3104/2014. (IV. 11.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2014.04.11.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.076/2012/28. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] A Strabag Építő Zrt. (a továbbiakban: indítványozó) jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 27. § alapján a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.076/2012/28. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve.

[2] Az alapul szolgáló ügyben eljáró bíróságok által megállapított tényállás szerint az indítványozóval és más vállalkozásokkal szemben a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) 2006. szeptember 18-án versenyfelügyeleti eljárást indított. A GVH vizsgálata annak megállapítására irányult, hogy a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban Tpvt.) 11. §-ába ütköző magatartást tanúsítottak-e az Állami Autópályakezelő Rt., az Útgazdálkodási Koordinációs Igazgatóság, a Heves Megyei Állami Közútkezelő Kht. és az Eger megyei jogú város által az út-, hídépítések és felújítások (a továbbiakban együtt: útépítések) tárgyában 2005–2006-ban kiírt közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban. Később a GVH a vizsgálatot kiterjesztette Heves megye területén az említettek által azonos tárgyban 2002–2004-ben lebonyolított közbeszerzési eljárásokra, valamint a Heves megye települési önkormányzatai által útépítések tárgyában 2002–2006-ban lebonyolított közbeszerzési eljárásokra. Utóbb a vizsgálatot a Nógrád megye területén kiírt közbeszerzési eljárásokra is kiterjesztették.

[3] 2009. január 29. napján kelt határozatával a GVH megállapította, hogy az indítványozó, illetve két másik vállalkozás a gazdasági verseny korlátozására alkalmas egységes és folyamatos jogsértő magatartást tanúsított, amikor a Heves és Nógrád megyei útépítési közbeszerzési pályázat kapcsán felosztotta egymás között a piacot és rögzítette az eladási árakat. A jogsértés miatt az indítványozót 1.700 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A GVH a bizonyítékok között értékelte a helyszíni vizsgálat és az eljárás során beszerzett írásbeli bizonyítékokat (e-mail üzenetek, táblázatok, határidőnapló, árajánlatok, pályázati eredmények), tanúnyilatkozatokat, az eljárás alá vontak nyilatkozatait, valamint a 2007. május 2-i helyszíni kutatás alkalmával az egyik, ügyben érintett gazdasági társaság törvényes képviselőjének jegyzőkönyvbe foglalt szóbeli meghatalmazása alapján meghatalmazottként nyilatkozó személy nyilatkozatát, valamint az érintett gazdasági társaság jogi képviselője által 2009-ben tett nyilatkozatot.

[4] A GVH megállapította, hogy 2002–2006. között Heves és Nógrád megye területén lebonyolított útépítési közbeszerzési eljárásokban az indítványozó két másik vállalkozással együtt a Tpvt. 11. § (1) bekezdésébe és (2) bekezdésének a) és d) pontjába ütköző egységes és folyamatos jogsértést követtek el, amikor üzleti titoknak minősülő információkat osztottak meg egymással, felosztották egymás között a piacot és rögzítették a közbeszerzési ajánlati áraikat, megállapodtak a nyertes személyében. A GVH szerint az egységes és folyamatos jogsértés megállapításához nem kell az egyes feleknek a feltárt jogsértés minden egyes mozzanatában való részvételét egyesével bizonyítani, a jogsértés közvetett bizonyítékok alapján is megállapítható. A közösségi jog szerint az egységes, folyamatos jogsértés megállapításának nem feltétele a teljes folyamatosság sem (jelen ügyben az árkartell megszakadása külső körülményből, a tenderkiírások számának szűküléséből, és nem a felek magatartásából eredt). A jogsértés egységességének megállapításakor a legfontosabb körülmények az átfogó terv megléte, a résztvevők körének nagymértékű azonossága, az érintett termékek közelisége és az alkalmazott eszközök és mechanizmusok hasonlósága. Az ilyen jogsértések komplex jellegűek, melyekben külön-külön is jogsértőnek minősülő magatartási forma: a megállapodás és az összehangolt magatartás is megjelenik.

[5] A GVH határozatával szemben az indítványozó keresettel fordult a bírósághoz. Az elsőfokú bíróság a határozatot hatályon kívül helyezte és a GVH-t új eljárásra kötelezte. Álláspontja szerint a GVH nem tárta fel kellően a tényállást, nem határozta meg pontosan a piacot (bevonva a vizsgálatba mindazon közbeszerzési eljárást, amit a vizsgált időszakban, tárgyban és területen lebonyolítottak), a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az egységes és folyamatos jogsértés nem volt megállapítható, így piacként csak az egyes közbeszerzési eljárásokat lehetett elfogadni.

[6] A másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, mert azzal nagyrészt mind ténybeli, mind jogi szempontból egyetértett. Az elsőfokú ítéletet annyiban pontosította, hogy az indokolás egyes részeit mellőzte és a megismételt eljárásra vonatkozóan adott útmutatásokat pontosította, mivel úgy látta, az elsőfokú bíróság a GVH hatáskörébe tartozó kérdésekben foglalt állást.

[7] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig úgy változtatta meg, hogy az indítványozó keresetét elutasította.

[8] Az indítványozó szerint a kúriai ítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz fűződő jogát a következők miatt.

[9] Az indítványozó úgy találta, hogy az érintett gazdasági társaság meghatalmazottja által tett nyilatkozat azt támasztotta alá, hogy az eljárás alá vont vállalkozások között nem alakult ki egységes versenykorlátozó terv, csupán néhány individuális jogsértő megállapodás jött létre. Ez alapján pedig nem lehetett volna az egységes és folyamatos jogsértést megállapítani, ami pedig az indítványozóra kedvezőbb jogkövetkezménnyel járt volna. A bírósági eljárások során egyértelművé vált, hogy a meghatalmazott személyt meghatalmazotti (mint az érintett gazdasági társaság meghatalmazottja) minőségben nem lehetett volna meghallgatni, hanem tanúként kellett volna kihallgatni. A perben a tanúkénti kihallgatásra tett intézkedések azonban eredménytelenek maradtak. Emiatt az eljáró bíróságoknak állást kellett foglalniuk abban a kérdésben, hogy miként értékelhető az érintett gazdasági társaság meghatalmazottjának nyilatkozata.

[10] Az elsőfokú bíróság szerint a szabad bizonyítás elve alapján a nyilatkozat bizonyítékként figyelembe vehető volt, annak bizonyító erejét azonban jelentősen befolyásolta (lerontotta) azon körülmény, hogy az érintett gazdasági társaság által meghatalmazott személyt ügyféli (meghatalmazotti) minőségben nem lehetett volna meghallgatni, hanem az eljárásjogi garanciákat tekintve szigorúbb tanúi minőségben kellett volna kihallgatni (elsőfokú ítélet 33–34. oldal). A másodfokú bíróság ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy mivel a meghatalmazott személy eljárásjogi szerepe nem volt tisztázott, ezért nem volt megállapítható, hogy az általa tett nyilatkozatok bizonyítékként értékelhetők-e egyáltalán, illetve hogy vele kapcsolatban érvényesültek-e az eljárási szabályok (pl. figyelmeztetés, kizáró okok), illetve az sem, hogy élhettek-e az eljárás alá vontak az őket megillető garanciális jogaikkal (pl. kérdésfeltevés, észrevételezés). Mindezek alapján az ítélőtábla úgy találta: a GVH határozata nem támasztja alá azt, hogy a meghatalmazott személy nyilatkozata bármilyen bizonyítékként is értékelhető lenne (másodfokú ítélet 16. oldal).

[11] A Kúria ítélete szerint a meghatalmazottként eljáró személy nyilatkozatának bizonyító erejét a másodfokú bíróság a szabad bizonyítás elvébe ütközően, eljárási szerepe tisztázatlansága okán törvénysértően mellőzte anélkül, hogy rögzítette volna, a meghatalmazottként eljáró személy nyilatkozatát milyen okból nem tartja bizonyítéknak. A Kúria kifejtette: „[a meghatalmazottként eljáró személy] csak tanúként, az erre vonatkozó garanciális szabályok betartásával lett volna meghallgatható. A nem jogszerűen beszerzett nyilatkozata hiteles bizonyítékként nem vehető figyelembe, nem értékelhető.” (kúriai ítélet 20–21. oldal)

[12] Az indítványozó szerint a Kúria azzal sértette meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében garantált tisztességes eljáráshoz való jogát, hogy önkényesen rekesztette ki a védelem által hivatkozott bizonyítékot egy kisebb súlyú eljárási hiba miatt, külön törvényi felhatalmazás nélkül.

[13] Az indítványozó kérelme alátámasztásaként hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) több eseti döntésére. E körben egyrészt előadta, hogy az EJEB joggyakorlata a versenyügyeket a büntető vádról való döntés fogalma alá vonja az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikk 1. pontjának alkalmazása szempontjából. Az indítványozó emellett több olyan eseti döntésre utalt, melyben az EJEB állást foglalt – nagyrészt büntető ügyekben – bizonyos bizonyítéknak a bizonyítékok köréből való kirekesztése tárgyában {Harutyunyan kontra Örményország (36549/03), 2007. június 28.; Göçmen kontra Törökország (72000/01), 2006. október 17.; Jalloh kontra Németország [GC] (54810/00), 2006. július 11.; Teixeira de Castro kontra Portugália (25829/94), 1998. június 9.; Khodorkovskiy és Lebedev kontra Oroszország (11082/06 és 13772/05), 2013. július 25., Suominen kontra Finnország (37801/97), 2003. július 1.} A panaszos a német szövetségi alkotmánybíróság két döntését is felhozta álláspontja alátámasztásaként. Ezekben a határozatokban a német alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a jogellenesen/szabálytalanul megszerzett bizonyítékok csupán kivételes esetekben tekinthetők az eljárás során értékelhetetlennek. A kirekesztésre vonatkozó kifejezett törvényi előírás hiányában, alkotmányos jogsérelemmel beszerzett terhelő bizonyítékok kapcsán is egyfajta alkotmányjogi érdek-összemérési/érdekkiegyenlítési tesztet vezetett be. Ez alapján a terhelő bizonyíték megszerzése során elkövetett alapjogsérelem és a bizonyíték felhasználásához fűződő közérdek összemérésére eseti alapon van szükség ahhoz, hogy a jogellenesen beszerzett bizonyíték az eljárásból kirekeszthető legyen. Az indítványozó szerint ugyanilyen okból és feltételekkel kerülhet sor a védelem által hivatkozott bizonyítékok kizárására is.

[14] Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés előírja, hogy a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.

[15] A jelen esetben az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt követelménynek, mely szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.

[16] Az indítványozó kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem eseti mérlegelésen alapuló bírósági döntés felülbírálatát kéri a panaszban. Abban indítványozza az Alkotmánybíróság döntését – a támadott bírósági határozat megsemmisítésével – hogy a tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja-e a versenyfelügyeleti eljárások, illetve az annak alapján indult bírósági felülvizsgálati eljárás kapcsán azt a követelményt, hogy a védelem által hivatkozott bizonyítékok önkényesen nem rekeszthetők ki a bizonyítékok közül.

[17] Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jog kifejezett módon nem rögzít semmilyen elvárást a bizonyítás rendszerét, szabályait, a bizonyítékok kizárását illetően, miként az EJEE 6. cikk 1. pontja sem. Szem előtt tartotta ugyanakkor a testület az EJEB joggyakorlatának azon megközelítését, mely szerint a bizonyítékok elfogadhatósága (admissibility of evidence) elsődlegesen a nemzeti jogokra tartozó kérdés, és főszabály szerint a nemzeti bíróságok feladata az eléjük kerülő bizonyítékok mérlegelése. Az EJEB-nek nem feladata, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, vajon a bizonyítékok (így a tanúvallomások) elfogadása megfelelő volt-e, sokkal inkább annak mérlegelése tartozik hatáskörébe, hogy az eljárás mint egész, beleértve a bizonyítékok beszerzésének módját is, tisztességes volt-e. Az EJEB általános jelleggel és absztrakt szinten nem zárhatja ki egy adott eljárásban felmerült, a jogellenesen beszerzett bizonyíték elfogadhatóságát. {Schenk kontra Svájc [PS] (10862/84), 1988. július 12., 46. bekezdés; Kostovski kontra Hollandia [PS] (11454/85), 1989. november 20., 36. bekezdés, Doorson kontra Hollandia (20524/92), 1996. március 26., 67. és 78. bekezdés}

[18] Az Alkotmánybíróság a bírósági döntések Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálata [Alaptörvény 24. cikk (2) d) pont, Abtv. 27. §] során hasonló felfogást képvisel. Több döntésében hangsúlyozta már, hogy az Alkotmánybíróságnak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van jogköre, a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének, és a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban már nem rendelkezik hatáskörrel. {3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]} Kifejezett módon nem foglalt még ugyan állást az Alkotmánybíróság abban a kérdésben, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogból levezethető-e egyes bizonyítékok kizárásának kötelezettsége vagy tilalma, de többször kiemelte, hogy a tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. E joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog, vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. Egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása mellett lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes {legutóbb: 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [31]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [59] és [73]}.

[19] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bizonyítási rendszer, a konkrét bizonyítási szabályok kialakítása a jogalkotó feladata, melyet a jogalkalmazó bíróságok értelmeznek. A bizonyításra vonatkozó rendelkezések szoros összefüggést mutatnak a tisztességes eljáráshoz való joggal, ám ezen alapjog, továbbá más alapjogok (például a magánszféra védelme, emberi méltóság védelme, kínzás tilalma, védelemhez való jog) és alkotmányos rendelkezések (különösen a jogállamiság tétele) által kijelölt kereteken belül a jogalkotó nagyfokú szabadságot élvez ezek meghatározása során. Önmagában az, hogy e szabályoknak mi a helyes tartalma, bírósági jogértelmezés kérdése, a téves jogértelmezés pedig önmagában nem vezet szükségképpen az Alaptörvény sérelmére. Ez vonatkozik a bizonyítékok kizárására is.

[20] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben tekintettel volt arra, hogy a kifogásolt kúriai ítélet indokolása szerint a GVH által megállapított tényállás – a perben eljárt bíróságok álláspontjával ellentétben – nem csak a meghatalmazottként eljáró személy kifogásolt nyilatkozatán, illetve az érintett gazdasági társaságnak a meghatalmazottként eljáró személy nyilatkozatát fenntartó ügyféli nyilatkozatán alapult. A perbeli esetben közvetlen és közvetett bizonyítékok is rendelkezésre álltak: a GVH vizsgálta a határidőnaplóba tett feljegyzések tartalmát, a táblázatokat, a beszerzett nyilatkozatokat, az e-maileket, az egyes közbeszerzési eljárások eredményeit, az eljárás alá vont vállalkozásoknak a piaci magatartásuk háttereként hivatkozott indokokat is (lásd a kúriai ítélet 20. oldalát, mely visszautal a GVH határozata indokolásának 416–507. pontjaira). A Kúria ítéletének indokolása (19–26. oldal) kitért a bizonyítás szempontjából jelentős körülményekre, és rámutatott az alsóbb fokú bíróságok tévedéseire.

[21] A becsatolt iratokból az is megállapítható, hogy a GVH – egyebek mellett – a meghatalmazottként eljáró személy nyilatkozataira is alapította a döntését. Az indítványozó a versenyfelügyeleti eljárásban maga is kifogásolta, hogy a meghatalmazottként eljáró személyt nem megfelelő eljárási pozícióban hallgatták meg (ügyfélként tanú helyett: a meghatalmazottként eljáró személy „nyilatkozatai általános jelleggel nem szolgálhatnak bizonyítékul, mert meghatalmazotti minősége megkérdőjelezhető”), és különböző kifogást fogalmazott meg a nyilatkozatok tartalmi hitelességét érintően is. Egyebek mellett utalt arra, hogy a meghatalmazottként eljáró személyt nem terhelte igazmondási kötelezettség, az eljárás alá vontak csak a vizsgálat befejezését követően szereztek tudomást a nyilatkozatáról, és nem vehettek részt a meghallgatásán az eljárás alá vontak jogi képviselői, ezáltal az eljárás alá vont vállalkozások védekezéshez való joga sérült (GVH határozatának indokolása 318–324. pont). A GVH azonban nem értett egyet az indítványozó álláspontjával, és úgy találta, hogy a meghatalmazottként eljáró személy meghallgatható volt meghatalmazotti minőségben, nyilatkozatai pedig koherensek az egyéb bizonyítékokkal (GVH határozatának indokolása 358–360. pont). Mindebből pedig az tűnik ki, hogy nem állítható az indítványozó által előadott egyértelműséggel, hogy a meghatalmazottként eljáró személy nyilatkozata „a védelem által hivatkozott koronabizonyíték” volna. Ilyen jelleget lényegében csak az elsőfokú bíróság tulajdonított a kifogásolt nyilatkozatnak (lásd az elsőfokú ítélet 35. oldalán).

[22] A bíróságok egységesen jutottak arra a következtetésre, hogy a meghatalmazottként eljáró személyt csak tanúként lehetett volna meghallgatni. Az elsőfokú bíróság – mely ugyanakkor nem tartotta emiatt kirekeszthetőnek a bizonyítékot – a tartalmi ellentmondások feloldása végett, felperesi indítványra tanúként idézte meg a meghatalmazottként eljáró személyt, aki viszont a bíróság előtt – bírságolás ellenére – nem jelent meg. Az eljárási hiba orvoslására alkalmas kísérlet így a bíróságon és a peres feleken kívül álló okokból meghiúsult. A Kúria ítéletében pedig úgy foglalt állást, hogy a nyilatkozatot az eljárás alá vont vállalkozások megismerhették, arra észrevételeket tehettek, így a védekezéshez való joguk nem sérült (kúriai ítélet indokolása 21. oldal), de ez – illetve az egyéb felhozott körülmények – sem orvosolhatták a meghatalmazotti minőség hiányát.

[23] A Kúria a meghatalmazottként eljáró személy nyilatkozatának kizárását ítéletében megindokolta: a hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket értelmezve, és figyelemmel a szabad bizonyítás elvére azért döntött az érintett nyilatkozat kizárása mellett, mert a meghatalmazottként eljáró személyt meghatalmazottként nem lehetett volna meghallgatni a versenyfelügyeleti eljárásban, a tanúkénti meghallgatás garanciális szabályait pedig értelemszerűen mellőzték. Az indítványozó által kifogásolt mondat („a nem jogszerűen beszerzett nyilatkozata hiteles bizonyítékként nem vehető figyelembe, nem értékelhető”) mindezek miatt nem ragadható ki a szövegkörnyezetéből, az csupán az egyéb megállapítások összefüggésében értékelhető. A Kúria ugyanis a jogszabályi rendelkezésekből mérlegelési jogkörét gyakorolva vont le következtetést a felmerült kérdést illetően.

[24] A fentiek fényében az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó nem vetett fel olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, illetve bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, amire tekintettel az alkotmányjogi panasz befogadása indokolt volna. Emiatt az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt – figyelemmel az Abtv. 50. § (1) bekezdésére és 56. § (3) bekezdésére, valamint az Ügyrend 5. § (1) bekezdésére – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2014. április 8.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró

	Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,		Dr. Lévay Miklós s. k.,		Dr. Salamon László s. k.,
		előadó alkotmánybíró		alkotmánybíró		alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1630/2013.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek