3065/2016. (IV. 11.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2016.04.11.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.III.21.894/2014/3. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.558/2013/3. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 6.P.26.693/2010/30. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

I n d ok o l á s

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Pfv. III.21.894/2014/3. számú ítélete, az általa hatályában fenntartott, a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.558/2013/3. számú ítélete, illetve az általa helyben hagyott, a Fővárosi Törvényszék 6.P.26.693/2010/30. számú ítélete ellen. Az indítványozó a fenti ítéletek alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint a bírósági határozatok végrehajtásának felfüggesztését kérte az Alkotmánybíróságtól. A támadott ítéletek alaptörvény-ellenességét az indítványozó az emberi méltóság (Alaptörvény II. cikk) és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés], valamint a szerződési szabadság [M) cikk (2) bekezdés] sérelmére alapozta.

[2] Az ügyben irányadó tényállás szerint az 1976-ban született indítványozót – születését követően – csípőficam gyanújával kezelték, melynek során a gyógymód téves megválasztása és alkalmazása eredményeként maradandó testi fogyatékosságot szenvedett. Az indítványozó édesapjának keresete alapján indult eljárásban az eljáró bíróság 1982-ben, az indítványozó 6 éves korában az őt kezelő kórház kártérítési felelősségét megállapította. Az évek során az indítványozó szülei több pert is indítottak az orvosi műhiba miatt felelősséggel tartozó kórház ellen gyermekük állapota miatti költségeik és kiadásaik járadék formájában történő megtérítése iránt. A járadékot megállapító utolsó ítélet – az egyes költségnemeket részletezve – 1995-ben született. A kórház a járadékot az indítványozó szüleinek havonta fizette, majd az indítványozó édesapjának kérésére 1996 decemberét követően azt közvetlenül az indítványozó részére teljesítette, és annak összegét évente az infláció mértékével emelte.

[3] Az indítványozó egészségi állapota a későbbiekben fokozatosan rosszabbodott, 1978 és 2010 között több műtétet is végrehajtottak rajta. 2008 decemberében kereseti kérelmet terjesztett elő a kórházzal szemben, amelyben a szülei részére megítélt járadék felemelését kérte, valamint önálló kárigényként is kérte járadék megfizetésére kötelezni az alperes kórházat.

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[5] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[6] A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és annak hatályon kívül helyezését, valamint a bíróságok új eljárásra utasítását kérte. A Kúria a jogerős másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta. Az első- és másodfokú bíróságokkal egyezően megállapította, hogy az 1976-ban született felperesnél az egészségkárosodás az alperes hibájából következett be, ezt tartalmazta az 1982-ben meghozott ítélet is. Gyermekük károsodása folytán a szülők érvényesítettek kártérítési igényt, és a bíróság a szülők saját kárát ítélte meg. A szülők tehát nem képviselőként a felperes kárát, hanem a náluk felmerült károkat érvényesítették. A felperes nagykorúsága után (1994) a szülők a nekik járó kártérítési járadékot a felperesre engedményezték, ezt az alperes tudomásul vette és ennek megfelelően teljesített. Az engedményezés folytán az alperesnek a felperes kezeihez kellett teljesíteni, de azt az engedményezett követelést, ami a szülők kára volt. Az engedményezéssel, illetve az összegek emelésével a felek között kártérítési jogviszony nem jött létre, olyan bizonyosan nem, amelynek alapján a felperes a saját jogán a saját állított kárát érvényesíthette volna. Tény tehát, hogy sem az ítélet (ítéletek), sem megállapodás alapján az alperesnek nem volt olyan fizetési kötelezettsége, amely a felperes saját kártérítési igényéből származott volna. A fizetések teljesítése a kártérítési jogviszony jogosultját nem változtatta meg akkor sem, ha egyes esetekben a járadék emelését a felperes kérte. A felperes a szüleivel kötött engedményezéssel arra szerzett jogot, hogy a szülőknek járó kártérítési járadékot követelje az alperestől. A felperes és az alperes között olyan megállapodás nincs, amely arra adna jogot a felperesnek, hogy a járadék emelését saját egészségi állapota romlása miatt kérje. Ilyen igénye csak az ítélettel megállapított károkozó-károsult(ak) viszonyában lehet a károsult szülőknek, de erre vonatkozóan aktív perbeli legitimációval a felperes nem rendelkezik.

[7] A felperes egészségkárosodása 1977 tavaszán következett be. Saját kártérítési igényét nagykorúságáig (1994) törvényes képviselője útján érvényesíthette volna, attól kezdődően pedig önállóan léphetett volna fel. Első önálló ilyen igényérvényesítése 2008-ban volt. Az elsőfokú bíróság az elévülés nyugvását a felperes életkora miatti akadályoztatás folytán 1994-ig tartó időre tette, ettől számított egy évig nem volt ilyen önálló igényérvényesítése a felperesnek, ezért követelését elévültnek tekintette. Az elsőfokú bíróság helyesen, az alperes elévülési kifogása miatt vizsgálta ennek feltételeit; e körben a felperes bizonyítási terhe a kár bekövetkezte és annak bizonyítása, hogy az elévülés nyugvása, félbeszakadása miatt nem évült el a követelése. A felperes mindezt nem bizonyította. Tévesen hivatkozott az alperessel folytatott levelezésére, mivel azok nem saját jogú követelésére, hanem a szülei javára megállapított kártérítési járadék felemelésére vonatkoztak. A felperes a károsodását és a kárát nem jelölte meg, tehát nem bizonyította a kártérítés feltételeit, amely esetben érdemi elutasításnak van helye.

[8] 2. Hiánypótlásra történt főtitkári felszólítást követően az indítványozó alkotmányjogi panaszában az alábbiakat adta elő.

[9] 2.1. Álláspontja szerint a sérelmezett bírósági ítéletek elzárják őt attól a lehetőségtől, hogy az alperes által – a részéről sem vitatott – az egészségében okozott eredeti kárt és az annak révén folyamatosan felmerülő újabb és újabb kárait bírósági úton érvényesíthesse. A bíróságok értelmezése szerint az indítványozó szülei rá engedményezték az alperes által neki okozott egészségromlás miatt a szüleinél felmerülő károk folytán a részükre megítélt járadékot, így a károkozó alperes és az indítványozó között ennek alapján nem jött létre semmiféle kártérítési jogviszony. Ez az értelmezés azonban álláspontja szerint figyelmen kívül hagyja azt, hogy a jogalapot megállapító egykori ítélet is arról szól, hogy az alperes megsértette az indítványozó egészségét és az ehhez fűződő személyiségi jogait. Elsődlegesen tehát a kár az indítványozót érte, szülei kára ebből adódóan származékos jellegű. A jogerős ítélet nem veszi figyelembe azt, hogy az alperes és az indítványozó között megállapodás jött létre, illetve azt, hogy a járadék összege nem azért emelkedett az elmúlt 19 év alatt, mert az alperes az indítványozó szüleivel állapodott volna meg, hanem azért, mert a megállapodások az alperes és az indítványozó közötti levélváltások alapján jöttek létre. A szülőknél már nyilvánvalóan nem merülnek fel olyan többletköltségek, amelyek az indítványozó egészségromlásával összefüggésben korábban jellemzőek voltak. A bírósági ítéletek alapján az indítványozó – érvelése szerint – nem tudja érvényesíteni a károkozóval szemben a mindennapi életével kapcsolatos nehézségek miatt felmerülő kárait, nem kérheti a már 19 éve közvetlenül neki folyósított járadék felemelését, és ezt már a szülei sem tehetik meg, mivel az aktuális károk nem náluk merülnek fel. A szülők esetleges halála után az indítványozó már nem is kaphatna járadékot, holott a károkat ő szenvedi el.

[10] Az indítványozó szerint ez a jogértelmezés sérti az emberi méltósághoz való jogát, mivel a károkozó magatartása miatt olyan súlyos, az egész életét végigkísérő károsodást szenvedett, amely életminőségét lényegesen befolyásolja, aminek kompenzálása, a normálishoz közelítő életmód vitele jelentős anyagi ráfordítást jelent.

[11] Az alkotmánybíróság korábbi határozataira [64/1991. (XII. 17.) AB határrozat, 48/1991. (XI. 23.) AB határozat] utalva hivatkozik arra, hogy az alapjogok egyaránt tartalmazzák a szubjektív jogokat és az ennél szélesebb objektív állami kötelességeket is. Érvelése szerint ez a követelmény az emberi méltóságnak alanyi jogi tartalmat ad, hiszen állami kötelezettséget fogalmaz meg, az államnak az emberrel szembeni kötelezettségét. Az alanyi jogi tartalom egyrészt abban áll, hogy az emberi méltóságnak van egy, az állami beavatkozást elhárító funkciója, másrészt az államnak be kell avatkoznia akkor, ha az egyén nem képes a maga számára az anyagi értelemben vett méltó életet biztosítani és az anyagi létminimum alatt él, vagyis az emberi méltóságnak van egy ellátási igényt megalapozó funkciója is. Az indítványozó szerint az Alaptörvény emberképe az államtól független, önálló, önmagáról gondoskodni képes ember. Az indítványozó esetében – álláspontja szerint – a károkozó által fizetett járadék nyújt ehhez, az emberhez méltó élethez szükséges fedezetet.

[12] Mindezek alapján a támadott ítéletek álláspontja szerint sértik az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jogot.

[13] 2.2. Az indítványozó saját jogon benyújtott kártérítési igényét az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék elévülésre hivatkozva, a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla pedig arra hivatkozva utasította el, hogy az indítványozó hiánypótlási felhívás ellenére sem jelölte meg az egészségkárosodására vonatkozó adatokat.

[14] Az indítványozó szerint azonban mind a Fővárosi Ítélőtábla, mind a Kúria figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a perben személyes meghallgatása alkalmával és írásban is nyilatkozott az életéről, testi és egészségi hiányosságai miatti sajátos életviteléről.

[15] Az indítványozó álláspontja szerint az ügyben eljáró bíróságok megsértették az indokolt bírói döntéshez való jogát azáltal, hogy nem vizsgálták meg az ügy lényegi részére vonatkozó észrevételeit, vagyis azt, hogy az alperes károkozó magatartása milyen egészségkárosodást okozott neki, és ezzel összefüggésben milyen, a saját személyét illető igényeket kívánt érvényesíteni. A bíróságok ráadásul nem csak figyelmen kívül hagyták az észrevételeit, bizonyítási indítványait, hanem egyenesen semmisnek tekintették azokat, sőt azt állították, hogy az indítványozó nem is élt azokkal. A perben tett bizonyítási indítványok, észrevételek vizsgálatáról vagy mellőzéséről, illetve annak indokairól a bíróságoknak mindenképp számot kellett volna adniuk. Mindezeknek – az indítványozó által állított – elmaradása következtében az eljáró bíróságok az alkotmányjogi panasz szerint megsértették az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát, illetve az annak részelemét képező indokolt bírói döntéshez való jogát.

[16] 2.3. Hivatkozik az alkotmányjogi panasz arra, hogy a jogvita alapja az indítványozó és a per alperese között alapjában egy káresemény és az abból fakadó kárfelelősség, ugyanakkor ténylegesen az a kérdés, hogy az indítványozó és az alperes között létrejött-e megállapodás a kártérítés tekintetében. A bíróságok – az indítványozó szerint önkényesen – úgy értelmezték a levélváltásokat, hogy azok csak az indítványozó szülei által rá engedményezett járadék kérdésében rendezték a vitás kérdéseket, és az nem egy önálló, saját jogon kötött egyezség. Mindez annak ellenére történt, hogy az indítványozó – érvelése szerint – a per során okiratokkal bizonyította, hogy közte és az alperes között jött létre a megállapodás, azaz saját jogán fordult az alpereshez kárai megtérítését, nem pedig a szüleinek megítélt kártérítési járadék felemelését kérve. Az indítványozó szerint tehát arról van szó, hogy a bírósági határozatok nem pusztán korlátozták, hanem effektíve elvonták a szerződési szabadságát. Egy egyértelmű jogi helyzetet, egy megkötött, és többször módosított megállapodást nyilvánított a bíróság nem létezőnek, elvonva ezzel az indítványozó szerződési akaratát, végső soron a gazdasági önrendelkezési jogát. Álláspontja szerint a támadott bírósági döntések tehát megsértették az ő szerződési szabadságát, azaz ellentétesek az Alaptörvény M) cikkének (2) bekezdésével.

[17] 2.4. Az alkotmányjogi panasz az indítványozó által hangsúlyosan nem kérelemnek minősített részében utal az Alaptörvény 28. cikkére, amely szerint a bíróságoknak a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük, valamint az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

II.

[18] Az Alaptörvénynek az alkotmányjogi panasz által hivatkozott rendelkezései:

„M) cikk (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”

„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”

III.

[19] Az Alkotmánybíróság elsőként az alkotmányjogi panasz befogadhatósága törvényi feltételeinek fennállását vizsgálta meg.

[20] 1. Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés, vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó, aki a támadott ítéletek felperese, alkotmányjogi panaszát a Kúria – és az azt megelőző bíróságok – számára jogsérelmet okozó ítélete ellen nyújtotta be, amellyel szemben további jogorvoslatnak már nem volt helye. E tekintetben tehát az alkotmányjogi panasz a törvényi feltételeknek megfelel.

[21] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. Az indítványozó jogi képviselője a Kúria ítéletét 2015. június 22-én vette át, míg alkotmányjogi panasza 2015. július 29-én érkezett az elsőfokú bíróságra. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére tehát a törvényes határidőn belül került sor.

[22] Az Abtv. 52. § értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Jelen ügyben az indítványozó megjelölte az Abtv. 27. §-át mint alkotmányjogi panaszának jogszabályi alapját, valamint kifejezett kérelmet terjesztett elő a sérelmezett bírósági döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan. Megjelölte az Alaptörvény azon rendelkezéseit, amelyekkel – álláspontja szerint – a támadott ítéletek ellentétben állnak, illetve azon alapjogait, melyeket az ítéletek sértenek. Az alkotmányjogi panasz tehát e tekintetben is megfelel a törvényi feltételeknek.

[23] 2. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további – alternatív jellegű – tartalmi feltételeiként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alkotmányellenességre hivatkozzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az Alkotmánybíróság e feltételekkel összefüggésben hangsúlyozza, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik. Következésképp a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {elsőként ld.: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [6]}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként ld.: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. Mindezeknek megfelelően az Abtv. 27. §-a úgy rendelkezik, hogy az alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz így nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.

[24] Az indítványozó az Alaptörvény II. cikkében meghatározott emberi méltóság, valamint a XXVIII. cikk által meghatározott tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozik, ami alapvető alkotmányjogi kérdést vet fel. Az indítványozó az ítéletek által elbírált per felperese, tehát az Abtv. által megkövetelt érintettsége egyértelmű.

[25] Jelen ügyben az indítványozó a fentiekben említett alapvető, illetve alkotmányos jogainak sérelmére hivatkozik, következésképp az alkotmányjogi panasz eleget tesz az Abtv. 27. §-ában foglaltaknak is. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel a törvény által előírt feltételeknek, és azt érdemben bírálta el.

IV.

[26] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.

[27] 1. Az alkotmányjogi panasz lényege, az indítványozó sérelmének alapja az, hogy az eljáró bíróságok elutasították mind a – szülei javára – korábban már megállapított járadék felemelése, mindpedig a saját jogán igényelt járadék iránti igényét. Mindegyik igényének alapja a saját személyiségi jogi sérelme, a gyermekkorában orvosi műhiba következtében előállott maradandó egészségkárosodása.

[28] Az egészségkárosodás mindenképp az érintett személyiségi jogának, emberi méltóságának, testi integritásának sérelmét jelenti, és ha ez felróható orvosi műhiba következménye, akkor ezért a műhibát elkövető orvos, illetve az őt alkalmazó intézmény felelősséggel tartozik. Az indítványozó által támadott ítéletek alapjául szolgáló perek alperese által előidézett műhiba tényét, és ennek alapján kártérítési felelősségét 1982-ben állapította meg a Fővárosi Bíróság. Amint azt az alkotmányjogi panasz által támadott ítéletek is hangsúlyozzák, nem vagyoni kártérítés megállapítására nem volt lehetőség, tekintettel arra, hogy a károkozó magatartás 1978 előtt történt, és a nem vagyoni kártérítés intézményét 1978. március 1-jei hatállyal az 1977. évi IV. törvény iktatta az akkori Ptk. (1959. évi IV. törvény) rendelkezései közé.

[29] Az alperes felelősségét megállapító ítélet – az indítványozó életkorából következően – a szülei részére állapított meg kártérítést, ami természetes, mivel az indítványozó egészségi állapotából fakadó károk értelemszerűen a szüleinél jelentkeztek. Az indítványozó hivatkozása szerint nagykorúsága után azonban a szülők a megállapított kártérítési járadékot az indítványozóra – mint eredeti (és súlyosbodás esetén potenciális) károsultra – engedményezték. Az alperes ezt részére, a továbbiakban mint teljes cselekvőképességét elnyert eredeti károsult részére folyósította, és – 2010-ig – vele is tárgyalt a járadék évenkénti emeléséről. A támadott ítéletek szerint azonban az indítványozó a szüleivel kötött engedményezéssel csupán arra szerzett jogot, hogy a szülőknek járó kártérítési járadékot követelje az alperestől, de az mindig is a szülőknek járó kártérítés volt és maradt. A bíróságok álláspontja szerint az engedményezéssel a felek között kártérítési jogviszony nem jött létre, olyan bizonyosan nem, amelynek alapján az indítványozó a saját jogán, a saját állított kárát kapta volna. Tényként állapítja meg a Kúria ítélete azt is, hogy sem korábbi ítéletek, sem megállapodás alapján az alperesnek nem volt olyan fizetési kötelezettsége, amely az indítványozó saját jogú kárából származott volna, az engedményezés, és az indítványozó részére történő teljesítés a kártérítési jogviszony jogosultját nem változtatta meg. Az indítványozó „saját jogon” előterjesztett követelését az ítéletek arra hivatkozással is elutasították, hogy károsodását és kárát nem jelölte meg, tehát nem bizonyította a kártérítés feltételeit.

[30] A jogellenes magatartás, az orvosi műhiba a gyermekkorú indítványozó sérelmére történt, az ebből fakadó vagyoni hátrányok azonban akkor értelemszerűen az indítványozó szüleinél következtek be. Ebből következően a kórház felelősségét megállapító ítélet a jogsértést kompenzáló járadékot az indítványozó szülei javára állapította meg, mivel a vagyoni hátrányok náluk jelentkeztek. A későbbiekben – a jogsértés sajátosságából következően – a vagyoni hátrányok összetételükben valamint összegszerűségükben is változtak, és azok már nem a szülőknél, hanem az időközben nagykorúvá és cselekvőképessé vált, sérelmet szenvedett személynél, az indítványozónál merültek fel. Nem változott azonban a járadékfizetés jogalapja (az orvosi műhiba), és nem változott meg az alapvető jogsérelem, a tartós egészségromlás alanya sem.

[31] A tényleges vagyoni kárigény alanyi jogosultja azonban – ahogyan eredetileg (a károkozáskor), úgy később is (a károsult nagykorúságának elérésekor) – elválhat a már megállapított jogalaptól. A kórház felelősségét (a jogalapot) megállapító ítélet alapján mind a sérelmet szenvedett indítványozó szülei, mind pedig maga a nagykorú indítványozó érvényesítheti kárigényét. A támadott ítéletek pusztán a szülők részére megállapított járadék vonatkozásában állapították meg az indítványozó kereshetőségi jogának hiányát, de nem zárták ki az önálló kárigényének érvényesíthetőségét. A Kúria ítéletének megállapítása szerint az indítványozó nagykorúságának eléréséhez kapcsolódó esetleges elévülés kérdésében jogerős döntés nincsen. Az a körülmény, hogy az indítványozó nagykorúságának elérésekor saját jogán kárigényt nem érvényesített, az esetleges elévülés ellenére sem zárja ki, hogy a további károsodásra, állapotromlásra tekintettel önálló kárigényt érvényesítsen. A jogerős ítélet és a Kúria támadott ítélete is azt állapította meg, hogy „a felperes a károsodását és a kárát nem jelölte meg, tehát nem bizonyította a kártérítés feltételeit, amely esetben érdemi elutasításnak van helye”.

[32] A Kúria támadott ítélete tehát nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az indítványozó kárigényét saját káraként érvényesíthesse, természetesen az anyagi jogi és eljárásjogi előírások teljesítése mellett. Az eljárás során azonban az indítványozó ezt nem tette meg. A Fővárosi Ítélőtábla ítélete – az alperes kórház elévülési kifogásával összefüggésben – utal arra, hogy „a bíróság tájékoztatta a felperest, hogy önálló kárigényével kapcsolatban meg kell jelölnie konkrétan, és bizonyítania, hogy mely egészségkárosodásaival kapcsolatban érvényesít kárigényt, azok mikor keletkeztek, és milyen költséget okoztak. […] A bíróság ismételt tájékoztatása és felhívása ellenére a felperes nem jelölte meg konkrétan az egyes károsodásait, illetve azt, hogy mely károsodása mikor keletkezett.”

[33] A bíróságok által elfoglalt az az álláspont tehát, amely szerint a szülők részére megállapított járadék felemelése tekintetében az indítványozó aktív perbeli legitimációval nem rendelkezik ugyan, de a saját kárigénye érvényesítésének a törvényi keretek között (bizonyítási kötelezettségének teljesítése mellett) akadálya nincsen, nem sérti az indítványozónak a kárigénye érvényesítésére irányuló rendelkezési jogát. Az önrendelkezés mint az emberi méltóság részét képező jogosultság sérelmének hiánya folytán, továbbá – az alkotmányjogi panaszban megfogalmazott – „anyagi értelemben vett méltó életet biztosítani hivatott” kárigényének érvényesíthetőségéből következően a támadott ítéletek nem sértik az indítványozónak az alkotmányjogi panaszban hivatkozott emberi méltóságát.

[34] Mindezek alapján a támadott ítéletek és az Alaptörvény II. cikkében foglaltak közötti összefüggés nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányos összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi {3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [24]}, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltóság állított sérelme tekintetében elutasította.

[35] 2. Az alkotmányjogi panasz szerint az eljáró bíróságok megsértették az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát, illetve annak részelemét képező indokolt döntéshez való jogát azzal, hogy nem vizsgálták meg az ügy lényegi részére vonatkozó észrevételeit, bizonyítási indítványait, és ennek indokairól nem adtak számot.

[36] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a „tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [34]}. Hangsúlyozandó, hogy az Alkotmánybíróság „a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja azt sem, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3237/2012. (IX. 28.) AB végzés, 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}.” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}

[37] A támadott ítéletekből megállapíthatóan az indítványozó keresete elsősorban a szülei részére megállapított járadék felemelésére irányult, és az alkotmányjogi panaszban hivatkozott bizonyítási indítványait is ezzel összefüggésben terjesztette elő. E vonatkozásban azonban a bíróságok aktív perbeli legitimációjának hiányát állapították meg, így ebben az összefüggésben bizonyítási eljárásra nem került sor, a bizonyítási indítványokra vonatkozóan a bíróságokat indokolási kötelezettség nem terhelte. Az indítványozó saját jogú kárigényét illetően viszont a jogerős ítélet, valamint a Kúria ítélete szerint is „a felperes a károsodását és a kárát nem jelölte meg, tehát nem bizonyította a kártérítés feltételeit…”

[38] Az Alkotmánybíróság feladata a támadott ítéletek alaptörvényi összefüggéseinek vizsgálata. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]}.

[39] A támadott ítéletek alapján a tisztességes eljáráshoz való jog, és az ennek részét képező indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkozó részében elutasította.

[40] 3. Az indítványozó szerint az eljáró bíróságok, amikor a kórházzal folytatott levélváltásait nem önálló, saját jogon kötött egyezségként értelmezték, megsértették az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésében foglaltakból következő szerződési szabadságát.

[41] Az Alkotmánybíróság korábbi határozatai szerint „a Magyarország gazdasági alaprendjét meghatározó Alaptörvény M) cikkéből következő szerződési szabadság –mint a piacgazdasági lényegi eleme – alkotmányos jog, de nem minősül alapjognak, mivel az Alkotmánybíróság azt nem alapvető jogot tartalmazó rendelkezésből vezette le”. A szerződési szabadság azonban „az Alaptörvény M) cikkéből és a XIII. cikk (1) bekezdéséből következik, tehát nem alapvető jog, azonban önálló alkotmányos jogként élvezi az Alaptörvény védelmét, és olyan, Alaptörvényben biztosított jognak minősül, melynek sérelmére az Abtv. szerinti alkotmányjogi panasz alapítható.” {33/2015. (XII. 3.) AB határozat, Indokolás [26]}.

[42] A Kúriának az indítvány által támadott ítélete azt állapítja meg, hogy a felperes (az indítványozó) nagykorúsága után a szülők a nekik megítélt kártérítési járadékot engedményezték a felperesre. Ezt az alperes tudomásul vette és ennek megfelelően teljesített. Igaz ez azokra estekre is, amikor az évenkénti emelést a szülő, illetőleg amikor ezt ténylegesen az indítványozó kérte. Ezek jogi lényege az, hogy a követelés engedményezése folytán az alperesnek a felperes indítványozó kezeihez kellett teljesíteni, de változatlanul azt az engedményezett követelést, amit a korábban eljáró bíróságok a szülők káraként állapítottak meg. Ebből megállapíthatóan a támadott ítéletek ebben az összefüggésben az indítványozónak a megállapodásra vonatkozó lehetőségét, vagyis a szerződési szabadságát nem korlátozták. Az a körülmény, hogy a támadott ítéletek az engedményezett követelést és annak módosítását nem az indítványozó saját kárigényeként értelmezték, az eljáró bíróságok mérlegelési kompetenciájába tartozó kérdés, és nem sérti az alkotmányos jogként elismert szerződési szabadságot. Önmagában az a tény, hogy a bíróság nem osztja az indítványozó álláspontját egy adott kérdés jogi megítélését illetően (az engedményezésről vagy a kártérítési megállapodásról), nem értelmezhető a szerződési szabadság sérelmeként. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésében foglaltak sérelmére hivatkozó részében is elutasította.

[43] Az alkotmányi jogi panasz elutasítása miatt a támadott ítéletek végrehajtásának felfüggesztéséről az Alkotmánybíróság nem rendelkezett.

Budapest, 2016. március 29.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

előadó alkotmánybíró

Dr. Balsai István s. k.,

Dr. Czine Ágnes s. k.,

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Pokol Béla s. k.,

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró

az Alkotmánybíróság elnöke,

alkotmánybíró

az aláírásban akadályozott

dr. Salamon László

alkotmánybíró helyett

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

Dr. Szalay Péter s. k.,

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Varga Zs. András s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2816/2015.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek