• Tartalom

322/2016. (X. 27.) Korm. rendelet

322/2016. (X. 27.) Korm. rendelet

a Szakképzési Hídprogramban részt vevő tanulók ösztöndíjáról, valamint a részt vevő pedagógusok pótlékáról1

2019.01.01.

A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A Szakképzési Hídprogramban részt vevő tanulók ösztöndíja

1. § (1) A Szakképzési Hídprogramban részt vevő tanuló (a továbbiakban: tanuló) a tanulói jogviszonya fennállása alatt a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 24/A. § (6) bekezdésében foglaltak alapján évfolyamonként legfeljebb két tanéven keresztül ösztöndíjban részesül. A jogosultság az adott tanítási év végéig vagy a tanulói jogviszony megszűnéséig tart, a (4) és (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

(2) Az ösztöndíj mértéke a (3) bekezdésben rögzített kivétellel a Szakképzési Hídprogram első évfolyamán havonta 8 ezer forint, második évfolyamán havonta 10 ezer forint.

(3) Ha a tanuló a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt évfolyamot ismétel, az ösztöndíj mértéke a Szakképzési Hídprogram megismételt első évfolyamán havonta 4 ezer forint, megismételt második évfolyamán havonta 5 ezer forint.

(4) A Szakképzési Hídprogram első évfolyamát a tanítási év végéig sikeresen teljesítő tanuló további – a (2), illetve a (3) bekezdés szerinti, az adott évfolyamra meghatározott összeg alapján számított – kéthavi ösztöndíjat kap az első évfolyam teljesítését igazoló bizonyítvány kiállítását követő második hónap 28. napjáig.

(5) A Szakképzési Hídprogram második évfolyamát követően a részszakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgát, továbbá az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók esetén a záróvizsgát sikeresen teljesítő tanuló további – a (2), illetve a (3) bekezdés szerinti, az adott évfolyamra meghatározott összeg alapján számított – kéthavi ösztöndíjat kap egy összegben, a vizsgákat követő második hónap 28. napjáig.

(6) A tanuló a tanítási év azon hónapjaira vonatkozóan jogosult ösztöndíjra, amely hónapban a tanulói jogviszonya fennállt, a 2. §-ban foglalt kivételekkel.

2. § (1) Ha a tanuló tanulói jogviszonya tanítási év közben szűnik meg, tanulói jogviszonya megszűnésének hónapját megelőző hónapra vonatkozóan jogosult utoljára ösztöndíjra.

(2) A tanuló nem jogosult a 3. § (4) bekezdése szerint fizetendő ösztöndíjra, ha a tanulói jogviszonya a tanítási félév első vagy második hónapja folyamán megszűnt.

(3) A tanuló nem jogosult ösztöndíjra arra a hónapra vonatkozóan, amelyben igazolatlanul mulasztott tanórái száma az adott tanévben eléri a tizenöt tanórát.

(4) A tanuló nem jogosult ösztöndíjra attól a hónaptól kezdődően, amelyben igazolatlan mulasztásai száma eléri azt a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mértéket, amely fölött a nem tanköteles tanuló tanulói jogviszonyát meg kell szüntetni.

3. § (1) Az ösztöndíj folyósításával kapcsolatos feladatokat a Szakképzési Hídprogramban közreműködő szakképzési centrum vagy szakképző iskola (a továbbiakban együtt: szakképző iskola) látja el.

(2) A szakképző iskola a tanuló részére az ösztöndíjat banki átutalással folyósítja. Ha a tanuló nem rendelkezik saját fizetési számlával és

a) a tanuló kiskorú, vagy a nagykorú tanuló cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, az ösztöndíjat a tanuló törvényes képviselőjének a fizetési számlájára,

b) a tanuló nagykorú és cselekvőképes, a tanuló írásbeli kérelmére vele azonos lakcímen élő szintén nagykorú személy fizetési számlájára

kell folyósítani.

(3) A szakképző iskola az ösztöndíjat havonta, az ösztöndíjra jogosultsággal érintett hónapot követő hónap 28. napjáig folyósítja a tanuló részére, az 1. § (4)–(5) bekezdésében és a (4) bekezdésben foglalt kivételekkel.

(4) A Szakképzési Hídprogram első évfolyamának első két hónapjára járó ösztöndíj a tanítási félév harmadik hónapjának 28. napjáig egy összegben kerül átutalásra.

(5) Ha a szakképző iskola önellenőrzés keretében, vagy valamely más szerv vagy személy jelzése alapján megállapítja, hogy

a) az arra jogosult tanuló részére nem folyósított vagy

b) az arra nem jogosult tanuló részére folyósított

ösztöndíjat, köteles haladéktalanul intézkedni az ösztöndíj folyósítása, vagy visszafizetése érdekében.

2. A Szakképzési Hídprogramban részt vevő pedagógusok pótléka

4. § (1) A Szakképzési Hídprogramban részt vevő pedagógusnak az Szt. 24/A. § (6) bekezdésében foglaltak alapján járó pótlék (a továbbiakban: pótlék) alapja

a) a Szakképzési Hídprogram első évfolyamán tanulónként havi bruttó 8 ezer forint,

b) a Szakképzési Hídprogram második évfolyamán tanulónként havi bruttó 10 ezer forint.

(2) A pótlékot a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 62. § (6) bekezdése alapján a pedagógus neveléssel-oktatással lekötött munkaidejébe beszámító, a Szakképzési Hídprogram megvalósításával összefüggő tanórai és egyéb foglalkozások (a továbbiakban: óraszám) – ideértve az egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat is – arányában félévenként kell megállapítani a Szakképzési Hídprogramban részt vevő pedagógusok között elosztva, az 1. mellékletben részletezett módon, figyelembe véve a (4) bekezdésben foglaltakat.

(3) A részt vevő pedagógusok tekintetében a pótlék számítását a Szakképzési Hídprogramban szervezett osztályonként kell elvégezni. Egy pedagógus több osztály által is jogosult lehet pótlékra, ez esetben a havi pótlékát az osztályonként számított pótlékok összegeként kell megállapítani.

(4) Ha a pedagógus osztályfőnöki munkakört is betölt, a (2) bekezdés szerint számított óraszámot eggyel növelni kell a pótlék számításakor. Az összes óraszámot az osztályban tanító pedagógusoknak az adott osztályban teljesített óraszámának összegéhez egyet hozzáadva kell kiszámítani.

(5) Az első évfolyamban tanító pedagógus további kéthavi pótlékra jogosult, melynek a (2) bekezdés szerinti számításakor az általa tanított, az első évfolyamot teljesített tanulók számát kell figyelembe venni. A folyósítás egy összegben, a tanítási év lezárását követő második hónap 28. napjáig történik.

(6) A második évfolyamban tanító pedagógus további kéthavi pótlékra jogosult, melynek a (2) bekezdés szerinti számításakor az általa tanított, a Szakképzési Hídprogramot lezáró, a részszakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgát, továbbá az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók esetén a záróvizsgát teljesített tanulók számát kell figyelembe venni. A folyósítás egy összegben a tanítási év lezárását követő második hónap 28. napjáig történik.

(7) Egy pedagógus több osztályra vonatkozóan is jogosult lehet az (5) és (6) bekezdés szerinti pótlékra, ez esetben az (5) és (6) bekezdés szerinti pótlékát az osztályonként számított pótlékok összegeként kell megállapítani.

5. § (1) A pedagógus pótlékát évfolyamonként két, egyenként öthónapos időszakra kell megállapítani,

a) az első évfolyam szeptember–január hónapjaira az október 15-én,

b) a második évfolyam szeptember–január hónapjaira a szeptember 1-jén,

c) a február–június hónapokra a február 1-jén

tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók számát figyelembe véve.

(2) A munkáltató a pedagógust az e rendelet alapján számára járó pótlék összegéről, az annak kiszámításakor figyelembe vett adatokról és a kiszámítás módjáról,

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti időszakra nézve október 31. napjáig,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti időszakra nézve szeptember 15. napjáig,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti időszakra nézve február 15. napjáig

írásban tájékoztatja.

(3) A szakképző iskola a pótlékot havonta, a pótlékra jogosultsággal érintett hónapot követő hónap 28. napjáig folyósítja a pedagógus részére, a (4) bekezdésben foglalt kivétellel.

(4) Az első évfolyam első két hónapjára járó pótlék a tanítási félév harmadik hónapjának 28. napjáig egy összegben kerül átutalásra.

3. A támogatás igénylése, elszámolása, ellenőrzése

6. § (1) A szakképző iskola a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprésze (a továbbiakban: NFA képzési alaprész) terhére a pedagógus pótlék, és az ösztöndíj formájában nyújtott támogatás biztosításának céljából támogatásra jogosult.

(2) A szakképző iskolát az ösztöndíj folyósításából eredő többletfeladatai ellátására és az ezzel összefüggésben felmerülő költségek fedezetére az általa kifizetett ösztöndíj 2 százalékának megfelelő lebonyolítási díj illeti meg.

(3) A szakképző iskola az e rendeletben meghatározott feladatai ellátásához szükséges forrás igényléséhez a 2. melléklet szerinti igénylő lapot

a) a szeptember 1-jétől január 31-éig terjedő időszakra szeptember 15-éig,

b) a február 1-jétől augusztus 31-éig terjedő időszakra február 15-éig

nyújtja be a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (a továbbiakban: NSZFH) részére.

(4) A (3) bekezdés szerint benyújtott igénylés alapján az NSZFH támogatási szerződést köt a szakképző iskolával. Az NSZFH a támogatási szerződés alapján és az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az adott félévre vonatkozóan előfinanszírozással biztosítja a támogatást.

(5) A szakképző iskola az adott félévre kapott támogatásról köteles elszámolni. A szakképző iskola a 3. melléklet szerinti elszámoló lapot a következő félévre vonatkozó igénybejelentésével együtt – a (3) bekezdésben meghatározott időpontoknak megfelelően –nyújtja be az NSZFH részére. Az NSZFH 8 napon belül dönt az elszámolásról, és annak elfogadása esetén folyósítja a következő félévre járó támogatást a szakképző iskola részére.

7. § (1) A szakképző iskola rendelkezésére bocsátott összeg felhasználásának, valamint az ösztöndíj és a pótlék folyósításának ellenőrzését az NSZFH végzi.

(2) A tárgyévi ellenőrzésekről, a foganatosított intézkedésekről és azok eredményéről az NSZFH a szakképzésért és felnőttképzésért felelős minisztert – az NFA képzési alaprésze terhére az adott évben külön jogszabály alapján nyújtott egyéb támogatások ellenőrzéséről benyújtott beszámoló keretein belül – legkésőbb a tárgyévet követő év február 15. napjáig tájékoztatja.

(3) A szakképző iskolát – a rendelkezésére bocsátott összeg jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén – terhelő visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség nem érinti a tanulót megillető ösztöndíj, illetve a pedagógust megillető pótlék folyósítását.

4. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

9. § (1) A Szakképzési Hídprogram első évfolyamán tanulónak első alkalommal a 2016/2017. tanévben 2017. január 15-i határidővel kell ösztöndíjat fizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határidőig fizetendő ösztöndíjra az a tanuló jogosult, akinek 2017. január 1-jén a Szakképzési Hídprogramban részt vevő tanulóként fennáll a tanulói jogviszonya a szakképző iskolával.

(3) A (2) bekezdés szerinti tanuló az (1) bekezdésben foglalt határidőig egy összegben legfeljebb négyhavi ösztöndíjra jogosult, figyelembe véve a tanulói jogviszony keletkezésének időpontját, valamint az 1–2. §-ok ösztöndíj jogosultságra vonatkozó szabályait.

(4) A Szakképzési Hídprogramban részt vevő pedagógust a 2016/2017-es tanév első három hónapjára megillető pótlékot 2016. december 28-i határidővel egy összegben kell kifizetni.

(5) A munkáltató az 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti tájékoztatást első alkalommal a 2016/2017. tanévben a Szakképzési Hídprogramban részt vevő pedagógusok részére az e rendelet hatálybalépését követő hetedik napig adja meg.

(6) A 6. § (3) bekezdés a) pontja szerinti igénylések benyújtásának határideje a 2016/2017. tanévben az e rendelet hatálybalépését követő hetedik nap.

1. melléklet a 322/2016. (X. 27.) Korm. rendelethez


Az osztály tanulólétszáma: L
Az osztály összes órakerete: O
Egy adott, az osztályban tanító pedagógus (tanár): Ti
Ti pedagógus óraszáma az adott osztályban: Oi
Ti pedagógus pótléka: Pi
Az osztályban tanító pedagógusok száma: n
4. § (1) bekezdés szerinti pótlékszámítási alap: A


Ti adott osztály után járó pótlékának kiszámítási módja a fenti jelölések használatával:

2. melléklet a 322/2016. (X. 27.) Korm. rendelethez2


Szakképzési Hídprogram ösztöndíj és pótlék igénylése

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

 

C

 

 

1.

Támogatási szerződés száma:

 

 

 

 

2.

Támogatott neve:

 

 

 

 

3.

Támogatott címe:

 

 

 

 

4.

OM azonosítója:

 

 

 

 

5.

Pénzforgalmi számlaszám:

 

 

 

 

6.

Ügyintéző neve:

 

 

 

 

7.

Telefonszáma:

 

 

 

 

8.

E-mail címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

Az igénylés időszaka:

 

/

tanév

 

tanfélév

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Ösztöndíj igénylése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

 

 

 

 

 

 

10.1

Ösztöndíj mértéke

Ösztöndíjas tanulói létszám

Hónapok száma

Igényelt
ösztöndíj
összege

 

 

 

 

 

 

10.2

Ft/hó/fő

Ft

 

 

 

 

 

 

10.3

b

c

d

e=b*c*d

 

 

 

 

 

 

10.4

8 000

 

 

0

 

 

 

 

 

 

10.5

4 000

 

 

0

 

 

 

 

 

 

10.6

10 000

 

 

0

 

 

 

 

 

 

10.7

5 000

 

 

0

 

 

 

 

 

 

10.8

Összesen

0

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

Ösztöndíj pótigénylése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

11.1

Ösztöndíj mértéke

Pótigényléssel érintett ösztöndíjas tanulói összlétszám

Ösztöndíjas tanulói létszám az elmaradt hónapok tekintetében

Igényelt ösztöndíj összege

11.2

Ft/hó/fő

1. hónap

2. hónap

3. hónap

4. hónap

5. hónap

6. hónap*

7. hónap*

Ft

11.3

b

c=d+f+g+h+i+j+k

d

f

g

h

i

j

k

l=b*c

11.4

8 000

0

 

 

 

 

 

 

 

0

11.5

4 000

0

 

 

 

 

 

 

 

0

11.6

10 000

0

 

 

 

 

 

 

 

0

11.7

5 000

0

 

 

 

 

 

 

 

0

11.8

Összesen (11.4+11.5+11.6+11.7):

0

0

0

0

0

0

0

0

0

*Kizárólag képzési évfolyam második félévére tölthető ki, az évfolyamot/tanulmányokat lezáró vizsgákat sikeresen teljesítők számával

 

 

 

12.

Pedagógusok pótlékának igénylése

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

 

 

 

 

12.1

Pótlék tanulónkénti alapja

Ösztöndíjas tanulói létszám

Hónapok száma

Bruttó pótlékok összege

Munkáltatót terhelő adóteher

Igényelt összeg

 

 

 

 

12.2

Ft/hó/fő

Ft

Ft

Ft

 

 

 

 

12.3

b

c

d

e=b*c*d

f=e* a mindenkori szociális hozzájárulási adó mértéke

g=e+f

 

 

 

 

12.4

8 000

 

 

0

0

0

 

 

 

 

12.5

10 000

 

 

0

0

0

 

 

 

 

12.6

Összesen

0

0

0

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

Pedagógusok pótlékának pótigénylése (az első évfolyam első félévében)

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

 

 

 

 

13.1

Pótlék tanulónkénti alapja

Pótigényléssel érintett ösztöndíjas tanulói létszám

Hónapok száma

Bruttó pótlékok összege

Munkáltatót terhelő adóteher

Igényelt összeg

 

 

 

 

13.2

Ft/hó/fő

Ft

Ft

Ft

 

 

 

 

13.3

b

c

d

e=b*c*d

f=e* a mindenkori szociális hozzájárulási adó mértéke

g=e+f

 

 

 

 

13.4

8 000

 

 

0

0

0

 

 

 

 

13.5

10 000

 

 

0

0

0

 

 

 

 

13.6

Összesen (13.4+13.5):

0

0

0

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

Lebonyolítási költségtérítés igénylése

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

 

 

 

 

 

 

 

 

14.1

Tanulmányi ösztöndíj igénylés összege

Igényelhető lebonyolítási költségtérítés igénylés összege

 

 

 

 

 

 

 

 

14.2

Ft

Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

14.3

a=10.8E

b=a*0,02

 

 

 

 

 

 

 

 

14.4

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

Lebonyolítási költségtérítés pótigénylése

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

 

 

 

 

 

 

 

 

15.1

Tanulmányi ösztöndíj pótigénylés összege

Igényelhető lebonyolítási költségtérítés igénylés összege

 

 

 

 

 

 

 

 

15.2

Ft

Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

15.3

a=11.8K

b=a*0,02

 

 

 

 

 

 

 

 

15.4

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

Igénylés összesítő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

 

 

 

16.1

Megnevezés

Tanulmányi ösztöndíj

Pedagógusok pótléka munkáltatói közterhekkel

Lebonyolítási költségtérítés

Igény összesen

 

 

 

16.2

Ft

Ft

Ft

Ft

 

 

 

16.3

a

b

c

d

e=b+c+d

 

 

 

16.4

Igényelt összeg

0

0

0

0

 

 

 

16.5

Pótigénylés összege

0

0

0

0

 

 

 

16.6

Igény összesen (16.4+16.5):

0

0

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

Kiutalási összesítő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

 

 

 

 

 

 

17.1

Igénylés és pótigénylés mindösszesen

Elszámolás szerinti egyenleg

Kiutalandó összeg

 

 

 

 

 

 

17.2

Ft

Ft

Ft

 

 

 

 

 

 

17.3

a= 16.6 F

b

c=a+/-b

 

 

 

 

 

 

17.4

0

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P.H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

aláírás

 

 

 

 

 

3. melléklet a 322/2016. (X. 27.) Korm. rendelethez3


Szakképzési Hídprogram ösztöndíj és pótlék elszámolása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

 

 

 

 

 

 

1.

Támogatási szerződés száma:

 

 

 

 

 

 

 

2.

Támogatott neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Támogatott címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

OM azonosítója:

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

Pénzforgalmi számlaszám:

 

 

 

 

 

 

 

6.

Ügyintéző neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Telefonszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

E-mail címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

Az elszámolás időszaka:

/

tanév

 

tanfélév

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Ösztöndíj elszámolása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

10.1

Ösztöndíj mértéke

Igénylésben, pótigénylésben szereplő ösztöndíjas tanulói létszám

Igényelt ösz-töndíj összege

Pótigény keretében igényelt ösztöndíj

Tanfélévre összesen kiutalt összeg

Ösztöndíjas tanulói létszám az elszámolással érintett hónapok tekintetében

 

Kifizetett ösztöndíj

Különbözet

10.2

Ft/hó/fő

Ft

Ft

Ft

1. hónap

2. hónap

3. hónap

4. hónap

5. hónap

6. hónap*

7. hónap*

Ft

Ft

10.3

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

n=(g+h+i+j

+k+l+m)*b

o=f-n

10.4

8 000

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

0

0

10.5

4 000

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

0

0

10.6

10 000

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

0

0

10.7

5 000

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

0

0

10.8

Összesen (10.4+10.5+10.6+10.7):

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

*Kizárólag képzési évfolyam második félévére tölthető ki, az évfolyamot/tanulmányokat lezáró vizsgákat sikeresen teljesítők számával

 

 

 

 

 

 

11.

Pedagógusok pótlékának elszámolása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

 

 

11.1

Pótlék tanulónkénti alapja

Ösztöndíjas tanulói létszám a pótlékalapként számító időpontokban

Kifizetett bruttó pótlék

Munkáltatót terhelő adóteher

Összesen

Igényelt összeg

Pótigény keretében igényelt összeg

Tanfélévre összesen kiutalt összeg

Különbözet

 

 

11.2

Ft/hó/fő

félév első napja

félév második hónapjának 15. napja (csak ha d>c)

évfolyamot sikeresen teljesítők/képzést lezáró vizsgákat sikeresen teljesítők száma*

összesen: f=5*c+4*(d-c)+2e, ha d-c>0;

f=5*c+2*e, ha d-c<0 vagy d-c=0

Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

 

 

11.3

b

c

d

e

f

g=f*b

h=g* a mindenkori szociális hozzájárulási adó mértéke

i=g+h

j

k

l=j+k

m=l-i

 

 

11.4

8 000

 

 

 

 

0

0

0

 

 

0

0

 

 

11.5

10 000

 

 

 

 

0

0

0

 

 

0

0

 

 

11.6

Összesen (11.4+11.5):

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

*Kizárólag képzési évfolyam második félévére vonatkozóan

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

Lebonyolítási költségtérítés elszámolása

 

 

 

 

13.

Elszámolási összesítő

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

 

 

A

B

C

D

E

F

 

 

12.1

Kiutalt lebonyolítási költségtérítés összege

Elszámolási időszakban a tanulóknak kifizetett ösztöndíj összege

A kifizetett ösztöndíj 2 %-a

Különbözet

 

 

13.1

Megnevezés

Ösztöndíj

Pedagógus pótlék munkáltatói közteherrel

Lebonyolítási költségtérítés

Összesen

 

 

12.2

Ft

Ft

Ft

Ft

 

 

13.2

Ft

Ft

Ft

Ft

 

 

12.3

b

c=10.8N

d=c*0,02

e=b-d

 

 

13.3

b

c

d

e

f=c+d+e

 

 

12.4

 

 

0

0

 

 

13.4

Kiutalt összeg

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.5

Elszámolható összeg

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.6

Összesen (13.4-13.5):

0

0

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P.H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

aláírás

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 111. §-a hatályon kívül helyezte 2020. február 15. napjával.

2

A 2. melléklet a 307/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. melléklet a 307/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére