• Tartalom

1/2014. (I. 20.) KIM határozat

1/2014. (I. 20.) KIM határozat

a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény hatálybalépésének megállapításáról

2014.01.20.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 11. §-a és a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 93. § (3) bekezdése alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § f) pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:
Megállapítom, hogy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 93. § (1) bekezdésében meghatározott feltétel – az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választása kitűzése – a köztársasági elnök 16/2014. (I. 20.) KE határozatában foglaltak szerint 2014. január 18. napján bekövetkezett, ezáltal a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény e napon hatályba lépett.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére