3238/2015. (XII. 8.) AB határozat
3238/2015. (XII. 8.) AB határozat
2015.12.08.
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3238/2015. (XII. 8.) AB HATÁROZATA
alkotmányjogi panasz elutasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2013. június 1-jétől 2014. március 14-ig hatályos 130. § (1) bekezdés g) pontja, valamint 397/D. § (2) bekezdésében a „130. § (1) bekezdés g) pontjának,” szövegrész alaptörvény-ellenességének megállapítására és alkalmazásának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.903/2013/6. számú végzése, valamint a Kúria Pkf.IV.24.622/2014/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése szerint a Kúria Pkf.IV.24.622/2014/2. számon hozott végzésével összefüggésben. Az indítványozó panaszában a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 130. § (1) bekezdés g) pontja, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Ppmód.) 2. §-a, valamint a Pp.-mód 9. § (2) bekezdésében a „130. § (1) bekezdés g) pontjának” szövegrész alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. A Pp.-nek a Ppmód. támadott rendelkezésével beiktatott 130. § (1) bekezdés g) pontja szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, – egyebek mellett – ha megállapítható, hogy a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás miatt a pert a munkavállaló ellen indították. A Ppmód. 9. § (2) bekezdése (helyesen a 9. §-a) egy új, 397/D. §-t iktatott be a Pp.-be. Ennek (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a Ppmód. hatályba lépésekor (2013. június 1.) folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell a Pp. 130. § (1) bekezdésének új g) pontját.
[2] Az ügy tényállása szerint az indítványozó keresetet indított a Fővárosi Törvényszék, valamint annak a büntetőügyében eljáró bírója ellen személyhez fűződő jogok (jóhírnév) megsértése miatt, amiért a bíró az egyik tárgyaláson az indítványozó egészségi állapotával kapcsolatos nyilatkozatot tett. Az elsőfokú Balassagyarmati Törvényszék a felperes keresetét 2013. február 21. napján kelt ítéletével elutasította. Az indítványozó fellebbezése folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla a pert a bíróval szemben a Ppmód. által bevezetett új szabályokra figyelemmel 2014. február 4. napján kelt végzésével megszüntette (2.Pf.20.903/2013/6.). A permegszüntető végzéssel szemben az indítványozó fellebbezéssel élt, ám a Kúria a Pkf.IV.24.622/2014/2. számú, 2014. május 28. napján kelt végzésével az Ítélőtábla végzését helybenhagyta.
[3] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdésében, II. cikkében,
XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapjogai, valamint a B) cikk (1) bekezdés sérelmét állította. Előadása szerint az, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdésének új g) pontját az ő ügyében (azaz egy folyamatban lévő ügyben) is alkalmazni kellett, sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Kifejtette, hogy megjelölt alapjogai azért sérültek, mert magával a jogsértővel szembeni fellépés jogától a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja elzárta: személyiségi jogainak (jó hírneve, személyes adatok védelme) megsértése miatt nem indíthatott eljárást a jogsértővel szemben, csak a munkáltatójával szemben. A támadott Pp. rendelkezés megakadályozta az indítványozót a bírósági jogérvényesítésben.
XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapjogai, valamint a B) cikk (1) bekezdés sérelmét állította. Előadása szerint az, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdésének új g) pontját az ő ügyében (azaz egy folyamatban lévő ügyben) is alkalmazni kellett, sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Kifejtette, hogy megjelölt alapjogai azért sérültek, mert magával a jogsértővel szembeni fellépés jogától a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja elzárta: személyiségi jogainak (jó hírneve, személyes adatok védelme) megsértése miatt nem indíthatott eljárást a jogsértővel szemben, csak a munkáltatójával szemben. A támadott Pp. rendelkezés megakadályozta az indítványozót a bírósági jogérvényesítésben.
[4] A főtitkári felhívást követően az indítványozó alkotmányjogi panaszát kiegészítette. Ennek során az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt is előterjesztett, melyben kérte a Kúria és az Ítélőtábla végzésének megsemmisítését. A visszaható hatályú jogalkotás tilalmára alapított érvelését fenntartotta, az alapjogokkal összefüggő részében a panasz indokolását kibővítette a XV. cikk és a XXVIII. cikk (7) bekezdésben szereplő alapjogok sérelmének állításával. A VI. és II. cikkben megfogalmazott alapjogok kapcsán megismételte korábbi előadását, mely szerint alaptörvény-ellenes, hogy a jogát megsértő személlyel szemben nem léphet fel a személyiségvédelem eszközeivel, hiszen azt a Pp. támadott szabálya kizárja. Megítélése szerint e szabályozás semmilyen más alapvető jog érvényesülését vagy alkotmányos érték védelmét nem szolgálja [I. cikk (3) bekezdés]. Úgy látta, a jogsérelmet elszenvedő személy részére az jelenti az erkölcsi elégtételt, ha a jogsérelmet okozó személy ellen, és nem annak munkáltatójával szemben léphet fel és tőle kaphat elégtételt. Ezáltal a munkavállaló nem köteles tiszteletben tartani a kérelmező jóhírnevét, egészségével kapcsolatos személyi adatait, mivel nem lehet ellene fellépni jogi úton. A jogegyenlőség azért sérült, mert a támadott jogszabályhely és a végzések különbséget tettek jogsértő és a jogsérelmet elszenvedő között, illetve a jogsérelmet elszenvedők között aszerint, hogy velük szemben a jogsérelmet ki követi el. Az indítványozónak a bírósághoz fordulás joga, valamint a jogorvoslathoz való joga azért sérült, mert a bíróságok az ügyében nem ítélkezhettek, a permegszüntetéssel a fellebbezése elbírálatlan maradt.
[5] 2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt tartalma alapján bírálta el. A Ppmód. támadott és megsemmisíteni kívánt rendelkezései 2013. július 2. napjával hatályukat vesztették, azokat a támadott bírósági végzésekben nem alkalmazták. Ehelyett a bíróságok a döntéseiket valójában a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjára, illetve a 397/D. § (2) bekezdésére [az időközbeni átszámozás folytán ez ma a 397/C. § (2) bekezdésének felel meg] alapították, melyeket a Ppmód. támadott rendelkezései állapítottak meg. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az alkotmánybírósági vizsgálat tárgya minden esetben a módosított (inkorporáló), nem pedig a módosító jogszabályi rendelkezés {3143/2015. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [37]}, ezért az Alkotmánybíróság a Pp. megfelelő rendelkezései vonatkozásában folytatta le vizsgálatát.
[6] Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a permegszüntető végzését 2014. február 4. napján hozta meg, ekkor pedig még a Ppmód. által beiktatott Pp. rendelkezések voltak hatályban. 2014. március
15-ével az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény 85. § (37) bekezdés 14. pontja módosította a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontját, 85. § (35) bekezdés b) pontja pedig átszámozta a 397/D. §-t, így az abban foglalt rendelkezés átkerült a 397/C. § (2) bekezdésébe. A kúriai végzés meghozatalakor már ezek, az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése miatt beiktatott, de a korábbival azonos tartalmat hordozó szabályok voltak hatályban. A Kúria végzése indokolásában a 2014. március 15-től hatályos rendelkezés szövegét idézte be, de annak hatálybalépéseként 2013. május (helyesen: június) 1. napját jelölte meg, és akként hivatkozott rá, mint amely szabályt a Ppmód. iktatta be a Pp.-be. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a 2013. június 1-jétől 2014. március 14-ig hatályos rendelkezéseket vizsgálta. E szabályok hatályon kívül helyezése nem akadályozta az alkotmánybírósági eljárás lefolytatását, mivel – figyelemmel az Abtv. 41. § (3) bekezdésére – azokat a konkrét esetben még alkalmazni kellett.
15-ével az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény 85. § (37) bekezdés 14. pontja módosította a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontját, 85. § (35) bekezdés b) pontja pedig átszámozta a 397/D. §-t, így az abban foglalt rendelkezés átkerült a 397/C. § (2) bekezdésébe. A kúriai végzés meghozatalakor már ezek, az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése miatt beiktatott, de a korábbival azonos tartalmat hordozó szabályok voltak hatályban. A Kúria végzése indokolásában a 2014. március 15-től hatályos rendelkezés szövegét idézte be, de annak hatálybalépéseként 2013. május (helyesen: június) 1. napját jelölte meg, és akként hivatkozott rá, mint amely szabályt a Ppmód. iktatta be a Pp.-be. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a 2013. június 1-jétől 2014. március 14-ig hatályos rendelkezéseket vizsgálta. E szabályok hatályon kívül helyezése nem akadályozta az alkotmánybírósági eljárás lefolytatását, mivel – figyelemmel az Abtv. 41. § (3) bekezdésére – azokat a konkrét esetben még alkalmazni kellett.
II.
[7] 1. Az Alaptörvény indítványban hivatkozott rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
[…]
(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
„VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.
(2) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.”
„XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[…]
(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”
[8] 2. A Pp. támadott rendelkezései:
„130. § (1) A bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül [125. § (1) bek.] elutasítja, ha megállapítható, hogy
[…]
g) a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy indítja, vagy a per csak jogszabályban meghatározott személy ellen indítható, illetve meghatározott személyek perben állása kötelező, s a felperes e személyt (személyeket) – felhívás ellenére – nem vonta perbe, továbbá – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás miatt a pert a munkavállaló ellen indították.”
„397/D. § (2) E törvénynek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXIX. törvénnyel megállapított 130. § (1) bekezdés g) pontjának, 167. § (7) bekezdésének, 168. § (1b) bekezdésének, 173. § (1a) bekezdésének, 185. § (1b) bekezdésének, 257. § (2) bekezdésének és 271. § (2) bekezdésének rendelkezéseit a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXIX. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”
III.
[9] Az Alkotmánybíróság külön döntésével befogadta az alkotmányjogi panaszt, miután megállapította, hogy az az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeket kielégíti. A testület szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel, hogy ellentétes-e a bírósághoz fordulás jogával az, hogy érdemi ítélethozatal helyett a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha személyiségvédelmi perben a felperes a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó esetben is perbe vonja a ténylegesen károkozó munkavállalót. Úgyszintén érdemi állásfoglalást igényel a testülettől az, hogy a Pp. 397/D. § (2) bekezdése nem ellentétes-e a visszaható hatályú jogalkotás tilalmával.
IV.
[10] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[11] 1. Az Alkotmánybíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjával kapcsolatos indítvány érdemi elbírálása érdekében áttekintette e szabály beiktatásának indokát. A Ppmód. törvényjavaslatához fűzött indokolás szerint: „[a] törvény az egységes joggyakorlat és az egyértelmű szabályozás biztosítása érdekében kiegészíti a Pp. 130. § (1) bekezdésének g) pontját és egyértelművé teszi, hogy a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás iránti perek tekintetében a károk és a személyhez fűződő jogok megsértése miatti objektív és szubjektív jogkövetkezmények miatt is csak a munkáltató perelhető, amellyel ellentétes igényérvényesítés esetén a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül elutasítandó.” A Pp. szabály hátterében tehát az anyagi jogból következő indokok állnak. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) nem tartalmazott kifejezett rendelkezést arra vonatkozóan, hogy ha egy munkavállaló a munkáltatójának tevékenységi körében eljárva sérti meg másnak a személyhez fűződő jogait, akkor kivel szemben lehet érvényesíteni a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő jogkövetkezményeket. A korábbi bírósági gyakorlat alapján a régi Ptk. 84. § (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban meghatározott úgynevezett objektív szankciók alkalmazását a jogsértő munkavállalóval (is), míg a szubjektív szankciót, a kártérítést a munkáltatóval szemben lehetett kérni (lásd: BH 1997.579.).
[12] Később a bírói gyakorlat – a bírák ellen visszaélésszerűen indított, az adott bírónak egy konkrét eljárásból való kizárásának megalapozására irányuló perek hatására is – tovább finomodott. Ennek lényegét a BDT2015.3338. számon közzétett eseti döntés a következőképpen foglalta össze: „[a] jogi személy jogainak gyakorlása és kötelezettségeinek teljesítése egyaránt természetes személyek közreműködését igényli, hiszen a jogi személy, mint fizikai léttel nem bíró absztrakció csak tagjainak, alkalmazottjainak, tisztségviselőinek, illetve képviselőinek mint természetes személyeknek a magatartásán keresztül nyilvánulhat meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jogi személy feladat- és hatáskörében eljáró természetes személy (tag, alkalmazott, vezető tisztségviselő) magatartása a jogi személy eljárásának minősül, az ennek során okozott kárért, illetve személyiségi jogsértésért harmadik személyekkel szemben a jogi személy tartozik felelősséggel (BDT2012.2697). Ennek megfelelően a bíró által az ítélkezési tevékenysége során az okszerű eljárása keretében elkövetett személyiségi jogsértés esetén az objektív és a szubjektív szankciók érvényesítése iránti keresetet is a jogi személyiséggel rendelkező bírósággal szemben kell előterjeszteni. Csak az okszerű eljárás kereteit meghaladó és emiatt a bírósággal szemben nem is szankcionálható jogsértő magatartás miatt perelhető közvetlenül a bíró (BDT2008. 1861).” A fenti jogi álláspont több közzétett eseti döntésben is felbukkan még: BDT2010.2192, BDT2010.2288, BDT2014.3228.
[13] A BDT2012.2697. – hivatkozva a BH2001.388. számon közzétett eseti döntésre – kiemelte, hogy az irányadó bírói gyakorlat szerint annak elbírálása, hogy a felperes igényérvényesítési jogosultsága (kereshetőségi joga) az általa nevezett alperessel szemben fennáll-e, az ügy érdemére tartozó olyan anyagi jogi kérdés, amelynek tárgyában a bíróságnak ítélettel kell határoznia. Ezen bírói gyakorlat értelmében tehát, ha a felperes a munkáltató tevékenységi körében személyhez fűződő jogot sértő munkavállalóval szemben indított keresetet, akkor azt a bíróság kereshetőségi jog hiánya miatt érdemben, ítélettel utasította el.
[14] A Ppmód. ezt az anyagi jogra tartozó, érdemi kérdést bevonta a perakadályok körébe, és keresetlevél-elutasítási okká alakította. Ennek következtében akkor, ha a munkáltató helytállási kötelezettségének körébe tartozó személyhez fűződő jog megsértéséből származó igény érvényesítése iránt a felperes a munkavállalóval szemben indít pert, akkor a keresetlevelet a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasítja.
[15] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) visszatükrözi a jogfejlődés útját. A 2:51. § (3) bekezdés értelmében, ha bírósági jogkörben eljáró személy sért személyiségi jogot, e szankciókat a bírósággal szemben kell érvényesíteni. Ha az eljárt bíróság nem jogi személy, az igényt azzal a bírósággal szemben kell érvényesíteni, amelynek elnöke a nem jogi személy bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói jogkört gyakorolja. A Ptk. hasonló szabályt fogalmaz meg arra az esetre, ha közigazgatási jogkörben eljáró személy, illetve ügyész sért személyiségi jogot. A jogalkotó a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontját – annak érdekében, hogy azt összhangba hozza a Ptk.-val, az abban bevezetett új elnevezésekkel (így különösen: személyhez fűződő jog helyett személyiségi jog)– 2014. március 15-ei hatállyal módosította. Eszerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyiségi jogot sértő tevékenység, illetve károkozás miatt a pert a munkavállaló ellen indították, feltéve, hogy jogszabály másként nem rendelkezik.
[16] Az eljárási törvények az anyagi jogszabályok érvényre juttatásának útját rendezik. Nem nyújtanak több jogot vagy fosztanak meg olyan jogosultságoktól, mint amelyeket az anyagi jog biztosít, csupán érvényesíthetőségüknek szabnak kereteket és korlátokat. Ez megfelelően igaz a Pp. támadott rendelkezésére is. Nem maga a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja az, mely akadályát jelenti a munkavállaló (bíró) személyes felelőssége megállapításának, hanem maga a bírói joggyakorlatban értelmezett anyagi jogszabály. Ebből pedig az következik, hogy a sérelmet szenvedettnek nem keletkezik anyagi jogosultsága, bíróság előtt érvényesíthető igénye a munkavállalóval szemben, ha az a munkáltatója helytállási kötelezettségének körében eljárva (tevékenykedve) sérti meg másnak a személyhez fűződő (illetve a Ptk. szerint: személyiségi) jogát. Ilyen értelemben pedig nincs olyan joga a felperesnek, amelyet bíróság előtt érvényesíteni lehetne, amivel összefüggésben védelemre szorulna az alperes munkavállalóval szemben. A korábbi jogi szabályozás alapján ebben az esetben ítélettel kellett a felperesi keresetet elutasítani, míg a Ppmód. után a keresetlevelet végzéssel utasítja el a bíróság. A Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja kizárólag arra az esetre (azon feltétel mellett) írja elő munkavállalóval szemben előterjesztett keresetlevél elutasítását, ha a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenységről van szó a keresetben. A perjogi szabálynak nem célja tehát az anyagi jogosultságok alakítása, csupán az anyagi jogosultság hiánya következményeinek nem érdemi határozattal való levonása.
[17] 2. Mindezeket követően az Alkotmánybíróság megvizsgálta a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjának az Alaptörvénnyel való összhangját az indítványozó által megjelölt alapjogok viszonyában.
[18] 2.1. Az indítványozó a II. cikk kapcsán azt adta elő, hogy a támadott rendelkezés folytán az emberi méltóság is sérülhet, mivel a büntetőügyében eljáró bírónak a jóhírnevét és a személyes adatait sértő nyilatkozata egyben az emberi méltósággal is ellentétes. Azzal, hogy a bíróval szembeni fellépés kizárt, tőle elégtétel nem követelhető, illetve a jogvédelem a munkáltatóra korlátozódik, sérül az emberi méltósághoz való jog. Lényegében azonos érvekkel támasztotta alá panaszát az indítványozó a VI. cikk (1) és (2) bekezdésével, azon belül is a magánélet és a jóhírnév tiszteletben tartásához, valamint a személyes adatok védelméhez való joggal kapcsolatban is.
[19] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt előrebocsátja, hogy az indítványozó emberi méltóságának, magánéletének és jó hírnevének tiszteletben tartásához való joga, valamint személyes adatai védelmének érdekében pert indíthat és így jogvédelmet kaphat a munkáltatóval szemben. Nem eszköztelen tehát, hogy jogsérelméből származó polgári jogi igényeit bíróság előtt érvényesítse. Az indokolás előző pontjában kifejtettekből emellett kitűnik, hogy az indítványozó által állított alapjogsérelem nem a Pp. szabályával, hanem az anyagi jogi rendelkezésekkel, illetve azok bíróságok által kialakított tartalmával áll összefüggésben. A Pp. támadott előírása (keresetlevél elutasítása) azon feltétel fennállása esetén alkalmazható, ha a munkavállaló a személyhez fűződő jogot a munkáltató helytállási kötelezettsége körében sérti meg. E feltételt, nevezetesen, hogy mi tartozik a munkáltatói helytállás körébe, az anyagi jog szabályai szerint kell megítélni. A panaszban felhozott érvek fényében a polgári jogi szabályok, illetve azok bírói értelmezése vethetne fel alkotmányossági aggályokat, amiért azok nem biztosítanak anyagi jogosultságot közvetlenül a munkavállalóval szemben az indítványozóéval megegyező esetekben. Az anyagi jogból és nem a perrendi szabályból fakad az, hogy a sérelmet szenvedett a munkavállalótól nem követelhet elégtételt. Emiatt nem állapítható meg, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja ellentétes volna a II. cikk, valamint a VI. cikk (1) és (2) bekezdésével.
[20] 2.2. Az indítványozó a XV. cikk (1) bekezdésében foglalt jogegyenlőség sérelmét is megvalósulni látta. Egyrészt úgy találta, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja a jogsértő és a jogsérelmet szenvedő között különbséget tesz „avval, hogy a konkrét jogsértővel szembeni személyiségvédelmi fellépést, a polgári jogi felelősségre vonást” kizárja. Az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy az indítványozó által felhozott indok alapján a jogsértő és a sérelmet szenvedő közötti különbségtétel nem értelmezhető, a megjelölt viszonylatban a jogsértő és a sérelmet szenvedett nincs egymással összevethető helyzetben.
[21] Az indítványozó szerint sérült a jogegyenlőség a jogsérelmet szenvedő személyek között is attól függően, hogy velük szemben a jogsérelmet ki követi el. Indokolatlanul tesz a jogszabály ugyanis különbséget azok között, akiknek a jogsérelmét egy ügyében eljáró bíró, illetve akiknek a jogsérelmét egy egyéb magánszemély okozza: az előbbi esetben nem teszi lehetővé a jogsértővel szembeni fellépést, utóbbi esetben azonban igen. Az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy az előadott érvelés alapján ismét az anyagi szabályok volnának valódi alkotmányossági vizsgálat alá vonhatók, és nem a Pp. támadott rendelkezése. Emellett a Pp. szabályból sem következik az indítványozó által állított „bíró–egyéb magánszemély” jogsértő szerinti különbségtétel. A jogszabályi elhatárolás alapja ugyanis az, hogy a munkavállaló (aki nem szükségképpen bíró, lehet egyéb magánszemély is) a munkáltató helytállási körébe tartozó tevékenységgel sérti-e meg valaki személyhez fűződő jogait. Emellett a bíró is perelhető személyében, ha ugyan ügyében eljárva, de az okszerű eljárás kereteit meghaladó jogsértő magatartást követett el (lásd fent: BDT2015.3338).
[22] Az előadott érvek alapján ezért nem volt megállapítható, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja sérti a XV. cikk (1) bekezdését.
[23] 2.3. Az indítványozó a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapjoga sérelmére is hivatkozott. Ennek alátámasztására azt adta elő, hogy a Pp. támadott rendelkezése elzárta őt a bírósági jogérvényesítés lehetőségétől.
[24] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[25] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a XXVIII. cikk (1) bekezdése „egyrészt magában foglalja – általában véve – a bírósághoz fordulás jogát, másrészt eljárási garanciákat követel meg. A bírósághoz fordulás joga azt a kötelezettséget rója az államra, hogy a polgári jogi, munkajogi jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. A bírósághoz fordulás joga – figyelemmel az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésére – nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. Azonban – szintén az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján – a korlátozás nem érintheti az alapvető jog lényeges tartalmát, a korlátozásra egy másik alapvető jog vagy alkotmányos érték védelméhez feltétlenül szükséges mértékben és az elérni kívánt céllal arányosan kerülhet csak sor.” {36/2014. (XII. 18.) AB határozat, Indokolás [66]}
[26] A testület több korábbi döntésében is arra a következtetésre jutott a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban leírt szempontokat mérlegelve {Indokolás [32]–[34]}, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott tisztességes eljáráshoz való jog tartalmának kibontása során az Alkotmánybíróság felhasználhatja a korábbi, még az Alkotmány 57. § (1) bekezdésén alapuló határozataiban kimunkált elveket, érveket és alkotmányossági összefüggéseket {lásd: 26/2015. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [45]–[51]}. Az Alkotmánybíróság ezért a jelen ügyben is figyelemmel volt korábbi döntéseire.
[27] Az Alkotmánybíróság a 2218/B/1991. AB határozatában – a Pp. 130. § (1) bekezdés b) és h) pontjainak vizsgálata körében – úgy fogalmazott, hogy az „Alkotmány nem zárja ki a keresetindítási jogot korlátozó törvényi rendelkezéseket, ezek alkotmányszerűségéhez azonban hozzátartozik a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és az elérni kívánt céllal arányos volta. A keresetindítási jog a személynek az a joga, hogy a megsértett alanyi jogának orvoslása végett a bírósághoz forduljon. Az Alkotmányban biztosított keresetindítási jogot a Pp 130. § (1) bekezdés a)–j) pontjai (az úgynevezett perelőfeltételek) korlátozzák. Ha a keresetindítási jog hiányzik, akkor a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja.” (ABH 1993, 580, 582–583.)
[28] A 130. § (1) bekezdés korábbi i) pontjának (amely szerint a keresetlevelet elutasította a bíróság akkor is, ha megállapítható volt, hogy a felperes követelése nyilvánvalóan alaptalan vagy lehetetlen szolgáltatásra irányul) alkotmányellenességét megállapító és megsemmisítő 59/1993. (XI. 29.) AB határozat szintén foglalkozott a perelőfeltételek alkotmányos vonatkozásaival. A testület kifejtette: „[a] bírósághoz való fordulás alapvető joga nemcsak a beadványok előterjesztésének jogára szorítkozik, hanem a bírósági eljárásban a fél pozícióját biztosítja a személyeknek. A személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai, elszenvedői a bírósági eljárásnak. Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és kötelességeiket elbírálja (s ne csak az ezeket tartalmazó beadványról mondjon véleményt), és arra is, hogy lehetőséget kapjanak a bírósági döntés alapjául szolgáló tényállással és jogi kérdésekkel kapcsolatban nyilatkozataik megtételére.
A Pp. 130. § (1) bekezdésében szabályozott esetekben – az i) pont kivételével – arról van szó, hogy meghatározott félnek meghatározott bíróság előtt a konkrét ügyben hiányzik a keresetindítási joga – akár azért, mert ilyen nem is volt, akár azért, mert még nincs, illetve már elveszett –, vagy hiányzik valamilyen más, szükségszerű és tételesen meghatározott előfeltétel. Az i) pont alkalmazása viszont eleve azt feltételezi, hogy a félnek van keresetindítási joga, és az általános szabályok szerinti elbírálás lehetőségéhez szükséges további előfeltételek sem hiányoznak, keresetlevelét mégis elutasítják.
Amíg tehát a többi esetben a bíróság a kereset teljesítésének konkrét eljárásjogi és anyagi jogi előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felől dönt, addig az i) pont esetében már magának a keresetnek az érdeméről foglal állást és tagadja meg annak teljesítését.” (ABH 1993, 353, 355–356.)
[29] A fentiekből az tűnik ki, hogy nem sérti a bírósághoz fordulás jogát egy olyan perakadály megfogalmazása, amely alapján a bíróság a kereset teljesítésének konkrét eljárásjogi és anyagi jogi előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felől dönt. A támadott rendelkezés ebbe a körbe tartozik. Miként azt az Alkotmánybíróság a fenti összefoglalójában már kifejtette, anyagi jogi kérdés, hogy milyen, a munkavállaló által elkövetett személyhez fűződő jogsértés tartozik a munkáltató helytállási kötelezettségébe. Ha pedig egy kereseti igény ebbe a körbe tartozik, akkor a munkavállalóval szemben a felperesnek nincs kereshetőségi joga, mely a támadott perakadály hiányában a kereset elutasításához vezetne (illetve korábban vezetett). Mivel az anyagi rendelkezések és a hozzájuk tapadó bírói jogértelmezés szerint ebben a körben a munkavállaló ellen indított kereset elvi szinten sem lehet alapos, ezért a jogalkotó ezen ok perakadályként történő megfogalmazásával a bizonyosan kereset-elutasítással végződő peres eljárás kibontakozásának szab csupán gátat. Amennyiben a keresetlevél-elutasítás feltételéül szabott munkáltatói helytállási kötelezettség anyagi jog által kijelölt keretei megváltoznak, esetleg e helytállás teljesen megszűnik, akkor a kifogásolt fordulat érvényesülési köre is módosul, adott esetben ki is üresedhet, alkalmazhatatlanná válhat.
[30] Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy annak megítélése, vajon a munkavállaló által elkövetett személyhez fűződő jogsértés munkáltatói helytállási kötelezettség körébe esik-e, – mint anyagi jogi kérdés – adott esetben a tényállítások tisztázását, illetve bizonyítás felvételét is nélkülözhetetlenné teheti. Emiatt pedig nyomban a keresetindítást követően e feltétel fennállása vagy hiánya nem állapítható meg, így a keresetlevél nem utasítható el idézés kibocsátása nélkül. Ehelyett a pert kell megszüntetni akkor, ha a bíróság a per folyamán jut arra a következtetésre, hogy a munkavállaló által elkövetett jogsértésért a munkáltatónak kell a felelősséget viselnie. Ezért az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja támadott fordulatának alkalmazása során a keresetlevelet csak akkor lehet elutasítani, illetve a pert akkor lehet megszüntetni, ha a bíró megalapozottan arra a következtetésre jut, és annak okát a döntés indokolásában kifejti, hogy a személyhez fűződő jog munkavállaló általi megsértése miért esik a munkáltató helytállási kötelezettségébe. Ellenkező esetben a sérelmet szenvedettek elesnének valós jogsérelmükből eredő igényeik bíróság előtti érvényesítésének hatékony eszközétől. Ugyanakkor a keresetlevél elutasítása nem eredményez ítélt dolgot, a felperes újabb keresetet terjeszthet elő.
[31] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben sem találta megállapíthatónak az Alaptörvény sérelmét.
[32] 2.4. Az indítványozó a jogorvoslathoz való joggal is ellentétesnek tartotta a támadott rendelkezést, mert annak következtében az ítélet ellen benyújtott fellebbezése érdemben elbírálatlan maradt. „Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog mindenkinek jogot biztosít ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.
Az Alkotmánybíróság állandósult gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz fűződő jog általános értelemben azt kívánja meg, hogy valamennyi, az érintett jogát vagy jogos érdekét (helyzetét) érdemben befolyásoló határozat felülvizsgálata érdekében legyen lehetőség más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulni. A jogorvoslati jog nyújtotta jogvédelem hatékonyságához pedig az szükséges, hogy ténylegesen érvényesüljön és képes legyen a döntés által okozott sérelem orvoslására. A jogorvoslat jogának hatékony érvényesülését számos tényező befolyásolhatja, így többek között a felülbírálati lehetőség terjedelme, a jogorvoslat elintézésére meghatározott határidő, vagy a sérelmezett határozat kézbesítésének szabályai és megismerhetőségének tényleges lehetősége {22/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [26]}. Az Alkotmánybíróság a 2/2013. (I. 23.) AB határozatában rámutatott arra is, hogy a jogorvoslathoz való jog érvényesülésének két eleme van: egyrészt, hogy a jogorvoslati fórumrendszer igénybevételét nem gátolják-e jogszabályi előírások, másrészt, hogy milyen a jogorvoslat terjedelme, azaz teljes körűsége, illetve korlátozottsága (Indokolás [35] és [37]).” {22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [81]}
[33] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó ítélet elleni fellebbezését kétségtelenül nem bírálták el érdemben, ehelyett a bíróság a pert megszüntette. E permegszüntetéssel ugyanakkor az Ítélőtábla, majd az indítványozó fellebbezése alapján eljáró Kúria is állást foglalt abban a kérdésben, hogy az indítványozó által a bíró ellen indított kereset a munkáltató helytállási kötelezettségének következtében alaptalan lett volna.
[34] Minden olyan esetben, amikor az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés alapján eljáró másodfokú bíróság valamely perakadály következtében a pert megszünteti, arról dönt, hogy a kereset érdemi elbírálásának valamilyen okból nem lett volna helye. Értelemszerűen következik ebből, hogy ilyenkor az ítélet elleni fellebbezés érdemi elbírálásának is el kell maradnia, hisz a permegszüntetéssel együtt a bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezi. A fellebbezés érdemi elintézése tehát a per bármely okból történő megszüntetése esetén elmarad.
[35] A vizsgált perakadályt az elsőfokú bíróság azért nem alkalmazhatta, mert az elsőfokú ítélet meghozatalakor még ez a szabály nem létezett. A másodfokú bíróságnak pedig az új rendelkezés alapján – annak azonnali hatálya miatt – a folyamatban lévő pert is meg kellett szüntetnie. Ez ellen a permegszüntetés ellen az indítványozó előtt nyitva állt a jogorvoslati lehetőség, fellebbezési jogával élt is, és ennek alapján született meg a Kúria végzése.
[36] Mindezek alapján az indítványozó jogorvoslathoz való joga nem sérült. Az általa panaszolt sérelem a bírósághoz fordulás jogával áll összefüggésben, mellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság azonban szintén nem állapított meg alaptörvény-ellenességet.
[37] 2.5. Az indítványozó támadta a Pp. korábban hatályban volt 397/D. § (2) bekezdését is, amiért az a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni rendelte a Pp. 130. § (1) bekezdés új g) pontját. Úgy találta, hogy ezzel a jogalkotó megsértette a visszaható jogalkotás tilalmát.
„Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogállamiság egyik legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely – egyebek között – megköveteli, hogy a jogalanyoknak meglegyen a tényleges lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely magatartást visszamenőleges hatállyal ne minősítsenek jogellenesnek. [Először: 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.]” {34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [71]}
[38] Eljárási szabályoknál a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát főszabály szerint nem sérti az, ha az új előírást már folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. A visszamenőleges hatály tilalma szempontjából az elvégzett eljárási cselekmény időpontja a meghatározó. Ezt juttatja kifejezésre a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) is, melyre az Alkotmánybíróság a 3151/2013. (VII. 24.) AB határozatában is hivatkozott. Eszerint: „[a] Jat. e körben kimondja, hogy jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. […] Ugyanakkor a Jat. 15. § (1) bekezdés b) pontja szerint a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálybalépését követően megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. Ebből következően a Jat. – jogszabály eltérő rendelkezése alapján – lehetővé teszi eljárási cselekmények esetén a módosítás szerinti rendelkezések folyamatban lévő ügyekre történő alkalmazásának kimondását.” {Indokolás [17]}
[39] Az indítványozó azért állította a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának a sérelmét, mert a támadott előírás megfosztotta attól, hogy a személyiségi jogai védelme érdekében, a jogszabály elfogadása előtti jogsértésből eredő, a jogszabály elfogadásakor már folyamatban volt ügyében a jogsértővel szemben felléphessen.
[40] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azon az anyagi jogi kérdésen, hogy mi tartozik munkáltatói helytállási kötelezettség körébe, a Pp. szabályai nem változtattak. A támadott Pp. szabály alkalmazásánál ugyanúgy anyagi jogszabályok alkalmazásával hozható döntés a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításáról, mint korábban a kereset elutasításáról. A korábban keletkezett anyagi jogviszonyba a törvényhozó a Pp. módosításával tehát nem avatkozott be, a visszaható hatályú jogalkotás tilalma pedig a Pp. támadott szabályával összefüggésben a jogsértés időpontjához képest nem vizsgálható. Ez az időpont az anyagi jogi rendelkezés tekintetében lehetne csak jelentős.
[41] A fent idézett szempontokat figyelembe véve eljárási szabály visszaható hatálya szempontjából nem az egész eljárás, hanem az adott eljárási cselekmény kezdete a mérvadó, vagyis ehhez képest vizsgálandó a visszaható hatály tilalma. A per megszüntetése mint eljárási cselekmény tekintetében pedig visszaható hatályú jogalkotás nem állapítható meg.
[42] 3. Az Alkotmánybíróság a bírói végzések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tekintetében úgy találta, hogy az nem felel meg az Abtv. által az indítványokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének e) pontja értelmében a kérelem akkor határozott, ha egyértelműen előad indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével. Az indítványozó a végzésekkel kapcsolatosan azt kifogásolta, hogy a bíróságoknak vizsgálniuk kellett volna, az alkalmazott jogszabály nem sérti-e az Alaptörvényt. Az indítványozó tehát lényegében az alkalmazott jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességéből fakadóan támadta a bírósági végzéseket, a Pp. szabályainak alaptörvény-ellenességén túlmutató indokolást azonban nem adott elő. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a végzések elleni alkotmányjogi panaszt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2015. december 1.
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k. Dr. Lenkovics Barnabás s. k., Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1463/2014.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás