• Tartalom

3195/2015. (X. 14.) AB határozat

3195/2015. (X. 14.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2015.10.14.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.V.21.417/2013/4. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az indítványt egyebekben visszautasítja.


I n d o k o l á s

I.

[1]    1. Az indítványozó jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria 2014. június 5-én hozott Pfv.V.21.417/2013/4. számú ítéletének megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az ítélet ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvével, illetve az abból levezetett eljárási garanciákkal, továbbá a XXIV. cikk szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal. Indítványának kiegészítésében emellett hivatkozott a XXVIII. cikk (1) bekezdés szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz (tárgyaláshoz) való jog sérelmére is.
[2]    1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzményét képezi, hogy az I. rendű alperessel és a II. rendű alperessel szerződéses kapcsolatban állt, melynek értelmében Set Top Box-ok külföldről történő beszállítására vállalt kötelezettséget. Jogvita a felek között azzal kapcsolatban alakult ki, hogy a szerződés értelmében kit terhel a korábban leszállított Set Top Box-okat terhelő – az utólagos vámellenőrzés következtében megállapított – 14%-os vám megfizetése.
[3]    A 2006-ban – még az I. rendű alperes jogelődjével – megkötött szerződés akként rendelkezett, hogy a szerződés mellékletében szereplő árak 0%-os vámtarifa esetén érvényesek, amennyiben azonban a vámhatóság az árut más vámtarifa alá sorolja, a megállapított vámot a megrendelő köteles megfizetni a szállítónak.
[4]    2008-ban egy tender eredményeképpen a jogelőd gazdasági társaság – mely később beolvadt a tendert lebonyolító I. rendű alperesbe – és a II. rendű alperes, illetve az indítványozó ismételten szállítási szerződést kötöttek egymással, mely a vám utólagos kivetésével kapcsolatos korábbi rendelkezést nem tartalmazta. E szerződést később többször módosították, ugyanis várható volt, hogy a vámhatóság utólagosan 14%-os vámot vet ki a már leszállított Set Top Box-okra is. A 2008. december 4-i és 5-i szerződésmódosítások rendezték ezt a kérdést. 2009-ben a vámhatóság utólagos felülvizsgálat keretében az említett vámmértéket vetette ki a 2008. jú­nius 13-án, július 4-én és október 14-én történt szállítások vonatkozásában is, melyet az indítványozó kiszámlázott szerződéses partnereinek, azok azonban megtagadták a fizetést.
[5]    1.2. Az indítványozó ezt követően bírósághoz fordult. Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2012. június 13-án hozott 14.G.42.385/2010/23. sorszámú ítéletével az indítványozó keresetének helyt adott.
[6]    A bíróság megvizsgálta, hogy a szerződés szövegének nyelvtani értelmezése, a szerződő felek feltehető szándéka, illetve az eset körülményei alapján hogyan kell értelmezni a perbeli szerződést, és ítéletének indokolásában arra a következtetésre jutott, hogy a szerződéses viszonyban ténylegesen a felek szóbeli megállapodásai voltak az irányadóak és a felek a szóbeli megállapodásokhoz tartották magukat a gyakorlatban is.
[7]    A bíróság a szerződő felek feltehető akaratának megállapítása érdekében meghallgatott négy tanút, akik közül a jogelőd gazdasági társaságnak a szerződés 2008. július 17-én való aláírásában résztvevő akkori gazdasági igazgatójának – mint egyetlen érdektelennek és befolyásmentesnek tekinthető tanú – a tanúvallomását fogadta el. A tanú megerősítette, hogy a perbeli szerződés megkötésekor változatlan szándék volt, hogy ha bármilyen vámköltség felmerül, akár utólag is, azt a megrendelő vállalja, ahogyan azt tette korábban is. Erről tájékoztatta a helyébe lépő új gazdasági igazgatót is, akinek a kérésére 2008. november 13-án kifejezetten is belekerült a szerződésbe az ezzel kapcsolatos rendelkezés. Ebből kiindulva a bíróság súlytalannak, illetve a jóhiszeműség és a tisztességesség alapelvével ellentétesnek tartotta a szerződésnek azon részét, mely szerint a 2006. évi szerződés vámmal kapcsolatos megállapodása nem része az új megállapodásnak. Ez a kitétel a bíróság megállapítása szerint a szerződő anyavállalat által alkalmazott szerződési mintáknak megfelelő szabványszöveg, amellyel ellentétben a szerződő felek tényleges szerződési akarata változatlanul kiterjedt a vámmal kapcsolatos kikötésre. Mindemellett kiemelte, nem szerepelt a szerződésben az sem, hogy a szerződésmódosítás mely szállítmányokra vonatkozik, sőt, a szavak nyelvtani és logikai értelmezéséből is az következik, hogy az az utólagosan kivetett vámkiszabásból eredő költségekre terjed ki. Mindezek alapján a bíróság az utólag kivetett vámok megtérítésére és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte az alpereseket.
[8]    Az alperesek fellebbezése folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla a 2013. május 16-án kelt 14.Gf.40.466/2012/4. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján helyesen állapította meg a felek szerződéskötési akaratát, és megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy az alperesek kötelesek a vám megfizetésére. Az alperesek fellebbezésére tekintettel annyit emelt még ki a bíróság, hogy a DDP paritásra történő szerződés színleltségével kapcsolatban a másodfokú bíróság a szerződés semmisségét hivatalból sem észlelte, ráadásul az alkotmánybírósági eljárást indítványozó felperes ügyvezetője kifejezetten tájékoztatta a tendert lebonyolító I. rendű alperest arról, hogy az esetleges vámtarifa-változás miatt a jövőbeli változásokra nem tud nyilatkozni.
[9]    Az alperesek felülvizsgálati kérelmükben kifejtették, hogy a jogerős ítélet sérti a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 200. § (1) és (2) bekezdését, a 205. § (1)–(3) bekezdéseit, a 207. § (1) bekezdését, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 2. §-át, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdését.
[10]    A felülvizsgálati kérelem folytán eljáró Kúria a 2014. június 5-én hozott Pfv.V.21.417/2013/4. sorszámú ítéletével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az indítványozó keresetét elutasította.
[11]    A Kúria ítéletének indokolásában megállapította, hogy „a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő”. A régi Ptk. 207. § (1) bekezdésére utalással kifejtette, hogy a szállítási szerződés értelmezése körében bizonyítási eljárás lefolytatására, tanúk kihallgatására nem volt szükség, mert a szerződés vámköltségekkel kapcsolatos rendelkezése világos és félre nem érthető volt. Egyébként sem vehető figyelembe az elsőfokú bíróság által hivatkozott tanú vallomása, mert a szerződés tartalmának meghatározásában nem vett részt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján így nem állapítható meg, hogy a felek tényleges szerződési akarata eltért volna a szerződési nyilatkozatuktól, és a vámköltségek viselésének kérdésében színlelt megállapodást kötöttek volna. A felek korábbi szerződéses kapcsolatában folytatott gyakorlatból önmagában nem vonható le következtetés a perbeli szerződés tartalmának értelmezésére vonatkozóan, az említett tanú vallomása nem vehető figyelembe, egyéb bizonyíték pedig nem állt rendelkezésre. Ugyan a szerződést utólagosan módosították, a módosítás megszövegezéséből azonban nem következik, hogy annak az aláírását megelőző időszakra is kiterjedt volna a hatálya, ezt a meghallgatott tanúk vallomásai sem támasztották alá. A Kúria összességé­ben megállapította, hogy a bíróság tévesen, a szerződés, illetve a szerződésmódosítás helytelen értelmezésével kötelezte az alpereseket a módosított megállapodás hatályba lépését megelőző időszakban átadott áru után kiszabott vám megtérítésére.
[12]    1.3. Az indítványozó szerint a Kúria a jogerős ítéletben megállapított (az elsőfokú bíróságéval egybehangzó) tényállástól úgy tért el, hogy a bizonyítékok csak kivételesen elvégezhető felülmérlegelését egyrészt annak előfeltételei hiányában, másrészt úgy végezte el, hogy indokolásában rá sem mutatott, hogy e felülmérlegelés miért volt kivételes és miért volt indokolt.
[13]    Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság mindezzel megsértette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonsághoz való jogot, illetve a jogállamiságból és a jogbiztonságból fakadó eljárási garanciákat. Álláspontja alátámasztására hivatkozik több alkotmánybírósági határozatra, kiemelve, hogy a jogbiztonság érvényesülésének feltétele, hogy a jogalkalmazás konzisztens és kiszámítható módon működjön, illetve garantálják a jogorvoslathoz való jogot. Az egyértelműség, előreláthatóság, kiszámíthatóság követelménye nemcsak a jogalkotót, hanem a jogalkalmazót is kötelezi, hiszen csak így érvényesíthető a jogbiztonság, illetve az Alaptörvény XXIV. és XXVIII. cikkek (1) bekezdéseiben alapvető jogként biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz (tárgyaláshoz) való jog. Az eljárási garanciák megjelennek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) több rendelkezésében is, többek között a 275. § (1) bekezdésében, amely kimondja, hogy a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, mely tilalom a kapcsolódó jogirodalmi álláspont és a kommentárszövegek alapján nyilvánvaló, hogy magában foglalja a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalmát is. Ez alól egy kivétel van, ha az eljáró bíróságok részéről a bizonyítékok értékelése által megállapított tényállás iratellenes, kirívóan okszerűtlen vagy logikai ellentmondást tartalmaz, ilyenkor a Kúria elvégezheti a bizonyítékok újraértékelését, felülbírálatát. Ha azonban ilyen eljárási jogszabálysértés nem állapítható meg, a felülvizsgálati szakban nincs lehetőség a bizonyítékok felülmérlegelésére, különösen úgy nem, hogy a Kúria nem is utalt ezen tevékenysége megengedhetőségének indokaira.
[14]    Az indítványozó indítványának kiegészítésében – az Alkotmánybíróság tájékoztatását követően, miszerint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére csak kivételes esetekben alapozható alkotmányjogi panasz – már arra hivatkozott, hogy nem tekinthető tisztességesnek az olyan eljárás, amely az eljárási törvény garanciális jelentőségű, végső fokon a hatáskörelvonást kizáró rendelkezéseivel ellentétes. A tisztességes bírósági eljáráshoz (tárgyaláshoz) való jog olyan alapjognak minősül, melynek védelme és biztosítása minden állami szervnek, így a bíróságnak is kötelessége. Nem tekinthető tisztességesnek egy olyan eljárás, amely a hatásköri szabályok mellőzésével történik, jelen esetben ugyanis a Kúria egyfajta harmadfokú fellebbezési bíróságként járt el, nem pedig felülvizsgálati bíróságként. Mindezeken túl kiemelte azt is, hogy a Kúria a bíróság előtti egyenlőség követelményét is figyelmen kívül hagyta akkor, amikor a bizonyítékok indokolás nélküli felülmérlegelését végezte el.


II.

[15]    Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:

B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”

XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”

XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”


III.

[16]    Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi – formai és tartalmi – feltételeknek. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben a befogadási eljárás során megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek, ezért azt befogadta.


IV.

[17]    Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[18]    1. Az indítvány vizsgálata során az Alkotmánybíróságnak lényegében azt kellett értékelnie, hogy összhangban áll-e a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való alapvető joggal, ha a Kúria mint felülvizsgálati bíróság az egybehangzó első- és másodfokú ítéletben megállapított tényállástól teljes mértékben eltérve, a bizonyítékok ismételt mérlegelésével az egybehangzó ítéletekben foglaltakkal ellentétes döntést hoz. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza állandó gyakorlatát, mely szerint „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírósági határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogorvoslat nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt, vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor.” {3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]}
[19]    Az Alkotmánybíróság vizsgálata tehát nem terjed ki jelen ügyben sem arra, hogy a felmerült jogvitát hogyan kellett volna a bíróságnak megítélnie, kizárólag az eljárás tisztességességét ítélte meg az Alaptörvénynek az alkotmányjogi panaszban hivatkozott szabálya alapján.
[20]    2. A felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslat, melynek célja a jogerős döntés anyagi jogi és eljárásjogi jogszerűségének vizsgálata. Ha a Kúria olyan jogszabálysértést állapít meg, amely kihatott az ügy érdemére, hatályon kívül helyezi a jogerős ítéletet (és ha szükséges, az elsőfokú ítéletet is), vagy ha ennek feltételei fennállnak, megváltoztató ítéletet hoz.
[21]    A felülvizsgálati eljárásban a megváltoztató döntés meghozatalának lehetősége alapvetően a perek ésszerű időben való befejezése érdekében biztosított, azzal a Kúria akkor élhet, ha a jogszabálysértő döntés helyett új döntés meghozatalához rendelkezésre áll valamennyi szükséges tény, adat [Pp. 275. § (4) bekezdés]. Azt, hogy mi minősül jogszabálysértésnek, a bírói gyakorlat határozza meg. Jogszabálysértő lehet így az a döntés is, amelynek tényállása iratellenes vagy okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmaz.
[22]    A vizsgált ügyben a Kúria döntését röviden indokolva megállapította, hogy a bíróság a szerződést, illetve a szerződésmódosítást helytelenül értelmezte, következtetése a felek akaratára vonatkozóan a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján téves, sőt, a szerződés tartalmát illetően bizonyítási eljárásnak sem lett volna helye. Megállapítható tehát, hogy – noha ez így kifejezetten nem szerepel az indokolás szövegében – a Kúria megalapozatlanság, illetve a Ptk. 207. § (1) bekezdésben foglalt szerződésértelmezési szabály jogszabálysértő értelmezése miatt állapította meg a támadott ítélet jogszabálysértő jellegét, és a Pp. 275. § (4) bekezdésben foglaltakat alkalmazva, a rendelkezésre álló bizonyítékokat felhasználva, az azokból megállapítható tények alapján hozott új döntést.
[23]    3. Az Alkotmánybíróság korábbi döntései szerint egy eljárás tisztességességét mindig esetről esetre lehet csak megítélni, a konkrét ügy körülményeinek figyelembe vételével, ettől függetlenül ugyanakkor nevesíteni lehet számos olyan követelményt, amelyeknek egy eljárás meg kell, hogy feleljen ahhoz, hogy tisztességesnek minősüljön. Polgári peres eljárásban így a tisztességes bírósági tárgyalás követelményének része a bírósághoz fordulás joga {3215/2014. (IX. 22.) AB határozat, Indokolás [11]–[13]}, a tárgyalás igazságosságának biztosítása {36/2014. (XII. 18.) AB határozat, Indokolás [66]}, a tárgyalás nyilvánossága és a bírósági döntés nyilvános kihirdetése {22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]}, a törvény által létrehozott bíróság {36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [32]-[34]} független és pártatlan eljárása {21/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [58]}, illetve a perek ésszerű időn belül való befejezése {36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [38]}, az indokolt bírói döntéshez fűződő jog {7/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [28]}.
[24]    Az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság átfogóan a 7/2013. (III. 1.) AB határozatában foglalta össze a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogból fakadó követelményeket. Eszerint ezen alapjog lényeges tartalmát tekintve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése a korábban hatályban volt Alkotmány 57. § (1) bekezdésével azonosan rendelkezik, ezért irányadónak tekintette a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot. A határozat részletesen a tisztességes bírósági tárgyalás alkotmányos követelményrendszerét kielégítő hatékony bírói jogvédelem elvét vizsgálta, amely megállapítása szerint attól függ, hogy az eljárási szabályok értelmében a bíróság mit vizsgálhat felül. Az Alkotmánybíróság – idézve a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatban foglaltakat – úgy fogalmazott, hogy „az összes, az Alkotmányban részletezett követelmény – a bíróság törvény által felállított volta, függetlensége és pártatlansága, az, hogy a tárgyalás igazságosan (a nemzetközi egyezmények szóhasználatával: fair, équitablement, in billiger Weise) és nyilvánosan folyjék – ezt a célt szolgálja, csak e követelmények teljesítésével lehet alkotmányosan véglegesnek számító, érdemi, a jogot megállapító döntést hozni.” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]}
[25]    Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a 30/2014. (IX. 30.) AB határozatában már kimondta – ugyan a jogerő tiszteletben tartásának elvével összefüggésben –, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése nem rögzít semmilyen elvárást a bizonyítás rendszerét, szabályait illetően, beleértve azt is, hogy melyik jogorvoslati fórum mennyiben mérlegelheti (mérlegelheti felül) a bizonyítékokat. A felülmérlegelés tilalma a közvetlenség nem kodifikált, az eljárásjogi szabályokból levezetett elvével hozható összefüggésbe. Ez abból az alapfeltevésből indul ki, hogy az(ok) a bíró(k) tudja(k) a leghelyesebben mérlegeléssel megállapítani egy bizonyíték bizonyító erejét, aki(k) a bizonyítékokat – rendszerint szóbeli tárgyaláson – közvetlenül megvizsgálta(k). Sem a felülmérlegelés abszolút tilalma, sem az alól meghatározott körű kivételek léte a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogból nem vezethető le. {30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [83]}
[26]    Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a „tisztességes tárgyalás”, illetve a „tisztességes tárgyaláshoz való jog” elnevezések egyrészt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében szereplő szóhasználatot tükrözik, másrészt céljuk a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz képest a különbségtétel jelzése. Ugyanakkor a tisztességes tárgyaláshoz való jog tekintetében az Alkotmánybíróság változatlanul irányadónak tekinti, a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmára vonatkozóan a korábbi határozataiban megfogalmazott követelményeket.
[27]    Az indítványban felvetett probléma legszorosabb összefüggést valójában nem önmagában a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való joggal, hanem az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal mutat. Ezen alapjogra ugyanakkor az indítványozó önállóan nem, hanem csak a jogbiztonság össze­tevőjeként hivatkozott. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint azonban az indítványozóknak nem elegendő általános alkotmányos elv pl. a jogállamiság, vagy a jogbiztonság sérelmére hivatkozniuk, hanem konkrétan meg kell jelölniük az Alaptörvény szerinti érintett alapjogot, ha ilyet az Alaptörvény biztosít. A jogbiztonság rendkívül absztrakt, generális elvként megfogalmazott szabályához képest a jogorvoslathoz való jog speciális szabályként jelenik meg az Alaptörvényben, így a generális-speciális szabályok egymáshoz való viszonya alapján sem fogadható el a speciális szabályra hivatkozás mellőzése. Ellenkező esetben az Alaptörvény konkrét rendelkezései üresednének ki, válnának feleslegessé. Ugyanez vonatkozik a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog és a jogorvoslathoz való jog viszonyára: az egyikre hivatkozás nem váltja ki a másikat. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogra alapozott indítványt elutasította.
[28]    4. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, illetve a XXIV. cikk (1) bekezdésének sérelmére is.
[29]    Az Alaptörvény B) cikkében megfogalmazott jogállamiság és jogbiztonság alkotmányos követelményére hivatkozásnak az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint csak kivételes esetekben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – van helye {3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [171]}. Alkotmányjogi panasz esetében az Alaptörvény B) cikkére mindezek alapján nem lehet alappal hivatkozni, mert az nem alapjogi rendelkezés, a jogbiztonság részét képező jogorvoslathoz való jogot ugyanakkor az Alaptörvény XXVIII. cikkének (7) bekezdése önálló alapjogként biztosítja. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 64. § d) pontja alapján ebben a körben visszautasí­totta.
[30]    Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jog a közigazgatási hatósági eljárás és nem a bírósági felülvizsgálat vonatkozásában fogalmazza meg a tisztességes eljárás követelményét. Az alkotmányjogi panasszal támadott bírói döntés és a hivatkozott alaptörvényi rendelkezés között így nincs összefüggés, ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 64. § d) pontja alapján az alkotmányjogi panasz ezen részét is visszautasította.

Budapest, 2015. október 5.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

 

 

Dr. Balsai István s. k.,

Dr. Czine Ágnes s. k.,

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Kiss László s. k.,

Dr. Juhász Imre s. k.,

Dr. Lévay Miklós s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Pokol Béla s. k.,

Dr. Salamon László s. k.,

Dr. Stumpf István s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

Dr. Szalay Péter s. k.,

Dr. Szívós Mária s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Varga Zs. András s. k.,

előadó alkotmánybíró


Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1812/2014.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére