• Tartalom

5/2016. (IV. 5.) OGY határozat

5/2016. (IV. 5.) OGY határozat

a 2017. év Arany János-emlékévvé nyilvánításáról1

2016.04.06.

1. Az Országgyűlés Arany János – a nemzet költője, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége – születésének 200. évfordulója alkalmából a 2017-es esztendőt Arany János-emlékévvé nyilvánítja.

2. Az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza mind az anyaországban, mind a határon túl élő magyarság és a diaszpóra magyarsága körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek Arany János munkásságával kapcsolatosak és hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez.

3. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy az 1–2. pontban foglaltak figyelembevételével állapítsa meg az Arany János-emlékévhez kapcsolódó egyes feladatokat, és azok megvalósítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozatot az Országgyűlés a 2016. március 30-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2016. április 5.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére