Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

3154/2014. (V. 9.) AB végzés

3154/2014. (V. 9.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2014.05.09.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.I.10.253/2012/4. számú ítélete, illetve a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet 33. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt vissza­utasítja.


I n d o k o l á s

[1]    1. Az indítványozó négy magánszemély jogi képviselőjük útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a, valamint 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé.
[2]    Az indítványozók indítványa elsődlegesen arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.I.10.253/2012/4. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse azt meg; másodlagosan pedig – amennyiben az Alkotmánybíróság nem állapítja meg a Kúria ítéletének alaptörvény-ellenességét – a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 33. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték.
[3]    Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az R.-t a külföldi szolgálatot teljesítők egyes járandóságairól szóló 18/2013. (IX. 5.) HM rendelet 65. §-a 2013. szeptember 13-ával hatályon kívül helyezte, de ez a tény az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti eljárásban – az Abtv. 41. § (3) bekezdésére és 64. § e) pontjára is figyelemmel – nem képezi akadályát az Alkotmánybíróság eljárásának.
[4]    1.1. Az indítványozók – a munkabér és egyéb anyagi juttatások megfizetése iránt indított munkaügyi per felperesei – eltérő időszakokban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió, Magyar Kontingens (UNFICYP HUNCON) állományában az UNFICYP Parancsnokságán, Nicosiában, a Törzstiszti Csoport tagjaként teljesítettek szolgálatot. A szolgálatteljesítésük idejére sem a Magyar Honvédség, sem nemzetközi szervezet nem biztosított számukra természetbeni ellátást (szállás, élelmezés, stb.), hanem ehelyett ún. MSA („Mission Subsistance Allowance”, magyarul: missziós létfenntartási alap) ellátásban részesültek. Az indítványozókat kiküldetésük előtt tájékoztatták arról, hogy devizaellátmányt nem kapnak. Vezénylési parancsaik rögzítik, hogy „nevezett külföldi napidíj és egyéb ellátását az ENSZ illetékes szerve biztosítja”.
[5]    1.2. A jogviták keletkezésekor hatályos magyar jogszabályok [a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 279. § (2) bekezdésével, 2013. július 1-jével hatályon kívül helyezett, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény – a továbbiakban: Hjt. – és az R.] alapján a külföldi szolgálatra kiküldött katonák alapvetően három célból, három típusú juttatásban részesültek: az itthon maradt családtagok ellátása, itthoni ingatlannal kapcsolatos költségek, stb. fedezésére megkapták a belföldi bérüket; a külföldi táborhelyen térítésmentes élelmezés, elhelyezés, egészségügyi ellátás, ruházat, fegyverzet, egyéb felszerelés illette meg őket és a kinn tartózkodásukkal kapcsolatos egyéb költségek fedezésére devizaellátmányban részesültek. Ez utóbbi mértéke a fizikai, pszichikai igénybevételtől, éghajlati viszonyoktól, biztonsági helyzettől függött.
[6]    2007. július 1-jéig az UNFICYP HUNCON állománytáblájában szereplő törzstisztek misszióbeli ellátását az ENSZ – a kontingens többi tagjához hasonlóan – természetben biztosította. A törzstisztek a természetbeni ellátáson felül a Magyar Honvédségtől devizaellátmányban részesültek. Az ENSZ Közgyűlés A/C.5/61/L.49. számú határozatával a törzstisztek ellátási rendszerét megváltoztatta, a korábbi térítésmentes természetbeni ellátás helyett 2007. július 1-jétől bevezette az MSA fizetésének a rendszerét. Ezzel egyidejűleg az ENSZ a törzstisztek vonatkozásában beszüntette a nemzeti kormányoknak azelőtt járó refinanszírozási fejkvóta folyósítását. Mindezekre tekintettel 2007. október 1-jétől a Magyar Honvédség a devizaellátmány folyósítását a törzstisztek részére megszüntette, helyette külföldi napidíj-kiegészítés került bevezetésre azon törzstisztek részére, akiknek az ENSZ által fizetett MSA összege nem érte el a külföldi napidíj 1 hónapra számított összegének a 150 %-át (l. R. 37/A. §). Erre az R. 33. § (3) bekezdésének az alkalmazásával került sor, mely szerint: „Az (1)–(2) bekezdésben foglaltaktól eltérően azon kiküldöttekre, akiknek a külföldi pénzbeli ellátását közvetlenül a béketámogató műveletet irányító nemzetközi szervezet biztosítja, a 34–37. § és a 38–40. § helyett a 37/A. § rendelkezéseit kell alkalmazni.”
[7]    1.3. Az indítványozók szolgálati panaszt nyújtottak be a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka részére, amelyben az elmaradt devizaellátmány megállapítását és folyósítását kérték. A parancsnok a panasznak nem adott helyt, ezért elbírálásra felterjesztette a HM Honvéd Vezérkar főnökéhez, aki azt mint megalapozatlant, határozatával elutasította. Az indítványozók ezután nyújtották be keresetlevelüket a Székesfehérvári Munkaügyi Bírósághoz. A bíróság az egyenként benyújtott keresetleveleket tárgyi összefüggés okán egyesítette.
[8]    Az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a devizaellátmány a Hjt. 125/A. §-a alapján megilleti őket, kifizetése a Magyar Honvédség feladata. Az MSA ugyanis nem minősül pénzbeli ellátásnak, mert azzal az ENSZ kizárólag a korábban térítésmentesen nyújtott szállást, étkezést, utaztatási és egyéb természetbeni ellátást váltotta ki, beosztásra és rendfokozatra tekintet nélkül, azonos összegben illeti meg a jogosultakat, nincs devizaellátmány tartalma. Nézetük szerint az alperes munkáltató hátrányos megkülönböztetésben részesítette őket, mivel az UNFICYP HUNCON állományába tartozók többségét (a nem törzstiszteket) változatlanul térítésmentesen, természetben illetik meg az R. 33. § (1) bekezdése szerinti élelmezési, elhelyezési és egészségügyi ellátások és ezen felül pénzbeli ellátásként devizaellátmányt, devizaellátmány-kiegészítést és vezetői devizaellátmány-pótlékot is kapnak. Az MSA-val ellátott állománynak saját magának kellett fizetnie ugyanezen szolgáltatásokért. A devizaellátmányban részesülők a nyugdíj-megállapítás szempontjából is indokolatlanul kedvezőbb helyzetbe kerültek. A devizaellátmány beszámít az adóalapba, így nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség terheli és a nyugdíj mértékének megállapításakor is figyelembe veszik. Az MSA viszont adó- és illetékmentes juttatás, ezért nem kell utána nyugdíjjárulékot fizetni, viszont a nyugdíj mértékének megállapításakor sem veszik figyelembe.
[9]    Az alperes arra hivatkozott, hogy az MSA meghatározott pénzösszeg, pénzbeli ellátás, amelyet az ENSZ folyósít. Emiatt az indítványozókra az R. 33. § (3) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni, így nem illeti meg őket devizaellátmány. Az MSA sajátos, kettős rendeltetésű, költségtérítés jellegű pénzbeli ellátási forma, amely egyrészt valóban fedezi a magyar jognak megfelelő ingyenes természetbeni ellátás költségeit, az ezen felül fennmaradó rész viszont megfeleltethető a devizaellátmánynak, vagyis minden jogos igényt kielégítő kombinált, komplex juttatás. Utalt arra, hogy az ENSZ az MSA bevezetésével egyidejűleg a törzstisztek vonatkozásában beszüntette a nemzeti kormánynak azelőtt járó refinanszírozási fejkvóta folyósítását. Szerinte ezzel a magyar törzstisztek vonatkozásában a külföldi kiküldetéssel kapcsolatos költségek viselése átszállt a nemzetközi szervezetekre, a magyar munkáltató kizárólag a belföldi illetmény folyósítására volt köteles.
[10]    1.4. A vitás – a perben eljáró bíróságok által nem egységesen értelmezett – kérdés az volt, hogy az MSA-t (többcélú) pénzbeli ellátásnak vagy kizárólag a természetbeni ellátás pénzbeli megváltásának kell-e tekinteni.
[11]    Az ügyben első- és másodfokon eljárt bíróságok (a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság és a Fejér Megyei Bíróság) helyt adtak az indítványozók keresetének és megállapították az elmaradt devizaellátmány összegét. A bíróságok álláspontja szerint az MSA kizárólag az elmaradt természetbeni ellátás kiváltását szolgáló pénzbeli ellátás, így a törzstisztek nem részesülnek – a magyar szabályozás szerint őket egyébként megillető – a külföldi tartózkodással kapcsolatban felmerülő többletköltségek fedezésére szolgáló ellátásban (devizaellátmányban).
[12]    1.5. A Kúria – felülvizsgálati bíróságként eljárva – a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az indítványozók keresetét elutasította. A Hjt. 52. §-át értelmezve megállapította: nem tiltott, hogy a devizaellátmányt más elnevezéssel vagy ellátással összevontan folyósítsák. Az MSA jellegének vizsgálatakor figyelembe vette az ENSZ Békefenntartó Műveletek Főosztálya faxának 3.a. és 5. pontját, melyek szerint az MSA nemcsak az étkezés, szállás költségeinek, hanem a fegyverzet, a felszerelés, a lőszer, a ruházat költségeinek a fedezésére, és a korábban rekreációs szabadságra járó juttatás, napidíj, valamint a küldő országok törzstisztjei után fizetett „alap visszatérítés” kiváltására is szolgált. A fax 8. pontjából is – miszerint ha a törzstisztek számára az elhelyezés, étkezés biztosított, az MSA kevesebb – az MSA komplex jellege következik. A misszió gazdasági-költségvetési igazgatója által adott nyilatkozat szerint az MSA nem tekinthető fizetésnek, az egy napi létfenntartási juttatás, amelyet az ENSZ fizet az arra jogosultak számára a missziós területen felmerülő megélhetési költségek fedezésére. Rendeltetése, hogy fedezze a) a hosszútávú szállás bérleti költségeit; b) az étkezést; c) a szolgálati helyen felmerülő egyéb váratlan költségeket. Az R. 3. § m) pontja szerint a devizaellátmány célja a tartós külföldi szolgálatot teljesítők részére a külföldi tartózkodással összefüggésben felmerült többletkiadásokhoz és költségekhez való hozzájárulás. Az MSA rendeltetését és a devizaellátmány fogalmát összevetve a Kúria megállapította, hogy az MSA juttatásának van olyan célja, amely megfelel a devizaellátmány juttatása céljának; ezért az MSA a devizaellátmányt is magában foglalja. A bíróság megállapította továbbá, hogy az MSA pénzbeli ellátás; az abban részesülőkre egyértelműen az R. 33. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Hangsúlyozta: „az R. a békefenntartó missziót teljesítők külföldi ellátásának formája (természetbeni vagy pénzbeli) és a folyósító személye különbözőségére tekintettel szabályozza eltérően a kiküldötteket megillető juttatásokat, ezért a külföldön szolgálatot teljesítők az ellátási formák különbözősége miatt nem tekinthetők azonos helyzetben levőknek, így diszkriminációról nem lehet szó.”
[13]    2. Az indítványozók első beadványukban az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésének és a XV. cikk (2) bekezdésének a sérelme miatt a Kúria ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítását és a megsemmisítését kérték. Nézetük szerint az R. 33. § (3) bekezdésének az UNFICYP HUNCON törzstisztjeire való alkalmazása alaptörvény-ellenes jogértelmezés, ami abból ered, hogy a Kúria az MSA-t, mint „külföldi pénzbeli ellátást” azonosította a pénzbeli ellátással, a devizaellátmánnyal. Ez – véleményük szerint – ellentétes az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésével (és 28. cikkével is, bár ezt a rendelkezést csak megjelölik az indítványozók, de nem hívják fel, mint az alaptörvény-ellenesség indokát).
[14]    Az indítványozók álláspontja szerint a Hjt. 125/A. §-a alapján napidíj-kiegészítést csak meghatározott személyi kör kaphatott (katonai megfigyelők), ezért az R. 33. § (3) bekezdését nem alkalmazhatták volna más személyi körre.
[15]    A külföldi pénzbeli ellátás fogalmát, pontos tartalmát nem határozza meg az R., nézetük szerint ez vezethetett a jogszabály téves és alaptörvény-ellenes alkalmazásához. Az R. 5. § (1) bekezdése alapján a kiküldő által érvényesítendő szempont az, hogy a kiküldött nem kerülhet előnyösebb helyzetbe azáltal, hogy az ellátást számára a meghívó vagy a fogadó fél biztosítja; a jogalkalmazónak azonban azt is figyelembe kellett volna vennie, hogy hátrányosabb helyzetbe sem kerülhet.
[16]    Az indítványozók hivatkoztak továbbá a Hjt. 6. §-ára, mely szerint a szolgálati viszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. Nézetük szerint a kiküldő munkáltató önkényesen állapította meg, hogy egy adott személyi kör vonatkozásában mely juttatások folyósíthatók. Az indítványozók megjelölték továbbá az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény 2. számú mellékletével kihirdetett AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA (továbbiakban: Charta) 21. cikkét, mint olyat, amely szintén tartalmazza a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
[17]    Az indítványozók kiegészített indítványukban érintett alaptörvényi rendelkezésként jelölték meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, II. cikkét, XV. cikk (1) és (2) bekezdését, XVII. cikk (3) bekezdését. Hivatkoztak arra, hogy az Alkotmánybíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmát nem szűkítette le az Alaptörvényben felsorolt jogokra, az az egész jogrendszerre kiterjed. A Kúria ítélete nézetük szerint sérti a törvény előtti egyenlőség elvét, megkülönböztet az emberi méltóság tekintetében és sérti a munkavállalók méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételhez való jogát [Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdés].
[18]    A megkülönböztetés szempontjából az indítványozók nézete szerint a személyi kört az UNFICYP HUNCON egész állománya jelenti. A különbségtétel e csoporton belül a Magyar Honvédség által juttatott jövedelem vonatkozásában, a törzstisztek és a kontingens egyéb tagjai között áll fenn. A megkülönböztetés következménye a kontingens tagjai közötti belső aránytalanság, mivel a törzstisztek ellátása egyrészt korábbi ellátásukhoz képest, másrészt a táborban elhelyezettekhez képest is csökkent; előfordult, hogy egy magasabb rendfokozatú törzstiszt a kiküldetés alatt összességében csekélyebb ellátásban részesült, mint a kontingens egy alacsonyabb rendfokozatú, nem törzstiszt tagja. Ez a különbségtétel sértette az indítványozó törzstisztek emberi méltóságát. A devizaellátmány megvonása a törzstisztek esetében mindazon juttatásokra is kihatással volt, amit a munkáltató a devizaellátmányból számolt. Megkülönböztetést jelent továbbá, hogy az MSA nem alapja a nyugdíjjáruléknak, így a nyugdíj összegének megállapításakor is figyelmen kívül marad. Az elhelyezésbeli különbség és az ENSZ-től kapott ellátásbeli különbség alkotmányosan nem indokolhatja sem a Magyar Honvédségtől kapott juttatások eltérő mértékét, sem a majdani alacsonyabb összegű nyugdíjat.
[19]    Az indítványozók kiemelik, hogy nem a devizaellátmányhoz van Alaptörvényben biztosított joguk, hanem ahhoz, hogy a munkáltató az Alaptörvénynek megfelelő jogszabályok alkalmazása során a törvény előtti egyenlőséget tartsa tiszteletben és a munkavállalóknak biztosítsa a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételeket. A Kúria nem hivatkozott olyan alapjogra, amelynek érdekében az indítványozóknak „a törvény előtt mindenki egyenlő” alapjoga korlátozható lenne, ennek következtében a korlátozás szükségessége-arányossága fel sem merül. A törvény előtti egyenlőség elve megkövetelte volna, hogy az indítványozók ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe, mint a kontingens nem törzstiszt tagjai.
[20]    Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése azáltal sérül, hogy a magyar törzstisztek a kontingens többi tagjához képest méltánytalan helyzetbe kerültek. A honvédségen belül szigorú függelmi elven alapuló hierarchikus rend, valamint annak elve uralkodik, hogy a magasabb rendfokozat magasabb jövedelemmel jár együtt. Amikor a Magyar Honvédség alacsonyabb szintű ellátást nyújt egy magasabb rendfokozatú tisztnek, mint egy ugyanolyan helyzetben levő alacsonyabb rendfokozatúnak, akkor sérül az állomány egy csoportjának emberi méltósága, és nem biztosítják számukra a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételeket. Ez utóbbi ugyanis az arányos, az állomány többi tagjához képest indokolatlanul nem eltérő ellátást is magában foglalja.
[21]    Az indítványozók másodlagosan – abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Kúria megfelelően alkalmazta a jogszabályokat – az Abtv. 28. § (1) bekezdésének az alkalmazásával az R. 33. § (3) bekezdésének az alaptörvény-ellenessége megállapítását kérték az Alaptörvény II. cikkének, XV. cikk (1) és (2) bekezdésének, valamint XVII. cikk (3) bekezdésének a sérelme miatt; kérték továbbá a hivatkozott rendelkezés alkalmazásának kizárását az ügyükben. Az Alaptörvény II. cikkének, XV. cikk (1) és (2) bekezdésének, valamint XVII. cikk (3) bekezdésének sérelméhez kapcsolódóan külön indokolást nem terjesztettek elő, mindössze arra hivatkoztak, hogy „ebben az esetben a hátrányos megkülönböztetés nem a Kúria ítéletéből ered, hanem a Kúria által alkalmazott jogszabályokból”. Kifejtették továbbá, hogy a Hjt. 125/A. § és a 287. § (2) bekezdése alapján a honvédelmi miniszter nem hozhat olyan tartalmú rendeletet, melyben az állomány bármely tagjától a békefenntartó műveletekben való részvétel időtartamára járó devizaellátmányt megvonja; ehhez képest az R. 33. § (3) bekezdése megvonta a devizaellátmányt és a Hjt. alapján a nemzetközi katonai megfigyelői és szaktanácsadói feladatokat ellátók esetében alkalmazható napidíj kiegészítést állapított meg anélkül, hogy az indítványozók napidíjban részesülnének. Érvelésük szerint a honvédelmi miniszter túllépte a törvényi felhatalmazást, az R. a Hjt-vel ellentétes rendelkezéseket tartalmaz, így az már a kihirdetéskor Alkotmányba ütközött. Az Alaptörvény 17. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a Kormány tagja törvényi felhatalmazás alapján hozhat rendeletet, mely törvénnyel nem lehet ellentétes; ez a jogbiztonság elvébe, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe is ütközik. [Az Alaptörvény 17. cikkének megjelölése egyértelmű elírás, az indítvány tartalmilag a 18. cikk (3) bekezdését idézi.] Bár az indítványozók másodlagos kérelmükkel kapcsolatban az Abtv. 28. § (1) bekezdését jelölték meg, az Alkotmánybíróság az indítványnak ezt a részét annak tartalma szerint, az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti indítványként bírálta el.
[22]    3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi – formai és tartalmi – feltételeknek; különösen az Abtv. 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket vizsgálja [Abtv. 56. § (2) bekezdés]. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett, az indítványozók érintettek és a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítették.
[23]    3.1. Az indítvány az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdése szerinti feltételeknek formailag egészében megfelel.
[24]    Az az indítvány elem, amely az R. 33. § (3) bekezdésének az alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény II. cikkének, XV. cikk (1) és (2) bekezdésének, illetve XVII. cikk (3) bekezdésének a sérelmére alapozza, tartalmilag nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában szereplő feltételnek. Az indítványozók azt részletesen kifejtik, hogy – álláspontjuk szerint – a Kúria jogértelmezése milyen módon tartalmaz hátrányos megkülönböztetést részükre emberi méltóságuk, illetve a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételhez való joguk tekintetében, ugyanakkor a konkrét jogszabályi rendelkezésnek az alaptörvény-ellenességét külön nem indokolják, csak korábbi indokolásukra utalnak vissza. Jogszabály, jelen esetben az R. 33. § (3) bekezdése nyilvánvalóan másként valósíthat meg alaptörvény-ellenességet, mint egy bírói döntés. Önmagában az, hogy a jogszabály más juttatásokat biztosít a személyek két meghatározott, különböző köre részére (jelen esetben aszerint, hogy a külföldi pénzbeli ellátást a magyar állam vagy közvetlenül a béketámogató műveletet irányító nemzetközi szervezet biztosítja), még nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést. Az indítvány az R. 33. § (3) bekezdéshez kapcsolódóan, a hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában nem tartalmaz olyan külön indokolást, amelyet az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenesség vizsgálata során értékelni tudna.
[25]    A Hjt. 6. §-ával, illetve a Charta 21. cikkével kapcsolatos hivatkozás szintén nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető indokolást.
[26]    3.2. Mind az Abtv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja, mind a 27. § a) pontja alapján akkor lehet az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt benyújtani, ha az indítványozó Alaptörvényben biztosított joga sérül az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása miatt vagy az ügy érdemében hozott döntés következtében.
[27]    Az Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdése a Kormány tagjának rendeletalkotási jogát és ennek korlátait szabályozza. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe foglalt, elvont jogállamiság fogalom az Alkotmánybíróság eddig folytatott következetes gyakorlata szerint önmagában nem tekinthető Alaptörvényben biztosított jognak [pl. 3022/2014. (II. 11.) AB végzés]. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdés az Alaptörvény értelmezésére irányadó rendelkezés.
[28]    Az erre a három alaptörvényi rendelkezésre alapított indítványi elem a fentiekből következően nem felel meg az Abtv. 26. § (1) bekezdésének a) pontjába, illetve 27. § a) pontjába foglalt feltételnek, mivel nem Alaptörvényben biztosított jog sérelmét állítja.
[29]    3.3. Az indítványozók – a Kúria ítélete vonatkozásában – az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésének a sérelmét az emberi méltósághoz (Alaptörvény II. cikk) és a munkavállalók méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételhez való joghoz [Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdés] kapcsolódóan állították. A diszkrimináció nézetük szerint azáltal valósult meg, hogy a Kúria ügyükben az R. 33. § (3) bekezdését alkalmazta, és nem volt tekintettel az R. 33. § (1)–(2) bekezdésére.
[30]    Az, hogy az indítványozók ügyében az R. mely rendelkezését kell alkalmazni, jogalkalmazási, jogértelmezési kérdés. A Kúria részletesen megindokolta, hogy az MSA-t miért tekinti olyan komplex juttatásnak, amelynek egy része megfeleltethető a devizaellátmánynak. Ebből okszerűen következik, hogy a Kúria az indítványozók esetében az R. 33. § (3) bekezdését alkalmazta.
[31]    Az Abtv. 29. §-ából következően az Alkotmánybíróság a bírói ítéleteket kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálhatja felül, törvényességi, jogértelmezési kérdések megítélése nem tartozik a hatáskörébe. Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben, hogy az erre irányuló indítványok befogadását visszautasítja. Az Alkotmánybíróság – többek között – a 3028/2014. (II. 17.) AB végzésében részletezte ennek a jogkérdéseknek a megítélését. „[A]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; (…)}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; (…)]}.” {3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]}
[32]    Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panasz befogadását – figyelemmel az Abtv. 27. §-ára, 29. §-ára, 52. § (1b) bekezdésének e) pontjára – az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a), f) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2014. május 6.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

 

 

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

Dr. Lévay Miklós s. k.,

Dr. Salamon László s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

előadó alkotmánybíró

 

Dr. Szalay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1236/2013.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére