• Tartalom

1/2017. (II. 7.) KKM rendelet

1/2017. (II. 7.) KKM rendelet

a központi hivatalokat és minisztériumi háttérintézményeket érintő szervezeti átalakításokra tekintettel a külgazdasági és külügyminiszter feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeletek módosításáról1

2017.02.08.

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 78. § (1a) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 21. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 2. alcím, valamint a 2. és 3. melléklet tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 17. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –

a következőket rendelem el:

1. A külgazdasági és külügyminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 1/2015. (IV. 10.) KKM rendelet módosítása

1. § A külgazdasági és külügyminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 1/2015. (IV. 10.) KKM rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

2. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 3/2015. (VII. 15.) KKM rendelet módosítása

2. § A fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 3/2015. (VII. 15.) KKM rendelet [a továbbiakban: 3/2015. (VII. 15.) KKM rendelet] 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:


3. § E rendelet szerinti, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás esetében az 1. melléklet szerinti táblázat
a) 4. sora alapján – a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormányrendeletben meghatározott szabályok szerint – regionális beruházási támogatás,
b) 18. sora alapján
ba) csekély összegű támogatás,
bb) kulturális célú támogatás,
c) 14. sora alapján csekély összegű támogatás,
d) 30. sora alapján
da) csekély összegű támogatás,
db) kulturális célú támogatás,
e) 34. sora alapján
ea) csekély összegű támogatás,
eb) kulturális célú támogatás,
f) 38. sora alapján a támogatás céljától függően – a vonatkozó európai uniós jogszabályok előírásainak betartása mellett – az a)–e) pontban meghatározott valamennyi támogatási kategória nyújtható.”

3. Záró rendelkezések

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1/2017. (II. 7.) KKM rendelethez


Nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározása

A) Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatali szervezete
1. az I. osztályú vagy a II. osztályú biztonsági területen feladatot végző valamennyi munkakör,
2. külszolgálatra kijelölt, illetve külszolgálatra kihelyezett személy,
3. a miniszter kabinetfőnöke, a miniszteri kabinet valamennyi munkaköre,
4. az állami vezetők titkárságának valamennyi munkaköre,
5. főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
6. politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó,
7. miniszteri főtanácsadó, miniszteri tanácsadó,
8. biztonsági vezető, biztonsági referens, biztonsági felelős, biztonságtechnikai felelős,
9. elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős vezető és az informatikai szakterületet érintő valamennyi munkakör,
10. rejtjelfelügyelő, a rejtjelzési tevékenységet ellátó valamennyi munkakör,
11. titkos ügykezelő,
12. a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdésében meghatározott védelmi igazgatási munkában részt vevő munkakör,
13. közbeszerzési, támogatás-koordinációs feladatokat ellátó valamennyi munkakör,
14. EU Országos Központi és Helyi nyilvántartó valamennyi munkaköre,
15. NATO helyi nyilvántartó valamennyi munkaköre,
16. Nemzeti nyilvántartó valamennyi munkaköre,
17. minősített iratok kezelésében, továbbításában közreműködő személy,
18. személyügyi és képzési feladatokat ellátó valamennyi munkakör,
19. nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat ellátó valamennyi munkakör,
20. diplomáciai és konzuli futárszolgálatot ellátó munkakör,
21. integritás tanácsadó,
22. belső adatvédelmi felelős,
23. belső ellenőr, az ellenőrzési feladatokat ellátó szervezeti egység valamennyi munkaköre,
24. a protokoll feladatokat ellátó szervezeti egység valamennyi munkaköre,
25. a sajtóval való kapcsolattartásért felelős szervezeti egység valamennyi munkaköre,
26. a gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezeti egység valamennyi munkaköre,
27. jogi és igazgatási feladatokat ellátó valamennyi munkakör,
28. rendszerbiztonsági felügyelő,
29. rendszeradminisztrátor.

B) Központi hivatalok
1. Nemzeti Befektetési Ügynökség
1.1. főosztályvezető,
1.2. főosztályvezető-helyettes,
1.3. osztályvezető,
1.4. belső ellenőr,
1.5. integritás tanácsadó,
1.6. belső adatvédelmi felelős,
1.7. elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személy,
1.8. a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban kijelölt biztonsági megbízott.”

2. melléklet az 1/2017. (II. 7.) KKM rendelethez

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium 2017. évi költségvetési kiadási előirányzatainak feladatterve


 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

Áht. Azonosító

Címnév

Al-cím-név

Jogcím csop. név

Jogcímnév

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafize-tés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete

2

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

3

 

 

Célelőirányzatok

4

197524

 

 

Beruházás ösztönzési célelőirányzat

Az előirányzat a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormányrendelet alapján használható fel.

A beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormányrendelet szerinti jogi személyek.

A beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint.

 

A beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint.

 

A beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló kormány-rendeletben foglaltak szerint.

Nemzeti Befektetési Ügynökség

 

 

5

247423

 

 

Kötött segélyhitelezés

A Magyar Export-Import Bank Zrt. által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti kötött segélyhitelezéshez kapcsolódó kamattámogatás és adomány, hitelbiztosítási díj fedezetének biztosítása.

Magyar Export-Import Bank Zrt.

 

 

A Magyar Export-Import Bank Zrt. által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerint.

 

 

 

 

 

6

297346

 

 

Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat

Az előirányzat a hazai vállalkozások nemzetközi befektetéseinek támogatását, beruházási lehetőségeinek bővítését, a magyar beszállítói háttér fejlesztését, a magyar export növekedését, hazai vállalkozások számára új üzleti lehetőségek felkutatását, a magyar termékek és szolgáltatások versenyképességének javítását, a kis- és középvállalkozások külpiaci értékesítését segíti elő. A minisztérium kereskedelemfejlesztési feladatainak ellátása is ezen előirányzat terhére valósul meg. Az előirányzat biztosítja a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Korlátolt Felelősségű Társaság, az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft., valamint az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közfeladat ellátásához szükséges fedezetet közszolgáltatási szerződés formájában. Az előirányzat az előző évek előirányzat-maradvány lebonyolítását tartalmazza a Nemzetközi Befektetéseket Támogató célelőirányzat támogatási szerződései esetében.

gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, társulás, egyéni vállalkozó, köztestület, szövetkezet

 

 

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

 

 

 

 

közvetlen kifizetéssel egy összegben és/vagy részletekben, közszolgáltatási szerződés keretében

7

348695

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

Az előirányzat elsősorban a nem nevesített, azonban a minisztérium, vagy az irányítása alá tartozó intézmény szakmai programjainak támogatását szolgálja. Az előirányzat támogatási projektek, illetve visszterhes szerződések kiadásainak fedezetére egyaránt fedezetet nyújt. A Fejezeti általános tartalék közvetlen fejezeti szintű kifizetéseinek elszámolása ezen az előirányzaton történik. Az előirányzat terhére kerül lebonyolításra többek között a közép-európai hálózat-fejlesztési tevékenység, a KKM továbbképzési és rekreációs feladatainak támogatása. Az előirányzat biztosítja a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Korlátolt Felelősségű Társaság, az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft., valamint az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közfeladat ellátásához szükséges fedezetet.

költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, társulás, egyéni vállalkozó, köztestület, szövetkezet

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

közvetlen kifizetéssel egy összegben és/vagy részletekben, közszolgáltatási szerződés keretében

8

247412

 

 

Kormányfői protokoll

Az előirányzat a Miniszterelnöki Kabinetirodával kötött megállapodás alapján ellátott kormányfői protokollal kapcsolatos feladatok tárgyévi és maradvány-előirányzatának kiadásait tartalmazza.

gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, költségvetési szervek

 

 

előirányzat-átcsoportosítással,
teljesítésarányosan

 

 

 

 

 

9

340284

 

 

Államfői protokoll támogatása

Az előirányzat a Köztársasági Elnöki Hivatallal kötött megállapodás alapján ellátott államfői protokollal kapcsolatos feladatok tárgyévi és maradvány-előirányzatának kiadásait tartalmazza.

gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, költségvetési szervek

 

 

előirányzat-átcsoportosítással,
teljesítésarányosan

 

 

 

 

 

10

330040

 

 

Duna Stratégia hazai prioritási területei koordinátorainak működési költségei

Az előirányzat az előző évi előirányzat-maradvány lebonyolítását tartalmazza.

gazdálkodó szervezetek, civil szervezetek, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, költségvetési szervek

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

11

359162

 

 

Kulturális diplomáciai projektek támogatása

Támogatás a külképviseleteken megvalósítandó kulturális és tudománydiplomáciai projektekhez, (évfordulók, kulturális és magyar napok, nemzeti ünnepek, fesztiválok, vásárok, kiállítások stb. magyar kulturális programjai), valamint a külföldi magyar kulturális intézetek szakmai keretéhez.

gazdálkodó szervezetek, civil szervezetek, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, költségvetési szervek

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

12

359384

 

 

Állami Protokoll támogatása

A Kormány tagjainak feladat és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet
89. § (2) bekezdés g) pontja alapján, a diplomáciai protokollal, valamint a külföldi államfők és kormányfők fogadásával kapcsolatos feladatok lehető legmagasabb színvonalon, ugyanakkor a rendelkezésre álló költségvetési források minél takarékosabb felhasználásával történő végrehajtása.

gazdálkodó szervezetek, civil szervezetek, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, költségvetési szervek

 

 

előirányzat-átcsoportosítással,
teljesítésarányosan

 

 

 

 

 

13

 

 

Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

 

 

14

296746

 

 

Európai Területi Társulások támogatása

Az előirányzat az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az azt módosító az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 17-i 1302/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásaival összhangban alapított, valamint az európai területi társulásról szóló 2014. évi LXXV. törvény 6. §-a alapján nyilvántartásba vett európai területi társulás és a külföldi székhelyű társulás magyarországi intézménye számára a társulás, intézmény működésével és fejlesztésével kapcsolatos költségekhez, valamint európai területi együttműködéshez kapcsolódó pályázataik önerejéhez biztosít támogatást.

magyarországi székhelyű európai területi társulás és a külföldi székhelyű társulás magyarországi intézménye számára

pályázati úton nyújtott, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

15

263090

 

 

Demokrácia Központ Közalapítvány – Tom Lantos Intézet támogatása

Az előirányzat célja vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtása a Demokrácia Központ Közalapítvány

– Tom Lantos Intézet részére az éves működési és fejlesztési kiadások finanszírozására.

Demokrácia Központ Közalapítvány – Tom Lantos Intézet

egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

16

295702

 

 

Egyéb civil államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

A minisztérium alaptevékenységéhez kapcsolódó civil szervezetek támogatása. Az előirányzat az előző évi előirányzat-maradvány lebonyolítását tartalmazza.

civil szervezetek

egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

17

278967

 

 

Külföldi magyar emlékek megőrzése

Célja a határainkon túl található magyar emlékhelyek létesítésével, helyreállításával, megóvásával kapcsolatos tevékenységek támogatása, költségek fedezése, továbbá a határainkon túl található magyar vonatkozású emlékhelyek létesítését, kialakítását és ápolását elősegítő, a magyarságtudat erősítését szolgáló emlékhelyek megőrzésével kapcsolatos programok támogatása. Az előirányzat az előző évi előirányzat-maradvány lebonyolítását tartalmazza.

külföldi személy, vagy szervezet

egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

18

296202

 

 

Kisebbségpolitikai célok támogatása

Célja költségvetési támogatás nyújtása nemzetpolitikai célok magyarországi és külföldi ismertetésére, nemzetpolitikai célú tanulmányok elkészítésére, kutatások, rendezvények, jótékonysági események és egyéb kulturális események támogatására. Az előirányzat az előző évi előirányzat-maradvány lebonyolítását tartalmazza.

civil szervezetek, külföldi szervezetek és külföldi magánszemélyek,

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján,

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

19

356039

 

 

Határmenti gazdaságfejlesztési vajdasági programok támogatása

A vajdasági stratégia céljainak megvalósítására, a vajdasági magyar közösségek terület- és gazdaságfejlesztési stratégiájáról szóló 1830/2015. (XI. 21.) Korm. határozat alapján biztosított vissza nem térítendő támogatás pályázatok útján történő elosztásához, valamint az ehhez szükséges intézményrendszer felállításához és működtetéséhez nyújtott támogatás.

Prosperitati Alapítvány

a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján kijelölt külföldi szervezet bevonásával pályázati úton, a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet
[a továbbiakban: 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet] alapján eltekinthet

lehetséges külön jogszabályi rendelkezés alapján

lehetséges

 

20

359184

 

 

Kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

A kárpátaljai magyarság gazdasági fejlődésének és munkahelyteremtésének támogatása, a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiáról szóló 1189/2016. (IV. 12.) Korm. határozat alapján biztosított vissza nem térítendő támogatás pályázatok útján történő elosztásához, a Korm. határozatban megfogalmazott célok megvalósítása érdekében felállítandó intézményrendszer működtetéséhez nyújtott támogatás. Fejlesztési központ és területi irodák létrehozásának támogatása.

Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány

a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján kijelölt külföldi szervezet bevonásával pályázati úton, a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

a kormányhatározat alapján biztosított vissza nem térítendő támogatás pályázatok útján történő elosztása vonatkozásában
az Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat,
+ az alapítvány működési célú támogatása vonatkozásában
a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet alapján eltekint

lehetséges külön jogszabályi rendelkezés alapján

lehetséges

 

21

359340

 

 

A horvátországi magyarok demokratikus közössége vidék- és gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

A horvátországi magyarság gazdaságfejlesztési céljainak támogatása a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) vidék és gazdaságfejlesztési stratégiája alapján.

külföldi személy, vagy szervezet

a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján kijelölésre kerülő külföldi szervezet bevonásával pályázati úton, a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet alapján eltekinthet

lehetséges külön jogszabályi rendelkezés alapján

lehetséges

 

22

359351

 

 

Muravidéki gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa (MMÖNK) vezetésével és a KKM iránymutatása alapján elkészült Muravidék gazdaságfejlesztési programja és akcióterve Kormány általi jóváhagyását követően, a Stratégia megvalósításának elindítása és az ezt szolgáló intézményrendszer felállítása.

külföldi személy, vagy szervezet

a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján kijelölésre kerülő külföldi szervezet bevonásával pályázati úton, a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet alapján eltekinthet

lehetséges külön jogszabályi rendelkezés alapján

lehetséges

 

23

359362

 

 

Erdélyi gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

Az eddig elkészült erdélyi gazdaságfejlesztési stratégiákat alapul véve, a határon túli partnerek bevonásával meghatározott gazdaságfejlesztési célok alapján, elsősorban kamattámogatás nyújtása és az ehhez szükséges intézményrendszer felállításának támogatása, a Kormány jóváhagyását követően.

külföldi személy, vagy szervezet

a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján kijelölésre kerülő külföldi szervezet bevonásával pályázati úton, a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet alapján eltekinthet

lehetséges külön jogszabályi rendelkezés alapján

lehetséges

 

24

359373

 

 

Felvidéki gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

Az eddig elkészült felvidéki gazdaságfejlesztési stratégiákat alapul véve, a határon túli partnerek bevonásával meghatározott gazdaságfejlesztési célok alapján, elsősorban kamattámogatás nyújtása és az ehhez szükséges intézményrendszer felállításának támogatása, a Kormány jóváhagyását követően.

külföldi személy, vagy szervezet

a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján kijelölésre kerülő külföldi szervezet bevonásával pályázati úton, a Kormány határozatában foglalt döntés alapján, jogszabály alapján egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet alapján eltekinthet

lehetséges külön jogszabályi rendelkezés alapján

lehetséges

 

25

 

 

Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések

 

 

26

4174

 

 

Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások

Az előirányzat célja Magyarország nemzetközi szervezetekben viselt tagságáról szóló hatályos nemzetközi szerződésekből eredő fizetési kötelezettségeinek teljesítése. A tagdíjfizetési kötelezettségeken kívül az előirányzat forrást nyújt a nemzetközi szervezetek által kezdeményezett kötelező jellegű önkéntes felajánlásokra is.

nemzetközi szervezet, továbbá más, a nemzetközi kötelezettség teljesítésében részt vevő egyéb szervezet

 

 

közvetlen kifizetés

 

 

 

 

 

27

255390

 

 

Európai uniós befizetések

Az előirányzat célja Magyarország Európai Unió által működtetett Európai Fejlesztési Alaphoz (EDF) történő kötelező, valamint az Európai Unió Szíriai Válságra Reagáló Regionális Vagyonkezelői Alaphoz (Madad Alap), továbbá az Európai Unió Afrikából kiinduló migráció kiváltó tényezőinek kezelésére létrehozott Szükséghelyzeti Vagyonkezelő Alapjához (EUTF) való hozzájárulásainak teljesítése. Az előirányzat felhasználása a kötelezettségvállaló engedélyezését követő kifizetéssel valósul meg.

EDF, Madad Alap, EUTF

 

 

közvetlen kifizetés

 

 

 

 

 

28

349551

 

 

Az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához szükséges pénzügyi hozzájárulás

Az előirányzat célja Magyarország által vállalt kötelező nemzetközi hozzájárulási kötelezettség teljesítése az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához.

nemzetközi szervezet, továbbá más, a nemzetközi kötelezettség teljesítésében részt vevő egyéb szervezet

 

 

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan

 

 

 

 

 

29

 

 

Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés

 

 

30

241790

 

 

Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés

Az előirányzat célja a magyar nemzetközi fejlesztési együttműködési (a továbbiakban: NEFE) tevékenység kiadásaihoz szükséges fedezet biztosítása.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, közalapítvány, köztestület,költségvetési szerv, külföldi szervezet, külföldi kormányzati vagy önkormányzati szerv illetve az általa fenntartott intézmény

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, közvetlen kifizetés, előirányzat-átcsoportosítás

 

 

 

lehetséges

 

Az előirányzat céljával összhangban álló kifizetések a magyar külképviseletek közreműködésével és kezdeményezésére is teljesíthetők.

Az előirányzat terhére adomány, felajánlás és segély is nyújtható.

31

277045

 

 

Humanitárius segélyezés

Az előirányzat célja humanitárius segítségnyújtás teljesítéséhez szükséges költségvetési fedezet biztosítása.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, költségvetési szerv, külföldi szervezet, külföldi kormányzati vagy önkormányzati szerv illetve az általa fenntartott intézmény

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, közvetlen kifizetés, előirányzat-átcsoportosítás

 

 

 

lehetséges

 

Az előirányzat céljával összhangban álló kifizetések a magyar külképviseletek közreműködésével és kezdeményezésére is teljesíthetők. Az előirányzat terhére adomány, felajánlás és segély is nyújtható.

32

275867

 

 

Afganisztán PRT támogatása a NEFE keretében

Az előirányzat célja a NEFE keretében megvalósult afganisztáni PRT program utókezelése.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, költségvetési szerv, külföldi szervezet, külföldi kormányzati vagy önkormányzati szerv illetve az általa fenntartott intézmény

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, közvetlen kifizetés, előirányzat-átcsoportosítás

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

33

331984

 

 

EU keleti partnerséghez kapcsolódó magyar programok

Az előirányzat az EU keleti partnerséghez kapcsolódó magyar programok előző évi maradványa lebonyolításának a fedezetét tartalmazza.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, költségvetési szerv, külföldi szervezet, külföldi kormányzati vagy önkormányzati szerv illetve az általa fenntartott intézmény

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, közvetlen kifizetés, előirányzat-átcsoportosítás

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

lehetséges

 

34

347295

 

 

Keleti Partnerséghez kapcsolódó fejlesztési programok támogatása Ukrajnában

a) együttműködés az Európai Unió országainak, különösen Magyarországnak Ukrajnában történő megismertetése érdekében, e célból kulturális, oktatási, média információs és egyéb fejlesztési programok szervezése, támogatása;

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, költségvetési szerv, külföldi szervezet, külföldi kormányzati vagy önkormányzati szerv illetve az általa fenntartott intézmény

pályázati úton, egyedi írásos kérelemre, egyedi döntés alapján

nyújtható

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, közvetlen kifizetés, előirányzat-átcsoportosítás

 

Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontja szerinti felhatalmazó nyilatkozat

 

lehetséges

 

b) Kárpátalja, és Nyugat-Ukrajna területén alsó, közép- és felsőfokú oktatási intézmények, óvodák, egészségügyi, kulturális, szociális és egyházi intézmények fejlesztéséhez való hozzájárulás;

c) az Európai Unió tevékenységéről szóló rendezvények szervezése, kiadványok, cikkek megjelentetése;

d) az előirányzat céljával összhangban az Európai Unió és az Ukrajnában működő külföldi szervezetek közötti hosszú távú kapcsolatteremtés és -fenntartás támogatása, ennek érdekében határon átnyúló gazdasági, kulturális és egyéb projektek, programok és egyéb rendezvények támogatása. Az előirányzat terhére adomány, felajánlás és segély is nyújtható.

35

354373

 

 

Nemzetközi alapokhoz való hozzájárulások

Az előirányzat célja a Magyar Export- Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Eximbank Zrt.) közreműködésével IFC Trust Fund-hoz, valamint az EU-Afrika Infrastrukturális Alaphoz való hozzájárulás teljesítése.

Eximbank Zrt., nemzetközi szervezet, továbbá nemzetközi kötelezettség teljesítésében részt vevő szervezet

 

 

közvetlen kifizetés, illetve Eximbank Zrt.-n keresztül

 

 

 

 

 

36

352028

 

 

Peres ügyek

Fedezetet nyújt a KKM-mel szemben fennálló jogerőre emelkedett követelésekre, azaz a peres eljárásokkal kapcsolatos kártérítések, költségek fedezetének biztosítására, a magán- és egyéb jogi személyek kártérítésére.

magán- és egyéb jogi személy, költségvetési szerv

 

 

egy összegben, vagy részletekben, teljesítésarányosan, közvetlen kifizetés, előirányzat-átcsoportosítás

 

 

 

 

 

37

 

 

Fejezeti tartalékok

 

 

38

197535

 

 

Fejezeti általános tartalék

Az előirányzat a minisztérium fejezetében más helyen nem tervezett feladatok végrehajtásának finanszírozására szolgál. Ezen felül az év közben szükségessé váló feladatok megoldására, eseti jellegű, elháríthatatlan igények finanszírozására is felhasználható a rendelkezésre álló forrás.

költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

előirányzat-átcsoportosítás

 

 

 

 

 

39

352173

 

 

Fejezeti stabilitási tartalék

Magyarország 2016. évi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 19. § (7) bekezdése szerinti kormány-határozatban meghatározott cél.

Magyarország 2016. évi költségvetéséről szóló
2015. évi C. törvény
19. § (7) bekezdése szerinti előirányzat-átcsoportosítás kedvezményezettje

 

 

előirányzat-átcsoportosítás

 

 

 

 

 


3. melléklet az 1/2017. (II. 7.) KKM rendelethez


A XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet központi kezelésű előirányzatainak feladatterve

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

Áht. Azonosító

Címnév

Alcím-
név

Jogcímcsoport név

Jogcímnév

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete

2

 

Vállalkozások folyó támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

Normatív támogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

19051

 

 

Magyar Export- Import Bank Zártkörűen Működő Részvény-
társaság
(a továbbiak-
ban: Eximbank Zrt.) kamatkiegyen-
lítése

 

A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság kamatkiegyenlítési rendszeréről szóló 85/1998. (V. 6.) Korm. rendelet alapján, az előirányzat célja az Eximbank Zrt. hitelnyújtásait és követelésvásárlásait támogató kamatkiegyenlítési rendszerből eredő kifizetések teljesítése.

Eximbank Zrt.

 

A Kincstár utalványa alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyósítja

Kincstár

5

 

Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6

351895

 

 

Eximbank Zrt. tőkeemelése

 

Az előirányzat célja az Eximbank Zrt. tőkeemelésének rendezése.

Eximbank Zrt.

 

tulajdonosi joggyakorló határozata


1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. február 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére