Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

3018/2016. (II. 2.) AB határozat

3018/2016. (II. 2.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2016.02.02.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.II.37.001/2015/8. számú ítélete, valamint a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 24.K.27.552/2014/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az indítványt egyebekben visszautasítja.


I n d o k o l á s

I.

[1]    1. Az indítványozó jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Kfv.II.37.001/2015/8. számú ítélete, valamint a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (a továbbiakban: közigazgatási bíróság) 24.K.27.552/2014/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2]    1.1. A panasz alapjául szolgáló közigazgatási ügy előzményként az indítványozó öt kiskorú gyermekét a helyi gyámügyi hatóság 2010 szeptemberében védelembe vette, és kötelezte az indítványozót, hogy biztosítsa a tanköteles gyermekek részvételét az alapfokú oktatásban; biztosítsa az óvodaköteles gyermeke eljutását az intézménybe; gondoskodjon arról, hogy gyermekei időben megkapják a szükséges védőoltásokat, részt vegyenek a szükséges szűrővizsgálatokon; és gondoskodjon a gyermeke megfelelő higiéniai ellátásáról. Az előírt szülői kötelezettségek teljesítése a rendszeres családgondozói és védőnői jelenlét ellenére sem sikerült. A családdal kapcsolatot tartó szakemberek az anyai gondoskodás hiányát mutató újabb veszélyeztetési okokat tapasztaltak, ezért a védelembe vétel eredménytelensége miatt a gyámügyi hatóságok először 2011 júniusában ideiglenes hatályú elhelyezésükről, majd 2011 decemberében átmeneti nevelésbe vételükről döntöttek. A legidősebb gyermek átmeneti nevelésbe vételét nagykorúvá válására tekintettel 2012 februárjában megszüntették, majd 2013 decemberében az akkor 16. életévét betöltött második legidősebb gyermek átmeneti nevelésbe vételét is megszüntette a hatóság.
[3]    A 2004-ben, 2009-ben és 2010-ben született kisebb gyermekek átmeneti nevelésbe vétele és (az átmeneti és tartós nevelésbe vétel összevonásáról rendelkező jogszabályváltozás miatt 2014. január 1-jétől) nevelésbe vétele vonatkozásában azonban mind az időszakos felülvizsgálatok során, mind az indítványozó kérelme nyomán eljárva a gyámhatóság minden alkalommal azok fenntartásáról döntött. Ezen döntések alkalmával pozitív irányú változásokat is rögzített a hatóság, azonban a gyermekek hazagondozásához azok további erősítését látta szükségesnek. A gyámhatóság a nyári időszakos kapcsolattartást is engedélyezte.
[4]    1.2. A panasz alapjául szolgáló közigazgatási ügyben az indítványozó 2014. május 3-án született hatodik, legkisebb gyermekét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala 2014. május 7-én kelt BO-15/C/GY/497-11/2014. számú határozatával ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el.
[5]    A határozat indokolásában az elsőfokú közigazgatási hatóság tömören rögzítette, hogy a Kesznyéteni Gyermekjóléti Szolgálat a helyi védőnő jelzése alapján kezdeményezte a gyermek családból való kiemelését, mert az indítványozó felelőtlen életvitele és lakókörülményei miatt már több gyermekét kiemelték a családból, három kiskorú gyermeke jelenleg is nevelőszülőknél nevelkedik. A születendő gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését az indokolja, hogy testi, értelmi és érzelmi fejlődését a családi környezet súlyosan veszélyeztetné.
[6]    1.3. A határozat ellen az indítványozó fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a döntést semmilyen veszélyeztető körülmény nem alapozza meg, lakáskörülményei rendezettek és az újszülött otthoni gondozásához, neveléséhez adottak a feltételek. A másodfokú közigazgatási hatóságként eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2014. június 24-én hozott BOC/01/2438-5/2014. számú határozatával az elsőfokú hatóság határozatát az indokolás kiegészítése mellett helybenhagyta. Az elsőfokú hatóság által felterjesztett iratok alapján megállapította, hogy a területileg illetékes védőnő már egy 2013. december 13-án kelt esetészlelő lapon arról tájékoztatta a Kesznyéteni Gyermekjóléti Szolgálatot, hogy az indítványozó folyamatosan veszélyezteti saját és a méhmagzata egészségét, a tanácsadásokon rendszertelenül vesz részt, a saját és a méhmagzat részére előírt szakvizsgálatokat elhanyagolja, összességében a hatékony együttműködés hiányzik az indítványozó részéről az alap- és szakellátásban dolgozókkal. Az esetészlelő lap rögzíti azt is, hogy az indítványozó magatartása, az egészségéhez való hozzáállása, otthoni környezete, együttműködésének minősége nem változott a gyermekeinek a családból történt kiemelés óta. Ezek az alapvető problémák és hiányosságok vezettek a kiemeléshez, mivel folyamatosan mélyítették a kiskorú gyermekek családi környezetben való veszélyeztetését. Továbbra is életszervezési és életvezetési problémákkal küzd, ezért a születendő gyermek hazaadását nem javasolja. A Kesznyéteni Gyermekjóléti Szolgálat 2014. május 6-án jelezte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala felé a hatodik gyermek születését, és azt, hogy a védőnő az indítványozó felelősségteljes magatartásának hiánya miatt továbbra is ellenzi az újszülött hazaengedését, ezért erre és a család előzményeire való tekintettel nem javasolja a gyermek hazaadását.
[7]    A másodfokú közigazgatási hatóság határozata indokolásában rögzítette, hogy az öt idősebb gyermek védelembe vételét megelőző családgondozás és védőnői tanácsadás, majd a védelembe vétel és a gyermekek családból való kiemelése érdekében hozott intézkedést követően a hatóságok és a gyermekvédelmi intézmények számos alkalommal az indítványozó tudomására hozták, hogy mely magatartásából, szülői kötelezettségének elhanyagolásából következtettek arra, hogy a gyermekek megfelelő gondozására, nevelésére nem alkalmas. Ennek ellenére az indítványozó a hatodik gyermekkel való várandósság alatt sem működött együtt a gyermek­védelmi szakemberekkel, életmódján nem változtatott. Az elsőfokú közigazgatási hatóság ezért helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a csecsemő megfelelő otthoni gondozása nem biztosított.
[8]    A másodfokú közigazgatási hatóság azt is megállapította, hogy az indokolás kiegészítésére azért volt szükség, mert az elsőfokú közigazgatási döntés indokolásából nem volt megállapítható, hogy a hatóság mely bizonyítékok alapján hozta meg döntését, tehát ezt az indítványozó a fellebbezésében megalapozottan kifogásolta.
[9]    1.4. Az indítványozó ezt követően keresetet nyújtott be a másodfokú közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt, kérve az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetését és az újszülött családba történő visszahelyezését. Keresetében előadta, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) alapelvi rendelkezései szerint a gyermek családban való nevelkedése kiemelt érdek és cél, amit a közigazgatási szervek valódi, segítő együttműködéssel kötelesek megvalósítani. Hangsúlyozta, hogy a közigazgatási hatóságok helytelen tényállás alapján, a meglévő tényeket nem helytállóan értékelve hozták meg döntéseiket. Saját magatartását illetően legfeljebb kisebb hiányosságok állapíthatók meg, a lakóingatlant pedig 2013 nyarán felújították, annak állaga kifogástalan, továbbá az újszülött számára minden babakelengye rendelkezésre áll. Felhívta az Alaptörvény I., VI., XV. és XVI. cikkében foglaltakat, valamint az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló Európai Egyezmény 8. és 14. cikkében foglaltakat. Hivatkozott a Gyvt. 2. § (1)–(3) bekezdésére, 3. § (2) bekezdésére, 6. § (1) és (2a) bekezdésére, a 7. §-ára, 12. §-ára és 72. §-ára is; és azokkal összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy a határozatban szereplő intézkedés sérti mind az indítványozó, mind a gyermeke magán- és családi élete sérthetetlenségéhez fűződő alapjogát, valamint a törvényben biztosított gyermeki és szülői alapjogokat azzal, hogy mindenfajta fennálló és bizonyított veszélyeztető körülmény nélkül szakították el az újszülöttet a szüleitől. Az elsőfokú hatóság indokolás, fokozatosság és arányosság betartása nélkül hozta meg határozatát annak ellenére, hogy minden jel arra utal, hogy az újszülött alapellátás keretében gondozva, esetleg védelem alá helyezve nyugodtan nevelkedhetne édesanyjával és édesapjával.
[10]    A közigazgatási bíróság az indítványozó keresetét elutasította. Eljárása során részletesen vizsgálta és megerősítette a másodfokú közigazgatási hatóság megállapításait. Ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a másodfokú közigazgatási hatóság a tényálláshoz szükséges bizonyítást lefolytatta, és rendelkezésre álltak azok a bizonyítékok, amelyek alapján összességében azt állapította meg, hogy az újszülött gyermek hazaadása – az indítványozó magatartása, életvitele, körülményei és a gyermeknevelés és gyermekgondozás területén tanúsított korábbi mulasztásai alapján – nem lehetséges, és a gyermek ideiglenes elhelyezése indokolt. Hangsúlyozta, hogy gyámhatóság az újszülött esetében jogszerűen vette figyelembe az indítványozónak a korábban született gyermekeivel kapcsolatban tanúsított magatartását, életvitelét. Arra is kitért, hogy a közigazgatási határozatot a meghozatalakor alkalmazandó jogszabályok és fennálló tények alapján vizsgálja felül, ezért az időközben bekövetkezett változásokat (élettárs hazaköltözése, ingatlanvásárlás) nem tudta figyelembe venni.
[11]    A közigazgatási bíróság nem találta alaposnak az indítványozónak az Alaptörvénnyel kapcsolatosan kifejtett jogi érvelését sem, és rámutatott, hogy a hatóság mind az ember, mind a család és a családon belüli személyek alapvető jogait tiszteletben tartva köteles eljárni, azonban figyelemmel kell lennie a gyermek mindenek felett álló érdekeire és pont ezen érdekből fakadóan kell adott esetben vizsgálnia, hogy a gyermeknek a családban történő veszélyeztetettsége megállapítható-e. Ebben az esetben ugyanis a gyermek és a gyermeket nevelő szülő érdeke elválik egymástól és a hatóságnak ezen érdekek mentén a gyermek jogait kell előnyben részesítenie.
[12]    A közigazgatási bíróság arra is utalt ítéletében, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés nem jelenti szükségképpen a gyermek szülőtől történő tartós elválasztását. A Gyvt. 73. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az ideiglenes elhelyezés felülvizsgálatát az ott meghatározott határidőn belül a közigazgatási hatóságnak el kell rendelnie és döntenie kell abban a kérdésben, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetése, a gyermek nevelésbe vétele, vagy egyéb intézkedés indokolt. Az ideiglenes elhelyezés felülvizsgálata iránti eljárásban, amennyiben megállapítható, hogy a felperes életkörülményeiben további kedvező változások következtek be és a felperes életvitele a gyermekeivel fennálló kapcsolata tartósan kiegyensúlyozott, a hatóság az ideiglenes elhelyezés megszüntetéséről dönt.
[13]    Az indítványozó által, a közigazgatási bíróság ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján a Kúria nem állapított meg jogszabálysértést, és Kfv.II.37.001/2015/8. számú ítéletével a közigazgatási bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
[14]    Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint az ítéletek ellentétesek az Alaptörvény II. cikkében biztosított emberi méltósághoz való jogával, a III. cikk (1) bekezdése szerinti embertelen, megalázó bánásmód tilalmával, a VI. cikk (1) bekezdésében foglalt magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogával, a XV. cikk (2) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a XVI. cikk (2) bekezdésében a szülő számára a gyermeke nevelésének megválasztásához való jogával, továbbá a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jogával.

II.

[15]    Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
„III. cikk (1) Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem.”
„VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.”
„XVI. cikk (2) A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.”
„XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”

III.

[16]    Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítvány megfelel-e az Abtv.-ben előírt formai és tartalmi feltételeknek.
[17]    Az alkotmányjogi panaszt benyújtó az Abtv. 27. §-a szerinti hatáskörben kérte az Alkotmánybíróság eljárását. E rendelkezés szerint az Alkotmánybíróság eljárása akkor kezdeményezhető, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[18]    Az Abtv. alapján alkotmányjogi panasz kezdeményezésére jogosult panaszos a közigazgatási bíróság előtti perben résztvevő peres fél, ezért érintettsége kétségtelenül fennáll. Az indítványozó a támadott döntésekkel összefüggésben az Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmét állította, a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
[19]    Az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. A rendelkezésre álló iratok alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panaszt az indítványozó a törvényi határidőn belül terjesztette elő.
[20]    A benyújtott panasz az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdésében a határozott kérelemmel szemben támasztott feltételeknek is megfelel, mivel tartalmazza az Abtv. 27. §-a szerinti, az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó indokolt hivatkozást, az eljárás megindításának az indokait és a jogsérelem lényegét, a támadott döntések alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, továbbá kifejezett kérelmet fogalmaz meg az alaptörvény-ellenesnek vélt bírói döntések megsemmisítésére.
[21]    Az indítványban foglaltak alapján az Alkotmánybíróság a panaszt – az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva, külön befogadási eljárás mellőzésével – érdemben bírálta el.

IV.

[22]    Az indítvány nem megalapozott.
[23]    1. Az indítvány vizsgálata során az Alkotmánybíróságnak lényegében azt kellett értékelnie, hogy az újszülött gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése során a Kúria és a közigazgatási bíróság ítélete és azok alapjául szolgáló bírói jogértelmezések összhangban állnak-e az Alaptörvényben foglalt követelményekkel.
[24]    Az Alkotmánybíráság több határozatában megerősítette, hogy az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok számára alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy ítélkező tevékenységük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék. A 3/2015. (II. 2.) AB határozat ezt a rendelkezést értelmezve leszögezte, hogy „[e]bből a kötelezettségből következik, hogy a bíróságnak a jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül azonosítania kell az elé kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, és a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmeznie.” (Indokolás [17])
[25]    2. Az indítványozó elsőként hivatkozott az Alaptörvény II. cikkére, a VI. cikk (1) bekezdésére és a XVI. cikk (2) bekezdésére. Álláspontja szerint nem álltak fenn a születés pillanatában a testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozó veszélyeztetés körülményei, és a gyermekjóléti alapellátás nyújtásával, illetőleg esetleges védelembe vétellel megelőzhető is lett volna a kiemelés. A súlyos veszélyeztetettség hiányában történt jogellenes kiemeléssel és azzal, hogy a hatóság a javuló életkörülmények, a rendszeres kapcsolattartás és a szülők a nagyobb gyermekek családba visszakerülésére irányuló kifejezett és egyértelmű szándéka ellenére – esélyt sem adva – vélelmezte, hogy a csecsemőt az édesanya olyan mértékben el fogja hanyagolni, hogy az súlyos veszélyeztetéssel járna, egyértelműen sérült a panaszos édesanya emberi méltóságához és magán- és családi élete tiszteletben tartásához fűződő joga.
[26]    Az indítványozó további állítása szerint a közigazgatási hatóságok és bíróságok által „szülői felelőtlenségnek” vagy „elhanyagolásnak” titulált szülői magatartás a nevelés megválasztása módjának része. Az elhanyagolás ugyanis egy olyan nem definiált gumifogalom, amely kulturális-társadalmi kontextusban nyer értelmet, és a családgondozói vagy védőnői megítélése eltérhet a szülői elképzeléstől. Álláspontja szerint a magánélet tiszteletben tartásához való alapjog részeként a gyermekének adandó nevelés megválasztásához fűződő alapjoga is sérült az ideiglenes hatályú elhelyezéssel.
[27]    2.1. Az Alkotmánybíróság a 17/2014. (V. 30.) AB határozatban az Alaptörvény II. és VI. cikkeinek vizsgálata során emlékeztetett: „[a]z Alkotmánybíróság a 32/2013. (XI. 22.) AB határozatában értelmezte a magánszférához való jogot és az annak viszonyát az emberi méltósághoz való joghoz. Megállapította, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése – a régi Alkotmány 59. § (1) bekezdésével ellentétben – átfogóan védi a magánszférát: az egyén magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét. A magánszféra lényege tekintetében továbbra is fenntarthatónak tartotta az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában megfogalmazott – a magánélet fogalmának esszenciáját jelentő, általános érvényű – megállapítást, miszerint a magánszféra lényegi fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek [36/2005. (X. 5.) AB határozat, ABH 2005, 390, 400.]. Rávilágított arra, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított magánszférához való jog és az Alaptörvény II. cikke által garantált emberi méltósághoz való jog között különösen szoros a kapcsolat. Az Alaptörvény II. cikke megalapozza a magánszféra alakítása érinthetetlen területének védelmét, ami teljesen ki van zárva minden állami beavatkozás alól, mivel ez az emberi méltóság alapja. Az Alaptörvény értelmében a magánszféra védelme azonban nem szűkül le az Alaptörvény II. cikke által is védett belső vagy intimszférára, hanem kiterjed a tágabb értelemben vett magánszférára (kapcsolattartás), illetve arra a térbeli szférára is, amelyben a magán- és családi élet kibontakozik (otthon). Ezen túlmenően önálló védelmet élvez az egyén életéről alkotott kép is (jó hírnévhez való jog).” (Indokolás [29])
[28]    Az Alaptörvény II. és VI. cikk (1) bekezdésében biztosított jogokat a XVI. cikk (2) bekezdése a szülők vonatkozásában bontja ki, megadva a gyermeknek adandó nevelés megválasztásához való jogot. Az Alkotmánybíróság ezért a XVI. cikk (2) bekezdésével összefüggésben lefolytatott érdemi vizsgálatán keresztül ítélte meg az em­beri méltósághoz és a családi élet tiszteletben tartásához való jogok sérelmét is.
[29]    2.2. Az Alkotmánybíróság röviden áttekintette a gyermekek védelméről szóló jogszabályok, és ezeken belül az ideiglenes hatályú gyermekelhelyezés legfontosabb szabályait.
[30]    Az Alaptörvény XVI. cikke a gyermekek védelmének alkotmányos alapja. A XVI. cikk (1) bekezdése a gyermeknek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogát deklarálja, a (3) bekezdés pedig a szülőknek a kiskorú gyermekről való gondoskodás kötelezettségét rögzíti, ami a gyermek taníttatását is magában foglalja. A XVI. cikk (2) bekezdése biztosítja a szülők számára a jogot a gyermeküknek adandó nevelés megválasztására, míg a (4) bekezdés a nagykorú gyermekek kötelezettségévé teszi rászoruló szüleikről való gondoskodást.
[31]    Az Alaptörvényhez fűzött indokolás pedig a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot is felhasználva fogalmazza meg a XVI. cikknél, hogy a testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre és gondoskodásra a gyermek mindenkivel szemben igényt tarthat. Ennek megfelelően a gyermek szülei, családja, az állam és a társadalom valamennyi tagja is köteles a gyermek jogait tiszteletben tartani, és a társadalom fennmaradásának zálogaként biztosítani számára a megfelelő fejlődéséhez szükséges feltételeket. A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelezettsége elsődlegesen a szülőket (vagy a gyermek más törvényes képviselőit) illeti, illetve terheli.
[32]    A szülői jogosultság tehát kizárólag a gyermek jogai és a szülőket terhelő kötelezettségek kontextusában értelmezhető.
[33]    2.3. Az Alkotmánybíróság a hivatkozott alapjogok sérelmének vizsgálata során a 13/2013. (VI. 7.) AB határozatban a korábbi alkotmánybírósági határozatokban foglaltak felhasználhatóságát illetően rögzített szempontok figyelembe vételével járt el. Ennek megfelelően a konkrét ügy kapcsán összevetette az alapul szolgáló alaptörvényi, illetve alkotmányi rendelkezéseket, és megállapította, hogy nincs akadálya a korábbiakban kialakult és idevágó gyakorlat megfelelő alkalmazásának, tekintettel arra, hogy mind a gyermekek jogait, mind a szülők jogait és kötelezettségeit a korábbi Alkotmány az Alaptörvényhez hasonlóan tartalmazta. „A korábbi és a jelenleg hatályos előírás közötti különbség abban áll, hogy az Alkotmány még kifejezetten előírta, hogy a gyermeket a védelem a család, az állam és a társadalom részéről is megilleti, az Alaptörvény azonban a kötelezetteket már nem nevezi meg. Ez a szövegmódosulás a rendelkezés értelmezése szempontjából érdemi változást mindazonáltal nem jelent: a védelem és gondoskodás változatlanul a család, az állam és a társadalom kötelessége is – ebben a sorrendben. Ez azt jelenti, hogy a gyermeknek – eddig és ezután is – természetesen és elsősorban [vö. a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény 18. cikk (1) bekezdése] a családjától (szüleitől) kell megkapnia a szükséges védelmet.” {3047/2013. (II. 28.) AB határozat, Indokolás [55]}
[34]    Az Alkotmánybíróság már a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban elmondta a gyermeket és a szülőt illető jogok viszonyáról, hogy „[a]z államnak az Alkotmány 67. §-ából folyó kötelességei a gyermek fejlődésének védelmére, de alkotmányos lehetőségei is, elsősorban a nyilvánosság szférájában jelenhetnek meg; egyrészt a gyermek nyilvánosság előtti tevékenységét szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak intézményes védelmet. A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. […] Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be – például a szülői felügyelet megszüntetése révén.” (ABH 1996, 74, 80.)
[35]    2.4. A gyermekekről való állami gondoskodás anyagi és eljárási jogi szabályait a Gyvt. tartalmazza. A törvényi meghatározás szerint a gyermekvédelem a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. Ezen feladatok megvalósítását pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint e törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják [14. § (1)–(2) bekezdés]. A gyermekvédelmi szervek és személyek a törvény alapvető rendelkezése értelmében minden esetben a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el [2. § (1) bekezdés]. A gyermekek védelmének rendszerében az alapellátások, a szakellátások és a hatósági intézkedések a fokozatosság elve mentén épülnek egymásra.
[36]    A hatósági intézkedések között található ideiglenes hatályú elhelyezésre a Gyvt. 72. §-a értelmében akkor kerül sor, ha a gyermek felügyelet nélkül marad, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti, és emiatt azonnali elhelyezése szükséges.
[37]    A Gyvt. végrehajtását a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) szabályozza. A Gyer. 82. §-a a fokozatosság érvényesülése érdekében rögzíti, hogy a Gyvt. által meghatározott gyermekvédelmi szervek és személyek, valamint a gyermekjóléti szolgálat akkor kezdeményezi a gyámhivatal hatáskörébe tartozó gyermekvédelmi intézkedést, ha az alapellátás nem vezet eredményre, vagy attól eredmény nem várható. Azt is szabályozza, hogy a gyámhivatal a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó intézkedést tesz, ha a veszélyeztetettség megszüntetése a szülő együttműködésével nem biztosítható. Az ehhez kapcsolódó definíció szerint a szülő nem tekinthető együttműködőnek, ha megfelelő segítség és figyelmeztetés ellenére nem teszi meg a gyermek érdekében szükséges intézkedéseket, illetve nem járul hozzá vagy egyébként akadályozza a gyermek körülményeinek megfelelő gyermekjóléti, illetve más szociális, egészségügyi vagy közoktatási ellátás (a továbbiakban: alapellátás) igénybe­vételét. A Gyer. a hatósági intézkedések általános szabályaként azt is előírja, hogy az intézkedések kiválasztásánál figyelembe kell venni a veszélyeztetettség jellegét, okát, mértékét; a gyermek személyiségét; a gyermek családi körülményeit; az intézkedés várható hatásait; illetve a gyermeknek saját családi környezetében történő nevelkedéséhez fűződő jogát.
[38]    2.5. Az ideiglenes hatályú elhelyezéssel, mint a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó hatósági intézkedéssel az állam a szülő nevelési jogát kétség kívül korlátozza, a szülő magánszférájába beavatkozik.
[39]    Az indítványozó nem a korlátozást lehetővé tevő jogszabályokat támadta, hanem a Kúria és a közigazgatási bíróság azon jogértelmezését, amelyek az újszülött gyermeke ideiglenes hatályú elhelyezését eredményezték. Az Alkotmánybíróságnak tehát az állami beavatkozás szükségességéről és arányosságáról kellett állást foglalnia.
[40]    Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerint alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. „Az alapjog-korlátozásnak ez a tesztje mindenekelőtt a jogalkotót kötelezi, ugyanakkor hatáskörükhöz igazodva a jogalkalmazókkal szemben is alkotmányos követelményt fogalmaz meg. E követelményből – az Alaptörvény 28. cikkére is tekintettel – a bíróságoknak az a kötelezettsége adódik, hogy ha olyan jogszabályt értelmeznek, amely valamely alapjog gyakorlását korlátozza, akkor a jogszabály engedte értelmezési mozgástér keretein belül az érintett alapjog korlátozását kizárólag a szükséges és arányos mértékű beavatkozás szintjére szorítsák.” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [21]}
[41]    A közigazgatási bíróság ítéletében kiemelte, hogy a hatóság mind az ember, mind a család és a családon belüli személyek alapvető jogait tiszteletben tartva köteles eljárni, azonban figyelemmel kell lennie a gyermek mindenek felett álló érdekeire és pont ezen érdekből fakadóan kell adott esetben vizsgálnia, hogy a gyermeknek a családban történő veszélyeztetettsége megállapítható-e. Ebben az esetben ugyanis a gyermek és a gyermeket nevelő szülő érdeke elválik egymástól és a hatóságnak ezen érdekek mentén a gyermek jogait kell előnyben részesítenie. A bíróság álláspontja szerint a hatóság összességében a rendelkezésre álló közigazgatási eljárás anyagánál található okirati bizonyítékok és a helyzetértékelő lapok, esetmegbeszélésen tett nyilatkozatok alapján helytállóan döntött atekintetben, hogy az újszülött gyermek veszélyeztetettsége fennáll.
[42]    2.6. Az Alkotmánybíróság a fentiekkel kapcsolatban hangsúlyozza: nem kívánja elvégezni a bizonyítékok újbóli mérlegelését; ez a hatóságok és a rendes bíróságok feladata. Alaptörvényből fakadó feladatának eleget téve azt vizsgálta, hogy az indítványozó nevelési jogának korlátozására szükség volt-e, és amennyiben igen, a korlátozásra az elérni kívánt céllal arányos módon került-e sor.
[43]    Az Alaptörvény XVI. cikkében foglalt rendelkezéseket nem lehet egymástól elvonatkoztatva értelmezni, ez pedig azt is jelenti, hogy a szülő neveléshez való joga egyben a gyermekéről való gondoskodás és védelme biztosításának kötelezettségét is magába foglalja. Ezzel szemben ebben az életkorában a gyermeket alaptörvényi kötelezettség nem terheli, tehát a védelemhez és gondoskodáshoz való joga a szülő neveléshez való jogával szemben kiemelt védelemben részesül.
[44]    Mindezek alapján az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – miután az eljáró közigazgatási hatóságok és bíróságok egybehangzóan megállapították az újszülött gyermek veszélyeztetettségét – az indítványozó neveléshez való jogának korlátozására a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesülése érdekében szükség volt. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint mind a közigazgatási bíróság, mind a Kúria mérlegelési körébe vonta ezen alkotmányossági szempontokat, és a mérlegelés nyomán a szakjogi kérdésekben való állásfoglalás alapján, a gyermek kiemelt érdekeire tekintettel arányos módon korlátozta az indítványozó alapjogát. Az eljáró bíróságok az Alaptörvény 28. cikkével összhangban jártak el, amikor a korábban született gyermekekkel kapcsolatos gyermekjóléti alapellátásokat, gyermekvédelmi szakellátásokat, illetve hatósági intézkedéseket számba vették, majd azok alapján – és figyelemmel az indítványozó várandóssága során tanúsított együttműködésére – a gyermek családból történő kiemelése mellett döntöttek.
[45]    Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján azt állapította meg, hogy az indítványozó neveléshez való jogát az Alaptörvénynek megfelelően korlátozták a támadott bírói döntések, ezért az alkotmányjogi panasznak az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdésének, továbbá ezzel összefüggésben a II. cikknek és a VI. cikk (1) bekezdésének alaptörvény-ellenességét állító részét elutasította.
[46]    3. Az indítványozó a bírósági ítéleteket támadó indítványában hivatkozott a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogának sérelmére is. Állítása szerint egyrészt az újszülött gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésével a hatóságok a fokozatosság elvét nem tartották be, ezért sérült a tisztességes eljáráshoz való joga is. Másrészt a kesznyéteni családsegítő és gyerekjóléti szolgálat, illetve egyéb helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer-tagok irataiban érdemi segítség nyújtására utaló jel még nyomokban sincs az évek alatt, a hatósági munka inkább a szülők állandó bizonytalanságban és félelemben tartásának eszköze, ami szintén a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát sértette.
[47]    Az előző pontban az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a hatósági intézkedés alkalmazása szükséges és arányos mértékű beavatkozás volt, ami egyben a fokozatosság elvének való megfelelést is jelenti. Az indítványozó az eljárás tisztességtelen mivoltával összefüggésben nem adott elő mást, mint amit a neveléshez való joga sérelmeként is állított, ezért az Alkotmánybíróság a panaszt ebben a részében is elutasította.
[48]    4. Az indítványozó azt is állította, hogy az újszülött gyermek vérszerinti szüleitől való elválasztása az embertelen, megalázó bánásmód tilalmába is ütközik, hiszen mind a gyermek, mind az anya tekintetében irreverzibilis lelki sérüléseket, továbbá – lehetetlenné téve az anyatejes táplálást – fizikai károkat is okoz.
[49]    Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés kétség kívül a szülő-gyermek kapcsolatba való egyik legdrasztikusabb beavatkozás. Az ilyen beavatkozás egyenes következménye, hogy az anya általi anyatejes táplálásra nincs lehetőség, illetve, hogy az elválasztás megtörténte lelki sérüléseket eredményez. A jogintézmény alkalmazása azonban önmagában nem jelent embertelen, megalázó bánásmódot. Az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése sérelmének megállapításához az eljáró közigazgatási hatóságok vagy bíróságok olyan egyedi fellépése, intézkedése, eljárása szükséges, amely önmagában azonosítható és túlmutat az ideiglenes hatályú elhelyezéshez szükségszerűen kapcsolódó jellemzőkön és állapoton. Ilyen konkrét, alkotmányjogilag értékelhető indokolással alátámasztott alapjogi sérelmet azonban az indítványozó nem adott elő.
[50]    Az indítványozó hivatkozott az egyenlő bánásmódhoz való jogának sérelmére is. Az indítványozó ebben a körben a lakókörülményeinek leírására utalva előadta, hogy miután a határozatokban dominálnak az anyagi indokok, a vagyoni helyzet miatti közvetlen, és a roma nemzetiséghez tartozás miatti közvetett hátrányos megkülönböztetés is valószínűsíthető, hiszen a mélyszegénységben élők körében felülreprezentált a roma lakosság. Az indítványozó itt sem adott elő a támadott ítéletekkel közvetlen összefüggésbe hozható, alkotmányjogilag értékelhető indokolást.
[51]    Az Alkotmánybíróság ezért az indítványnak az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése és XV. cikk (2) bekezdése sérelmét állító részeit az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2016. január 26.

Dr. Szívós Mária s. k.,

tanácsvezető,

előadó alkotmánybíró

 

 

Dr. Balsai István s. k.,

Dr. Pokol Béla s. k.,

Dr. Stumpf István s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Varga Zs. András s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2703/2015.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére