerek kombinációja, vagy ha a szolgálati feladatok jellege indokolja, tömbösített szolgálati időrendszer szerint teljesítik szolgálatukat. A TIK-ben a szolgálatváltást időben csúsztatva úgy kell végrehajtani, hogy a TIK ügyeletvezetője és főügyeletese, valamint szükség esetén az ügyeletesek váltása legalább két különböző időpontban történjen. A TIK-ekben a csúsztatott szolgálatváltás időpontjait a rendőrfőkapitány határozza meg.

13. A TIK és az ügyeleti szolgálatok állománya vegyes ruhás ruházati normatípus besorolása alá tartoznak, szolgálatellátásuk során az egyenruha viselése kötelező.

14. A TIK és az ügyeleti szolgálatok állományának szolgálata során a rendszeresített kényszerítő eszközeit nem kell hordmódban viselnie, azokat az arra rendszeresített helyen kell tárolnia.

2. Szakmai irányítás

15. Az országos rendőrfőkapitány az ügyeleti tevékenység szakmai irányítását az ORFK Főügyelet útján látja el
a) a KR Központi Ügyelete,
b) az RRI ügyelete, valamint
c) a TIK
vonatkozásában.
16.19 A rendőrfőkapitány az ügyeleti tevékenység szakmai irányítását a TIK útján látja el az VMRFK illetékességi területén működő
a) a rendőrkapitányságok állománya, valamint
b) a HRK-k ügyeletei
vonatkozásában.

17. A HRK állományát a feladatellátásuktól csak indokolt esetben lehet elvonni.

18. A szolgálat átadás-átvétele során a szolgálatot kezdő TIK ügyeletvezető és az ügyeleti szolgálatok ügyeletvezetői kötelesek megismerni az előző szolgálatuk óta történt, az 1. melléklet alapján „kiemelt rendkívüli” és „rendkívüli” kategóriába tartozó eseményeket, valamint a szolgálat ellátását érintő feladatmeghatározásokat.

3. Az országos eseménykövető és jelzőrendszer

19. Az országos eseménykövető és jelzőrendszer (a továbbiakban: MONITORING) működtetéséből adódó rendőrségi feladatokat az ügyeleti szolgálatok és a TIK végzi.
20.20 A MONITORING I. készenléti fokozatban jelentkező, a békeidőszakban teljesítendő jelentéstételi kötelezettséget a TIK és az ügyeleti szolgálatok az általános jelentési kötelezettségen felül a vármegyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok részére is teljesíteni kötelesek az 1. melléklet 1–8., 12. A., 12. B., 17., 43., 44. B., 44. C., 44. E., 44. F., 87. A–C. és F., 90. pontjaiban megjelölt események, valamint a védelmi bizottság intézkedésében meghatározottak tekintetében.

21. A Magyarország miniszterelnöke által – a Belügyminisztérium vagy az általa meghatározott egyes esetekben az Alkotmányvédelmi Hivatal riasztási rendszerén keresztül – a békeidőszakban, különleges jogrend kihirdetésére alapot adó események bekövetkezésére, illetve veszélyére tekintettel elrendelt MONITORING II. készenléti fokozatban jelentkező jelentési kötelezettséget a TIK és az ügyeleti szolgálatok az általános jelentési kötelezettségen felül kötelesek teljesíteni az elrendelésben meghatározottak szerint.

22. Az ügyeleti szolgálatok és a TIK részére a MONITORING II. készenléti fokozat továbbrendelése a 2. mellékletben szereplő típusszöveggel történik. A MONITORING II. készenléti fokozat elrendeléséről kapott értesítést követően – további intézkedések megtételét megelőzően – az elrendelés jogosságát az ORFK Főügyelet visszahívással ellenőrzi az elrendelő által megadott telefonszámokon.
23.21 A MONITORING II. készenléti fokozat elrendelése esetén – amennyiben az elrendelő mást nem határoz meg – az információkat a TIK az általános jelentési kötelezettségen felül a vármegyei (fővárosi) védelmi bizottságnak, valamint a helyi védelmi bizottságnak jelenti.

4.22 A TIK alapfeladatai

24. A TIK elsődleges feladata a tudomására jutott bejelentések jogszerű, szakszerű kezelése, a szolgálati feladatot ellátó állomány irányítása és munkájának összehangolása, továbbá a jogszabályokból, a közjogi szervezetszabályozó eszközökből, az egyéb jogi eszközökből, valamint vezetői utasításokból adódó jelentési, tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése.

25. A TIK feladata a társszervekkel történő kapcsolattartás, intézkedést igénylő események során a tevékenység koordinálása, a feladatellátáshoz szükséges jogszabályi felhatalmazáson alapuló adatok átadása és átvétele, az együttműködési megállapodásokból adódó kötelezettségek teljesítése.

26.23 A TIK részére rendszeres vagy folyamatos végrehajtást igénylő egyéb feladatot telepíteni vagy a TIK feladatkörét érintő, új együttműködési megállapodást kötni csak a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes engedélyével lehet. Ez alól kivételt képez az egyszeri, soron kívül végrehajtandó feladatmeghatározás.

5. A TIK (fő)osztályvezetőinek jogköre, feladatai

27. A TIK osztályvezetői, valamint a BRFK főosztályvezetője az alábbi jogköröket gyakorolják, valamint a következő feladatokat végzik:
a) vezetik a TIK állományát;
b) elkészítik a TIK állományának szolgálatvezénylését, felelnek az ügyeleti feladatok szakszerű megosztásáért, a helyettesítés, a munkaközi szünet és az egyéb szolgálati időkedvezmények kiadásának megszervezéséért;
c)24 a TIK állománya tekintetében a Robotzsaru rendszer szolgálatvezénylési felületén történő eligazítással, személyre szabottan meghatározzák a feladatokat, és kijelölik az irányítandó rendőrkapitányságok körét, illetve ahol van, a határrendészeti kirendeltségek irányítójának személyét;
d) szükség esetén intézkednek a TIK szolgálatban lévő állományának megerősítésére;
e) kapcsolatot tartanak az illetékességi területükön lévő helyi szervek vezetőivel;
f)25 teljesítik ellenőrzési kötelezettségüket – kiemelt figyelemmel az elektronikus lekérdező rendszerek jelszavainak meglétére és érvényességére, valamint a HIR-ből érkező adatlapokkal kapcsolatos reagálási időkre –, amelynek dokumentálását a Robotzsaru rendszer vezetői ellenőrzések dokumentálása moduljában kell végrehajtaniuk.

6. A TIK ügyeletvezetőjének jogköre, feladatai
28.26 A TIK ügyeletvezető szolgálati tevékenységével összefüggésben jogosult az VMRFK, valamint a helyi szervek személyi állománya részére a rendőrfőkapitány és a kapitányságvezető jogkörében eljárva utasítást adni.

29.27 A TIK ügyeletvezetője hivatali munkaidőn kívül a rendőrfőkapitány jogkörében az alábbi elsődleges intézkedéseket teszi meg, amelyekről a rendőrfőkapitánynak jelentést tesz:
a) panaszügyekben megteszi az elsődleges és szükséges intézkedéseket, ennek során:
aa) megadja a felvilágosítást a jogorvoslat előterjesztéséhez,
ab) rendőri intézkedés elmulasztása esetén – szükség szerint – intézkedik annak utólagos foganatosítására,
ac) intézkedik a szakszerűtlen rendőri intézkedés hibáinak megszüntetésére,
ad)28 intézkedik a rendőr mulasztására, jogsértő magatartására utaló panasz esetén a panaszra okot adó körülmények megszüntetésére, továbbá a közvetlen szolgálati elöljáró, az ügyész, az NVSZ és a fegyelmi munkatárs szükség szerinti tájékoztatására;
b) a jogszabályokban meghatározott esetekben elrendelheti az útzár, valamint a csapaterő alkalmazását;
c) indokolt esetben berendelheti az érintett szervezeti egység(ek), elem(ek) vezetőjét, a készenléti szolgálatban lévő személyeket, intézkedhet a társszervek azonos szintű vezetőjének tájékoztatására, valamint kérheti e szerveket a szükséges intézkedések megtételére;
d) jogosult az esemény helyszínén lévő parancsnoktól a tett intézkedésekről jelentést kérni;
e)29 jogosult és köteles az VMRFK vagy a helyi szervek állománya által foganatosított intézkedéseket – jogszabálysértés vagy szakszerűtlenség észlelése esetén, az irányadó jogszabályi keretek között – felülbírálni, indokolt esetben az VMRFK és a helyi szervek intézkedő parancsnokának további feladatokat meghatározni;
f)30 jogosult az VMRFK, valamint a helyi szervek állományának bevonásával részleges és fokozott körözési akció elrendelésére;
g) jogosult a következő tárgykörökben és esetekben írásbeli rendelkezést kiadni, és azt az érintett szervek részére továbbítani:
ga) eseti adatszolgáltatás elrendelése,
gb) állomány értesítése, berendelése,
gc) jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott ellenőrzések, akciók elrendelése,
gd) erők, eszközök biztosítása, átcsoportosítása,
ge) kísérési, biztosítási feladatok ellátása;
h) fokozott ellenőrzést rendelhet el;
i) kivételesen indokolt esetben körözést rendelhet el;
j) dönt a fogvatartás helyéről, férőhely hiányában a rendőrségi szabad fogdai férőhelyek átcsoportosítására utasítást adhat;
k)31 a TEK Műveleti Igazgatóság egységeinek kirendelése érdekében halaszthatatlan esetben a TEK ügyeletével – hivatali munkaidőben is – felveszi a kapcsolatot;
l)32 jogosult a szolgálati gépjárművek telephelyen kívüli tárolásának engedélyezésére.

30.33 A TIK ügyeletvezetője:
a) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a főügyeletesek és az ügyeletesek munkáját;
b) a főügyeletessel megosztva irányítja, felügyeli és ellenőrzi a szolgálat átadás-átvétel folyamatát;
c) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a számítógépes rendszerekből történő ki- és belépés ütemezését és végrehajtását;
d) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a CCCBar-ba történő bejelentkezés megtörténtét;
e) összehangolja a szakmai munkavégzést;
f)34 teljesíti jelentési kötelezettségeit az ORFK Főügyelete és a rendőrfőkapitány, valamint a rendőrfőkapitány által meghatározott vezetők részére,
g) a TIK osztályvezetője, valamint a BRFK főosztályvezetője akadályoztatása esetén gyakorolja a 27. pont c) alpontjában meghatározott jogköröket.
31.35 A TIK ügyeletvezetője irányítja az VMRFK állományát, az VMRFK szolgálatparancsnokának akadályoztatása esetén figyelemmel kíséri a mozgásukat, beszerzi és továbbítja a feladatellátáshoz szükséges adatokat, és elvégzi az ezzel kapcsolatos nyilvántartási, rögzítési feladatokat.
32.36 A TIK ügyeletvezetője hivatali munkaidőn kívül fogadja és nyilvántartja az VMRFK elektronikus rendszerébe, valamint a postai, hivatali kézbesítés, futárszolgálat útján érkező küldeményeket, és végrehajtja az ebből adódó elsődleges intézkedéseket.

33.37 A TIK ügyeletvezetője végrehajtja a TIR-ben, valamint a határrendészeti feladatok ellátásához szükséges rendszerekben történő adatrögzítési feladatokat, folyamatosan vezeti az ügyeleti nyilvántartásokat, összeállítja és továbbítja a statisztikai adatokat.

34.38 A TIK ügyeletvezető, a TIK főügyeletes és a TIK ügyeletes (a továbbiakban együtt: TIK Ügyeletesek) felelősségi körébe tartozó, a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz elektronikus adatait megjelenítő webes alkalmazásnak (a továbbiakban: Webes alkalmazás) és a TIR integrált felületnek figyelemmel kísérése, valamint riasztás esetén a szükséges intézkedések megtétele tekintetében a TIK ügyeletvezetője gondoskodik a feladat végrehajtásának ellenőrzéséről.

34/A.39 A rendőri szervek a Webes alkalmazás igénybevételével végrehajtott lakáshoz, egyéb helyiséghez, intézményhez vagy ahhoz tartozó bekerített helyhez kötött bűnügyi felügyelettel (a továbbiakban: lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet) kapcsolatosan kezelt iratanyagok másolati példányát megküldik a TIK-nek. Az iratanyagok, valamint a folyamatban lévő intézkedésekkel kapcsolatos, illetve a Webes alkalmazás működését befolyásoló információk átadás-átvétel tárgyát képezik.

34/B.40 A szolgálat átadás-átvétele során a szolgálatát leadó TIK ügyeletvezető kilép, a szolgálatát megkezdő TIK ügyeletvezető belép a Webes alkalmazásba.

35. A TIK ügyeletvezetője szolgálatának megkezdésekor köteles a TIK-ben lévő technikai eszközöket, szolgálati okmányokat és nemzeti minősített adatokat tartalmazó iratokat, adathordozókat tételesen átvenni.

36. A TIK ügyeletvezetője összehangolja a rendőri intézkedéseket, dönt az erők, eszközök ideiglenes átcsoportosításáról és alkalmazásáról.
37.41 Az VMRFK területén lévő rendőrkapitányságok állományának átcsoportosítására csak a kapitányságvezető vagy a vezető ügyeleti szolgálatot ellátó személy engedélye alapján kerülhet sor, kivéve, ha a késedelem veszéllyel jár. Ebben az esetben a TIK ügyeletvezetője a veszély elhárítása után azonnal jelenti az engedélyezőnek az átcsoportosítás tényét, okát és előre látható időtartamát.

38. A TIK ügyeletvezetője a főügyeletes és az ügyeletesek bevonásával külön utasítás alapján vagy szúrópróbaszerűen – dokumentált módon – ellenőrzi a TIR térképén a szolgálatban lévő, GPS jeladóval rendelkező egységek szolgálatteljesítésének – eligazítás során, valamint az útiránytervekben meghatározott – végrehajtását, valamint az eszközök és a rendszer működését.
39.42 A TIK ügyeletvezetője elkészíti a 0 órától 24 óráig tartó időszakra vonatkozó VMRFK Napi Jelentést (a továbbiakban: NJ), és azt e-mailen keresztül minden nap 6 óráig megküldi vagy hozzáférhetővé teszi a rendőrfőkapitány által meghatározott személyeknek, valamint e-mailben megküldi az NVSZ területileg illetékes szervezeti eleme vezetőjének. A személyes adatot tartalmazó NJ-t a rendőrfőkapitány által meghatározott személyek ismerhetik csak meg. A rendőrfőkapitány döntése alapján az NJ korlátozott adattartalommal is elkészíthető. A korlátozott adattartalommal elkészített NJ-ben nem szerepelhet személyes adat, valamint olyan esemény, amellyel kapcsolatban valamely jelentésre kötelezett rendőri szerv „sajtóban nem közölhető” kritériumot fogalmazott meg.
40.43 A TIK ügyeletvezetője végrehajtja az VMRFK személyi állományának készenlétbe helyezésével és értesítésével kapcsolatos feladatokat.

41.44 A TIK ügyeletvezetője kizárólag hétvégén és munkaszüneti napokon intézkedik a TIK elhelyezésére szolgáló objektumban működő fogda ellenőrzésére.

42.45 A TIK ügyeletvezetője által, illetve utasítására végrehajtott ellenőrzéseket elsősorban a Robotzsaru rendszer vezetői ellenőrzések dokumentálása moduljában kell rögzíteni. A dokumentálást szükség esetén az ellenőrzés helyszínén rendszeresített ellenőrzési naplóban is végre lehet hajtani.

7. A TIK főügyeletesének jogköre, feladatai
43.46 A TIK főügyeletese a TIK ügyeletvezetőt – annak akadályoztatása vagy távolléte esetén – helyettesíti, és az VMRFK-n a vármegyeszékhelyi rendőrkapitányság vonatkozásában végrehajtja a 18., a 30–36. és a 42. pontban foglalt feladatokat.

44.47 A TIK főügyeletesének akadályoztatása esetében a feladatokat a TIK ügyeletvezetője által kijelölt személy látja el. A TIK főügyeletes szükség esetén ellátja a 45–51. pontban meghatározott ügyeletesi feladatokat is.

8. A TIK ügyeletesének jogköre, feladatai

45. A TIK ügyeletese látja el a részére eligazításban meghatározott rendőrkapitányság(ok) tevékenység-irányítási feladatát.
46.48 A TIK ügyeletese feladatkörében alosztályvezetői szintig bezárólag utasítást adhat az VMRFK területén lévő rendőrkapitányságok és – amennyiben az adott szolgálatra vonatkozó eligazítás során a szolgálati elöljárótól erre felhatalmazást kap – az VMRFK egyes szervezeti elemei irányított személyi állományának.

46/A.49 A TIK ügyeletes a 24. pontban meghatározott alapfeladatok végrehajtása érdekében, irányítja a közterületi állományt. A TIK ügyeletes és a szolgálatparancsnok a közterületi állomány megfelelő irányítása, illetve a jelentkező feladatok szakszerű és hatékony végrehajtása érdekében a szükséges információkról kötelesek egymást tájékoztatni és a kölcsönös segítséget egymás részére megadni.

47. A TIK ügyeletese kezeli a bejelentéseket, az adatlapokat, megteszi a szükséges intézkedéseket, folyamatosan felügyeli és koordinálja az intézkedések végrehajtását, utasításokat ad.

48. A TIK ügyeletese az irányított állomány részére – figyelemmel a 75. pontban meghatározottakra – végrehajtja az adattárakból történő adatszolgáltatást.
49.50 A TIK ügyeletese végrehajtja az VMRFK területén lévő rendőrkapitányságok személyi állományának készenlétbe helyezésével és értesítésével kapcsolatos elsődleges feladatokat.
50.51 A TIK ügyeletese az VMRFK területén lévő helyi szervek vonatkozásában végrehajtja a 31–36. pontokban, az irányított rendőrkapitányságok tekintetében a 18. pontban foglalt feladatokat.
51.52 A TIK ügyeletese az VMRFK területén lévő helyi szerveket érintő kérdésekben folyamatosan kapcsolatot tart az VMRFK területén lévő rendőrkapitányságok szolgálatparancsnokaival, a bűnügyi készenlétes csoportparancsnokokkal, a vezető ügyeleti szolgálatot ellátóval, valamint a HRK-k ügyeleteseivel.
51/A.53 A jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, valamint a belső normákban meghatározott eseteket kivéve a TIK ügyeletese kizárólag ügyindítás céljából hivatalos feljegyzést nem készíthet.

9. A TIK működésével kapcsolatos egyéb feladatok

52.54 A TIK-ben elhelyezett videófal megosztott monitorain vagy a projektor kivetítő felületén folyamatosan futtatni kell a TIR Térképet, a TIR Esetirányítást és a Webes alkalmazást. A TIK Ügyeletesek az általuk koordinált feladatokkal kapcsolatban, az irányított állomány jelentése alapján beállítják a TIR térképén az egységek státuszát. A mobil eszközzel rendelkező irányított állomány a mobil eszközön és EDR rádión jelenti a TIK Ügyeleteseknek a státuszok változását, valamint a mobil eszközön beállítja a saját státuszát. A mobil eszközzel rendelkező irányított állomány akadályoztatása esetén a státusz beállítását a TIK Ügyeletesek hajtják végre.
53.55 A GPS jeladóval ellátott kézi rádiók és a szolgálati járművekbe telepített egységek adatainak karbantartásáért a gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, az VMRFK területén lévő rendőrkapitányságok tekintetében a kapitányságvezetők által kijelölt személy a felelős.

54.56 A TIR térképen lévő adatok naprakészsége, ezáltal a hatékony tevékenység-irányítás biztosítása érdekében az irányított állomány haladéktalanul jelenti a TIK-nek az ügyeletes által kiadott címre történő elindulást, a kiérkezést, az intézkedés megkezdését és helyszínét, az intézkedés befejezésének és a helyszín elhagyásának időpontját, a tett intézkedéseket, a TIK-en kívül más személytől kapott utasítást, a munkaközi szünetének kezdetét és végét, valamint minden olyan eseményt, ami a TIK által történő irányítás szempontjából jelentőséggel bír. Ha a jelentés a rendőri intézkedést hátráltatja vagy veszélyezteti, azt az intézkedést követően kell megtenni a TIK részére.

54/A.57 A HIK-ből továbbkapcsolt segélyhívásokon túl a TIK Ügyeleteseknek egyéb módon (vezetékes telefonon, közvetlenül vagy átkapcsolással érkező, illetve az irányított állomány számára közvetlenül, valamint e-mail útján) tudomására jutott segélykérésekről adatlapot kell felvenniük a TIR-ben, majd azzal kapcsolatosan a szükséges intézkedéseket meg kell tenniük.

54/B.58 Az előre tervezett és ismert eseményeket, akciókat, intézkedéseket, útlezárásokat, forgalomkorlátozásokat az illetékes rendőri szerv tekintetében az ügy előadója, TIR jogosultság hiányában a szolgálatparancsnok vagy erre kijelölt más személy, továbbá halaszthatatlan esetben az adott szolgálatuk során tudomásukra jutott aznapra szóló információkat, valamint az előre nem tervezhető eseményeket a TIK Ügyeletesek rögzítik – szükség esetén törlik – a TIR Térkép felületén.

54/C.59 A TIK Ügyeletesek kötelesek a küldési adatlapon a bejelentéssel kapcsolatos esemény helyszínét – lehetőség szerinti legnagyobb pontossággal – a TIR Esetirányítás térképén pontosan azonosítani (geokódolás) annak érdekében, hogy a küldött egység a mobil eszközön valós címet lásson.

54/D.60 Mobil eszközről leadott vészjelzés esetén a TIK Ügyeletesek az illetékességi területüktől függetlenül kötelesek a riasztási felületen soron kívül azonosítani a riasztást adó egységet, annak pozícióját, illetve a legrövidebb úton fel kell velük venni a kapcsolatot. Ha a kapcsolatfelvétel sikertelen, abban az esetben azonnal megerősítő egységet vagy egységeket kell küldeni a TIR térkép által jelölt vagy az utolsó ismert tartózkodási helyre.

54/E.61 A TIK Ügyeleteseknek a TIR alábbi funkcióit kell használniuk:
a) esetirányítás a megfelelő rádióforgalmazási kód és minősítés alkalmazásával;
b) kiegészítő lehetőségek (feladatok, közérdekű telefonszámok, chat, hanganyag-visszahallgatás);
c) TIR térkép rétegkezelés;
d) POI lehetőségek megjelenítése;
e) térképi funkciók (távolságmérés, területmérés);
f) járőrkörzet-elhagyás kezelése;
g) egységekkel összefüggő információk (eszközök, eligazítás, kompetenciák) megjelenítése;
h) több megyét érintő irányítási térkép támogatása;
i) irányítás szerinti szűrési lehetőségek a TIR térképen és az esetirányításban egyaránt.

54/F.62 A TIK Ügyeletesek a TIR verzióváltása vagy egyéb leállása esetén a Safe TIR tartalékrendszert kötelesek használni. A Safe TIR rendszer használatára történő átállás tényét, illetve annak befejezését az ügyeletvezető jelenti az ORFK Főügyelet részére. A TIR leállásáról, valamint a rendszer helyreállásáról az ORFK Főügyelet ügyeletvezetője a HIK-ek szolgálatban lévő műszakvezető supervisorait (a továbbiakban: műszakvezető) haladéktalanul tájékoztatja.

54/G.63 A TIK Ügyeletes a TIR-ben rögzített küldési adatlapnak a riasztott egységgel történő automatikus megosztásán kívül köteles lehetőség szerint nyílt, egyéb esetben egyéni rádióforgalmazásban vagy távbeszélőn is közölni a küldés tényét, illetve visszajelentés útján ellenőrizni, hogy a mobil eszközre megérkezett-e az adatlap.

54/H.64 A küldési adatlap első megosztását követően érkező újabb információ adatlapon történő rögzítésére a TIK Ügyeletes köteles felhívni a riasztott egység figyelmét.

54/I.65 Az adatlap megosztását követően a riasztott egység köteles az elindulás, kiérkezés és az intézkedés befejezésének idejét elsősorban nyílt rádióforgalmazásban jelenteni, valamint a mobil eszköz segítségével ezeket az időpontokat rögzíteni. A TIK Ügyeletes a megtett jelentések alapján nyomon követi az adatlaphoz tartozó státuszokat a TIR-ben. Technikai hiba esetén az adatlap státuszát a TIK Ügyeletes köteles rögzíteni. Az időpontok manuális átállítása csak indokolt esetben, a megjegyzés rovatban történő leírással történhet.

54/J.66 A mobil eszközzel rendelkező egység a TIR-ben megjelenő egység státuszt önállóan, az eszközön keresztül állítja, azonban annak változását köteles a TIK ügyeletesnek jelenteni. Ha a technikai feltételek rendelkezésre állnak, a TIK ügyeletes köteles a TIR térképen nyomon követni az egységek státuszváltozásait, az általa irányított állomány helyzetét, indokolatlan mozgás vagy hosszabb idejű egy helyben történő várakozás észlelése esetén a TIK ügyeletes köteles rádión kapcsolatot létesíteni az érintett egységgel.

54/K.67 A TIR-ben az eseményhez a szükséges intézkedés foganatosítása érdekében egy vagy több egységet kell kijelölni.

54/L.68 Az eseményhez kijelölt egységet vagy egységeket csak különösen indokolt esetben lehet visszafordítani, amely indokot az esetleírásban rögzíteni kell. Ilyen indok lehet különösen:
a) az intézkedés okának megszűnése;
b) a helyszínhez közelebbi egység szabaddá válása;
c) ha más vagy speciális kompetenciával rendelkező egység intézkedése szükséges.

55. A GPS helymeghatározóval ellátott kézi rádiókat a közterületi szolgálatot ellátók részére kell kiosztani.

56. A TIK Ügyeletesek a szolgálat kezdetekor kötelesek megismerni az előző szolgálatuk óta keletkezett NJ-ket, továbbá kötelesek a Robotzsaru rendszer szolgálatvezénylésben rögzített eligazításukat tudomásul venni.

56/A.69 A Robotzsaru és a Robotzsaru-Netzsaru Ügyviteli és Ügyfeldolgozó Rendszer (a továbbiakban: Netzsaru rendszer) ügyeleti moduljaiból (NJ, eseménynapló, statisztika, küldések), valamint a Netzsaru Vezetői Információs Rendszerből kinyerhető adatoknak a kigyűjtésére a TIK Ügyeleteseket nem lehet igénybe venni. A vezetői beszámolás érdekében az adatok megismeréséről az 1. pont h) és i) alpontja szerinti rendőri szervek vezetői saját hatáskörben gondoskodnak.

57.70 A TIK Ügyeletesek az általuk irányított állomány tekintetében engedélyezik a megkülönböztető jelzés használatát, amelyet a TIR-ben és a Robotzsaru rendszerben dokumentálnak.

58.71 Abban az esetben, ha az irányított állomány saját elhatározásból használja a megkülönböztető jelzést, azt haladéktalanul jelenti a TIK-nek, amit a TIK Ügyeletesek kötelesek a TIR-ben és a Robotzsaru rendszerben rögzíteni. Ha a rögzített adatok listázása a TIR-ből végrehajtható, abban az esetben a rögzítést csak a TIR-ben kell végrehajtani.

58/A.72 A megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló IRM rendelet alapján az egyéb szervektől érkező bejelentés szerint az egyéb szerv megkülönböztető jelzést adó készüléke használatának kezdetét és végét, valamint a szerv megnevezését a TIK ügyeletvezetője főnyilvántartó számmal ellátott nyilvántartásban rögzíti.

59.73 A 112-es egységes európai segélyhívó és a nemzeti segélyhívó számokra érkező és a HIK-ből továbbkapcsolt hívásokat és megküldött elektronikus adatlapokat, valamint az egyéb módon tudomására jutott, beavatkozást igénylő segélykéréseket a TIK kezeli, amely során megteszi az azokkal kapcsolatos intézkedéseket.

60.74 Az állampolgárokkal történő kommunikáció során a TIK Ügyeletesek kötelesek kulturált, udvarias hangnemet használni. Kerülni kell a személyeskedő, a szubjektív értékítéletet tartalmazó vagy sértő megjegyzéseket.

61. Az 59–60. pontokban meghatározottak betartását a TIK (fő)osztályvezetője a hívások fogadása során rögzített hanganyagok szúrópróbaszerű visszahallgatásával havonta legalább egy alkalommal, dokumentált formában ellenőrzi.

62. A TIK Ügyeletesek kötelesek a hívásfogadó által küldött hívást és adatlapot – lehetőleg a bejelentés alapján illetékes helyi szervek tevékenység-irányításának a TIK Ügyeletesek közötti felosztására tekintettel – haladéktalanul átvenni, az adatlapon rögzített adatokat ellenőrizni, és a bejelentés tartalmának és a hatályos jogi szabályozásnak megfelelően intézkedni.

63.75 A HIK-ből kiemelt prioritással, „életveszély” jelzéssel érkező adatlapokat, illetve az SOS-számra kapcsolt segélyhívásokat illetékességi területre és egyéb szolgálati feladatra tekintet nélkül a TIK Ügyeletesek kötelesek azonnal átvenni és intézkedni.

64. A TIK Ügyeletesek az eseményekre történő reagálást, az irányított állomány küldésének sorrendjét, az igénybe vett erő-eszköz mennyiséget a folyamatban lévő eseményt folyamatosan mérlegelve határozzák meg.

65.76 A tudásbázis adattartalmát a TIR-ben és a HIR-ben negyedévente dokumentáltan ellenőrizni és aktualizálni kell. A tudásbázis aktualizált változásait a TIK és a HIK (fő)osztályvezetői – elektronikus levélben – minden negyedévet követő hónap 5-éig felterjesztik az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Ügyeleti Főosztály (a továbbiakban: ORFK Ügyeleti Főosztály) vezetőjének. A tudásbázis adattartalmának ellenőrzése és aktualizálása érdekében:
a) a BRFK-n 5 főt;
b)77 az VMRFK-n 2 főt;
c) a HIK-ben 2 főt
kell kijelölni.
65/A.78 Az VMRFK és az illetékességi területén lévő rendőrkapitányságok állománya tekintetében már rögzített személyi kompetenciák adattartalmát az VMRFK humánigazgatási szakszolgálatának vezetője által kijelölt – humánigazgatási feladatokat ellátó – személy folyamatosan aktualizálja.

66.79 A tudásbázis adatainak a HIR-ben történő rögzítését az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetője engedélyezi.

67.80 A hívásfogadó az általa adott felvilágosítás során a tudásbázisban lévő adatokat közölheti.

10. A TIK és az irányított állomány kommunikációja, EDR rádiók alkalmazásával kapcsolatos feladatok

68. Az irányított állomány a TIK-kel elsősorban EDR rádión keresztül kommunikál. Indokolt esetben szolgálati mobiltelefon vagy egyéb telefonkészülék is használható.

69. A TIK-ből indított hívásokat olyan telefonkészülékről kell kezdeményezni, amelyen a hangrögzítés biztosított.

69/A.81 A TIK Ügyeletesek az EDR diszpécserállomás alábbi funkcióit kötelesek használni:
a) csoport-, egyéni és vészhívások kezelése;
b) csoportok összevonása;
c) felügyeleti szintek kezelése;
d) beszédelem-megszakítás;
e) üzenetek küldése és fogadása;
f) csoporttagok kezelése halaszthatatlan esetben.

69/B.82 Az ügyeletvezetők az EDR diszpécserállomáshoz kötődő hangrögzítő rendszert kötelesek használni.
69/C.83 Az EDR rádiókat úgy kell programozni, hogy az azokról kezdeményezett vészhívások a diszpécser terminálon előre meghatározott és beállított Ügyeleteshez rendelt vészhívó csoportra, a Pest VMRFK TIK-jében egyéni hívásablakba fussanak be. A beállításnak alkalmasnak kell lennie a vészhívást kezdeményező EDR rádió mikrofonjának kihangosított és beszédváltó gomb használata nélküli működtetésre, ezáltal biztosítva az EDR rádió környezetébe történő behallgatás lehetőségét a TIK Ügyeletesek számára.

69/D.84 A TIK Ügyeletesek az EDR vészhívást irányított szektortól függetlenül kötelesek kezelni. Ennek során a környezetbe történő behallgatás végrehajtásával meg kell győződni a veszélyhelyzet fennállásáról. A diszpécserállomáson először nyugtázni kell a vészhívást, egyben fenn kell tartani a környezetbe történő behallgatást. Ha a TIK Ügyeletesek kétséget kizáróan meggyőződnek arról, hogy a vészhívás okán nincs szükség intézkedésre, bontják a kapcsolatot. A vészhívásokat minden esetben csak így lehet lezárni.

69/E.85 Abban az esetben, ha kétséget kizáróan nem állapítható meg a vészhívás valótlansága, a TIR térkép vagy EDR pozíció alapján vagy a szolgálatparancsnok közreműködésével meg kell határozni az egység tartózkodási helyét, egyben megerősítő erőt kell a helyszínre irányítani.

69/F.86 Tömeges rádióforgalmazást igénylő esemény bekövetkezése esetén a megfelelő kommunikáció lebonyolítása érdekében az EDR adott területét érintő erőforrásainak optimalizálása érdekében a TIK ügyeletvezetője késedelem nélkül köteles távbeszélőn szóban és elektronikus levélben (BM: 93-1665/00 mellék, ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/430-000, e-mail: ugyfelszolgalat@pro-m.hu) értesíteni a PRO-M Zrt. központi VPN ügyeletét. A rendkívüli esemény felszámolása után a TIK ügyeletvezetője távbeszélő útján szóban és – elektronikus levél útján – írásban intézkedik az EDR szolgáltatás alaphelyzetbe történő visszaállítására. A TIK ügyeletvezető mindkét esetben késedelem nélkül jelentést tesz az ORFK Főügyelet részére.

70. Az EDR rádión keresztül történő kommunikáció során a rendőri egységek hívójeleinek használata kötelező.

71. A rádióforgalmazás és a telefonon történő kommunikáció során adott utasításnak, közlésnek, jelentésnek rövidnek és tényszerűnek kell lennie. Tilos a személyeskedő, sértő, a bejelentőt vagy az intézkedés alá vont személyt minősítő, a rendőr szubjektív értékítéletét tartalmazó, valamint a szolgálati feladatokkal össze nem függő közlés.

72.87 A TIK Ügyeletesek a rádióforgalmazásban a bejelentésekhez kapcsolódó rendőri egységek küldésénél kötelesek a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes által meghatározott kódszótárt alkalmazni.
73.88 A TIK ügyeletvezető az VMRFK alárendeltségébe, a TIK főügyeletes és ügyeletes az általa irányított állománnyal a meghatározott rádiócsatornán kommunikál, amelytől a TIK főügyeletes és ügyeletes csak a TIK ügyeletvezető engedélyével térhet el.

74. Több rendőrkapitányság állományát érintő feladatban részt vevő állomány a részére meghatározott rádiócsatornán hajtja végre a rádióforgalmazást, amit a művelet parancsnoka a TIK ügyeletvezető részére jelenteni köteles.
75.89 Az irányított állomány adatlekérdezés során – ha az rendelkezésére áll – köteles a mobil eszközt használni. Ebben az esetben az adatokat nem kell a TIK-en keresztül visszaellenőrizni, azonban a megtett intézkedéseket jelenteni kell a TIK részére. Ez alól kivétel, ha az intézkedés körülményei vagy a lekérendő adatok, információk a közvetlen rádiókapcsolat szükségességét indokolják.

75/A.90 A TIK ügyeletes a közterületi szolgálatot ellátók által jelentett intézkedéseket – ha a lekérdezés a TIK-en keresztül történt – a körözési nyilvántartásban ellenőrzött személyes adatokhoz kapcsolva a Robotzsaru rendszerben dokumentálja. Ha a Robotzsaru rendszer nem elérhető, a dokumentálást papír alapon kell végrehajtani. A dokumentálást a TIK ügyeletesnek az adott szolgálata során kell végrehajtania. A Robotzsaru rendszer ismételt elérhetősége esetén a TIK ügyeletes soron kívül gondoskodik a papír alapon dokumentált adatoknak a Robotzsaru rendszerben történő rögzítéséről.

76. Tömeges adatlekérést szükségessé tevő feladat végrehajtásához a TIK szolgálatban lévő állományának létszámát adatlekérdezővel meg kell erősíteni.

77. A rendőri intézkedést igénylő esemény helyszínén feladatot teljesítő állomány parancsnoka ad tájékoztatást, valamint tesz jelentést a TIK-nek, akivel a TIK folyamatosan együttműködik.

78. A TIK (fő)osztályvezetője köteles havonta legalább egy alkalommal, dokumentált módon ellenőrizni a rádióforgalmazásra vonatkozó szabályok betartását.

11. Az ORFK Főügyelet ügyeletvezetőjének jogkörei

79. Az ORFK Főügyelet ügyeletvezetője (a továbbiakban: ORFK ügyeletvezető) hivatali munkaidőn kívül az országos rendőrfőkapitány alábbi jogköreit gyakorolja:
a) a tudomására jutott panaszügyben megteszi a szükséges intézkedéseket, ennek során
aa) megadja a felvilágosítást a jogorvoslat előterjesztéséhez,
ab) rendőri intézkedés elmulasztása esetén intézkedik annak utólagos foganatosítására,
ac) intézkedik a szakszerűtlen rendőri intézkedés hibáinak megszüntetésére,
ad) a rendőr jogsértő magatartása esetén tájékoztatja annak szolgálati elöljáróját, az ügyészt és az NVSZ-t;
b) a külképviseletek biztonságát közvetlenül veszélyeztető helyzetben utasítást ad a biztosítási feladatra rendelt erők parancsnokának;
c) elrendelheti útzár, valamint csapaterő alkalmazását;
d) berendelheti a rendőri állomány bármely tagját;
e) tájékoztathatja a társszervek vezetőjét, kezdeményezheti a szükséges intézkedések megtételét;
f) jogosult az esemény helyszínén lévő parancsnoktól a tett intézkedésekről jelentést kérni;
g)91 jogosult és köteles a KR, az RRI és az VMRFK-k személyi állománya által foganatosított intézkedéseket – szakszerűtlen intézkedés vagy jogsértés észlelése esetén, az irányadó jogszabályi keretek között – felülbírálni, indokolt esetben a felsorolt szervek intézkedő vezetőjének további feladatokat meghatározni;
h) jogosult körözési akció elrendelésére;
i) jogosult az alábbi tárgykörökben rendelkezést kiadni:
ia) eseti adatszolgáltatás elrendelése,
ib) állomány riasztása, berendelése,
ic) ellenőrzések, akciók elrendelése,
id) erők, eszközök biztosítása, átcsoportosítása,
ie) kísérési, biztosítási feladatok ellátása;
j) engedélyezheti a jogosultsággal nem rendelkező személyek Rendőrségi Igazgatási Központ épületébe történő beléptetését;
k) fokozott ellenőrzést rendelhet el;
l) határesemény kivizsgálására soron kívüli határtalálkozót engedélyezhet;
m) szolgálati helikopter azonnali szolgálati feladatra történő alkalmazását rendelheti el;
n) kirendelheti a KR Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Tűzszerész Szolgálatot;
o) dönthet az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizetbe vétel helyéről, férőhely hiányában az őrzött szálláshelyek és rendőrségi szabad fogdai férőhelyek átcsoportosítására utasítást adhat;
p) jogosult a Rendőrség személyi állománya életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztető helyzetekben a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelője szakmai állásfoglalásának kikérésével és egyetértésével megelőző intézkedések elrendelésére.

79/A.92 Az ORFK Főügyelet ügyeletvezetőjének feladatai:
a) kapcsolatot tart az alárendelt ügyeletekkel, munkájukhoz szakmai irányítást, támogatást nyújt;
b) elemzi, értékeli a jelentőszolgálat útján beérkezett jelentéseket, azokon elvégzi a szükséges módosításokat, illetve kiegészítéseket, a jelentési kötelezettség alá tartozó kiemelt eseményekről igény szerint kivonatot készít, és továbbítja az érintett vezető részére;
c) figyelemmel kíséri a folyamatban lévő és további jelentési kötelezettség alá tartozó eseményeket, szükség esetén gondoskodik a háttéranyagok beszerzéséről;
d) közreműködik a BRFK NJ-t is tartalmazó Napi Tájékoztató Jelentés (a továbbiakban: NTJ) elkészítésében, gondoskodik annak továbbításáról;
e) a jelentőszolgálati normában előírtaknak megfelelően teljesíti a jelentési, tájékoztatási kötelezettségét;
f)93 országos szinten naprakész nyilvántartást vezet a vármegyei fogdák, őrzött szállások férőhelyeinek számáról, szükség esetén információt nyújt a szabad férőhelyekről, dönt az esetleges átcsoportosításokról;
g) folyamatosan figyelemmel kíséri a Marathon Terra rendszert, amely segítségével kezeli a társszervektől beérkező üzeneteket;
h) folyamatosan figyelemmel kíséri a Marathon Terra rendszerbe integrált Polgári Veszélyhelyzeti Információs Rendszer informatikai felületét, és ellátja az alkalmazás üzemeltetésével kapcsolatosan meghatározott feladatokat;
i) figyelemmel kíséri a hazánkban tartózkodó külföldi katonák (SFOR, KFOR erők) vonulását, valamint az idegenrendészeti eljárás alá vont személyek szállítását;
j)94 szükség esetén helyettesíti a Nemzeti Koordinációs Központ (a továbbiakban: NKK) ügyeletvezetőjét;
k) végrehajtja a különleges jogrendre vonatkozó tervekben a részére meghatározott feladatokat;
l)95 több VMRFK-t érintő, irányítást igénylő esemény során az EDR kommunikációban használandó csoportot kijelöli, és az azon történő forgalmazást figyelemmel kíséri.

80.96 A 79. pont c), f), h), k), m) és n) alpontjaiban meghatározott intézkedéseket a bűnügyi és a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyetteseknek, valamint a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettesnek jelenti.

81.97 Az ORFK ügyeletvezetője a TEK Ügyeleti és Objektumvédelmi Igazgatóság BM Ügyeleti Osztály (a továbbiakban: BM Ügyeleti Osztály) által továbbított különleges jogrend elrendelésének vétele után végrehajtja az érintett állomány berendelését.

82. Az ORFK ügyeletvezetője az országos rendőrfőkapitány nevében foganatosított intézkedéseiről, azok végrehajtásáról haladéktalanul köteles az országos rendőrfőkapitánynak jelentést tenni.

12. Az ORFK Napi Tájékoztató Jelentés készítésére, megismerésére vonatkozó szabályok

83.98 Az ORFK Főügyelet NTJ-t készít, amely a 0.00 órától 24.00 óráig a jelentéstételre kötelezett szervek által a tárgynapot követő nap 2.00 óráig írásban jelentett kiemelt rendkívüli eseményeket tartalmazza.

84. Az összesített statisztikát az 1. melléklet szerint kell elkészíteni és az NTJ-be foglalni.

84/A.99 Az 1. melléklet 92. L, 92. M. és 92. N. pontjában szereplő eseményeket nem kell az ORFK Főügyelet által készített NTJ-ben szerepeltetni.

85.100 Az ORFK ügyeletvezetője intézkedik, hogy a tárgynapot követő 4 óráig a teljes adattartalommal elkészített NTJ elektronikus formában megküldésre kerüljön:
a) a BM Ügyeleti Osztály;
b) az országos rendőrfőkapitány;
c) a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes;
d) a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes;
e) a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes;
f) a gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes;
g) a személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes;
h) az ORFK Kommunikációs Szolgálat vezetője;
i) az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetője;
j) az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztály vezetője;
k) az ORFK Ügyeleti Főosztály Ügyeleti Osztály vezetője;
l) a KR Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság igazgatója;
m) a KR rendészeti igazgatója;
n) a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága igazgatója;
o) a KR Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója;
p)101
q)102
r) az RRI igazgatója;
s) a rendőrfőkapitány;
t) a BRFK TIK főosztályvezetője;
u)103
v) az országos rendőrfőkapitány által meghatározott egyéb személyek
részére.

86. Az NTJ-t korlátozott adattartalommal is el kell készíteni. A korlátozott adattartalommal elkészített NTJ-ben nem szerepelhet személyes adat, valamint olyan esemény, amellyel kapcsolatban valamely jelentésre kötelezett rendőri szerv „sajtóban nem közölhető” kritériumot fogalmazott meg.

87. A korlátozott adattartalommal elkészített NTJ-t az ORFK Kommunikációs Szolgálata a tárgynapot követő munkanap 7.00 óráig a Rendőrség intranetes honlapján közzéteszi, és biztosítja az egy hónapra visszamenőlegesen történő elérhetőségét.

13. A jelentési, tájékoztatási kötelezettség rendje
88.104 A helyi szervek vezetői az ügyeleteik vagy szolgálatparancsnokaik útján, valamint az VMRFK-k szervezeti elemeinek vezetői a TIK-nek, a TIK, valamint a 4. pont b)–c) alpontjában szereplő ügyeleti szolgálatok – tekintet nélkül arra, hogy előzetesen szóban már jelentettek az ORFK hatáskörrel rendelkező vezetőjének – az ORFK Főügyeletnek jelentik
a) az 1. mellékletben meghatározott, „kiemelt rendkívülinek” minősített eseményeket (a továbbiakban: „K” esemény) az alábbiak szerint:
aa) az események elsődleges adatait – a hírforrás megjelölésével – azonnal, majd az ellenőrzést követően ismételten telefonon,
ab) az élet és anyagi javak mentésére, a veszélyhelyzet elhárítása érdekében tett további intézkedéseket telefonon, a megtételüket követően azonnal,
ac) a mentési és kárelhárítási munka befejezése, a helyszíni szemle megtartása után az eseményt, az előidéző okokat, következményeket, a megtett intézkedések addigi eredményét azonnal telefonon, majd elektronikus úton,
ad) amennyiben a bekövetkezett esemény miatt kormányzati intézkedés is szükséges lehet, ennek tényét, tekintettel a Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek ügyeleti szolgálatai által teljesítendő tájékoztatási kötelezettség rendjéről, valamint a Kormányügyelet működéséről szóló 33/2011. (XII. 2.) BM utasítás 19. pontjában foglaltakra;
b) az 1. mellékletben „rendkívülinek” minősített eseményeket (a továbbiakban: „R” esemény) írásban a tények és adatok megállapítása és ellenőrzése, valamint a szükséges intézkedések megtétele után;
c) a 3. mellékletben felsorolt eseményeket a különleges jogrend kihirdetése esetén szóban, szükség esetén írásban soron kívül, illetve folyamatosan;
d) a MONITORING alapján az elrendelő által meghatározott információkat.
88/A.105 Az ORFK Főügyeletnek tett jelentés mellett a TIK az VMRFK, a 4. pont b)–c) alpontjában szereplő ügyeleti szolgálatok a KR, illetve az RRI hatáskör szerint érintett vezetőjének is jelentést tesz.

89.106 A 88. pont a) alpontjában foglaltaknak megfelelően a „K” eseményről készített összefoglaló jelentést az esemény tudomásra jutását követően írásban soron kívül, de legkésőbb 8 órán belül a Robotzsaru, illetve a Netzsaru rendszerben továbbítani kell.

90.107 A konzuli képviseletet, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot a TIK tájékoztatja a nem magyar állampolgár
a) rendkívüli halálesetéről;
b) halálos kimenetelű vagy súlyos személyi sérüléssel járó közlekedési balesetéről.

91.108 A TIK a 90. pontban meghatározott kötelezettségét az esemény tudomására jutását követően, legkésőbb 24 órán belül a 4. mellékletben szereplő adatlap kitöltésével teljesíti. Az adatlapot e-mailben küldi meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya által összeállított adatbázisban szereplő címre, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak. A kitöltött és megküldött adatlapokat a TIK (fő)osztályvezetője külön iktatószám alatt, az iratkezelésre vonatkozó szabályok szerint kezeli.

92. A hiányosan, pontatlanul készített és a jelentőszolgálati rendszeren megküldött jelentések kiegészíttetésére a TIK vagy az ORFK Főügyelet intézkedik.

93. A szóban jelentett „K” eseményekről a jelentést fogadó TIK ügyeletvezetőnek és az ügyeleti szolgálatok ügyeletvezetőinek legkésőbb egy óra elteltével kiegészítő információt kell kérnie. Az írásos jelentés megérkezéséig folyamatosan figyelemmel kell kísérni az esemény alakulását.

94. A 88. pontban foglaltaktól eltérően, késedelmesen küldött írásbeli jelentésen a TIK ügyeletvezető és az ügyeleti szolgálatok ügyeletvezetői rögzítik az írásbeli jelentés érkezésének és az első szóbeli jelentésnek a pontos időpontját, a jelentést küldő és az azt fogadó személy nevét.

95. Az ORFK ügyeletvezetője köteles intézkedni a késedelmesen vagy kifogásolható tartalommal küldött jelentések kivizsgálására, és az arról szóló jelentést az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetőjének felterjeszti.
96.109 Az VMRFK és a 4. pont b)–d) alpontjaiban felsorolt szervek vezetői kötelesek intézkedni az illetékességi területükön történt, az 1. mellékletben fel nem sorolt, de közérdeklődésre számot tartó eseményeknek az ORFK Főügyelet részére – a szolgálati út betartásával – történő haladéktalan jelentéséről.

97.110 A TIK a helyi szervek vezetőinek kizárólag az 1. mellékletben meghatározott eseményeket köteles jelenteni.

97/A.111 A TIK ügyeletvezetője az 1. mellékletben meghatározott kémiai, vegyi, biológiai, radioaktív vagy nukleáris anyagokkal elkövetett cselekmények vagy azok gyanúja esetén a TEK ügyeletét értesíti.

98.112 A helyi szerv vezetője az 1. mellékletben nem szereplő eseményekkel kapcsolatos jelentést a saját állományának tagjától kérhet.
99.113 Az ORFK Főügyelet elektronikus levélben vagy rövid szöveges üzenetben az 1. mellékletben felsorolt „K” eseményeket és az abban nem szereplő, de közérdeklődésre számot tartó eseményeket a 88. pontban meghatározottak szerint jelenti az országos rendőrfőkapitánynak és az általa engedélyezett személyi körnek, továbbá szóban a BM Ügyeleti Osztálynak. Az ORFK Főügyelet a TEK Műveleti Igazgatóság egységeinek előre tervezett kirendelését kizárólag az országos rendőrfőkapitánynak jelenti.

100.114 Az 1. melléklet 1–5., 12., 19., 30. A., 30. C., 31. A., 32. A., 33. B., 39., 43., 44. B–C., 44. E., 68., 69. A–B., 72., 76. A., 87. B., 97. A. pontjában meghatározott eseményeket az ORFK Főügyelet soron kívül szóban, majd elektronikus levélben vagy rövid szöveges üzenetben az illetékes vezetőnek jelenti. Az 1. melléklet 69. A., 69. B., 72., 73., 77., 78/A. pontjában meghatározott eseményekről az ORFK Főügyelet elektronikus levélben vagy rövid szöveges üzenetben – amennyiben a Rendőrség valamely dolgozója vagy BM munkatárs megsérül vagy meghal – a Rendőrség vezető főorvosát tájékoztatja.

101.115 Az 1. melléklet 60. B., 61. D., 64. A. pontjaiban meghatározott eseményeket az ORFK Főügyelet szóban az országos rendőrfőkapitánynak, a bűnügyi és a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyetteseknek, valamint az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetőjének, míg a 97. A. pontjában meghatározott eseményt a gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettesnek jelenti. A felsoroltakon kívül az eset körülményei és a vezető határozzák meg a szóbeli jelentési kötelezettséget.

102. A 101. pontban foglaltak kivételével a különleges jogrend kihirdetése vagy a Rendőrség készenlétbe helyezésének elrendelése esetén a 3. melléklet alapján kell teljesíteni a jelentési kötelezettséget.

103. Az ORFK Főügyelet a Rendőrség magasabb készenlétbe helyezése és különleges jogrend kihirdetése esetén a 3. melléklet 2. pontjában foglaltakat soron kívül szóban, külön utasításra írásban jelenti
a)116 az országos rendőrfőkapitánynak, a bűnügyi és a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyetteseknek;
b) az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetőjének;
c) az a)–b) pontokban megjelölt vezetők által meghatározott személyeknek, szerveknek.

104. Az ORFK Főügyelete az NVSZ területileg illetékes vezetőjét, a TIK, a KR Központi Ügyelete és az RRI ügyelete pedig az NVSZ helyi munkatársát szóban, azonnal tájékoztatja
a) a rendőri jelleg színlelésével elkövetett bűncselekményekről;
b)117 az 1. melléklet 9., 10., 11., 21., 22., 31. N., 31. O., 31. P., 32. N., 32. O., 32. P., 71., 73., 74. A–D., 75. A–E., 76., 76. A., 77. és 82. pontjában meghatározott eseményekről, amennyiben azzal kapcsolatban a Rendőrség hivatásos állományú tagja, valamely dolgozója vagy BM munkatárs érintett, valamint az NVSZ állományába tartozó személy hozzátartozója sérelmére követik el.

105. Az 1. melléklet 45. E. pontban meghatározott bűncselekménnyel kapcsolatban tudomásra jutott adatokról elektronikus levélben az alábbiak szerint kell tájékoztatni:
a)118 az elkövetés helye szerinti VMRFK TIK-je a feltételezett menekülési útvonallal érintett VMRFK-k TIK-jeit;
b)119 a bejelentés helye szerinti VMRFK TIK-je az elkövetés helye szerinti VMRFK és a feltételezett menekülési útvonallal érintett VMRFK-k TIK-jeit;
c)120 az elkövetés helye szerinti VMRFK TIK-je az ORFK Főügyeletét.

106. Az elektronikus levelezőrendszer riasztási paramétereit úgy kell beállítani, hogy az ügyeleti szolgálatok és a TIK által küldött üzenetek megérkezésekor erre felugró ablak és hangjelzés is figyelmeztessen.

106/A.121 A TIK funkcionális e-mail-címére érkező és onnan küldött elektronikus leveleket 60 napig kell tárolni. Az így tárolt elektronikus levelek törléséről a TIK (fő)osztályvezetői és helyettesei vagy azok elöljárói jogosultak dönteni.

107.122 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díj megfizetésével kapcsolatos ellenőrzési kötelezettség keretén belül a TIK a 6. melléklet kitöltésével elektronikus levélben tájékoztatja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-t, az útdíjköteles elemi útszakasz vagy útszakaszok lezárásáról, forgalmának eltereléséről, illetve a lezárás, elterelés megszüntetéséről. A kitöltött és megküldött adatlapokat a TIK osztályvezetője a tárgykört tartalmazó külön főszámon és annak alszámain iktatja, és az iratkezelésre vonatkozó szabályok szerint kezeli.
107/A.123 A TIK-ek az 1. mellékletben meghatározott összes „K” eseményről – az elsődleges intézkedések megtételét követően ellenőrzött információkat – a rendőrfőkapitánynak vagy az általa meghatározott személynek, illetve az ORFK Főügyeletnek jelentenek, majd ezt követően azokról tájékoztatják az VMRFK sajtóügyeletét. Ezekről az eseményekről az ORFK Főügyelet az országos rendőrfőkapitánynak vagy az általa meghatározott személynek, illetve a BM Ügyeletnek történő jelentést követően köteles az ORFK Kommunikációs Szolgálat sajtóügyeletét tájékoztatni.
107/B.124 A TIK az ORFK Főügyeletnek jelenti, az VMRFK sajtóügyeletét tájékoztatja, az ORFK Főügyelet az ORFK Kommunikációs Szolgálat sajtóügyeletét tájékoztatja az 1. melléklet 6. A., 7. A., 21., 22., 23., 25., ha azt határátkelőhelyen követik el, 31. M., 32. M., 34. A., 40. A., 41. A., 51., 56., 57., 59., 61. D., 84., 85., 95. B., 99., 100., 103. és 104. pontjában lévő „R” eseményekről.

107/C.125 A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat elnevezésű projekt keretében üzembe állított fix Komplex Közlekedési Ellenőrző Ponttal érintett útszakaszon történt forgalmi rend változásokat a TIK ügyeletvezetőjének vagy főügyeletesének a https://portal.police.hu/helyek/service internetes címen a TIK részére kialakított „FIXKKEP-ekkel kapcsolatos bejelentések TIK-ek részére” menüpont alkalmazásával kell bejelenteni. Az érintett útszakaszon történt forgalmi rend változások kezdete, illetve annak vége is bejelentési kötelezettség alá tartozik.

14.126 Az NKK

108.127 Az NKK az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály (a továbbiakban: ORFK Határrendészeti Főosztály) alárendeltségében és szakmai felügyelete mellett végzi feladatait.

109. Az Európai Parlament és a Tanács 1052/2013/EU rendeletében meghatározottakon túl az NKK feladatai:
a) a Frontex közös műveletek végrehajtása során jelentkező feladatok, a vendégtisztek, valamint más tagállamok által a műveleti területre telepített technikai eszközök nyilvántartása, szükség szerint kapcsolattartás a más országokban Frontex műveletben résztvevő magyar rendőrökkel;
b) felel az Európai Parlament és a Tanács 562/2006 EK rendelete (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) IV. számú melléklet 4. pontja, valamint a Határőrök gyakorlati kézikönyve [Schengeni kézikönyv – COM(2006)5186 végleges] 3. mellékletében foglaltak alapján az átléptető bélyegzők biztonsági kódjáért;
c) felel a Határőrök gyakorlati kézikönyve [Schengeni kézikönyv – COM(2006)5186 végleges] 37. számú mellékletében foglaltak alapján a kiskorúakkal összefüggő feladatok ellátásáért;
d) felel a Határőrök gyakorlati kézikönyve [Schengeni kézikönyv – COM(2006)5186 végleges] 2. mellékletében foglaltak szerint a külső határokkal kapcsolatos közvetlen információcseréért.
e)128 haladéktalanul tájékoztatja az ORFK Főügyeletet a tudomására jutott határrendészeti eseményekről.

110. Az ORFK Főügyelet az 1. melléklet 92. pontjában szereplő eseményekről tájékoztatja az NKK-t.

111. A KR, az RRI és a TIK elektronikus levelezőrendszer alkalmazásával az alábbi jelentéseket és anyagokat küldi meg az NKK részére:
a) a tárgynapot követő nap 8.30 óráig az ORFK Határrendészeti Főosztály számára készített határrendészeti Napi Jelentést;
b)129 a Frontex közös műveletekről készített anyagokat, valamint a külső határokon végrehajtásra kerülő nemzetközi határrendészeti akciókra készült vármegyei terveket, amelyek tartalmazzák a területi kapcsolattartó személyek elérhetőségét, valamint a külföldi rendvédelmi szerv résztvevő tagjainak szolgálati beosztását;
c) a Frontex közös műveletek során a Frontex részére megküldött jelentéseket.

112. Az ORFK Határrendészeti Főosztály alárendeltségében működő Frontex Nemzeti Kapcsolattartó Pont az Európai Határőrizeti Ügynökséggel (Frontex Ügynökség) történő kapcsolattartással összefüggő feladatok körében az NKK részére az alábbi információkat biztosítja:
a) más ország területén Frontex közös műveletben szolgálatot teljesítő magyar rendőrök napi szolgálati beosztását és elérhetőségét (mobiltelefonszám, e-mail cím);
b) más tagállamok által a műveleti területre telepített technikai eszközök számát, jellegét;
c) az érintett Frontex közös műveletre vonatkozó angol nyelvű műveleti tervet.

113. Az NKK a 0.00 órától 24.00 óráig bekövetkezett határrendészettel összefüggő eseményekkel kapcsolatban a nemzeti helyzetkép, valamint a 110–112. pontok alapján tudomására jutott eseményekről írásos napi jelentést készít, amelyet elektronikus úton a tárgynapot követő nap 7.00 óráig megküld az ORFK Határrendészeti Főosztály vezetői állománya, valamint az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Rendészeti Elemző-értékelő Osztály vezetője részére.

114.130 A 113. pont szerinti napi jelentés az 1. melléklet 108. pontjában meghatározott statisztikai adatokat tartalmazza.
115.131 Az ORFK Határrendészeti Főosztály vezetője gondoskodik a 113. pont szerinti napi jelentésnek – a jóváhagyását követően – a KR rendészeti és határrendészeti igazgatóinak, az RRI rendészeti igazgatóhelyettesének és az VMRFK-k rendészeti rendőrfőkapitány-helyetteseinek elektronikus úton történő megküldéséről.

116. Az NKK ügyeletese munkanapokon 7.00–8.00 óra között szóban jelent az ORFK Határrendészeti Főosztály vezetőjének az illegális migrációval és az államhatár rendjével összefüggő, folyamatban lévő eseményekről. A hétvégén és munkaszüneti napokon történt események az azokat követő első munkanap jelentésének részét képezik.

15.132 A TIK együttműködésből adódó feladatai
117.133 A személyeknek veszélyhelyzet vagy egyéb események során bekövetkezett eltűnésekor, illetve az ismeretlen helyen tartózkodó személy megtalálása, felkutatása érdekében a TIK ügyeletese telefonon értesíti a KR Központi Ügyeletét (tel.: BM: 26-523, mobil: +36-30/820-0742), és előzetesen tájékozódik a KR állományában lévő szolgálati kutya kutatásba történő bevonásának lehetőségéről.
117/A.134
117/B.135 A TIK Ügyeletes tájékoztatja a helyszíni parancsnokot a KR kutyás egység várható helyszínre érkezésének időpontjáról, valamint a szakmailag indokolt – a KR kutyavezető által javasolt – rendőri intézkedések, eljárások megtételéről.

118. A Magyar Honvédség állományának bármely tagját érintő, az 1. melléklet 95. I. pontja szerinti haláleset tudomására jutása esetén az illetékes TIK köteles haladéktalanul tájékoztatni a Magyar Honvédség Központi Ügyeletét a +36-1/474-1234 vagy a +36-30/815-0572 telefonszámon.

118/A. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) állománya tagja lőfegyverhasználatának tudomásra jutása esetén (amennyiben az információ nem a KNBSZ-től ismert) a TIK köteles haladéktalanul tájékoztatni a KNBSZ központi ügyeleti szolgálatát a +36-1/372-1977 telefonszámon.

118/B.136 Az 1. melléklet 3., 4., 12/A., 62. és 63. pontjában foglalt eseményekről a TIK ügyeletvezetője haladéktalanul tájékoztatja a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ Hadműveleti Központot a +36-88/543-081 telefonszámon.
119. A TIK köteles a tudomására jutott rendkívüli hajózási eseményekről, kiemelten az 1. melléklet 4., 61. A., 61. B., 61. C. és 61. D. pontjában meghatározott eseményekről a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület NAVINFO Diszpécserszolgálatát telefonon vagy EDR-en (BM: 20-270, EDR: 52 00480, mobil: +36-20/202-7763, tel.: +36-1/469-4164) haladéktalanul tájékoztatni.

16. A Rendőrség munkavédelmi és közegészségügyi-járványügyi főfelügyelője részére történő tájékoztatás rendje

120. A TIK, a KR Központi Ügyelete és az RRI ügyelete az ORFK Főügyeletnek jelent a 121. pontban meghatározott munkavédelmi, valamint a 122. pontban meghatározott és tudomására jutott közegészségügyi-járványügyi (munkaegészségügyi) események bekövetkezése esetén, amelyekről az ORFK Főügyelet elektronikus levélben vagy rövid szöveges üzenetben tájékoztatja a Rendőrség munkavédelmi vagy közegészségügyi-járványügyi főfelügyelőjét.

121. Munkavédelmi események:
a) a személyi állomány bármely tagját ért súlyos személyi sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű baleset bekövetkezése;
b) egyidejűleg 2 vagy több főt érintő szolgálati- és munkabaleset bekövetkezése;
c) a személyi állomány bármely tagjának öngyilkossága vagy öngyilkossági kísérlete;
d) fogvatartott balesete, súlyos személyi sérülése, elhalálozása;
e) szolgálati lőfegyverrel és annak használatával összefüggő esemény, függetlenül attól, hogy bekövetkezett-e személyi sérülés;
f) a személyi állomány sérelmére elkövetett erőszak;
g) olyan esemény, amikor a személyi állomány tagjának egészségbiztonsága veszélybe kerülhet vagy sérülhet.

122. Közegészségügyi-járványügyi (munkaegészségügyi) események:
a) a személyi állomány körében előforduló, a fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló ORFK utasítás 1. melléklet I. fejezetének 6. pontjában meghatározottak szerint a II. fejezetében feltüntetett fertőző megbetegedések vagy annak gyanúja;
b) a személyi állomány körében előforduló, 2 vagy több főt érintő ételfertőzés, ételmérgezés;
c) rendőrségi fogdákban, előállító helyiségekben vagy őrzött szállásokon bekövetkezett bármely rendkívüli járványügyi esemény, függetlenül attól, hogy a személyi állomány tagját vagy a fogvatartottakat érinti-e;
d) amikor a személyi állomány tagjának egészségbiztonsága veszélybe kerülhet, sérülhet, vagy az esemény miatt a közvélemény fokozott érdeklődésére lehet számítani.

17.137 A TIK-ben és az ügyeleti szolgálatokon használt nyilvántartások, alkalmazások

123.138 A TIK és az ügyeleti szolgálatok az elektronikus nyilvántartásokat a Robotzsaru rendszerben és a TIR-ben rögzítik.

124.139 A Robotzsaru rendszerben a szolgálatparancsnoki modultól elkülönítve rendszerezett alábbi alkalmazásokat egységesen kell vezetni, illetve használni:
a) szolgálatátadás és ahhoz tartozó átadási jegyzék tételes és hiteles vezetése;
b) ügyeleti jelentőrendszer;
c) ügyeleti statisztika készítése;
d) ügyeleti naplók és nyilvántartások megtekintése;
e) gyors iktatószámadás;
f) harcértékbekérés/-jelentés;
g) hivatalos feljegyzés készítése.

125.140 A TIR menüben az alábbi alkalmazásokat és azok kiegészítő funkcióit kell egységesen használni:
a) esetirányítással összefüggésben
aa) szükség esetén új bejelentés rögzítése,
ab) HIK-ből érkező adatlap átvétele,
ac) adatlap kezelése (esetté minősítés, beavatkozást nem igényel, intézkedést nem igényel, sztornó),
ad) rádióforgalmazási kód meghatározása,
ae) a küldéshez egységek hozzárendelése és azok nyomon követése (státuszok állítása),
af) az eset minősítése, intézkedés rögzítése és lezárás,
ag) szükség esetén a TIR Esetirányítás térképen GPS koordináta használatával történő geokódolás;
b) egységkövetés új ablakban
ba) a TIR térképen az egységek helyzetének és státuszainak folyamatos nyomon követése; szükség esetén a státuszok állítása,
bb) járőrkörzet-elhagyások kezelése,
bc) térképi funkciók széles körű, szükség szerinti használata,
bd) térképi objektumok rögzítése a meghatározott feladatok alapján.

126. Az ügyeleti naplókban, nyilvántartásokban megfelelő jogosultság birtokában keresés és ellenőrzés hajtható végre.

127. A TIR-nek alkalmasnak kell lenni arra, hogy a bevitt adatok tekintetében a keresést és ellenőrzést bármikor, bármilyen adatra végre lehessen hajtani, abból a felhasználó által beállított keresési paramétereknek megfelelő leválogatásokat, statisztikákat ki lehessen nyerni.

128.141 A TIR esetirányítási felületén a TIK Ügyeleteseknek minden bejelentést rögzíteni kell, függetlenül attól, hogy az milyen módon jutott tudomásukra.

129. A helyi szervek illetékességi területén történt eseményeket a bevetésirányítás-küldés alkalmazásból automatikusan generált küldési napló rendőrkapitányságonként külön tartalmazza.

130.142 A küldési napló a 124. pont d) alpontja szerinti alkalmazásban megtekinthető.

131.143 A 124. pont b) alpontjában meghatározott alkalmazásban jóváhagyott eseményeket a Robotzsaru rendszer automatikusan generálja az NJ-be, annak további szerkesztése az ügyeletvezető feladata.

132. Az NJ-nek az alábbi eseményeket kell tartalmaznia:
a) 1. melléklet szerinti „K” események;
b) 1. melléklet szerinti „R” események;
c)144 személyi szabadságot korlátozó intézkedések közül az elfogás és azon előállítások, amelyekre bűncselekmény elkövetésének gyanúja alapján kerül sor, vagy amelyek az előállítás körülménye vagy az előállított személye miatt a média érdeklődését válthatják ki;
d) a)–b) alpontokon kívül azon bűncselekmények, események, amelyekkel kapcsolatosan helyszíni szemle végrehajtására került sor;
e) az a)–b) alpontokon kívül a személyi sérüléses közlekedési balesetek;
f) a további intézkedést igénylő SIS találatok;
g)145 a rendőrfőkapitány által meghatározott eseményeket (a bevetésirányítás-küldésben és az ügyeleti jelentőrendszerben rögzített).

133. A lekérdezéseket lehetőség szerint a Robotzsaru rendszerből kell indítani, amelyek adatait az adattárakból történő lekérdezéseknél lehet megtekinteni.

133/A.146 Az alábbi nyilvántartásokhoz és alkalmazásokhoz a TIK Ügyeleteseknek belépési jogosultságot kell adni:
a) Hermon Körözési Nyilvántartási Rendszer (KÖNYIR);
b) Integrált Portál-alapú Lekérdező rendszer (IPL), ezen belül:
ba) személy- és lakcímnyilvántartás,
bb) úti okmány és személyazonosító okmány lekérdezés,
bc) vezetői engedély nyilvántartás,
bd) bűnügyi nyilvántartás,
be) idegenrendészeti nyilvántartás,
bf) járműnyilvántartás (ezen belül a Prümi Egyezmény alapján létrehozott alkalmazás),
bg) állóképes arckép azonosító rendszer;
c) Nemzeti Komplex Okmánynyilvántartó rendszer (NEKOR);
d)147 Nemzeti Határforgalom Ellenőrző és Regisztrációs Rendszer (NHERR);
e)148
f) Robotzsaru rendszer (a munkakörhöz szükséges jogosultságok);
g) Netzsaru rendszer;
h) SharePoint alkalmazás.
133/B.149 Belépési jogosultságot kell adni a TIK ügyeletvezetőjének a Személyügyi Támogató és Nyilvántartó Rendszerhez (SZTNYR).

134. A TIK-ben az alábbi főnyilvántartó számmal ellátott nyomtatványokat kell vezetni:
a) ha a TIK kezeli a fegyverszobát, fegyverkiadási füzet vagy előjegyzés;
b) ellenőrzési napló;
c) nyilvántartás telefax és e-mail küldemények érkezéséről és továbbításáról;
d)150 egyéb szervek által bejelentett megkülönböztető jelzés használatának nyilvántartása.

134/A.151 Azokban a TIK-ekben, ahol a telefax útján érkező küldemények fogadása és küldése során a címzettnek történő nyomon követhető továbbítása a 106/A. pontban meghatározott módon a TIK funkcionális e-mail címére átirányítva megvalósítható, a 134. pont c) alpontjában rögzített nyilvántartás vezetésétől el lehet tekinteni.

135.152 Az ügyeleti szolgálatokra és a TIK-be szolgálati célból érkező, valamint onnan kimenő e-maileket visszakereshető módon, napi bontásban, 60 nap időtartamra az elektronikus levelezőrendszerben archiválni kell. Az archivált anyagokat a TIK Ügyeletesek megismerhetik, de azokhoz kapcsolódóan törlési jogosultsággal nem rendelkeznek. Az archiválás technikai hátterének megteremtéséért az illetékes informatikai szakterület vezetője felelős.

136. A 124–125. pontokban meghatározott azon nyilvántartást vagy alkalmazást, amellyel összefüggésben feladat nem keletkezik, az ügyeleti szolgálatokon nem kell vezetni, használni.

137.153 A rendőrfőkapitány a TIK tekintetében az utasításban előírtakon túl egyéb nyilvántartás, alkalmazás vezetését, használatát csak a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes engedélyével rendelheti el.

138. A 134. pont szerinti főnyilvántartási számmal ellátott nyomtatványok tartalmi követelményeit az 5. melléklet tartalmazza.

139.154 A TIK-ben tárolt nyilvántartásokat az iratkezelésre vonatkozó szabályok szerint kell kezelni. Az 1. pont h) és i) alpontjában megjelölt szervek a TIK-ben tárolandó nem minősített iratokat, terveket elektronikus úton, szkennelt formában soron kívül megküldik a TIK részére. Ezek a nyílt iratok, tervek elsősorban:
a) értesítési terv;
b) veszélyelhárítási feladatterv;
c) autópálya és kiemelt főközlekedési út terelési terve;
d) tűzriadó terv;
e) járőrútirány és körzetleírás;
f) körzeti megbízottak illetékességi területeit és elérhetőségeit tartalmazó irat.

140. Amennyiben rendszerkiesés vagy bármilyen más technikai hiba miatt nem lehet a 124–125. pontok szerinti alkalmazásokat, nyilvántartásokat a Robotzsaru rendszerben rögzíteni, úgy azokat a hiba megszüntetéséig a Robotzsaru rendszerben lévő adattartalommal papír alapon kell rögzíteni. A hiba megszüntetése után a papír alapon rögzített adatokat a Robotzsaru rendszer megfelelő alkalmazásába, nyilvántartásába utólag fel kell vinni.

141. Az NTJ és az NJ tartalmazza a tevékenységi statisztikát (gépi statisztika), amelyet a TIR-be felvitt adatokból kell automatikusan kinyerni.

142.155 Az informatikai rendszernek alkalmasnak kell lennie az 1. melléklet 107. pontjában meghatározott statisztikai adatoknak a berögzített adatokból történő automatikus generálására.

143. A feladat végrehajtása érdekében a rendszert alkalmassá kell tenni a szükséges statisztikai adatok automatikus generálására.

18. A HIK szervezeti felépítése és szolgálati időrendszere

144. A HIK az ORFK Ügyeleti Főosztály osztály jogállású szervezeti eleme. HIK Miskolcon és Szombathelyen működik, azonos szervezeti felépítéssel, feladatkörrel.

145. A HIK tevékenységének irányítása az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetője hatáskörébe tartozik.

146. A HIK tevékenységének közvetlen vezetése a HIK osztályvezetője hatáskörébe tartozik.

147.156 A HIK-ben a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalóként műszakvezetők, csoportvezető supervisorok (a továbbiakban: csoportvezető) és hívásfogadók látnak el híváskezelési, hívástovábbítási feladatokat.

148. A HIK megszakítás nélkül, napi 24 órán keresztül végzi feladatait.

149.157 A műszakvezetők, a csoportvezetők és a hívásfogadók munkaidőkeret alkalmazásával, több műszakos munkarendben teljesítik szolgálatukat.

150.158 A napi munkaidő napi 4 óránál rövidebb és 12 óránál hosszabb nem lehet.

19. A HIK feladatrendszere, a HIK és a TIK együttműködéséből adódó feladatok

151.159

151/A.160 A TIK és a HIK (fő)osztályvezetői negyedévente értékelik a szakmai tapasztalatokat. Az értékelő jelentéseket a negyedévet követő hónap 10-éig az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetőjének terjesztik fel.

152.161 A HIK a TIK-kel, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv műveletirányító ügyeleteivel, valamint a mentők mentésirányítási központjaival együttműködve látja el feladatát.

153. A HIK kapcsolatot tart a készenléti szervekkel, közreműködik a veszélyhelyzeti feladatellátás gyorsításában és szervezettebbé tételében, továbbá biztosítja, hogy csak az intézkedést igénylő bejelentések jussanak el a készenléti szervek tevékenység-irányítóihoz.

154. A HIK a beavatkozást igénylő hívásokat a lehető legrövidebb idő alatt továbbítja a készenléti szervek felé.

154/A.162 A TIK tudomására jutott kiemelt biztonsági kockázattal járó rendezvényekről, útlezárásokról, terelésekről a tudomásra jutást követően soron kívül mobiltelefonon tájékoztatni kell a HIK szolgálatban lévő műszakvezetőjét.

154/B.163 A TIK részéről elsősorban a TIK ügyeletvezetője tarthatja a kapcsolatot a HIK szolgálatban lévő műszakvezetőjével.

154/C.164 Konkrét bejelentéssel kapcsolatos információcsere esetén a hívásfogadó és a bejelentést kezelő ügyeletes a TIR-ben erre a célra kialakított chatfelületet használhat.

155. Az elektronikus adatlapon valamennyi lényeges adatot szerepeltetni kell, ezáltal minimalizálva annak lehetőségét, hogy az átkapcsolást követően a kikérdezés – akárcsak részletekre kiterjedően is – megismétlődjön.

156.165 Az azonnalos intézkedést igénylő segélyhívásokat a HIK késedelem nélkül átkapcsolja az illetékes TIK-be, elsősorban az SOS-számra.

157.166 A HIK-ben intézkedő hívásfogadónak meg kell győződnie a továbbkapcsolás eredményességéről, és csak ez után léphet ki a beszélgetésből.

20. A HIK osztályvezetőjének jogköre, feladatai

158. A HIK osztályvezetője
a) szakmai irányítást gyakorol a HIK tekintetében;
b) biztosítja a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök és egyéb normák alapján az irányítása alatt álló szervezeti elem törvényes és szakszerű feladatellátását;
c) szervezi és összehangolja a szolgálatellátásból adódó feladatokat, biztosítja a folyamatos szolgálatellátást;
d) jóváhagyja a HIK állományának szolgálatvezénylését, figyelemmel kíséri a hívásfogadói feladatok szakszerű megosztását, a helyettesítés, a munkaközi szünet kiadásának megszervezését;
e) szükség esetén intézkedik a HIK szolgálatban lévő állományának megerősítéséről;
f) teljesíti adatszolgáltatási, beszámolási és jelentési kötelezettségét a felettes vezetők felé;
g) részt vesz a szakterületre vonatkozó koncepciók, stratégiai és fejlesztési tervek kidolgozásában, és képviseli a vezetése alatt álló szervezetet a tevékenységi körébe tartozó kérdésekben;
h) kapcsolatot tart a készenléti szervek, a közmű üzemeltető vagy készenléti szerveken kívüli hatóság, hivatalos szerv vagy szervezet azonos beosztású vezetőivel;
i) gondoskodik a hatályos balesetvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi és biztonsági rendszabályok, továbbá a gazdálkodás vitelére és az ellátás megszervezésére vonatkozó normatív rendelkezések betartásáról és érvényre juttatásáról;
j) gondoskodik a személyes és a minősített adatok védelmére irányadó rendelkezések, iratkezelési szabályok betartásáról és érvényre juttatásáról;
k) az Ellenőrzési Szabályzatról szóló ORFK utasításban előírt eljárási rend betartásával ellenőrzést végez vagy végeztet;
l) indokolt esetben fegyelmi, kártérítési, szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményez.

159. A HIK osztályvezetőjét – annak akadályoztatása vagy távolléte esetén – a HIK osztályvezető-helyettese teljes jogkörben helyettesíti.

21.167 A HIK műszakvezetőjének jogköre, feladata

160.168 A HIK műszakvezetője feladatainak ellátása során munkahelyi vezetője a HIK-ben szolgálatot teljesítő csoportvezetői és hívásfogadói állománynak, a hivatali munkarenden kívül eső időszakban felel a HIK objektumában folytatott valamennyi tevékenységért.

161.169 A HIK műszakvezetője
a)170 koordinálja és irányítja az alárendeltségébe tartozó csoportvezetők és hívásfogadók tevékenységét, ügyel a törvényesség és szakszerűség követelményeinek betartására;
b)171 ellenőrzi az alárendeltségébe tartozó csoportvezetők munkáját, a hibák kijavítása érdekében intézkedéseket kezdeményez, a felmerülő problémák megoldásához elvi és gyakorlati segítséget nyújt a csoportvezetők, valamint hívásfogadók részére;
c) összehangolja a műszakja szakmai munkavégzését, teljesíti jelentési kötelezettségeit a HIK vezetője, valamint a HIK vezetője által meghatározott vezetők felé;
d) az alárendeltségébe tartozó állomány munkateljesítményét – a vonatkozó jogszabályok, belső normák és egyedi vezetői döntések alapján – figyelemmel kíséri és értékeli;
e)172 szervezi az alárendeltségébe tartozó csoportvezetők és hívásfogadók munkaidőbeosztását;
f)173
g) végrehajtja a műszakjába tartozó személyi állomány készenlétbe helyezésével és értesítésével kapcsolatos feladatokat;
h) megfogalmazza a szakmai, valamint a HIR-rel kapcsolatos fejlesztési igényeket;
i) kapcsolatot tart a készenléti szervek, közmű üzemeltetők, vagy készenléti szerveken kívüli hatóságok, hivatalos szervek vagy szervezetek azonos beosztású munkatársaival.

162.174 A HIK műszakvezetője szolgálatának megkezdésékor köteles az előző szolgálata óta eltelt, a HIK vezetője által meghatározott eseményekről tájékozódni, továbbá a HIK-ben lévő technikai eszközöket, szolgálati okmányokat átvenni, és azok naprakész vezetéséről gondoskodni.

22.175 A HIK csoportvezetőjének jogköre, feladata

163.176 A HIK csoportvezetője feladatainak ellátása során munkahelyi vezetője a csoportjába beosztott hívásfogadói állománynak.

164.177 A HIK csoportvezetője
a)178 koordinálja és irányítja az alárendeltségébe tartozó hívásfogadók tevékenységét, ügyel a törvényesség és szakszerűség követelményeinek betartására;
b)179 ellenőrzi az alárendeltségébe tartozó hívásfogadók munkáját, szükség esetén az operátori tevékenységbe azonnal beavatkozik, a hibák kijavítása érdekében intézkedéseket kezdeményez, a felmerülő problémák megoldásához elvi és gyakorlati segítséget nyújt a hívásfogadók részére;
c) összehangolja a csoportja szakmai munkavégzését, teljesíti jelentési kötelezettségeit a műszakvezető felé;
d) az alárendeltségébe tartozó állomány munkateljesítményét – a vonatkozó jogszabályok, belső normák és egyedi vezetői döntések alapján – figyelemmel kíséri és értékeli;
e)180 szervezi az alárendeltségébe tartozó hívásfogadók munkaidőbeosztását;
f)181
g) végrehajtja a csoportjába tartozó személyi állomány készenlétbe helyezésével és értesítésével kapcsolatos feladatokat;
h)182 szükség esetén – a hívásfogadó jelzésére – az általa beszélt idegen nyelven segítséget nyújt a segélyhívóknak;
i)183 kapcsolatot tart a készenléti szervek, közmű üzemeltetők vagy készenléti szerveken kívüli hatóságok, hivatalos szervek vagy szervezetek munkatársaival.

23.184 A HIK hívásfogadójának jogköre, feladatai

165.185 A HIK hívásfogadója a csoportvezető szakmai irányítása mellett önállóan látja el feladatát.

166.186 A HIK hívásfogadója fogadja és kezeli a 112-es egységes európai segélyhívó és a nemzeti segélyhívó számokra érkező, valamint az egyéb kommunikációs csatornákon bejövő hívásokat, egyben kapcsolatot tart a készenléti szervek, közmű-üzemeltetők vagy készenléti szerveken kívüli hatóságok, hivatalos szervek vagy szervezetek munkatársaival.

167.187 A segélyhívások kezelése során a hívásfogadó az állampolgárokkal való kommunikáció tekintetében köteles kulturált, udvarias hangnemet használni, kerülnie kell a személyeskedő, a szubjektív értékítéletet tartalmazó, esetleg sértő megjegyzéseket.

24. Egyéb rendelkezések

168.188 A 3–4. pontokban szereplő szervek vezetői az ügyeleti feladatok végrehajtására szolgáló norma tervezetét véleményezés céljából, majd a már kiadott normát a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettesnek megküldik.

169. Az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetője az előírt jelentési kötelezettségen túlmenően, a kialakult közbiztonsági, bűnügyi és határrendészeti helyzet függvényében – átmeneti jelleggel – a szakirányítása alá tartozó TIK és ügyeleti szolgálatok részére egyéb konkrét jelentési kötelezettséget határozhat meg.

170.189 Az országos rendőrfőkapitány-helyettesek, az ORFK Titkársági Főosztály vezetője, az ORFK Ellenőrzési Szolgálat vezetője, az ORFK Hivatal vezetője, az ORFK Kommunikációs Szolgálat vezetője, az ORFK Költségvetési Ellenőrzési Iroda vezetője, a NEBEK igazgatója, a ROKK igazgatója, a NOK igazgatója, az RRI igazgatója és a rendőrfőkapitányok intézkednek annak érdekében, hogy az irányításuk alá tartozó szerv, szervezeti egység vagy elem legalább osztályvezetői beosztású vezetőinek elérhetőségeiről (szervezeti egység/elem, beosztás, név, rendfokozat, BM, városi, mobil telefonszám, EDR hívószám, e-mail cím) az ORFK Ügyeleti Főosztály elektronikus úton – az ugyeletifo.orfk@orfk.police.hu e-mail címen, Excel táblázat formájában – tájékoztatást kapjon.

171. Az adatokban történt változás esetén a változást soron kívül, elektronikus úton, amennyiben az adott hónapban változás nem történt, ennek tényét szintén elektronikus úton a következő hónap 5-éig jelezni kell.

171/A.190 A HIK-ek és a TIK-ek (fő)osztályvezetői a HIK-ek hívásfogadói és a TIK-ek tevékenység-irányítói munkáját érintően hozzájuk érkezett állampolgári panaszok, közérdekű bejelentések számáról – az előző negyedévre vonatkozóan – minden negyedévet követő hónap 5-éig kizárólag elektronikus levélben jelentést terjesztenek fel az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetőjének. A jelentés táblázatos formában tartalmazza göngyölítve az állampolgári panaszok, közérdekű bejelentések számát, illetve ebből a megalapozottak számát, valamint az adott hónapban érkezett és az abból megalapozottak számát, továbbá az adott hónapban megalapozottak okát és a tett intézkedések rövid leírását.

172. A TIK-ek a minősített adatok védelmére figyelemmel határozzák meg a rendkívüli eseményekkel összefüggő intézkedések megtételében érintett szervekkel a kölcsönös tájékoztatás rendjét.

173.191 A TIR megfelelő működtetéséért, valamint a 124–127., a 129–132. és a 141–143. pontokban foglaltak megvalósításáért az ORFK Gazdasági Főigazgatóság Informatikai Főosztály (a továbbiakban: INFO) vezetője felelős.

174.192 Az ORFK Ügyeleti Főosztály vezetője kezdeményezi az 1. mellékletben meghatározott eseménykódok, bejelentéskódok, protokollok alapján a számítógépes adatállományok központi karbantartását, amelynek végrehajtásáért az INFO vezetője felelős.

175. A nyomozások elrendelésével kapcsolatos iratoknak az ügyészség részére történő megküldésével a TIK-et megbízni nem lehet.

III. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

176. Ez az utasítás 2014. január 1-jén lép hatályba.

177.193

1. melléklet az 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasításhoz194

Az Utasítás 88. pontja szerint az alábbi eseményeket kell jelenteni az ORFK Főügyeletnek
AZ ORSZÁG BIZTONSÁGÁT VAGY KÖZRENDJÉT SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETŐ ESEMÉNYEK

1. Az állam elleni bűncselekményeket, azok kísérletét, előkészületét, továbbá ahol a törvény büntetni rendeli, ezen bűncselekmények feljelentésének elmulasztását [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXIV. fejezet], valamint idegen hatalomnak a Magyarország alkotmányos rendje, függetlensége, területi sérthetetlensége elleni fegyveres támadás vagy annak közvetlen veszélyére utaló cselekményt.

01 „K” Állam elleni bűncselekmény

2. Az emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket (Btk. XIII., XIV. fejezet).

02 „K” Emberiesség elleni és háborús bűncselekmény

3. Magyarország biztonságát veszélyeztető események közül:

3. A. Szomszédos vagy más európai uniós országokban kirobbant háborúval, fegyveres konfliktussal kapcsolatos, a Magyarország határának vagy légterének közvetlen vagy közvetett veszélyeztetettségére utaló eseményt, környezetszennyezés, sugárzó és radioaktív anyaggal kapcsolatos eseményt, valamint ezek nagy valószínűséggel történő bekövetkezésének veszélyére utaló eseményt, amennyiben az Magyarország biztonságát súlyosan veszélyezteti vagy veszélyeztetheti.

3. B. Szükségállapot elrendelésére alapot adó esemény vagy veszélyhelyzet kihirdetésére alapot adó természeti vagy civilizációs katasztrófa bekövetkezése vagy több olyan kisebb jelentőségű esemény egyidejű bekövetkezése, amelyek összességéből ilyen helyzetek kialakulásának veszélyére lehet következtetni.

03 A „K” Magyarország biztonságát súlyosan veszélyeztető vagy arra utaló esemény

03 B „K” Szükségállapot elrendelésére, veszélyhelyzet kihirdetésére alapot adó esemény

4. Jármű hatalomba kerítését vagy előkészületét és kísérletét (Btk. 320. §).

04 „K” Jármű (légi, közúti, vasúti vagy vízi) hatalomba kerítése (kísérlete, előkészülete)

5. Terrorcselekmény elkövetését, előkészületét, kísérletét, ezen cselekmények feljelentésének elmulasztását vagy a terrorcselekmény bekövetkezésének veszélyére utaló közvetlen fenyegetést, terrorizmus finanszírozását (Btk. 314–318. §).

05 „K” Terrorcselekmény (kísérlet, előkészület, feljelentés elmulasztása, veszélye, finanszírozása)

6. Közveszélyokozást (Btk. 322. §).

6. A. Közveszélyokozás kísérletét, előkészületét.

06 „K” Közveszélyokozás

06 A „R” Közveszélyokozás kísérlete, előkészülete

7. Közérdekű üzem működésének megzavarását (Btk. 323. §).

7. A. Közérdekű üzem működésének megzavarása előkészületét.

07 „K” Közérdekű üzem működésének megzavarása

07 A „R” Közérdekű üzem működésének megzavarása előkészülete

8. A választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekményt (Btk. 350. §).

08 „K” Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény

9. Visszaélést szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal [Btk. 265. § (2) bek. c)–d) pont].

9. A. Visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal előkészületét.

09 „K” Visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal

09 A „R” Visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal előkészülete

10. Visszaélést bizalmas minősítésű adattal [Btk. 265. § (2) bek. b) pont].

10. A. Visszaélés bizalmas minősítésű adattal előkészületét.

10 „K” Visszaélés bizalmas minősítésű adattal

10 A „R” Visszaélés bizalmas minősítésű adattal előkészülete

11. Visszaélést korlátozott terjesztésű minősítésű adattal [Btk. 265. § (2) bek. a) pont].

11. A. Visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal előkészületét.

11 „K” Visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal

11 A „R” Visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal előkészülete

12. Az ország határán történt:

12. A. Légi járművek szándékos, engedély nélküli berepülését, légtérsértését,

12. B. Erőszakos fegyveres vagy tömeges illegális határátlépést,

12. C. Államhatár, a határfolyók mederviszonyainak jogellenes megváltoztatását,

12. D. Provokáció, fegyveres vagy egyéb erőszakos területsértés.

12 A „K” Légi járművek szándékos, engedély nélküli berepülése, légtérsértés

12 B „K” Erőszakos fegyveres vagy tömeges illegális határátlépés

12 C „K” Államhatár, határfolyók mederviszonyainak jogellenes megváltoztatása

12 D „K” Provokáció, fegyveres vagy egyéb erőszakos területsértés

13. Az áruk belföldön vagy más ország Magyarországgal közös határszakaszain átmenő forgalmának megakadályozására vagy jelentős késleltetésére alkalmas sztrájkot, forgalomlassító demonstrációt, közúti közlekedési blokád megtartását vagy annak előkészületéről szóló információt, a kapcsolódó és a tervezett rendőri intézkedéseket.

13 „K” Sztrájk, forgalomlassító demonstráció, közúti közlekedési blokád megtartása vagy annak előkészülete

14. A lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel elkövetett támadást.

14 „K” Lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel elkövetett támadás

15. A közveszéllyel (pl. robbantással) fenyegetést, ha az közterület, nyilvános hely, közintézmény, közforgalmi közlekedési eszköz, államigazgatási és önkormányzati szerv elhelyezésére szolgáló épület ellen irányul (Btk. 338. §), vagy ha a fenyegetéssel érintett helyszínen előtalálásra kerülő tárgy tűzszerészeti vizsgálata válik szükségessé.

15 „K” Közveszéllyel fenyegetés

16. Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelmet [Btk. 176. § (3) bek., 177. § (2) bek. a) pont] és jelentős vagy különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklását [Btk. 178. § (2) bek. b)–c) pont, 179. § (3) bek. b)–c) pont].

16. A. Visszaélést kábítószer-prekurzorral (Btk. 183. §).

16 „K” Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása (ha jelentős vagy különösen jelentős mennyiségre követik el)

16 A „R” Visszaélés kábítószer-prekurzorral

17. Emberre vagy állatra veszélyes, járványos megbetegedés fellépése, illetve az egészséget károsító esetek közül:

17. A. Humán járvány esetén, ha kis területen tömeges (tíz vagy annál több személyt érintő) járványos megbetegedés történik, és az illetékes hatóság a megbetegedés színhelyén egészségügyi zárlatot rendel el,

17. B. Állatjárvány esetén a telephelyén kívüli körzetre kiterjedő zárlat elrendelésekor,

17. C. Epidémiás vagy azt meghaladó méretű fertőző megbetegedés váratlan megjelenése esetén,

17. D. Egészséget károsító körülmény tömeges (tíz vagy annál több személytérintő) bekövetkezése esetén.

17 A „K” Humán járvány esetén, ha egészségügyi zárlatot rendeltek el (10 fő megbetegedése felett)

17 B „K” Állatjárvány esetén, zárlat elrendelésekor

17 C „K” Epidémiás vagy azt meghaladó méretű fertőző megbetegedés esetén

17 D „K” Tíz vagy annál több személyt érintő egészséget károsító körülmény bekövetkezése esetén

18. Haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel történő visszaélés minősített eseteit [Btk. 329. § (2)–(3) bek., 330. § (2) bek.].

18 „R” Haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel történő visszaélés

19. Visszaélést radioaktív anyaggal, nukleáris létesítmény üzemeltetésével, atomenergia alkalmazásával (Btk. 250–252. §).

19 „K” Nukleáris, radioaktív anyaggal, nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés

20.195 Visszaélést robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (Btk. 324. §), visszaélést lőfegyverrel vagy csekély mennyiséget meghaladó lőszerrel (Btk. 325. §).

20 „K” Robbanóanyaggal, lőfegyverrel, csekély mennyiséget meghaladó lőszerrel való visszaélés

21. Hatósági rendelkezés elleni uszítást (Btk. 336. §).

21 „R” Hatósági rendelkezés elleni uszítás

22.196 Közösség elleni uszítást (Btk. 332. §) és nemzeti jelkép megsértését (Btk. 334. §).

22. A. A közösség tagja elleni erőszakot (Btk. 216. §).

22 „R” Közösség elleni uszítás, nemzeti jelkép megsértése

22 A „K” A közösség tagja elleni erőszak”

23. Rémhírterjesztést (Btk. 337. §).

23 „R” Rémhírterjesztés

24. Környezetkárosítást (Btk. 241. §).

24 „R” Környezetkárosítás

25. Természetkárosítást (Btk. 242–243. §).

25 „R” Természetkárosítás

KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ ESEMÉNYEK

26.197 A köztársasági elnökkel, az Országgyűlés elnökével, a miniszterelnökkel, a Kúria elnökével, az Alkotmánybíróság elnökével vagy tagjával, az Állami Számvevőszék elnökével, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, a legfőbb ügyésszel, az alapvető jogok biztosával, országgyűlési képviselővel, miniszterrel, államtitkárral, helyettes államtitkárral, főpolgármesterrel, polgármesterrel, európai parlamenti képviselővel, parlamenti párt vezetőjével és frakcióvezetőjével, országos társadalmi, politikai szervezetek vezetőivel, az egyházak országos vezetőivel, a vármegyei közgyűlések elnökeivel, nagyobb létszámú, előre be nem jelentett katonai csoport beutazásával, hivatalos külföldi delegáció tagjával, mindezek lakóhelyével, munkahelyével, közlekedésével, az általuk vezetett szervek épületével, valamint e személyek közeli hozzátartozójával kapcsolatos, a mellékletben fel nem sorolt egyéb rendkívüli eseményt, személyükkel kapcsolatos bűncselekményt, annak kísérletét, előkészületét, közlekedési (közúti, légi, vízi, vasúti) balesetét, lakásuk elleni támadást, lakásukban történt tűzesetet.

26 „K” Kiemelt szintű vezetőkkel kapcsolatos esemény

27. A TEK, az Országgyűlési Őrség (a továbbiakban: OGYÖ) vagy a KR által biztosított hazai és hazánkba érkező külföldi személy biztonságát veszélyeztető cselekményt vagy tevékenységüket zavaró, akadályozó eseményt.

27. A. A polgári válságkezelési missziókban szolgálatot teljesítők biztonságát súlyosan veszélyeztető helyzet.

27 „K” A TEK, az OGYÖ vagy a KR által biztosított személy biztonságát veszélyeztető cselekmény, akadályozó esemény

27 A „K” A polgári válságkezelési missziókban szolgálatot teljesítők biztonságát súlyosan veszélyeztető helyzet

28. Az Országgyűlés és Hivatala, az államigazgatási szervek, a törvényszékek, az ügyészségek, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az alapvető jogok biztosa, a Magyar Honvédség, a politikai, egyházi és egyéb civil szervezetek, valamint az önkormányzati szervek önkormányzati feladatok ellátásával kapcsolatos épületei, helyiségei sérelmére hivatali tevékenységével összefüggésben elkövetett bűncselekményt, az épületeikben, helyiségeikkel kapcsolatos, a mellékletben fel nem sorolt egyéb rendkívüli eseményt.

28 „K” Kiemelt, hivatali épületekkel kapcsolatos esemény

29. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot, ha azt fegyveresen vagy felfegyverkezve követték el [Btk. 311. § a Btk. 310. § (2) bek. 2. és 3. fordulata alapján], és az esemény során életveszélyes vagy halálos sérülés történt, vagy a támadás elhárítására lőfegyvert használtak.

29 „K” Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak meghatározott minősített esetei

30.198 Büntetőeljárás alatt, szabadságvesztés, elzárás vagy lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet végrehajtása során a hatóság őrizetében vagy a lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletre kijelölt helyen, illetve büntetés-végrehajtási intézetben bekövetkezett rendkívüli események közül:

30. A. Fogolyszökést (Btk. 283. §),

30. B. Fogolyzendülést (Btk. 284. §),

30. C. Az őrizetben lévő vagy fogvatartott halálát.

30 A „K” Fogolyszökés

30 B „K” Fogolyzendülés

30 C „K” Őrizetben lévő vagy fogvatartott halála

31. Rendőrségi fogdán, őrzött szálláson, előállító helyiségben (a továbbiakban együtt: Objektumok), valamint a rendőri intézkedés során a fogvatartással kapcsolatosan bekövetkezett, valamint a fogvatartott által elkövetett rendkívüli események közül:

31. A. Terrorcselekményt,

31. B. Csoportos rendzavarást,

31. C. Halálos kimenetelű balesetet, öngyilkosságot,

31. D. Szándékos egészségkárosítást és kísérletét,

31. E. Szökést és annak kísérletét,

31. F. Az étkezés csoportos megtagadását,

31. G. Csoportos ellenszegülést,

31. H. Öngyilkossági kísérletet,

31. I. Törvénysértő bánásmódot,

31. J. Fertőzést, amennyiben az a fogvatartás során következik be,

31. K. Ételmérgezést,

31. L. Haláleset bekövetkezését,

31. M. Az Objektumokban bekövetkezett verekedést, elhelyezettek közti konfliktust,

31. N. Az Objektumokban bekövetkezett, fogvatartottakkal való összejátszást, jogosulatlan előnyben részesítést,

31. O. Az Objektumokban bekövetkezett, engedély nélküli levél, üzenet közvetítését,

31. P. Az Objektumokban bekövetkezett jogtalan előny elfogadását,

31. Q. Az Objektumokban bekövetkezett kényszerítő eszközök jogtalan használatát,

31. R. Az Objektumokban a fogvatartott esetében bekövetkezett súlyos sérüléssel járó balesetet,

31. S. Az Objektumokban bekövetkezett karantén elrendelését,

31. T. Objektumokba vagy Objektumokból történő kísérés során a szállító jármű üzemképtelenné válását, balesetét.

31 A „K” Terrorcselekmény

31 B „K” Csoportos rendzavarás

31 C „K” Halálos kimenetelű baleset, öngyilkosság

31 D „K” Szándékos egészségkárosítás és kísérlete

31 E „K” Szökés és annak kísérlete

31 F „K” Az étkezés csoportos megtagadása

31 G „K” Csoportos ellenszegülés

31 H „K” Öngyilkossági kísérlet

31 I „K” Törvénysértő bánásmód

31 J „K” A fogvatartás során bekövetkezett fertőzés

31 K „K” Ételmérgezés

31 L „K” Haláleset bekövetkezése

31 M „R” Az Objektumokban bekövetkezett verekedés, elhelyezettek közti konfliktus

31 N „R” Az Objektumokban bekövetkezett, fogvatartottakkal való összejátszás, jogosulatlan előnyben részesítés

31 O „R” Az Objektumokban bekövetkezett, engedély nélküli levél, üzenet közvetítése

31 P „R” Az Objektumokban bekövetkezett jogtalan előny elfogadása

31 Q „R” Az Objektumokban bekövetkezett kényszerítő eszközök jogtalan használata

31 R „R” Az Objektumokban a fogvatartott esetében bekövetkezett súlyos sérüléssel járó baleset

31 S „R” Az Objektumokban bekövetkezett karantén elrendelése

31 T „R” Objektumokba vagy Objektumokból történő kísérés során a szállító jármű üzemképtelenné válása, balesete

32. A 31. pontban felsorolt Objektumokon felül egyéb katonai és rendészeti objektumok, továbbá a befogadó állomások, menekültügyi őrzött befogadó központok, közösségi szállások, egyházi vagy civil emberi jogi szervezetek által fenntartott szállás (a továbbiakban együtt: egyéb objektumok) rendjének súlyosabb megzavarása közül:

32. A. Terrorcselekményt,

32. B. Csoportos rendzavarást,

32. C. Halálos kimenetelű balesetet, öngyilkosságot,

32. D. Szándékos egészségkárosítást és kísérletét,

32. E. Szökést és annak kísérletét,

32. F. Az étkezés csoportos megtagadását,

32. G. Csoportos ellenszegülést,

32. H. Öngyilkossági kísérletet,

32. I. Törvénysértő bánásmódot,

32. J. Fertőzést, amennyiben az a befogadást követően következik be,

32. K. Ételmérgezést,

32. L. Haláleset bekövetkezését,

32. M. Az egyéb objektumokban bekövetkezett verekedést, elhelyezettek közti konfliktust,

32. N. Az egyéb objektumokban bekövetkezett, fogvatartottakkal való összejátszást, jogosulatlan előnyben részesítést,

32. O. Az egyéb objektumokban bekövetkezett, engedély nélküli levél, üzenet közvetítését,

32. P. Az egyéb objektumokban bekövetkezett jogtalan előny elfogadását,

32. Q. Az egyéb objektumokban bekövetkezett kényszerítő eszközök jogtalan használatát,

32. R. Az egyéb objektumokban bekövetkezett balesetet,

32. S. Az egyéb objektumokban bekövetkezett karantén elrendelését,

32. T. Egyéb objektumokba vagy egyéb objektumokból történő kísérés során a szállító jármű üzemképtelenné válását, balesetét.

32 A „K” Terrorcselekmény

32 B „K” Csoportos rendzavarás

32 C „K” Halálos kimenetelű baleset, öngyilkosság

32 D „K” Szándékos egészségkárosítás és kísérlete

32 E „K” Szökés és annak kísérlete

32 F „K” Az étkezés csoportos megtagadása

32 G „K” Csoportos ellenszegülés

32 H „K” Öngyilkossági kísérlet

32 I „K” Törvénysértő bánásmód

32 J „K” A fogvatartás során bekövetkezett fertőzés

32 K „K” Ételmérgezés

32 L „K” Haláleset bekövetkezése

32 M „R” Az egyéb objektumokban bekövetkezett verekedés, elhelyezettek közti konfliktus

32 N „R”Az egyéb objektumokban bekövetkezett, fogvatartottakkal való összejátszás, jogosulatlan előnyben részesítés

32 O „R” Az egyéb objektumokban bekövetkezett, engedély nélküli levél, üzenet közvetítése

32 P „R” Az egyéb objektumokban bekövetkezett jogtalan előny elfogadása

32 Q „R” Az egyéb objektumokban bekövetkezett kényszerítő eszközök jogtalan használata

32 R „R” Az egyéb objektumokban bekövetkezett baleset

32 S „R” Az egyéb objektumokban bekövetkezett karantén elrendelése

32 T „R” Egyéb objektumokba vagy egyéb objektumokból történő kísérés során a szállító jármű üzemképtelenné válása, balesete

SZEMÉLY- ÉS VAGYONBIZTONSÁGOT, VALAMINT A NEMZETI VAGYONT ÉRINTŐ ESEMÉNYEK

33. Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények közül:

33. A. Emberölést (Btk. 160. §),

33. B. Emberölés minősített eseteit [Btk. 160. § (2) bek.],

33. C. Emberölés kísérletét.

33 A „K” Emberölés

33 B „K” Emberölés minősített esetei

33 C „K” Emberölés kísérlete

34.199 Halált okozó testi sértést [Btk. 164. § (8) bek. 2. fordulata].

34. A. Életveszélyt okozó testi sértést [Btk. 164. § (8) bek. 1. fordulata], ha ismeretlen az elkövető.

34 „K” Halált okozó testi sértés

34 A „K” Életveszélyt okozó testi sértés ismeretlen elkövető által

35. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést [Btk. 165. § (2) bek. b)–c) pont].

35 „K” Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

36. Emberrablást (Btk. 190. §).

36 „K” Emberrablás

37. Emberkereskedelmet (Btk. 192. §).

37 „K” Emberkereskedelem

38.200 Garázdaság bűntettének egyes minősített eseteit [Btk. 339. § (2) bek. b)–c) és e) pont].

38. A. Garázdaság megszüntetése jelentős rendőri erők (10 főt meghaladó) összevonásával történt.

38 „K” Garázdaság egyes minősített esetei (köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen)

38 A „K” Garázdaság megszüntetése jelentős rendőri erők (10 főt meghaladó) összevonásával történt

39. Rendbontást (Btk. 340. §), ha azt a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el, vagy a rendbontás megszüntetése jelentős rendőri erők (10 főt meghaladó) összevonásával történt.

39 „K” Rendbontás köznyugalmat súlyosan megzavarva, megszüntetése jelentős rendőri erők (10 főt meghaladó) összevonásával történt

40. Szexuális erőszak minősített eseteit [Btk. 197. § (2)–(3) bek.].

40. A. A szexuális erőszak bűncselekmény alapesetét [197. § (1) bek.] feltűnően durva, erőszakos módon, útonálló jelleggel követik el.

40 „K” Szexuális erőszak minősített esetei

40 A „R” Szexuális erőszak alapesetét feltűnően durva, erőszakos módon, útonálló jelleggel követik el

41. A szexuális kényszerítés egyes minősített eseteit [Btk. 196. § (2) bek. b) pont, 196. § (3) bek.].

41. A. A szexuális kényszerítés bűncselekmény alapesetét [Btk. 196. § (1) bek.] és egyes minősített esetét [Btk. 196. § (2) bek. a) pont] feltűnően durva, erőszakos módon, útonálló jelleggel követik el.

41 „K” Szexuális kényszerítés egyes minősített eseteit

41 A „R” Szexuális kényszerítés alapesetét és meghatározott minősített esetét feltűnően durva, erőszakos módon, útonálló jelleggel követik el

42. Mesterségesen előállított vegyi vagy biológiai anyaggal (pl. anthrax) történt szándékos fertőzés gyanúját, illetőleg gyanús küldeménnyel kapcsolatos eseményt.

42 „K” Mesterségesen előállított vegyi vagy biológiai anyaggal, gyanús küldeménnyel kapcsolatos esemény

43. Az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos cselekményt, ezek közvetlen veszélyét, a nagy anyagi kárt okozó, emberéletet követelő elemi csapást, nagyobb tűzesetet, ipari vagy természeti katasztrófát, tömegszerencsétlenséget, valamint ezek nagy valószínűséggel történő bekövetkezésének veszélyére utaló eseményt, valamint közmű-, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzem, annak berendezése, középület, építmény, termékkészlet vagy rendeltetésénél fogva fontos vagyontárgyak megsemmisülése, használhatatlanná válása, ezek közvetlen veszélye.

43 „K” Elemi csapás, ipari vagy természeti katasztrófa, tömegszerencsétlenség, közmű-, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzem megsemmisülése, közvetlen veszélye

44.201 Az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát vagy a környezetet veszélyeztető természeti vagy civilizációs eredetű katasztrófák közül:

44. A. A környezet veszélyes hulladékkal való súlyos szennyezését, veszélyes hulladék jogellenes elhelyezését,

44. B. Radioaktív anyag szabadba jutását,

44. C. Lakosságot érintő árvíz- és belvízvédekezést, védelmi fokozatok elrendelését és megszüntetését a fokozattal érintett szakaszok megjelölésével, III. fokú vízminőség védelmi esemény bekövetkezését és megszűnését, ivóvíz célú vízkivétellel érintett felszíni vizek haváriaszerű szennyezését,

44. D. Rendkívüli időjárási körülmények, hőségriadó alkalmával bevezetett rendszabályokat, az elvégzett feladatokat,

44. E. Régión belül egyidejűleg járhatatlan vasútvonal, főút, valamint legalább öt mellékút, mely a lakosság alapvető életvitelét jelentősen korlátozza,

44. F. 100 főt meghaladó lakosságvédelmi intézkedést igénylő jelentős események (kitelepítés, kimenekítés, energiaellátás- és közműzavarok stb.),

44. G. Ipari létesítményben vagy veszélyes anyag tárolása és szállítása közben bekövetkező súlyos balesetet,

44. H. Az olyan nagy jelentőségű káresetet (földrengés, árvíz, épületomlás, olaj-, földgázkitörés stb.), amely az állampolgárok életében jelentős fennakadást okozott,

44. I. Olyan nagy jelentőségű tűzesetet, káresetet, ahol V-ös riasztási fokozat elrendelése és az annak megfelelő erők kirendelése szükséges,

44. J. Szomszédos országból érkezett segítségkérést,

44. K. Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtást, segítségkérést.

44 A „K” Veszélyes hulladékkal való súlyos szennyezés, veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése

44 B „K” Radioaktív anyag szabadba jutása

44 C „K” Lakosságot érintő árvíz- és belvízvédekezés, védelmi fokozatok elrendelése és megszüntetése a fokozatokkal érintett szakaszok megjelölésével, III. fokú vízminőség védelmi esemény, felszíni ivóvizek haváriaszerű szennyezése

44 D „K” Bevezetett rendszabályok rendkívüli időjárási körülmények esetén, elvégzett feladatok

44 E „K” Régión belül egyidejűleg járhatatlan vasútvonal, főút, öt mellékút, amely a lakosság életvitelét jelentősen korlátozza

44 F „K” 100 főt meghaladó lakosságvédelmi intézkedést igénylő jelentős esemény

44 G „K” Ipari létesítményben vagy veszélyes anyag tárolása és szállítása közben bekövetkező súlyos baleset

44 H „K” Az olyan nagy jelentőségű káreset (földrengés, árvíz, épületomlás, olaj-, földgázkitörés stb.), amely az állampolgárok életében jelentős fennakadást okozott

44 I „K” Olyan nagy jelentőségű tűzeset, káreset, ahol V-ös riasztási fokozat elrendelése és az annak megfelelő erők kirendelése szükséges

44 J „K” Szomszédos országból érkezett segítségkérés

44 K „K” Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás, segítségkérés

45. A vagyon elleni bűncselekmények közül:

45. A. Lopás bűntettét, ha azt különösen jelentős értékre követik el [Btk. 370. § (6) bek. a) pont],

45. B. Lopás bűntettét hitelintézetek sérelmére dolog elleni erőszakkal követik el,

45. C. Lopás bűntettét egyházi szervezet, templom, múzeum vagy gyűjtemény sérelmére muzeális tárgy megszerzése céljából követték el, vagy vallási meggyőződést, emberi méltóságot sért,

45. D. Lopás bűntettének elkövetése során lőfegyvert, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert, sugárzó, mérgező anyagot, kábítószert tulajdonítottak el,

45. E. Lopás bűntettének elkövetését (elsősorban autópályákon, főutakon) megtévesztéssel, a sértett figyelmének elterelésével gépjárműben elhelyezett vagy ott lévő tárgy, értéktárgy vagy pénz eltulajdonításának célzatával hajtják végre,

45. F. Lopás bűntettét, ha azt különösen nagy értékre követik el [Btk. 370. § (5) bek. a) pont].

45 A „K” Lopást különösen jelentős értékre követik el

45 B „K” Lopást hitelintézetek sérelmére dolog elleni erőszakkal követik el

45 C „K” Lopást egyház, múzeum, gyűjtemény sérelmére követik el

45 D „K” Lopással lőfegyvert, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert, sugárzó, mérgező anyagot, kábítószert tulajdonítottak el

45 E „K” Megtévesztéssel, figyelemeltereléssel gépjárműben lévő tárgy, pénz, értéktárgy eltulajdonítása (trükkös lopás)

45 F „R” Lopást különösen nagy értékre követik el

46. Sikkasztás bűntettét, ha azt különösen jelentős értékre követik el [Btk. 372. § (6) bek. a) pont].

46. A. Sikkasztás bűntettét, ha azt különösen nagy értékre követik el [Btk. 372. § (5) bek. a) pont].

46 „K” Sikkasztás bűntettét különösen jelentős értékre követik el

46 A „R” Sikkasztás bűntettét különösen nagy értékre követik el

47. Csalás bűntettét, ha az különösen jelentős kárt okoz [Btk. 373. § (6) bek. a) pont].

47. A. Csalás bűntettét, ha az különösen nagy kárt okoz [Btk. 373. § (5) bek. a) pont].

47 „K” Csalás bűntette különösen jelentős kárt okoz

47 A „R” Csalás bűntette különösen nagy kárt okoz

48. Hűtlen kezelést, ha az különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz [Btk. 376. § (6) bek. a) pont].

48. A. Hűtlen kezelést, ha az különösen nagy vagyoni hátrányt okoz [Btk. 376. § (5) bek. a) pont].

48 „K” Hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz

48 A „R” Hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt okoz

49. Kifosztás bűntett minősített eseteit [Btk. 366. § (2)–(3) bek.].

49 „R” Kifosztás bűntett minősített esetei

50. A rablást [Btk. 365. § (3) bek.], ha azt az alábbi körülmények között követték el:

50. A. Rablás vagy kísérlete jelentős, különösen nagy vagy ezt meghaladó értékre [Btk. 365. § (3) bek. e) pont, 365. § (4) bek. a) pont],

50. B. Rablás vagy kísérlete fegyveresen, felfegyverkezve [Btk. 365. § (3) bek. a)–b) pont],

50. C. Rablás vagy kísérlete csoportosan vagy bűnszövetségben [Btk. 365. § (3) bek. c)–d) pont],

50. D. Rablás vagy kísérlete hitelintézet, pénzügyi szervezet sérelmére, kárértéktől függetlenül,

50. E. Rablás vagy kísérlete pénzszállítást végző szervezet vagy pénzfeladást végző személy sérelmére, kárértéktől függetlenül,

50. F. Rablás vagy kísérlete pénzszállító járművek vezetői vagy kísérői ellen követték el, kárértéktől függetlenül.

50 A „K” Rablás vagy kísérlete jelentős, különösen nagy vagy ezt meghaladó értékre

50 B „K” Rablás vagy kísérlete fegyveresen, felfegyverkezve, az élet kioltására alkalmas eszközzel

50 C „K” Rablás vagy kísérlete csoportosan vagy bűnszövetségben

50 D „K” Rablás vagy kísérlete hitelintézet, pénzügyi szervezet sérelmére

50 E „K” Rablás vagy kísérlete pénzszállítást végző szervezet vagy pénzfeladást végző személy sérelmére

50 F „K” Rablás vagy kísérlete pénzszállító járművek vezetői vagy kísérői ellen

51. Magánlaksértést, amennyiben fegyveresen vagy felfegyverkezve [Btk. 221. § (2) bek. b)–c) pont] követték el.

51 „R” Magánlaksértést, amennyiben fegyveresen vagy felfegyverkezve követték el

52. Gyermekpornográfiát (Btk. 204. §).

52 „R” Gyermekpornográfia

53. Jövedékkel visszaélés elősegítését, legalább jelentős mennyiségű alapanyagra, zárjegyre, illetve azt meghaladó értékű adójegyre [Btk. 398. § (2) bek. b)–c) pont].

53 „R” Jövedékkel visszaélés elősegítése legalább jelentős mennyiségre, illetve azt meghaladó értékre

54. Költségvetési csalást, legalább jelentős vagyoni hátrányt okozva [Btk. 396. § (3)–(5) bek.].

54 „R” Költségvetési csalás, legalább jelentős vagyoni hátrányt okozva

55. Zsarolás minősített eseteit [Btk. 367. § (2) bek.].

55 „R” Zsarolás minősített esetei

56. Rongálást, ha azzal különösen nagy vagy különösen jelentős kárt okoztak [Btk. 371. § (5)–(6) bek.].

56 „R” Különösen nagy vagy különösen jelentős kárt okozó rongálás

57. Kulturális javak körébe tartozó tárgy, régészeti lelőhely vagy műemlék, épület vagy hely rongálását vagy megsemmisítését [Btk. 371. § (3) bek. b) pont, (4) bek. b) pont].

57 „R” Rongálás emlékmű, muzeális tárgy, műemlék, épület vagy hely ellen

58. Az orgazdaság bűntettét, ha azt különösen nagy vagy különösen jelentős értékre követték el [Btk. 379. § (5) bek. a) pont, (6) bek. a)–b) pont].

58 „R” Orgazdaság (különösen nagy vagy különösen jelentős értékre)

59. A jármű önkényes elvételének bűntettét, ha azt erőszakkal vagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követik el [Btk. 380. § (2) bek. a) pont].

59 „R” Jármű önkényes elvétele, ha azt erőszakkal vagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követik el

JELENTŐS HÍRTARTALMÚ KÖZLEKEDÉSI ESEMÉNYEK

60.202 Közúti közlekedési balesetet (autópályán történt közlekedési baleset esetén, ha teljes vagy részleges útlezárás, forgalomelterelés történt, akkor azzal kapcsolatos információkat is), ha:

60. A. Halálos kimenetelű,

60. B. Tömegszerencsétlenség történt,

60. C. Közlekedés körében elkövetett segítségnyújtás elmulasztása történt, és a sértett meghalt,

60. D. Tömeges (10 vagy annál több gépjárművet, segédmotoros kerékpárt, mezőgazdasági vontatót érintő), egy időben, egy helyen vagy rövid útszakaszon történt közlekedési balesetet, összeütközést, függetlenül a sérültek számától, a sérülés súlyossági fokától, a keletkezett anyagi kár nagyságától, ha az a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyeztette, vagy a forgalomban jelentős zavart okozott, vagy a baleset a jellege vagy az érintett személyek miatt közérdeklődésre tart számot.

60 A „K” Baleset halált okozott

60 B „K” Baleset tömegszerencsétlenséget okozott

60 C „K” Közlekedés körében elkövetett segítségnyújtás elmulasztása történt, a sértett meghalt

60 D „K” Gépjárművek tömeges ütközése (10 vagy annál több)

61. A vízi jármű balesetét, amennyiben:

61. A. Halálos kimenetelű,

61. B. A hajóút elzáródott, a jármű elsüllyedt vagy mozgásképtelenné vált,

61. C. Jelentős környezetszennyezést okozott,

61. D. Vízi jármű balesete tömegszerencsétlenséget okozott.

61 A „K” Vízi jármű halálos balesete

61 B „K” Vízi jármű balesetében a hajóút elzáródott, a jármű elsüllyedt vagy mozgásképtelenné vált

61 C „K” Vízi jármű balesete jelentős környezetszennyezést okozott

61 D „R” Vízi jármű balesete tömegszerencsétlenséget okozott

62.203 Légi jármű balesetét.

62. A. Légi jármű kényszerleszállását.

62. B. Pilóta nélküli állami légi jármű légiközlekedési balesete, légiközlekedés körébe tartozó közlekedési eseményét.

62 „K” Légi jármű balesete

62 A „K” Légi jármű kényszerleszállása

62 B „K” Pilóta nélküli állami légi jármű balesete, repülőeseménye

63. Ejtőernyős ugrás, léghajózás, sárkányrepülés, siklóernyőzés során történt halálos sérüléssel járó balesetet.

63 „K” Ejtőernyős ugrás, léghajózás, sárkányrepülés, siklóernyőzés során történt halálos sérüléssel járó baleset

64. A vasúti jármű balesetét, amennyiben:

64. A. Halál vagy tömegszerencsétlenség történt,

64. B. A vasúti jármű mozgásképtelenné vált, vagy a vasúti pályát eltorlaszolja,

64. C. Környezetszennyezést okozott.

64 A „K” Vasúti jármű balesete halált, tömegszerencsétlenséget okozott

64 B „K” Vasúti jármű mozgásképtelenné vált, vagy a vasúti pályát eltorlaszolja

64 C „K” Vasúti jármű balesete környezetszennyezést okozott

65. A veszélyes anyagot szállító járművek közlekedési balesetét, amennyiben veszélyhelyzet áll fenn, emberi életet veszélyeztet vagy ezek kialakulása várható.

65 „K” Veszélyes anyagot szállító járművek közlekedési balesete

66. A hazánkban ideiglenes jelleggel tartózkodó vagy átutazó nem magyar rendvédelmi szerv tagjával, járművével kapcsolatos közlekedési balesetet, annak kimenetelétől függetlenül.

66 „R” Külföldi rendvédelmi szerv tagját ért baleset

SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY TAGJAIVAL KAPCSOLATOS ESEMÉNYEK

67. Az általános rendőrségi feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: Rendőrség) személyi állománya tagjának állatra, tárgyra leadott, valamint figyelmeztető vagy a nem szándékosan bekövetkezett lövését.

67 „K” A Rendőrség személyi állománya tagjának állatra, tárgyra leadott, valamint figyelmeztető vagy a nem szándékosan bekövetkezett lövése

68. A Rendőrség személyi állománya tagjának vagy a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) munkatársának lőfegyverhasználatát (figyelemmel a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54. §-ára).

68 „K” A Rendőrség személyi állománya tagjának, a BM munkatársának lőfegyverhasználata

69. A Rendőrség személyi állománya tagjának, a BM munkatársának üzemi jellegű – lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel, lőszerrel történt – sérüléses balesetét vagy az általuk kényszerítő eszközzel okozott, nyolc napon túl gyógyuló sérülést vagy halált:

69. A. A Rendőrség személyi állománya tagjának, a BM munkatársának üzemi jellegű (lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel, lőszerrel történt) sérüléses balesetét,

69. B. A Rendőrség személyi állománya tagja, a BM munkatársa által kényszerítő eszközzel okozott, nyolc napon túl gyógyuló sérülést vagy halált.

69. A. „K”A Rendőrség személyi állománya tagjának, a BM munkatársának üzemi jellegű (lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel, lőszerrel történt) sérüléses balesete

69. B. „K” A Rendőrség személyi állománya tagja, a BM munkatársa által kényszerítő eszközzel okozott, nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy halál

70. A hivatalos személy elleni erőszakot (Btk. 310. §).

70 „K” Hivatalos személy elleni erőszak

71. A szolgálati lőfegyver vagy szolgálati lőszer ellopását, elvesztését, megsemmisítését, megsemmisülését.

71 „K” Szolgálati lőfegyver, szolgálati lőszer ellopása, eltűnése

72. A Rendőrség valamely dolgozójának vagy a BM munkatársának bármilyen okból bekövetkezett halálát.

72 „K” Rendőrségi dolgozó, BM munkatársának bármilyen okból bekövetkezett halála

73. A Rendőrség valamely dolgozójának vagy a BM munkatársának öngyilkossági kísérletét.

73 „K” Rendőrségi dolgozó, BM munkatársának öngyilkossági kísérlete

74. A hivatali bűncselekmények közül:

74. A. Kényszervallatást (Btk. 303. §),

74. B.204 Jogosulatlan titkos információgyűjtést vagy leplezett eszköz alkalmazását (Btk. 307. §),

74. C. Jogellenes fogvatartást (Btk. 304. §),

74. D. Bántalmazást hivatalos eljárásban (Btk. 301. §).

74 A „K” Kényszervallatás

74 B „K”205 Jogosulatlan titkos információgyűjtés, leplezett eszköz-alkalmazás

74 C „K” Jogellenes fogvatartás

74 D „K” Bántalmazás hivatalos eljárásban

75. A katonai bűncselekmények közül:

75. A. Szökést (Btk. 434. §),

75. B. Zendülést (Btk. 442. §),

75. C. Parancs iránti engedetlenség bűntettét [Btk. 444. § (2)–(5) bek.],

75. D. Elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszakot (Btk. 445. §),

75. E. Készenlét fokozásának veszélyeztetését, ha az a szolgálatra különösen nagy hátránnyal jár [Btk. 454. § (2) bek.].

75 A „K” Szökés, külföldre szökés

75 B „K” Zendülés

75 C „R” Parancs iránti engedetlenség

75 D „R” Elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak

75 E „R” Készenlét fokozásának veszélyeztetése (szolgálatra különösen nagy hátránnyal jár)

76.206 A Rendőrség valamely dolgozójának vagy a BM munkatársának bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatti őrizetbe vételét vagy letartóztatásba helyezését.

76. A.207 A Rendőrség dolgozójának, a BM munkatársának őrizetbe vételét vagy letartóztatását hivatali vesztegetés elfogadása (Btk. 294. §) miatt kezdeményezték.

76 „K”208 A Rendőrség dolgozóját, BM munkatársat bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, letartóztatásba helyezték

76 A „K”209 A Rendőrség dolgozóját, BM munkatársát hivatali vesztegetés elfogadása megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, letartóztatásba helyezték

77. A Rendőrség valamely dolgozójának vagy a BM munkatársának közlekedési baleset okozását vagy balesetben részessé válását, amennyiben az halált vagy súlyos sérülést okozott.

77 „K” A Rendőrség dolgozója, a BM munkatársa okozója vagy részese halált vagy súlyos sérülést okozó közlekedési balesetnek

78.210 A Rendőrség valamely dolgozója vagy a BM munkatársa közlekedési balesete közül:

78. A. A Rendőrség valamely dolgozójának vagy a BM munkatársának közlekedési balesetben bekövetkezett könnyű személyi sérülését,

78. B. A Rendőrség legalább osztályvezetői beosztású vezetőjének közlekedési balesetét, függetlenül attól, hogy annak okozója vagy részese, illetve a közlekedési balesetben megsérült-e, valamint szolgálati gépjárművel anyagi káros baleset okozását vagy ilyen balesetben részessé válását.

78 A „K” A Rendőrség dolgozója, a BM munkatársa közlekedési balesetben könnyű személyi sérülést szenved

78 B „K” A Rendőrség legalább osztályvezetői beosztású vezetőjének közlekedési balesete

79. A Rendőrség valamely dolgozója vagy a BM munkatársa által a közúti járművek vezetésére vonatkozó szabályok megszegésével nem közúton okozott baleset, amelyet azonban a napi közúti közlekedési baleseti statisztikában szerepeltetni nem kell.

79 „R” Rendőrségi dolgozó, BM munkatárs okozója nem közúti balesetnek (statisztikában nem kell szerepeltetni)

80. Rendőri szerveknél (éles és gyakorlat céljából) elrendelt értesítést, riadót, az elrendelés idejét, az elrendelő személyét, okát, a berendelt állomány körét, a befejezés időpontját, eredményét, továbbá az elrendelés, riadó alkalmával bekövetkezett rendkívüli eseményeket.

80 „K” Rendőri szervnél elrendelt értesítés, riadó

81.211 A TEK Műveleti Igazgatóság egységeinek azonnali beavatkozást igénylő szolgálati feladatra történő felkérését, az általuk foganatosított intézkedéseket.

81 „K” TEK felkérés, intézkedés

82. A mellékletben felsorolt bűncselekmények elkövetése miatt a Rendőrség valamely dolgozója vagy a BM munkatársa ellen elrendelt vizsgálatot.

82 „R” A Rendőrség dolgozója, BM munkatárs ellen vizsgálatot rendeltek el

83.212

84. Magyarország területén tartózkodó külföldi fegyveres erők, rendvédelmi szervek tagjai – ideértve a delegációk tagjaiként hazánkba látogatókat is – eltűnését, szökését, valamint az általuk elkövetett bűncselekményt.

84 „R” Külföldi fegyveres erők, rendvédelmi szervek tagjai eltűnése, szökése, valamint az általuk elkövetett bűncselekmény

85. Más állam katonája vagy rendvédelmi szervének tagja ellen elkövetett bűncselekményt (Btk. 128. és 129. §).

85 „R” Más állam katonája, rendvédelmi szervének tagja ellen elkövetett bűncselekmény

EGYÉB ESEMÉNYEK

86. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, valamint a védett kormánytagok útvonal-biztosítása során a közlekedésüket akadályozó eseményt.

86 „K” Kiemelt vezetők útvonal-biztosításával kapcsolatos esemény

87. A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények bejelentését (amennyiben a bejelentés elsődleges adataiból következtetni lehet, hogy az gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, akkor a bejelentés vételekor), megtiltását, a megtartott rendezvényeket, amennyiben azzal kapcsolatban a rendezvény helyszínén rendőri intézkedésre került sor, illetve a bejelentésre kötelezett, de be nem jelentett vagy tiltás ellenére megtartott rendezvényeket:

87. A. Megtartott rendezvényen rendőri intézkedést,

87. B. A rendezvényt a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el, amely cselekmény megszüntetésére jelentős rendőri erőt (10 főt meghaladó) vesznek igénybe,

87. C. Bejelentésre kötelezett, be nem jelentett vagy tiltás ellenére megtartott rendezvényeket,

87. D. Egyéb – rendezvénnyel kapcsolatos érdeklődésre számot tartó – eseményt,

87. E. Bejelentett rendezvényeket,

87. F. Megtiltott rendezvényeket.

87 A „K” Megtartott rendezvényen rendőri intézkedés

87 B „K” Rendezvényen a köznyugalom megzavarásának megszüntetésére jelentős rendőri erőt vesznek igénybe

87 C „K” Bejelentésre kötelezett, be nem jelentett vagy tiltás ellenére megtartott rendezvények

87 D „K” Egyéb – a rendezvénnyel kapcsolatos érdeklődésre számot tartó – esemény

87 E „R” Bejelentett rendezvények

87 F „R” Megtiltott rendezvények

88. Országos vagy nemzetközi jelentőségű sport-, kulturális, egyházi vagy egyéb rendezvény biztosítását, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor.

88 „K” Sport-, kulturális, egyházi vagy egyéb rendezvény biztosítását, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor

89. Munkamegtagadást, munkabeszüntetést vagy sztrájkot, valamint ezek előkészületét, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor.

89 „K” Munkamegtagadás, munkabeszüntetés vagy sztrájk, valamint ezek előkészülete, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor

90. Jelentős mennyiségű vagy veszélyességű fegyver, csekély mennyiséget meghaladó lőszer, robbanóanyag, robbantószer, radioaktív sugárzó vagy mérgező anyag eltűnését, illetéktelenek kezébe jutását, valamint a robbanóanyag, robbantószer, sugárzó, mérgező vagy más anyag, energia pusztító hatására bekövetkezett balesetet.

90 „K” Veszélyes anyag eltűnése, ezzel kapcsolatos baleset

91. Robbanóanyaggal, robbantószerrel, robbantásra alkalmas vegyi anyaggal elkövetett jogellenes cselekményeket a károkozás vagy a sérülés mértékétől függetlenül.

91 „K” Robbantásos cselekmények

92. A határrendészeti események közül:

92. A. A határforgalom jelentős korlátozását, akadályozását, szüneteltetését, az ellenőrzés rendjének megváltoztatását, visszaállítását,

92. B. Más ország területén történt és a határforgalom ellenőrzését jelentősen befolyásoló vagy akadályozó esemény bekövetkezését vagy fennállását (sztrájk, 1 órát meghaladó várakozás, blokád),

92. C. Embercsempészést (Btk. 353. §) (akkor is, ha szomszédos állam szerveivel együttműködve, közös ellenőrzés során fedik fel, és az eljárást nem magyar hatóság folytatja le),

92. D. Súlyosabb határrendsértést (átkényszerítés, átlövés, átható robbanás, beavatkozók határátlépésével is járó tűzátterjedés, környezetszennyezés),

92. E. Jogellenes tartózkodás elősegítését (Btk. 354. §),

92. F. Útiokmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítást [Btk. 342. §, 343. § (1) bek.],

92. G. Útiokmány tekintetében elkövetett okirattal visszaélést (Btk. 346. §),

92. H. Tiltott határátlépést, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértést (befelé) [a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 204. §],

92. I. Tiltott határátlépést, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértést (kifelé) (Szabs. tv. 204. §),

92. J. Tiltott határátlépést, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés kísérletét (Szabs. tv. 204. §),

92. K. Határjel rongálását, áthelyezést, elmozdítást [Szabs. tv. 177. § (3) bekezdés],

92. L. Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §),

92. M. Határzár megrongálása (Btk. 352/B. §),

92. N. Határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása (Btk. 352/C. §).

92 A „K” Határforgalom jelentős korlátozása, akadályozása, szüneteltetése, az ellenőrzés rendjének megváltoztatása

92 B „K” Más ország területén történt és a határforgalom ellenőrzését jelentősen befolyásoló esemény

92 C „K” Embercsempészés

92 D „K” Súlyosabb határrendsértés

92 E „R” Jogellenes tartózkodás elősegítése

92 F „R” Útiokmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás

92 G „R” Útiokmány tekintetében elkövetett okirattal visszaélés

92 H „R” Tiltott határátlépés – be

92 I „R” Tiltott határátlépés – ki

92 J „R” Tiltott határátlépés, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés kísérlete

92 K „R” Határjelrongálás, áthelyezés, elmozdítás

92 L „K” Határzár tiltott átlépése

92 M „K” Határzár megrongálása

92 N „K” Határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása

93. Üzemi, mezőgazdasági balesetet, amennyiben kettő vagy annál több személy meghalt, vagy tömegszerencsétlenség történt, vagy az anyagi kár a 10 millió forintot meghaladja, vagy halálos bányaszerencsétlenség történt.

93 „K” Üzemi baleset

94. Közveszély okozásnak nem minősülő tűzesetet, amennyiben:

94. A. Halálos tömegszerencsétlenség történt, vagy legalább egy ember meghalt, vagy az anyagi kár a 100 millió forintot meghaladja (nem kell jelenteni, ha a tűzesetet előidéző ok ágyban dohányzás, és a tűz okozóján kívül más személy nem szenved halálos sérülést),

94. B. Halálos sérülés, tömegszerencsétlenség történt.

94 A „K” Kiemelt tűzesetek

94 B „R” Tűzesetek

95. Jelentésköteles egyéb eseményeket:

95. A. Kettő vagy több személy egyazon időben és helyen szenvedett vízbefulladásos balesete,

95. B. Egyéb vízbefulladásos balesetek,

95. C. Kihűléses halálesetek (fagyhalál),

95. D. Eltűnési ügyekben, ha az eltűnés 10 éves kor alatti gyermeket érint, vagy az elsődleges adatok alapján bűncselekmény potenciális áldozataként szóba jöhető személy kiskorú,

95. E. Az eltűnt gyermekkorú ön- és közveszélyes, elmebeteg, vagy az eltűnt gyermeket vagy fiatalkorút vélhetően elmebeteg vagy beteges hajlamú személy csalta el, vitte magával, vagy az eltűnés összes körülménye arra utal, hogy az eltűnt személy fokozott veszélyhelyzetben van,

95. F. A rendkívüli halált, kivéve jelen mellékletben már felsorolt eseményeket, valamint az öngyilkosságot, ha annak ténye vagy körülménye várhatóan nem vált ki számottevő közérdeklődést,

95. G. Díjkitűzések elrendelését és visszavonását (díjkitűzések elrendelésével és visszavonásával kapcsolatos minden ismert adatot),

95. H. Autópályán és az autóutakon történt teljes vagy részleges útlezárást, forgalomelterelést, ha az útlezárás vagy forgalomelterelés oka nem az 1. melléklet 60. pontjában felsorolt (halálos baleset, tömegszerencsétlenség vagy gépjárművek tömeges ütközése) események egyike,

95. I. A Magyar Honvédség állománya tagjának rendkívüli halálát,

95. J. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állománya tagjának lőfegyverhasználatát.

95 A „K” Kettő vagy több személy egyazon időben és helyen bekövetkezett vízbefulladásos balesete

95 B „R” Egyéb vízbefulladásos balesetek

95 C „R” Kihűléses halálesetek (fagyhalál)

95 D „K” Kiemelt eltűnések

95 E „R” Eltűnések

95 F „R” Rendkívüli halálesetek

95 G „R” Díjkitűzések elrendelése és visszavonása

95 H „K” Autópályán és az autóutakon történt teljes vagy részleges útlezárás, forgalomelterelés (halálos baleset, tömegszerencsétlenség vagy gépjárművek tömeges ütközése kivételével)

95 I „K” A Magyar Honvédség tagjának rendkívüli halála

95 J „K” A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állománya tagjának lőfegyverhasználata

96. Hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró, nem a rendvédelmi szerv személyi állományába tartozó személy (köztársasági elnök, Országgyűlés elnöke, miniszterelnök, Kúria elnöke, Alkotmánybíróság elnöke vagy tagja, Állami Számvevőszék elnöke, Magyar Nemzeti Bank elnöke, legfőbb ügyész, alapvető jogok biztosa, országgyűlési képviselők, európai parlamenti képviselők és vezető tisztségviselői, rendvédelmi szervvel foglalkozó nemzetközi szervezet megbízott képviselője, miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, parlamenti pártok vezetői és frakcióvezetői vagy az ügyészi testület tagjai abban az esetben, ha felügyeleti ellenőrzési jogkörükben eljárva az ellenőrzés során hiányosságot tárnak fel, a hiányosság megjelölésével) megjelenését a rendvédelmi szervek objektumaiban.

96 „K” Hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró, nem a rendvédelmi szerv személyi állományába tartozó személy

97.213 BM és szervei objektumaiban, anyagi eszközeiben történt, a közérdekű működést veszélyeztető rendkívüli eseményt, károsodást (betörés, tűz, beomlás stb.).

97. A. A Rendőrség bármely informatikai rendszerében keletkezett olyan problémát vagy a Rendőrség bármely informatikai rendszerét ért támadást vagy fenyegetést, amely érinti az informatikai szakágat, vagy veszélyezteti a szervezeti egységek rendes működését,

97. B. A terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz elektronikus adatait megjelenítő Attenti webes alkalmazás meghibásodását, szerverátállását.

97 „K” BM és szervei objektumainak károsodása

97 A „K” A Rendőrség informatikai rendszerének problémája, amely veszélyezteti a rendes működést vagy annak támadása, fenyegetése

97 B „K” A terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz elektronikus adatait megjelenítő Attenti webes alkalmazás meghibásodása, szerverátállása

98. Vesztegetés, hivatali vesztegetés, vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban és ezen tényállásokkal kapcsolatos vesztegetések elfogadása (amennyiben az nem a Rendőrség valamely dolgozóját vagy BM munkatársát érinti) (Btk. 290–291. §, 293–296. §).

98 „R” Vesztegetés

99. Az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértését (Btk. 217. §).

99 „R” Egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése

100. A társadalmi és kulturális élet közismert személyeivel kapcsolatos bűncselekményt, közlekedési balesetet, lakásaik elleni támadást, lakásaikban történt tűzesetet, rendkívüli halálukat.

100 „R” Közismert személyekkel kapcsolatos események

101. Diplomáciai testületek épületei, hivatali helyiségei elleni támadást, tűzesetet, jelentős anyagi kárt okozó eseményt, a diplomáciai mentességet élvező személyek, közeli hozzátartozóik, valamint lakásaik sérelmére elkövetett támadást vagy személyükkel kapcsolatos bűncselekményt, azok kísérletét, előkészületét, bármilyen okból bekövetkező halálukat, bűncselekmény elkövetésén való tettenérésüket és feltartóztatásukat, a diplomáciai testület tagjainak vagy járműveinek személyi sérüléssel járó közlekedési balesetét.

101 „K” Diplomatákkal, épületeikkel kapcsolatos események

102. Diplomáciai mentességet élvező személy, közvetlen hozzátartozója halálát.

102 „K” Diplomáciai mentességet élvező személy, közvetlen hozzátartozója halála

103. Diplomaták, külképviseleti szervek tagjai, valamint a más ország állampolgárai által elkövetett súlyosabb provokációt, politikai jellegű bűncselekményt.

103 „R” Provokáció, politikai bűncselekmény

104. Kábítószer vagy egyéb kóros élvezetre alkalmas szer (pl. ragasztóanyag) használata következtében bekövetkezett halálesetet.

104 „R” Kóros élvezetre alkalmas szertől bekövetkező haláleset

105. Egyéb jelentős hírtartalmú eseményt.

105 „K” Egyéb jelentős hírtartalmú esemény

106. Egyéb jelentős hírtartalmú eseményt, amely a belügyminiszter felelősségi körébe tartozik, és amely megalapozhatja a belügyminiszter vagy a Kormány azonnali intézkedését.

106 „K” Belügyminiszter felelősségi körébe tartozó egyéb jelentős hírtartalmú esemény

STATISZTIKAI ADATOK

107.214 Az alábbi alpontokban meghatározott statisztikai adatok tekintetében minden esetben az országos összesített, valamint a KR, az RRI és az VMRFK-k adatait is külön szerepeltetni kell. A c)–j) és l)–x) alpontokban szereplő adatokat a Robotzsaru rendszer automatikusan generálja, az a)–b), k) és y) alpontokban szereplő adatokat a TIK Ügyeletesek manuálisan rögzítik. Naponta – a 0 órától 24 óráig terjedő időszak eseményeit a 24 órai helyzetnek megfelelően – a helyi szerv a tárgynapot követő nap 1 óráig, a KR, az RRI és a TIK a tárgynapot követő nap 2 óráig számítógépes hálózaton vagy írásban az alábbiakat jelenti:

a) az őrizetében lévő fogvatartott személyek számát, valamint az elmúlt 24 órában őrizetbe vett személyek számát összesen, bűnügyi, közbiztonsági, szabálysértési és idegenrendészeti őrizetes szerinti bontásban;

b) a szabad fogdai férőhelyek számát és a szabad őrzött szállási férőhelyek számát;

c)215 az elmúlt 24 órában történt személysérüléssel vagy anyagi kárral járó közlekedési balesetek számát összesen, ebből mennyi volt halálos kimenetelű, és a halálos kimenetelű balesetekben összesen hány ember halt meg, valamint a súlyos, a könnyű sérüléssel, anyagi kárral járó balesetek számát kimenetel szerinti bontásban, illetve a halálos, a súlyos, a könnyű személyi sérüléssel járó, valamint az anyagi káros balesetekből és ezek összességéből a szolgálati gépjárművel történt balesetek számát kimenetel szerinti bontásban;

d) az elmúlt 24 órában bekövetkezett rendkívüli haláleseteket összesen, azon belül külön az öngyilkosság, a vízbefulladás, a kihűléses és az egyéb halálesetek számát;

e) a következő napra tervezett bejelentett, ebből a megtiltott demonstrációk számát összesen, ebből a Magyarország Kormánya, kormányzati szervei ellen és a köznyugalom megzavarására irányuló potenciális kockázatot jelentő demonstrációk számát;

f) az elmúlt 24 órában elkövetett rablások számát összesen, ebből mennyi volt a kiemelt és az egyéb rablások száma, valamint ezekből az elkövetők tekintetében mennyi volt az ismert vagy az ismeretlen rablások száma;

g) az elmúlt 24 órában a közveszéllyel fenyegetések számát összesen, valamint azokból külön az oktatási intézmény, védett épület, középület elleni és egyéb fenyegetés számát;

h) gyanús küldemények számát összesen, ezen belül az úgynevezett „fehér poros riasztást” és az egyéb gyanús küldeményeket;

i) az elmúlt 24 órában a betöréses lopások számát összesen, ezen belül a lakás és családi ház, üzlet, raktár és telephely, a hétvégi ház és nyaraló, valamint egyéb hely bontásban, valamint ezekből az elkövetők tekintetében az ismert és ismeretlen betöréses lopások számát;

j) az elmúlt 24 órában eltulajdonított gépjárművek számát, az esemény helyszínét, az esemény időpontját, a bejelentés időpontját, az eltulajdonított gépjármű gyártmányát, típusát, gyártási évét, színét, a forgalmi rendszámát, az eljáró hatóság megnevezését, illetve egyéb lényeges körülményt, valamint a gépjárműfeltörések számát;

k) egyes egészséget veszélyeztető bűncselekmények kapcsán az elmúlt 24 órában elrendelt nyomozások száma kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, kóros szenvedélykeltés, kábítószer készítésének elősegítése, kábítószer-prekurzorral visszaélés bűncselekményi bontásban;

l) az elmúlt 24 órában az elfogások számát összesen, ebből tettenérés, körözés és az ország területén történő jogellenes tartózkodás számát;

m) az elmúlt 24 órában az előállítás számát összesen, ebből bűncselekmény gyanúja miatt és biológiai mintavétel céljából történő előállítás számát;

n) az elmúlt 24 órában a biztonsági intézkedések számát;

o) az elmúlt 24 órában a rendőr által kezdeményezett büntető feljelentések számát;

p) az elmúlt 24 órában a szabálysértési feljelentések számát összesen, ebből a közlekedési és közrendvédelmi szabálysértés számát;

q) az elmúlt 24 órában a helyszíni bírság számát összesen, ebből a bírságolt személyek számát és a bírság összegét;

r) az elmúlt 24 órában a jegyzőkönyvezett közigazgatási bírsággal érintett személyek száma;

s) az elmúlt 24 órában a helyszínen kiszabott közigazgatási bírsággal érintett személyek számát és összegét;

t) az elmúlt 24 órában a pozitív alkoholszondák számát;

u) az elmúlt 24 órában a helyszínen elvett vezetői engedélyek számát;

v) az elmúlt 24 órában a SIS rendszerből lekérdezett találatok számát, ebből a cikkelyek szerinti bontást;

w)216 a folyamatban lévő elrendelt, az elmúlt 24 órában elrendelt, a maximum 4 év letartóztatás után az elmúlt 24 órában elrendelt, az elmúlt 24 órában területhez kötött bűnügyi felügyelet megszegése miatt elrendelt, az elmúlt 24 órában megszüntetett lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletek számát, valamint az elmúlt 24 órában a lakáshoz kötött bűnügyi felügyelet szabályainak megsértése miatt elrendelt őrizetbevétel, a lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletből megszökött személlyel szemben elrendelt és hatályban lévő körözések, a lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletből megszökött és jelenleg is szökésben lévő személyek és a területhez kötött bűnügyi felügyeletek számát, valamint azt, hogy mindezekből külön-külön mennyi az elektronikus lakáshoz kötött bűnügyi felügyeletek száma;

x)217 a folyamatban lévő elrendelt, valamint az elmúlt 24 órában elrendelt területhez kötött bűnügyi felügyeletek számát, valamint azt, hogy mindezekből külön-külön mennyi az elektronikus területhez kötött bűnügyi felügyelet száma;

y)218 a kihűléses haláleseteket KR, RRI, VMRFK szerinti bontásban, a bekövetkezés napra pontos idejét, a bekövetkezés helyének jellegét (közterület, magánterület), az elhalálozott személy nemét, életkorát, amennyiben hajléktalan személyről van szó, ennek tényét, az NTJ elkészítéséig az adott évre vonatkozóan a bekövetkezett esemény darabszámát, valamint azt, hogy ebből összesen hány esetben volt a kihűlt személy hajléktalan, az adott évet megelőző év hasonló időszakában bekövetkezett halálesetek számát.

108.219 Az NKK által – az előző nap 0 órától 24 óráig terjedő időszak eseményeit összefoglaló – készített napi jelentés az alábbi adatokat tartalmazza:

a)220 VMRFK szerinti bontásban az elmúlt 24 órában a horvát, szerb, román, ukrán határszakaszra, a schengeni külső járattal rendelkező repülőtérre vonatkozó és az ország mélységében történt, az illegális migrációhoz kapcsolódó határrendészeti eseményeket [tiltott határátlépés (THS), embercsempészés], azok rövid leírását, az elkövetők létszámát, állampolgárságát, az elkövetés helyét, pontos idejét (zöldhatár, határátkelőhely, tranzit stb.), irányát (be/ki), elkövetés módszerét, intézkedő rendőri szerv megjelölését, egyéb megjegyzést;

b) a külső határon történt emberkereskedelmet, lopott (körözött) gépjármű felfedését, a jelentős és különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklását, kábítószer-kereskedelmet, 5 millió forint feletti értékre elkövetett jövedéki áruk csempészetét [költségvetési csalás, fegyver- vagy robbanóanyag-csempészés, -birtoklás, az esemény rövid leírásával (elkövetés helye és ideje, elkövetők száma, állampolgársága, elkövetés iránya)];

c) az egyéb, államhatárt érintő eseményeket, azok rövid leírásával (határforgalom jelentős korlátozása, akadályozása, szüneteltetése, az ellenőrzés rendjének megváltoztatása, visszaállítása, a más ország területén történt és a határforgalom ellenőrzését jelentősen befolyásoló vagy akadályozó esemény bekövetkezése vagy fennállása, a súlyosabb határrendsértés, az útiokmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás, a határjel rongálása, áthelyezése, elmozdítása tekintetében);

d) határátkelőhelyeken a határforgalomban történő legalább egyórás várakozásokat (vasúti határátkelőhely esetén 15 perc) alegység/határátkelőhely bontásban, a várakozás kezdő és befejező időpontja, iránya (be/ki), várakozási idő (perc) és oka, a várakozás forgalmi jellege (személy/teher) és a közúti határátkelőhelyen üzemelő sávok, rendelkezésre álló állomány számának jelölésével;

e) a túltartózkodott személyek (THS szabálysértését be, belső határon elfogás ki) számát összesítve és határszakaszok, állampolgárság bontásban;

f) határrendészeti eseményeket (tiltott határátlépés, embercsempészés, közokirat-hamisítás, túltartózkodás, egyéb) az elfogott, őrizetbe vett, valamint menekültkérelmet előterjesztő elkövetők száma szerinti bontásban;

g) a bekövetkezett jogellenes cselekményeket állampolgárság szerint összesítve és határszakaszra, jogellenes cselekményre vonatkozó bontásban;

h) folyamatban lévő eseményeket (jelentés készítése napján 0 és 7 óra között történt), az érintett szerv és szervezeti elem megjelölésével az esemény bekövetkezésének helyét, pontos idejét, az elkövetők létszámát, állampolgárságát;

i) az őrzött szállások összesített létszámát az 5 órai állásnak megfelelően a férőhelyek, az összes fogvatartott és a szabad férőhelyek számának megjelölésével.

2. melléklet az 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasításhoz


A MONITORING II. elrendelésének típusszövege

„A Kormány 3379/1991. határozatának IV. pontja alapján elrendelésre került a MONITORING rendszer teljes/részleges alkalmazása az alábbi céllal

A rendszer működőképességét és a meghatározott információkat
értékelő csoportjához HM: …......…………, BM: ……….....……, telefax: …….......……… számon, e-mail: …………....……,
MARATON: ………………… címen, az összeköttetés megszakadása esetén futár útján kell jelenteni, illetve továbbítani.
Elrendelésre jogosult megnevezése:
Értesítést adta: ”

3. melléklet az 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasításhoz

A Rendőrség jelentési és tájékoztatási kötelezettsége különleges jogrend bevezetése vagy készenlétbe helyezés elrendelése esetén

1.221 A TIK és az ügyeleti szolgálatok – a napi jelentési kötelezettségen túl – 6.00, 14.00 és 19.00 órai zárással a felettes ügyeletnek jelentik a feladatok végrehajtásának helyzetét az alábbiak szerint:

a) a helyi szervek a zárást követő 10 percen belül;

b) a KR, az RRI és a TIK a zárást követő 30 percen belül;

c) az ORFK Főügyelete a zárást követő 1 órán belül.

A TIK-ek és az ügyeleti szolgálatok az ORFK Főügyelet részére naponta a 20.00 órás helyzetnek megfelelően 22.00 óráig jelentik a különleges jogrend bevezetése vagy készenlétbe helyezés elrendelése esetén végrehajtott feladatokat.

2. Az Összesített Készenlétbe Helyezési Tervvel rendelkező rendőri szervek az abban meghatározottak szerint teljesítik jelentési kötelezettségüket, illetve soron kívül, folyamatosan jelentik az alábbi eseményeket:

a) különleges jogrend bevezetését, ezen belül a meghatározott készenléti fokozat(ok) elrendelését, amennyiben nem az ORFK Főügyelet útján került elrendelésre,

b) a hadrafoghatóság szintjét és mértékét, harcérték adatokat a Robotzsaru Neo ügyeleti modul alapján,

c) a MONITORING rendszer által meghatározott információkat, azok továbbítását,

d) a NATO szervekkel történő együttműködés kapcsán jelentkező feladatok megkezdését, végrehajtását,

e) a területi, speciális feladatoknak megfelelő együttműködési (Magyar Honvédség, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal, védelmi bizottságok) tevékenységeinek megkezdését, végrehajtását,

f) radiológiai/biológiai/vegyi szennyezettség bekövetkezését, területi kiterjedését,

g) az agresszív katonai tevékenységre vonatkozó, a Rendőrség tudomására hozott elsődleges információkat,

h) a védelmi (kitelepülési) tervek végrehajtásának helyzetét,

i) az információs és távközlési rendszerek működésének állapotában bekövetkező súlyos zavarokat.

3. A megelőző készenlét elrendelését követően az ORFK Főügyelet tájékoztatja a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek központi ügyeleteit.

4. Az utasítás 103. pont a)–b) alpontjaiban szereplő vezetőknek, valamint az általuk meghatározott személyeknek, szerveknek az alábbiakat kell jelenteni az utasítás 103. pontjában meghatározott módon:

a) a különleges jogrend bevezetését, valamint ezen belül a meghatározott készenléti fokozat(ok) elrendelését,

b) a készenlét fokozásával kapcsolatos feladatok végrehajtásának helyzetét,

c) a NATO szervekkel történő együttműködés kapcsán jelentkező feladatok megkezdését, végrehajtását,

d) a területi, speciális feladatoknak megfelelő együttműködési (Magyar Honvédség, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal, védelmi bizottságok) tevékenységeinek megkezdését, végrehajtását,

e) radiológiai/biológiai/vegyi szennyezettség bekövetkezését, területi kiterjedését,

f) az agresszív katonai tevékenységre vonatkozó, a Rendőrség tudomására hozott elsődleges információkat,

g) a védelmi (kitelepülési) tervek végrehajtásának helyzetét,

h) az információs és távközlési rendszerek működésének állapotában bekövetkező súlyos zavarokat.

5. Különleges jogrend bevezetése vagy készenlétbe helyezés elrendelése esetén a TIK, a KR Központi Ügyelet és az RRI ügyelete 20.00 órai eseményzárással 22.00 óráig az ORFK Főügyeletnek, az ORFK Főügyelet 20.00 órai eseményzárással 23.00 óráig a BM Ügyeleti Osztálynak írásban összefoglaló jelentést terjeszt fel.

4. melléklet az 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasításhoz222


A konzuli képviselet, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tájékoztatása érdekében kitöltendő és e-mailben megküldendő adatlap


Tájékoztatás
nem magyar állampolgár rendkívüli haláláról, halálos vagy súlyos személysérüléses
közlekedési balesetéről*


Nem magyar állampolgár neve:

Születési helye, ideje:

Anyja neve:

Állampolgársága:

Személyazonosság megállapítására alkalmas igazolvány típusa:

Száma:

Lakcím (ha megállapítható):

Sérülés foka:

Kórház, gyógyintézet megnevezése, címe, telefonszáma (ahová szállították):

Eljáró hatóság neve, címe, telefonszáma:

Ügyintéző neve, telefonszáma:

Egyéb:

Adatszolgáltató neve, rendfokozata, szolgálati helye, beosztása:



Aláírás, bélyegző









* E-mailen továbbítandó illetékes külképviselet felé.

5. melléklet az 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasításhoz

A főnyilvántartási számmal ellátott nyomtatványok tartalmi követelményei

1. Fegyverkiadási füzet vagy előjegyzés:

A szolgálati lőfegyverek, lőszerek, robbanóanyagok és pirotechnikai eszközök tárolásának és biztonsági követelményeinek meghatározásáról, a lőfegyverek, lőszerek és fegyverzeti tartozékok kezelésének, nyilvántartásának, őrzésének és ellenőrzésének szabályozásáról szóló ORFK utasítás melléklete szerint.

2. Ellenőrzési napló (minta):

................................................................................
Ellenőrző szerv

Napló sorszáma:

ELLENŐRZÉSI NAPLÓ

Ellenőr(ök) neve, rendfokozata, jelvényszáma, nyílt parancs száma, beosztása:

Ellenőr(ök) szolgálati helye:

Ellenőrzött személy(ek) neve, rendfokozata, beosztása:

Ellenőrzött szerv megnevezése:

Az ellenőrzés kezdete:

Az ellenőrzés befejezése:

Az ellenőrzés megállapításai:








Az ellenőrzésről külön jelentés készül: IGEN (I) / NEM (N)

Az ellenőrzött észrevétele:

Aláírások:

.................................................
ellenőrzött személy(ek)

.................................................
ellenőrzést végző személy(ek)

3. Nyilvántartás telefax és e-mail küldemények érkezéséről és továbbításáról:

a) sorszám;

b) fax/e-mail vételének időpontja (év, hó, nap, óra, perc);

c) faxot/e-mailt küldő szerv, személy;

d) címzett szerv, személy;

e) érkezett fax/e-mail tárgya;

f) érkezett fax/e-mail továbbítása (év, hó, nap, óra, perc, szerv megnevezése);

g) érkezett fax személyes átadása (év, hó, nap, óra, perc, átvevő neve, rendfokozata, szolgálati helye);

h) adatokat felvevő;

i) megjegyzés.

6. melléklet az 57/2013. (XII. 21.) ORFK utasításhoz223


Értesítés útlezárásról/forgalomterelésről
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. részére

servicedesk@nemzetiutdij.hu

Bejelentő rendőri szerv megnevezése:

……………………………………………………………………

Bejelentő neve, rendfokozata:

……………………………………………………………………

Telefonszám:

……………………………………………………………………

E-mail:

……………………………………………………………………


7E02072_1

Elrendelésben (zárással/tereléssel) érintett út száma:

…………………………………………………

Elrendelés helye kilométerszelvény szerint (km+m):

…………………………………………………

Elrendelésben érintett útszakasz vége

(következő csomópont, kereszteződés, km szelvény):

…………………………………………………

Elrendelés ideje (óra, perc):

…………………………………………………

Az elrendelés oka:

…………………………………………………

A terelőútként kijelölt út/utak száma:

…………………………………………………

Az elrendelésben érintett járművek típusa (3,5 t alatt,

felett vagy mindkettő):

…………………………………………………



Kelt: ………………………………………

___________________________
aláírás

Értesítés útlezárásról/forgalomterelés
megszüntetéséről

Bejelentő rendőri szerv megnevezése:

………………………………………………………………

Bejelentő neve, rendfokozata:

………………………………………………………………

Telefonszám:

………………………………………………………………

E-mail:

A fenti elrendelés megszüntetésének ideje (óra, perc):

…………………………………………………

A megszüntetésben érintett járművek típusa (3,5 t alatt,
felett vagy mindkettő):

…………………………………………………



Kelt: ………………………………………

___________________________
aláírás
1

Az utasítást a 625/2023. (XI. 16.) ORFK utasítás 38. pontja hatályon kívül helyezte 2024. január 1. napjával. Az utasítást a 7025/2023. (XI. 16.) ORFK utasítás 38. pontja hatályon kívül helyezte 2024. január 1. napjával.

2

Az 1. pont a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 72. pontjával megállapított szöveg.

3

Az 1. pont d) alpontját a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 37. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. pont h) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. pont c) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. pont d) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. pont f) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

8

A 2. pont g) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

9

A 2. pont h) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

10

A 2. pont i) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

11

A 2. pont j) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

12

A 2. pont k) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 90. pontjával megállapított szöveg.

13

A 3. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

14

A 6. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

15

A 8. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított, a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utastás 5. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

16

A 10. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

17

A 11. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

18

A 12. pont a 11/2023. (IV. 14.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

19

A 16. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont e) alpontja, nyitó szövegrésze a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

20

A 20. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

21

A 23. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

22

A 4. alcím címe az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

23

A 26. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

24

A 27. pont c) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

25

A 27. pont f) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

27

A 29. pont nyitó szövegrésze a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

28

A 29. pont a) pont ad) alpontja a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

29

A 29. pont e) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

30

A 29. pont f) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

31

A 29. pont k) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 8. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

32

A 29. pont l) alpontját a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 3. pontja iktatta be.

33

A 30. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

34

A 30. pont f) alpontja a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

35

A 31. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

36

A 32. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

37

A 33. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

38

A 34. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 10. pontjával megállapított, a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 20. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

39

A 34/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 11. pontja iktatta be, szövege a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

40

A 34/B. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 11. pontja iktatta be.

42

A 39. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított, a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

43

A 40. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

44

A 41. pont a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

45

A 42. pont a 9/2021. (IV. 16.) ORFK utasítás 23. pontjával megállapított szöveg.

46

A 43. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 15. pontjával megállapított, a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont d) és f) alpontja szerint módosított szöveg.

47

A 44. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

48

A 46. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 5. pontjával megállapított, a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont e) alpontja szerint módosított szöveg. [A 14/2017. (III. 24.) ORFK utasítás 56. pont a) alpontjával elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti a 46. pont második fordulata, nem vezethető át.]

49

A 46/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 18. pontja iktatta be, szövege a 14/2017. (III. 24.) ORFK utasítás 56. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

50

A 49. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

51

Az 50. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

52

Az 51. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

53

Az 51/A. pontot a 2/2023. (II. 15.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

54

Az 52. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

56

Az 54. pont a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

57

Az 54/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be.

58

Az 54/B. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont c) alpontja és 31. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

59

Az 54/C. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be.

60

Az 54/D. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

61

Az 54/E. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be.

62

Az 54/F. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 20. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

63

Az 54/G. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be.

64

Az 54/H. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be.

65

Az 54/I. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be.

66

Az 54/J. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be, szövege a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

67

Az 54/K. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be.

68

Az 54/L. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be.

69

Az 56/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 21. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

70

Az 57. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 22. pontjával megállapított szöveg.

71

Az 58. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 23. pontjával megállapított szöveg.

72

Az 58/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 24. pontja iktatta be.

73

Az 59. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 25. pontjával megállapított, a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 31. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

74

A 60. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

75

A 63. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

76

A 65. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

77

A 65. pont b) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

78

A 65/A. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 11. pontja iktatta be, szövege a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

79

A 66. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont m) alpontja szerint módosított szöveg.

80

A 67. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

81

A 69/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 28. pontja iktatta be.

82

A 69/B. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 28. pontja iktatta be.

83

A 69/C. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 28. pontja iktatta be, szövege a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

84

A 69/D. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 28. pontja iktatta be.

85

A 69/E. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 28. pontja iktatta be.

86

A 69/F. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 12. pontja iktatta be.

87

A 72. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont n) alpontja szerint módosított szöveg.

88

A 73. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

89

A 75. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 91. pontjával megállapított szöveg.

90

A 75/A. pontot a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 5. pontja iktatta be.

92

A 79/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 30. pontja iktatta be.

93

A 79/A. pont f) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

94

A 79/A. pont j) alpontja a 6/2021. (III. 31.) ORFK utasítás 3. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

95

A 79/A. pont l) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

96

A 80. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont p) alpontja szerint módosított szöveg.

97

A 81. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

98

A 83. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

99

A 84/A. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 13. pontja iktatta be.

100

A 85. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

101

A 85. pont p) alpontját a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 95. pont a) pontja hatályon kívül helyezte.

102

A 85. pont q) alpontját a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 95. pont a) pontja hatályon kívül helyezte.

103

A 85. pont u) alpontját a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 95. pont a) pontja hatályon kívül helyezte.

104

A 88. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 15. pontjával megállapított, a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

106

A 89. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 33. pontjával megállapított szöveg.

107

A 90. pont a 27/2019. (VI. 28.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

108

A 91. pont a 27/2019. (VI. 28.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

109

A 96. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

110

A 97. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

111

A 97/A. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 16. pontja iktatta be.

112

A 98. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

113

A 99. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított, a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 95. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

114

A 100. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

115

A 101. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont r) és s) alpontja szerint módosított szöveg.

116

A 103. pont a) alpontja a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont r) alpontja szerint módosított szöveg.

117

A 104. pont b) alpontja a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

118

A 105. pont a) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) és g) alpontja szerint módosított szöveg.

119

A 105. pont b) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont e) és g) alpontja szerint módosított szöveg.

120

A 105. pont c) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

121

A 106/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 36. pontja iktatta be, szövege a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

122

A 107. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 37. pontjával megállapított szöveg.

125

A 107/C. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 19. pontja iktatta be.

126

A 14. alcím címe a 6/2021. (III. 31.) ORFK utasítás 3. pont b) alpontjával megállapított szöveg.

127

A 108. pont a 6/2021. (III. 31.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

128

A 109. pont e) alpontját a 6/2021. (III. 31.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

129

A 111. pont b) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

130

A 114. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

131

A 115. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított, a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

132

A 15. alcím (117–119. pont) a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 20. pontjával megállapított szöveg.

133

A 117. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 92. pontjával megállapított szöveg.

134

A 117/A. pontot a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 95. pont c) pontja hatályon kívül helyezte.

135

A 117/B pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 93. pontjával megállapított szöveg.

136

A 118/B. pont a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 20. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

137

A 17. alcím címe az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 39. pontjával megállapított szöveg.

138

A 123. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 40. pontjával megállapított szöveg.

139

A 124. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 40. pontjával megállapított szöveg.

140

A 125. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 40. pontjával megállapított szöveg.

141

A 128. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 41. pontjával megállapított szöveg.

142

A 130. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont u) alpontja szerint módosított szöveg.

143

A 131. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 42. pontjával megállapított szöveg.

144

A 132. pont c) alpontja a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 21. pontjával megállapított szöveg.

145

A 132. pont g) alpontja a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

146

A 133/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 43. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 22. pontjával megállapított szöveg.

147

A 133/A. pont d) alpontja a 11/2023. (IV. 14.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

148

A 133/A. pont e) alpontját a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 22. pont a) alpontja hatályát kívül helyezte.

149

A 133/B. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 23. pontja iktatta be, a 11/2023. (IV. 14.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

150

A 134. pont d) alpontját az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 44. pontja iktatta be.

151

A 134/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 45. pontja iktatta be.

152

A 135. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

153

A 137. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont e) és v) alpontja szerint módosított szöveg.

154

A 139. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 46. pontjával megállapított, nyitó szövegrésze a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

155

A 142. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 30. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

156

A 147. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 24. pontjával megállapított szöveg.

157

A 149. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 48. pontjával megállapított szöveg.

158

A 150. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 25. pontjával megállapított szöveg.

159

A 151. pontot a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 31. pont d) alpontja hatályon kívül helyezte.

160

A 151/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 50. pontja iktatta be, szövege a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

161

A 152. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 51. pontjával megállapított szöveg.

162

A 154/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 52. pontja iktatta be.

163

A 154/B. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 52. pontja iktatta be.

164

A 154/C. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 52. pontja iktatta be.

165

A 156. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 53. pontjával megállapított szöveg.

166

A 157. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 54. pontjával megállapított szöveg.

167

A 21. alcím címe az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 55. pontjával megállapított szöveg.

168

A 160. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

169

A 161. pont nyitó szövegrésze az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont i) alpontja szerint módosított szöveg.

170

A 161. pont a) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont i) alpontja szerint módosított szöveg.

171

A 161. pont b) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont i) alpontja szerint módosított szöveg.

172

A 161. pont e) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont i) alpontja szerint módosított szöveg.

173

A 161. pont f) alpontját a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 31. pont e) alpontja hatályon kívül helyezte.

174

A 162. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont j) alpontja szerint módosított szöveg.

175

A 22. alcím címe az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 56. pontjával megállapított szöveg.

176

A 163. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont k) alpontja szerint módosított szöveg.

177

A 164. pont nyitó szövegrésze az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont l) alpontja szerint módosított szöveg.

178

A 164. pont a) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont l) alpontja szerint módosított szöveg.

179

A 164. pont b) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont l) alpontja szerint módosított szöveg.

180

A 164. pont e) alpontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont l) alpontja szerint módosított szöveg.

181

A 164. pont f) alpontját a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 31. pont f) alpontja hatályon kívül helyezte.

182

A 164. pont h) alpontja a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

183

A 164. pont i) alpontja a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 31. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

184

A 23. alcím címe az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 57. pontjával megállapított szöveg.

185

A 165. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 58. pontjával megállapított szöveg.

186

A 166. pont a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 27. pontjával megállapított szöveg.

187

A 167. pont az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 68. pont m) alpontja szerint módosított szöveg.

188

A 168. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

189

A 170. pont a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 73. pontjával megállapított szöveg.

190

A 171/A. pontot az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 59. pontja iktatta be, szövege a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 20. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

191

A 173. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont y) alpontja, a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 20. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

192

A 174. pont a 28/2015. (XII. 12.) ORFK utasítás 5. pont z) alpontja, a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 20. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

193

A 177. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

194

Az 1. melléklet a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 28. pontjával megállapított szöveg.

195

Az 1. melléklet 20. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

196

Az 1. melléklet 22. pontja a 27/2019. (VI. 28.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

197

Az 1. melléklet 26. pontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

198

Az 1. melléklet 30. pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

199

Az 1. melléklet 34. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 11. pontjával megállapított szöveg.

200

Az 1. melléklet 38. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 12. pontjával megállapított szöveg.

201

Az 1. melléklet 44. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 13. pontjával megállapított szöveg.

202

Az 1. melléklet 60. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

203

Az 1. melléklet 62. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

204

Az 1. melléklet 74. B. pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

205

Az 1. melléklet 74. B „K” pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

206

Az 1. melléklet 76. pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

207

Az 1. melléklet 76. A. pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

208

Az 1. melléklet 76 „K” pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

209

Az 1. melléklet 76 A „K” pontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 9. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

210

Az 1. melléklet 78. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

211

Az 1. melléklet 81. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

212

Az 1. melléklet 83. pontját a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 22. pont b) alpontja hatályát kívül helyezte.

213

Az 1. melléklet 97. pontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

214

Az 1. melléklet 107. pont nyitó szövegrésze a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont g) pontja szerint módosított szöveg.

215

Az 1. melléklet 107. pont c) alpontja a 27/2021. (XII. 10.) ORFK utasítás 19. pontjával megállapított szöveg.

216

Az 1. melléklet 107. pont w) alpontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

217

Az 1. melléklet 107. pont x) alpontja a 14/2018. (V. 10.) ORFK utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

218

Az 1. melléklet 107. pont y) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) pontja szerint módosított szöveg.

219

Az 1. melléklet 108. pont nyitó szövegrésze a 6/2021. (III. 31.) ORFK utasítás 3. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

220

Az 1. melléklet 108. pont a) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 94. pont c) pontja szerint módosított szöveg.

221

A 3. melléklet 1. pontja az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 66. pontja szerint módosított szöveg.

222

A 4. melléklet a 27/2019. (VI. 28.) ORFK utasítás 6. pontja szerint módosított szöveg.

223

A 6. mellékletet az 5/2015. (IV. 16.) ORFK utasítás 67. pontja iktatta be, szövege a 19/2017. (V. 11.) ORFK utasítás 29. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére