• Tartalom

396/2016. (XII. 5.) Korm. rendelet

396/2016. (XII. 5.) Korm. rendelet

az államtudományi képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak meghatározásáról és azok képzési és kimeneti követelményeiről, valamint az azzal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 282/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet módosításáról1

2016.12.20.

A Kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az államtudományi képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak meghatározásáról és azok képzési és kimeneti követelményeiről, valamint az azzal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 282/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

1. melléklet a 396/2016. (XII. 5.) Korm. rendelethez


    1.     A Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt az „ALAPKÉPZÉSI SZAKOK JEGYZÉKE” alcímet követő táblázat helyébe a következő táblázat lép:

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Képzési terület

Képzési terület angol nyelvű megnevezése

Felsőoktatási terület

Felsőoktatási terület angol nyelvű megnevezése

Alapképzési szak

Alapképzési szak angol nyelvű megnevezése

Szakképzettség

Alapképzésben szerezhető szakképzettség angol nyelvű megnevezése

EKKR és MKKR
szint

2.

államtudományi

Science of Public
Governance

államtudományi és közigazgatási

Science of Public
Governance and Public Administration

közigazgatás-
szervező

Public Administration
Manager

a) közigazgatás-szervező, általános igazgatási szakirányon
b) közigazgatás-szervező, nemzetközi közigazgatási szakirányon
c) közigazgatás-szervező, adóigazgatási szakirányon

a) Public Administration Manager with Specialisation in General Administration
b) Public Administration Manager with Specialisation in International Public Administration
c) Public Administration Manager with Specialisation in Tax Administration

6

3.

rendészeti

Law Enforcement

bűnügyi igazgatási

Criminal
Administration

a) bűnügyi igazgatásszervező, bűnügyi nyomozó szakirányon
b) bűnügyi igazgatásszervező, bűnügyi hírszerző szakirányon
c) bűnügyi igazgatásszervező, gazdaságvédelmi nyomozó szakirányon
d) bűnügyi igazgatásszervező, pénzügyi nyomozó szakirányon

a) Crime Administration Manager in Crime Investigation
b) Crime Administration Manager in Criminal Intelligence
c) Crime Administration Manager in Economic Crime Investigaton
d) Crime Administration Manager in Finance Investigation

6

4.

bűnügyi

Criminal Policing

a) bűnügyi nyomozó tiszt
b) bűnügyi felderítő tiszt
c) gazdaságvédelmi nyomozó tiszt
d) pénzügyi nyomozó

a) Criminal Investigation
Officer
b) Criminal Intelligence
Officer
c) Economic Crime Investigation Officer
d) Financial Crime Investigation Officer

6

5.

rendészeti igazgatási

Law Enforcement
Administration

a) rendészeti igazgatásszervező, biztonsági szakirányon
b) rendészeti igazgatásszervező, büntetés-végrehajtási szakirányon
c) rendészeti igazgatásszervező, határrendészeti szakirányon
d) rendészeti igazgatásszervező, igazgatásrendészeti szakirányon
e) rendészeti igazgatásszervező, közlekedésrendészeti szakirányon
f) rendészeti igazgatásszervező, közrendvédelmi szakirányon
g) rendészeti igazgatásszervező, migrációs szakirányon
h) rendészeti igazgatásszervező, vám- és jövedéki igazgatási szakirányon

a) Law Enforcement Administration Manager in Private Security
b) Law Enforcement Administration Manager in Prison Studies
c) Law Enforcement Administration Manager in Border Policing
d) Law Enforcement Administration Manager in Administrive Policing
e) Law Enforcement Administration Manager in Traffic Policing
f) Law Enforcement Administration Manager in Public Order Policing
g) Law Enforcement Administration Manager in Migration Policing
h) Law Enforcement Administration Manager in Customs and Excise Administration

6

6.

rendészeti

Law Enforcement

a) bevándorlási és állampolgársági ügyintéző
b) büntetés-végrehajtási tiszt
c) határrendészeti rendőrtiszt
d) igazgatásrendészeti rendőrtiszt
e) közlekedésrendészeti rendőrtiszt
f) közrendvédelmi rendőrtiszt
g) vám- és pénzügyőr

a) Official in Charge of Immigration and Nationality Procedures
b) Corrections Commissioned Officer
c) Border Policing Officer d) Administrative Policing Officer
e) Traffic Policing Officer
f) Public Order Officer
g) Customs and Finance
Guard Officer

6

7.

rendészeti

Law Enforcement

katasztrófa-
védelem

Disaster
Management

a) katasztrófavédelmi szervező, katasztrófavédelmi műveleti szakirányon
b) katasztrófavédelmi szervező, tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon
c) katasztrófavédelmi szervező, iparbiztonsági szakirányon

a) Disaster Manager in Disaster Management Operational
b) Disaster Manager in Fire Prevention and Rescue Control
c) Disaster Manager in
Industry Safety

6

8.

nemzetbiztonsági

National Security

nemzetbiztonsági

National Security
Studies

nemzetbiztonsági szakértő

National Security Expert

6

9.

polgári nemzetbiztonsági

Civilian National
Security Studies

polgári nemzetbiztonsági szakértő

Civilian National Security
Expert

6

10.

katonai

Military

katonai vezetői

Military Leadership

katonai vezető

Military Leader

6

11.

katonai gazdálkodási

Military Economics

közgazdász katonai gazdálkodási alapképzési szakon

Military Economist

6

12.

katonai üzemeltetés

Military Maintenance

katonai üzemeltető vezető

Military Maintenance
Manager

6

13.

katonai logisztika

Military Logistics

katonai logisztikai vezető

Military Logistic Leader

6

14.

 

 

 

 

állami légiközlekedési

State Aviation

a) állami légijármű-vezető tiszt
b) katonai repülésirányító tiszt

a) State Aviation Pilot
b) Military Aerospace Control Officer

6

15.

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi igazgatási

International Public Management

nemzetközi közszolgálati menedzser

International Public Service Manager

6

16.

nemzetközi biztonság- és védelempolitikai

International Security and Defence Policy

nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakreferens

International Security and
Defence Policy Officer

6


    2.     A Korm. rendelet 2. melléklete a következő 12/A. alcímmel egészül ki:
„12/A. ÁLLAMI LÉGIKÖZLEKEDÉSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
1. Az alapképzési szak megnevezése: állami légiközlekedési
1.1. Az alapképzési szak angol nyelvű megjelölése: State Aviation
2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése
2.1. végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc fokozat)
EKKR: 6
MKKR: 6
2.2. szakképzettség: szakirányoknak megfelelő
2.3. választható szakirányok:
2.3.1. állami légijármű-vezető
2.3.2. katonai repülésirányító
2.4. a választható szakirányok angol nyelvű megjelölése:
2.4.1. State Aviation Pilot
2.4.2. Military Aerospace Control
2.5. szakirány esetén a szakképzettség:
2.5.1. állami légijármű-vezető tiszt
2.5.2. katonai repülésirányító tiszt
2.6. a szakképzettség angol nyelvű megjelölése:
2.6.1. State Aviation Pilot
2.6.2. Military Aerospace Control Officer
    3.     Képzési terület: államtudományi
    4.     Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási terület: katonai
    5.     A képzési idő félévekben: 8 félév
    6.     Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szak orientációja: kiegyensúlyozott (~40–60%)
6.2. A szakdolgozat elkészítéséhez rendelt kreditérték: 10 kredit
6.3. Intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzés minimális kreditértéke: –
6.4. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 12 kredit
6.5. A szak képzési területek egységes osztályozási rendszer szerinti (ISCED) tanulmányi területi besorolása: 863
6.6. Szakirány esetén az ahhoz rendelhető minimális kreditérték: 60 kredit
    7.     Az alapképzési szak képzési célja, az általános és a szakmai kompetenciák:
A képzés célja olyan felsőfokú végzettségű légiközlekedési szakemberek képzése, akik a szükséges általános (katonai) és speciális (légiközlekedési) alapismeretekkel rendelkeznek, képesek az állami célú légiközlekedés nemzeti és nemzetközi elvárások szerinti sajátos (védelmi) feladatainak végrehajtására. Megszerzett ismereteik birtokában alkalmasak az állami szféra repüléssel és légiközlekedéssel foglalkozó szervezeteinél a szakirányuknak megfelelően légijármű-vezetői és repülésirányítói tevékenység ellátására, légijárművek légi és földi üzemeltetésére, légi vezetési, valamint-irányítási rendszerek kezelésére, a repülési feladatok tervezésével, szervezésével, biztosításával kapcsolatos teendők végzésére. A szakon végzettek kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.
7.1. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.1.1. Tudás:
1.    Ismeri a közszolgálati alapismereteket, tisztában van a közigazgatás funkcióival, felépítésével és működésével, a közszolgálat más területeivel való együttműködés módjaival.
2.    Alapvetően ismeri az összfegyvernemi harc megvívásával kapcsolatos alapismereteket, annak főbb jellemzőit, a harctámogatás, a harckiszolgáló támogatás, a haderőnemek és a fegyvernemek szervezeti felépítését, harceljárásait.
3.    Rendelkezik alapvető vezetői alapismeretekkel, tisztában van a vezetői kompetenciákkal és a beosztottak eredményes irányításához szükséges alapvető ismeretekkel, valamint a beosztottakat motiváló képességekkel.
4.    Rendelkezik az általános gazdálkodási, jogi, korszerű geoinformációs, infokommunikációs rendszerek alapjaival.
5.    Ismeri a légiközlekedési terület műveléséhez szükséges általános természettudományos törvényeket, jelenségeket, folyamatokat.
6.    Ismeri az elektrotechnika, a mechanika alapfogalmait, alaptörvényszerűségeit, az alapjelenségek leírásának módját.
7.    Behatóan ismeri a repülés (légiközlekedés) történetét, fontosabb eseményeit.
8.    Ismeri a repülésbiztonságot befolyásoló tényezőket, az SMS (Safety Management System, Repülésbiztonsági Rendszer) alapjait és a repülésbiztonsági előírásokat.
9.    Ismeri az általános és a légi járművek üzemeltetésével kapcsolatos környezetvédelmi előírásokat, eljárásokat.
10.    Alapvetően ismeri a repüléselmélethez kapcsolódó alapfogalmakat, összefüggéseket.
11.    Alapvetően ismeri a légijárművek szerkezetét, fő rendszereit, berendezéseit, azok funkcióit.
12.    Ismeri a meteorológia alapfogalmait, jelenségeit, azok repülésre gyakorolt hatását és a repülésre veszélyes légköri folyamatokat, valamint a repülésmeteorológiai támogatás alapelveit.
13.    Ismeri a repülésben alkalmazott navigációs berendezéseket, és a hozzájuk kapcsolódó navigációs eljárásokat.
14.    Ismeri a repülőtereken folyó légi és földi műveleteket biztosító technikai eszközöket, berendezéseket, azok alkalmazásának módjait.
15.    Ismeri a légiközlekedés és a repülés nemzetközi és hazai szervezeteit, az általuk kiadott legfontosabb előírásokat, jogszabályokat.
16.    Ismeri a légtérigénylés és a légtérfelhasználás alapvető módját és módszereit.
17.    Ismeri a repülés alapvető szabályait, a légiforgalmi és a repülési eljárásokat.
18.    Ismeri és alkalmazni tudja a nemzetközi rádió-távbeszélő kezelői ismereteket és a rádióforgalmazás szabályait.
19.    Ismeri az emberi tényezők helyét, szerepét struktúráját a légiközlekedésben.
20.    Ismeri az állami és a polgári légiközlekedésben alkalmazott repüléstájékoztató rendszereket, adatbázisokat, azok felhasználásának lehetőségeit.
21.    Ismeri a NATO légi vezetési és irányítási rendszerének elemeit, a légtérellenőrzésre vonatkozó dokumentumok tartalmát a teljesítésben részt vevő erők, eszközöket.
22.    Ismeri a NATO összhaderőnemi légi műveletek megvalósításának elveit, a végrehajtásban részt vevő erők, eszközök feladatait.
23.    Kellő mélységű ismeretekkel rendelkezik a képzés második ciklusában történő folytatáshoz.
7.1.2. Képesség:
1.    Képes magas szinten alkalmazni a szakterminológiát magyarul és angolul is.
2.    Képes idegen nyelvű szakirodalom olvasására, feldolgozására.
3.    Képes a munkaköréhez kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, jegyzőkönyvek, feljegyzések és emlékeztetők önálló elkészítésére, okmányok kitöltésére, a munkaköréhez kapcsolódó események szervezésére, technikai előkészítésére.
4.    Képes a munkájához szükséges módszerek és eljárások kiválasztására, azok egyedi és komplex alkalmazására.
5.    Képes a munkájával járó pszichikai és fizikai stresszel szemben alkalmazkodásra, illetve ismeri a stresszkezelés intézményi és egyéni megoldásait.
6.    Képes az együttműködésben folyó munkavégzésre.
7.    Képes az angol nyelvű rádióforgalmazásra.
8.    Képes a meteorológiai helyzet elemzésére, értékelésére.
9.    Képes a repülésbiztonsági szabályok betartására.
10.    A munkaköri feladatainak ellátásához megfelelő kitartással és monotóniatűréssel rendelkezik.
7.1.3. Attitűd:
1.    Nyitott ismereteinek gyarapítása iránt.
2.    Feladatai ellátása során együttműködési készség jellemzi, törekszik a beosztottak bevonására a döntési folyamatokba.
3.    Törekszik feladatellátása során a megfelelő önkontroll, tolerancia, empátia és az előítéletektől mentes gondolkodás és viselkedés tanúsítására.
4.    Munkájában és emberi kapcsolataiban megbízhatóság jellemzi.
5.    Elkötelezett a minőségi szakmai munkavégzés iránt, különös tekintettel a légiközlekedés-biztonság szempontjainak figyelembevételére.
6.    Nyitott szakterülete új eredményei, innovációi iránt, törekszik azok megismerésére, megértésére és alkalmazására, elkötelezett önmaga folyamatos képzésére.
7.1.4. Autonómia és felelősség:
1.    A légiközlekedés területén megjelenő folyamatokban képes önállóan döntéseket hozni, azokat felelősséggel, a jogszabályi keretek figyelembevételével végrehajtani.
2.    Tisztában van döntéseinek, tevékenységének a légiközlekedés-biztonságra gyakorolt hatásaival, következményeivel.
7.2. Szakirány(ok) sajátos kompetenciái
7.2.1. Szakirány megnevezése: állami légijármű vezető
7.2.1.1. Tudás:
1.    Ismeri a kiképzésre rendszeresített repülő eszközök felépítését, fedélzeti rendszereit és berendezéseit, azok működését, üzemeltetési rendjét.
2.    Ismeri a harcászati repülő vagy helikopter erők hadműveleti alkalmazásának elveit, rendszerét.
3.    Magas szinten ismeri és alkalmazni tudja a navigációs és teljesítményszámításhoz szükséges elméleti alapokat.
4.    Ismeri és alkalmazni tudja a repülések megszervezéséhez, megtervezéséhez szükséges eljárásokat.
5.    Ismeri és alkalmazni tudja a látás utáni navigációs eljárásokat és a műszeres navigációs eljárásokat, valamint a modern navigációs eszközök használatát.
6.    Ismeri az egyéni mentőeszköz felépítését, működését, alkalmazásának feltételeit és végrehajtásának szabályait.
7.    Ismeri a repülés pillanatnyi és hosszan tartó egészségügyi állapotát befolyásoló tényezőinek hatását a saját munkavégző képességére.
7.2.1.2. Képesség:
1.    Képes látás utáni, műszeres, kötelék és éjszakai repülések végrehajtására.
2.    Képes a repülés megtervezésére, a repülési terv elkészítésére, leadására, a szükséges léginavigációs és teljesítményszámítás elvégzésére.
3.    Képes a repülőgép berendezéseinek és rendszereinek, fedélzeti műszereinek és műszerrendszereinek a Légi Üzemeltetési Utasításban leírtak szerinti üzemeltetésére, az esetlegesen bekövetkező meghibásodások és különleges esetek felismerésére és szakszerű kezelésére.
4.    Képes a fedélzeti rádió- és rádiónavigációs berendezések beállítására, használatára.
5.    Képes az angol nyelvű rádióforgalmazásra.
6.    Képes a meteorológiai helyzet elemzésére, értékelésére, a repülést érintő szükséges döntés meghozatalára, a meteorológiai táviratok és jelentések értelmezésére.
7.    Képes az egyéni mentőeszköz biztonságos használatára.
8.    Képes a repülési teljesítményét negatívan befolyásoló élettani jelenségek felismerésére (hipoxia), az ennek csökkentéséhez szükséges cselekvéssor végrehajtására.
7.2.1.3. Attitűd:
1.    Nyitott a repüléssel kapcsolatos szakmai ismereteinek gyarapítása iránt.
2.    Feladatai ellátása során együttműködési készség jellemzi, törekszik a munkatársainak bevonására a döntési folyamatokba.
3.    Törekszik feladatellátása során a megfelelő önkontroll, tolerancia, empátia és az előítéletektől mentes gondolkodás és viselkedés tanúsítására.
4.    Munkájában és emberi kapcsolataiban megbízhatóság jellemzi.
5.    Elkötelezett a precíz, minőségi szakmai munkavégzés iránt, különös tekintettel a repülésbiztonság szempontjainak figyelembevételére.
6.    Nyitott szakterülete új eredményei, innovációi iránt, törekszik azok megismerésére, megértésére és alkalmazására, elkötelezett önmaga folyamatos képzésére.
7.2.1.4. Autonómia és felelősség:
1.    A repülés során megjelenő folyamatokban képes önállóan döntéseket hozni, azokat felelősséggel, a jogszabályi keretek figyelembevételével végrehajtani.
2.    Tisztában van döntéseinek, tevékenységének a repülésbiztonságra gyakorolt hatásaival, következményeivel.
7.2.2. Szakirány megnevezése: katonai repülésirányító
7.2.2.1. Tudás:
1.    Ismeri a munkaköre ellátásában alkalmazott híradó, informatikai és vezetéstechnikai eszközök kezelését.
2.    Ismeri az alapvető légiforgalmi és légvédelmi irányítás során alkalmazott eljárásokat.
3.    Ismeri a radarirányítási eljárásokat és a hozzá kapcsolódó alapvető módszereket.
4.    Ismeri az irányítás során alkalmazott biztonsági rendszabályokat és elkülönítési módszereket.
5.    Ismeri a Légierő repülő technikájának főbb harcászat-technikai adatait, harci lehetőségeit.
6.    Ismeri az alkalmazott radarok alapvető harcászat-technikai adatait, üzemmódjait felhasználásának lehetőségeit.
7.    Ismeri az irányításhoz szükséges navigációs számvetések végrehajtását.
8.    Ismeri a NATO-ban alkalmazott rávezetési módszereket, irányítási típusokat, a rávezetések végrehajtásához szükséges szakterminológiát.
9.    Ismeri a légiforgalmi irányítás és a vadászirányítás során alkalmazott biztonsági rendszabályokat.
10.    Ismeri a légiforgalmi és a légvédelmi irányító szolgálatok működési gyakorlatát, ellátásának, felelősségük megoszlásának szabályait, a körzeti, a bevezető és a repülőtéri irányító, a repüléstájékoztató, tanácsadó és a riasztó szolgálatok fő feladatait.
7.2.2.2. Képesség:
1.    Képes a repülésirányításban rendszeresített berendezések és technikai eszközök hatékony alkalmazására.
2.    Képes a légiforgalmi és légvédelmi, valamint a radarirányítás során megismert eljárások hatékony alkalmazására.
3.    Képes az irányítás során alkalmazott biztonsági rendszabályok figyelembevételével történő elkülönítési eljárások kiválasztására és alkalmazására.
4.    Képes az alkalmazott radar berendezések által előállított légi helyzetképek alapján történő döntések meghozatalára és ezek végrehajtására.
5.    Képes navigációs ismereteinek gyakorlati alkalmazására.
6.    Képes a NATO standard eljárásrend alkalmazására a légiforgalmi és légvédelmi irányítási folyamatban.
7.    Képes a légiforgalmi és a vadászirányítás biztonsági rendszabályainak betartása mellett végezni feladatát.
8.    Képes a feladatai végrehajtásának során esetlegesen fellépő teljesítménycsökkenés felismerésére és ennek hatásának csökkentésére.
7.2.2.3. Attitűd:
1.    Nyitott a repülésirányítással kapcsolatos szakmai ismereteinek gyarapítása iránt.
2.    Feladatai ellátása során együttműködési készség jellemzi, törekszik a munkatársainak bevonására a döntési folyamatokba.
3.    Törekszik feladatellátása során a megfelelő önkontroll, tolerancia, empátia és az előítéletektől mentes gondolkodás és viselkedés tanúsítására.
4.    Munkájában és emberi kapcsolataiban megbízhatóság jellemzi.
5.    Elkötelezett a minőségi szakmai munkavégzés iránt, különös tekintettel a légiközlekedés-biztonság szempontjainak figyelembevételére.
6.    Nyitott szakterülete új eredményei, innovációi iránt, törekszik azok megismerésére, megértésére és alkalmazására, elkötelezett önmaga folyamatos képzésére.
7.2.2.4. Autonómia és felelősség:
1.    A légiforgalmi irányítás szakterületén megjelenő folyamatokban képes önállóan döntéseket hozni, azokat felelősséggel, a jogszabályi keretek figyelembevételével végrehajtani.
2.    Tisztában van döntéseinek, tevékenységének a légiközlekedés-biztonságra gyakorolt hatásaival, következményeivel.
    8.     Az alapképzés jellemzői:
8.1. Szakmai jellemzők
8.1.1. A szakképzettség szempontjából meghatározó diszciplínák, tudományágak, illetve szakterületek, amelyekből a szak felépül:
8.1.1.1. Alapozó ismeretek: 77–94 kredit
– katonai ismeretek: 25–30 kredit
(szabályzatismeret, lövészeti felkészítés, harcászat, katonai testnevelés)
– közszolgálati alapismeretek: 28–32 kredit
(biztonsági tanulmányok, közszolgálati alapismeretek, a közszolgálati alapvizsga ismeretanyaga, közszolgálati életpályák, közszolgálati logisztika, alkotmányjog, az állam szervezete)
– gazdasági és humán ismeretek: 10–14 kredit
(hadijog, közgazdaságtan, pszichológia, vezetői és menedzsment ismeretek, minőségbiztosítás, környezetvédelem)
– természettudományos alapismeretek: 14–18 kredit
(matematika, fizika, elektrotechnika, mechanika, katonai infokommunikációs rendszerek)
8.1.1.2. Szakmai törzsanyag ismeretkörei: 81–99 kredit
– szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 54–66 kredit
(repüléstörténet, repülésbiztonság, repüléselmélet, emberi tényező, repülés meteorológia, légi navigáció, légijármű általános ismeret, légi jog, szakharcászat)
– szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei: 27–33 kredit
(repülőterek és berendezéseik, légtérigénybevétel és légtérfelhasználás, repülési szabályok, légiforgalom szervezés, rádió-távbeszélő kezelői ismeretek, légierő harcászat)
8.1.1.3. Differenciált szakmai ismeretek állami légijármű vezető: 54–66 kredit
[hajózó testnevelés, mentőeszköz ismeret, ATPL elmélet, üzemeltetési (légi, földi) eljárások, repülés gyakorlata, légierő harcászat]
8.1.1.4. Differenciált szakmai ismeretek katonai repülésirányító: 54–66 kredit
(Radarirányítás elmélete és gyakorlata, légiforgalmi/légvédelmi irányítás eljárásai, légiforgalmi/légvédelmi irányítás gyakorlata, kényszerhelyzeti szimuláció, légierő harcászat)
– szakdolgozat.
8.1.1.5. Választható tantárgyak: 12–15 kredit
(csillagászati földrajz, pszicho-fizikai teljesítmény és korlátai a repülésben, repülő és légvédelmi gyakorlatok tervezése, kényszerhelyzeti kommunikáció, modern légi felderítés, pilóta nélküli repülés, szimulációs rendszerek stb.)
8.2. Idegennyelvi követelmény: Az alapfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert STANAG 6001. szerint 2.2.2.2. nyelvvizsga-bizonyítvány szükséges. A végzettek minimum ICAO LEVEL 4 vizsgával kell, hogy rendelkezzenek.
8.3. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények:
Az intézményen kívül teljesítendő szakmai (csapat) gyakorlat kritériumfeltétel. A szakmai és csapatgyakorlatok összegzett időtartama a teljes képzés során: 12–18 hét.
8.4. A képzést megkülönböztető speciális jegyek:
A hivatásos repülőgép-vezető oklevél nem jogosít hivatásos repülőgép-vezető tevékenység ellátására. Repülőgép-vezető tevékenységre jogosultság, szakszolgálati engedély az állami célú légiközlekedésért felelős hatóság akkreditált vizsgarendszerében eredményes elméleti és gyakorlati vizsga letételével szerezhető.
Az alapfokozatú végzettséget igazoló oklevél kiadásának feltétele a repülőgép-vezető tevékenységre jogosító szakszolgálati engedély megszerzése. A képzés – részben vagy egészében – megszervezhető idegen nyelven is.
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. december 21. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére