3260/2014. (X. 20.) AB végzés
3260/2014. (X. 20.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
2014.10.20.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
1. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvénynek – az 52. §-a által megállapított – 34. § (1) bekezdése alkalmazhatóságának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvénynek a 2013. július 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és alkalmazhatóságának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 7.Pk.60.345/2010/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó egyház a Fővárosi Törvényszéknél 2013. február 6-án, illetve az Alkotmánybíróságnál 2013. február 8-án benyújtott alkotmányjogi panaszában az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése alapján a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) 7. § (1) és (4) bekezdése, 14. §-a, 33–35. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését; továbbá az Abtv. 27. §-a alapján a Fővárosi Törvényszék 7.Pk.60.345/2010/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta.
[2] A Fővárosi Törvényszék által továbbított indítvány 2013. március 22-én érkezett meg az Alkotmánybíróságra. Az indítvány benyújtása és a Fővárosi Törvényszék általi továbbítása közötti időszakban az Alkotmánybíróság az Ehtv.-nek az indítvánnyal érintett egyes rendelkezései megsemmisítéséről a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) döntött. A vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ehtvmód.) 2013. augusztus 1-jei, illetve szeptember 1-jei hatállyal módosította az Ehtv.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezéseit, valamint a törvény több, folyamatban lévő, illetve befejezett ügyekre vonatkozó átmeneti rendelkezését is. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítvány kiegészítésére hívta fel az indítványozót.
[4] A támadott bírói döntés az Ehtv.-nek a 2012. november 8-án hatályos 34. § (1) bekezdésére, illetve 35. § (3) bekezdésére hivatkozott, amelyet utóbb részben az Abh. megsemmisített, részben az Ehtvmód. módosított, ezért az ezek vonatkozásában fenntartott – megsemmisítésre irányuló – indítványokat az Alkotmánybíróság az egyedi ügyben történő alkalmazhatóság kizárására, illetve alaptörvény-ellenesség megállapítására és alkalmazhatóság kizárására irányuló indítványként bírálta el.
[5] Az indítványozó a kiegészített indítványban az eljárás megindítását a következőkkel indokolta: az indítványozó 2010. július 6. óta nyilvántartásba vett egyházként működött. Az indítványozó 2012. február 29-ig nem nyilatkozott az Ehtv. akkor hatályos 35. §-a szerint továbbműködési szándékáról, ezért a Fővárosi Törvényszék a támadott végzésben – állítása szerint – elrendelte kényszer-végelszámolását. Az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényege az indítványozó szerint egyrészt az volt, hogy elveszítette a korábbi egyházi jogállását, másrészt a kényszer-végelszámolás keretében jogutód nélküli megszüntetését is elrendelte a bíróság. Bár az egyházi státusz nem feltétele a vallás kollektív gyakorlásának, de mindenképpen része a vallásszabadság kollektív oldalának. A támadott bírósági végzés következtében az adott vallási csoport tagjai nem gyakorolhatják a vallásszabadság alapvető jogát intézményesen, szervezeti formában. Az indítványozó szerint a törvény támadott rendelkezései az előbbiek miatt az Alaptörvény VII. cikkét és XXVIII. cikk (7) bekezdését sértik.
[6] Az indítvány szerint a támadott bírói döntés azért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel, mert annak alapját alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezések adják. (A bíróság a végzés végrehajtását az alkotmányjogi panasz benyújtására tekintettel az indítványozó kérelmére utóbb felfüggesztette.)
[7] 3. Az Abtv. 56. § (1)–(2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról; ennek keretében megvizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[8] 3.1. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján akkor fordulhat alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be.
[9] Az Abtv. 27. § alapján az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet az ügy érdemében hozott vagy a bírósági eljárást befejező egyéb alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben fordulhat alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, ha a döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.
[10] Az Alkotmányjogi panasz benyújtásának mindkét esetben feltétele, hogy az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[11] 3.2. Az Ehtv.-nek az 52. §-a által megállapított 34. § (1) bekezdése szerint a törvény mellékletében meghatározott egyházak és azok vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesületnek minősül.
[12] Az Ehtv. 2013. július 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdés b) pontja alapján a bíróság a szervezetet a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 2012. február 29-én hatályos 116. § (3)–(6) bekezdésének, 117. §-ának és 118. §-ának alkalmazásával kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, ha a szervezet 2012. február 29-éig a továbbműködéséről nem vagy nemlegesen nyilatkozott.
[13] Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) 2014. március 14-ig hatályos 9. § (1) bekezdése szintén úgy rendelkezik, hogy a civil szervezet végelszámolására – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a Ctv. rendelkezéseit, kényszer-végelszámolására a Ctv. 2012. február 29-én hatályos 116. § (3)–(6) bekezdését, 117. §-át és 118. §-át a Civil tv.-ben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.
[14] A Ctv. 116. § (6) bekezdése alapján a kényszer-végelszámolásra a törvény végelszámolásról szóló VIII. fejezetének szabályait – a kényszer-végelszámolásról szóló 7. címben foglalt eltérésekkel – kell alkalmazni.
[15] A Ctv. 116. § (3), (4) és (6) bekezdésének, 117. § (3) bekezdésének, 101. § (1) bekezdésének, 102. § (1) és (2) bekezdésének, 62. § (1) bekezdésének, valamint a Civil tv. 9. § (1) és (3) bekezdésének együttes értelmezése alapján a bíróság a kényszer-végelszámolás elrendeléséről végzést hoz, amelyben fel kell tüntetni a végelszámolás kezdő időpontját, a végelszámoló nevét és lakóhelyét (ha a végelszámoló nem természetes személy, akkor a cégnevét, a székhelyét, a cégjegyzékszámát és a megbízásából eljáró természetes személy nevét és lakóhelyét), a civil szervezet ügyintéző és képviseleti szerve jogviszonyának megszűnését, valamint a hitelezőknek szóló felhívást, hogy követeléseiket a közzétételtől számított negyven napon belül a végelszámolónak jelentsék be. A végzés közzétételéről a bíróság a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott országos névjegyzék útján gondoskodik. A végelszámolás elrendelésekor a nyilvántartásban a „v.a.” toldatot fel kell tüntetni. A kényszer-végelszámolás jogerős elrendelésével összefüggő változásokat a bíróság hivatalból jegyzi be és teszi közzé.
[16] A kényszer-végelszámolás során a szervezet legfőbb szerve nem dönthet a szervezetnek a végelszámolási eljárás alatti működtetéséről, illetve a végelszámolási eljárás megszüntetéséről. A végelszámolás kezdő időpontját követően a szervezet szervei nem hozhatnak a végelszámolás céljával ellentétes döntéseket. Főszabályként a bíróság sem dönthet a jogerősen elrendelt kényszer-végelszámolás megszüntetéséről. A kényszer-végelszámolási eljárás lefolytatása után pedig a szervezet nyilvántartásból való törlésének van helye.
[17] 3.3. Az Alkotmánybíróságnak a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) összegzett joggyakorlata szerint „a hitgyakorlás, általában a hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye az intézményesült egyház (vallási közösség). Ezért a vallásszabadsághoz való jog speciális területét képezi a vallásszabadság és annak intézményesített formában történő közösségi gyakorlása.” {Abh., Indokolás [126]; Abh2., Indokolás [38]} Az Alaptörvény „VII. cikk (2) bekezdése […] azt biztosítja, hogy az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából – az egyesülési jog alapján létrehozható szervezeti formák mellett – szabad elhatározásuk szerint, alanyi jogon igénybe vehetik az állami jog által »vallási közösség«-ként meghatározott jogi formát is.” {Abh2., Indokolás [40]} Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy „[e]gy vallási csoport számára a »vallási közösség« jogállás […] olyan lényeges jogosultság, amely szorosan összefügg a vallásszabadsághoz való joggal” {Abh2., Indokolás [47]}; a jogi személyként való folyamatos működés lehetősége ehhez képest még alapvetőbb követelményként értékelhető.
[18] Mivel a kényszer-végelszámolási eljárás a vallási közösség működését önmagában is korlátozza, végső soron pedig annak jogutód nélküli megszűnését eredményezi, a kényszer-végelszámolási eljárás megindulása a vallási közösség (és tagjai) vallásszabadsághoz való jogát hátrányosan érinti, ezért a kényszer-végelszámolást elrendelő bírósági végzéssel, illetve az abban alkalmazott jogszabályokkal szemben – a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek kimerítése után és az egyéb törvényi feltételek teljesítése esetén – alkotmányjogi panasz indítvány benyújtásának lehet helye.
[19] 3.4. A jelen ügyben támadott végzésben a bíróság az indítványozót nyilvántartási ügyében arról tájékoztatta, hogy kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, továbbá felhívta a szervezet képviselőjét a szervezet adószámának bejelentésére és a végelszámolói (összeférhetetlenségi és kizáró körülményekről tett) nyilatkozat benyújtására. A bíróság a végzésben azt is jelezte, hogy amennyiben a szervezet jelenlegi képviselője a végelszámolói megbízást nem kívánja, illetve kellő alapos indokkal nem tudja visszautasítani, annyiban őt rendeli ki végelszámolónak; ellenkező esetben más személy (további javaslat hiányában felszámoló szervezet) kirendeléséről dönt.
[20] Az Alkotmánybíróság a támadott végzés és a vonatkozó törvényi szabályok tartalmi összevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a támadott végzés nem a kényszer-végelszámolás elrendeléséről szóló végzés ezért önmagában lényegesen nem befolyásolta az indítványozó helyzetét, jogait, így ez alapján az Alaptörvényben biztosított hivatkozott jogának sérelme sem következhetett be.
[21] Az Alkotmánybíróság az előbbiek mellett megállapította, hogy a bíróságnak az ügyben hozott támadott végzése – a fenti okokból – nem minősül az ügy érdemében hozott döntésnek, és az eljárást befejező egyéb döntésnek sem tekinthető, ezért az indítvány ebben az elemében az Abtv. 27. §-ába foglalt további feltételt sem teljesíti.
[22] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány a befogadhatóság törvényben előírt tartalmi feltételeinek – sem a végzést, sem az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket támadó elemét tekintve – nem felel meg, ezért azt az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja, illetve h) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Budapest, 2014. október 14.
Dr. Stumpf István s. k., |
||||||
tanácsvezető, |
||||||
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Pokol Béla s. k., |
Dr. Szívós Mária s. k., |
|||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||
|
||||||
Dr. Varga Zs. András s. k., |
||||||
alkotmánybíró |
||||||
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/202/2013.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás