• Tartalom

3024/2016. (II. 23.) AB határozat

3024/2016. (II. 23.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2016.02.23.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Kiss László és dr. Salamon László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.724/2013/10. számú részítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapított – alkotmányjogi panasz indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz indítványt egyebekben visszautasítja.

Indokolás

I.

[1]    Az indítványozó meghatalmazással igazolt jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2]    Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.20.724/2013/10. számú részítélete alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését indítványozta. Úgy vélte, hogy a felülvizsgálati részítélet folytán sérült az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdéseiben foglalt tulajdonhoz való joga, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított, ügyének ésszerű időn belüli elbírálásához való joga.
[3]    Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló, többlethasználati díj megfizetése iránt indított perben megállapított tényállás szerint a kérdéses ingatlant 1951-ben kisajátították, a tulajdonjogot a Magyar Állam javára bejegyezték, az ingatlant ezt követően egy állami vállalat (a továbbiakban: Vállalat) használta. Ebben az időben az ingatlanon egy „L” alakú épület állt. 1961-ben, mikor a mentesítésre és az eredeti állapotba történő visszaállításra sor került, az indítványozó jogelődje és a Vállalat fele-felerészben vált az ingatlan közös tulajdonosává. A felek az ingatlan használatát akként rendezték, hogy az épület lakás céljára szolgáló hátsó részét az indítványozó jogelődje, míg a cukrászüzemként és vendéglátóipari egységként szolgáló első részt a Vállalat használta. 1979-ben a Vállalat egy vizes helyiségekből álló toldalékkal bővítette az épületet, amely toldalék a Vállalat által használt épületrész hasznos alapterületét megnövelte. 1986-ban a Vállalat az általa használt épületrész tetőterében bárhelyiséget és szociális helyiséget alakított ki. Az 1979-ben, illetve 1986-ban bekövetkezett ráépítések következtében ténylegesen megvalósult többlethasználat után sem a Vállalat, sem annak jogutódjai nem fizettek többlethasználati díjat sem az indítványozó, sem jogelődjei részére. 1994-ben a Vállalat felszámolója az ingatlanon ekkor a Magyar Állam tulajdonát képező 1/2 tulajdoni hányadot két másik gazdasági társaság részére értékesítette.
[4]    A jelen alkotmányjogi panasz tárgyául szolgáló eljárást megelőző eljárásban az indítványozó kereseti kérelmében – többek között – az 1994-es adásvételi szerződés vele szembeni hatálytalanságának megállapítását, tulajdonjogának bejegyzését, valamint a Vállalat és jogutódjai kötelezését kérelmezte többlethasználati díj és törvényes kamatai megfizetése tárgyában. Az eljárás során a Legfelsőbb Bíróság Pfv.I.20.669/2011/7. számú végzése az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság 8.P.89.989/2005/57. számú és 75. sorszám alatt kijavított ítéletében az indítványozónak a többlethasználati díjat és annak törvényes kamatait megítélte.
[5]    A fellebbezéseket követően a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.632.388/2012/2. számú részítéletében úgy foglalt állást, hogy a peres felek jogelődjei között 1961-ben létrejött szóbeli megállapodás szerint az állami tulajdonban lévő felépítmény, a cukrászda és az étterem, valamint a lakóházként funkcionáló rész használata teljes egészében elkülönült. A használati rend kialakításakor a tulajdoni hányadához képest nagyobb felépítményrészt használó Vállalat terhére többlethasználati díjban nem állapodtak meg, így a Vállalat ellentételezés nélkül volt jogosult az értéknövelő beruházásával kialakított nagyobb felépítményrész használatára.
[6]    A Fővárosi Törvényszék nem találta alaposnak az indítványozónak azt a másodfokú tárgyaláson előadott nyilatkozatát, miszerint a használat végleges megosztásának szándéka a részéről hiányzott, tekintettel arra a tényre, hogy 1961 óta az indítványozó nem kifogásolta a felépítmény jelenlegi használati rend szerinti megosztását, a használat újraszabályozását, annak megváltoztatását nem kezdeményezte, többlethasználati díj iránti igényt nem érvényesített. A peres felek jogelődjei által a felépítmény kapcsán 1961-ben kialakított használati rendet így véglegesnek tekintette.
[7]    A Kúria Pfv.I.20.724/2013/10. számú részítéletében az indítványozó felülvizsgálati kérelmét nem találta alaposnak. A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatainak a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti okszerű mérlegelésével, a bizonyítandó körülmények és tények helyes értékelésével helytállóan jutott arra a megállapításra, hogy a perbeli ingatlan használatának megosztásában a peres felek jogelődei mint tulajdonostársak megállapodtak, az ingatlant egymástól véglegesen elkülönült használati rend szerint természetben megosztották.
[8]    Az indítványozó a Kúria fenti részítéletét támadó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdéseiben foglalt, tulajdonhoz való jogának sérelmét azon az alapon állította, hogy a Kúria a tulajdonból eredeztethető használati jogot a tulajdonjog mint abszolút jog elé helyezte, és ezáltal alaptörvény-ellenesen avatkozott be a tulajdonból fakadó magánjogi jogviszonyba.
[9]    Az indítványozó álláspontja szerint a bíróságok megsértették az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított azon jogát is, hogy a jogait és kötelezettségeit ésszerű határidőn belül bírálják el, mivel arra csak tizennyolc év után került sor. Az eljárás során a Legfelsőbb Bíróság ezen kívül megsértette a pártatlanság elvét is, amikor a már tizenhét éve tartó eljárási folyamat után a jogalap vizsgálatára utasító végzést hozott, és ezáltal figyelmen kívül hagyta a korábban eljáró bíróságok szakmai ítéletét.
[10]    Összegezve, az indítványozó szerint a Kúria Pfv.I.20.724/2013/10. számú részítélete sérti az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdéseiben, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított jogait, és kérte a támadott bírósági határozatok megsemmisítését.
[11]    Az Alkotmánybíróság a 2015. március 16-án tartott tanácsülésén az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. §-a alapján befogadta.
II.

[12]    Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:

XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”

III.

[13]    Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[14]    1. Az Alkotmánybíróság az ésszerű határidőn belüli elbírálás követelményével összefüggésben az alábbiakra mutat rá.
[15]    Az Alaptörvény a XXVIII. cikk (1) bekezdésben a jogok és kötelezettségek ésszerű határidőn belüli elbírálásához való jogot – a 2012. január 1-je előtt hatályban volt Alkotmány 57. § (1) bekezdésével ellentétben – kifejezetten rögzíti. Erre tekintettel már a 3174/2013. (IX. 17.) AB végzés kimondta, hogy a „jogvita ésszerű időn belüli elbírálásához való jog” az Alaptörvényben biztosított jogok körébe tartozik, amelynek sérelme alkotmányjogi panasz alapját képezheti {ld. 3174/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [18]}.
[16]    Az Alkotmánybíróság az ésszerű határidőn belüli elbírálás követelményének sérelmét – az indítványozó erre irányuló kérelmének megfelelően – nem csupán a Kúria támadott döntése alapján, hanem az eljárás egészének összefüggésében vizsgálta. Az Alkotmánybíróság ennek során megállapította, hogy annak ellenére, hogy az eljárás elhúzódásában a jogorvoslati lehetőségek kihasználása, a megismételt eljárások, a peres felek, a szakértők és a bíróságok cselekményei, valamint számos egyéb tényező összhatása is szerepet játszott, a jelen ügyben az eljárás elhúzódása oly mértékű (tizennyolc év) volt, hogy az már objektíve, a felek közrehatásának mértékétől függetlenül alappal felveti az indítványozó jogainak és kötelezettségeinek ésszerű határidőn belüli elbírálásához való jogának sérelmét.
[17]    Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azonban, hogy az indítványozó Alaptörvényben biztosított fenti jogának sérelme a jelen esetben nem tette a Kúria támadott részítéletét alaptörvény-ellenessé. Az Alkotmánybíróság ennek következtében nem állapította meg a bírói döntés alaptörvény-ellenességét, ezért a Kúria részítéletét az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján nem semmisítette meg.
[18]    Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerveként a tisztességes eljáráshoz való jog részelemét képező ésszerű időn belül való elbírálás alaptörvényi rendelkezéséhez kapcsolódó alapjogvédelmi feladatát nem tudja hatékonyan ellátni. Nem áll az Alkotmánybíróság rendelkezésére olyan törvényi jogkövetkezmény, amelynek alkalmazása révén ennek a speciális, Alaptörvényben biztosított rendelkezésnek (alapjogi részjogosítványnak) a sérelmét orvosolni tudná. Az ésszerű időn belül való elbíráláshoz fűződő alaptörvényi rendelkezés (alapjogi részjogosítvány) sérelme sok esetben – a jelen ügyhöz hasonlóan – önmagában nem teszi a meghozott bírósági döntést alaptörvény-ellenessé, mivel az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát nem a bírói döntés maga sérti, hanem az azt megelőző eljárás elhúzódása, ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján a bírói döntést nem semmisíti meg, és az ésszerű idő követelményének sérelmét csupán jelezni képes.
[19]    Az alapjog sérelmére tett utalás a fentiek alapján a konkrét ügyben csak morális elégtételt jelenthet az indítványozó számára, ugyanakkor a konkrét ügyön túlmutató jelentőséggel bír a jövőre nézve, amennyiben az eljáró bíróságok felé az ésszerű határidő betartásának Alaptörvényből folyó követelményét hangsúlyozza.
[20]    Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy nincs hatásköre arra, hogy egy adott bírósági eljárás jelentős elhúzódásából eredő következményeket enyhítse vagy orvosolja. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetén csupán az indítványban támadott bírósági ítélet megsemmisítése felől rendelkezhet az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján, ha a bírói döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Az Alkotmánybíróság által hozható megsemmisítő döntés azonban – szükségszerű utóidejűsége következtében – már nem lehet kihatással a múltban meghozott bírósági döntés időszerűségére. Az Alkotmánybíróság utólag a bírói döntés esetleges alaptörvény-ellenességének megállapításával, illetve megsemmisítésével már nem tudja orvosolni az eljárás résztvevőinek az eljárás elhúzódásából eredő sérelmét. Amennyiben az Alkotmánybíróság a jelen ügyben támadott részítéletet megsemmisítené, a bírósági eljárás újra kezdetét venné, így a per csak tovább húzódna {vö. 3174/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [20]}. Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság sokszor nem tehet mást, mint szignalizációval élve felhívja az eljáró bíróságok figyelmét az ügyek ésszerű határidőn belüli elbírálásának az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében védett követelményére.
[21]    Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2. § (1) és (3) és (3a) bekezdése alapján az ott írt feltételek mellett az érintett fél sérelemdíj illetve kártérítés iránti igénnyel léphet fel a bírósággal szemben, hogy a perének tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő alapjogát érvényesítse.
[22]    2. Az Alkotmánybíróság a pártatlan bíróság követelményével összefüggésben az alábbiakra mutat rá.
[23]    Az Alaptörvény a pártatlan bírósághoz való jogot a XXVIII. cikk (1) bekezdésében – a tisztességes eljáráshoz való jog részeként – alapjogként rögzíti. A tisztességes eljárás (fair trial) az Alkotmánybíróság gyakorlatában kimunkált alkotmányos mérce szerint „olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.]. Az eljárás egészének figyelembe vételére vonatkozó, fenti elvi megfontolás alapján az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta azon bíróság (a Legfelsőbb Bíróság) pártatlanságát, amelynek a pártatlanság vélt csorbulása következtében sérelmezett döntését az indítványozó alkotmányjogi panasszal sem meghozatala idején – az ügy folyamatban maradása következtében –, sem jelen alkotmányjogi panaszában – a benyújtásra vonatkozó határidő eltelte következtében – közvetlenül nem támadhatta meg.
[24]    Az indítványozó a bíróság pártatlanságának hiányát az alapján állította, hogy a bíróság tizenhét éves eljárási folyamat után hozott egy, a jogalap vizsgálatára utasító végzést, és nem fogadta el a korábban eljáró bíróságok szakmai véleményét. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az eljáró bíróság joga és kötelessége, hogy ­önálló, saját szakmai meggyőződésén alapuló döntést hozzon, és hogy az ügy megítélésében az abban az ügyben korábban eljáró bíróságok véleményéhez, illetve döntéséhez nincs kötve. Az önálló döntési jogosultság nem hogy pártossá nem teszi a bíróságot, ellenkezőleg, pártatlanságának egyik legfontosabb biztosítéka.
[25]    A fent részletezett tényezők együttes mérlegelése alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.724/2013/10. számú részítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában – elutasította.

[26]    3. Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog sérelmével összefüggésben az alábbiakra mutat rá.
[27]    A jelen ügyben a Kúria részítéletében az ingatlan megosztásának tényéről, az indítványozó kereseti kérelmének tényszerű tartalmáról, illetve a beruházások és a tulajdonszerzés tényszerű időbeli sorrendiségéről tett ténymegállapításokat, illetve elvégezte ezek jogi értékelését.
[28]    Az indítványozó alkotmányjogi panaszában lényegében ezen ténymegállapítások és jogi értékelések alkotmánybírósági felülvizsgálatát kezdeményezte.
[29]    Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben hangsúlyozza azt a következetes gyakorlatát, amely szerint tartózkodik annak vizsgálatától, hogy a bírósági döntések indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}. Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéleteknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálata során van jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére, azonban nincs hatásköre a rendes bíróságok jogalkalmazásának felülbírálatára, így a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megállapítására vagy a jogvitát lezáró határozat kizárólag szakjogi tartalmú kritikájára {3212/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [11]}.
[30]    A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.724/2013/10. számú részítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt – az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdései vonatkozásában – az Abtv. 64. § a) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2016. február 9.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

 

 

Dr. Balsai István s. k.,

Dr. Czine Ágnes s. k.,

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Juhász Imre s. k.,

Dr. Kiss László s. k.,

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

az Alkotmánybíróság elnöke,

 

 

 

az aláírásban akadályozott

 

 

 

dr. Lévay Miklós

 

 

 

alkotmánybíró helyett

 

 

Dr. Pokol Béla s. k.,

Dr. Salamon László s. k.,

Dr. Stumpf István s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

Dr. Szalay Péter s. k.,

Dr. Szívós Mária s. k.,

 

előadó alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Varga Zs. András s. k.,

alkotmánybíró


Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

[31]    1. A határozat rendelkező részét támogatom. Az indokolás központi megállapításaival azonban – az alábbi indokok miatt – nem tudok egyetérteni, mivel más álláspontot képviselek az eljárás elhúzódásával járó ügyek alkotmányossági és nemzetközi jogi megítélésében. Párhuzamos indokolásomban elsősorban ez utóbbi kérdést tárgyalom, mivel a probléma megoldása nem halogatható tovább.
[32]    2. Ahogyan az Alkotmánybíróság még az Alkotmány módosításával összefüggésben, de általános érvénnyel megfogalmazta a 61/2011. (VII. 13.) AB határozatban: „[e]gyes alapjogok esetében az Alkotmány ugyanúgy fogalmazza meg az alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye). Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi (jellemzően a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága által kibontott) jogvédelem szintje. A pacta sunt servanda elvéből [Alkotmány 7. § (1) bekezdés, Alaptörvény Q) cikk (2)–(3) bekezdés] következően tehát az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot, az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző precedens-határozataiból ez kényszerűen nem következne”. {ABH 2011, 290, 321.; lásd: 166/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 545.; megerősítette – többek között – a 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [67]}
[33]    3. Az egyezményi védelmi szint fenntartása a jelen ügyben nem történt meg. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága már 1997-ben, majd később, 2014-ben [Mr T.K. and Mrs T.K. v. Hungary, no. 26209/95, Commission decision of 21 May 1997; Bartha kontra Magyarország (Application no. 33486/07)] felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon nem megoldott az eljárás elhúzódásával járó ügyek kezelése, 2015-ben pedig úgynevezett pilot judgement eljárás [Gazsó kontra Magyarország (Application no. 48322/12)] keretében mutatott rá arra, hogy rendszerszintű a probléma, és a Pp. 114/A–B. §-ai szerinti kifogás intézménye nem jelent hatékony jogvédelmi eszközt a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeink teljesítésére.
[34]    4. A fenti probléma nem, illetőleg nem kizárólag magyar eredetű, éppen ezért a jogalkotónak nem kell mást tennie, mint összehasonlító jogi elemzés után egy olyan bírói fórumot beiktatni az igazságszolgáltatás rendszerébe, amely proaktív módon meg tudja előzni és kompenzálni tudja az eljárások elhúzódását. Erre adott – egyebek mellett – a bolgár, ír, olasz vagy török példa (lásd például: http://website-pace.net/document s /19838/419003/AS-JUR-INF-2016-04-EN.pdf/12d802b0-5f09-463f-8145-b084a095e895; http://www.ejtn.eu/Documents/About%20EJTN/Independent%20Seminars/Human%20Rights%20BCN%2028-29%20April%202014/KUIJER_Fair_Trial_Lengthy_Proc_CoE 13.pdf; http://www.venice.coe.int/webforms/documents/CDL-AD%282006%29036rev.aspx).
[35]    5. A határozat rendelkező részét támogattam tehát, mivel a támadott bírói döntés megsemmisítése csak tovább késleltette volna az eljárás befejezését. Ugyanakkor – az Országgyűlés nemzetközi jogi és alkotmányossági kötelezettségeire figyelemmel – el tudtam volna jutni akár hivatalból történő, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításához is. Párhuzamos indokolásomban arra tettem kísérletet, hogy a lehetséges megoldásokra rámutassak azzal a céllal, hogy akár a polgári, akár a közigazgatási vagy a büntető ügyszakban elkerülhetővé váljon az eljárás-elhúzódás veszélye. Ne feledjük: ma több mint 400 (!) magyar eljárás-elhúzódásos ügy van a strasbourgi bíróság előtt. Emlékeztetek végül arra: az elkésett igazságszolgáltatás – már a zsidó jogi hagyomány (Pirkei Avot 5:8) vagy a több mint 800 éves Magna Carta (40. klauzula) elfogadása óta – nem más, mint az igazságszolgáltatásnak a megtagadása (justice delayed is justice denied).

Budapest, 2016. február 9.

Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

[36]    A határozat rendelkező részével, illetve alapvetően indokolásával is egyetértek, az utóbbihoz azonban az alábbi észrevételeket fűzöm.
[37]    Az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi feladatának kereteit hatáskörének szabályozásával az Alaptörvény határozza meg. Az ún. „valódi” alkotmányjogi panasz alapján az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja értelmében az Alkotmánybíróságnak a bírói döntés Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatára van lehetősége. Ennek megfelelően rendelkezik az Abtv. 27. §-a úgy, hogy az ott definitíve leírt alkotmányjogi panasznak akkor van helye, ha az ügy érdemében hozott döntés, vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti. A határozat helyesen mutat rá arra, hogy a jelen ügyben ez nem áll fenn, illetve helyesen fejti ki azt, hogy a bírói döntés megsemmisítése kontraproduktív lenne. Szükségesnek tartom azonban hangsúlyozni, hogy a hivatkozott alaptörvényi, illetve Abtv.-i rendelkezések értelmében erre az Alkotmánybíróságnak eleve nincs is jogi lehetősége. Az alkotmányozói, illetve ezzel összhangban a törvényhozói akarat – nyilvánvalóan az időszerűség sérelmével megvalósuló alapjogi sérelem speciális jellegére, és arra tekintettel, hogy ennek orvoslására az Alkotmánybíróság számára általánosságban biztosított cassatio eszköze alkalmatlan – az alapjogi sérelem ezen sajátos esetének elhárítását nem tette az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi feladatának részévé.
[38]    Ez természetesen semmit nem változtat az alapjogi sérelem tényén, de ennek orvoslására jogrendünk – mint arra a határozat indokolása helyesen rámutat – a rendes bírósági eljárás keretében hagy nyitva adekvát lehetőséget. {Megjegyzem, hogy az, hogy az adott alaptörvényi rendelkezések védelme közvetlenül bírói úton valósulhat meg, nemcsak a jelen esetre igaz; további példa erre az önkormányzati rendeletek más jogszabályba ütközésének [az Alaptörvény 32. cikk (3) bekezdése sérelmének] megállapítása és erre tekintettel az érintett rendeletek megsemmisítése, melyet az Alaptörvény a bíróság hatáskörébe utal. [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés c) pont]}

Budapest, 2016. február 9.

Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1247/2014.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére