• Tartalom

61/2013. (X. 28.) BM rendelet

61/2013. (X. 28.) BM rendelet

az Európai Közösségi jog hatálya alá tartozó, feltétel nélkül elismerésre kerülő okleveles építészmérnöki oklevelek megnevezéséről és az ezen okiratok birtokosaival azonos jogállású személyek köréről szóló 1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelet, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról szóló 6/2010. (I. 14.) NFGM rendelet módosításáról1

2013.11.05.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 67. § (3) bekezdés c) pontjában,

a 2. § tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174. § (4) bekezdésében

kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § u) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Európai Közösségi jog hatálya alá tartozó, feltétel nélkül elismerésre kerülő okleveles építészmérnöki oklevelek megnevezéséről és az ezen okiratok birtokosaival azonos jogállású személyek köréről szóló 1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelet (a továbbiakban: R1.) 2. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Feltétel nélkül el kell ismerni azon okiratokat, amelyeket a volt Jugoszlávia bocsátott ki, vagy amelyek esetében az érintettek a képzést
a) Szlovénia esetében 1991. június 25-e előtt,
b) Horvátország esetében 1991. október 8-a előtt
kezdték meg, amennyiben a tagállam hatóságai tanúsítják, hogy az okirat a tevékenység gyakorlásának megkezdése és folytatása tekintetében területükön jogilag ugyanúgy érvényes, mint az általuk kibocsátott, a 2. mellékletben e tagállamra vonatkozóan megjelölt oklevél. Az ilyen okirathoz csatolni kell az ugyanazon hatóságok által kiállított igazolást, amely szerint ezek a személyek a kérdéses tevékenységet területükön az igazolás keltét megelőző öt év során legalább három egymást követő éven keresztül ténylegesen és jogszerűen folytatták.”

(2) Az R1. 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az oklevél elismerése alapjául feltétel nélkül el kell ismerni
a) Ausztria, Finnország és Svédország esetében 1995. január 1-jét,
b) a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia esetében 2004. május 1-jét,
c) Horvátország esetében 2013. július 1-jét,
d) az a)–c) pontban nem említett többi tagállam esetében 1987. augusztus 5-ét
követően a meglévő szabályozás alapján a tagállam által tagállami állampolgárok részére tevékenység megkezdésére és folytatására kiállított igazolást.”

(3) Az R1.

a) 2. § (3) bekezdésében a „2. számú mellékletben” szövegrész helyébe a „2. mellékletben” szöveg,

b) 2. § (4) bekezdésében a „mint az általuk kibocsátott e rendelet 2. számú mellékletében” szövegrész helyébe a „mint az általuk kibocsátott, a 2. mellékletben” szöveg

lép.

(4) Az R1. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(5) Az R1. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

2. § (1) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról szóló 6/2010. (I. 14.) NFGM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontja alkalmazásának]

b) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 46. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja,”

(esetén van helye.)

(2) Az R2. 1. § h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontja alkalmazásának]

h) az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet I. táblázat 16. pont és II. táblázat 10. pont,”

(esetén van helye.)

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

4. § Az 1. § a 2013. május 13-i 2013/25/EU tanácsi irányelvvel módosított, a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv V. melléklet 5.7.1. pontjának való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 61/2013. (X. 28.) BM rendelethez


A minimális képzési követelmények összehangolása alapján elismert építészmérnöki oklevelek

 

A

B

C

D

E

1

Ország

Előírt képesítés megszerzését tanúsító okirat

Kibocsátó szerv

A képesítés megszerzését tanúsító okiratot kísérő igazolás

Tanév dátuma

2

Belgium/ België/ Belgique/ Belgien

1. Architect/Architecte

2. Architect/Architecte

3. Architect

4. Architect/Architecte

5. Architect/Architecte

6. Burgelijke ingenieur-architect

1. Architecte/Architect

2. Architecte/Architect

3. Architect

4. Architecte/Architect

5. Architecte/Architect

6. Ingénieur-civil - architecte

1. Nationale hogescholen voor architectuur

2. Hogere-architectuur-instituten

3. Provinciaal Hoger Instituut voor Architectuur te Hasselt

4. Koninklijke Academies voor Schone Kunsten

5. Sint-Lucasscholen

6. Faculteiten Toegepaste Wetenschappen van de Universiteiten

6. „Faculté Polytechnique” van Mons

7. K.U. Leuven, faculteit

ingenieurswetenschappen

8. Vrije Universiteit Brussel,

faculteit ingenieurswetens­

chappen

1. Ecoles nationales supérieures d’architecture

2. Instituts supérieurs d’architecture

3. Ecole provinciale supérieure d’architecture de Hasselt

4. Académies royales des Beaux-Arts

5. Ecoles Saint-Luc

6. Facultés des sciences appliquées des universités

6. Faculté polytechnique de Mons

Certificat de stage délivré par l'Ordre des Architectes/Stagegetuigschrift afgeleverd door de Orde van Architecten

1988/1989

2004/2005

3

Bulgária / България

Магистър-Специалност aрхитектура

Магистър-Специалност архитектура

Магистър — специалност

„Архитектура“

Университет по архитектура, строителство и геодезия - София, Архитектурен факу-лтет

Варненски свободен университет „Черноризец Храбър“, Варна, Архитектурен факултет

Висше строително

училище „Любен

Каравелов“,

Архитектурен факултет

Свидетелство, издадено от компетентната Камара на архитектите, удостоверяващо изпълнението на предпоставките, необходими за регистрация като архитект с пълна проектантска правоспособност в регистъра на архитектите

2010/2011

2009/2010

4

Cseh Köztársaság / Česká republika

Inženýr architekt (Ing. Arch.)

Architektura a urbanismus

Magistr umění v oboru architektura (MgA.)

Magistr umění v oboru

Archtektonická tvorba,

MgA

Technická univerzita v Liberci, Fakulta umění a architektury

Vysoké učení technické v Brně, Fakulta architektury

Fakulta architektury, České vysoké učení technické (ČVUT) v Praze

Vysoká škola uměleckoprůmyslová v Praze

Akademie výtvarných

umění v Praze

Osvědčení o splnění kvalifikačních požadavků pro samostatný výkon profese architekta vydané Českou komorou architektů

2007/2008

2007/2008

5

Dánia/ Danmark

Arkitekt cand. arch

- Kunstakademiets Arkitektskole i København

- Arkitektskolen i Århus

 

1988/1989

6

Németország/ Deutschland

Diplom-Ingenieur,

Diplom-Ingenieur Univ.

Diplom-Ingenieur, Diplom-Ingenieur FH

Master of Arts – M.A.

Bachelor of Arts – B.A.

- Universitäten (Architektur/Hochbau)

- Technische Hochschulen (Architektur/Hochbau)

- Technische Universitäten (Architektur/Hochbau)

- Universitäten-Gesamthochschulen (Architektur/Hochbau)

- Hochschulen für bildende Künste

- Hochschulen für Künste

- Fachhochschulen (Architektur/Hochbau) (1)

- Universitäten-
Gesamthochschulen (Architektur/Hochbau) bei

(1) Diese Diplome sind je nach Dauer der durch sie abgeschlossenen Ausbildung gemäß Artikel 47 Absatz 1 anzuerkennen.

-Hochschule Bremen – University of applied Sciences, Fakultät Architektur, Bau und Umwelt – School of Architecture Bremen

-Fachhochschule

Münster University of Applied Sciences - Muenster School of Architecture

-Georg-Simon-Ohm-

Hochschule Nürnberg

Fakultät Architektur

-Hochschule Anhalt

(University of Applied

Sciences) Fachbereich

Architektur, Facility

Management und

Geoinformation

-Hochschule Regensburg

(University of Applied

Sciences), Fakultät für

Architektur

-Technische Universität

München, Fakultät für

Architektur

-Hochschule Lausitz, Studiengang Architektur, Fakultät für Bauen

-Fachhochschule Lübeck, University of Applied Sciences, Fachbereich Bauwesen

-Fachhochschule für Technik

und Wirtschaft Dresden,

Fakultät Bauingenieurwesen/

Architektur

-Hochschule Anhalt (University of Applied Sciences) Fachbereich Architektur, Facility Management und Geoinformation

-Hochschule Bochum, Fachbereich Architektur

-Technische Universität München, Fakultät für Architektur

Bescheinigung einer zuständigen Architektenkammer über die Erfüllung der Qualifikationsvoraussetzungen im Hinblick auf eine Eintragung in die Architektenliste

1988/1989

1988/1989

2003/2004

2000/2001

2005/2006

2010/2011

2007/2008

2009/2010

2009/2010

2004/2005

2005/2006

2010/2011

2003/2004

2009/2010

7

Görögország/ Ελλάς

Δίπλωμα αρχιτέκτονα – μηχανικού

– Εθνικό Μετσόβιο Πολυτεχνείο (ΕΜΠ), τμήμα αρχιτεκτόνων – μηχανικών

– Αριστοτέλειο Πανεπιστήμο Θεσσα–λονίκης (ΑΠΘ), τμήμα αρχιτεκτόνων – μηχανικών της Πολυτεχνικής σχολής

Βεβαίωση που χορηγεί το Τεχνικό Επιμελητήριο Ελλάδας (ΤΕΕ) και η οποία επιτρέπει την άσκηση δραστηριοτήτων στον τομέα της αρχιτεκτονικής

1988/1989

8

Spanyolország/ España

Título oficial de arquitecto

Rectores de las universidades enumer- adas a continuación:

- Universidad Politécnica de Cataluña, Escuelas Técnicas Superiores de Arquitectura de Barcelona o del Vallès;

- Universidad Politécnica de Madrid, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Madrid;

- Universidad Politécnica de Las Palmas, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Las Palmas;

- Universidad Politécnica de Valencia, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Valencia;

- Universidad de Sevilla, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Sevilla

- Universidad de Valladolid, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Valladolid;

- Universidad de Santiago de Compostela, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de La Coruña;

Universidad de A Coruña;

- Universidad de Alcalá de Henares, Escuela Politécnica de Alcalá de Henares;

- Universidad Alfonso X El Sabio, Centro Politécnico Superior de Villanueva de la Cañada

- Universidad de Alicante, Escuela Politécnica Superior de Alicante;

- Universidad Europea de Madrid;

- Universidad Internacional de Cataluña, Escuela Técnica Superior de Arquitectura

- Universidad Ramón Llull, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de La Salle;

- Universidad S.E.K. de Segovia, Centro de Estudios Integrados de Arquitectura de Segovia;

IE Universidad. Escuela Técnica Superior de Estudios Integrados de Arquitectura;

- Universidad de Granada, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Granada.

- Universidad San Pablo CEU

- Universidad CEU Cardenal Herrera, Valencia-Escuela Superior de Enseñanzas Técnicas

 

1988/1989

1991/1992

1999/2000

1999/2000

1997/1998

1998/1999

1999/2000

1998/1999

1999/2000

2009/2010

1994/1995

2001/2002

2002/2003

9

Franciaország/ France

Diplôme d’architecte DPLG, y compris dans le cadre de la forma- tion professionnelle continue et de la promotion sociale.

Diplôme d’architecte ESA

Diplôme d’architecte ENS AIS

Diplôme d'État d'architecte (DEA)

Diplôme d'État d'architecte (DEA), dans le cadre de la formation professionnelle continue

Diplôme d'études de l'école spéciale d'architecture Grade 2 équivalent au diplôme d'État d'architecte

Diplôme d'architecte INSA de Strasbourg équivalent au diplôme d'État d'architecte conférant le grade de master (parcours architecte

Diplôme d'architecte INSA de Strasbourg équivalent au diplôme d'État d'architecte conférant le grade de master (parcours d'architecte pour ingénieur)

Le ministre chargé de l’architecture

Ecole spéciale d’architecture de Paris

Ecole nationale supérieure des arts et industries de Strasbourg, section architecture

École nationale supérieure d'architecture et de paysage de Bordeaux (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Bretagne (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Clermont-Ferrand (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Grenoble (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture et de paysage de Lille (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Lyon (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Marne La Vallée (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur) |

École nationale supérieure d'architecture de Marseille (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Montpellier (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Nancy (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Nantes (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Normandie (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris-Belleville (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris-La Villette (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris Malaquais (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris Val-de-Seine (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Saint-Etienne (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Strasbourg (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Toulouse (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Versailles (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Lyon (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Marseille (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur) |

École nationale supérieure d'architecture de Montpellier (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Nantes (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Strasbourg (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

École spéciale d'architecture (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

Institut national des sciences appliquées de Strasbourg (INSA) (Ministère chargé de l'architecture et ministère chargé de l'enseignement supérieur)

Institut national des sciences appliquées de Strasbourg (INSA) (Ministère chargé de l'architecture et Ministère chargé de l'enseignement supérieur)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture) |

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre (HMONP) (Ministère chargé de l'architecture)

Diplôme d'architecte de l'ESA habilitant à exercer la maîtrise d'œuvre en son nom propre, équivalent à l'habilitation de l'architecte diplômé d'État à l'exercice de la maîtrise d'œuvre en son nom propre, reconnu par le Ministère chargé de l'architecture

Habilitation de l'architecte de l'INSA à exercer la maîtrise d'œuvre en son nom propre équivalent à l'HMONP, reconnue par le ministère chargé de l'architecture

Habilitation de l'architecte de l'INSA à exercer la maîtrise d'œuvre en son nom propre équivalent à l'HMONP, délivrée par le Ministère chargé de l'architecture

1988/1989

2005/2006

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2004/2005

2004/2005

2004/2005

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2005/2006

2004/2005

2005/2006

2006/2007

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2005/2006

2005/2006

10

Írország/ Ireland

1. Degree of Bachelor of Architecture (B.Arch. NUI)

2. Degree of Bachelor of Architecture (B.Arch.) (Previously, until 2002 -Degree standard diploma in architecture (Dip. Arch)

3. Certificate of associateship (ARIAI)

4. Certificate of membership (MRIAI)

1. National University of Ireland to architecture graduates of University College Dublin

2. Dublin Institute of Technology, Bolton Street, Dublin (College of Technology, Bolton Street, Dublin)

3. Royal Institute of Architects of Ireland

4. Royal Institute of Architects of Ireland

Certificate of fulfilment of qualifications requirements for professional recognition as an architect in Ireland issued by the Royal Institute of Architects of Ireland (RIAI)

1988/1989

11

Olaszország/ Italia

Laurea in architettura

Laurea in ingegneria edile - architettura

Laurea specialistica in ingegneria edile - architettura

- Laurea specialistica quinquennale in Architettura

- Laurea specialistica in Architettura

Laurea Specialista in Architettura

(Progettaziona Urbana)

Laurea Specialistica in Architettura (Progettazione dell'architettura)

Laurea Specialistica in architettura (Architettura delle costruzioni)

Laurea Specialistica in Architettura (costruzione)

Laurea Specialistica in Architettura (progettazione urbana e territoriale)

Laurea specialistica in architettura (Restauro)

Laurea specialistica in architettura - progettazione architettonica e urbana

Laurea magistrale/specialistica in architettura

Laurea Magistrale in Architettura e Città, Valutazione e progetto

Laurea Magistrale in Architettura (Restauro)

Laurea Magistrale in Architettura — Progettazione architettonica

Laurea Magistrale in Ingegneria edile/architettura

Laurea specialistica in architettura

Laurea Magistrale in Architettura

- Università di Camerino

- Università di Catania - Sede di Siracusa

- Università di Chieti

- Università di Ferrara

- Università di Firenze

- Università di Genova

- Università di Napoli Federico II

- Università di Napoli II

- Università di Palermo

- Università di Parma

- Università di Reggio Calabria

- Università di Roma „La Sapienza”

- Università di Roma III

- Università di Trieste

- Politecnico di Bari

- Politecnico di Milano

- Politecnico di Torino

- Istituto universitario di architettura di Venezia

- Università dell’Aquila

- Università di Pavia

- Università di Roma „La Sapienza”

- Università dell’Aquila

- Università di Pavia

- Università di Roma „La Sapienza”

- Università di Ancona

- Università di Basilicata - „Potenza”

- Università di Pisa

- Università di Bologna

- Università di Catania

- Università di Genova

- Università di Palermo

- Università di Napoli Federico II

- Università di Roma - Tor Vergata

- Università di Trento

- Politecnico di Bari

- Politecnico di Milano

- Università degli Studi di Salerno

- Università degli Studi della Calabria

- Università degli Studi di Brescia

- Prima Facoltà di Architettura dell’Università di Roma „La Sapienza”

- Università di Ferrara

- Università di Genova

- Università di Palermo

- Politecnico di Milano

- Politecnico di Bari

- Università di Roma III

- Università di Firenze

- Università di Napoli II

- Politecnico di Milano II

Università di Roma Tre

Università di Firenze

Politecnico di Milano (Facoltà di Architettura civile)

Politecnico di Torino

Politecnico di Torino

- Facoltà di architettura di «Valle

- Giulia» dell'Università degli Studi «La Sapienza» di Roma

- Università degli Studi di Roma Tre - Facoltà di Architettura

Facoltà «Ludovico Quaroni» dell'Università degli Studi «La Sapienza» di Roma

Facoltà di architettura dell'Università degli Studi di Trieste

Università degli Studi di Napoli "Federico II"

Università degli Studi di Napoli "Federico II"

Università degli Studi di Napoli "Federico II"

Università degli Studi di Perugia

Università degli Studi di Padova

- Facoltà di architettura dell'Università degli Studi «G. D'Annunzio» di Chieti-Pescara

- Facoltà di architettura, pianificazione e ambiente del Politecnico di Milano

- Università IUAV di Venezia

- Facoltà di Architettura, Università di Bologna

- Facoltà di Architettura Valle Giulia, Università degli Studi di Roma «La Sapienza»

- Facoltà di Architettura di Siracusa, Università di Catania

- Facoltà di Architettura, Università degli Studi di Parma

- Università degli Studi di Camerino

Università degli Studi di Camerino

Università degli Studi di Enna „Kore”

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all'esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell'istruzione, dell'università e della ricerca dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l'esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all′esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell′istruzione, dell′università e della ricerca dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l'esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell’istruzione, dell’università e della ricerca dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Esame di Stato

Diploma di abilitazione all'esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell'istruzione, dell'università e della ricerca dopoche il candidato ha sostenuto con esito positivo l'esame di Stato davanti ad una commissione competente

Esame di Stato

1988/1989

1998/1999

2003/2004

2005/2006

2003/2004

2001/2002

1998/1999

1999/2000

2003/2004

2004/2005

2001/2002

2001/2002

2001/2002

2002/2003

2002/2003

2004/2005

2001/2002

2000/2001

2001/2002

2002/2003

2002/2003

2002/2003

2006/2007

2008/2009

2001/2002

2001/2002

2002/2003

2001/2002

2004/2005

2001/2002

2001/2002

2004/2005

2006/2007

2004/2005

12

Ciprus / Κύπρος

Δίπλωμα αρχιτέκτονα - μηχανικού στην αρχιτεκτονική

Professional Diploma in

Architecture

Δίπλωμα Αρχιτεκτονικής

(5 έτη)

Πανεπιστήμιο κύπρου

University of Nicosia

Frederick University

Σχολή Αρχιτεκτονικής,

Καλών και Εφαρμοσμένων

Τεχνών του

Πανεπιστημίου Frederick

Βεβαίωση που εκδίδεται από το επιστημονικό και τεχνικό επιμελητήριο Κύπρου (ΕΤΕΚ) η οποία επιτρέπει την άσκηση δραστηριοτήτων στον τομέα της αρχιτεκτονικής

2005/2006

2006/2007

2008/2009

13

Lettország / Latvija

Arhitekta diploms

Rīgas Tehniskā universitāte

Latvijas Arhitektu savi­

enības sertificēšanas

centra Arhitekta prakses

sertifikāts

2007/2008

14

Litvánia / Lietuva

Bakalauro diplomas

(Architektūros bakala­

uras)

Magistro diplomas

(Architektūros magist­

ras)

Kauno technologijos universitetas

Vilniaus Gedimino technikos universitetas

Vilniaus dailės akademija

Kauno technologijos universitetas

Vilniaus Gedimino technikos universitetas

Vilniaus dailės akademija

Architekto kvalifikacijos atestatas, suteikiantis teisę užsiimti veikla architektūros srityje (Atestuotas architektas) išduodamas po architektūros bakalauro studijų baigimo ir trejų metų praktinės veiklos atestuoto architekto priežiūroje.

2008/2009

15

Málta/ Malta

Bachelor of Engineering and Architecture (Hons)

Universita' ta' Malta

Warrant b’titlu ta’ "Perit" mahrug mill-Bord tal-Warrant

2007/2008

16

Hollandia/ Nederland

1. Het getuigschrift van het met goed gevolg afgelegde doctoraal examen van de studierichting bouwkunde afstudeerrichting architectuur,

2. Het getuigshrift van het met goed gevolg afgelegde doctoraal examen van de studierichting bouwkunde, differentiatie architectuur en urbanistiek

3. Het getuigschrift hoger beroepsonderwijs, op grond van het met goed gevolg afgelegde examen verbonden aan de opleiding van de tweede fase voor beroepen op het terrein van de architectuur, afgegeven door de betrokken examencommissies van respectievelijk:

- de Amsterdamse Hogeschool voor de Kunsten te Amsterdam

- de Hogeschool Rotterdam en omstreken te Rotterdam

- de Hogeschool Katholieke Leergangen te Tilburg

- de Hogeschool voor de Kunsten te Arnhem

- de Rijkshogeschool Groningen te Groningen

- de Hogeschool Maastricht te Maastricht

Master of Science in

Architecture, Urbanism

& Building Sciences;

variant Architecture

1. Technische Universiteit te Delft

2. Technische Universiteit te Eindhoven

Technische Universiteit Delft;

Faculteit Bouwkunde

Verklaring van de Stichting Bureau Architectenregister die bevestigt dat de opleiding voldoet aan de normen van artikel 46.

1988/1989

2003/2004

17

Ausztria/ Österreich

1. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing

2. Dilplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

3. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

1. Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität Graz)

2. Technische Universität Wien

3. Universität Innsbruck (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Erfüllung der Voraussetzung für die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung einer Bezirksverwaltungsbehörde über die Ausbildung oder Befähigung, die zur Ausübung des Baumeistergewerbes (Berechtigung für Hochbauplanung) berechtigt

1998/1999

1. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing

2. Dilplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

3. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

4. Magister der Architektur, Magister architecturae, Mag. Arch.

5. Magister der Architektur, Magister architecturae, Mag. Arch.

6. Magister der Architektur, Magister architecturae, Mag. Arch.

7. Diplom-Ingenieur FH, Dipl.-Ing. FH

8. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

9. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

10. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing

11. Bachelor der Architektur

1. Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität Graz)

2. Technische Universität Wien

3. Universität Innsbruck (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

4. Hochschule für Angewandte Kunst in Wien

5. Akademie der Bildenden Künste in Wien

6. Hochschule für künstlerische und industrielle Gestaltung in Linz

7. Fachhochschule Technikum Kärnten

8. Universität Innsbruck (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

9. Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität Graz)

10. Technische Universität Wien

Universität für künst­

lerische und industrielle

Gestaltung Linz

Akademie der bildenden

Künste Wien

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Erfüllung der Voraussetzung für die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung einer Bezirksverwaltungsbehörde über die Ausbildung oder Befähigung, die zur Ausübung des Baumeistergewerbes (Berechtigung für Hochbauplanung) berechtigt

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Erfüllung der Voraussetzung für die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung einer Bezirksverwaltungsbehörde über die Ausbildung oder Befähigung, die zur Ausübung des Baumeistergewerbes (Berechtigung für Hochbauplanung) berechtigt

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung

einer Bezirksverwaltungs­

behörde über die Ausbil­

dung oder Befähigung, die

zur Ausübung des

Baumeistergewerbes

(Berechtigung für Hoch­

bauplanung) berechtigt

1998/1999

1998/1999

2004/2005

2008/2009

2008/2009

2006/2007

2006/2007

2008/2009

18

Lengyelország/ Polska

magister inżynier architekt (mgr inż. arch.)

-Politechnika Białostocka

-Politechnika Gdańska

-Politechnika Łódzka

-Politechnika Śląska

-Zachodniopomorski Uniwersytet Technologiczny

-Politechnika Warszawska

-Politechnika Krakowska

-Politechnika Wrocławska

Krakowska Akademia im. Andrzeja Frycza Modrzewskiego

Zaświadczenie o członkostwie w okręgowej izbie architektów/Zaświadczenie Krajowej Rady Izby Architektów RP potwierdzające posiadanie kwalifikacji do wykonywania zawodu architekta zgodnych z wymaganiami wynikającymi z przepisów prawa Unii Europejskiej osoby nie będącej członkiem Izby

2007/2008

2003/2004

19

Portugália/ Portugal

Carta de curso de licenciatura em Arquitectura

Para os cursos iniciados a partir do ano académico de 1991/92

Carta de Curso de Mestrado Integrado em Arquitectura

Carta de curso de Mestrado Integrado em Arquitectura e Urbanismo

Carta de curso de licenciatura em Arquitectura

Mestrado Integrado em Arquitectura

Carta de Curso de Licenciatura em Arquitectura e Urbanismo

Diploma de Mestre em

Arquitectura

Carta de Curso, Grau

de Licenciado

- Faculdade de arquitectura da Universidade técnica de Lisboa

- Faculdade de arquitectura da Universidade do Porto

- Escola Superior Artística do Porto

- Faculdade de Arquitectura e Artes da Universidade Lusíada do Porto

Universidade do Minho

ISCTE-Instituto Universitário de Lisboa

Universidade Lusíada de Vila Nova de Famalicão

Universidade Lusófona de

Humanidades e Tecnologias

Faculdade de Arquitectura da Universidade Técnica de Lisboa

Universidade de Évora

Universidade Fernando Pessoa

ESG/Escola Superior Gallaecia

- Universidade Lusíada de Lisboa

- Faculdade de Arquitectura e Artes da Universidade Lusíada de Vila Nova de Famalicão

- Universidade Lusófona de Humanidades e Tecnologia

- Faculdade de Ciências e Tecnologia da Universidade de Coimbra

- Instituto Superior Manuel Teixeira Gomes

- Universidade do Minho

- Universidade Técnica de Lisboa (Instituto Superior Técnica)

- Instituto Superior Técnico da Universidade Técnica de Lisboa

- Escola Superior Gallaecia

Universidade Lusíada de

Lisboa

Universidade de Évora

Certificado de cumprimento dos prérequisitos de qualificação para inscrição na Ordem dos Arquitectos, emitido pela competente

Ordem dos Arquitectos

Certificado de cumprimento dos pré-requisitos de qualificação para inscrição na Ordem dos Arquitectos, emitido pela competente Ordem dos Arquitectos

1988/1989

1991/1992

2006/2007

2003/2004

2006/2007

2008/2009

2008/2009

2007/2008

2006/2007

2002/2003

1991/1992

1993/1994

1998/1999

1988/1989

1997/1998

1997/1998

2001/2002

1998/1999

2002/2003

1988/1989

2001/2002

20

Románia/ România

Diploma de arhitect

Universitatea de arhitecturä si urbanism "ION MINCU" – la propunerea Facultätii de Arhitecturä

Universitatea „Politeh­

nică” din Timișoara

Universitatea Tehnică

din Cluj-Napoca

Universitatea Tehnică

„Gheorghe Asachi” din

Iași

Certificat de dobândire a dreptului de semnătură si de înscriere în Tabloul Național al Arhitecților

2007/2008

2011/2012

2010/2011

2007/2008

21

Svájc/ Schweiz/ Suisse/ Svizzera

Diploma di architettura (Arch. Dipl. USI)

Master of Arts BFH/HES-SO en architecture, Master of Arts BFH/HES-SO in Architecture

Master of Arts BFH/HES-SO in Architektur, Master of Arts BFH/HES-SO in Architecture

Master of Arts FHNW in Architektur

Master of Arts FHZ in Architektur

Master of Arts ZFH in Architektur

Master of Science MSc in Architecture, Architecte (arch. dipl. EPF)

Master of Science ETH in Architektur, MSc ETH Arch

Accademia di Architettura dell’Università della Svizzera Italiana

Haute école spécialisée de Suisse occidentale (HES-SO) a Berner Fachhochschule-val (BFH) együtt

Haute école spécialisée de Suisse occidentale (HES-SO) a Berner Fachhochschule –val (BFH) együtt

Fachhochschule Nordwestschweiz FHNW

Fachhochschule Zentralschweiz (FHZ)

Zürcher Fachhochschule (ZFH), Zürcher Hochschule für Angewandte Wissenschaften (ZHAW), Departement Architektur, Gestaltung und Bauingenieurwesen

Ecole Polytechnique Fédérale deLausanne

Eidgenössische Technische Hochschule Zurich

 

1996/1997

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

22

Szlovénia / Slovenija

Magister inženir arhitekture/Magistrica inženirka arhitekture

Univerza v Ljubljani, Fakulteta za Arhitekturo

Potrdilo Zbornice za arhitekturo in proctor o usposobljenosti za opravljanje nalog odgovornega projektanta

arhitekture

2007/2008

23

Szlovákia/ Slovensko

Diplom inžiniera Architekta (titul Ing. arch.)

Diplom magistra umení (titul Mgr. art.)

Slovenská technická univerzita v Bratislave, Fakulta architektúry, študijný odbor 5.1.1 Architektúra a urbanizmus

Technická univerzita v Košiciach, Fakulta umení, študijný odbor 5.1.1. Architektúra a urbanizmus

Vysoká škola výtvarných umení v Bratislave, študijný odbor 2.2.7 "Architektonická tvorba"

Certifikát vydaný Slovenskou komorou architektov na základe 3-ročnej praxe pod dohľadom a vykonania autorizačnej skúšky

2007/2008

2004/2005

2007/2008

24

Finnország/ Suomi/Finland

Arkkitehdin tutkinto/Arkitektexamen

Arkkitehdin tutkinto

- Teknillinen korkeakoulu /Tekniska högskolan (Helsinki)

- Tampereen teknillinen korkeakoulu/ Tammerfors tekniska högskola

- Oulun yliopisto/Uleåborgs universitet

Aalto-yliopisto/Aalto-universitetet

Tampereen teknillinen yliopisto/Tammerfors tekniska universitet

Oulun yliopisto

 

1998/1999

1998/1999

1998/1999

2010/2011

25

Svédország/ Sverige

Arkitektexamen

- Chalmers Tekniska Högskola AB Kungliga Tekniska Högskolan Lunds Universitet

- Umeå universitet

1998/1999

2009/2010

26

Egyesült Királyság/ United Kingdom

1. Diplomas in architecture

2.Degrees in architecture

3.Final examination

4.Examination in architecture

5.Examination Part II

6.Master of Architecture

7.Graduate Diploma in Architecture

8.Professional Diploma in Architecture

9.Graduate Diploma in Architecture /MArch Architecture

10.Postgraduate Diploma in Architecture

11.MArch Architecture (ARB/RIBA Part 2)

12.Master of Architecture (MArch)

13.Postgraduate Diploma in Architecture and Architectural Conservation

14.Postgraduate Diploma in Architecture and Urban Design

15. MPhil in Environmental Design in Architecture (Option B)

16. Professional Diploma in Architecture: Advanced Environmental and Energy Studies

17. MArchD in Applied Design in Architecture

18. M'Arch

19. Master of Architecture (International)

Diploma in architecture

1. -Universities

- Colleges of Art

- Schools of Art

- Cardiff University

- University College for the Creative Arts

- Birmingham City University

2.Universities

3.Architectural Association

4.Royal College of Art

5.Royal Institute of British Architects

6.- University of Liverpool

- Cardiff University

- University of Plymouth

- Queens University, Belfast

- Northumbria University

- University of Brighton

- Birmingham City University

- Leeds Metropolitan University

- University of Kent
- University of Ulster
- University of Edinburgh/Edinburgh School of Architecture and Landscape Architecture

-University of Newcastle upon Tyne

-University of Lincoln

-University of Huddersfield

7.University College London

8.- University of East London

- Northumbria University

9.University College London

10. - Leeds Metropolitan University

- University of Edinburgh

- Sheffield Hallam University

11.-University College London

12.Liverpool John Moores University

-De Montfort University

13.University of Edinburgh

14.University of Edinburgh

15. University of Cambridge

16. University of East London/ Centre for Alternative Technology

17. Oxford Brookes

University

18. University of Portsmouth

University of Huddersfield

University of Nottingham

An Architects Registration Board Part 3 Certificate of Architectural Education

1988/1989

2006/2007

2008/2009

1988/1989

2006/2007

2006/2007

2007/2008

2009/2010

2009/2010

2010/2011

2010/2011

2011/2012

2006/2007

2008/2009

2009/2010

2011/2012

2011/2012

2012/2013

2006/2007

2007/2008

2008/2009

2008/2009

2007/2008

2008/2009

2009/2010

2011/2012

2011/2012

2008/2009

2008/2009

2009/2010

2008/2009

2011/2012

2011/2012

2012/2013

2008/2009


2. melléklet a 61/2013. (X. 28.) BM rendelethez


A minimális képzési követelmények összehangolásán alapuló elismeréshez kötött szakmák tekintetében alkalmazandó szerzett jogok

 

A

B

C

1.

Ország

Előírt képesítés megszerzését tanúsító okirat

Hivatkozási tanév dátuma

2.

Belgium
België
Belgique/

- az országos építészmérnöki főiskolák vagy az országos építészmérnöki intézmények által kiállított felsőfokú oklevelek (architecte-architect)
- a hasselti tartományi építészmérnöki főiskola által kiállított oklevelek (architect)

1987/1988

 

Belgien

- a Királyi Képzőművészeti Akadémia által kiállított oklevelek (architecte-architect) az „écoles Saint-Luc” által kiállított oklevelek (architecte-architect)

 

- általános mérnöki végzettséget igazoló egyetemi diplomák, amelyekhez kapcsolódik egy, az építész szövetség által kiadott, a szakmai gyakorlatról szóló igazolás, és amely feljogosítja birtokosát az építész szakmai cím viselésére (architecte-architect)

 

- a központi vagy állami építészmérnöki vizsgabizottság által kiadott építészmérnöki diplomák (architecte-architect)

 

- általános mérnöki/építész oklevelek és építész/mérnöki oklevelek, amelyeket az egyetemi alkalmazott tudományok karai és a mons-i műszaki kar adnak ki (ingénieur-architecte, ingenieur-architect)

3.

Bulgária/
България

Akkreditált felsőoktatási intézmények által kibocsátott oklevelek: „архитект” (építész), „строителен инженер” (építőmérnök) vagy „инженер” (mérnök) képesítéssel, az alábbiak szerint:

2009/2010

 

а) Университет за архитектура, строителство и геодезия - София: специалности „Урбанизъм” и „Архитектура” (Építészeti, Építőmérnöki és Geodéziai Egyetem - Szófia: University of Architecture, Civil Engineering and Geodesy - Sofia: „Urbanisztikai” és „Építészmérnöki” szakok) és az alábbi területek valamennyi mérnöki szakja: „конструкции на сгради и съоръжения” (épületkivitelezés és épületszerkezetek), „пътища” (útépítés), „транспорт” (közlekedés), „хндротехника и водно строителство” (hidrotechnika és vízépítés), „мелиорации и др.” (öntözés stb.);

 

b) műszaki egyetemek és felsőoktatási intézmények által odaítélt építőipari oklevelek az alábbi szakterületeken: „електро- и топлотехниката” (elektronikai- és termotechnológia), „съобщителна и комуникационна техника” (távközlési technika és technológia), „строителни технологии” (építőipari technológia), „приложна геодезия” (alkalmazott godézia) és „ландшафт и др.” (tájépítészet stb.) az építőipar területén).

 

Az építészeti és építőipari szakterületen belül tervezői tevékenység végzése céljából az oklevelet az alábbi igazolásokkal kell kiegészíteni: „придружени от удостоверение за проектантска правоспособност” (Tervezői jogképesség igazolása), amelyet a „Камарата на архитектите” (Építészkamara) és a „Камарата на инженерите в инвестиционното проектиране” (Beruházási tervező mérnökök kamarája), amely beruházási tervezői tevékenység végzésére jogosít;

4.

Cseh Köztársaság/
Česká republika

- a „České vysoké učení technické” (a prágai Cseh Műszaki Egyetem) karai által odaítélt oklevelek:

2006/2007

 

„Vysoká škola architektury a pozemního stavitelství” (építészeti és építőmérnöki kar) (1951-ig),

 

„Fakulta architektury a pozemního stavitelství” (építészeti és építőmérnöki kar) (1951-től 1960-ig)

 

„Fakulta stavební” (építőmérnöki kar) (1960-tól) a következő szakirányokon: épület-kivitelezés és épületszerkezetek, épület-kivitelezés, kivitelezés és építészet, építészet (beleértve a várostervezést és a területrendezést), polgári, ipari és mezőgazdasági építkezések vagy építő- és építészmérnöki területen folytatott mérnöki tanulmányi programban

 

„Fakulta architektury” (építészmérnöki kar) (1976-tól) a következő szakirányokon: építészet, várostervezés és területrendezés, vagy a következő tanulmányi programban: építészet és várostervezés a következő szakirányokon: építészet, az építészeti tervezés elmélete, várostervezés és területrendezés, építészettörténet, történelmi építmények helyreállítása, vagy építészet és épület kivitelezés

 

- a „Vysoká škola stavitelství v Brné” (1951-től 1956-ig) által odaítélt oklevelek az építész- és építőmérnöki tanulmányok területén

 

- a „Vysoké učení technické v Brně”, és a „Fakulta architektury” (építészmérnöki kar) által (1956-tól) odaítélt oklevelek az építészmérnöki és várostervezési tanulmányok vagy „Fakulta stavební” (építőmérnöki kar) (1956-tól) a tervezési tanulmányok területén

 

- a „Vysoká škola báňská - Technická univerzita Ostrava”, „Fakulta stavební” (építőmérnöki kar) (1997-től) által odaítélt oklevelek a szerkezeti és az építészmérnöki tanulmányok, vagy az építőmérnöki tanulmányok területén

 

- a „Technická univerzita v Liberci”, „Fakulta architektury” (építészmérnöki kar) (1994-től) által odaítélt oklevelek az építészeti és a várostervezési tanulmányok keretében az építészmérnöki tanulmányok területén

 

- az „Akademie výtvarných umění v Praze” által odaítélt oklevelek a képzőművészeti program keretében az építészeti tervezés területén

 

- a „Vysoká škola umělecko-průmyslová v Praze” által odaítélt oklevelek a képzőművészeti program keretében az építészeti tanulmányok területén

 

- a „Česká komora architektů” által odaítélt engedély a szakterület megjelölése nélkül vagy az építőmérnöki területen.

5.

Dánia/
Danmark

- a koppenhágai és aarhusi nemzeti építészmérnöki iskolák által kiállított oklevelek (arkitekt)

1987/1988

 

- az 1975. május 28-i 202. törvény értelmében az Építészmérnöki Bizottság által kiadott bejegyzési igazolás (registreret arkitekt)

 

- az általános mérnöki főiskolák (bygningskonstruktor) által kiállított oklevelek, amelyekhez az illetékes hatóságok egy olyan igazolása kapcsolódik, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette a szakmai képesítéshez szükséges vizsgát, beleértve az ezen irányelv 48. cikkében említett tevékenységek legalább 6 évig tartó tényleges folytatása alatt megalkotott és végrehajtott tervek értékelését

6.

Németország/
Deutschland

- a képzőművészeti főiskolák által kiállított oklevelek [Dipl.-Ing., Architekt (HfbK)]

1987/1988

 

- a „Technische Hochschulen” (Architektur/Hochbau), a műszaki egyetemek, és - amennyiben ezek az intézmények beolvadtak a „Gesamthochschulen”-be - a „Gesamthochschulen” építészmérnöki tanszékei által kiállított oklevelek (Dipl.-Ing. és minden egyéb cím, amely ezen oklevelek birtokosait később megilleti)

 

- a „Fachhochschulen” építészmérnöki tanszékei (Architektur/Hochbau), és - amennyiben ezek az intézmények beolvadtak a „Gesamthochschulen”-be - a „Gesamthochschulen” építészmérnöki tanszékei (Architektur/Hochbau) által kiállított oklevelek, amelyekhez - amennyiben a tanulmányi időszak kevesebb mint négy év, de legalább három év - olyan igazolások kapcsolódnak, amelyek a Német Szövetségi Köztársaság területén megszerzett négyéves szakmai gyakorlatot bizonyítják, és amely igazolást egy szakmai testület adja ki a 47. cikk (1) bekezdése alapján (Ingenieur grad. és minden egyéb cím, amely ezen oklevelek birtokosait később megilleti)

 

- az „Ingenieurschulen” és a „Werkkunstschulen” építészmérnöki tanszékei által 1973. január 1-je előtt kiállított oklevelek, amelyekhez az illetékes hatóságok egy olyan igazolása kapcsolódik, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette a szakmai képesítéshez szükséges vizsgát, beleértve az ezen irányelv 48. cikkében említett tevékenységek legalább 6 évig tartó tényleges folytatása alatt megalkotott és végrehajott tervek értékelését

7.

Észtország/
Eesti

- diplom arhitektuuri erialal, väljastatud Eesti Kunstiakadeemia arhitektuuri teaduskonna poolt alates 1996 aastast (az Észt Művészeti Akadémia Építészmérnöki Kara által 1996 óta odaítélt építészeti oklevél), väljastatud Tallinna Kunstiülikooli poolt 1989-1995. (1989-1995 között a Tallini Művészeti Egyetem által odaítélt), väljastatud Eesti NSV Riikliku Kunstiinstituudi poolt 1951-1988. (az Észt SSR Állami Művészeti Intézete által 1951-1988 között odaítélt)

2006/2007

8.

Görögország/
Ελλάς

– az athéni METSOVION POLYTECHNION által kiállított mérnöki/építész oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

1987/1988

 

- a thessaloniki ARISTOTELION PANEPISTIMION által kiállított mérnöki/építész oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- az athéni METSOVION POLYTECHNION által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- a thessaloniki ARISTOTELION PANEPISTIMION által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- a PANEPISTIMION THRAKIS által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- a PANEPISTIMION PATRON által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

9.

Spanyolország/
España

az Oktatási és Tudományügyi Minisztérium vagy az egyetemek által kiadott hivatalos építészmérnöki képesítés (título oficial de arquitecto)

1987/1988

10.

Franciaország/
France

- az 1959-ig az oktatási minisztérium, és azt követően a kulturális minisztérium által kiállított kormányzati építészmérnöki oklevél (architecte DPLG)

1987/1988

 

- az „Ecole spéciale d’architecture” által kiállított oklevelek (architecte DESA)

 

- 1955 óta az „Ecole nationale supérieure des Arts et Industries de Strasbourg” (korábban „Ecole nationale d’ingénieurs de Strasbourg”) által kiállított oklevelek (architecte ENSAIS)

11.

Horvátország/
Hrvatska

-„Magistar inženjer arhitekture i urbanizma/magistra inženjerka arhitekture i urbanizma” oklevél, amelyet a Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Magistar inženjer arhitekture/magistra inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Građevinsko-arhitektonski fakultet Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Magistar inženjer arhitekture/magistra inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Fakultet građevinarstva, arhitekture i geodezije Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Diplomirani inženjer arhitekture” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Diplomirani inženjer arhitekture/diplomirana inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Građevinsko-arhitektonski fakultet Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Diplomirani inženjer arhitekture/diplomirana inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Fakultet građevinarstva, arhitekture i geodezije Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Diplomirani arhitektonski inženjer” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki
-„Inženjer” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Inženjer” oklevél, amelyet az Arhitektonsko-građevinsko-geodetski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki az Arhitektonski odjel Arhitektonsko-građe­vinsko-geodetskog fakulteta tanszéken befejezett tanulmányokért

-„Inženjer” oklevél, amelyet a Tehnički fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki az Arhitektonski odsjek Tehničkog fakulteta tanszéken befejezett tanulmányokért

-„Inženjer” oklevél, amelyet a Tehnički fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki az Arhitektonsko-inženjerski odjel Tehničkog fakulteta tanszéken befejezett tanulmányokért

-„Inženjer arhitekture” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

Valamennyi oklevelet a zágrábi Horvát Építész Kamara (Hrvatska komora arhitekata) által kibocsátott, az építészkamarai tagságot igazoló okiratnak kell kísérnie.

a csatlakozás időpontjától számított harmadik tanév

12.

Írország/
Ireland

- a „National University of Ireland” által a dublini „University College” építész szakos végzős hallgatóinak kiállított „Bachelor of Architecture” fokozat [B Arch. (NUI)]

1987/1988

 

- a „College of Technology” (Bolton Street, Dublin) által kiállított egyetemi szintű építészmérnöki oklevél (Dipl.Arch.)

 

- a „Royal Institute of Architects of Ireland” levelező tagságára vonatkozó igazolás (ARIAI) - a „Royal Institute of Architects of Ireland” levelező tagságára vonatkozó igazolás (MRIAI)

13.

Olaszország/
Italia

- „laurea in architettura” diplomák, amelyeket a velencei és a Reggio Calabria-beli egyetemek, műszaki főiskolák és építészmérnöki főiskolák adnak ki, és amelyekhez olyan oklevél kapcsolódik, amely feljogosítja birtokosát arra, hogy önállóan építészmérnöki tevékenységet folytasson. Ezeket az okleveleket az oktatási miniszter adja ki, miután a jelölt egy illetékes bizottság előtt letette azt az államvizsgát, amely feljogosítja arra, hogy az építész szakmát önállóan gyakorolja (dott. Architetto)

1987/1988

 

- „laurea in ingegneria” építőmérnöki diplomák (sezione costenzione civile), amelyeket egyetemek, műszaki főiskolák és építészmérnöki főiskolák adnak ki, és amelyekhez olyan oklevél kapcsolódik, amely feljogosítja birtokosát arra, hogy önállóan építészmérnöki tevékenységet folytasson. Ezeket az okleveleket az oktatási miniszter adja ki, miután a jelölt egy illetékes bizottság előtt letette azt az államvizsgát, amely feljogosítja arra, hogy a szakmát önállóan gyakorolja (dott. Ing. Architetto vagy dott. Ing. in ingegneria civile)

14.

Ciprus/
Κύπρος

– Βεβαίωση Εγγραφής στο Μητρώο Αρχιτεκτόνων που εκδίδεται από το Επιστημονικό και Τεχνικό Επιμελητήριο Κύπρου [a Ciprusi Tudományos és Műszaki Kamara (ETEK) által kibocsátott nyilvántartásba vételi bizonyítvány az Építészek Nyilvántartásába történő felvételről]

2006/2007

15.

Lettország/
Latvija

- „arhitekta diploms” ko izsniegusi Latvijas Valsts Universitātes Inženierceltniecības fakultātes Arhitektūras nodaļa līdz 1958. gadam, Rīgas Politehmskā Institūta Celtniecības fakultātes Arhitektūras nodala no 1958. gada līdz 1991. gadam, Rīgas Tehniskās Universitātes Arhitektūras fakultāte kopš 1991. gada, un „Arhitekta prakses sertifikāts”, ko izsniedz Latvijas Arhitektu savienība (a Lett Állami Egyetem Építőmérnöki Kara által 1958-ig, a Rigai Politechnikai Intézet Építőmérnöki Karának Építészmérnöki Tanszéke által 1958-1991 között, a Rigai Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara által 1991 óta odaítélt „építészmérnöki oklevél”, és a Lett Építészmérnöki Szövetség által kibocsátott nyilvántartásba vételi bizonyítvány)

2006/2007

16.

Litvánia/
Lietuva

- a Kauno politechnikos institutas által 1969-ig odaítélt építészmérnöki/építészi oklevelek (inžinierius architektas/architektas)

2006/2007

 

- a Vilnius inžinerinis statybos institutas által 1990-ig, a Vilniaus technikos universitetas által 1996-ig, a Vilnius Gedimino technikos universitetas által 1996 óta odaítélt építészi/építőmérnöki/építészmérnöki oklevelek (architektas/architektūros/bakalauras/architektūros magistras)

 

- a LTSR Valstybinis dailės institutas által 1990-ig, a Vilniaus dailės akademija által 1990 óta odaítélt oklevelek az építészeti/építőmérnöki/építészmérnöki

 

tanulmányok elvégzéséről (architektūros kursas/ architektūros bakalauras/architektūros magistras)

 

- a Kauno technologijos universitetas által 1997 óta odaítélt építőmérnöki/építészmérnöki oklevelek (architektūros bakalauras/architektūros magistras) amelyekhez csatolni kell a Tanúsító Bizottság által kibocsátott építészeti tevékenység végzésére jogosító igazolást (okleveles építész/Atestuotas architektas)

17.

Málta/
Malta

- Perit: az Universita ta' Malta által odaítélt Lawrja ta' Perit, amely feljogosít „Perit”-ként történő nyilvántartásba vételre.

2006/2007

18.

Hollandia/
Nederland

- a delfti vagy eindhoveni műszaki főiskolák építészmérnöki kara által kiadott igazolás, amely tanúsítja, hogy annak birtokosa letette az építész záróvizsgát (bouwkundig ingenieur)

1987/1988

 

- az állam által elismert építészmérnöki akadémiák által kiállított oklevelek (architect)

 

- a korábbi építészmérnöki felsőoktatási intézmények (Hoger Bouwkunstonderricht) által 1971-ig kiállított oklevelek (architect HBO)

 

- a korábbi építészmérnöki kollégiumok (voortgezet Bouwkunstonderricht) által 1970-ig kiállított oklevelek (architect VBO)

 

- igazolás, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette azt a vizsgát, amelyet a „Bond van Nederlandse Architecten” Építész Tanácsa szervezett (BNA) (architect)

 

- a „Stichting Intstituut voor Architectuur” (IVA) oklevele, amelyet az alapítvány által szervezett, legalább négy évig tartó tanfolyam elvégzése után lehet megkapni (architect), és amelyhez az illetékes hatóságok egy olyan igazolása kapcsolódik, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette az előírt képesítéshez szükséges vizsgát, amely magában foglalja a hallgató által az ezen irányelv 44. cikkében említett tevékenység legalább hatéves tényleges végzése alatt készített és kivitelezett tervek kiértékelését

 

- az illetékes hatóságok által kibocsátott igazolás arról, hogy az érintett személy 1985. augusztus 6-át megelőzően letette a „Kandidaat in de bouwkunde” fokozat elérését igazoló vizsgát, amelyet a delfti vagy eindhoveni műszaki főiskolák szerveztek, valamint arról, hogy az említett időpontot megelőző öt év során olyan természetű és fontosságú tevékenységet végzett, amely a hollandiai követelmények szerint biztosítja, hogy a személy alkalmas az építészmérnöki tevékenység végzésére (architect)

 

- A hetedik és nyolcadik francia bekezdésben említett igazolásokat nem ismerik el azután az időpont után, amikor az építész szakmai cím birtokában folytatott építészeti tevékenységek megkezdésére és végzésére vonatkozó holland törvények és jogszabályok életbe lépnek, melyek szerint az ilyen rendelkezések alá eső igazolások nem jogosítanak fel az „architect” szakmai cím birtokában folytatott tevékenység megkezdésére

19.

Ausztria/
Österreich

- a Bécsi és a Graz-i Műszaki Egyetemek, valamint az Innsbruck-i Egyetem Építészmérnöki Kara („Bauin-genieurwesen”) és Építész Kara („Architektur”) által az építészi, építészmérnöki („Bauingenieurwesen”) építői („Hochbau”) és „Wirtschaftsingenieurwesen-Bauwesen” területeken kibocsátott diplomák

1997/1998

 

- a „Bodenkultur” egyetem által a „Kulturtechnik und Wasserwirtschaft” területén kibocsátott diplomák

 

- a Bécsi Alkalmazott Művészetek Egyetemi Kollégiuma által az építészet területén kibocsátott diplomák

 

- a Bécsi Szépművészeti Főiskola által az építészet területén kibocsátott diplomák műszaki főiskolák vagy építészeti főiskolák által kibocsátott mérnöki (Ing.) diplomák, valamint a „Baumeister”-i engedély, amely vizsgával záruló, legalább hatéves ausztriai szakmai tapasztalatot igazol

 

- a Linz-i művészeti és ipari képző Egyetemi Kollégium által kibocsátott diplomák az építészet területén

 

- az okleveles technikusokról szóló Törvény (Ziviltechnikergesetz, BGBI. Nr.156/1994.) szerint a Mérnöki vagy Műszaki Tanácsadói képzésben az építészet területén kibocsátott bizonyítványok („Hochbau”, „Bauwesen”)

 

- „Wirtschaftsingenieurwesen Bauwesen”, „Kulturtechnik und Wasserwirtschaft”

20.

Lengyelország/
Polska

a következő egyetemek építészmérnöki karai által odaítélt oklevelek:

2006/2007

 

- Varsói Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Varsóban (Politechnika Warszawska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt, magister nauk technicznych; inżynier architekt; inżyniera magistra architektury; magistra inżyniera architektury; magistra inżyniera architekta; magister inżynier architekt (1945-től 1948-ig, a cím: inżzynier architekt, magister nauk technicznych; 1951-től 1956-ig, a cím: inżynier architekt; 1954-ig 1957-ig, második szakasz, a cím: inżyniera magistra architektury; 1957-től 1959-ig, a cím: inżyniera magistra architektury; 1959-től 1964-ig, a cím: magistra inżyniera architektury; 1964-től 1982-ig, a cím: magistra inżyniera architekta; 1983-tól 1990-ig, a cím: magister inżynier architekt; 1991-től cím: magistra inżyniera architekta)

 

- Krakkói Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Krakkóban (Politechnika Krakowska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: magister inżynier architekt (1945-től 1953-ig Bánya- és Kohómérnöki Egyetem), Politechnikai Építészmérnöki Kar - Akadémia Górniczo-Hutnicza, Politechniczny Wydział Architektury)

 

- Wrocławi Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Wrocławban (Politechnika Wrocławska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt, magister nauk technicznych; magister inżynier architektury; magister inżynier architekt (1949-től 1964-ig, a cím: inżynier architekt, magister nauk technicznych; 1956-tól 1964-ig, a cím: magister inżynier architektury; 1964 óta, a cím: magister inżynier architekt)

 

- Sziléziai Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Gliwice-ben (Politechnika Śląska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt; magister inżynier architekt (1945-től 1955-ig, Mérnöki és Tervezési Kar - Wydział Inżynieryjno-Budowlany, a cím: inżynier architekt;
1961-től 1969-ig, Ipari és Építőmérnöki Kar - Wydział Budownictwa Przemysłowego i Ogólnego, a cím: magister inżynier architekt; 1969-től 1976-ig, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar - Wydział Budownictwa i Architektury, a cím: magister inżynier architekt; 1977-től, Építészmérnöki Kar - Wydział Architektury, a cím: magister inżynier architekt és 1995 óta a cím: inżynier architekt)

 

- Poznani Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Poznańban (Politechnika Poznańska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architektury; inżynier architekt; magister inżynier architekt (1945-től 1955-ig, Mérnöki Iskola, Építészmérnöki Kar - Szkołalnżynierska, Wydział Architektury title: inżynier architektury; 1978 óta, a cím: magister inżynier architekt és 1999 óta a cím: inżynier architekt)

 

- Gdański Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Gdańskban (Politechnika Gdańska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: magister inżynier architekt (1945-től 1969-ig Építészmérnöki Kar - Wydział Aichitektury, 1969-től 1971-ig Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar - Wydział Budownictwa i Architektury, 1971-től 1981-ig Építészeti és Várostervezési Intézet - Instytut Architekturyi Urbanistyki, 1981 óta Építészmérnöki Kar - Wydział Architektury)

 

- Białystoki Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Białystokban (Politechnika Białostocka, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: magister inżynier architekt (1975-től 1989-ig Építészmérnöki Intézet - Instytut Architektury)

 

- Łódźi Műszaki Egyetem, Építőmérnöki, Építészmérnöki és Környezetvédelmi Mérnöki Kar Łódźban (Politechnika Łódźa, Wydział Budownictwa, Architektury i Inźynierii Środowiska); az építészi szakmai cím: inżynier architekt; magister inżynier architekt (1973-tól 1993-ig Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar - Wydział Budownictwa i Architektury és 1992 óta Építőmérnöki, Építészmérnöki és Környezetvédelmi Mérnöki Kar - Wydział Budownictwa, Architektury i Inżynierii Środowiska; a cím: 1973-tól 1978-ig inżynier architekt, 1978 óta a cím: magister inżynier architekt)

 

- Szczecini Műszaki Egyetem, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar Szczecinben (Politechnika Szczecińska, Wydział Budownictwa i Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt; magister inżynier architekt (1948-től 1954-ig Mérnöki Főiskola, Építészmérnöki Kar - Wyzsza Szkoła Inżynierska, Wydział Architektury, a cím: inżynier architekt, 1970 óta a cím: magister inżynier architekt és 1998 óta a cím: inżynier architekt), amelyekhez csatolni kell az illetékes lengyel területi építészi kamara által kiállított tagsági igazolást, amely építészeti tevékenység Lengyelországban történő végzésére jogosít.

21.

Portugália
Portugal

- a lisszaboni és portói képzőművészeti iskolák által kiadott „diploma do curso especial de arquitectura” diploma

1987/1988

 

- a lisszaboni és portói képzőművészeti iskolák által kiadott „diploma de arquitecto” diploma

 

- a lisszaboni és portói felsőfokú képzőművészeti iskolák által kiadott „diploma do curso de arquitectura” diploma

 

- a lisszaboni felsőfokú képzőművészeti iskola által kiadott „diploma de licenciatura em arquitectura” diploma

 

- a lisszaboni műszaki egyetem és a portói egyetem által kiadott „carta de curso licenciatura em arquitectura” diploma

 

- a lisszaboni műszaki egyetem felsőfokú műszaki intézete által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (Licenciatura em engenharia civil)

 

- a portói egyetem természettudományi és műszaki kara által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (Licenciatura em engenharia civil)

 

- a coimbrai egyetem természettudományi és műszaki kara által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (Licenciatura em engenharia civil)

 

- a minhói egyetem által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (termelés) [Licenciatura em engenharia civil (produção)]

22.

Románia/
România

c) a) Universitatea de Arhitectură şi Urbanism „Ion Mincu” Bucureşti („Ion Mincu” Építészeti és Urbanisztikai Egyetem, Bukarest):

2009/2010

 

aa) 1953-1966. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest), Arhitect (Építészet),

 

ab) 1967-1974. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest), Diploma de Arhitect, Specialitatea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészmérnöki szak),

 

ac) 1975-1977. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet Bukarest, Építészmérnöki kar), Diplomă de Arhitect, Specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészetmérnöki szak),

 

ad) 1978-1991. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură şi Sistematizare („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki és Rendszerezési Kar), Diplomă de Arhitect, Specializarea Arhitectură şi Sistematizare (Építészmérnöki oklevél, építészmérnöki és rendszerező szak),

 

ae) 1992-1993. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diplomă de Arhitect, specializarea Arhitectură şi Urbanism (Építészmérnöki oklevél, építészmérnöki és urbanisztikai szak),

 

af) 1994-1997. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

ag) 1998-1999. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licentă, oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

ah) 2000. óta Universitatea de Arhitectură şi Urbanism „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură („Ion Mincu” Építészmérnöki és Urbanisztikai Egyetem - Bukarest, Építészmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

b) Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem):

 

ba) 1990-1992. Institutul Politehnic din Cluj-Napoca, Facultatea de Construcţii (Cluj-Napoca-i Politechnikai Intézet, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

bb) 1993-1994. Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Construcţii (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

bc) 1994-1997. Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Construcţii (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

bd) 1998-1999. Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diploma de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

be) 2000 óta Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

c) Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi („Gh. Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi):

 

ca) 1993. Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Gh. Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

cb) 1994-1999. Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Gh.Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

cc) 2000-2003. Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Gh.Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diploma de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

cd) 2004 óta Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Arhitectură „Gh. Asachi” (Műszaki Egyetem Iaşi, Építészmérnöki Kar), Diploma de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

d) Universitatea Politehnica din Timişoara („Politechnikai” Egyetem, Timişoara):

 

da) 1993-1995. Universitatea Tehnică din Timişoara, Facultatea de Construcţii (Műszaki Egyetem Timişoara, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură şi urbanism, specializarea Arhitectură generală (Építészmérnöki oklevél, építészeti és urbanisztikai tanulmányok, általános építészmérnöki szak),

 

db) 1995-1998. Universitatea Politehnica din Timişoara, Facultatea de Construcţii („Politechnikai” Egyetem, Timişoara, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţăoklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

dc) 1998-1999. Universitatea Politehnica din Timişoara, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Politechnikai” Egyetem, Timişoara, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diploma de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

dd) 2000 óta Universitatea Politehnica din Timişoara, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Politechnikai” Egyetem, Timişoara, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diploma de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

e) Universitatea din Oradea (Oradea-i Egyetem):

 

ea) 2002. Universitatea din Oradea, Facultatea de Protecţia Mediului (Oradeai Egyetem, Környezetvédelmi Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

eb) 2003 óta Universitatea din Oradea, Facultatea de Arhitectură şi Construcţii (Építészmérnöki és Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

f) Universitatea Spiru Haret Bucureşti (Spiru Haret Egyetem, Bukarest):

 

fa) 2002 óta Universitatea Spiru Haret Bucureşti, Facultatea de Arhitectură (Spiru Haret Egyetem, Bukarest, Építészmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak).

23.

Svájc/Schweiz/

1. Dipl. Arch.

2004/2005

 

Suisse/Svizzera

ETH, arch. dipl.

2004/2005

 

EPF, arch. dipl. PF

2004/2005

 

2. Architecte diplőmé EAUG

 

3. Architekt REG A

 

Architecte REG A

 

Architetto REG A

24.

Szlovénia/
Slovenija

- építészmérnöki kar által odaítélt „univerzitetni diplomirani inženir arhitekture / univerzitetna diplomirana inženirka arhitekture” (építészmérnöki egyetemi oklevél), amelyhez csatolni kell az illetékes, törvény által elismert építészeti hatóság által kiállított igazolást, amely építészeti tevékenység végzésére jogosít

2006/2007

 

- műszaki kar által odaítélt egyetemi oklevél az „univerzitetni diplomirani inženir (univ.dipl.inž.) /univerzitetna diplomirana inzenirka” címről, amelyhez csatolni kell az illetékes, törvény által elismert építészeti hatóság által kiállított igazolást, amely építészeti tevékenység végzésére jogosít

25.

Szlovákia/
Slovensko

- a Szlovák Műszaki Egyetem (Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1950-1952 között odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavitel’stvo”) oklevél (cím: Ing.)

2006/2007

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építész- és Építőmérnöki Kara (Fakulta architektúry a pozemného stavitel’stva, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1952-1960 között odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Ing. arch.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építész- és Építőmérnöki Kara (Fakulta architektúry a pozemného stavitel’stva, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1952-1960 között odaítélt „építőmérnöki” („pozemné stavitel’stvo”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1961-1976 között odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Ing. arch.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1961-1976 között odaítélt „építőmérnöki” („pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara (Fakulta architektúry, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1977 óta odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Ing. arch.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara (Fakulta architektúry, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1977 óta odaítélt „várostervezési” („urbanizmus”) oklevél (cím: Ing. arch.); Pozsonyban 1977-1997 között

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská vysoká škola technická) által odaítélt „építőmérnöki” („pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská technická univerzita) által Pozsonyban 1998 óta odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská technická univerzita) által Pozsonyban 2000-2001 között odaítélt „építőmérnök -építész szak” („pozemné stavby -špecializácia: architektúra”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta
-Slovenská technická univerzita) által Pozsonyban 2001 óta odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Képzőművészeti és Tervezési Akadémia (Vysoká škola výtvarných umení) által Pozsonyban 1969 óta odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Akad. arch. 1990-ig; Mgr. 1990-1992 között; Mgr. arch. 1992-1996 között; Mgr. art. 1997 óta)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta, Technická univerzita) által Kassán 1981-1991 között odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.) amelyhez mellékelni kell:

 

- Pozsonyban a Szlovák Építész Kamara (Slovenská komora architektov) által kibocsátott engedélyt, amely vagy nem tartalmaz utalást a szakterületre vagy az „építőmérnöki” („pozemné stavby”) vagy a „területrendezési” („územné plánovanie”) szakterületet tünteti fel

 

- Pozsonyban a Szlovák Építőmérnöki Kamara (Slovenská komora stavebných inžinierov) által kibocsátott engedélyt az építőmérnöki szakterület feltüntetésével („pozemné stavby”)

26.

Finnország
Suomi/Finland

- a Műszaki Egyetem és az Oului Egyetem építész kara által kiadott oklevelek (arkkitehti - arkitekt) - a Műszaki Főiskolák által kiadott oklevelek (rakennusarkkitehti-byggnadsarkitekt)

1997/1998

27.

Svédország/
Sverige

- a Királyi Műszaki Intézet Építészeti Iskolája, a Chalmers Műszaki Intézet, valamint a Lund Egyetem Műszaki Intézete által kibocsátott diplomák (arkitekt, egyetemi építészi diploma)

1997/1998

 

- a „Svenska Arkitekters Riksförbund” (SAR) tagsági okiratai, ha az érintett személyek az irányelv hatálya alá tartozó államban részesültek képzésben

28.

Egyesült Királyság/
United Kingdom

- képesítések, amelyek a következő vizsgák letétele után nyerhetők el:
- a Royal Institute of British Architects vizsgája - építészmérnök-képző intézmények vizsgája: egyetemeken, műszaki főiskolákon, főiskolákon, akadémiákon, műszaki és művészeti intézményekben, amelyeket 1985. június 10-ig az Architects Registration Council of the United Kingdom már elismert vagy elismer a nyilvántartásba történt felvételhez (Architect)

1987/1988

 

- igazolás, amely bizonyítja, hogy annak birtokosa az 1931. évi Architects Registration Act 6. szakasz (1) bekezdésének a), b) vagy d) pontja értelmében megszerezte a jogot arra, hogy az építész szakmai címet viselje (Architect)

 

- igazolás, amely bizonyítja, hogy annak birtokosa az 1938. évi Architects Registration Act 2. szakasza értelmében megszerezte a jogot arra, hogy az építész szakmai címet viselje (Architect)


1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. november 6. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére