• Tartalom

1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat

1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat

a 2014–2020 közötti programozási időszakban uniós forrásból megvalósítani tervezett nagyprojektekkel kapcsolatos feladatokról

2023.02.15.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy európai uniós forrásból finanszírozni tervezett nagyprojekt keretében kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás akkor legyen megindítható, ha a vonatkozó műszaki tervdokumentáció legalább kivitelezési dokumentáció szinten kidolgozott,

2.1

2/A.2 egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglaltaktól eltérően az IKOP-1.1.0-15-2016-00003 azonosító számú, „M30 Miskolc–Tornyosnémeti közötti szakasz megvalósítása – 1. nagyprojekt rész” című nagyprojekt kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás a kivitelezési dokumentáció szinten kidolgozott műszaki tervdokumentáció hiányában is megindítható és lefolytatható legyen,

3.3 felhívja a külgazdasági és külügyminisztert és az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a 2014–2020 közötti programozási időszak határátkelőket érintő közúti nagyprojektjeinek uniós elfogadtatása érdekében gyorsítsák fel a fejlesztések határmetszésre vonatkozó műszaki tartalmának egyeztetését és a szükséges kormányközi egyezmények megkötését,

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

4.4

5.5

6.6

7.7 felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a 2014–2020 közötti programozási időszakban megvalósítani tervezett nagyprojektek Európai Bizottság általi jóváhagyása érdekében gondoskodjon az 1. mellékletben foglalt táblázat A–C oszlopában meghatározott projektekkel összefüggő, az 1. mellékletben foglalt táblázat D–I oszlopa szerinti feladatok ott meghatározott ütemezés szerinti végrehajtásáról,

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

8.8

1. melléklet az 1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozathoz9

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Ütemezés

2.

Részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése

Nagyprojektként történő jóváhagyásra irányuló kérelem elkészítése

Kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás tervezett megkezdése

Kivitelezés megkezdése

Benyújtás független minőségellenőrzésre

Benyújtás az Európai Bizottsághoz jóváhagyás céljából

3.

KEHOP-1.4.0-15-2016-
00011

VTT (Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése) Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése Tisza–Túr tározó

Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma

2019. március 31.

2019. június 30.

2019. június 30.

2019. december 31.

4.

KEHOP-1.4.0-15-2016-
00017

Tisza hullámtér: Nagyvízi meder vízszállító képességének javítása a szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti szakaszon

Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma

2019. március 31.

2019. június 30.

2019. december 31.

5.

KEHOP-2.1.5-16-2017-
00001

Budapest ivóvízellátó hálózatának fejlesztése

Budapest Főváros Önkormányzata és NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciuma

2020. március 31.

2020. szeptember 30.

2021. március 31.

2020. június 30.

2020. december 31.

6.

IKOP-2.1.0-15-2016-
00008

Szántód–Kőröshegy–
Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítése és kiegészítő munkák elvégzése

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
(a továbbiakban: NIF Zrt.)

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

7.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00003

M30 Miskolc–
Tornyosnémeti közötti szakasz megvalósítása –
1. nagyprojekt rész

NIF Zrt.

2019. február 28.

9.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00004

M30 Tornyosnémeti–
országhatár megvalósítása –
2. nagyprojekt rész

NIF Zrt.

2019. február 28.

10.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00010

M35 autópálya 4. sz. főút –
481. sz. főút közötti szakasz, és 481. sz. főút–Berettyóújfalu közötti szakasz, valamint
a 481. sz. főút megvalósítása

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

11.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00018

M4 Berettyóújfalu–
Nagykereki (országhatár) közötti szakasz megvalósítása

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

12.

IKOP-3.1.0-15-2016-
00006

Rákosrendező–
Esztergom vasútvonal villamosítása, biztosítóberendezés korszerűsítése – 1. rész

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

13.

IKOP-3.2.0-15-2016-
00005

Rákosrendező–
Esztergom vasútvonal villamosítása, biztosítóberendezés korszerűsítése – 2. rész

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

14.

IKOP-3.1.0-15-2015-
00001

M3 metró vonal infrastruktúra rekonstrukciója

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

15.

IKOP-2.1.0-15-2017-
00036

Püspökladány–
Debrecen vasútvonal korszerűsítése, Debrecen állomás részleges átépítése és Szajol–Debrecen vasútvonalon ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése

NIF Zrt.

Az Ebes–Debrecen szakaszra és az ETCS2 rendszerre vonatkozóan:
2018.
szeptember 30.

Az Ebes–Debrecen vonalszakasz kivitelezése megkezdődött,
a fennmaradó kivitelezési eljárások a projektet érintő kormánydöntés meghozataláig nem indíthatóak meg.

Az Ebes–Debrecen vonalszakasz kivitelezése megkezdődött,
a fennmaradó kivitelezési eljárások a projektet érintő kormánydöntés meghozataláig nem indíthatóak meg.

A Püspökladány–Ebes szakaszra vonatkozóan: benyújtása és jóváhagyása megtörtént,
az Ebes–Debrecen szakaszra és az ETCS2 rendszerre vonatkozóan:
2019. június 30.

16.

IKOP-2.1.0-15-2017-
0039

MÁV nagykapacitású motorvonatok beszerzése

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént

17.

18.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00026

M6 Bóly–Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítása

NIF Zrt.

2019.
szeptember 30.

2019.
szeptember 30.

2019. június 30.

2020. március 31.

2019. december 31.

19.

IKOP-1.1.0-15-2017-
00029

M8 autóút Körmend–
Rábafüzes országhatár szakasz 2×1 sávos előkészítése és építése

NIF Zrt.

Benyújtása megtörtént.

20.

IKOP-4.1.0-15-2016-
00003

83. sz. főút fejlesztése Pápa–Győr, M1 autópálya között

NIF Zrt.

2019.
szeptember 30.

2019.
szeptember 30.

2019. március 31.

2019.
szeptember 30.

2019.
szeptember 30.

21.

IKOP-1.1.0-15-2017-
00030

M0 autóút Déli szektor fejlesztése, rekonstrukciója
(I. ütem) (Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül)

NIF Zrt.

2019. január 31.

22.

IKOP-4.1.0-15-2016-
00005

M25 Eger gyorsforgalmi úti bekötése (M3–Eger szakasz megvalósítása)

NIF Zrt.

2020. június 30.

23.

IKOP-2.1.0-15-2016-
00009

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. április 30.

24.

IKOP-2.1.0-15-2018-
00050

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. március 31.

2019. április 30.

25.

IKOP-3.1.0-15-2018-
00017

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. március 31.

2019. április 30.

26.

IKOP-3.2.0-15-2018-
00032

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. március 31.

2019. április 30.

27.

IKOP-2.1.0-15-2018-
00051

MÁV-START ZRT gördülőállomány fejlesztése további 8 db nagykapacitású elővárosi motorvonat beszerzésével

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

2019. május 31.

2019. május 31.

2019. január 31.

2019. augusztus 31.

1

A 2. pontot az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta.

2

A 2/A. pontot az 1996/2017. (XII. 19.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

3

A 3. pont az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. pontot az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta.

5

Az 5. pontot az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta.

6

A 6. pontot az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta.

7

A 7. pont az 1996/2017. (XII. 19.) Korm. határozat 4. pontja, az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 8. pontot az 1789/2019. (XII. 23.) Korm. határozat visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére