21/2015. (VI. 18.) AB határozat
21/2015. (VI. 18.) AB határozat
a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 2013. március 1. és 2013. december 31. között hatályos 62. § (5) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és folyamatban lévő perben történő alkalmazásának kizárásáról
2015.06.18.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése a 2013. március 1. napja és 2013. december 31. napja közötti időszakban a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 52. § (2) bekezdésébe ütköző szabályt tartalmazott, ezért alaptörvény-ellenes volt.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezés a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő 12.K.27.418/2014. számú perben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
I n d o k o l á s
I.
[1] A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája – a közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló 12.K.27.418/2014. számú per felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdése alapján egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2013. március 1. napja és 2014. december 11. napja között hatályos 62. § (5) bekezdésével összefüggésben.
[2] A bírói kezdeményezésre okot adó ügyben a szolgáltató a bekötési vízmérő és a mellékvízmérők különbözetét a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) alapján a társasházzal mint a bekötési vízmérő szerinti fogyasztóval kívánta megfizettetni, a Vksztv. 52. § (2) bekezdése szerint ugyanis a „bekötési vízmérő és a mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított különbözetet a bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak”. A fogyasztóvédelmi felügyelőség 2013. december 12-én kelt határozata szerint mindazonáltal a Korm. rendelet alapján a különbözet mégsem számlázható ki a társasháznak. A Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése ugyanis lényegében kivételt engedett az idézett törvényi főszabály alól, amikor úgy rendelkezett, hogy az „nem vonatkozik arra az esetre, ahol a bekötési vízmérő mellett az elkülönített vízhasználatok kizárólag hitelesített vízmérőkkel rendelkeznek”. A bírósági eljárás a szolgáltatónak az elsőfokú döntést helybenhagyó másodfokú határozat ellen benyújtott keresete alapján indult.
[3] A Vksztv. 2014. január 1. napjával módosult: a jogalkotó egy új (2a) bekezdést illesztett az 52. §-ba, mely már lehetővé tette, hogy a víziközmű-szolgáltatási díj elszámolásának alapja – bizonyos feltételek esetében – a főszabálytól eltérően a mellékvízmérőkön mért fogyasztás legyen. Ugyanakkor az indítványozó bíró hangsúlyozza, hogy a szóban forgó időszakban („a vizsgálat alá vont számlázási gyakorlat tanúsítására [...] a 2013-as év folyamán került sor”) a Korm. rendelet még „úgy tartalmazta főszabálytól való eltérés esetének a szabályozását, hogy a törvény ilyen eltérést nem engedélyezett”.
[4] A bíró szerint tehát a Korm. rendelet (egyébként 2014. december 11. napjáig hatályban volt) 62. § (5) bekezdése a 2013. december 31. napjáig terjedő időszakban – tehát a törvény kifejezett módosításáig – a Vksztv. 52. § (2) bekezdésébe ütköző rendelkezést tartalmazott, ezzel megsértve az Alaptörvény 15. § (4) bekezdését (mely szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes).
[5] A bírói kezdeményezés utal a 3011/2014. (II. 11.) AB határozatra is, mely ugyanezzel a problémával foglalkozott, de polgári perben előterjesztett bírói kezdeményezés alapján. Az indítványt elutasító döntését az Alkotmánybíróság akkor arra alapította, hogy mivel „a bírói kezdeményezés szerint alkalmazásra kerülő kormányrendelet már a törvénnyel – annak módosítása következtében – nem ellentétes, a kormányrendelet a kezdeményezésben hivatkozott okokra alapítva nem alaptörvény-ellenes” {Indokolás [16]}. Jelen ügy indítványozó bírója szerint ez az érvelés is azt támasztja alá, hogy a jogszabályi ellentét korábban – az általa megjelölt időszakban – fennállt.
II.
[6] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezése:
„15. cikk (4) A Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes.”
[7] 2.1. A Vksztv. érintett – 2013. december 31. napjáig hatályos – rendelkezései:
„52. § (1) Közműves ivóvízellátás esetében az elszámolás a bekötési vízmérő mérési adatain alapul.
(2) A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított különbözetet a bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak.”
[8] 2.2. A Vksztv. érintett – 2014. január 1. napjától hatályos – rendelkezései:
„52. § (1) Közműves ivóvízellátás esetében az elszámolás a bekötési vízmérő mérési adatain alapul.
(2) A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők mérési különbözeteként megállapított vízfogyasztás utáni víziközmű-szolgáltatási díjat a bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak.
(2a) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérően a víziközmű-szolgáltatási díj elszámolásának alapja a mellékvízmérőkön mért fogyasztás, ha
a) a bekötési vízmérő mellett az elkülönített vízhasználók elkülönített vízhasználati helye és más vízvételi helyek kizárólag hiteles, plombával vagy záró bélyeggel ellátott mellékvízmérőkkel és hatályos mellékszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, és
b) a mellékvízmérőkön és a bekötési vízmérőn mért fogyasztási adatok, valamint a helyszíni ellenőrzés alapján a csatlakozó hálózati szakaszon a karbantartás elmaradására visszavezethető vízveszteség vagy az elszámolatlan vízvétel lehetősége kizárható.”
[9] 3. A Korm. rendelet érintett – 2013. március 1. napja és 2014. december 11. napja között hatályos rendelkezései:
„62. § (4) Az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irányadó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözet esetén a bekötési vízmérő szerinti felhasználó köteles a fogyasztási különbözetet a víziközmű-szolgáltatónak megfizetni.
(5) A (4) bekezdés nem vonatkozik arra az esetre, ahol a bekötési vízmérő mellett az elkülönített vízhasználatok kizárólag hitelesített vízmérőkkel rendelkeznek.”
III.
[10] A bírói kezdeményezés megalapozott.
[11] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítvány megfelel-e az Abtv.-ben írt formai és tartalmi feltételeknek.
[12] Megállapítható volt, hogy a kérelem a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek eleget tesz. A kérelem a) tartalmazza azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza [Abtv. 25. § (1) bekezdés]; b) az eljárás megindításának indokait [alaptörvény-ellenesnek tartott jogszabályi rendelkezés folyamatban lévő egyedi ügy elbírálása során történő alkalmazása]; c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezést [Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése a 2013. március 1. napjától 2013. december 31. napjáig terjedő időszakban]; d) az Alaptörvény megsértett rendelkezését [15. cikk (4) bekezdés]; indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével, valamint kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a megjelölt törvényi szakaszok alaptörvény-ellenességét (a bíró a támadott jogszabályi rendelkezés hatályon kívül helyezésére tekintettel annak megsemmisítését nem kérte).
[13] A Korm. rendelet támadott 62. § (5) bekezdése – a § 2014. december 11-ei hatállyal történő újraszabályozása miatt – jelenleg már nincs hatályban. Nincs eljárásjogi akadálya azonban annak, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 41. § (3) bekezdése alapján a jogalkotó által hatályon kívül helyezett norma alaptörvény-ellenességét megvizsgálja, ha azt konkrét esetben – folyamatban lévő bírósági eljárásban – még alkalmazni kellene.
[14] A bíró egyértelműen állította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezést [a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdését] alkalmaznia kellene („az anyagi jogviszonyokat a megvalósításuk időszakában hatályos anyagi jogszabályok alapján kell megítélni” – szól az érvelés), és saját eljárását felfüggesztve fordult az Alkotmánybírósághoz, tehát az Abtv. 25. § (1) bekezdésében írt feltételek is teljesülnek.
[15] A 3011/2014. (II. 11.) AB határozatra figyelemmel az indítvánnyal összefüggésben szükségessé vált annak mérlegelése is, hogy az ügy az Abtv. 31. §-a alapján nem minősül-e res iudicatának, ítélt dolognak. A korábbi ügyben a jelen üggyel megegyező volt a támadott jogszabályi rendelkezés és az alkotmányjogi probléma
[a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdésének a Vksztv. 52. § (2) bekezdésével való összhangja], azonban akkor polgári perről volt szó, melyben a későbbi jogszabály-módosításnak jelentősége volt. Mivel az indítvány elbírálásának időpontjában a bírói kezdeményezésre okot adó jogszabályi állapot már nem állt fenn, az Alkotmánybíróság a kérelmet érdemi határozattal elutasította. Az Abtv. 31. § (1) bekezdése értelmében érdemi alkotmánybírósági döntés esetében is helye van azonban eljárásnak, ha a „körülmények alapvetően megváltoztak”, illetve jelen ügyben annak is jelentősége van, hogy közigazgatási perről van szó: a bíróságnak egy 2013-ban keletkezett tényállás alapján hozott hatósági határozat jogszabályszerűségét kell elbírálnia, kifejezetten a tényállás keletkezésének az időpontjában hatályos jogszabályi környezet alapján. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy res iudicata megállapításának nincs helye.
[a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdésének a Vksztv. 52. § (2) bekezdésével való összhangja], azonban akkor polgári perről volt szó, melyben a későbbi jogszabály-módosításnak jelentősége volt. Mivel az indítvány elbírálásának időpontjában a bírói kezdeményezésre okot adó jogszabályi állapot már nem állt fenn, az Alkotmánybíróság a kérelmet érdemi határozattal elutasította. Az Abtv. 31. § (1) bekezdése értelmében érdemi alkotmánybírósági döntés esetében is helye van azonban eljárásnak, ha a „körülmények alapvetően megváltoztak”, illetve jelen ügyben annak is jelentősége van, hogy közigazgatási perről van szó: a bíróságnak egy 2013-ban keletkezett tényállás alapján hozott hatósági határozat jogszabályszerűségét kell elbírálnia, kifejezetten a tényállás keletkezésének az időpontjában hatályos jogszabályi környezet alapján. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy res iudicata megállapításának nincs helye.
[16] A bírói kezdeményezést mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alábbiak szerint érdemben bírálta el.
[17] 2. Az érintett – törvényi és végrehajtási rendeletbe foglalt – szabályozási környezetet áttekintve a következők állapíthatók meg.
[18] 2.1. A Vksztv. 52. § (1)–(2) bekezdése alapján az ivóvíz-fogyasztás elszámolása a bekötési vízmérő mérési adatain alapul, és ha a bekötési vízmérő és a mellékvízmérők között mérési különbözet áll fenn, azt a bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak [megjegyzendő: Vksztv. 52. § (2) bekezdésének szövege 2014. január 1-jétől módosult, a szabályozási tartalom azonban nem változott]. 2013. december 31-ig a törvény ebben a tekintetben egyéb szabályokat, kivételeket nem állapított meg.
[19] 2014. január 1. napjától az idézett §-ba beiktatásra került a (2a) bekezdés [lásd az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi CCXXVII. törvény 21. § (2) bekezdés], mely kivételként rögzítette, hogy a szolgáltatási díj elszámolásának alapja a mellékvízmérőkön mért fogyasztás is lehet, s meghatározta e kivétel alkalmazásának konkrét feltételeit is [hitelesített mellékvízmérők és mellékszolgáltatási szerződés megléte, vízveszteség vagy elszámolatlan vízvétel lehetőségének kizártsága, lásd részletesen Vksztv. 52. § (2a) bekezdés a)–b) pontjai].
[20] 2.2. A Vksztv. végrehajtási rendeleteként megalkotott Korm. rendelet 2013. március 1. napja (tehát a rendelet hatálybalépése) és 2014. december 11. napja között hatályos 62. § (4) bekezdése lényegében megismételte a törvényi főszabályt, amikor kimondta, hogy „[a]z ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irányadó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözet esetén a bekötési vízmérő szerinti felhasználó köteles a fogyasztási különbözetet a víziközmű-szolgáltatónak megfizetni.” Ugyanakkor az (5) bekezdés szerint ez „nem vonatkozik arra az esetre, ahol a bekötési vízmérő mellett az elkülönített vízhasználatok kizárólag hitelesített vízmérőkkel rendelkeznek”. Ez a Korm. rendelet által meghatározott eset azt jelentette, hogy hitelesített mellékvízmérők használata esetében – a Vksztv.-ben foglaltak ellenére – a bekötési vízmérő szerinti felhasználót nem lehetett a mellékmérők és a bekötési mérő között fennálló esetleges mérési (fogyasztási) különbözet megfizetésére kötelezni.
[21] A Vksztv. 2014. január 1-jei hatállyal történt módosítása után a Korm. rendelet módosítására is sor került
2014. december 11-ei hatállyal [lásd 292/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról, 12. §]. Ennek nyomán a Korm. rendeletnek a vízmérésről szóló teljes alcíme újraszabályozásra került, és jogalkotó az
(5)–(12) bekezdésben helyezte el a Vksztv. 52. § (2a) bekezdése szerinti elszámolás mint kivételes eset végrehajtásának részletes szabályait. E körben a Korm. rendelet kifejezetten hivatkozik is a Vksztv. 52. § (2a) bekezdésére.
2014. december 11-ei hatállyal [lásd 292/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról, 12. §]. Ennek nyomán a Korm. rendeletnek a vízmérésről szóló teljes alcíme újraszabályozásra került, és jogalkotó az
(5)–(12) bekezdésben helyezte el a Vksztv. 52. § (2a) bekezdése szerinti elszámolás mint kivételes eset végrehajtásának részletes szabályait. E körben a Korm. rendelet kifejezetten hivatkozik is a Vksztv. 52. § (2a) bekezdésére.
[22] 3. A Vksztv. és a Korm. rendelet előírásainak áttekintése után az Alkotmánybíróság a jogszabályi rendelkezések egymáshoz való viszonyát illetően a következőket állapította meg.
[23] A Vksztv. 2013. december 31-ig hatályos, kivételt meg nem engedő, kifejezett szabálya szerint a hitelesített mellékvízmérők szerinti összesített fogyasztás és a bekötési vízmérő szerinti fogyasztás közötti különbözetet egyértelműen a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó volt köteles megfizetni. Ugyanakkor a Korm. rendelet alapján ezt a szolgáltató mégsem számlázhatta ki a bekötési vízmérő szerinti fogyasztónak.
[24] A Korm. rendelet nyilvánvalóan abból indult ki, hogy hitelesített mellékvízmérők esetében a mellékmérők szerinti fogyasztás összege és a bekötési vízmérő szerinti fogyasztás között eltérés elvileg nem lehet. Nem számolt ugyanakkor a vízveszteség, illetve az esetleges elszámolatlan vízvétel lehetőségével, ami – ahogyan azt a jelen ügyben előterjesztett bírói kezdeményezésre okot adó ügy is igazolja, illetve erre enged következtetni a Vksztv. későbbi újraszabályozása is [lásd 52. § (2a) bekezdés] – reális lehetőség. A Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése az Alkotmánybíróság megítélése szerint ebből következően nem pusztán egy végrehajtási szabályt állapított meg, hanem – 2014. január 1. napja előtt – a Vksztv. előírása alóli kifejezett kivételként funkcionált.
[25] Mindez azt jelentette, hogy a vizsgált időszakban a két jogszabályból nyilvánvalóan ellentétes következtetés volt levonható arra nézve, hogy ilyen esetben kinek kell megfizetnie az esetleges többletfogyasztást: a Vksztv. 52. § (2) bekezdése szerint egyértelműen a bekötési vízmérő szerinti fogyasztónak, a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése szerint viszont – mivel ezt a Vksztv.-vel ellentétesen kizárta – egyértelműen a szolgáltatónak.
[26] Az Alkotmánybíróság ezért a bírói kezdeményezésnek helyt adva megállapította: a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése a 2013. március 1. napja és 2013. december 31. napja közötti időszakban – megsértve az Alaptörvény 15. cikk (4) bekezdését – a Vksztv. 52. § (2) bekezdésébe ütköző szabályt tartalmazott, ezért alaptörvény-ellenes volt.
[27] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezés – figyelemmel az Abtv. 45. § (2) bekezdésére – a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő 12.K.27.418/2014. számú perben nem alkalmazható.
[28] 4. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján – az ügy társadalmi jelentőségére tekintettel – elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
Alkotmánybírósági ügyszám: III/531/2015.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás