7/2013. (III. 1.) AB határozat
7/2013. (III. 1.) AB határozat
alkotmányjogi panasz elutasításáról
2013.03.01.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 6.K.26.852/2011/10. számú ítélete alaptörvény-elleneségének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapított részében elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 6.K.26.852/2011/10. számú ítélete alaptörvény-elleneségének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésére, az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdésére, az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdéseire, valamint az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésére alapított részeiben visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I. [1] Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál.
[2] 1. Az indítványozóval szemben az állami adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 87. § (1) bekezdésének a) pontjában biztosított jogköre alapján bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést, úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatot folytatott a 2004-es és a 2005-ös adóévekre vonatkozóan. Megállapította, hogy az indítványozó jövedelme nem állt arányban a vizsgált időszakban felmerült kiadásokkal, ezért az adó alapját becslési módszer alkalmazásával valószínűsítette. Ennek eredményeként a másodfokú adóhatóság a 9184610377. számú határozatában az indítványozó terhére 11 345 447 Ft adókülönbözetet tárt fel, valamint ehhez igazodó adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot állapított meg.
[3] Az indítványozó az ügyben eljáró adóhatóság eljárásának törvényességét támadva kezdeményezte a másodfokú adóhatóság határozatának bírói felülvizsgálatát. Keresetlevelében az indítványozó többek között azt kifogásolta, hogy az állami adóhatóság nem bizonyította a becslés törvényben előírt feltételeinek fennállását. Az indítványozó keresetében azt is sérelmezte, hogy az adóhatóság olyan becslési módszert választott, amely nem alkalmas a valós adó alapjának valószínűsítésére, és ezért nem felel meg az Art. 108. § (1) bekezdésében előírt rendelkezéseknek. Az indítványozó keresetlevelében ennek okaként azt fejtette ki, hogy az Art. 109. § (1) bekezdésének kötelező rendelkezése alapján becslési módszert kizárólag abban az esetben lehet alkalmazni, ha az adóhatóság bizonyítja, hogy az adózó vagyongyarapodásával, vagy életvitelre fordított kiadásaival nincsen arányban az összesített jövedelme. Az indítványozó álláspontja szerint e szabályt az adótörvények egyéb szabályaival együtt szükséges olvasni, és így a szóban forgó adóigazgatási szabály jövedelem és kiadás fogalmának csak a pénzforgalmi szemléletű vagyonmérleg felelhet meg. Az adóhatóság azonban készpénzforgalmi szemléletű vagyonmérleget alkalmazott, amely sem a becslés feltételei fennállásának bizonyítására, sem a becslési módszerre vonatkozó törvényi előírásnak nem felel meg. Az indítványozó keresetét a Budapest Környéki Törvényszék 6.K.26.852/2011/10. számú jogerős ítéletében valamennyi kereseti kérelem tekintetében elutasította.
[4] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Budapest Környéki Törvényszék 6.K.26.852/2011/10. számú döntésével szemben nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a tisztességes eljárás követelményének sérelmére hivatkozással elsődlegesen azt adta elő, hogy a törvényszék a kereseti kérelmének egyes részeit érdemben nem bírálta el, vagyis a kereseti kérelmének elutasítását megalapozó indokok bírói előadása a törvényszék határozatának indokolásából elmaradtak. Az indítványozó álláspontja szerint a kereseti kérelem kifejezett kételyeket fogalmazott meg az eljárásban alkalmazott vagyonmérleg törvényességével összefüggésben, azonban a kifogásolt bírósági ítélet mégis külön indokolás nélkül elfogadta az alkalmazott vagyonmérleg típusát, és a vagyonmérleg törvényességéről nem adott számot. Az alkotmányjogi panasz ezzel összefüggésben részletes indokolást tartalmaz arról, hogy az adóhatóság által az adott ügyben alkalmazott készpénzforgalmi szemléletű vagyonmérleg miért nem felel meg az Art. 108. § (1) bekezdésében, illetve az Art. 109. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. Álláspontja szerint a készpénzforgalmi szemléletű vagyonmérleg a bevételeket a felmerülésük tényleges időpontjához képest később, míg a kiadásokat a felmerülésük tényleges időpontjához képest előbb jelzi, így egy valójában nem létező forráshiányt mutat. A bíróság azonban nem vizsgálta meg az adóhatóság által alkalmazott vagyonmérleg törvényességét. Az indítványozó ezzel összefüggésben előadta, hogy a törvényszék indokolásának hiánya az Alaptörvény 28. cikkében előírtakkal azért ellentétes, mert a törvényszék nem az Alaptörvényben megfogalmazott követelményeknek megfelelően vizsgálta meg a kereseti kérelmet.
[5] Az indítványozó ezen kívül hivatkozott az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésének, az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdésének sérelmére is, valamint az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdéseire. Az alkotmányjogi panasz ezen alaptörvénybeli szabályok sérelmének okait azonban nem tartalmazza. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában megjelölte az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglalt jogegyenlőség alkotmányos szabályát is, azonban az Alaptörvényben biztosított e jog sérelmével összefüggő érdemi indokolást nem adott elő.
[6] Az indítványozó elsődlegesen a kereseti kérelem elbírálásának hiánya miatt kezdeményezte az alkotmányjogi panaszban kifogásolt törvényszéki döntés megsemmisítését.
II. [7] Az alkotmányjogi panasz elbírálása során irányadó jogszabályi rendelkezések
[8] 1. Az Alaptörvénynek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
(2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.”
(1) Általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg. Sarkalatos törvény eltérően is megállapíthatja az önkormányzati rendelet és a különleges jogrendben alkotott jogszabályok kihirdetésének szabályait.”
(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
[...]
(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”
(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
[9] 2. Az Art. vonatkozó szabályai:
„108. § (1) A becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti.
(2) Az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.”
„109. § (1) Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben – figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is – az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.”
III. [10] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján mindenekelőtt abban a kérdésben döntött, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságára vonatkozó követelményrendszernek.
[11] 1. A panasz befogadhatóságának formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott:
[12] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdésében és az Abtv. 27. § b) pontjában előírtak szerint az alkotmányjogi panaszt a kifogásolt bírói döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozó a törvényszék döntését 2012. március 9. napján vette kézhez, míg az alkotmányjogi panaszt a törvényben előírt határidőt megtartva, 2012. április 25. napján nyújtotta be a törvényszékhez.
[13] 1.2. Az indítványozó teljesítette az Abtv. 51. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeket, mert képviseletében a Budapesti Ügyvédi Kamara által nyilvántartott ügyvéd nyújtotta be az alkotmányjogi panaszt, és az indítványozó csatolta a szabályos ügyvédi meghatalmazást.
[14] 1.3. Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek is. Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, és az Abtv. 27. §-a alapján a törvényszéki döntés alaptörvény-ellenességének megállapítása miatt kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. Az indítványozó megnevezi, hogy a kifogásolt bírói döntés mely Alaptörvényben biztosított jogait sérti, illetőleg részletesen indokolja a kifogásolt bírói döntés alaptörvény-ellenességének okait. Az alkotmányjogi panasz kifejezetten megjelöli az indítványozó tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogának sérelmét.
[15] Az Abtv. 52. § (1) bekezdés f) pontjában foglaltaknak megfelelően az alkotmányjogi panasz ezen kívül határozott kérelmet tartalmaz a törvényszéki döntés megsemmisítésére is.
[16] 2. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további, tartalmi természetű feltételeit az Abtv. 56. § (2) bekezdése szabályozza, amely szerint az Alkotmánybíróság befogadhatóságról dönteni jogosult tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, így különösen az Abtv. 26–27. §§ szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29–31. §§-ban foglalt feltételeket. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincsen számára biztosítva.
[17] 2.1. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltétele az érintettség, nevezetesen az, hogy a panaszos által alaptörvény-ellenesnek vélt bírói döntés a panaszos személyét, jogi helyzetét közvetlenül, ténylegesen és aktuálisan érintő rendelkezést állapítson meg, és ennek következtében a panaszos alapjogai sérüljenek. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban támadott bírói döntés alapjául szolgáló eljárást felperesként előterjesztett kereseti kérelmével indította meg, és a törvényszéki határozat indokolásának elmaradását véli alaptörvény-ellenesnek, így az Alkotmánybíróság az indítványozót az egyedi ügyben érintettnek tekintette.
[18] 2.2. Az indítványozó a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. A panaszos a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével szemben nyújtotta be alkotmányjogi panaszát. A törvényszéki ítélettel szemben további fellebbezésnek nincs helye, így az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 27. § b) pontjában foglalt jogorvoslat kimerítésére vonatkozó követelménynek.
[19] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az alkotmányjogi panasz a következők szerint megfelel az Abtv. 29. §-ában foglalt mindkét, vagylagos természetű feltételnek.
[20] Az indítványozó elsődlegesen a tisztességes eljárás alaptörvénybeli követelményének sérelmére hivatkozik azzal összefüggésben, hogy az adóhatósági határozat felülvizsgálatát kezdeményező keresetlevélben előadott kérelmet a bíróság nem vizsgálta meg. Az indítványozó a keresetlevelében többek között annak felülvizsgálatát kérte, hogy az adóhatóság által a vagyongyarapodási eljárás feltételeinek bizonyítása érdekében alkalmazott vagyonmérleg megfelel-e az Art. 108. § (1) bekezdésében, és az Art. 109. § (1) bekezdésében előírtaknak. Ennek ellenére azonban az adóhatósági határozatot felülvizsgáló törvényszék nem adott számot a kereseti kérelem ezen részéről. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kereseti kérelemben előadottak vizsgálatának hiánya a kifogásolt bírói döntést érdemben befolyásolhatta, ami felveti a bírói döntés alaptörvény-ellenességének kételyét.
[21] Emellett az alkotmányjogi probléma az egyedi ügyön túlmutató jelentőségű, ugyanis az Alkotmánybíróság az egyedi bírósági döntések indokolási kötelezettségének minimális, az eljárás tisztességéhez tartozó követelményeit eddig nem vizsgálta. Így az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben hozott érdemi határozata meghatározza azokat a tisztességes eljárás alaptörvényi szabályának védelmi körébe tartozó minimális követelményeket, amelyeket a bíróságoknak az ügy elbírálása során feltétlenül szükséges érvényesíteniük. Az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként értékelte a bírói döntések indokolásának alkotmányossági mércéjeként szolgáló, a tisztességes eljárásban rejlő, minimális követelményrendszer kidolgozását.
[22] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság 1. számú tanácsa a 2012. október 15-i tanácsülésén az alkotmányjogi panasz befogadásáról döntött és elrendelte az alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálatát.
IV. [23] 1. Az indítványozó a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panaszában elsősorban azt sérelmezte, hogy a bíróság a kereseti kérelem lényeges részeit nem bírálta el, vagyis a bíróság az ítéletének indokolásában nem adott számot az adóigazgatási eljárást lényegesen befolyásoló felperesi kifogásokról. Az indítványozói érvelés szerint a bíróság vizsgálatának és indokolásának ilyen hiányossága az eljárás tisztességének alkotmányos követelményét sérti. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésben foglalt szabályok sérelmét jelölte meg. Figyelemmel azonban arra, hogy az alkotmányjogi panasz egyértelműen az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét állatja, és ezzel egyidejűleg a tisztességes eljárás követelményének védelmi köréhez tartozó érvelést tartalmaz, így az Alkotmánybíróság a kifogásolt bírói ítélet alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése alapján vizsgálta meg. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján elsőként a tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszere körében kialakított korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot tekintette át, majd ezt követően megvizsgálta, hogy a kialakított alkotmányos mérce alkalmazható-e az egyedi ügyben hozott bírói döntésekkel szemben. Az Alkotmánybíróság ezek után azt vizsgálta meg, hogy a konkrét bírói döntések elbírálása során a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) milyen értelmet ad a tárgyalások tisztességéből fakadó indokolt bírói döntéshez való jognak. Az Alkotmánybíróság végül az alkotmányjogi panaszban kifogásolt konkrét bírósági ítéletet vonta vizsgálat alá.
[24] 1.1. Az eljárás tisztességének alkotmányos követelményrendszerét a 2011. december 31-éig hatályban volt Alkotmány 57. § (1) bekezdése úgy fogalmazta meg, hogy „a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” A tisztességes eljárás alkotmányos előírásának lényeges tartalmát tekintve 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése a korábban hatályban volt Alkotmány 57. § (1) bekezdésével azonosan rendelkezik, amikor kimondja, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” A 22/2012. (V. 11.) AB határozat úgy fogalmaz, hogy az „Alkotmánybíróság az újabb ügyekben felhasználhatja azokat az érveket, amelyeket az Alaptörvény hatályba lépése előtt hozott korábbi határozata az akkor elbírált alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben tartalmazott, feltéve, hogy az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges. [...] Az egyes intézményekről, alapelvekről és rendelkezésekről kialakított értelmezése a határozataiban található meg. Az Alkotmánybíróságnak azokra az alapértékekre, emberi jogokra és szabadságokra, továbbá alkotmányos intézményekre vonatkozó megállapításai, amelyek az Alaptörvényben nem változtak meg alapvetően, érvényesek maradnak.” (Indokolás [40]–[41]) Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt szabály értelmezésekor irányadónak tekinti a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető joggal kapcsolatban kimunkált korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot. Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját elvi jelentőséggel a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) foglalta össze. Az Abh.-ban megfogalmazott megállapításokat az Alkotmánybíróság utóbb több döntésében [5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.] is megerősítette és gyakorlattá formálta. Az Abh.-ban kimunkált alkotmányos mérce értelmében a tisztességes eljárás (fair trial) követelménye az eljárásjogi garanciák érvényesülését is felöleli, és egy olyan minőséget jelent, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembe vételével lehet csupán megítélni. Ebből következően egyes részletszabályok hiánya miatt éppúgy, mint valamennyi részletszabály megalkotásának dacára lehet egy eljárás méltánytalan, igazságtalan vagy nem tisztességes. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja az alkotmányszövegben kifejezetten nem nevesített bírósághoz való jog valamennyi feltételét is. (ABH 1998, 91, 98–99.) Az Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a tisztességes eljáráshoz fűződő jog körébe tartozik a hatékony bírói jogvédelem követelménye, amely szerint a jogi szabályozással szemben alkotmányos igény, hogy a perbe vitt jogokról a bíróság érdemben dönthessen. Önmagában a bírói út igénybevételének formális biztosítása ugyanis nem elegendő az eljárási garanciák teljesedéséhez, hiszen az alkotmányos szabályban előírt garanciák éppen azt a célt szolgálják, hogy azok megtartásával a bíróság a véglegesség igényével hozhasson érdemi döntést. A tisztességes eljárás követelménye tehát magában foglalja a hatékony bírói jogvédelem igényét is. A tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerét kielégítő hatékony bírói jogvédelem pedig attól függ, hogy az eljárási szabályok értelmében a bíróság mit vizsgálhat felül. [legutóbb megerősítve: 8/2011. (II. 18.) AB határozat, ABH 2011, 49, 80–81.] Az Alkotmánybírság ezt a követelményt első ízben a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatában, a közigazgatási határozatok törvényességének ellenőrzésével összefüggésben úgy fogalmazta meg, hogy „[a] közigazgatási határozatok törvényessége bírósági ellenőrzésének szabályozásánál alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelezettségeket az Alkotmány 57. § (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelően érdemben elbírálhassa. A közigazgatási döntési jogkört meghatározó szabálynak megfelelő szempontot vagy mércét kell tartalmaznia, amely alapján a döntés jogszerűségét a bíróság felülvizsgálhatja.” Az Alkotmánybíróság e határozatának indokolásában kifejtette, hogy a közigazgatási határozatok bírói ellenőrzésének alkotmányos szabályát csak a tisztességes eljáráshoz fűződő jogra tekintettel lehet értelmezni. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy „az összes, az Alkotmányban részletezett követelmény – a bíróság törvény által felállított volta, függetlensége és pártatlansága, az, hogy a tárgyalás igazságosan (a nemzetközi egyezmények szóhasználatával: fair, équitablement, in billiger Weise) és nyilvánosan folyjék – ezt a célt szolgálja, csak e követelmények teljesítésével lehet alkotmányosan véglegesnek számító, érdemi, a jogot megállapító döntést hozni. A közigazgatási határozatok törvényességének bírói ellenőrzése tehát alkotmányosan nem korlátozódhat a formális jogszerűség vizsgálatára. A közigazgatási perben a bíróság nincs a közigazgatási határozatban megállapított tényálláshoz kötve, és a jogszerűség szempontjából felülbírálhatja a közigazgatási szerv mérlegelését is. Az így felfogott érdemi elbírálással nem áll ellentétben, hogy a bíróság a határozatot hozó hatóságot új eljárásra utasítja. Azok a jogszabályok, amelyek kizárják vagy korlátozzák azt, hogy a bíróság a közigazgatási határozatot felülvizsgálva a fentiek szerint érdemben elbírálja a jogvitát, ellentétesek az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. Ebből az okból nem csupán az a jogszabály lehet alkotmányellenes, amely kifejezetten kizárja a jogkérdésen túlmenő bírói felülvizsgálatot, vagy annak a közigazgatási mérlegeléssel szemben olyan kevés teret hagy, hogy az ügy megfelelő alkotmányos garanciák közötti érdemi „elbírálásáról” nem beszélhetünk, hanem az olyan jogszabály is, amely az igazgatásnak korlátlan mérlegelési jogot adván semmilyen jogszerűségi mércét nem tartalmaz a bírói döntés számára sem.” (ABH 1997, 263, 272.)
[25] 1.2. Az Alkotmánybíróság hatásköre a korábban hatályban volt Alkotmány szerint elsősorban a szabályozási környezet alkotmányosságának vizsgálatára terjedt ki. Az Alkotmánybíróságnak éppen ezért az ilyen típusú alkotmánybírósági eljárással összefüggésben hozott határozatai tartalmazzák az emberi jogokra és szabadságokra, valamint az alkotmányos intézményekre vonatkozó alapvető alkotmányos értékeket. Ennek megfelelően a tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerével összefüggésben kimunkált gyakorlat elsődlegesen az eljárásjogi jellegű szabályozási környezettel szemben szolgál alkotmányos mérceként.
[26] A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény az Alkotmánybíróság új, alaptörvényi szintű feladataként határozta meg a bírói döntések Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontjából, valamint az Abtv. 27. §-ából fakadóan a bíróságok döntései és az Alaptörvény rendelkezései közötti összhang biztosítása végső soron az Alkotmánybíróság kötelessége. Az Alkotmánybíróság a bírói döntések alaptörvény-ellenességének elbírálása során is az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének orvoslása, így az Alaptörvény védelme érdekében lép fel. Ebből következően az Alkotmánybíróság a bírói döntések alaptörvény-ellenességének vizsgálatakor a korábban hatályban volt Alkotmányban megfogalmazott azonos vagy lényegi tartalmát tekintve hasonló alaptörvénybeli szabályokkal összefüggésben a korábban kimunkált alapvető alkotmányos értékek közül elsődlegesen azokat használja fel, amelyek természetüknél fogva alkalmasak arra, hogy a bírói döntések alaptörvény-ellenességének megítéléséhez mérceként szolgáljanak. Az Alaptörvényben megfogalmazott tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerének elemei ennek megfelelően a magyar jogrendben immáron egy olyan alkotmányos mércét jelentenek, amely a jogszabályi környezeten túl, az egyedi ügyben hozott bírói döntések megítéléséhez is alapul szolgálnak.
[27] Az Alkotmánybíróság mindezekből arra következtetésre jutott, hogy annak alkotmányos igénye, hogy a közigazgatási határozatok bírói ellenőrzése során a perbe vitt jogok és kötelezettségek érdemi elbírálást nyerjenek nemcsak a szabályozási környezettel, hanem az egyedi bírói döntésekkel szemben is érvényesíthető.
[28] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás részeként megjelenő indokolt bírói döntéshez fűződő jog tartalmát határozta meg.
[29] 2.1. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerének értelmezéséhez az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) is felhívta, amikor megállapította, hogy az Egyezmény „eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás »méltánytalan« vagy »igazságtalan«, avagy »nem tisztességes«. Természetesen különbözik egy eljárás fair voltának megítélése az abban az ügyben döntő nemzetközi bizottságok vagy bíróság eljárásában a magyar Alkotmánybíróság lehetőségeitől, amely elvont normakontrollt végez. Ez utóbbiban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte általános ismérvek megállapítására van lehetőség.” (ABH 1998, 91, 95.) Az Alaptörvény hatálybalépésével immáron az Alkotmánybíróság feladatai közé tartozik a bírói döntések alaptörvény-ellenességének vizsgálata is, amellyel egyidejűleg jelentkezik a tisztességes eljárás megkövetelte gyakorlati szempontok, így az indokolási kötelezettség meghatározásának igénye is. A Bíróság gyakorlatában az indokolt bírósági döntéshez való jog az Egyezmény 6. Cikkében biztosított tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, annak egyik, az Egyezmény szövegében kifejezetten nem nevesített elemeként jelenik meg.
[30] Az Alkotmánybíróság a 61/2011. (VII. 13.) AB határozatában elvi jelentőséggel erősítette meg, hogy „[e]gyes alapjogok esetében az Alkotmány ugyanúgy fogalmazza meg az alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye). Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi (jellemzően a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága által kibontott) jogvédelem szintje.” [ABH 2011, 291, 321.; legutóbb megerősítve: 32/2012. (VII. 4.) AB határozat; ABK 2012, 228, 233.] Az Alkotmánybíróság ilyen megfontolásból kiindulva áttekintette a Bíróságnak az indokolt bírósági döntéshez fűződő jog tekintetében kialakított gyakorlatát, amelyet az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított jog értelmének meghatározásakor is irányadónak tekint.
[31] 2.2. Az Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdése mindenkinek jogot biztosít arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. A Bíróság az indokolt bírói döntéshez való jogot az Egyezmény 6. Cikkében foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jog részének tekinti. E jog pontos tartalma a Bíróság elmúlt évtizedek során számos döntésében kimunkált, széleskörű gyakorlatából olvasható ki. E körben a Bíróság kiindulópontja az, hogy a bírói döntésekkel szemben valamennyi demokratikus jogállamban elvárható az objektivitás és az átláthatóság, ami egyfelől elejét veszi az önkényes hatósági és bírósági döntéshozatalnak, másrészről erősíti a bírósági döntéshozatalba vetett közbizalmat, és a bírói döntések tekintélyét. (Taxquet kontra Belgium, 926/05.; 2010. november 16.; § 90.; legutóbb megerősítve: Shala kontra Norvégia, 15620/09.; 2012. július 10.; § 29.) A Bíróság következetes gyakorlata szerint a tisztességes eljárás és a jogállamiság elvéhez tartozik az a követelmény, hogy a bíróságok a döntéseik alapjául szolgáló indokokat kellő részletességgel mutassák be. (Suominen kontra Finnország, 37801/97.; 2003. július 1.; § 34.; legutóbb megerősítve: Vojtĕchová kontra Szlovákia, 59102/08.; 2012. szeptember 25.; § 35.) A Bíróság olvasatában az adott bírói döntés természete, és az alapul fekvő egyedi ügy körülményei határozzák meg, hogy milyen terjedelmű és mélységű indokolás elégíti ki az indokolási kötelezettség egyezménybeli követelményét. Ebből következően az indokolt bírói döntéshez fűződő jog megsértését kizárólag az alapul fekvő egyedi ügy összes körülményeinek vizsgálatát követően lehet megítélni. (Tatishvili kontra Oroszország, 1509/02.; 2007. február 22.; § 58.; Grǎdinar kontra Moldova, 7170/02.; 2008. április 8.; § 107.; legutóbb megerősítve: Sholokhov kontra Örményország és Moldova, 40358/05.; 2012. július 31.; § 67.) Éppen ezért elképzelhető, hogy valamely részletkérdésre vonatkozó indokolás teljes elmaradása nem, míg egy lényegesebb kérdésre vonatkozó hiányos indokolás viszont az Egyezmény 6. Cikkében biztosított jog megsértését idézi elő. A Bíróság az indokolások fogyatékosságának foka tekintetében kijelölte azt a határvonalat, amely elválasztja az Egyezménynek megfelelően indokolt határozatokat az Egyezményt sértő hiányos vagy fogyatékos indokolást tartalmazó határozatoktól. Ennek során a Bíróság elvi éllel szögezte le, hogy az indokolt hatósági döntéshez való jog semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az ügyben eljáró bíróságot a felek valamennyi érvelése tekintetében részletes indokolási kötelezettség terhelné. (Hiro Balani kontra Spanyolország, 18064/91.; 1994. december 9.; § 27.; Ruiz Torija kontra Spanyolország, 18390/91.; 1994. december 9.; § 29.; García Ruiz kontra Spanyolország, 30544/96.; 1999. január 21.; § 26.; Hirvisaari kontra Finnország, 49684/99.; 2001. december 25.; § 30.; legutóbb megerősítve: Sholokhov kontra Örményország és Moldova, 40358/05.; 2012. július 31.; § 67.) A Bíróság ugyanakkor azt is elvi éllel mondta ki, hogy a döntéssel szemben feltétlen elvárás, hogy a bíróság az ügy lényegi részeit a szükséges alapossággal vizsgálja meg, és erről a vizsgálatáról a határozatának indokolásában is adjon számot. A Bíróság álláspontja szerint nem felel meg az Egyezmény 6. Cikkében foglalt elvárásnak, ha a felülbírálati bírói fórum az alsóbb fokú bíróságnak az ügy lényegi kérdései tekintetében kifejtett érveit további vizsgálat és a vizsgálat indokainak előadása nélkül hagyja helyben. (Helle v. Finnország, 20772/92.; 1997. december 19.; § 60.; Karakasis v. Görögország, 38194/97.; 2000. október 17.; § 27.; Boldea v. Románia, 19997/02.; 2007. február 15.; § 30.; Tacquet v. Belgium, 926/05.; 2010. november 16.; § 91.; legutóbb megerősítve: Vojtĕ.chová v. Szlovákia, 59102/08.; 2012. szeptember 25., § 35.) A Bíróság az indokolási kötelezettség teljesítésének vizsgálatakor figyelemmel van arra is, hogy az indokolás hiánya vagy fogyatékossága valamely fél írásban megfogalmazott, világosan és pontosan körülírt kérdését érinti-e. (Hiro Balani kontra Spanyolország, 18064/91.; 1994. december 9.; § 28.; Ruiz Torija kontra Spanyolország, 18390/91.; 1994. december 9.; § 30., legutóbb megerősítve: Ilyadi kontra Oroszország, 6642/05.; 2011. május 5.; § 44.)
[32] Az Egyezmény jogvédelmi rendszerében a bírói döntéseknek a tisztességes eljárás által megkövetelt indokolása iránti igény egyfelől szoros összefüggésben áll a jogorvoslathoz fűződő joggal, ugyanis e jog hatékony gyakorlására kizárólag a bíróság döntését alátámasztó indokok ismeretében nyílik valódi lehetőség. (Erről lásd: Baucher kontra Franciaország, 53640/00.; 2007. július 24., §§ 47–51.) Másfelől szoros összefüggés mutatkozik az indokolási kötelezettség teljesítése, és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogból fakadó azon alkotmányos igény között, hogy az eljárásban szereplő fél meghallgatást nyerhessen, azaz kérelmét a bíróság megvizsgálja. (Erről lásd: Shala v. Norvégia, 15620/09.; 2012. július 10., § 29.) Ennek oka az, hogy kizárólag a kellő alapossággal indokolt bírói határozatból tűnhet ki, hogy az ügyet eldöntő bíróság ténylegesen figyelembe vette-e a felek által előterjesztett bizonyítékokat és érveket.
[33] 3. Az indokolt bírói döntéshez fűződő jog ebből következően az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerén belül jelentkezik. Az alkotmányos előírás ugyanakkor kizárólag az eljárási törvényekben foglaltak szerint kötelezheti a bíróságot a döntésének alapjául szolgáló indokok bemutatására. Ebből következik, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény e szabályát mindig együtt olvassa a jogvita jellege, és az adott ügy típusa által kijelölt konkrét eljárásjogi szabályokkal. Az Alaptörvény 28. cikk első mondata úgy rendelkezik, hogy „[a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik.” Az Alaptörvény 28. cikke tehát a bíróságokkal szemben azt a követelményt fogalmazza meg, hogy ítélkezésük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék és alkalmazzák. Figyelemmel az Alaptörvény 28. cikkében előírt jogszabály értelmezési kötelezettségre is, az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy az indokolási kötelezettséget előíró eljárási jogszabályokat a bíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelően alkalmazta-e. Az Alkotmánybíróság tehát a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon. [IV/3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, ABK 2012, 131.; Indokolás (4) bekezdése] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja azt sem, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat. [3237/2012. (IX. 28.) AB végzés, ABK 2012, 504–505.; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, ABK 2012, 622-624; Indokolás (5)]
[34] Ehhez képest az Alkotmánybíróság által vizsgált, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rejlő indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. Az indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme az eljárási szabály alaptörvény-ellenes alkalmazását jelenti. A tisztességes eljárásból fakadó elvárás tehát az eljárási szabályok Alaptörvénynek megfelelő alkalmazása, ami a jogállami keretek között működő bíróságok feladata. Az eljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel, a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság vizsgálja a jogvita természetét, az alkalmazandó eljárási törvény rendelkezéseit, a felek által az adott ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket.
V. [35] Az Alkotmánybíróság ezt követően az alkotmányjogi panaszban kifogásolt konkrét bírói döntést vizsgálta meg.
[36] 1. A panaszos az eljárás során azt sérelmezte, hogy az adóigazgatási eljárásban alkalmazott készpénzforgalmi szemléletű vagyonmérleg nem felel meg az adóigazgatási eljárás törvényi feltételeinek. Ezzel összefüggésben a panaszos azt adta elő, hogy a bevételnek, valamint kiadásnak az adótörvényekben meghatározott fogalmai nem készpénz-, hanem pénzforgalmi szemléletűek. Ilyen okok alapján a készpénz-forgalmi szemléletű vagyonmérleg alkalmazása nincs összhangban sem az Art. 109. § (1) bekezdésében, sem az Art. 108. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Az indítványozó keresetlevelében előadott és a törvényszék ítéleti indokolásban ismertetett érvelése szerint „[a]z adóhatóság továbbra is csak állította, hogy módszere alkalmas módszer az adó alapjának megállapítására, de semmivel sem bizonyította, hogy a becslés módszere valóban valószínűsíti a törvényeknek megfelelő adóalapot. Ezzel szemben az idősoros pénzforgalmi mérleg másik formája (pénztárkönyv modell) törvényi rendelkezésen alapuló, a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelő módszer. Valamennyi adótörvényünk pénzforgalmi szemléletű, a készpénzforgalmi szemlélet egy adóhatósági kitaláció. Az adóhatóság által kidolgozott módszer ellentétes az Szja. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott bevétel fogalmával; ezért az adóhatóság nem a törvényi keretek között gyakorolta a mérlegelési lehetőségét. Az adóhatóság módszere az Art. 109. § (1) bekezdés szerinti bizonyításnak nem felel meg.”
[37] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdésének, valamint a Pp. 330. § (2) bekezdése, 339/A. és 339/B. §§ értelmében a bíróság a keresettel támadott adóhatósági határozat jogszerűségét, törvényességét vizsgálja felül. A bíróság közigazgatási döntéseket felülvizsgáló jogköre tehát az eljárási törvény szabályai értelmében törvényességi szempontokra korlátozódik. Ennek nyilvánvaló feltétele azonban, hogy a közigazgatási hatóságok felülvizsgálható döntést hozzanak, mert a jogállamiság elengedhetetlen követelménye, hogy a tényállás kielégítő feltárásán nyugodjanak a joghoz kötött közigazgatási döntések. A döntés tehát akkor felülvizsgálható, ha abból megismerhető a hatóság jogértelmezése és a döntés ténybeli alapjai kielégítően világosak. A Budapest Környéki Törvényszéknek tehát többek között azt a kérdést kellett eldöntenie, hogy az adóigazgatási eljárás során a becslés feltételeinek bizonyítása érdekében alkalmazott készpénzforgalmi szemléletű vagyonmérleg megfelel-e az Art. 108. § (1) bekezdésében, illetve az Art. 109. § (1) bekezdésében foglalt törvényi szabályoknak.
[38] 2. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdése d) pontja alapján Alkotmánybíróság a bírói döntés, és az Alaptörvény összhangját biztosítja, így a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során tartózkodik attól, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi kérdésben állást foglaljon. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság jelen ügyben nem azt vizsgálta, hogy az eljárásban alkalmazott vagyonmérleg megfelel-e a törvényi követelményeknek. Az alkotmánybírósági vizsgálat az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakra is figyelemmel kizárólagosan arra korlátozódott, hogy a törvényszék az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz fűződő jog követelményeinek megfelelően alkalmazta-e a Pp. 221. §, a Pp. 339/A. és 339/B. §§-ban foglalt, indokolási kötelezettségre vonatkozó szabályokat, illetve, hogy számot adott-e a feleknek az ügy lényeges körülményeit érintő észrevételeiről. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz fűződő jog azt a minimális tartalmi követelményt állítja az adóigazgatási eljárásban hozott határozatot felülvizsgáló bírói döntés indokolásával szemben, hogy az eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően az határozat törvényességét érintő lényeges kérdéseit kellő mélységben vizsgálja meg, és ennek indokait döntésében részletesen mutassa be. Ennek megfelelően a Pp. 221. § és a Pp. 339/A. és 339/B. §§ bírói alkalmazása akkor van összhangban az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alkotmányos szabállyal, ha az ítélet indokaiból e minimális tartalmi követelmények kitűnnek. Ez az értelmezés áll összhangban azzal a korábban megfogalmazott alkotmányos igénnyel, hogy a közigazgatási határozat ellenőrzése során a perbe vitt jogok és kötelezettségek érdemi elbírálást nyerjenek. [39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 272.]
[39] 3. Az alkotmányjogi panaszban előadott kifogás szerint a törvényszék nem vizsgálta meg, hogy becslési eljárás során alkalmazott vagyonmérleg törvényes volt-e. Az Art. 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az Art. 108. § (2) bekezdése értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. Az Art. 109. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben – figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is – az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Ennek megfelelően a kiválasztott becslési módszer, annak törvényessége döntően befolyásolja mind a becslés feltételeinek fennállása megállapíthatóságát, mind a vagyongyarapodási eljárás eredményeként valószínűsített adó alapját.
[40] Az Alkotmánybíróság a törvényszéki ítélet indokolását értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a törvényszék a felülvizsgálata során nem hagyta figyelmen kívül az indítványozó kereseti kérelmében előadott lényeges kérdések vizsgálatát. A törvényszék ítéletének indokolásában számot adott arról, hogy miért tartja az adóhatóság által a becslési eljárás során alkalmazott vagyonmérleget az Art. 109. § (1) és (3) bekezdéseire figyelemmel az adóalap valószínűsítésére alkalmas módszernek. A törvényszéki ítélet indokolást tartalmaz az Art. 109. § alkalmazásáról is, amely szerint „[...] az adóhatóság helytállóan alkalmazta az Art. 108. §, továbbá a 109. § rendelkezéseit figyelemmel arra, hogy az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóság eleget tett a bizonyítási kötelezettségének.” (Erről lásd: Budapest Környéki Törvényszék 6.K.26.852/2011/10. számú ítéletének 14. oldalát). A törvényszéki ítélet a kereseti kérelemhez csatolt adószakértői véleményt is értékelte, és erről az ítéleti indokolásában számot adott, amely szerint „[a]z adóhatóság becslése nyilvánvalóan készpénzes forgalomra vonatkozik, hiszen ha egy kiadás megállapításra kerül és egyéb adat nincs e vonatkozásban, akkor az nyilván készpénzes kifizetést jelent. A módszer arra irányul, hogy a készpénzkészlet elegendő volt-e az ilyen módon felmerült kiadások finanszírozására. Ha egy kiadásnak nincs fedezete akkor egyértelmű, hogy készpénzes kiadásról volt szó és készpénzes kifizetés történt. Ami a bankszámlán rendelkezésre áll, pénzeszköz nem lehet ilyen kiadásnak a fedezete, további pénzeszköznek kell léteznie.” (Erről lásd: Budapest Környéki Törvényszék 6.K.26.852/2011/10. számú ítéletének 15. oldalát) Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot követően arra az álláspontra jutott, hogy a törvényszék az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeknek megfelelően alkalmazta a Pp. 221. §-át és a Pp. 339/A. és 339/B. §§-t, mert a kereseti kérelemben foglalt, és az ügy lényeges körülményeit érintő kérdéseket megvizsgálta, és vizsgálatának eredményéről számot adott.
[41] Az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtettekre tekintettel az alkotmányjogi panaszt ebben a részében elutasította.
VI. [42] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban hivatkozott az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésének, az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdésének sérelmére is, valamint az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdéseire. Az indítványozó ezen alaptörvényi szabályok sérelmének okait az alkotmányjogi panaszában nem adta elő. Az Abtv. 27. § a) pontja úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasz kezdeményezésére olyan bírói döntéssel szemben van lehetőség, amely Alaptörvényben biztosított jogot sért. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése fogalmazza meg az indítvány határozottságának követelményét. Ugyanezen bekezdés b) pontja értelmében az indítvány többek között akkor határozott, ha tartalmazza, hogy a bírói döntés a panaszosnak mely Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Az alkotmányjogi panaszban megjelölt Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése azt rögzíti, hogy az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek, míg az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdésében foglalt alkotmányos szabály a jogszabályalkotással összefüggő jogkörökről rendelkezik. Az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdései az alapjog-korlátozás szabályait tartalmazzák. Az Alaptörvény e rendelkezései azonban nem tekinthetők Alaptörvényben biztosított jognak, így konkrét alapjogsérelmet sem alapozhatnak meg. [Erről lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés ABK 2012, 497, 498.] Az indítványi kérelem határozottsága tekintetében az Abtv. 52. § (1) bekezdés e) pontja úgy rendelkezik, hogy az alkotmányjogi panasznak szükséges indokolást tartalmaznia arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével. Az alkotmányjogi panasz ebben a részében tehát nem felel meg sem az Abtv. 52. § (1) bekezdés b) pontjában, sem az Abtv. 52. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt törvényi követelményeknek.
[43] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban felhívta az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglalt jogegyenlőség alkotmányos szabályát is. Az alkotmányjogi panasz azonban e körben érdemi indokolást nem tartalmaz. Az Abtv. 52. § (1) bekezdés e) pontja megköveteli az indítvány indokolását arra vonatkozóan, hogy a kifogásolt bírói döntés miért sérti az Alaptörvény megjelölt rendelkezését. Az alkotmányjogi panasz ebben a részében tehát nem felel meg a törvényi kívánalomnak.
[44] Mindezen indokok miatt az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a részében az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
[45] Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján, az ügy elvi jelentőségére tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3061/2012.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás