3173/2015. (IX. 23.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2015.09.23.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Salamon László, dr. Stumpf István és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.V.35.534/2013/15. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 1.Kf.649.889/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével és 26. cikk (1) bekezdésével összefüggésben visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján a Kúria Kfv.V.35.534/2013/15. számú – részére 2014. július 7-én kézbesített – ítélete és a Fővárosi Törvényszék 1.Kf.649.889/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be 2014. szeptember 5-én.

[2] 2.1. A megelőző peres eljárásban megállapított tényállás szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: PSZÁF) 2010. december 16-án értesítette az indítványozót, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Psztv. I.) 41. §-a alapján felügyeleti ellenőrzést folytat az indítványozónál, amelynek kezdő napja 2011. január 10-e.

[3] 2.2. A PSZÁF az ellenőrzési eljárást 2011. július 7-én zárta le. Ezen a napon meghozott határozatát (a továbbiakban: alaphatározat) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény (a továbbiakban: Psztv. II.) rendelkezéseire alapította. A PSZÁF határozatának indokolásában megállapította, hogy az indítványozó megsértette a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 12. §-át, 40. § (1)–(2) bekezdését, 45. § (2) bekezdését, 60. § (1) bekezdését, 79–81. §-át, 95. § (1) bekezdés a) és b) pontját, 110. § (3) bekezdését.

[4] 2.3. Az indítványozó az alaphatározatot keresettel megtámadta a bíróságon.

[5] 2.4. A PSZÁF 2011. július 20-án újabb határozatot hozott (a továbbiakban: módosító határozat). Ebben megállapította, hogy a felügyeleti ellenőrzés 2011. január 1-je előtt indult, ezért az alaphatározatot tévesen alapította a Psztv. II. rendelkezéseire. Megállapította, hogy az ügy érdemére kiható szabálysértést csupán az alaphatározat egyik kötelezése valósított meg, mert erre a Psztv. I. alapján nem kerülhetett volna sor. Erre tekintettel e rendelkezést és annak indokolását a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 97. § (3) bekezdés a) pontja és 114. §-a alapján módosította; egyebekben a tévesen megjelölt jogszabályhelyeket a Psztv. I. megfelelő rendelkezéseire kijavította. A módosító határozat indokolásában utalt arra, hogy a módosított rendelkezés mellett szükségtelen volt az alaphatározat egyéb rendelkezésének a megváltoztatása, mert a Psztv. II. valamennyi, az eljárásban vizsgált lényeges rendelkezését a Psztv. I.-ből azonos tartalommal vette át.

[6] 2.5. Az indítványozó a módosító határozattal módosított alaphatározatot (a továbbiakban együtt: határozat) is megtámadta keresettel. Álláspontja szerint az alaphatározat fenti módosítása nem orvosolta – egyebek mellett – a Psztv. I. 41. § (1) bekezdésének megsértését, ugyanis e rendelkezést az új szabályozás (Psztv. II. 53. §) nem a régi tartalommal vette át, hiszen a Psztv. II. 53. §-ában nincs utalás a Psztv. I. 48/A. §-ával összefüggő korlátozásra. Ebből következően a PSZÁF nem vizsgálhatta volna az indítványozónak a Bszt. rendelkezésein alapuló, a fogyasztókkal szemben tanúsítandó magatartásra vonatkozó szabályait, mert azt csak egy másik – a fogyasztóvédelmi – eljárás keretében tehette volna meg.

[7] 2.6. Az elsőfokú bíróság a 2011. szeptember 19-én meghozott ítéletét a másodfokú bíróság 2012. január 18-án meghozott végzésével hatályon kívül helyezte, és e bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

[8] 2.7. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a 2012. április 11-én meghozott ítéletével a határozat egyes rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és a PSZÁF-et ebben a körben új eljárásra kötelezte. A keresetet ezt meghaladóan elutasította.

[9] 2.8. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be. Ezek alapján a másodfokú bíróság a 2013. május 9-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította.

[10] Indokolásában utalt arra, hogy az alkalmazandó jog helytelen megválasztása általában nagyon súlyos hiba, ám pusztán ez a körülmény nem feltétlenül, nem automatikusan ad okot a határozat hatályon kívül helyezésére. Rámutatott, hogy a Psztv. I. 41. § (4) bekezdése értelmében a felügyeleti ellenőrzés lehet átfogó ellenőrzés, célvizsgálat vagy témavizsgálat. Az adott esetben a PSZÁF átfogó vizsgálatot folytatott le, amelynek lényege a pénzügyi szervezet általános, mindenre kiterjedő vizsgálata. Abban az esetben, ha – az indítványozó érvelésének megfelelően – ennek keretében nem lehetne vizsgálni a fogyasztókat is érintő pénzintézeti tevékenységet, az eljárás lényege veszne el. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Psztv. 41. §-ának többoldalú jogértelmezéséből az következik: az átfogó ellenőrzés keretében a PSZÁF a pénzügyi szervezet teljes, azaz a fogyasztóvédelmi jellegű tevékenységét is ellenőrizheti, míg a fogyasztóvédelmi eljárás kizárólag a fogyasztókkal szembeni kötelezettségek megtartására vonatkozik.

[11] 2.9. Az indítványozó felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

[12] A Kúria rámutatott, hogy a fogyasztóvédelmi eljárás jogintézményének létezése nem zárta ki, hogy a PSZÁF ellenőrizze az ágazati törvények szabályainak megalapozottságát, mert feladatkörébe a felügyeleti intézmények rendszerszintű megfelelőségének ellenőrzése tartozott. A PSZÁF ezért nem a konkrét fogyasztókkal szemben tanúsított magatartást, hanem működési, tevékenységi szabályok általános megtartottságát vizsgálta, amely kapcsán hatásköre egyértelműen fennállt.

[13] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy a támadott ítéletek folytán sérül az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapvető joga (tisztességes eljárás követelménye), továbbá az Alaptörvény 26. cikkéből „levezethető” joga.

[14] Álláspontja szerint a tisztességes eljárás követelményének – mind a hatósági eljárásban, mind a peres eljárásban – abszolút minimuma, hogy a hatóság eljárását olyan jogszabály alapján folytassa le, amely az adott ügyben alkalmazandó. Kifejtette, hogy szerinte az adott ügyben érintett két jogszabály (a Psztv. I. és a Psztv. II.) lényegesen eltérő módon határozta meg a perbeli felügyeleti ellenőrzés eljárási határait (pl. a fogyasztóvédelmi rendelkezések kapcsán) és alapvetően más szankciórendszert alkalmazott a mulasztásos jellegű jogsértésekre.

[15] Rámutatott, hogy az eljárás egyik alapvető kérdése, hogy a perben vizsgált hatósági eljárástípusban a hatóság jogszerűen vizsgálhatta és szankcionálhatta-e a fogyasztókkal szembeni kötelezettséget megállapító rendelkezések betartását. Szerinte a Psztv. I. 41. § (1) bekezdés második mondatának az a helyes értelme, hogy a jogalkotó a fő feladatköröket (fogyasztóvédelem, piacfelügyelet stb.) a felügyeleti eljárások szintjén is el kívánta határolni egymástól. Nézete szerint ennek ésszerű indoka, hogy az eljárásokban különbözik – egyebek mellett – a vizsgálat jellege, módja, határideje, szankciórendszere.

[16] Hivatkozással a 4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozatra, és a Legfelsőbb Bíróság BH 1994.566 szám alatt közzétett eseti döntésére, rámutatott, hogy a magyar ítélkezési gyakorlatban irányadó elv szerint egy törvény vélt vagy valós hiányosságát kiterjesztő – contra legem – jogértelmezéssel nem lehet pótolni. Álláspontja szerint az eljárt bíróságoknak a Psztv. I. 41. § (1) bekezdés második mondatához kapcsolódó jogértelmezése ilyen contra legem értelmezés, ezért az valójában „az írott joggal szembeni bírói jogalkotás”. Ez pedig sérti az Alaptörvény 26. cikkét, amely szerint a bírák a törvénynek alárendelve járnak el.

[17] 4. Az indítványozó – hiánypótlási felhívást követően – az alkotmányjogi panaszát határidőben kiegészítette. Ebben továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az Alaptörvény 26. cikkében foglalt elv a bírói eljárásban résztvevő állampolgár oldalán jogosultságként, vagyis Alaptörvényben biztosított jogként jelenik meg. Érvelésének alátámasztására hivatkozott a 33/2012. (VII. 17.) AB határozat egyik különvéleményében foglaltakra, továbbá a 19/1999. (VI. 25.) AB határozatra, és erre alapítottan kifejtette: a bírák törvényi alávetettségének az a funkciója, hogy az állampolgárt megvédje a bírói önkénytől.

[18] Az indokolásában kifejtett érveket azzal összegezte: az adott ügy kapcsán „[f]elvetődik, hogy egyes bírák az Alkotmánybíróság »élő jogot« tisztelő […] hozzáállására apellálva, úgy próbálnak meg mentesülni az AB érdemi alkotmányos kontrollja alól, hogy a legkirívóbb jogsértéseiket is jogértelmezésnek állítják be, arra alapozva, hogy az Alkotmánybíróság a jogértelmezési (felülértelmezési) tevékenységtől a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése óta is igyekszik bizonyos távolságot tartani”.

II.

[19] 1. Az Alaptörvény indítványban felhívott rendelkezései:

„XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”

„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”

„26. cikk (1) A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.”

[20] 2. A Psztv. I. vonatkozó rendelkezései:

„41. § (1) A Felügyelet a 4. §-ban meghatározott szervezetek és személyek működésére és tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásának, továbbá a felügyeleti határozatok végrehajtásának ellenőrzése céljából ellenőrzést tart (a továbbiakban: felügyeleti ellenőrzés). Nem tartozik a felügyeleti ellenőrzés alá a 48/A. § a) és b) pontjában meghatározott rendelkezések betartásának és a fogyasztóvédelmi eljárásban hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzése.”

[21] 3. A Psztv. II. vonatkozó rendelkezése:

„53. § A Felügyelet a 4. §-ban meghatározott szervezetek és személyek működésére és tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásának, továbbá a Felügyelet által hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzése céljából ellenőrzést tart (a továbbiakban: ellenőrzési eljárás).”

III.

[22] Az Alkotmánybíróság elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai feltételeit vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy az indítványázó határidőben benyújtott alkotmányjogi panasza határozott kérelmet tartalmaz [Abtv. 30. § (1) bekezdés, 51. § (1) bekezdés, 52. § (1) bekezdés]. Az indítványozó ugyanis egyértelműen megjelölte

a) azt a törvényi rendelkezést (Abtv. 27. §), amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, és amely az indítványozó jogosultságát megalapozza;

b) az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét;

c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést [Kúria Kfv.V.35.534/2013/15. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 1.Kf.649.889/2013/5. számú ítélete];

d) az Alaptörvény általa megsértettnek vélt rendelkezéseit [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés, 26. cikk];

e) az indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel, valamint

f) a kifejezett kérelmet a bírói döntések megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés].

[23] Az indítványozó alkotmányjogi panasza ezért a befogadhatóság formai feltételeinek eleget tesz.

IV.

[24] Az Alkotmánybíróság a befogadhatóság formai feltételeinek vizsgálatát követően az alkotmányjogi panasz tartalmi követelményeit vizsgálta. Ennek során azt mérlegelte, hogy az indítvány befogadhatóságának tartalmi feltételei – így az Abtv. 27. §-a és 29. §-a szerinti feltételek – az adott ügyben fennállnak-e.

[25] Az Abtv. 27. §-a értelmében az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.

[26] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.

[27] A hivatkozott rendelkezésekhez mérten az adott ügyben az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.

[28] 1. Az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt – a bírák függetlenségére vonatkozó – alkotmányos alapelvből az adott esetben levezethető olyan alapvető jog, amely megalapozza az alkotmányjogi panasznak erre alapított előterjesztését.

[29] Az indítványozó érvelésére tekintettel az Alkotmánybíróság mindenekelőtt arra mutat rá: az Abtv. fentiekben hivatkozott 27. §-a az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltételéül határozza meg, hogy az indítványozónak az „Alaptörvényben biztosított jogának” sérelmére kell hivatkoznia. Az Alaptörvényben biztosított jogok körébe pedig nem kizárólag a „Szabadság és Felelősség” című részben foglalt alapvető jogok tartoznak, hanem – tágabb értelemben – az Alaptörvény más rendelkezéséből levezethető jogok is. Ez utóbbiak azonban csak akkor alapozhatják meg az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálhatóságát, vagyis akkor minősülnek az Abtv. 27. §-a szerint Alaptörvényben biztosított jognak, ha az alkotmányjogi panasz lényegéből fakadó egyéni jogvédelemmel összefüggésbe hozhatók. Ebből következően az Alkotmánybíróságnak az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata körében először abban kellett állást foglalnia, hogy az indítványozó által hivatkozott indokokra figyelemmel az Alaptörvény 26. cikkéből levezethető-e Alaptörvényben biztosított joga.

[30] Az Alkotmánybíróság a bírák függetlenségével kapcsolatos – a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban kifejtett szempontokra tekintettel ebben az ügyben is irányadó – álláspontját a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában fejtette ki. Eszerint „a bírói hatalom sajátossága az, hogy a másik két, »politikai« jellegű hatalmi ággal szemben állandó és semleges” (ABH 1993, 261.). „A bírói függetlenség az ítélkezésre vonatkozik” és lényege abban rejlik, hogy a bírák a törvényeket és más normákat is önállóan értelmeznek (ABH 1993, 262.). Az Alkotmánybíróság e gyakorlatát erősítette meg az 19/1999. (VI. 25.) AB határozatában. Ebben is hangsúlyozta, hogy „a bírói hatalom, amelyhez a bírói függetlenség kapcsolódik, döntően az ítélkezésben ölt testet”. A státusbeli és szervezeti garanciák is a független ítélkezéshez szükségesek. Ebből következően „[a] bírói függetlenség egyedi aspektusában […] a bíró szervezeti és státusbeli szabadságának garanciáját jelenti, annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott kötelező erejű és végrehajtható döntését mindenféle befolyástól mentesen, a törvények, illetve általában a jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg.” (ABH 1999, 150.)

[31] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában egyértelművé tette azt is, hogy a bírói függetlenséget az igazságszolgáltatás függetlenségének legfontosabb garanciájának tekinti. „A független igazságszolgáltatás pedig a jogállami működés fundamentuma. A bírói függetlenség nem alapjog, nem is a bíró kiváltsága, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja” {4/2014. (I. 30.) AB határozat, Indokolás [43]}. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor ebben az ügyben – a bírák javadalmazásával összefüggésben – elismerte: a bírói függetlenség „nemcsak igazságszolgáltatási vagy szervezési-igazgatási alapelv, hanem egyes elemeiben a bírói tisztséget viselő személy Alaptörvényben biztosított joga” {Indokolás [43]}. Egy másik ügyben megállapította azt is, hogy „[a] bírák jogállásának lényeges eleme a személyes függetlenséggel, az elmozdíthatatlansággal összefüggésben a jogviszonyuk megszűnésének a szabályozása” {33/2012. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [87]}.

[32] Az Alkotmánybíróság fentiekben bemutatott gyakorlatából következően a bírói függetlenség elsősorban a hatalommegosztással összefüggésben álló alkotmányos alapelv. Emellett azonban az Alkotmánybíróság elismerte, hogy egyes elemeiben – a bírák javadalmazásával és szolgálati jogviszonyuk megszüntetésével összefüggésben – a bírák számára biztosított jog. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatából azt azonban nem lehet levezetni, hogy a bírói függetlenség a peres eljárásban résztvevő felek alapvető joga lenne. A bírói függetlenség – még akkor is, ha egyes elemeiben a bírák részére biztosított jogként is értelmezhető – az alkotmányos államszervezet egyik központi rendező elve, amelynek célja az ítélkezés befolyásmentességének garantálása, és egyúttal annak lehetővé tétele, hogy a bíró csak a törvénynek alárendelve, a belső meggyőződése alapján tudja meghozni döntését.

[33] A fentiekben kifejtettek alapján ezért az indítványozó alaptalanul állítja, hogy az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt alkotmányos elvből levezethető volna Alaptörvényben biztosított joga. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alaptörvény 26. cikkével összefüggésben az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.

[34] 2. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott bírói döntések folytán sérül az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt alapvető joga is. Az Alaptörvénynek ez a rendelkezése azonban a közigazgatási hatósági eljárás alkotmányossági garanciáit foglalja magában, és nem a bíróság előtti peres eljárásét. Az alkotmányjogi panasszal támadott bírói döntés és az Alaptörvény e cikke között ezért nincs alkotmányjogi összefüggés. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése vonatkozásában is az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.

[35] 3. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggő részének érdemi vizsgálatával kapcsolatban a következőket állapította meg. Az indítványozó érvelése lényegében annak a kérdésnek a vizsgálatát teszi szükségessé, hogy az Alkotmánybíróságnak van-e jogköre arra, hogy felülvizsgálja a bírói döntésben foglalt jogértelmezést, vagy az indítványozó alappal állítja: a bíróságok jogértelmezés mögé rejt(het)ik a „legkirívóbb jogsértéseiket”. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az indítvány – ebben a részében – olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel, amely az Abtv. 29. §-a értelmében a befogadhatóságot megalapozza.

[36] Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben nem megalapozott.

[37] Az indítványozó álláspontja szerint az eljárt bíróságok olyan súlyos jogértelmezési hibát követtek el, amelynek folytán megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogát. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben a következőkre mutat rá.

[38] 1. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontján alapuló hatásköre annak lehetőségét teremtette meg, hogy a támadott bírói döntést alkotmányossági szempontból felülvizsgálja. Ez magában foglalja azt is, hogy az Alkotmánybíróság egyedi ügyekben felülvizsgálja a bíróság jogértelmezését. Ennek azonban szigorú korlátai vannak.

[39] A felülvizsgálat korlátait mindenekelőtt az jelöli ki, hogy a hatalommegosztás rendszerében a jogszabályok önálló, a konkrét tényállásra vonatkoztatott értelmezése a rendes bíróságok feladata (iura novit curia) {lásd: 3120/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [21]}. Az Alkotmánybíróság ezért már több korábbi – a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban kifejtettekre tekintettel ebben az ügyben is irányadó – határozatában rámutatott, hogy „[a] »jogot« végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg” [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 262.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában ugyanis a bíróságok jogértelmezése az igazságszolgáltatási tevékenységnek a része [42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 570, 571.], s így összefüggésben áll a bíróságok függetlenségével. „A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem – az Alkotmány határai és követelményei között maradó – független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget” [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 262.]. Ebből következően „[a] bírói függetlenség alapján a bíró maga dönti el, hogy a törvényt (jogszabályt) egyedi ügyben hogyan értelmezi és alkalmazza. Meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – jogszabályi rendezését a bírósági eljárás során jogszabály-értelmezéssel kell feloldani, mert – a bevett jogértelmezési módszerek alapján – a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik jogszabályi rendelkezés alkalmazásával kell eljárni” {28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [28]}.

[40] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza ezért, hogy a hatalommegosztás rendszerében a többi állami szervnek a bíróságok jogértelmezését – különösen, ha az értelmezés a Kúria határozatában jelenik meg – el kell ismernie {lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}. Ez következik a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 6. §-ából is, amely szerint „[a] bíróság határozata mindenkire kötelező”.

[41] A hatalommegosztás elvéből fakadó korlátok mellett az Alkotmánybíróság felülvizsgálati jogkörét szűkíti, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a értelmében kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálhatja a bírói döntést, mert az alkotmányjogi panaszt csak Alaptörvényben biztosított jog sérelmére lehet alapítani. Az Alkotmánybíróság ezért nem tekinthető a bírósági szervezetrendszer egyik felülbírálati fórumának, és valójában az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontján (Abtv. 27. §-án) alapuló hatásköre is – az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának védelmén keresztül – az Alaptörvény védelmét biztosítja [Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdés]. A rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések ezért önmagukban nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasz előterjesztésére. Ellenkező esetben az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna {lásd: 3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}.

[42] A fentiekből következően a bírói döntésben megjelenő jogértelmezés kizárólag akkor támadható alkotmányjogi panasszal, ha az valamely az Alaptörvényben biztosított jog sérelmére vezet {lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [15]}. Ilyen alapjogi (Alaptörvényben biztosított jogi) érintettség nélkül az Alkotmánybíróságnak nincs jogköre a bírói jogértelmezés felülvizsgálatára.

[43] 2. Az adott ügyben az indítványozó a bírói jogértelmezés hibáját a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben állította. Érvelése szerint ugyanis „a tisztességes eljáráshoz való jog minimuma, hogy az eljáró bíró alkalmazza és tiszteletben tartsa a törvényt, azaz a bíró ítélkezési tevékenységét a törvényeknek alárendelten folytassa le”. Az alkotmányjogi panaszának tartalmi vizsgálata alapján az állapítható meg: a tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét lényegében azért állítja, mert az eljáró bíróság az alkalmazandó jogi norma értelmezésének törvénysértő módszerét választotta. Ennek következtében olyan kirívó jogértelmezési hibát vétett, amely sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot.

[44] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben utal arra, hogy az Alaptörvénynek a korábbi szabályozáshoz képest új rendelkezése, amely kifejezetten megjeleníti a bíróságok számára a jogértelmezés kötelezően alkalmazandó módszereit. Eszerint „[a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak” (Alaptörvény 28. cikk). E rendelkezéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy már több esetben rámutatott: az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakból nem vezethető le Alaptörvényben biztosított jog, mert a rendelkezés egyedüli címzettjei a bíróságok {lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13], megerősítette többek között: 3231/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [7]}.

[45] Az indítványozó ugyanakkor a bírói jogértelmezés hibáját nem közvetlenül az Alaptörvény 28. cikkére alapítottan, hanem a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban állította. Az Alkotmánybíróságnak ezért azt kellett mérlegelnie: megalapozza-e az eljárás tisztességtelenségét, ha az eljáró bíróság nem az Alaptörvényben meghatározott jogértelmezési módszereket alkalmazza.

[46] 3. Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben is utal arra a következetes gyakorlatára, amely szerint az Alkotmánybíróság a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}.

[47] Emellett azonban az „Alaptörvény hatálybalépésével immáron az Alkotmánybíróság feladatai közé tartozik a bírói döntések alaptörvény-ellenességének vizsgálata is, amellyel egyidejűleg jelentkezik a tisztességes eljárás megkövetelte gyakorlati szempontok […] meghatározásának igénye is” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [29]}.

[48] Ezzel összefüggésben szükséges utalni az Alkotmánybíróságnak arra a gyakorlatára, amely szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlata segítséget nyújthat az alkotmányos – Alaptörvényben és nemzetközi egyezményben rögzített – alapvető jogok értelmezéséhez, tartalmuk és kiterjedésük meghatározásához. Az Emberi Jogok Európai Egyezményében (a továbbiakban: EJEE) biztosított jogok jelentéstartalma ugyanis az EJEB egyedi ügyekben hozott döntéseiben testesül meg, amely elősegíti az emberi jogok értelmezésének egységesen érvényesülő felfogását {4/2013. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [19]}. Az EJEB gyakorlatának figyelembevétele nem eredményezheti az Alaptörvényből le nem vezethető jog biztosítását, azonban magában foglalja az Alaptörvényben biztosított alapvető jog korlátozása megítélésekor az EJEB által biztosított védelmi szint garantálását. Az EJEB gyakorlata az alapvető jogoknak azt a minimum szintjét határozza meg, amelyet minden részes államnak biztosítania kell. Az Alkotmánybíróság azonban ettől eltérő, magasabb követelményrendszert is kialakíthat az emberi jogok (alapvető jogok) védelmére.

[49] Az Alkotmánybíróság erre alapítottan áttekintette az EJEB-nek az adott ügyben felmerült kérdéssel kapcsolatba hozható gyakorlatát.

[50] Az EJEE 6. cikk (1) bekezdése mindenkinek jogot biztosít arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az EJEB a bírói döntések tartalmával összefüggésben jellemzően azt hangsúlyozza, hogy valamennyi demokratikus jogállamban elvárható az objektivitás és az átláthatóság, ami egyfelől elejét veszi az önkényes hatósági és bírósági döntéshozatalnak, másrészről erősíti a bírósági döntéshozatalba vetett közbizalmat, és a bírói döntések tekintélyét [Taxquet kontra Belgium (926/05); 2010. november 16.].

[51] Az EJEB a bíróságok jogértelmezésével összefüggő ügyekben a jogértelmezés állított hibáját kizárólag akkor vizsgálja, hogy ha az a tisztességes eljárás más részjogosítványával {például: nyilvános tárgyaláshoz való jog [Ryabykh kontra Oroszország (52854/99), 2003. július 24.}, vagy a bíróságok kiszámítható, egységes értelmezésen alapuló joggyakorlatának hiányával [Beian kontra Románia (30658/05), 2007. december 6.] összefüggésben eredményezi a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét.

[52] Ez utóbbi ügyben kifejtett állásponttal hasonlóságot mutat az Alkotmánybíróságnak az a gyakorlata, miszerint egy szabályozás felülírása, kitágítása a bíróságok részéről már nem jogértelmezési, hanem contra legem jogalkalmazási – tulajdonképpen jogalkotási – tevékenységet jelent, ami felveti a bíróságok törvényeknek való alávetettsége elvének a sérelmét. „A jogállamiság elvéből, követelményéből az is következik, hogy a jogértelmezés nem válhat a jogalkalmazó szerv önkényes, szubjektív döntésének eszközévé. Ellenkező esetben sérülne a jogbiztonság követelménye, a jogalkalmazó szervek döntéseire vonatkozó kiszámíthatósági és előre láthatósági elvárás.” {3026/2015. (II. 9.) AB határozat, Indokolás [27]} Ezen kirívó jogértelmezési hibák megvalósulásának hiányában azonban a jogszabályokat a bíróságok önállóan értelmezik, és az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör pedig nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel nem orvosolható {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.

[53] 4. A fentiekben kifejtetteket összegezve az Alkotmánybíróság jellemzően akkor vizsgálhatja érdemben a bírói jogértelmezés hibájára alapított alkotmányjogi panaszt, ha az eljárt bíróság az előtte folyamatban volt, valamely Alaptörvényben biztosított jog szempontjából releváns ügynek az alaptörvényi érintettségére tekintet nélkül járt el, vagy az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával.

[54] Az adott ügynek azonban ilyen vetülete nem merült fel, mint ahogy kirívó jogértelmezési hiba vizsgálatának szüksége sem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben elutasította.

Budapest, 2015. szeptember 7.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

Dr. Czine Ágnes s. k.,

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

előadó alkotmánybíró

alkotmánybíró

az aláírásban akadályozott

dr. Balsai István

alkotmánybíró helyett

Dr. Juhász Imre s. k.,

Dr. Kiss László s. k.,

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Pokol Béla s. k.,

Dr. Salamon László s. k.,

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

Dr. Szalay Péter s. k.,

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

az aláírásban akadályozott

dr. Varga Zs. András

alkotmánybíró helyett

Dr. Juhász Imre alkotmánybíró különvéleménye

[55] A határozat rendelkező részének 1. pontjában foglalt elutasítást nem tudom támogatni.

[56] A többségi határozat indokolása helyesen állapítja meg, hogy az indítványozó valójában – alaptörvényi érintettség nélkül – a bírói jogértelmezést támadta, amelynek érdemi vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs jogköre. A többségi határozat ebből azt a következtetést vonta le, hogy az indítvány elutasításának van helye.

[57] Ezzel szemben álláspontom szerint az Alkotmánybíróság akkor járt volna el helyesen, ha alkalmazza az Abtv. 64. § a) pontját, amely szerint abban az esetben, ha az indítvány érdemi vizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörének hiányát állapítja meg, azt végzésben kell visszautasítani.

[58] A fentiek alapján az indítványt végzésben kellett volna visszautasítani.

Budapest, 2015. szeptember 7.

Dr. Juhász Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye

[59] Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjában foglalt elutasító rendelkezéssel; nézetem szerint az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben is vissza kellett volna utasítani.

[60] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog álláspontom szerint kizárólag processzuális kérdésekre vonatkozik, mint pl. az ügyfélegyenlőség érvényesülése; a képviselet lehetőségének biztosítása; a bíró objektív okon alapuló összeférhetetlenségének figyelembevétele; az ügy eldöntése szempontjából fontos bizonyítási indítvány elvetésének indokolása, stb. A bíróságok érdemi jogértelmezése nem minősül processzuális kérdésnek, még egy esetlegesen contra legem jogértelmezés sem. Így az indítványnak az eljárt bíróságok ítéleteivel szembeni kifogása az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével nem hozható alkotmányosan értékelhető kapcsolatba.

[61] A jogértelmezés problematikáját illetően fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a jogértelmezés, mint a jogszabály tartalmának feltárása értelemszerűen együtt járhat annak vitatásával, hogy az adott értelmezés mennyiben tükrözi a jogszabály tartalmát. Ennek eldöntése alapvetően a bíróságok hatáskörébe tartozik. A jogértelmezés ugyanakkor – mint arra a határozat indokolásában idézett 3026/2015. (II. 9.) AB határozat is rámutat – nem válhat a jogalkalmazó önkényes döntésének eszközévé. Ennek előfordulása esetében a konkrét jogsérelem mellett az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elve sérül, ami álláspontom szerint Alaptörvényben biztosított jog sérelme esetén az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz alapjául szolgálhat. Ilyen hivatkozásokat azonban az indítvány nem tartalmaz, ezért ebben az irányban az Alkotmánybíróság vizsgálódásának a lehetősége sem állott fenn.

[62] Mindezekből következően álláspontom szerint az indítvány nem felel meg az Abtv. 29. §-ban meghatározott vagylagos feltételek egyikének sem, ezért azt az Abtv. 64. § d) pontja alapján e részében is vissza kellett volna utasítani.

Budapest, 2015. szeptember 7.

Dr. Salamon László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleménye

[63] A többségi határozatot megalapozatlannak tartom, ezért nem támogatom.

[64] Határozatában az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben úgy utasítja el érdemben az indítványt, hogy érdemi vizsgálatot valójában nem is folytat le. Az elutasítás indokolásaként pusztán annyit tartalmaz, hogy „[a]z Alkotmánybíróság jellemzően akkor vizsgálhatja érdemben a bírói jogértelmezés hibájára alapított alkotmányjogi panaszt, ha az eljárt bíróság az előtte folyamatban volt, valamely Alaptörvényben biztosított jog szempontjából releváns ügynek az alaptörvényi érintettségre tekintet nélkül járt el, vagy az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával. Az adott ügynek azonban ilyen vetülete nem merült fel, mint ahogy kirívó jogértelmezési hiba vizsgálatának szüksége sem állapítható meg”.

[65] Amennyiben ez az Alkotmánybíróság álláspontja, akkor ilyen alapon az alkotmányjogi panasz visszautasításának lenne helye az Abtv. 29. §-a alapján, miután az indítvány alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vet fel, és nem támaszt alá a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet sem.

[66] Az alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálata esetén viszont az Alkotmánybíróságnak ténylegesen vizsgálnia kellett volna azt és választ kellett volna adnia arra a kérdésre, hogy a vitatott bírói jogértelmezés összefüggésben van-e a tisztességes eljáráshoz való joggal.

Budapest, 2015. szeptember 7.

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szívós Mária alkotmánybíró különvéleménye

[67] A határozat rendelkező részének első pontjában foglalt elutasítással nem értek egyet, az alkotmányjogi panaszt vissza kellett volna utasítani az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben is.

[68] Álláspontom szerint az alkotmányjogi panaszban a tisztességes eljárás elvének sérelmével összefüggésben felhozott érvek nem támasztják alá az Abtv. 29. §-ában foglalt alternatív törvényi feltételek egyikének a fennállását sem, mivel azok a bíróság jogértelmezését vonják kritika alá. Az Alkotmánybíróság a bíróságok döntéseit azonban csak akkor bírálhatja felül, ha azok az Alaptörvény által megszabott értelmezési tartományt megsértik, és ezáltal a bírói döntés alaptörvény-ellenes lesz. Meggyőződésem szerint a jelen ügyben nem áll fenn olyan értelmezési hiba, amely a tisztességes eljárás elvét sértené; így az indítványnak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozó érvei nem vetnek fel az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, és nem támasztanak alá a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet sem.

[69] Az Alkotmánybíróság számos döntésében megállapította, hogy „[ö]nmagukban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna {lásd: 3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}. »A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga [...] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti ’szuperbíróság’ szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. [...] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza.« {3352/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]}.” {3060/2015. (III. 31.) AB végzés, Indokolás [27], legutóbb összefoglalóan például: 3119/2015. (VII. 2.) AB végzés, Indokolás [20]}

[70] A fentiekre figyelemmel nem látom indokoltnak, hogy az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatától eltérjen, és az alkotmányjogi panaszt érdemben vizsgálja, sőt, ezt szerintem az indokolás tartalma sem alapozza meg. Minderre tekintettel az alkotmányjogi panaszt – a törvényi feltételeknek meg nem felelő volta miatt – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján, végső esetben pedig az Abtv. 64. § d) pontja alapján vissza kellett volna utasítani.

Budapest, 2015. szeptember 7.

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

[71] A különvéleményhez csatlakozom.

Budapest, 2015. szeptember 7.

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1565/2014.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek