• Tartalom

5/2016. (V. 11.) NGM utasítás

5/2016. (V. 11.) NGM utasítás

a Nemzetgazdasági Minisztérium beszerzéseinek szabályozásáról szóló 18/2015. (IX. 18.) NGM utasítás módosításáról1

2016.05.12.

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 27. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzetgazdasági Minisztérium beszerzéseinek szabályozásáról szóló 18/2015. (IX. 18.) NGM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § (1) Nem terjed ki az utasítás hatálya arra a beszerzésre, amelynél – társfinanszírozására tekintettel – a finanszírozásban részt vevő nemzetközi szervezetek által előírt feltételek szerinti eljárást kell alkalmazni, továbbá amelyet beszerzőként az NGM felügyelete vagy irányítása alá tartozó költségvetési szervek vagy külön szerződés alapján gazdasági társaság folytat le a saját közbeszerzési szabályzata szerint.
(2) Ha a beszerzésre a központosított közbeszerzési rendszeren keresztül kerül sor, illetve az NGM a központi beszerző szervezettel vagy más szervezettel együttesen bonyolítja le a beszerzést, ennek feltételeit, különös tekintettel a felelősségi rendre, a résztvevők külön megállapodásban szabályozzák.”

2. § Az Utasítás 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, a részvételi jelentkezések és az ajánlatok értékelése során, valamint az eljárás más szakaszában az NGM mint ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek együttesen rendelkezniük kell a Kbt. 26. § (3) bekezdése szerinti – a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi – szakértelemmel.”

3. § Az Utasítás 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

16. § (1) Ha a közbeszerzés értéke, illetve a feladatok speciális jellege indokolja, a közbeszerzési feladatok ellátásához a Kbt. 27. § (3) bekezdésében foglalt eseteken túlmenően is igénybe vehető a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (a továbbiakban: szaktanácsadó).
(2) A szaktanácsadó bevonására irányuló szerződés megkötésére az NGM kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. A megbízott szakértő az adott eljárásban tanácskozási joggal rendelkezik.”

4. § Az Utasítás 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17. § (1) Ha szaktanácsadó igénybevételére kerül sor, úgy a szaktanácsadó látja el a Jogi és Kodifikációs Főosztály 18. § (2) bekezdés a)–b) és e)–f) pontjában foglalt feladatait.
(2) A szaktanácsadóval kötendő szerződésben rögzíteni kell, hogy a feladatait köteles a Jogi és Kodifikációs Főosztállyal együttműködve ellátni, továbbá részére haladéktalan tájékoztatást kell nyújtani a folyamatban lévő, illetve a várható eljárási cselekményekről. A szerződésben rendelkezni kell továbbá arról, hogy a szaktanácsadó az adott közbeszerzési eljárásban okozott károkért a polgári jog szabályai alapján felel.”

5. § (1) Az Utasítás 23. § (2) bekezdés k) és l) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A közbeszerzési eljárás megindítására irányuló feljegyzés tartalmazza:)

k) azon bírálati szempontot, amely alapján kiválasztásra kerül a nyertes ajánlattevő,
l) a legalacsonyabb költség, illetve a legjobb ár-érték arány alapján meghatározott bírálati szempont esetén az értékelési szempontrendszert,”

(2) Az Utasítás 23. § (2) bekezdése a következő m) ponttal egészül ki:

(A közbeszerzési eljárás megindítására irányuló feljegyzés tartalmazza:)

m) a beszerző szervezeti egység nyilatkozatát arról, hogy nem kívánja lehetővé tenni az ajánlattevők számára a részekre történő ajánlattételt, valamint ennek indokolását.”

(3) Az Utasítás 23. § (3) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A beszerző szervezeti egység eljárást megindító feljegyzéséhez csatolni kell)

g) ha a beszerző szervezeti egység végzett előzetes piaci konzultációt, az arról készített dokumentációt, valamint a becsült érték meghatározását alátámasztó egyéb dokumentumokat,”

(4) Az Utasítás 23. § (3) bekezdés j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A beszerző szervezeti egység eljárást megindító feljegyzéséhez csatolni kell)

j) a beszerző szervezeti egység közvetlen irányítását ellátó állami vezető 7. mellékletben foglalt szakmai nyilatkozatát a tárgyi beszerzés adott szakterületen történő, a Kbt. 19. §-a szerinti egybeszámítása (részekre bontás tilalma) vonatkozásában.”

6. § Az Utasítás 24. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

24. § (1) A közbeszerzési eljárás előkészítése során a közbeszerzés tárgyának a becsült értékét a beszerző szervezeti egység állapítja meg a Kbt. 16. §-ában, valamint 28. § (2)–(4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.
(2) A közbeszerzés becsült értékének meghatározásához a beszerző szervezeti egység előzetes piaci konzultációt folytathat a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges – de a beszerzés műszaki tartalmát részletesen tartalmazó – adatokat közölve. Az előzetes piaci konzultáció során nem közölhető a közbeszerzési eljárás során az összes ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információ.
(3) Az előzetes piaci konzultációról a beszerző szervezeti egység teljes körű dokumentációt köteles készíteni, amely tartalmazza a konzultáció körülményeit, idejét, a konzultációba bevont piaci szereplőket, a konzultáció eredményeit, valamint egyéb, a beszerző szervezeti egység által fontosnak tartott körülményeket.”

7. § Az Utasítás 25. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

25. § Ha a beszerző szervezeti egység nem egyedüli értékelési szempontként alkalmazza a legalacsonyabb ár szempontját, köteles meghatározni:
a) a legalacsonyabb költséget vagy a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat és az azok súlyát meghatározó – az értékelési szempont tényleges jelentőségével arányban álló – szorzószámokat (súlyszám),
b) ha az értékelési szempont körében alszempontok is meghatározásra kerülnek, alszempontonként azok – tényleges jelentőségével arányban álló – súlyszámát,
c) az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határát, amely minden értékelési szempont esetében azonos, valamint
d) azt a módszert vagy módszereket, amelyekkel megadja a ponthatárok közötti pontszámot.”

8. § Az Utasítás 29. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

29. § (1) Az ajánlati felhívás közzétételéről vagy az érintettekhez történő közvetlen eljuttatásáról a Jogi és Kodifikációs Főosztály gondoskodik. A közbeszerzési eljárás során a Jogi és Kodifikációs Főosztály a titkárságán személyesen és az NGM honlapján elektronikusan folyamatosan biztosítja a dokumentáció rendelkezésre állását.
(2) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a Kbt. 113. §-a szerinti, valamint a Kbt. 115. § (1) bekezdése szerinti eljárás lefolytatása esetén az ajánlati felhívást – annak közzététele helyett – a Jogi és Kodifikációs Főosztály – a beszerző szervezeti egység javaslatának figyelembevételével – legalább három, a Kbt. 115. § (1) bekezdése szerinti eljárás alkalmazása esetén legalább négy ajánlattevőnek egyidejűleg, írásban közvetlenül megküldi.”

9. § Az Utasítás 35. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A bírálóbizottság a Kbt. 69. §-a szerinti értékelést követően döntési javaslatot fogalmaz meg a nyertes ajánlattevő személyéről.
(2) A Kbt. 77. § (5) bekezdésében foglalt esetekben a nyertes ajánlattevő kiválasztása érdekében, közjegyző jelenlétében sorsolást kell tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani. A közjegyző kiválasztásával és a működésével kapcsolatban felmerült költségek kiegyenlítéséről a beszerző szervezeti egység gondoskodik.”

10. § Az Utasítás 42. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

42. § A szaktanácsadó igénybevételével összefüggő költségek megfizetéséről a beszerző szervezeti egység köteles gondoskodni. Olyan beszerzés esetén, ahol egy eljárás keretében több beszerző szervezeti egység érintett, a szaktanácsadó igénybevételével összefüggő költségek megfizetésével járó kötelezettségek a szolgáltatás díjának adott szervezeti egységre jutó mértékének arányában terhelik a beszerző szervezeti egységeket.”

11. § Az Utasítás 47. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

47. § (1) A mindenkori közbeszerzési értékhatár alatti szerződések becsült értékének kiszámítása során a beszerző szervezeti egység köteles érvényesíteni a Kbt. 19. § (2) bekezdésében rögzített részekre bontás tilalmára vonatkozó rendelkezést, továbbá köteles figyelemmel lenni a Kbt. 19. § (3) bekezdésére.
(2) A beszerző szervezeti egység az értékhatár alatti szerződés előzetes jogi véleményezése során köteles a Jogi és Kodifikációs Főosztály jóváhagyását kérni annak eldöntéséhez, hogy az a részekre bontás tilalmába ütközik-e, és így szükség van-e közbeszerzési eljárás lefolytatására.”

12. § Az Utasítás

b) 9. § (3) bekezdésében a „63. § (3)–(4) bekezdése” szövegrész helyébe a „69. §-a” szöveg,

c) 12. § c) pontjában és 13. § (2) bekezdésében a „24. §-a” szövegrész helyébe a „25. §-a” szöveg,

d) 14. § (2) bekezdésében a „62. § (7) bekezdése” szövegrész helyébe a „68. § (6) bekezdése” szöveg,

e) 30. § (1) bekezdésében az „59. §” szövegrész helyébe az „54. §” szöveg,

f) 32. § (2) bekezdésében a „62. §-ában” szövegrész helyébe a „68. §-ában” szöveg,

g) 39. § (1) bekezdésében a „132. §-ában” szövegrész helyébe a „141. §-ában” szöveg

lép.

13. § Az Utasítás

a) 2. melléklete helyébe az 1. melléklet,

e) 6. melléklete helyébe az 5. melléklet,

lép.

14. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


KIJELÖLÉS

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 27. §-ában és a Nemzetgazdasági Minisztérium beszerzéseinek szabályozásáról szóló 18/2015. (IX. 18.) NGM utasítás [a továbbiakban: 18/2015. (IX. 18.) NGM utasítás] 10. § (5) bekezdésében foglaltak alapján kijelölöm az alábbi személyt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított, „…………………………………” (közbeszerzés tárgya) tárgyú közbeszerzési eljárásban a bírálóbizottság munkájában részt vegyen.

Név:     
Szervezeti egység:     
Beosztás:    

A kijelölt személy a Kbt., valamint a 18/2015. (IX. 18.) NGM utasítás alapján jogosult és köteles eljárni.

A kijelölt személy az eljárás során tudomására jutott adatokkal és információkkal kapcsolatban titoktartásra köteles. A kijelölt személy az eljárás folyamán felmerült, a Kbt. 25. §-ában meghatározott összeférhetetlenségi okokról a bírálóbizottság elnökét haladéktalanul írásban tájékoztatni köteles.


Budapest, 20……………………………
………………………………………
elnök




A kijelölést elfogadom:
…………………………………………

2. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÉS TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT

Alulírott ……………………………………………………. mint a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett ………………………………………… tárgyú közbeszerzési eljárásban a bírálóbizottság tagja/póttagja1 kijelentem, hogy a fentiekben megjelölt eljárásban velem szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 25. §-ában foglalt kizáró körülmények, összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn.

Egyúttal kijelentem, hogy a fentiekben megjelölt tárgyú közbeszerzési eljárás során tudomásomra jutott, a Kbt. 44. § (1) bekezdésében és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. §-ában meghatározott üzleti titkot megőrzöm.

Tudomással bírok arról, hogy a Kbt. összeférhetetlenségi szabályainak megsértése esetén az eljárás további részében nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó a Kbt. 25. § (2) bekezdése, 25. § (3) bekezdés a)–b) pontja és 25. § (4) bekezdés a)–m) pontja hatálya alá tartozó vagy az ott felsorolt személyekkel a hivatkozott jogszabályhely szerinti viszonyban álló érdekelt gazdálkodó szervezet.

Kötelezettséget vállalok arra, hogy összeférhetetlenség esetén az összeférhetetlenségi okot a bírálóbizottság elnökének haladéktalanul írásban bejelentem, és ezt követően a döntéshozatalban a Közbeszerzési Bizottság tagjaként nem veszek részt.

Aláírásommal elismerem, hogy az ajánlatkérő által rendelkezésemre bocsátott, a Kbt. 27. §-ában foglaltak alapján összeállított közbeszerzési eljárás felelősségi rendjét megismertem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek ismerem el.


Budapest, 20……………………………
………………………………………
aláírás




________________________
1 A megfelelő szövegrész aláhúzandó.

3. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÉS TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT

Alulírott …………………………………………, a ……………………………… (cég) képviselője kijelentem, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett ………………………………………… tárgyú közbeszerzési eljárásban az általam képviselt ajánlattevő/részvételre jelentkező/alvállalkozó1 alkalmasságigazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 25. §-ában foglalt kizáró körülmények, összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn.

Tudomással bírok arról, hogy a Kbt. 25. § (2) bekezdése, a 25. § (3) bekezdés a)–b) pontja és 25. § (4) bekezdés a)–m) pontja alapján összeférhetetlen, és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti.

Kijelentem továbbá, hogy a fentiekben megjelölt tárgyú közbeszerzési eljárás során tudomásomra jutott, a Kbt. 44. § (1) bekezdésében és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. §-ában meghatározott üzleti titkot megőrzöm.


Budapest, 20……………………………
………………………………………
aláírás





________________________
1 A megfelelő szövegrész aláhúzandó.

4. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


JAVASLAT
a bírálóbizottság ideiglenes és póttagjainak kijelölésére

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 27. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a ………………………………………………………………………………………… tárgyú közbeszerzési eljárásban a bírálóbizottság ideiglenes és póttagjának a következő személyek kijelölését javasolom:

Név

Szervezeti egység

Beosztás

Szakértelem1

Ideiglenes tag2

Póttag3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




A fent felsorolt személyek összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatát jelen javaslathoz mellékelve megküldöm.



Budapest, 20……………………………
…………………………………………………
beszerző szervezeti egység vezetője




_____________________________
1 A Kbt. 27. § (3) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell megfelelő, a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, jogi és pénzügyi szakértelemmel.
2 Kérjük X-szel jelölni.
3 Kérjük X-szel jelölni.

5. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


FEDEZETIGAZOLÁS

„………………………” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) …… §-a szerinti ……………………… eljárás lefolytatására kerül sor.

A becsült érték a Kbt. 19. § (2) bekezdése szerinti, a részekre bontás tilalmára vonatkozó szabály figyelembevételével
Nem éri el a nemzeti közbeszerzési értékhatárt1
Meghaladja a nemzeti közbeszerzési értékhatárt, de nem éri el az uniós értékhatárt
Meghaladja az uniós értékhatárt.

A becsült érték összege nettó …………………………… forint + ………% általános forgalmi adó, azaz bruttó …………………………………… forint.

A beszerzés forrásának összege (fedezet): bruttó ………………………… forint.

A beszerzés forrása: …………………………………………………………………………………

Fentiekre tekintettel igazolom, hogy a beszerzés forrása rendelkezésre áll.



Budapest, 20……………………………
…………………………………………………
Intézményi Gazdálkodási Főosztály/
az előirányzat szakmai kezelője





___________________________
1 A közbeszerzési értékhatárok megállapítása során a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben és a Közbeszerzési Hatóság elnökének tájékoztatójában foglaltak irányadóak.

6. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


SZAKMAI NYILATKOZAT
…………………………………………………………
tárgyú beszerzéshez kapcsolódóan

A ……………………………………… Helyettes Államtitkárság/……………………………………… Főosztály által megvalósítandó, …………………… tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában az alábbiakról nyilatkozom.

A beszerzés forrása:

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény tiltja a törvény alkalmazásának megkerülése céljából a közbeszerzések részekre bontását. Ezen rendelkezés alapján egybe kell számítani mindazon szolgáltatásokat, amelyek ugyanazon közvetlen cél megvalósítására irányulnak, az egyes szolgáltatások műszakilag és gazdaságilag funkcionális egységet alkotnak.
A jelzett beszerzés becsült értéke …………………… forint + …………% általános forgalmi adó, azaz nem éri el a közbeszerzési értékhatárt.

Figyelemmel a hivatkozott szabályozásra a fenti beszerzések az alábbi részletes szakmai indokok alapján sem egymással, sem a korábbi vagy a jelenleg folyamatban lévő, általunk indított beszerzésekkel nem minősülnek tartalmilag hasonlónak, azok egybeszámításának feltétele nem áll fenn.

Részletes szakmai indokolás:

Kérjük, hogy a fenti szakmai indokokat a beszerzés (beszerzések) közbeszerzési szempontú vizsgálata során figyelembe venni szíveskedjék.



Budapest, 20……………………………

…………………………………………………
helyettes államtitkár

7. melléklet az 5/2016. (V. 11.) NGM utasításhoz


DÖNTÉSHOZATALI ZÁRADÉK

1. Ajánlatkérő megnevezése: Nemzetgazdasági Minisztérium

2. A közbeszerzés tárgya: …………………………………………………………………………

3. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 27. § (4) bekezdése alapján a bírálóbizottság elnöke által a bírálóbizottsági jegyzőkönyvben foglalt, eljárási és érdemi döntési javaslatoknak megfelelően a tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában az alábbi, eljárást lezáró döntést hozom:

A közbeszerzési eljárás eredményes/a Kbt. 75. § (1) bekezdés … pontja alapján eredménytelen.

Az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevők közül a legalacsonyabb árat tartalmazó/legalacsonyabb költséget tartalmazó/legjobb ár-érték arányt megjelenítő1 ajánlatot adó ajánlattevő, azaz a jelen közbeszerzési eljárás nyertese:


Az ellenszolgáltatás összege:     

4. Fentiekre tekintettel hozzájárulok a bírálóbizottsági jegyzőkönyvben javasoltakkal azonos tartalmú, a melléklet szerinti írásbeli összegezés ajánlattevők részére történő megküldéséhez.



Budapest, 20……………………………
…………………………………………………
döntéshozó





__________________________
1 A megfelelő szövegrész alkalmazásával.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. május 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére