• Tartalom

24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet

24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet

a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről

2021.03.06.

A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 14. pont 14.1. és 14.3. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1)1 E rendelet hatálya – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a vasúti járművek és a vasúti járművek közlekedésbiztonsági berendezései karbantartását, javítását, felújítását, korszerűsítését, továbbá időszakos és rendkívüli vizsgálatát Magyarországon végző műhelyekre, valamint a műhelyeket működtető szervezetekre és személyekre terjed ki.

(2)2 E rendelet hatálya nem terjed ki az (EU) 2016/798 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a járművek karbantartásáért felelős szervezetek tanúsítási rendszerére vonatkozó részletes rendelkezések megállapításáról, valamint a 445/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. május 16-i (EU) 2019/779 bizottsági rendeletben [a továbbiakban: (EU) 2019/779 bizottsági rendelet] meghatározott

a) karbantartásért felelős szervezetre,

b) vasúti járművek karbantartására, javítására és az azt végző műhelyekre, valamint

c) a b) pont szerinti műhelyeket működtető szervezetekre és személyekre.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. engedélyes: a vasúti jármű karbantartási, javítási, felújítási és korszerűsítési tevékenységet a 3. § (1) bekezdés szerinti engedély alapján végző szervezet vagy személy;

2. időszakos vizsgálati igazolás: a vasúti jármű időszakos járművizsgálatán való megfelelés esetén a karbantartó szervezet vagy műhely által kiadott igazolás;

3. járműtípus: jogszabályban meghatározott típusengedélynek megfelelő járműtípus;

4.3 járműkarbantartás: megelőző és javító karbantartásból álló, adott járművön végzett munkák összessége, amely a műszaki állapot és a paraméterek megőrzésére irányul, célja, hogy a jármű a következő karbantartási ciklusig biztonságosan közlekedjen;

5. járműfelújítás: a tevékenység eredményeként a jármű a gyártásakor vagy az utolsó engedélyezett átalakításakor érvényes műszaki követelményeknek – az eredeti állapotával/teljesítőképességével azonos – megfelelő műszaki állapotba kerül, amelynek során a jármű típusmeghatározó adatai, tűzvédelmi, közlekedésbiztonsági, munka- és környezetvédelmi jellemzői nem változnak;

6.4 járműjavítás: telepített vagy mobil műhelyben végzett tevékenység, amelynek célja a meghibásodott, megrongálódott, elhasználódott jármű, részegység, alkatrész kialakításának, működőképességének, műszaki paramétereinek helyreállítása annak érdekében, hogy a jármű, a jármű részegység és az alkatrész biztonságos üzemeltetésre újra alkalmas legyen a következő karbantartási ciklusig;

7. javítási dokumentáció: az 1. mellékletben meghatározott dokumentumok összessége, amely igazolja, hogy a javítást, karbantartást végző személy, szervezet megfelelő szakértelemmel, vasúti alkalmazásra megfelelő alkatrészek, anyagok felhasználásával végezte tevékenységét;

8. közlekedésbiztonsági szempontból meghatározó jelentőségű szerkezeti egységek, alkatrészek: olyan szerkezeti elemek, rendszer elemek (így különösen az alváz, jármű felépítmény, futómű, vonó-, ütközőkészülék, fékberendezés, vonatbefolyásoló berendezés), amelyek meghibásodása, helytelen működése a vasúti közlekedés biztonságát közvetlenül veszélyezteti, vagy a jármű siklásához, a jármű megfékezhetetlenségéhez vagy a vasúti járművek elszabadulásához vezethetnek;

9. műhely: az engedélyes azon szervezeti egysége, telephelye, ahol a vasúti járművek és a vasúti járművek közlekedésbiztonsági berendezései karbantartását, javítását, felújítását és korszerűsítését, valamint időszakos és rendkívüli vizsgálatát végzik;

10. üzembehelyezési engedély: a vasúti járművek üzembehelyezése engedélyezéséről, időszakos vizsgálatáról és hatósági nyilvántartásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott engedély;

11. tanúsítvány: a hatóság vagy valamely nemzeti rendszerben akkreditált szervezet által kiállított dokumentum, amely egy deklarált követelményrendszer szerinti előírásoknak való megfelelést igazol;

12.5 zárt láncú informatikai hálózat: olyan informatikai hálózat, amelynek berendezései képesek a műszaki engedéllyel rendelkező szervezetnél a külső beavatkozások blokkolására, és a rendszeren, az adatállományon végrehajtott módosítások naplózottak.

(2)6 E rendelet alkalmazása során a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben, továbbá az (EU) 2019/779 bizottsági rendeletben meghatározott fogalmakat is alkalmazni kell.

3. Vasúti járművek karbantartásának, javításának engedélyezése

3. § (1) Vasúti jármű karbantartását, javítását csak a karbantartási, javítási, felújítási és korszerűsítési tevékenységre vonatkozó műszaki hatósági engedéllyel (a továbbiakban: műszaki engedély) rendelkező szervezet vagy személy végezheti.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató határon átnyúló szolgáltatásnyújtása esetén.

(3) A műszaki engedély kiadásakor a közlekedési hatóság a kérelmező karbantartási, javítási, felújítási, korszerűsítési tevékenység ellátására vonatkozó általános megfelelőségét vizsgálja.

(4) A műszaki engedély határozatlan időtartamra szól.

4. § (1) A műszaki engedély iránti kérelemben a kérelmező meghatározza, hogy mely járműtípus vagy járműtípusok karbantartását, javítását, felújítását, korszerűsítését kívánja végezni.

(2) A műszaki engedély iránti kérelemhez egyszerű másolatban csatolni kell:

a) EGT-államban honos vállalkozás kérelmező esetén a kérelmező cégkivonatának egyszerű másolatát, vagy egyszerű másolatban igazolást arról, hogy a vállalkozást az EGT-állam vállalkozási nyilvántartásába bejegyezték,

b) a kérelmező és alvállalkozó alkalmasságát igazoló, a 10. §-ban foglaltakat igazoló iratokat,

c)7 a 11. §-ban meghatározott felelősségbiztosítás vagy garanciaszerződés igazolására:

ca) a biztosítási kötvényt és a biztosítási díjjal rendezett időszakról szóló – ideértve a díjhalasztást is –, a biztosító által kiállított díjigazolást és a biztosítási szerződés általános és – amennyiben van – különös szerződési feltételeit és a kártérítési limit vizsgálata érdekében az adott biztosítási időszakban történt kárkifizetésről szóló biztosítói nyilatkozatot, vagy

cb) a garanciaszerződés másolatát,

d) a műszaki vezető és a részterületi felelős vezetők végzettségét igazoló dokumentumokat, valamint a gyakorlati időt igazoló munkáltatói nyilatkozatot,

e) az engedélyes 13. § (5) bekezdésében meghatározottak szerinti, engedélyköteles vagy tanúsításra kötelezett tevékenységet végző alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatát, az alvállalkozóval kötött megállapodást, valamint az alvállalkozó adott tevékenységre vonatkozó engedélyét vagy tanúsítványát, és

f) a közlekedési hatóság által végzett vasúti hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolását.

(2a)8 A (2) bekezdés c) pontja szerinti biztosítási kötvény akkor megfelelő, ha tartalmazza:

a) a biztosítási szerződés azonosítóját (kötvényszámát),

b) a biztosító nevét, székhelyét,

c) a szerződő és a biztosított nevét és székhelyét,

d) a kockázatviselés kezdetét,

e) a szerződés tartalmát,

f) a szerződés területi hatályát,

g) az önrész formáját és mértékét,

h) azt, hogy a biztosító a vállalt önrész mértékétől függetlenül a biztosítási összeg erejéig a teljes kárt megtéríti a károsult részére,

i) a mentesüléseket, kizárásokat és záradékokat,

j) a szerződés keltét,

k) a biztosított tevékenység megnevezését,

l) a rendelkezést arról, hogy a szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén a biztosító a hatóságot haladéktalanul írásban vagy elektronikus úton tájékoztatja, valamint

m) a rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a biztosítási kötvény e rendelet előírásainak mindenben megfelel.

(2b)9 A (2) bekezdés c) pontja szerinti garanciaszerződés akkor megfelelő, ha tartalmazza:

a) a szerződés azonosítóját,

b) a szerződő felek nevét és székhelyét,

c) a garancia-időszak időtartalmát,

d) a szerződés területi hatályát,

e) a garancia érvényesítéséhez szükséges okiratok megnevezését (a károkozó vagy a kár megtérítésére egyéb okból kötelezett engedélyes teljes bizonyító erejű okiratba foglalt elismerő nyilatkozata vagy a kár mértékét és a felróhatóságot meghatározó jogerős bírósági határozat),

f) azt, hogy az e) pontban előírt valamely okirat bemutatása ellenében a garantőr a garanciaösszeg erejéig a teljes kárt megtéríti a károsult részére,

g) a mentesüléseket, kizárásokat és záradékokat,

h) a szerződés keltét,

i) a kárfedezeti garanciával támogatott tevékenység megnevezését,

j) a rendelkezést arról, hogy a szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén a garantőr a hatóságot haladéktalanul írásban vagy elektronikus úton tájékoztatja, valamint

k) a rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a garanciaszerződés e rendelet előírásainak mindenben megfelel.

(2c)10 Az újonnan műszaki engedélyt kérő kérelmező a kérelem benyújtásakor elegendő, ha a pénzintézet által kiállított szándéknyilatkozatot nyújtja be. A hatóság a kérelem elbírálását követően az engedélyt csak a 11. §-ban előírt felelősségbiztosítás vagy garanciaszerződés megkötése után és a 4. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott dokumentumok benyújtását és annak ellenőrzését követően adja meg.

(3) A nem EGT-államban honos vállalkozás esetén a (2) bekezdésben meghatározott dokumentumokat magyar nyelven, vagy az eredeti dokumentumot és annak hiteles fordítását kell csatolni a kérelemhez.

(4)–(5)11

5. § (1) Műszaki engedély kiadható:

a)12 a vasúti járművek teljeskörű karbantartására, javítására vagy felújítására és korszerűsítésére,

b) a vasúti járművek korlátozott szintű karbantartására, javítására, felújítására, korszerűsítésére, amelynek keretében a kérelmező felkészültsége szerint, a karbantartási tevékenység műszaki, technológia tartalma korlátozható,

c) járműfődarab, szerkezeti egység vagy közlekedésbiztonsági berendezés karbantartására, javítására, felújítására, korszerűsítésére a 2. mellékletben meghatározott fődarab, szerkezeti egység vagy közlekedésbiztonsági berendezés meghatározásával,

d) kizárólag saját célú vasúti pályahálózaton, iparvágányon közlekedő vasúti járművek javítására, karbantartására, felújítására, korszerűsítésére,

e) keskeny nyomtávú vasúti pályahálózaton, kisvasúton, múzeumvasúton közlekedő vasúti járművek karbantartására, javítására, felújítására, korszerűsítésére, vagy

f) nem helyhez kötött (mobil) karbantartási, javítási tevékenységre,

g)13 kizárólag helyi, városi vagy elővárosi vasúti pályahálózaton közlekedő vasúti járművek javítására, karbantartására, felújítására, korszerűsítésére.

(1a)14 Az (1) bekezdés c) pontjától eltérően a 2017. december 31-ig típusengedéllyel rendelkező vasúti járművek esetén az (1) bekezdés a) pontja szerinti engedélyes alvállalkozójának nem kell engedéllyel rendelkeznie a 2. melléklet 3–10., 12. és 14–16. pontjában meghatározott fődarab, szerkezeti egység vagy közlekedésbiztonsági berendezés tekintetében, ha őt az engedélyes megfelelőnek minősítette.

(2)15 A műszaki engedély az (1) bekezdés a)–g) pontjaiban meghatározott tevékenységek vonatkozásában egy vagy több járműtípusra, egy vagy több műhelyre is kiadható.

(3)16

(4)17 A műszaki engedéllyel rendelkező engedélyesekről és a karbantartást vagy javítást végző műhelyeikről a közlekedési hatóság által vezetett nyilvántartást a következőket tartalmazza:

a) az engedélyes nevét és székhelyét vagy lakcímét,

b) a műhely vagy műhelyek címét,

c) azon járműtípusok, alkatrészek, berendezések felsorolását, amelyek karbantartása, javítása a műhelyben végezhető,

d) az engedély számát, és

e) a tevékenység szüneteltetésének időtartamát vagy a tevékenység felfüggesztésének időpontját vagy a műszaki engedély visszavonásának időpontját.

(5)18

(6) A közlekedési hatóság a műszaki engedély visszavonásával egyidejűleg az engedélyest és a műhelyeit a nyilvántartásból törli.

6. § (1) Ha

a) az engedélyes neve, székhelyének címe,

b) a műhely címe,

c)19 felelősségbiztosító vagy a garantőr személye, vagy

d) a műszaki vezető vagy a részterületi felelős vezetők személye

megváltozik, az engedélyes a változásról annak bekövetkezése után 15 napon belül tájékoztatja a közlekedési hatóságot.

(2) Ha az engedélyes a műhely tevékenységét az 5. § (1) bekezdésben vagy az 5. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározottak vonatkozásában megváltoztatni szándékozik, akkor az engedélyes a változást megelőzően kérelmet nyújt be a hatósághoz a műszaki engedély módosítása iránt.

(3) Ha az engedélyes a tevékenységét szüneteltetni kívánja, azt bejelenti a közlekedési hatóságnak az időtartam megjelölésével. A tevékenységet legfeljebb 6 hónapra lehet szüneteltetni. Az engedélyes a műhely tevékenységének újrakezdését 15 nappal az újraindítást megelőzően bejelenti a közlekedési hatóságnak.

(4) Az engedélyes legalább 15 nappal korábban bejelenti a közlekedési hatóságnak, ha a műhely működésével felhagy.

7. §20

8. §21

9. §22

4. Karbantartó, javító, felújító és korszerűsítő tevékenység végzésének feltételei

10. § (1)23 Az engedélyes – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – tevékenységét

a) az ISO 9001 követelményeknek történő megfelelést igazoló tanúsítvány,

b) azoknál a műhelyeknél, ahol a jármű vagy jármű részegység szilárdsági tulajdonságát befolyásoló hegesztés történik – hegesztő üzem tanúsítvány (MSZ EN 15085-2) tanúsítvány,

c) az ISO/TS 22163 szabvány szerint vasúti alkalmazások, minőségirányítási rendszerek, vasúti szervezetek minőségirányítási rendszerére vonatkozó követelmények működését igazoló tanúsítvány,

d) környezettudatos működést tanúsító ISO 14001 szerinti tanúsítvány vagy azzal egyenértékű környezettudatos működést igazoló dokumentum és

e) műszaki engedély

birtokában végezheti.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel akkor is teljesül, ha a 13. § (5) bekezdésében meghatározottak szerinti alvállalkozó rendelkezik az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanúsítvánnyal.

11. § (1)24 Az engedélyesnek a tevékenységével kapcsolatos vagy abból eredő károk megtérítésére

a) önjáró és vontató járművek karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése esetében 1000 millió Ft,

b) személyszállító járművek karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése esetében 1000 millió Ft,

c) teherszállító járművek karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése esetében 1000 millió Ft,

d) városi vasúti járművek karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése esetében 500 millió Ft,

e) egyéb járművek karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése esetében 300 millió Ft,

f) vasúti járművek nem helyhez kötött karbantartási, javítási tevékenysége esetében 100 millió Ft

összegű garanciaszerződéssel vagy biztosítási eseményenként (káresemény) és biztosítási időszakra (év) vonatkozóan ilyen összegű felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.

(1a)25 Az egyes vagyoni biztosítékformák külön-külön és együttesen is alkalmazhatóak.

(1b)26 Az (1) bekezdésben felsorolt biztosítási összegek a 11. § (5) bekezdés b) pontja szerinti kárveszélyenként értendőek, azaz külön-külön kell a kártérítési felső határokat meghatározni kombinált limit alkalmazása esetén is, ahol a kombinált káreseményenkénti és évenkénti limitnek meg kell egyeznie legalább az e rendeletben előírt tevékenységtől függő limittel.

(2) A vonatbefolyásoló berendezés vasúti járműre történő felszerelését végző, valamint azt karbantartó, javító és ellenőrző műhelyt működtető engedélyes a tevékenységét az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott felelősségbiztosítás birtokában végezheti.

(3) Ha egy engedélyes az (1) bekezdés a)–f) pontja alá tartozó többféle jármű karbantartását végzi, a legmagasabb összegű felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.

(4) Ha a vasúti járművek nem helyhez kötött karbantartási, javítási tevékenysége vasúti társaság vagy műhely keretein belül folyik, akkor az engedélyesnek a meglévő felelősségbiztosítását az (1) bekezdés f) pont alatt meghatározott tevékenységre is ki kell terjesztenie.

(5)27 A felelősségbiztosítás akkor megfelelő, ha

a) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely állam vagy a Svájci Államszövetség területén székhellyel rendelkező biztosítóval kerül megkötésre, és

b) a felelősségbiztosítási szerződés kiterjed

ba) a szerződésen kívül okozott személysérüléses és dologi károkra és a személysérüléses és dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megtérítésére,

bb) a karbantartási, javítási, felújítási, vagy korszerűsítési tevékenység közben vagy hibás teljesítés miatt bekövetkezett dologi károkozásra, ahol a szolgáltatás tárgyában okozott kár nem kerül kizárásra, és a dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megfizetésére,

bc) környezetszennyezéssel okozott dologi, személysérüléses és ezekkel összefüggő sérelemdíj megfizetésére, amelyekre a biztosított a magyar jog szerint köteles felelősséget vállalni és az okozott kárt megtéríteni,

bd) a biztosítási fedezet azon biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettségeire, amelyek a biztosított vagy alvállalkozója által a szolgáltatás teljesítése érdekében jogosan igénybe vett bármely közreműködő személy tevékenységéből erednek.

(6)28 A garanciaszerződés akkor megfelelő, ha

a) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely állam vagy a Svájci Államszövetség területén székhellyel rendelkező pénzügyi intézménnyel vagy biztosítóval, mint garantőrrel kerül megkötésre, és

b) a garancia kiterjed

ba) a szerződésen kívül okozott személysérüléses és dologi károkra és a személysérüléses és dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megtérítésére,

bb) a karbantartási, javítási, felújítási, vagy korszerűsítési tevékenység közben vagy hibás teljesítés miatt bekövetkezett dologi károkozásra, ahol a szolgáltatás tárgyában okozott kár nem kerül kizárásra, és a dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megfizetésére,

bc) környezetszennyezéssel okozott dologi, személysérüléses és ezekkel összefüggő sérelemdíj megfizetésére, amelyekre az engedélyes a magyar jog szerint köteles felelősséget vállalni és az okozott kárt megtéríteni,

bd) azon kártérítési kötelezettségekre, amelyek az engedélyes vagy alvállalkozója által a szolgáltatás teljesítése érdekében jogosan igénybe vett bármely közreműködő személy tevékenységéből erednek.

(7)29 Az engedélyes megfelel e § előírásainak, ha

a) a 2. § (1) bekezdés 2., 4., 5. és 6. pontjában felsorolt tevékenységek valamelyikét kizárólag saját tulajdonában vagy üzemeltetésében lévő járműveken végzi, vagy kizárólag e járműveken végzi a vonatbefolyásoló berendezések járműfedélzeti egységeinek járművön történő karbantartását, javítását, felújítását vagy korszerűsítését,

b) rendelkezik a vasúti társaságok kötelező baleseti kárfedezeti képességének biztosításáról szóló 271/2007. (X. 19.) Korm. rendeletben előírt kárfedezeti képességgel és

c) a kárfedezeti biztosítása vagy garanciaszerződése karbantartási, javítási, korszerűsítési és felújítási okból történő kockázatkizárást nem tartalmaz, és nincs kizárás környezetszennyezéssel okozott károkra.

(8)30 Az engedélyesnek nem kell e § szerint felelősségbiztosítással vagy garanciaszerződéssel rendelkeznie, ha

a) 100%-ban tulajdona egy anyavállalatnak,

b) a 2. § (1) bekezdés 2., 4., 5. és 6. pontjaiban felsorolt tevékenységek valamelyikét, valamint e járműveken a vonatbefolyásoló berendezések járműfedélzeti egységeinek járművön történő karbantartását, javítását, felújítását, korszerűsítését kizárólag az anyavállalatnak végzi, és

c) az anyavállalat rendelkezik az e §-nak megfelelő felelősségbiztosítással vagy garanciaszerződéssel.

(9)31 A garanciaszerződés és a felelősségbiztosítás biztosítási összegének pénzneme magyar forint vagy a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett deviza lehet. A devizában meghatározott összeget a fedezeti összeghatár megállapításakor a tárgyévet megelőző évben a Magyar Nemzeti Bank által közzétett utolsó devizaárfolyam szerinti értéken kell figyelembe venni.

(10)32 Az engedélyes alvállalkozójának nem kell az e § szerinti felelősségbiztosítással vagy garanciaszerződéssel rendelkeznie, ha az engedélyes rendelkezik az alvállalkozó tevékenységére is kiterjedő felelősségbiztosítási vagy garancia kockázat kiterjesztéssel.

(11)33 Ha az engedélyes a biztosítási szerződését vagy a garanciaszerződését módosítja, vagy új biztosítási szerződést vagy garanciaszerződését köt, vagy áttér egyik vagyoni biztosítékformáról a másikra, köteles a módosítás vagy az új szerződés hatálybalépését megelőzően legkésőbb 15 nappal a 4. § (2) bekezdés c) pontja szerinti felelősségbiztosítás vagy garanciaszerződés dokumentációit a közlekedési hatóság részére benyújtani. A biztosítási szerződés módosítása és ezzel együtt az új kötvény benyújtása vagy a garanciaszerződés módosítása adatmódosításnak minősül.

(12)34 Ha az engedélyes a biztosítási szerződését módosítja vagy új biztosítási szerződést köt, köteles a módosítás vagy az új szerződés hatálybalépését megelőzően legkésőbb 15 nappal a felelősségbiztosítási kötvényt vagy a biztosító igazolását a közlekedési hatóság részére benyújtani. A biztosítási szerződés módosítása és ezzel együtt az új kötvény benyújtása adatmódosításnak minősül.

12. § (1)35 A műhely vagy műhelyek műszaki szakterület vezetőjévé olyan személy nevezhető ki, aki szakirányú felsőfokú, okleveles, BSc vagy MSc végzettséggel vagy okleveles vagy BSc végzettségű mérnök-informatikus vagy üzemmérnök-informatikus végzettséggel és legalább 3 éves, a vasúti járműkarbantartás vagy javítás területén szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik. Egy engedélyesnél a műszaki vezető legfeljebb négy műhely műszaki vezetőjévé nevezhető ki és egyidejűleg a (3) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott részterületek közül egynek a felelőse lehet.

(2)36 A vasúti járművek közlekedésbiztonsági szempontból meghatározó jelentőségű alkatrészei és részegységei javítását részterületi felelős irányítja.

(3) A műhely részterületet irányító alkalmazottá olyan személy nevezhető ki, aki rendelkezik az alábbiakban meghatározott végzettséggel és szakmai gyakorlattal:

a) kerék és csapágyszerelő műszaki felelős esetében szakirányú felsőfokú végzettséggel és a területen szerzett 3 év szakmai gyakorlattal;

b) fékfelelős esetében szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy szakirányú középfokú végzettséggel és a területen szerzett 3 év szakmai gyakorlattal;

c)37 vonatbefolyásoló berendezés felelős esetében szakirányú felsőfokú végzettséggel és

ca) azon vasúti járművek vonatbefolyásoló berendezésének javításához, amelyek nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton közlekednek, egyesített éberségi és vonatbefolyásoló hitelesítői vizsgával,

cb) azon vasúti járművek vonatbefolyásoló berendezésének javításához, amelyek nem közlekednek nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton, a területen szerzett 3 éves szakmai gyakorlattal;

d) hegesztési felelős esetében szakirányú felsőfokú végzettséggel és megfelel a MSZ-EN 15085-2 szabványban előírt feltételeknek;

e) technológiai felelős esetében gyártástechnológusi végzettséggel, legalább 3 éves szakmai gyakorlattal.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott részterületi felelős legfeljebb három részterület felelőse lehet ugyanabban a műhelyben, ha a feltételeknek megfelel. Részterületi felelős más műhelyben nem nevezhető ki egyidejűleg a (3) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott részterületi felelősnek.

(5) Szakirányú felsőfokú végzettségnek és szakképzettségnek minősül az (1) bekezdés és a (3) bekezdés a), c) és d) pontjai esetén:

a) főiskolai vagy BSc gépészmérnök,

b) egyetemi szintű okleveles vagy MSc gépészmérnök,

c) főiskolai vagy BSc közlekedésmérnök,

d) egyetemi szintű okleveles vagy MSc közlekedésmérnök,

e) főiskolai vagy BSc járműmérnök,

f) egyetemi szintű okleveles vagy MSc járműmérnök,

g) főiskolai vagy BSc mechatronikai mérnök,

h) egyetemi szintű okleveles vagy MSc mechatronikai mérnök,

i) egyetemi szintű okleveles hegesztőmérnök,

j) főiskolai vagy BSc villamosmérnök, vagy

k) okleveles vagy MSc villamosmérnök,

l)38 egyetemi szintű okleveles kohómérnök

végzettség és szakképzettség.

(6)39 A (3) bekezdés b) pontja esetén szakirányú középfokú végzettségnek minősül:

a) a vasúti villamos járműszerelő,

b) a vasúti járműszerelő,

c) a vasútijármű-technikusi vagy

d) a közúti járműszerelő

képesítés.

13. § (1) Az engedélyesnek igazolnia kell, hogy a műhely rendelkezik a tevékenységek ellátásához szükséges létesítményekkel, berendezésekkel, eszközökkel, személyi állománnyal és az adott tevékenység ellátásához szükséges karbantartási előírásokkal.

(2)40 A vasúti jármű, alkatrészek, berendezések karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése, továbbá időszakos és rendkívüli vizsgálata csak olyan műhelyben végezhető, amely

a) rendelkezik a járműtípus vagy járműsorozat karbantartása, javítása, felújítása, korszerűsítése során elvégzendő feladatok, vizsgálatok végrehajtásához szükséges – a 3. mellékletben felsorolt ajánlott berendezések közül az adott vasúti jármű konstrukciós jellemzőinek megfelelő – eszközökkel és teljesíti a 4. mellékletben meghatározottakat közül azokat a feltételeket, amelyek az adott vasúti jármű konstrukciós jellemzőinek megfelel, továbbá

b) megfelel a jogszabályokban meghatározott munkavédelmi, tűzvédelmi, közegészségügyi előírásoknak.

(2a)41 Annak érdekében, hogy a feltételrendszer igazítható legyen az adott vasúti jármű konstrukciós jellemzőihez, a (2) bekezdés a) pontja esetében a 3. és 4. mellékletekben szereplő adatok megadásával és a közlekedési hatóság részére történő benyújtással – az alkalmazott technológia figyelembevételével – az engedélyes nyilatkozik a jármű egyedi feltételrendszeréről.

(3) A műhelyben jogszabályban vagy szabványban meghatározott, illetve a közlekedési hatóság által azzal egyenértékűnek elfogadott jellemzőkkel rendelkező, munkabiztonsági, telepítési, valamint műszaki szempontból kifogástalan, rendszeresen karbantartott gép, berendezés, vizsgáló és mérőeszköz használható. A mérőeszközök hitelesítésének, kalibrálásának (pontosság ellenőrzésének) dokumentumait a helyszínen kell tárolni.

(4) A közlekedésbiztonsági szempontból meghatározó jelentőségű szerkezeti egységek, alkatrészek nyomonkövethetőségét az engedélyesnek biztosítania kell az (5) bekezdésben meghatározott alvállalkozó igénybevétele esetén is.

(5) Az engedélyes – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a műhely egy vagy több javítási vagy karbantartási feladatát vagy azok részeit olyan alvállalkozónak kiadhatja, amely ilyen tevékenység ellátására vonatkozó engedéllyel vagy tanúsítvánnyal rendelkezik, attól függően, hogy a tevékenység végzése engedélyköteles-e, vagy az alvállalkozónak az adott tevékenység végzésére tanúsítvánnyal kell-e rendelkeznie.

14. § A műhelynek olyan szervezeti felépítéssel kell rendelkeznie, amely

a) lehetővé teszi, hogy a műhely vezetése nyomon követhesse a műhelyben zajló folyamatokat;

b) lehetővé teszi a pontos, naprakész, járműszintű adatok segítségével, hogy azonosíthatók legyenek az esetlegesen felmerülő problémák, és azonnali beavatkozással javítható legyen a műhely működése;

c) elősegíti az eredményes ügyfélkapcsolati munkát.

15. § (1) A műhely által vezetett vagy kiállított, a vasúti jármű és szerkezeti egységei karbantartási vagy javítási dokumentációjából egyértelműen azonosíthatónak kell lennie a tevékenység tárgyát képező járműnek, az elvégzett feladatnak, és a tevékenységet elvégző személynek, továbbá a tevékenység átvételét végző szervezetnek, személynek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti dokumentációnak legalább az alábbiakat tartalmaznia kell:

a) a dokumentumot kiállító szervezet megnevezését,

b) a jármű és fődarab szerkezeti egység egyértelmű azonosító adatát,

c) a vizsgált, mért műszaki jellemző azonosítását,

d) a nevesített műszaki jellemző előírt és mért értékeit,

e) a mért adatok alapján a tárgyi szerkezeti egység minősítését,

f) a dokumentum kiállításának időpontját,

g) a dokumentumot kiállító személy nevét, beosztását és aláírását, valamint

h) az alkalmazott technológia azonosítóját.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott javítási dokumentációt a karbantartás, javítás, felújítás, korszerűsítés során a járműbe beépített, a 2. mellékletben felsorolt járműfődarabok vagy szerkezeti egységek gyártó által meghatározott karbantartási ciklusidejét követő 3 évig kell megőrizni.

16. §42

5. Vasúti járművek időszakos és rendkívüli vizsgálatának engedélyezése

17. § (1)43 Vasúti járművek időszakos vizsgálatát végző műhely engedélyezése iránti kérelmet csak az nyújthat be, aki rendelkezik az 5. § (1) bekezdés a), d), e) és g) pontjában meghatározott műszaki engedéllyel.

(2) Az időszakos vizsgálatra feljogosító engedély iránti kérelemhez – eredetiben vagy hiteles másolatban – a 4. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl csatolni kell a kérelmező

a)44 nyilatkozatát arról, hogy a műhely az időszakos járművizsgálat során az adatok rögzítésére és elektronikus továbbítására alkalmas zárt láncú (internetkapcsolattal rendelkező) informatikai hálózattal rendelkezik,

b)45 nyilatkozatát a műszaki vizsgálat zárt vizsgálati technológiájára vonatkozóan, mellékelve a műhely legalább 1:500 léptékű torzított helyszínrajzát, amelyen a műszaki vizsgálat helyéül szolgáló vágány, műhely rész jól beazonosítható,

c)46 nyilatkozatát arról, hogy a 3. mellékletben megadott szemrevételezéses eljárással vizsgált berendezések állapotának dokumentálásra, elektronikus rögzítésre alkalmas, a felvétel készítésének időpontját a fényképpel kitörölhetetlenül összerendelő, fénykép készítésére alkalmas eszközzel rendelkezik,

d)47 nyilatkozatát arról, hogy az időszakos vizsgálat során a műhely rendelkezésére bocsátott papíralapú és elektronikus dokumentumok a következő vizsga sikeres lebonyolításáig biztonságos tárolására alkalmas módon kerülnek elhelyezésre,

e) nyilatkozatát az elektronikus adattároló berendezés rendelkezésre állásáról és tárolókapacitásáról,

f) időszakos járművizsgálat lefolytatásáról, folyamatáról, módszeréről szóló belső szabályzatát, és

g) vizsgálat során keletkező adatok kezeléséről, nyilvántartásáról, selejtezéséről szóló belső szabályzatát.

(3) A rendkívüli járművizsgálat elvégzésére minden olyan műhely jogosult, amely rendelkezik az adott járműtípusra és az időszakos vizsgálatára feljogosító engedéllyel.

(4)48

(5)49 Az időszakos és rendkívüli vizsgálati tevékenység szünetelésére a 6. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(6)50

6. A vasúti jármű időszakos és rendkívüli vizsgálata

18. § (1) Vasúti jármű időszakos és rendkívüli vizsgálata során a 15. §-ban meghatározottakon túl a vizsgálatot végző műhely az alábbiakat rögzíti:

a)51 a szemrevételezéses vizsgálatok esetén a 3. mellékletben az engedélyes által a 13. § (2a) bekezdése szerint megjelölt berendezéseknek a vizsgálat során tapasztalt rendellenes, valamint a rendellenesség megszüntetését követő állapotáról készült fényképeket, és

b) a vasúti jármű megbontás nélküli vizsgálatainak sikeres elvégzését igazoló jegyzőkönyveket.

(2)52 A sikeres időszakos vagy rendkívüli vizsgálatot a vizsgálatot végző műhely igazolja.

(3)53 A vasúti jármű időszakos és rendkívüli vizsgálatát az a szakirányú felsőfokú, de legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező személy végezheti, aki felsőfokú végzettség esetén legalább 3 év, középfokú végzettség esetén legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, valamint felsőfokú kiegészítő képzést követően hatósági vizsgát tett, és a hatóság a sikeres hatósági vizsga alapján vasúti jármű vizsgabiztosnak kinevezte.

(4)54 A hatósági vasúti jármű vizsgabiztosnak kétévente szakirányú továbbképzést követően sikeres hatósági vizsgát kell tennie.

(5)55 Szakirányú felsőfokú végzettségnek a 12. § (5) bekezdésében meghatározott felsőfokú végzettség fogadható el.

(6)56 A (3) bekezdésben előírt szakirányú középfokú végzettségnek minősül:

a) a vasúti villamos járműszerelő,

b) a vasúti járműszerelő,

c) a vasútijármű-technikusi,

d) az elektronikai műszerész vagy technikus,

e) a villanyszerelő,

f) a közúti járműszerelő és

g) a közúti járművillamossági szerelő

képesítés.

7. Nem országos jelentőségű vasútvonalakon közlekedő vasúti járműveket karbantartó és javító műhelyekre vonatkozó szabályok

19. § (1) Az ezen alcímben meghatározott, nem országos jelentőségű vasútvonalakon közlekedő vasúti járművek karbantartását, javítását, felújítását és korszerűsítését végző műhelyekre vonatkozóan e rendelet rendelkezéseit az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Nem alkalmazható a kizárólag saját célú vasúti pályahálózaton vagy iparvágányon közlekedő vasúti járműveket javító és időszakos vizsgálatát végző műhelyek esetében

(3) A 4. § (1) bekezdés szerinti kérelemhez a 4. § (2) bekezdés e) pontjától eltérően csak a műszaki vezető végzettségét igazoló dokumentumokat és a gyakorlati időt igazoló munkáltatói nyilatkozatot kell a kérelemhez csatolni.

(4) A 12. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a műszaki vezetőnek legalább a 12. § (6) bekezdésében meghatározott szakirányú középfokú végzettséggel és legalább 5 éves, a vasúti járműkarbantartás és javítás területén szerzett szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie.

(5) Az e §-ban szabályozott tevékenység során a 13. § (2) bekezdés a) pontját és (3) bekezdését nem kell alkalmazni.

(6)57 A 17. § (2) bekezdés a) pontjától eltérően a műhelynek az adatok rögzítéséhez és továbbításához zárt láncú informatikai hálózattal nem kell rendelkeznie.

(7) A 17. § (2) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell a 13. § (1) bekezdésben meghatározott létesítmények, berendezések, eszközök meglétét igazoló nyilatkozatot is.

19/A. §58 Az 5. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott műszaki engedéllyel rendelkező szervezetek esetén a 10. § (1) bekezdés c) pontját nem kell alkalmazni.

20. § (1) A keskeny nyomtávú (kisvasúti) vasúti pályahálózaton és múzeumvasúti pályahálózaton közlekedő vasúti járműveket javító és időszakos vizsgálatát végző műhelyekre nem kell alkalmazni:

(2) A 4. § (1) bekezdés szerinti kérelemhez a 4. § (2) bekezdés e) pontjában foglaltaktól eltérően csak a műszaki vezető végzettségét igazoló dokumentumokat és a gyakorlati időt igazoló munkáltatói nyilatkozatot kell a kérelemhez csatolni.

(3) A 12. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a műszaki vezetőnek legalább a 12. § (6) bekezdésében meghatározott szakirányú középfokú végzettséggel és legalább 5 éves, a vasúti járműkarbantartás és javítás területén szerzett szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie.

(4) Az e §-ban szabályozott tevékenység során a 13. § (2) bekezdés a) pontját és (3) bekezdését nem kell alkalmazni.

(5)59 A 17. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően a műhelynek az adatok rögzítéséhez és továbbításához zárt láncú informatikai hálózattal nem kell rendelkeznie.

(6) A 17. § (2) bekezdése szerinti kérelemhez csatolni kell a 13. § (1) bekezdésében meghatározott létesítmények, berendezések, eszközök meglétét igazoló nyilatkozatot is.

8. Záró rendelkezések

21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

22. §60 (1)61 Az engedélyesnek e rendelet rendelkezéseinek – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – legkésőbb 2018. június 30-ig kell megfelelnie.

(2) Az engedélyesnek – az (1) bekezdéstől eltérően – a 10. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott feltételnek legkésőbb 2020. december 31-éig kell megfelelnie.

22/A. §62 Az engedélyes

a) a 2017. december 31-ig megkötött alvállalkozói szerződések esetén a szerződések megszűnéséig, de legfeljebb 2024. december 31-ig,

b) a 2017. december 31-ig megindított közbeszerzési és versenyeztetési eljárások esetén az eljárások eredményeként megkötött alvállalkozói szerződések lejártáig, de legfeljebb 2024. december 31-ig

mentesül a 13. § (5) bekezdésében foglalt kötelezettség alól.

22/B. §63 (1) Az a műhelyrészterületi vezető, aki nem rendelkezik a 12. § (3) bekezdésében előírt végzettséggel, 2024. december 31-ig folytathatja tevékenységét, amennyiben rendelkezik szakirányú középfokú végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, valamint 2019. január 1-jéig a részterületi vezetői munkakör ellátására felsőfokú kiegészítő képzést követően hatósági vizsgát tett. Az adott műhelyben foglalkoztatott műszaki vezetőnek és a részterületi vezetők több mint felének 2020. december 31-ig rendelkeznie kell a 12. § (3) bekezdésében előírt végzettséggel.

(2) Az (1) bekezdésben előírt szakirányú középfokú végzettségnek minősül:

a) a vasúti villamos járműszerelő,

b) a vasúti járműszerelő,

c) a vasútijármű-technikusi,

d) az elektronikai műszerész, vagy technikus,

e) a villanyszerelő,

f) a közúti járműszerelő és

g) a közúti járművillamossági szerelő

képesítés.

(3) A 18. § (3)–(6) bekezdésében foglaltakat 2019. július 1-jétől kell alkalmazni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott időpontig a vasúti jármű vizsgabiztost a vasúti járművek időszakos vizsgálatára vonatkozó műszaki engedéllyel rendelkező műhely vezetője írásban jelöli ki a kidolgozott belső szabályozással összhangban.

23. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

24. §64 (1) A 2. § (1) bekezdés 12. pontjában meghatározott zárt láncú informatikai hálózatot a kérelmezőnek a nemzeti járműnyilvántartáshoz interfész-kapcsolaton történő csatlakozásra a vasúti közlekedési hatóságnak az interfész specifikáció közzétételének napját követő hat hónapon belül alkalmassá kell tennie, amely hat hónapon belül le kell folytatni a rendszer egy hónapos sikeres tesztüzemét.

(2) A vasúti közlekedési hatóság az (1) bekezdés szerinti interfész specifikációban meghatározza a zárt láncú informatikai hálózatok esetében a rendszerhez történő hozzáférési jogosultságok szabályait.

1. melléklet a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelethez

Javítási dokumentáció

1. Jármű adatlap (mozdonykönyv):

A jármű és a beépített főegységek egyértelmű azonosításához szükséges adatösszesítő dokumentum.

2. Mérlegelési jegyzőkönyv:

A jármű mérlegelési adatait és a vonatkozó műszaki előírásnak való megfelelés igazolását tartalmazó műszaki dokumentum.

3. Kimérő lap:

Valamely szerkezeti egység működési szempontból lényeges méreteinek ellenőrző adatlapja.

4. Vizsgálati jegyzőkönyv:

Valamely szerkezeti egység előírásnak megfelelő elkészítését meghatározott vizsgálati eljárás alkalmazásával igazoló dokumentum.

5. Minősítő jegyzőkönyv/műbizonylat:

Valamely szerkezeti egység, alkatrész vonatkozó gyártási/javítási előírásoknak való megfelelését igazoló műszaki dokumentum.

6. Diagramok (gyártási/javítási):

Valamely szerkezeti egység összeszerelése, vizsgálata során a technológiai berendezéssel közvetlen (online) kapcsolatban levő regisztráló berendezés által előállított műszaki dokumentum.

7. Próba jegyzőkönyv:

A jármű vagy valamely részegysége vonatkozó műszaki előírásban meghatározott próbaterhelésének – beleértve a futópróbát is – való megfelelését igazoló műszaki dokumentum.

2. melléklet a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelethez

Járműfődarabok, illetve szerkezeti egységek

1. kerék, kerékpár

2. fékberendezés

3. lengéscsillapító

4. hajtóművek

5. villamos erőátvitel, -segédüzem

6. hőcserélők, hűtők

7. irányváltók

8. ajtók, ablakok, lépcsők

9. utastájékoztató berendezés

10. fűtés, légjavító, légkondicionáló

11. járművezérlések

12. szállítótartály

13. ütköző- és vonókészülék

14. nyomkarima kenő

15. hőntartó berendezés

16. jármű szekrény

17. futó- és hordmű

18. éberségi és vonatbefolyásoló berendezés

19. sebességmérő és regisztráló berendezés

3. melléklet a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelethez65


Az egyes járműtípusok vizsgálatához ajánlott eszközigény


A

B

C

D

Ellenőrzés, vizsgálat tárgya

Ellenőrzés, vizsgálati feladat

Ellenőrzés vizsgálat eszköze

Vasúti járműtípus

1. Dokumentáció vizsgálat

 

 

Minden jármű

1.1. Jármű adatlap (beleértve a jármű Nemzeti járműnyilvántartásban nyilvántartott adatainak ellenőrzését is!)

Számítógépes adatlekérés, egyeztetés.

Számítógép központi adatbázis lekérdező program, internetes kapcsolat.

Minden jármű

1.2. Környezetvizsgálat

Számítógépes adatlekérés, egyeztetés.

Számítógép központi adatbázis lekérdező program, internetes kapcsolat.

Minden jármű

1.3. Alváz, forgóváz kimérő lap

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.4. Forgóváz terheléspróba mérőlap

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.5. Kerékpár- és tengelyjavítási jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.5.1. Ultrahang jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.5.2. Sajtolási diagram

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.5.3. Kerékmérő lap

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.5.4. Kerékellenállás jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.6. Lengéscsillapító diagram

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

1.7. Sebességmérő javítási jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

1.8. Mérlegszelep javítási jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

IN42

1.9. Centrifugálszabályozó jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

IN42

1.10. Fékezőszelep jav. jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

1.11. Kormányszelep javítási jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.12. Ütközőpróba jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.13. Légtartály nyomáspróba jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.14. Mérlegelési jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.15. Rudazatállító jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden jármű

1.16. Raksúlyváltó jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

INL22, INL42

1.17. Záporpróba jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

Minden zárt jármű

1.18. Feszültségpróba ellenőrzése

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

1.19. Tartálytest vizsgálati jegyzőkönyv

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés, egyeztetés

INL2X, INL4X

1.20. Nyilatkozat az új alkatrészekről

Dokumentumellenőrzés

Szemrevételezés

Minden jármű

2. Alváz

Az alváz és alkatrészeinek tisztítása, vizsgálata a kopott és elöregedett elemek cseréje, a javíthatók javítása, szabályozása, a súrlódó elemek cseréje, a festékbevonat ellenőrzése.

Szemrevételezés*

Minden jármű

2.1. Hegesztési varratok

A hegesztési varratok épsége, a javított varratok szakszerű javítása.

Szemrevételezés. A teherhordó elemek új varratainak roncsolásmentes vizsgálatának dokumentumai.

Minden jármű

2.2. Pályaszám, alvázszám

Láthatóság, olvashatóság.

Szemrevételezés*, összehasonlítás

Minden jármű

2.3. Vezetési hézag

Mérés

Tolómérő

Minden jármű

2.4. Felütési hézag

Mérés

Tolómérő

Minden jármű

2.5. Hordrugók

A rugók és alátétek sérülésmentessége, a gumielemek elöregedése a magasságkiegyenlítő alátétek korróziómentessége.

Szemrevételezés*

Minden jármű

2.6. Felfüggesztés

A felfüggesztés elemeinek szakszerű szerelése, kopása a csavarkötés biztosítások megléte, korróziós károsodások.

Szemrevételezés*, tolómérő

Minden jármű

2.7. Lengéscsillapító

A bekötés szakszerűsége, a felületek épsége, szilentblokkok elöregedése.

Szemrevételezés*

AVV,ASV, BVV, BSV,BVD,BVDX, BSDX, INL2141

2.8. Ütközőmagasság

Mérés

Mérés, mérőszalag, szintezett vágány.

Minden jármű

2.9. Berni négyszög

Mérés

Mérés, mérőszalag

Minden oldalütközős jármű

2.10. Kardánok

A szerelés szakszerűsége, a „játék” ellenőrzése.

Szemrevételezés, (feszítővas)

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

2.11. Alváz szerelvények

Az alvázra szerelt szerelvények megléte, rögzítettsége, korróziós károsodása, mozgathatósága.

Szemrevételezés*

Minden jármű

2.12. Villamos szerelés

A villamos vezetékek rögzítettsége, a bekötések szakszerűsége, a villamos dobozok szigeteltsége (víz, por ellen) a földelések megléte.

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

2.13. Csövezés

A csővezetékek rögzítettsége, a csőkötések tömörsége, esetleges vízzsákok keresése.

Szemrevételezés, tömörségi próba, sűrített levegő (a jármű kiszerelt és üzemi hőmérsékletű kell, hogy legyen).

Minden jármű

2.14. Ütköző-, csavarkapocs

Ütközők elfordulás-mentessége, rögzítő csavarok minősége, biztosítása. Az ütközők felfekvése, a vontatási középsíktól való eltérés. Ütköző- és vonóhorog egymáshoz viszonyított helyzete.

A vonóhorog, csavarkapocs, csavarorsó, csapszeg kopását, a tartóhorgok megléte. A vonókészülék beállítása (alátétezés, hézagok).

Szemrevételezés. Vonalzó, tolómérő.

Minden oldalütközős jármű

2.15. Központi ütköző vonókészülék

Működés helyessége, kopások mértéke, a beépítés helyességet, hívószám beütés.

Szemrevételezés, próba

Minden kp-i ütközős jármű

2.16. Biztonsági szerelvények

Az alvázra szerelt biztonsági kengyelek megléte, épsége.

Szemrevételezés*

Minden jármű

2.17. Pályakotró

A pályakotró megléte, helyes magassága.

Szemrevételezés, mérőszalag

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

2.18. Vonatbefolyásoló vevőtekercs/antenna/jeladó

A jeladók felszerelésének és bekötésének, helyzetének ellenőrzése.

Szemrevételezés, mérőszalag

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

3. Forgóváz

A forgóváz és alkatrészei tisztításának, a kopott és elöregedett elemek cseréjének, a javíthatók javításának, szabályozásának, a súrlódó elemek kopásának, cseréjének és a festékbevonat ellenőrzése.

Szemrevételezés

Minden forgóvázas jármű

3.1. Hegesztési varratok

A hegesztési varratok épségének, a javított varratok szakszerű javításának ellenőrzése.

Szemrevételezés. A teherhordó elemek új varratainak roncsolásmentes vizsgálatának dokumentumai.

Minden forgóvázas jármű

3.2. Vezetési hézagok

A hegesztési varratok épségének, a javított varratok szakszerű javításának ellenőrzése.

Szemrevételezés. A teherhordó elemek új varratainak roncsolásmentes vizsgálatának dokumentumai.

Minden forgóvázas jármű

3.3. Felütési hézagok

Mérés

Mérés, tolómérő

Minden forgóvázas jármű

3.4. Hordrugók

Mérés

Mérés, tolómérő

Minden forgóvázas jármű

3.5. Lengéscsillapítók

A bekötés szakszerűségének, a felületek épségének, szilentblokkok elöregedésének ellenőrzése.

Szemrevételezés*

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

3.6. Kardánok

A szerelés szakszerűsége, a „játékok” ellenőrzése.

Szemrevételezés, (feszítővas)

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

3.7. Szerelvények

Az alvázra szerelt – 2.11. alatt nem vizsgált – egyéb szerelvények megléte, rögzítettsége, korróziós károsodása, mozgathatósága.

Szemrevételezés

Minden forgóvázas jármű

3.8. Biztonsági szerelvények

Az alvázra szerelt egyéb – 2.16. alatt nem vizsgált – biztonsági kengyelek megléte, épsége.

Szemrevételezés*

Minden forgóvázas jármű

4. Kerékpár

Ellenőrizni, hogy a kerekek megfelelnek-e az érvényes rajzdokumentációnak. A beépített kerekek átmérőinek ellenőrzése.

Szemrevételezés, összehasonlítás, mérés, kerékátmérő mikrométer.

Minden jármű

4.1. Kerékprofil, futófelület, keréktávolság

Kerék élesedése, esztergályozás minősége, kerék szélessége, futófelület vastagsága. A féktárcsák felületének, kerékprofil, keréktávolság ellenőrzése.

Szemrevételezés, mérés, tolómérő, kerékkapta.

Minden jármű

4.2. Abroncsjel

Láthatóság, olvashatóság.

Szemrevételezés*

Minden abroncsos jármű

4.3. Tengelyjel szalag

Láthatóság, olvashatóság.

Szemrevételezés, adategyeztetés

Minden jármű

4.4. Biztosító gyűrű

A behengerlés minősége.

Szemrevételezés

Minden abroncsos jármű

4.5. Homokoló

A helyes felszerelés, működés, a kiszórt homok mennyiségének ellenőrzése.

Működtetés, szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

4.6. Nyomkarima kenő

A helyes felszerelés, működés.

Szemrevételezés, próba

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

5. Fék

 

 

Minden jármű

5.1. Általános szerelvény vizsgálat

A forgóvázra vagy alvázra hegesztett fékkonzolok és támok hegesztési varratai és deformációja. A fékrudazat, annak felfüggesztése és biztonsági hevederei, emeltyűk, a fékrudazat összekötő elemei (csapszegkötések), rudazatállítók, kiiktató-, átállítóváltók és oldószelepek, biztonsági szelepek ellenőrzése.

Szemrevételezés. Működésvizsgálat

Minden jármű

5.2. Féklöket

Mérés

Mérés, mérőszalag

Minden jármű

5.3. Fővezetéknyomás

Mérés

Mérés, kalibrált mérőóra

Minden jármű

5.4. Főlégtartály nyomás

Mérés

Mérés, kalibrált mérőóra

Minden jármű

5.5. Festékzárak, ólomzárak

Sértetlenség

Szemrevételezés*

Minden jármű

5.6. Főlégtartály adattábla

Láthatóság, olvashatóság

Szemrevételezés*, ellenőrzés

Minden jármű

5.7. Segédlégtartály adattábla

Láthatóság, olvashatóság

Szemrevételezés*, ellenőrzés

Minden jármű

5.8. Légsűrítő működés, feltöltési idő

Működés

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

5.9. Mágneses sínfék

A felszerelése (beállítás felfüggesztés), működése, tömörsége, légvezetékek rögzítettsége, épsége, védőharmonikák épsége. Elektromos csatlakozások, kapcsolódobozok, védőcsövek ellenőrzése.

Szemrevételezés, mérés, tolómérő, kalibrált nyomásmérő.

Minden mágneses sínfékkel felszerelt jármű

5.10. Fékpróba

Működés

Mérés, próbakészülék

Minden jármű

5.11. Vészfék

Működés

Működtetés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

5.12. Kézifék

Működés

Működtetés

INL21/41, INL22/42, INL2X/4X, NL2Y/4Y

6. Vezetőállás

 

 

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.1. Fékezőszelepek

Működési próbák

A fékpróbákkal együtt végzendő

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.2. Menetadatrögzítő sebességmérő

Szerelése + adatrögzítő kiolvasása, sebességmérő működésének ellenőrzése, kerékátmérő beállítás ellenőrzése a 4. pont szerint megmért kerékátmérő alapján.

Szemrevételezés, számítógépes kiértékelés, kiértékelő szoftver megléte.

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.3. Tűzjelző, füstjelző

Bekapcsolás, jelzés ellenőrzése.

Füstkeltő anyag

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.4. Kürt

Működés

Akusztikus próba

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.5. Vonatbefolyásoló és éberségi berendezés

Beépítés + funkcionális vizsgálat, beleértve a kiiktatás esetét is.

Szemrevételezés + vizsgáló berendezés.

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.6. Visszapillantó tükrök

Felszerelés, működés

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.7. Villamos szerelvények működési vizsgálat

Működés

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.8. Ablaktörlők

Működés, állapot

Működtetés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.9. Beépített szerelvények

Minden előírt berendezés megléte, működése (kapcsolók, belső fények, árnyékoló, vezetőállás fűtés, páralefuvató, mozdonyvezetői szék, árnyékoló, sátorjelző stb.).

Szemrevételezés, működtetés.

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.10. Zajvizsgálat

Mérés

Műszeres vizsgálat

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

6.11. Irányváltó kapcsoló

Helyes működés, biztos reteszelés.

Kapcsolási próba

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD,BVDX, BSDX

7. Szekrényvizsgálat

A járműszekrény vizsgálatához tartozik a rászerelt alkatrészek, részegységek ellenőrzése is.

 

Minden jármű

7.1. Feliratok

A feliratok megléte és helyessége.

Szemrevételezés*, összehasonlítás.

Minden jármű

7.2. Ablakok

Az üvegek épsége, párásodása, átláthatósága. Ablakok tömítő felületei, gumiágyak, ablakkiegyensúlyozó szerkezetek, ablakütközők, ablakzárak, ablakfogantyúk, ablak feletti vízvetők megléte.

Szemrevételezés. Működési próba.

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

7.3. Ajtók

Ide tartoznak: bejárati és átjáróajtók, poggyász-, étkező- és bisztrókocsi rakodóajtajai, teherkocsik rakodó ajtói. Nem itt kerülnek vizsgálatra a tárolószekrény, rakodószekrény és szerelőszekrény ajtói. Tömörségvizsgálat, záráspróba, ajtók feletti vízvetők megléte, lemezfelületek sérülései, hibái, tömítőgumik, ajtócsuklók, kilincsek, zárak hibái. Padlópótlék és mozgató görgők és pályáik, toló- és görfüggönyök ellenőrzése.

Szemrevételezés. Többszöri kinyitással és becsukással történő működtetés.

Minden jármű

7.4. Lépcsők, hágcsók

Sérülés, deformáció, kopás, felerősítés ellenőrzése. A mozgatható lépcsők működése.

Szemrevételezés. Működtetés.

Minden jármű

7.5. Kapaszkodók

Felerősítés, deformáció, biztonság, felületkezelés ellenőrzése.

Szemrevételezés

Minden jármű

7.6. Lámpák, fényszórók

Sérülés, felerősítés ellenőrzése.

Működési próba

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

7.7. Szerelvények

Lámpatámok és számtábla felerősítése, felhegesztett kengyelek hegesztése, korrózió védelme, iránytáblák védőajtói, azok üvegezése, rögzítőelemek, szoknyák ellenőrzése.

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

7.8. Tető

Korróziós károsodás, nagyobb deformáció, tetőszellőzők behorpadása, rögzítése.

Szemrevételezés

Minden zárt jármű

7.9. Kerekesszék-emelő berendezés

Működés, fény-, hangjelzés, vészleállítás, tömítettség ellenőrzése.

Működtetés

ASV1

8. Szállítótartály

 

 

IN2X/4X

8.1. Tartálytest vizsgálat

Felirati táblák, tartályvizsgálat időpontjának, tartálytest szigetelése épségének ellenőrzése.

Szemrevételezés*

IN2X/4X

8.2. Tartályszerelvények

Dómfedél-zár, lefejtő váltók, központi szelep, biztonsági szelep ellenőrzése.

Működési, zárási próbák

IN2X/4X

9. Utastér

A kocsik térhatároló falainak, burkolatainak (válaszfal, folyosófal, oldalfal, hosszfali burkolatok) tisztaságának, sérülései javításának, él- és takarólécek tisztaságának, épségének ellenőrzése. Festett felületek állapota. Gumielemek, üvegfalak rögzítésének vizsgálata.

Szemrevételezés

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.1. Ülések

Ülések vázszerkezete, kartámlák, mozgó alkatrészek, burkoló elemek, műbőr és bútorszövet, fejtámlák, arctámok, rugók, ülések tisztasága.

Szemrevételezés

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.2. Fekhelyek

Fekhelyek vázszerkezetét, szövetét mozgató és függesztő mechanizmusainak, zárszerkezeteinek, fekhelyek mozgatásának vizsgálata. Biztonsági hevederek ellenőrzése.

Szemrevételezés

IN41

9.3. Csomagtartók

Rögzítés, élek, üvegek és pálcák ellenőrzése. Ruhaakasztók megléte.

Szemrevételezés

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.4. Beltéri ajtók

Ajtó tömítéseinek, a csuklópántok, zárak, fogantyúk, ajtók és ajtótokok él kiképzésének ellenőrzése. Az ajtólapok épségének, üvegezésének ellenőrzése.

Szemrevételezés. Működési próba.

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.5. Világítás

Világítótestek tisztasága, a burák épsége, fényterelők ellenőrzése, továbbá az egyes áramkörök vezetékei, csatlakozási pontjai, biztosítói, kismegszakítói, olvasólámpái vizsgálata. A különböző hívó- és jelzőberendezések működése.

Világítási és jelzőberendezések működésének ellenőrzése. Azoknál a kocsiknál, amelyek a világítás távvezérlésére alkalmasak, távvezérlési próba tartása.

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.6. Fűtés

Konvekciós villamos fűtés: a kályhák burkolata és beépítésük tisztasága, a burkolatok és hőterelők épsége. Kályhák bekötése és védőföldelésének megléte. A hőérzékelők működőképessége. Légfűtés: A tokozások külseje, nagyfeszültségű és egyenáramú csatlakozások és e kábelek védőcsövei. Légcsatornák és léghevítők hőszigetelésének épsége. Szűrőbetétek tisztasága. Fűtőtestek, szellőzőmotorok, mágneskapcsolók, hőérzékelők, forgómágnesek, kézicsappantyúk működése.

Fűtési és fűtésszabályozási próba. Szigetelésmérés és átütési feszültségpróba.

ASV1, BSV1, SD1, INL21/41

9.7. Légjavító, klíma

A berendezések szekrényei, légcsatornái és azok alkatrészei tisztaságának, a szállított levegő mennyiségének ellenőrzése.

Működési próba (a szállított levegő mennyiséget a szállítómotorok áramfelvételével lehet ellenőrizni). Azoknál a berendezéseknél, melyek rendelkeznek számítógépes szervizcsatlakozóval a működés ellenőrzéséhez szükséges információkat számítógépen meg kell jeleníteni. Szigetelésmérés és átütési feszültségmérés.

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.8. Padlózat

A padlóburkolatok hibáinak, sérüléseinek ellenőrzése. Padlószőnyeg tisztaságának, továbbá a PVC padlók hegesztései, lábtörlők bemélyedései állapotának, tisztaságának ellenőrzése.

Szemrevételezés

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.9. Utastájékoztatás (hang és vizuális)

A külső burkolatok ellenőrzése sérülések, rongálások szempontjából. A hangszórók, hangerőszabályzók, display-k ellenőrzése

Az utastájékoztató berendezések üzemi próbája. A kötelező vétel (kézibeszélő bemondás), a műsoradás és vonattelefon lepróbálása.

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

9.10. Belső szerelvények

Az ajtók, az ablakok vízellátási szerelvények és elektromos alkatrészek fedlapjai, belső piktogramok, számtáblák, feliratok ellenőrzése. Asztalok rögzítése, falra szerelt ruhaakasztók, tükrök, képek, hulladékdobozok, hamutartók, helyfoglalást jelző táblák, hálókocsik toalettszekrényének és mosdószekrényeinek, létráinak, létrarögzítő támok, síléctartók, kerékpártartók ellenőrzése.

Szemrevételezés

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

10. WC

Mosdókagyló, WC-csésze, azok vízellátása, szennyvízelvezetése, valamint a WC-kben, mosdókban lévő speciális felszerelési tárgyak (ülőke, papírtartó, szappanadagoló, fogantyú, tükör, asztal) ellenőrzése. A vízöblítés, tartály és csőkötések, elzárószelepek zárása. Vízkészletjelző működése. Szennyvíztartály felfüggesztése, csatlakozásai, szintérzékelője. A műszerek működése, a vákuumrendszer tömörsége. A WC foglaltságjelző működése.

Szemrevételezés. Működési próba

ASV1, BSV1, BSD1, INL21/41

11. Energiaellátás és trakció

A járművek vontatási energiaellátó és erőátviteli berendezéseinek üzemszerű működése és az esetleges balesetveszélyes és környezetkárosító hibák kiszűrése.

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX

11.1. Motor

Olaj-, gázolaj-, vízrendszerek tömörsége és rögzítettsége, a fordulatszámok „stabilitása” és az üzemi hőmérsékletek és a kipufogógáz koromtartalmának ellenőrzése.

Szemrevételezés

BVV, BSV, BVD, BSD, BVDX, BSDX

11.2. Főgenerátor

Csatlakozókábelek bekötése, ezek helyes rögzítése és a kefeszikrázás.

Szemrevételezés

BVV, BSV

11.3. Főtranszformátor

Transzformátor-szigetelés állapota és az olajszintje.

Szemrevételezés

AVV, ASV

11.4. TC motorok

Kábelek bekötésének, rögzítésének, a légcsatorna tisztaságának ellenőrzése.

Szemrevételezés

AVV, BVV, ASV, BSV

11.5. Hidraulikus hajtóművek

Rögzítettsége, tömítettsége, szilentblokkok állapota, földelőkábelek megléte.

Szemrevételezés

BVD, BSD, BVDX, BSDX

11.6. Mechanikus hajtóművek

Rögzítettsége, szilentblokkok állapota, tömítettsége.

Szemrevételezés

BVD, BSD, BVDX, BSDX

11.7. Tengelyhajtóművek, irányváltók

Rögzítettsége, szilentblokkok állapota, tömítettsége, kardánok szerelése.

Szemrevételezés

BVD, BSD, BVDX, BSDX

11.8. Főkapcsolók

Rögzítettség, tömörség.

Szemrevételezés

BVD, BSD, BVDX, BSDX

11.9. Segédüzemi berendezések

Helyes szerelés, tömítettség (olaj, víz, levegő).

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BSD, BVDX, BSDX

11.10. Hűtők

Tömítettség, rögzítés

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BSD, BVDX, BSDX

12. Áramszedő

A felszerelés beépítése és műszaki állapota. Szigetelők állapota. Léghenger tömörsége, széncsúszók állapota.

Működési próba

AVV, ASV

13. Hőntartó

A beépítés, tömítések és működés ellenőrzése. Szintjelző működése.

Működési próba

BVV, BSV, BVD, BSD

14. Távkapcsoló kábelpróba

A távvezérlési csatolás lengő, álló és vakfeje mechanikus részeinek, lengőkábel bevonatának, lengőkábel hosszának, az átmenő vezetékek folytonosságának és a bekötések helyességének ellenőrzése.

Szemrevételezés

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BVDX, BSDX, INL2141

15. Szinkronpróba

Működés

Szinkronpróba-készülékkel történő ellenőrzése.

AVV, ASV, BVV, BSV, BVD, BSD

16. Tisztítás

A külső és belső felületek, a berendezési tárgyak és a javítás során megbontott valamennyi alkatrész, készülék és részegység tisztaságának, a graffitik, rajzok, feliratok eltávolításának ellenőrzése.

Szemrevételezés

Minden jármű

17. A diagnosztikai rendszer kiolvasása

 

Számítógép, kiolvasó szoftver

Minden elektronikus diagnosztikai rendszerrel felszerelt jármű

* Időszakos vizsgálatnál fényképen rögzítendő.

Jelmagyarázat:

Önjáró/vontató járművek felosztása (kategóriái):


 

Villamos hajtás (V)

Nem villamos hajtás (D)

A

B

Külső energiaforrás

Helyi energiaforrás*

AVV

ASV

BVV

BSV

BVD

BSD

csak vontató (V)

szállító is
(S)

csak vontató (V)

szállító is
(S)

csak vontató (V)

szállító is
(S)

1

Személyszállítás

AVV

ASV1

BVV

BSV1

BVD

BSD1

2

Teherszállítás

 

ASV2

**

**

X

Speciális célú

**

**

**

**

BVDX

BSDX


* – dízel, gáz-motor, akkumulátor stb.
** – csak elvileg létező kategóriák a hazai vasutaknál

Magyarázat:    AVV    – villanymozdonyok (pl. V46 vagy 1047)
    ASV1    – villamos motorkocsi, motorvonat (pl. Talent)
    ASV2    – „teher-villamos” (pl. Volkswagen)
    BVV    – dízel-villamos, vagy akkumulátoros mozdony (pl. M61)
    BSV1    – dízel-villamos, illetve akkumulátoros motorkocsi, -vonat,
    BVD    – dízel-mechanikus/-hidraulikus mozdony (pl. M41)
    BVDX    – pl. kétéltű járműmozgatók, önjáró PFT munkagépek
    BSD1    – dízel mechanikus/-hidraulikus motorkocsi, motorvonat (pl. Desiro)
    BSDX    – pl. TVG platós, vagy személyszállító járművek

Nem önjáró/vontatott járművek felosztása (kategóriái):

 

Nemzetközi forgalmú

Belföldi forgalmú

Helyi érdekű/keskeny

I

N

L

2 teng

≥4 teng

2 teng

≥4 teng

2 teng

≥4 teng

1

Személyszállítás

I21

I41

N21

N41

L21

L41

2

Teherszállítás

I22

I42

N22

N42

L22

L42

X

Különleges*

I2X

I4X

N2X

N4X

L2X

L4X

Y

Speciáliscélú**

N2Y

N4Y

L2Y

L4Y


* – hűtőkocsi, tartálykocsi stb.
** – PFT, egyéb üzemi kocsik stb.

A követelményrendszerben
– minden járművel kapcsolatos követelmény:    INL
– kéttengelyes (nem forgóvázas) járművek:    INL/2
– négytengelyes (forgóvázas) járművek:    INL/4
– különleges kocsik követelményei:    …X

4. melléklet a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelethez66


Vasúti járművek, fő- és részegységek karbantartását végző műhelyek műszaki engedélyezéséhez ajánlott feltételek

 

A

B

C

D

E

1.

Tevékenység tárgya

Technológiai berendezés igény

Mérő-, vizsgálóeszköz igény

Dokumentálási követelmények

Hatálya kiterjed

2.

Teljes jármű

- A jármű külső, belső tisztítására, szükségszerinti fertőtlenítésére alkalmas mosóberendezés.
- Szerelőcsarnok a fő és részegységek ki és beszerelésére.
- Felsőpályás daru a főegységek emeléséhez szükséges teherbírással és mérettel.
- Központi vezérlésű járműemelő egység a forgóvázak/
kerékpárok ki- és bekötésére.
- Közép és oldalaknás szerelővágányok az alváz alatti ki és bekötési munkákhoz.
Vendégforgóvázak/ kerékpárok a járműalváz/ szekrény, illetve szállítókocsik, tárolóládák a fő és részegységek szállítására.
Járműmozgatás eszköze.
Szintezett vágány.

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

- Jármű adatlap
(mozdony-könyv)
- Mérlegelési jegyzőkönyv

Minden járműtípusra

3.

Jármű alváz, szekrényváz és tartozékai

- Tisztítás, festékbevonat eltávolítás: zártterű tisztítókamra.
- Vázszerkezet javítás: vágó és ívhegesztő berendezés.
- Burkolatjavítás: gáz-, ív- vagy ellenálláshegesztő berendezés;
lemezdaraboló és hajlító gépek.
- Felület előkészítés: zárt rendszerű szemcsefúvó berendezés.
- Felületi bevonat készítés: zárt térben telepített festékszóró berendezés.

Ultrahang lemezvastagság mérő, penetrációs repedésvizsgáló, alvázkimérő berendezés, mechanikai vagy egyenértékes hosszmérő eszközök

Alváz, szekrényváz kimérő lap

Minden járműtípusra, sorozatfüggően

4.

Forgóvázkeret és tartozékai

- Kerékpár kikötés: aknás szerelővágány.
- Forgóvázkeret, kerékpár, alkatrész zártterű mosóberendezés.
- Forgóvázkeret javítás: vágó- és ívhegesztő-
berendezés, forgóvázkeret kimérő berendezés.

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Forgóvázkeret kimérő lap

Minden forgóvázas járműtípusra sorozatfüggően.

5.

Kerék, kerékpár

- Abroncsos kerekekhez:
abroncsvágó.
- Kerékváz le- és felsajtoló gép, diagramíróval.
- Tengely- és kerékváz-
szabályozáshoz és eszterga.
- Tengelycsap görgőző
- Abroncseszterga
- Abroncsmelegítő berendezés
- Biztosítógyűrű hengerlő berendezés
- Kerékpáreszterga

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

- Ultrahang-vizsgálati jegyzőkönyv
- Sajtolási diagram
- Kerékpár és tengelyjavítási jegyzőkönyv.
- Kerék(pár) mérőlap
- Kerékellenállás jegyzőkönyv

Minden járműtípusra

6.

Kerékpár csapágyazás

- Speciális csapágytisztító, mosó berendezés
- Csapágymelegítő berendezés
- Csapágyszerelő készülék
- Siklócsapágy fúrógép, fúrókészülék

- A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

Minden járműtípusra, sorozatfüggően

7.

Hordrugó vizsgálat

Rugóterhelő berendezés

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Mérőlap

Minden járműtípusra

8.

Hidrodinamikus és mechanikus hajtóművek

- Önálló műhelyben kialakított szét-, összeszerelő munkaterület.
- Csapágyszerelő készülékek.
- Hegesztő berendezés.
- Fúró-, maró-, köszörű- és esztergagépek
- Zsírzó készülék
- Nyomatékmérő kulcsok
- Bejárató berendezések

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Vizsgálati jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV1; BVV; BSV1
BVD; BSD1; BVDX; BSDX, sorozatfüggően

9.

Kardántengelyek

- Sajtológép csapágy,
-csukló szereléshez
- Zsírozó készülék
- Dinamikus kiegyensúlyozó berendezés

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV1; BVV; BSV1
BVD; BSD1; BVDX; BSDX; INL, sorozatfüggően

10.

Mechanikus fék és hordmű alkatrészek az alvázon és a forgóvázon

- Fúró-, marógépek
- Ívhegesztő berendezés feltöltő hegesztéshez
- Sajtológép egyengetéshez, perselyezéshez

Mechanikai vagy azzal egyenértékes hosszmérő eszközök

Műbizonylat

Minden járműtípusra

11.

Lengéscsillapítók

Szét-, összeszerelő készülékek

Vizsgáló, ellenőrző próbapad

Csillapítási diagram

AVV, ASV1; BVV; BSV1 BVD; BSD1; BVDX; BSDX; INL, sorozatfüggően

12.

Vonó- és ütközőerő átadás szerkezeti elemei

- Oldalütköző szerelő készülék
- Kovácsológép süllyesztékekkel

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Terhelési próba jegyzőkönyv

Minden járműtípusra, sorozatfüggően

13.

Dízelmotor

- Önálló műhelyben kialakított szét-,
összeszerelő munkaterület
- Szét-, összeszerelő készülékek
- Zárt terű alkatrészmosó berendezés
- Hegesztő berendezés feltöltéshez
- Fúró-, maró-, gyalu-, véső-, köszörű- és esztergagépek
- Nyomatékkulcsok
- Turbófeltöltő forgórész kiegyensúlyozó berendezés

- Repedésvizsgáló berendezések a forgattyúsrendszer és az égéstéri elemek vizsgálatára
- Csapágyvizsgáló berendezés
- Kimérő készülékek a forgattyú-ház, forgattyús tengely, hajtórudak méretre ellenőrzésére
- Befecskendező szivattyú próba berendezés
- Porlasztóvizsgáló készülék
- Víznyomás próbakészülék a víztér tömörségellenőrzésére
- Nyomásmérő műszerek
- Mechanikai vagy azokkal egyenértékes hosszmérő eszközök
- Dízelmotor próbaterem/ vízellenállás vagy számítógépi tesztprogram a beszabályozásra

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

BVV; BSV1; BVD; BVDX BSD1; BSDX, sorozatfüggően

14.

Hőcserélők, csővezetékek, csővezetéki szerelvények

- Zárt terű mosó-, tisztítóberendezés
- Tűzi ónozó műhely
- Lamella egyengető készülék

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Műbizonylat

BVV; BSV1; BVD; BVDX; BSD1; BSDX, sorozatfüggően

15.

Mechanikus segédüzemi gépek, ventilátorok

- Szét-, összeszerelő készülékek
- Hegesztő berendezés
- Csapágyszerelő készülék
- Bejárató berendezés

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BSD; BVD; INL/1, sorozatfüggően

16.

Légsűrítő

- Önálló műhely a szét-, összeszereléshez
- Szerelőkészülékek és célszerszámok
- Zárt rendszerű tisztító-, mosóberendezés
- Hegesztő berendezés
- Fúró-, maró-, köszörű- és esztergagépek
- Nyomatékmérő kulcsok
- Próbaberendezés

- Mechanikai vagy egyenértékes hosszmérő eszközök
- Nyomásmérő műszerek

Vizsgálati jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BSD; BVD; INL/1, sorozatfüggően

17.

Légfék szerelvények

- Önálló műhely a szét-, összeszereléshez
- Szerelőkészülékek és célszerszámok
- Zárt rendszerű tisztító-, mosóberendezés
- Hegesztő berendezés
- Fúró-, maró-, köszörű- és esztergagépek
- Nyomatékmérő kulcsok
- Sűrített levegős hálózat a vizsgálatokhoz
- Önálló próbaterem

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Fékezőszelep minősítő jegyzőkönyv
Kormányszelep minősítő jegyzőkönyv
Mérlegszelep minősítő jegyzőkönyv
Centrifugálszabályzó minősítő jegyzőkönyv

Minden járműtípusra, sorozatfüggően

18.

Mágneses sínfék

Szerelőkészülék és célszerszámok

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

ASV1; BSV1; I/
sorozatfüggően

19.

Főtranszformátor és tartozékai

Olajkezelő centrifuga

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV

20.

Villamos forgógépek

- Önálló szét-, összeszerelő műhely
- Szét-, összeszerelő készülékek
- Csapágyszerelő készülékek
- Zárt rendszerű alkatrészmosó, -szárító
- Tekercselő készülékek
- Tekercsimpregnáló berendezés
- Esztergagép kommutátor javításhoz
- Forgórész dinamikus kiegyensúlyozó berendezés
- Zsírzó készülék
- Bejárató próbaterem

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Vizsgálati jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BSD; BVD; INL/1, sorozatfüggően

21.

Villamos készülékek

- Önálló szerelő, javító munkaterület
- Működésellenőrző készülékek

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BSD; BVD; INL/1, sorozatfüggően

22.

Áramszedő

- Önálló szerelő, javító munkaterület
- Esztergagép
- Működésellenőrző készülék

- Mechanikai vagy egyenértékes hosszmérő eszközök
- Sarunyomás mérő-, regisztráló készülék

Vizsgálati diagram

AVV; ASV

23.

Ajtó, ablak, lépcső, kapaszkodók

- Önálló szerelő, javító munkaterület
- Ajtó le-, felszerelő emelő készülék
- Kovácsüzemi eszközök meleg hajlításhoz, egyengetéshez
- Célszerszámok ablakszereléshez
- Zárt rendszerű alkatrészfestő kamra
- Záporpróba berendezés

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

- Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)
- Záporpróba jegyzőkönyv
(ablak)

Minden típusra, sorozatfüggően

24.

Ülések

- Önálló lakatos és kárpitos műhely
- Célszerszámok és készülékek

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BVD; BSD; INL/1, sorozatfüggően

25.

WC berendezés

- Csatorna és vízcsatlakozású jármű álláshely
- WC tartály leszívó berendezés
- Szennyvízkezelő berendezés
- Célszerszámok

- Általános villamos mérőműszerek
- Számítógép, szervizprogrammal

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

ASV1; BSV1; BSD1; INL/1, Y, sorozatfüggően

26.

Utastájékoztató berendezések

- Önálló elektronikai műszerész műhely
- Elektronikai javítás célszerszámai

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

ASV1; BSV1; BSD1; INL/1, sorozatfüggően

27.

Világítási, fűtési rendszer

- Önálló készülék és armatúrajavító műhely
- Sűrített levegős tisztítóberendezés
- Szerelési célszerszámok
- Állapotvizsgáló és működési próbahely

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BVD; BSD; INL/1, X, Y, sorozatfüggően

28.

Fedélzeti közlekedésbiztonsági berendezések, szerelvények, műszerek

- Önálló műszer és elektronikai javító műhely
- Célszerszámok és készülékek
- Sűrített levegős hálózat a működési próbákhoz
- Gyártó cégek előírásának megfelelő vizsgáló, beállító berendezések, eszközök

- Mechanikai vagy egyenértékes hosszmérő eszközök
- Hiteles (etalon)
nyomásmérő(k)
- Hiteles (kalibrált) villamos mérő-műszerek
- Számítógép a szükséges szerviz programokkal

Minősítő jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BVD; BSD; INL/1, X, Y, sorozatfüggően

29.

Szállítótartályok és szerelvényeik

- Tartálytisztító berendezés
- Hegesztő berendezés tartálytest hegesztéshez
- Hegesztési varrat hőkezelő berendezés
- Tömörségi próbaberendezés

- Ultrahang-
lemezvastagság mérő
- Penetrációs,
ultrahang vagy röntgen repedésvizsgáló berendezés
- Nyomáspróba berendezés

Tartálytest vizsgálati jegyzőkönyv.

INL/X

30.

Nyomástartó edények

- Tartálymosó, -tisztító berendezés
- Vágó-, hegesztő berendezés

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Nyomáspróba jegyzőkönyv.

Minden járműtípus

31.

Nyomkarimakenő berendezés

- Zárt terű mosó-, tisztítóberendezés
- Ütemadó próbaberendezés
- Fúvóka próbakészülék

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Minősítő jegyzőkönyv.

AVV; ASV; BVV; BSV; BVD; BSD, sorozatfüggően

32.

Egyesített éberségi és vonatbefolyásoló berendezés

Gyártó cég által jóváhagyott technológia

A technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz*

Vizsgálati jegyzőkönyv
(műbizonylat)

AVV; ASV; BVV; BSV; BVD; BSD, sorozatfüggően

* A 4. mellékletben a „technológiában megkövetelt mérések vizsgálatok elvégzéséhez szükséges pontosságú, hitelesített eszköz” alatt a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvénynek megfelelő hiteles, vagy használati etalonnal ellenőrzött (kalibrált) mérőeszközt kell érteni.
1

Az 1. § (1) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 44/2020. (XI. 19.) ITM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdés 4. pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdés 6. pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdés 12. pontját az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

6

A 2. § (2) bekezdése a 44/2020. (XI. 19.) ITM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdés c) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (2a) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 4. § (2b) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 4. § (2c) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 4. § (4)–(5) bekezdését az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 94. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

Az 5. § (1) bekezdés a) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 5. § (1) bekezdés g) pontját az 59/2016. (XII. 28.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

14

Az 5. § (1a) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 8. §-a iktatta be.

15

Az 5. § (2) bekezdése az 59/2016. (XII. 28.) NFM rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (3) bekezdését az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 94. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

17

Az 5. § (4) bekezdése az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 92. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 5. § (5) bekezdését az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 94. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 6. § (1) bekezdés c) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

20

A 7. §-t a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 22. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 8. §-t a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 22. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 9. §-t a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 22. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 10. § (1) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

24

A 11. § (1) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 11. § (1a) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

26

A 11. § (1b) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

27

A 11. § (5) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

28

A 11. § (6) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

29

A 11. § (7) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

30

A 11. § (8) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

31

A 11. § (9) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

32

A 11. § (10) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

33

A 11. § (11) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

34

A 11. § (12) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

35

A 12. § (1) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 12. § (2) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 22. §-a szerint módosított szöveg.

37

A 12. § (3) bekezdés c) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 12. § (5) bekezdés l) pontját az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

39

A 12. § (6) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 12. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 13. § (2) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 13. § (2a) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 13. § (2) bekezdése iktatta be.

42

A 16. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 94. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

43

A 17. § (1) bekezdése az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 93. §-ával megállapított szöveg.

44

A 17. § (2) bekezdés a) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § c) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 17. § (2) bekezdés b) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § d) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 17. § (2) bekezdés c) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § e) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 17. § (2) bekezdés d) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 17. § (4) bekezdését az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 94. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 17. § (5) bekezdése a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

50

A 17. § (6) bekezdését a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 22. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 18. § (1) bekezdés a) pontja az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 18. § (2) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 18. § (3) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 15. § (3) bekezdése iktatta be.

54

A 18. § (4) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 15. § (3) bekezdése iktatta be.

55

A 18. § (5) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 15. § (3) bekezdése iktatta be.

56

A 18. § (6) bekezdését az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 15. § (3) bekezdése iktatta be.

57

A 19. § (6) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § c) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 19/A. §-t az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 16. §-a iktatta be.

59

A 20. § (5) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § c) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 22. § az 59/2016. (XII. 28.) NFM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

61

A 22. § (1) bekezdése az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

62

A 22/A. §-t az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 18. §-a iktatta be.

63

A 22/B. §-t az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 18. §-a iktatta be.

64

A 24. §-t az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 19. §-a iktatta be.

65

A 3. melléklet az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 21. § f) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 4. melléklet az 54/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére