• Tartalom

29/2017. (VI. 7.) FM rendelet

29/2017. (VI. 7.) FM rendelet

az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról1

2018.12.07.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. adag: egy tanuló részére egy foglalkozási napon kiosztandó termék mennyisége;

2.2 fenntartó: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) 4. § 9. pontja szerinti, az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programban – e rendelet szerint – végső kedvezményezett tanulók nevelését, oktatását végző köznevelési intézmény fenntartására jogosult természetes vagy jogi személy;

3. gyümölcslé: a gyümölcslevekről és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről szóló, 2001. december 20-i 2001/112/EK tanácsi irányelv I. melléklet I. fejezet 1. pont a) alpontjában meghatározott, hozzáadott cukrot és édesítőszert nem tartalmazó, csomagolt és jelölt termék;

4. megyei kormányhivatal: a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokkal összefüggő területi kezelésű kérelemkezelési, helyszíni ellenőrzési, megyei ügyfélszolgálati feladatkörében eljáró megyei kormányhivatal;

5. iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program: a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 23. cikkében meghatározott, Magyarországon a 8413525 szakfeladatszámmal jelölt program;

6. köznevelési intézmény: a köznevelési törvény 21. § (1) bekezdésében és 7. § (1) bekezdés b), c) és j) pontjában meghatározott intézmény és annak a köznevelési törvény szerinti tagintézménye;

7. tagintézmény: a köznevelési törvény 4. § 28. pontja szerinti intézményegység;

8. tanítási év: a köznevelési törvény 4. § 31. pontjában meghatározott időtartam;

9. tankerületi központ: a köznevelési törvényben, illetve az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról szóló 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendeletben meghatározott fenntartó;

10. társulás: az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 156. cikke alapján létrejött termelői szervezetek társulása;

11. termelő: a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott természetes személy, jogi személy, aki vagy amely az 1. mellékletben – összhangban a tanácsi rendelet I. melléklet IX. részével – szereplő terméket állít elő;

12. termelői szervezet: az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 152. és 154. cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet;

13. zöldség-gyümölcs termelői csoport: a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet 125e. cikkében meghatározott szervezet, figyelemmel a 203a. cikk (4) bekezdésében foglaltakra.

2. 3 A támogatás jellege, kedvezményezettje és a program végső kedvezményezettje

2. § (1)4 Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program (a továbbiakban: program) keretében vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe

a) a köznevelési törvény 10. §-a szerinti általános iskola, a köznevelési törvény 7. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény 1–6. évfolyamán,

b) a köznevelési törvény 11. §-a szerinti nyolc – nyelvi előkészítő évfolyam esetében kilenc – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 5–6. évfolyamán, továbbá

c) a 13. § (2) bekezdése szerinti esetben az a) és b) pontban meghatározott nevelési-oktatási intézmények, továbbá a köznevelési törvény 11. §-a szerinti hat – nyelvi előkészítő évfolyam esetében hét – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 7–8. évfolyamán

tanuló gyermekeknek (a továbbiakban: tanulók) a tanítási évben, az 1. mellékletben felsorolt termékekkel az ott meghatározott adagban történő ellátása, a zöldség-gyümölcs termelői csoport, termelői szervezet, társulás, termelő, valamint kizárólag ezek tulajdonában álló vállalkozás (a továbbiakban együtt: kérelmező) által ellátott gyermekek tekintetében a 3. mellékletben meghatározott kísérő intézkedés végrehajtása, továbbá a 17. § (3) bekezdése szerinti munkafüzetek nyomtatási költségei után.

(2)5 A program célja szerint a végső kedvezményezettek a tanulók.

(3)6 A támogatási jogviszony keretében a támogatás kedvezményezettje a kérelmező.

2a.7 Az egyes kérelmek és az intézményi változások bejelentésének benyújtására vonatkozó közös szabályok

2/A. § (1) A kérelmező a 2018/2019. tanítási évre és azt követő tanítási évekre vonatkozó, a 3. § (1) bekezdése szerinti, a programban történő részvételének előzetes jóváhagyása iránti kérelmet, a 4. § és a 8. § szerinti megállapodások vagy megállapodás-módosítások jóváhagyása iránti kérelmet, a 6. § (1)–(3) bekezdése szerinti kérelmeket, a 16. § (3) bekezdése szerinti bejelentést, valamint a 16. § (1) bekezdése szerinti kifizetési kérelmet és azok mellékleteit a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által erre a célra rendszeresített, elektronikus űrlapon köteles benyújtani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kérelmekhez e rendelet szerint csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, olvasható formában kell csatolni az adott kérelemhez.

(3) A megállapodás vagy megállapodás-módosítás jóváhagyása iránti kérelem a 9. § (1) bekezdésében rögzített határidő végéig, a kifizetési kérelem annak benyújtását követő naptól számított tíz napon belül, de legkésőbb a 16. § (1) bekezdésében rögzített határidő végéig elektronikus úton módosítható. Módosítás esetén az utolsó kérelem kerül elbírálásra, a kérelem benyújtásának időpontját az utolsó módosító kérelem benyújtásának időpontja jelenti.

(4) Az ügyfél vagy meghatalmazás alkalmazása esetén a meghatalmazott az elektronikus kérelemkitöltő felületen nyilatkozhat arról, hogy az eljárásban elektronikus kapcsolattartást választ.

(5) Elektronikus kapcsolattartás esetén a Kincstár az értesítéseket, a dokumentumokat és a döntéseit – amennyiben ennek a technikai feltételei fennállnak – elektronikus úton közli az ügyféllel vagy annak meghatalmazottjával.

(6) Az ügyfél vagy a meghatalmazott az elektronikus kapcsolattartásra irányuló nyilatkozatát visszavonhatja.

(7) Az ügyfél vagy a meghatalmazott által bejelentett kapcsolattartási forma megváltoztatása esetén a Kincstár a másik kapcsolattartási formára történő áttérés ügyfél általi bejelentését követő tíz napon belül készült dokumentumokat a korábbi kapcsolattartási formában is megküldheti az ügyfél vagy meghatalmazottja részére.

3. A programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyás

3. § (1) A programban az a kérelmező vehet részt, aki vagy amely rendelkezik a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek az iskolagyümölcs-programban, illetve a programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyásával (a továbbiakban: előzetes jóváhagyás).

(2) Az előzetes jóváhagyás feltétele, hogy a kérelmező

a) az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásának napján zöldség-gyümölcs termelői csoportként, termelői szervezetként vagy társulásként való elismeréssel rendelkezzen,

b) az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásának évét megelőző második és harmadik évben benyújtott egységes területalapú támogatás iránti kérelem alapján legalább egy, az 1. mellékletben szereplő gyümölcs vagy szántóföldi zöldség hasznosítási kódjára tekintettel támogatást kapott, vagy

c) – hatályos cégkivonata alapján – tulajdonosai kizárólag az a) és b) pontban felsoroltak legyenek.

(3) Az előzetes jóváhagyás további feltétele, hogy a kérelmező az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozzon arról, hogy vállalja a köznevelési intézményekben tanuló gyermekeknek a program keretében az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő kiegészítéséről és a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2016. november 3-i 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet (a továbbiakban: 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet) 6. cikkében előírt kötelezettségek teljesítését.

(4)8 A 2017/2018. tanítási év vagy az azt megelőző tanítási évek valamelyike szerinti előzetes jóváhagyás a 2018/2019-es és az azt követő tanítási évekre nem vehető figyelembe.

(5)9 A kérelmező a 2. melléklet szerinti adattartalmú előzetes jóváhagyás iránti kérelmét a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül minden évben március 1. és március 31. között a 3. §-ban foglaltak szerint nyújthatja be. Az előzetes jóváhagyási kérelem benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő.

(6)–(7)10

(8) A Kincstár a jóváhagyási kérelmekről azok hiánytalan beérkezésétől számított tizenöt napon belül hoz döntést.

(8a)11 A kérelmező programban történő részvételének a 2018/2019. tanítási év vagy az azt követő tanítási évek valamelyike szerinti előzetes jóváhagyása – külön kérelem benyújtása nélkül – az (1) bekezdés szerinti előzetes jóváhagyásnak tekintendő, feltéve, hogy a kérelmező az (5) bekezdésben meghatározott kérelembenyújtási határidő első napján megfelel a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(9)12 A Kincstár a következő tanítási évre vonatkozóan előzetes jóváhagyással rendelkező kérelmezők listáját minden év április 30-áig közzéteszi a honlapján.

4. A támogatott termék szállítására vonatkozó megállapodás

4. § (1) A programban történő részvételre előzetesen jóváhagyott kérelmező egy vagy több fenntartóval köthet a következő tanítási évtől kezdődően legfeljebb három tanítási évre szóló, köznevelési intézményenként egy okiratba foglalt megállapodást a támogatott termékeknek a 2. § (1) bekezdése szerinti tanulók számára történő kiszállítására. Egy kérelmező egy fenntartóval több köznevelési intézményre vonatkozóan is köthet egy okiratba foglalt megállapodást.

(2) A tankerületi központtól eltérő fenntartó egy tanítási év vonatkozásában köznevelési intézményenként csak egy kérelmezővel köthet megállapodást.

(3)13 A tankerületi központ egy adott tanítási év vonatkozásában a köznevelési intézmények feladatellátási helyét tekintve ugyanazon járásba tartozó intézményegységek ellátására kizárólag egy kérelmezővel köthet megállapodást.

(4)14 A több tanítási évre szóló megállapodásokat a soron következő tanítási évre vonatkozó teljesítési helyszínek, tanulólétszámok, szállítási időszakok, szállítandó termékek, termékmennyiségek, a termékek kiosztásának tervezett időpontjai, a kísérő intézkedések alkalmainak száma, valamint munkafüzet kiosztás vállalása meghatározásának érdekében módosítani kell. A megállapodás módosításának kötelező tartalmi elemeit magában foglaló – a 9. melléklet szerinti adatokat tartalmazó – nyomtatványt a Kincstár a honlapján közzéteszi.

5. § (1) Egy járásba tartozó köznevelési intézmények vagy egy köznevelési intézmény vonatkozásában több – megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatot benyújtó – kérelmező esetén a tankerületi központ járásonként, a tankerületi központtól eltérő fenntartó köznevelési intézményenként előnyben részesíti azt a kérelmezőt,

a) aki vagy amely által szállított termékek vonatkozásában a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézményekben, a tankerületi központtól eltérő fenntartó esetében a köznevelési intézményben kevesebb, a 20. § (5) bekezdése szerinti minőségi kifogás érkezett; ezen szempont esetében az adott tanítási évben az ajánlat benyújtásának időpontját megelőzően a fenntartó által fenntartott köznevelési intézmények részére történt összes szállítás és a 12. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek a gyümölcs és zöldség ellenőrzéséről szóló 82/2004. (V. 11.) FVM rendeletben meghatározott Zöldség-Gyümölcs Minőségellenőrzési Szolgálat által igazoltan a kiszállításkor meg nem felelő szállítmányok arányát kell figyelembe venni;

b) aki vagy amely több adag, a köznevelési intézmény székhelye szerinti megyében termett vagy előállított terméket szállít; ezen szempont esetében a szerződéskötési ajánlatban szereplő, az érintett járásba tartozó köznevelési intézmények vagy egy köznevelési intézmény részére felajánlott, a köznevelési intézmény székhelyével azonos megyében – Budapest esetében Pest megyében vagy Budapesten – termett, friss vagy előállított, feldolgozott termék adagok számát kell figyelembe venni; valamint

c) aki vagy amely a megkötendő megállapodás szerinti szállítások kezdetét megelőző tanítási évben a fenntartó által fenntartott köznevelési intézményben több alkalommal, alkalmanként több, a 2. § (1) bekezdése szerinti tanulót elérő, a tanulók zöldség-gyümölcs fogyasztását ösztönző szemléletformálást elősegítő, 3. melléklet szerinti kísérő intézkedést valósított meg.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti szempont esetében a megállapodás megkötésekor folyamatban lévő tanítási év során megvalósított kísérő intézkedéseknek az alkalmak és az alkalmanként elért tanulók száma szorzatainak összege alapján számított számának és a kérelmező részére a folyamatban lévő tanítási év vonatkozásában jóváhagyott, a fenntartóval kötött megállapodásokban szereplő, a 2. § (1) bekezdése szerinti tanulók összlétszámának arányát kell figyelembe venni. Azon kérelmezők esetében, akik vagy amelyek a folyamatban lévő tanítási év vonatkozásában nem rendelkeznek az adott fenntartóval kötött, jóváhagyott megállapodással, a megállapodás megkötésekor folyamatban lévő tanítási év során megvalósított kísérő intézkedéseknek az alkalmak és az alkalmanként elért tanulók száma szorzatainak összege alapján számított számának és a megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatban szereplő, a 2. § (1) bekezdése szerinti tanulók összlétszámának arányát kell figyelembe venni. A kísérő intézkedések száma legfeljebb a fenntartóval kötött, jóváhagyott megállapodásokban vagy jóváhagyott megállapodással nem rendelkező kérelmezők esetén a megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatban szereplő tanulók létszámának négyszeresével megegyező mértékig vehető figyelembe.

(3) A programban történő részvételhez szükséges megállapodások megkötésére vonatkozó, az (1) bekezdés szerinti ajánlatot az előzetes jóváhagyással rendelkező kérelmezőnek a fenntartóhoz, a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében járásonként, a tankerületi központtól eltérő fenntartó esetében köznevelési intézményenként kell benyújtania a fenntartó által közzétett módon és határidőben.

(4)15 A fenntartónak az (1) bekezdésben felsorolt szempontok figyelembevételével meghatározott szempontonkénti helyezések átlagát tekintve az első ranghelyre sorolt kérelmezővel legkésőbb június elsejéig kell megkötnie a 4. § (1) bekezdésében meghatározott megállapodást. A szempontonkénti sorrendállítás során elért helyezések átlaga alapján azonos pontszámot elért kérelmezőkkel a tankerületi központ vagy a tankerületi központtól eltérő fenntartó az érintett tanulók létszámának, az intézmények földrajzi elhelyezkedésének, a mezőgazdasági termékek forgalmazásának, a gyermekek táplálkozási szokásai javításának, a helyi beszerzés, a helyi piacok, a rövid ellátási láncok és a környezeti előnyök, valamint szükség esetén az érintett intézmények véleményének figyelembevételével kialakított, az (1) bekezdés szerinti ajánlatok benyújtását megelőzően közzétett szempontrendszer alapján, a 4. § (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételek betartása mellett dönt azon kérelmezők kiválasztásáról, amelyekkel a megállapodást megköti. Az azonos pontszámot elért kérelmezők esetén a 3. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kérelmezővel kell a szerződést megkötni, ha nincs ilyen kérelmező, akkor kizárólag az érintett járás vagy köznevelési intézmény vonatkozásában szerződéskötési ajánlatot benyújtó kérelmezőt kell előnyben részesíteni.

6. §16 (1) A szállítások fenntartása érdekében a kérelmező a tanítási év közben a 4. § (1) bekezdése szerinti, adott tanítási évre vonatkozó, jóváhagyott megállapodását a következő teljesítési időszaktól kezdődően, változatlan tartalommal és kizárólag egy alkalommal, a Kincstár jóváhagyásával átruházhatja a 3. § szerint előzetesen jóváhagyott, az 5. § (4) bekezdése szerinti rangsorban következő kérelmezőre. A kérelmezőnek az átruházás jóváhagyására irányuló kérelmét, valamint az átruházásról szóló háromoldalú megállapodást vagy megállapodásokat legkésőbb a teljesítési időszak kezdetét megelőző harmincadik napig kell a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen benyújtani. Ha az átruházás megfelel az e bekezdésben meghatározott feltételeknek, akkor a Kincstár a kérelmet annak beérkezésétől számított harminc napon belül jóváhagyja.

(2) A megállapodásban szereplő termékeket a tanítási év során legfeljebb két alkalommal, a Kincstár jóváhagyásával lehet úgy módosítani, hogy az egy-egy időszakra jóváhagyott termékek helyére más olyan termékek kerüljenek, amelyek összértéke az eredetileg jóváhagyott termékek összértékét nem haladja meg. A megállapodás módosításának tartalmaznia kell a feleknek a 4. mellékletben szereplő megállapodásminta szerinti azonosító adatait, valamint a 4. melléklet 4. pontjában foglaltakat. A megállapodás módosításának jóváhagyására irányuló kérelmet a kérelmezőnek legkésőbb a teljesítési időszak kezdetét megelőző harmincadik napig kell a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen benyújtani. Ha a termékek módosítása megfelel az e bekezdésben meghatározott feltételeknek, akkor a Kincstár a kérelmet annak beérkezésétől számított harminc napon belül jóváhagyja.

(3) A szállítások fenntartása érdekében a 21. § (4) bekezdésében szabályozott esetben azon megállapodások helyett, amelyek megkötése során a fenntartó nem tett eleget az 5. § szerinti kötelezettségeinek, a megállapodás jóváhagyását visszavonó határozat véglegessé válását vagy a megállapodás felmondását követően a fenntartó az 5. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok figyelembevételével, a megállapodás megkötését megelőzően meghatározott sorrendben első ranghelyre sorolt kérelmezővel a 4. és 8. §-ban meghatározott megállapodásokat a következő teljesítési időszaktól kezdődő szállítások vonatkozásában a szállítás időtartama, a termékek és a tanulónkénti heti mennyiségek tekintetében változatlan tartalommal, és legfeljebb az érintett megállapodásokban szereplő tanulólétszám erejéig kötheti meg. A kérelmezőnek az így megkötött megállapodás jóváhagyására irányuló, a 9. §-ban meghatározott kérelmét legkésőbb a szállítások megkezdését megelőző nyolcadik napig kell elektronikus úton a Kincstár által rendszeresített felületen benyújtania.

7. § (1)17

(2) A fenntartó és a köznevelési intézmény köteles a nyilvántartásokat, dokumentumokat a kiállításuktól számított öt évig megőrizni.

8. § (1) A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező és a fenntartó – mint szerződő felek – között létrejött, a 4. § (1) bekezdése szerinti megállapodásban rögzítésre kerüljön

1. a kérelmező neve, székhelye, adószáma, ügyfél-azonosítója;

2.18 a fenntartó neve, székhelye, adószáma, a fenntartónak a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott köznevelési információs rendszer szerinti azonosítója (a továbbiakban: KIR azonosító), valamint a megállapodás alapján iskolagyümölccsel, -zöldséggel ellátott köznevelési intézmény neve, székhelye, OM azonosító száma, a köznevelési intézmény feladatellátási helyének neve, címe, a feladatellátási hely sorszáma, a kedvezményezettek létszáma a feladatellátási helyeken;

3.19 a szerződés tárgyát képező tanítási évek, valamint a vállalt teljesítési időszakok megjelölése;

4. a szállítások ütemezése, amely legalább heti gyakoriságú lehet;

5. a szállítandó termékek megnevezése és a termékeknek a tanulónként hetente kiosztásra kerülő, adagban meghatározott mennyisége;

6. a szállítandó termék adagban meghatározott tanulónkénti mennyisége időszakonkénti bontásban, amely az összes teljesítési helyszínre vonatkozó összesített adatokat tartalmazza, és amelyről a kérelmező teljesítési időszakonként vagy havonként, a teljesítési időszakra vagy hónapra szóló elszámoláshoz az átadott termék adagját is tartalmazó számlát vagy gyűjtőszámlát állít ki;

7. a termékek termelésének, előállításának helye (Magyarország, Európai Unió);

8. a magas minőségű termékek mennyisége [különösen a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 8. mellékletének megfelelő integrált termesztésből származó termék; a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításáról, előállításáról, forgalmazásáról, jelöléséről és ellenőrzésének eljárásrendjéről szóló VM rendeletnek megfelelően előállított ökológiai termesztésből származó termék];

9. a támogatott termék kiosztásának ideje;

10. a 17. § (2) bekezdésében meghatározott kísérő intézkedések alkalmainak száma, és hogy vállal-e munkafüzet-kiosztást;

11. a felek kötelezettségvállalása, hogy a megállapodás teljesítése során a 7., 8., 12., 13. és 17. §-ban foglaltak szerint járnak el;

12. a fenntartó kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a fenntartott köznevelési intézmény a 18. §-ban foglaltakat teljesíti;

13. a fenntartó kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a fenntartott köznevelési intézmény a megállapodásban rögzített szállítási gyakoriság mellett a kiszállított termék minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket a teljesítés helyszínén vagy helyszínein biztosítja;

14. a fenntartó kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy a fenntartott köznevelési intézmény a tanulóknál fennálló ételallergiára vonatkozó szülői nyilatkozatokat beszerzi, és a termékek kiosztása során azokat figyelembe veszi;

15. nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba, és a Kincstár által az adott szállítási időszakra jóváhagyott termékre és termékmennyiségre vonatkozik;

16. a kérelmező és a fenntartó képviseletére, költségvetési kihatású jogkövetkezmények tekintetében felelősségvállalásra jogosult személyek aláírása.

(2)20 A megállapodás kötelező tartalmi elemeit magában foglaló és az (1) bekezdésnek megfelelő nyomtatványt a Kincstár a hivatalos honlapján teszi közzé. A nyomtatvány mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

(3)21 A 2. § (1) bekezdése szerint jogosult tanulók részére szállítandó termékmennyiséget a megállapodásban a köznevelési intézmény adott feladatellátási helyére a megállapodás megkötését követő tanítási év első évfolyamára beíratott tanulóknak és a köznevelési intézmény adott feladatellátási helyére a megállapodás megkötésének tanítási évében az 1–5. évfolyamra járó tanulóknak a megállapodás megkötésekor fennálló száma (a továbbiakban együtt: a megállapodás megkötésekor fennálló tanulói létszám) alapulvételével kell meghatározni.

(4) A termékkel való ellátás első időszaka szeptember első tanítási napjától szeptember utolsó vasárnapjáig (a továbbiakban: első teljesítési időszak), a termékkel való ellátás második időszaka szeptember utolsó vasárnapját követő hétfőtől december harmadik vasárnapjáig (a továbbiakban: második teljesítési időszak), a termékkel való ellátás harmadik időszaka január második hétfőjétől március utolsó vasárnapjáig (a továbbiakban: harmadik teljesítési időszak), a termékkel való ellátás negyedik időszaka március utolsó vasárnapját követő hétfőtől április utolsó napját követő vasárnapig (a továbbiakban: negyedik teljesítési időszak) tart.

(5)22 Tanítási évenként legalább három teljesítési időszakban kell szállítani, és legalább tanulónként egy, a 17. § (2) bekezdésében meghatározott kísérő intézkedést kell végrehajtani. Teljesítési időszakon belül egész heteket kell szállítani úgy, hogy az első és a negyedik teljesítési időszakban legalább három, a második és a harmadik teljesítési időszakban legalább nyolc hétig kell szállítani, amely alkalmazásában legalább négy tanítási napot magában foglaló hetek vehetőek figyelembe.

9. § (1)23 A kérelmezőnek az 5. melléklet szerinti adattartalmú, a 4., 5. és 8. § szerinti, a következő tanítási évre vonatkozó megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét minden évben május 15. és június 15. között, a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen kell benyújtani a Kincstárhoz. A benyújtási határidő jogvesztő.

(2) A megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyása iránti kérelemhez mellékelni kell a 4. és 8. § szerint megkötött megállapodás vagy módosított megállapodás egy másolati példányát.

(3) A kérelmező a 4., 5. és 8. § szerinti megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyására – a 6. § (3) bekezdésében foglalt eset kivételével – tanítási évenként egy kérelmet nyújthat be.

(4) Ha a megállapodás jóváhagyása iránti kérelem vagy a megállapodás, valamint a módosított megállapodás hiányos, vagy a megállapodás, valamint a módosított megállapodás nem felel meg az e rendeletben előírtaknak, a Kincstár hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt. Ha a kérelem nem tartalmazza a betétlapon feltüntetett valamennyi megállapodást, módosított megállapodást, akkor a hiányzó megállapodás, módosított megállapodás hiánypótlás keretében utólag már nem nyújtható be.

(5)24 A Kincstár a megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyása iránti kérelmek tárgyában minden év augusztus 15-ig döntést hoz. A Kincstár a megállapodás, továbbá a módosított megállapodás jóváhagyásakor a szállítható termékeket és termékmennyiségeket a jóváhagyást követő tanítási évre fenntartónként, és a 8. § (4) bekezdése szerinti teljesítési időszakonként határozza meg. A kérelmező köteles a megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyásáról, valamint az azokra vonatkozóan a részére jóváhagyott termékmennyiségekről a fenntartót tájékoztatni.

(6) A kérelmező jogosult az általa megkötött megállapodás, valamint módosított megállapodás alapján az egyes teljesítési időszakokban termékenként szállítható mennyiségeket az adott teljesítési időszakban fenntartónként és termékenként jóváhagyott mennyiség 20%-áig átcsoportosítani annak érdekében, hogy a megállapodás megkötése és a teljesítési időszak kezdete között bekövetkező intézményi létszámváltozásokat kiegyenlítse. A 20%-on felüli átcsoportosítással érintett termékmennyiségek tekintetében az 1. mellékletben az adott termékre meghatározott támogatási mértéknek megfelelő összeg jogosulatlan támogatásnak minősül.

5. A támogatás igénylői

10. § (1) A támogatási összeget az a kérelmező igényelheti,

a) amelynek a programban történő részvételét a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv előzetesen jóváhagyta, és

b) amely rendelkezik legalább egy fenntartóval legalább egy köznevelési intézmény vonatkozásában kötött, és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által jóváhagyott, 4., 5. és 8. § szerinti megállapodással.

(2) Támogatást igényelhet az a 3. § (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti kérelmező is, valamint a támogatás annak a 3. § (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti kérelmezőnek is kifizetésre kerülhet, aki vagy amely felszámolási, végelszámolási, adósságrendezési eljárás alatt áll, feltéve, ha az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.

6. A támogatott termék

11. § (1) A program keretében – a Kincstár által jóváhagyott mennyiség erejéig és a megállapodásban meghatározott ütemezéssel – szállítható termék fogyasztásra közvetlenül alkalmas és a 12. § (1) bekezdése szerinti minőségi és élelmiszer-biztonsági feltételeknek megfelelő, az Európai Unióban megtermelt, 1. mellékletben meghatározott termék lehet.

(2) A támogatott termék elszámolási egysége: adag.

12. § (1) Az e rendelet alapján támogatott terméknek meg kell felelnie az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7-i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet I. mellékletében előírt általános forgalmazási előírásoknak vagy amennyiben létezik, a termékspecifikus forgalmazási előírásokban meghatározott I. osztályra vonatkozó követelményeknek, és legalább a 6. mellékletben meghatározott méretűnek kell lennie.

(2) A földi eper, a cseresznye, a sárgarépa és a karalábé szállítása csak abban az esetben foglalható bele a megállapodásba, ha az fogyasztásra előkészített és az 1. mellékletben előírt adagonként csomagolt áruként kerül szállításra.

7. A támogatott termék kiosztása

13. § (1) A tanulónként kiosztásra kerülő termék mennyisége hetente legfeljebb négy adag. Hetente legalább kétféle terméket kell kiosztani. Az egész alma és a szeletelt alma egyféle terméknek tekintendő. A kiosztott termékféléknek szállítási időszakon belül hetenként azonosnak kell lennie.

(2)25 Ha a termék kiosztásának időpontjában a teljesítés helyszínén jelenlévő, 2. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti tanulók száma a tanuló távolléte folytán, vagy amiatt marad el a megállapodásban foglaltakhoz képest, mert a tervezett létszámhoz viszonyítva kevesebb tanuló iratkozott be az 1–6. évfolyamokba, a ki nem osztható mennyiség a 8. § (3) bekezdésére figyelemmel a köznevelési intézmény döntésétől függően

a) a 2. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti tanulók között a napi adag vagy a heti gyakoriság növelésével a hét egy további fennmaradó napján vagy a teljesítési időszakon belül a termékkel való ellátás időtartamának növelésével vagy

b) a 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti bármely nevelési-oktatási intézmény 7–8. évfolyamok tanulói számára

osztható ki.

(3)26 A köznevelési intézmény köteles a kiosztással érintett tanulók számáról az osztálynapló létszámadatainak heti összesítésével és a kiosztott termék mennyiségéről az átvett és leselejtezett termékmennyiségek adatainak összesítésével, a tanulók osztályának és évfolyamának feltüntetésével, a 7. melléklet szerinti adatlap kitöltésével hetente nyilvántartást vezetni.

(4) A köznevelési intézmény köteles selejtezési jegyzőkönyvet vezetni azon termékekről, amelyek a köznevelési intézményben történő tárolás alatt romlottak meg. A selejtezési jegyzőkönyvnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a fenntartó neve, címe, adószáma, a köznevelési intézmény neve, címe, OM azonosítója;

b) a jegyzőkönyv készítőjének neve;

c) a selejt termék neve, mennyisége adag vagy darab mértékegységben;

d) a selejtezés oka;

e) keltezés, jegyzőkönyv készítőjének és a köznevelési intézmény vezetőjének aláírása.

(5) Ha a termék átvételekor az átvétel helyén az átvételért felelős személy szemrevételezéssel megállapítja, hogy a termék minősége nem felel meg a 11–12. §-ban előírtaknak, köteles a minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni, és azt a szállító képviselőjével aláíratni, valamint a jegyzőkönyv másolatát a szállító részére átadni. A szállító köteles együttműködni a köznevelési intézménnyel és fenntartójával, vagy annak képviselőjével a minőségi kifogás jegyzőkönyvezése során. A minőségi kifogásról a fenntartó köteles a Kincstárt értesíteni, és az értesítéshez a jegyzőkönyv másolatát mellékelni.

(6) A köznevelési intézmény köteles a támogatott termék tanulók részére történő kiosztásáról a közétkeztetéstől eltérő időpontban gondoskodni.

8. A támogatás forrása

14. § (1) A program támogatására a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet 7. cikke alapján meghozott bizottsági határozat szerinti támogatás összegéig az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, és ehhez kapcsolódóan Magyarország központi költségvetésében meghatározott forrásból származó támogatási keret áll rendelkezésre.

(2) Az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a következő tanítási évre rendelkezésre álló támogatási keretről – a 17. § (1)–(3) bekezdése szerinti bontásban – minden év augusztus 5-éig értesíti a Kincstárt.

9. Visszaosztási eljárás

15. § (1)27 Ha a 4. és 8. § szerinti megállapodások összesítésekor megállapítást nyer, hogy a kérelmezők által az adott tanítási év vonatkozásában igénybe venni kívánt támogatás összege meghaladja a 14. § (2) bekezdésében meghatározott támogatási keretet, akkor a Kincstár meghatározza a 14. § szerint rendelkezésre álló pénzügyi keret és a 4. és 8. § szerint jóváhagyható megállapodásokban foglalt mennyiségre jutó összes támogatási összeg arányát. A Kincstár a megállapodás alapján az adott tanítási év vonatkozásában a szállítani kívánt termékek támogatási mértékének a fenti arányszámmal történő csökkentésével – a jóváhagyható megállapodások alapján – a kérelmezőnként igényelhető támogatás összegét arányosan csökkenti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszaosztás a 13. § (1) és (2) bekezdése szerinti kiosztási gyakoriságot és a jogosult tanulók 8. § (3) bekezdése szerinti számát nem érinti.

(3) Ha a Kincstár a megállapodást az (1) bekezdés szerinti arányos csökkentést követően hagyja jóvá, a kérelmező jogosult a szállítási időszak arányos csökkentésére.

10. A kifizetési kérelem

16. § (1)28 A támogatási összeg kifizetése iránti – a 8. melléklet szerinti adattartalmú – kérelmet (a továbbiakban: kifizetési kérelem) a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen, az adott szállítási időszakban kiszállított termékre vonatkozóan időszakonként egy alkalommal, az adott időszak végét követő harmadik hónap utolsó napjáig kell benyújtani. Egy kérelmező időszakonként és termékenként legfeljebb a 9. § (5) bekezdése szerint a részére jóváhagyott, összes mennyiségre vehet igénybe támogatást.

(2) A kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) a teljesítési időszakban kiszállított összes támogatott termékről kiállított, hónapra vagy teljesítési időszakra szóló elszámolást tartalmazó számlák vagy gyűjtőszámlák másolatát, amely darabszámban tartalmazza a kiszállított adagok mennyiségét;

b)29

c) a kifizetési kérelemmel érintett időszakban megvalósított kísérő intézkedések – ideértve a 17. § (3) bekezdése szerinti munkafüzetek kiosztásának – megvalósítását tanúsító, a köznevelési intézmény vezetője által kiállított igazolást, amelyben fel kell tüntetni

ca) a kísérő intézkedést megvalósító kérelmező nevét,

cb) a résztvevő tanulók számát,

cc) a megvalósítás időpontját,

cd) a köznevelési intézmény OM azonosító számát,

ce) a kóstoltatott termékek felsorolását,

cf) az átvett munkafüzetek darabszámát, és

cg) a megvalósított intézkedés 3. mellékletben felsorolt feltételeknek való megfelelése bemutatását; valamint

d) a teljesítési időszakban a program keretében kiszállított, támogatott termékek termelési, előállítási helyének igazolására alkalmas dokumentumokat.

(2a)30 A számlát vagy gyűjtőszámlát a fenntartó részére kell kiállítani. Ha a köznevelési intézmény a gazdálkodását önállóan végzi (önálló költségvetési szerv), és a 8. § szerinti megállapodásban, módosított megállapodásban rögzítésre került, akkor a számlát vagy gyűjtőszámlát a köznevelési intézmény részére kell kiállítani.

(3)31 A kérelmező legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtását megelőző tizedik napig a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen, köteles értesíteni a Kincstárt a jóváhagyott megállapodásait érintő fenntartói jogok átadásáról és intézményi változásokról. Az egyes fenntartók kapcsán időszakonként és termékenként jóváhagyott mennyiségeket érintő fenntartói és intézményi változásokat illetően a Kincstár módosítja a 9. § (5) bekezdése szerinti döntését. A döntés módosítása során a kérelmező számára nem hagyható jóvá a 9. § (5) bekezdése szerinti, a kérelmező részére korábban időszakonként és termékenként jóváhagyott összes mennyiségen felüli mennyiség. Fenntartói jog átadása esetén a 10. melléklet szerinti, az új fenntartó által kiállított nyilatkozatot is be kell nyújtani a Kincstár részére.

(4) A Kincstár az egyes köznevelési intézményekbe ténylegesen beiratkozott, 1–6. évfolyamra járó tanulók létszáma alapján a 9. § (5) bekezdése szerinti döntését nem módosíthatja. A megállapodás megkötése és a teljesítési időszak kezdete között bekövetkező létszámváltozások kiegyenlítése érdekében a 9. § (6) bekezdésében és a 13. § (2) bekezdésében leírtak alkalmazandók.

(5) A kifizetési kérelem (1) bekezdésben meghatározott határidőn túli benyújtása esetén a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet 4. cikk (5) bekezdése szerinti jogkövetkezmények kerülnek alkalmazásra.

(6) A Kincstár a támogatás kifizetése iránt a kifizetési kérelem beérkezésének napját követő három hónapon belül intézkedik.

11. Az igényelhető támogatás mértéke

17. § (1) A támogatás mértéke a megállapodásnak megfelelően leszállított és kiosztott, a 11. és 12. §-ban előírtaknak megfelelő termék 1. mellékletben meghatározott egy adagjára vetített és meghatározott bruttó összeg, amely tartalmazza az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglalt költségeket, és amelynek összegére a kérelmező a számlát kiállította. Az egy hétre és egy főre számított támogatás mértéke legfeljebb kétszáz forint bruttó összeg lehet. Ha a megállapodásban szereplő termékekre jutó – 1. melléklet szerinti – támogatás egy főre és egy hétre számított összege meghaladná a bruttó kétszáz forintot, akkor a Kincstár az adott megállapodás vonatkozásában az 1. mellékletben meghatározott, egy adagra jutó támogatás mértékét arányosan csökkenti.

(2) A 3. mellékletben meghatározott, a tanítási év során megvalósított, legalább négy, fogyasztásra kész állapotban átadott friss zöldség- vagy gyümölcsféle kóstoltatását tartalmazó, a gyümölcs- és zöldségágazatot érintő ismeretek oktatását is magában foglaló kísérő intézkedés végrehajtásáért igényelhető támogatás tanulónként és alkalmanként hatvan forint, de tanulónként és tanítási évenként legfeljebb kettőszáznegyven forint. A kísérő intézkedés végrehajtásáért igényelt támogatás nem vonatkozhat a kérelmező jóváhagyott megállapodásaiban vagy megállapodásainak módosításaiban szereplő tanulók összesített létszámát meghaladó számú tanuló ellátására.

(3) A (2) bekezdés szerinti kísérő intézkedéssel egyidejűleg a 2. § (1) bekezdése szerinti, minden egyes, a kérelmező által ellátott tanuló részére ajándékként kiosztott, a miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzétett mintának megfelelő munkafüzet nyomtatási költségeire igényelhető támogatás munkafüzetenként bruttó negyven forint. Egy kérelmező legfeljebb az általa ellátott, a 2. § (1) bekezdése szerinti, 1–6. évfolyamra járó tanulók létszámát meg nem haladó számú munkafüzet nyomtatási költségeire igényelhet támogatást.

12. A programot népszerűsítő kommunikáció

18. § A támogatás feltétele, hogy a köznevelési intézmény a 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkében és Mellékletében meghatározott minimumfeltételeknek megfelelő plakátokat a program teljes időtartama alatt a köznevelési intézmény székhelye és a programban részt vevő feladatellátási helye főbejáratánál elhelyezze.

13. Ellenőrzés, jogkövetkezmények

19. § (1) A Kincstár az adott tanítási évben a 9. § (1) bekezdésében meghatározott időszak után benyújtott – a 4., 5. és 8. §-ban foglaltaknak megfelelő – megállapodás vagy módosított megállapodás jóváhagyása esetén a megállapodás vagy a módosított megállapodás alapján megállapítható, az 1. mellékletben meghatározott támogatás mértékét a benyújtási késedelem minden napja után 10%-kal csökkenti.

(2) Ha a fenntartó egy köznevelési intézmény vonatkozásában az adott tanítási év vonatkozásában – ugyanazon év benyújtási időszakában benyújtandó – több jóváhagyható megállapodást is kötött, akkor a Kincstár a fenntartó által – a 4. § (1) bekezdésében foglaltak sérelme nélkül – a 9. § (1) bekezdésében meghatározott benyújtási időszak végét megelőző legkésőbbi időpontban megkötött megállapodást veszi figyelembe. Ugyanazon a napon megkötött megállapodások esetén a 9. § (1) bekezdése szerinti, a Kincstárnál korábban érkeztetett kérelemben szereplő megállapodást kell figyelembe venni.

(3)32

20. § (1) A 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet 11. és 12. cikkében foglalt szabályoknak megfelelően a kérelmező és a fenntartó által kötött, a 4., 5. és 8. § szerinti megállapodás megkötésének és teljesülésének adminisztratív és helyszíni ellenőrzését a Kincstár végzi úgy, hogy tanítási évenként legalább a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet 10. cikk (3) bekezdésében meghatározott számú kérelmezőt ellenőriz. Ezen felül a Kincstár ellenőriz minden olyan kérelmezőt, amelynél az előző tanítási évre vonatkozóan meg nem felelést állapított meg, továbbá a 13. § (5) bekezdése szerinti értesítés alapján helyszíni ellenőrzést folytat le.

(1a)33 A fenntartó és a köznevelési intézmény köteles alávetni magát a Kincstár által hivatalból indított, e rendeletben, valamint az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályokról szóló, 2016. november 3-i 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet) 10. cikkében szabályozott ellenőrzésnek, ideértve a 13. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartások, a kérelmezők közötti sorrendállítás dokumentációjának részletes vizsgálatát és a fizikai ellenőrzést.

(2) A Kincstár a megállapodás jóváhagyása iránti kérelmek adminisztratív ellenőrzésekor a 4. § (3) bekezdésében, az 5. §-ban és a 8. § (3) bekezdésében foglalt feltételek teljesülését nem ellenőrzi. A Kincstár a kifizetési kérelmekre vonatkozó helyszíni ellenőrzés során a 4. § (3) bekezdésében, az 5. §-ban és a 8. § (3) bekezdésében foglalt feltételek teljesülését, a támogatási kérelemhez mellékelt számlákat, valamint az átvételi jegyeket, szállítójegyeket, fuvarleveleket, nyilvántartásokat, a kísérő intézkedés végrehajtását, a munkafüzetek kiosztását igazoló dokumentumokat, valamint az egyéb, e rendeletben, a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendeletben, és a 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott feltételek teljesülését jogosult ellenőrizni.

(3) Ha a Kincstár az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a kérelmező az e rendeletben, az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendeletben, és a 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt feltételeket, illetve a 8. § (1) bekezdés 3–7. és 10. pontjának megfelelően a megállapodásban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, akkor a Kincstár

a) a támogatási összeg kifizetése iránti kérelmet elutasítja a nem teljesítéssel érintett mennyiség tekintetében, vagy

b) elrendeli a már kifizetett támogatás visszafizetését a nem teljesítéssel érintett mennyiség tekintetében.

(4)34 Ha a kérelmező által a 8. § (4) bekezdésében meghatározott bármely időszakban kiszállított termékek mennyisége a Kincstár által az adott időszakra és az adott fenntartó kapcsán jóváhagyott mennyiség kevesebb mint 80%-a, akkor a leszállított mennyiségre eső támogatási összeget a Kincstár a le nem szállított mennyiségre eső – 1. melléklet szerinti, egy adagra meghatározott támogatási mérték szerint kiszámított – támogatás mértékével csökkenti.

(5) Ha a Kincstár vagy a Zöldség-Gyümölcs Minőségellenőrzési Szolgálat helyszíni ellenőrzése során megállapítja, hogy a kiszállított termék nem felel meg a 12. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor a (3) bekezdés szerinti szankció megállapításán felül a nem megfelelő termék mennyiségére eső támogatási összeg jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. A Zöldség-Gyümölcs Minőségellenőrzési Szolgálat a meg nem felelésről szóló jogerős határozatát megküldi az érintett köznevelési intézmény fenntartójának és a Kincstárnak.

(6) Ha a tanítási év során másodszor is megállapítást nyer, hogy a kérelmező által kiszállított termék nem felel meg a 12. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor az (5) bekezdésben megállapított szankciók alkalmazása mellett a kérelmező részére az összes megállapodásra vonatkozóan jóváhagyott teljes mennyiség értékének 3%-a jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és a Kincstár a 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének megfelelően a folyamatban lévő tanítási év végétől tizenkét hónapra felfüggeszti a kérelmező programban történő részvételre vonatkozó jóváhagyását.

21. § (1) Ha a Kincstár az ellenőrzése során megállapítja, hogy a fenntartó nem tett eleget a 13. § (6) bekezdésében, valamint a 4. melléklet 1. pontjában előírt, a termék tanulók részére történő kiosztására vonatkozó kötelezettségeinek, akkor a köznevelési intézménynél ki nem osztott vagy nem megfelelően kiosztott, támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértéke a fenntartónál jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(2) Ha a Kincstár az ellenőrzése során megállapítja, hogy a termékek 13. § (2) bekezdése szerinti gyakoriságú kiosztása azért állt elő, mert a tanulók megállapodásban meghatározott száma meghaladta a megállapodás megkötésekor fennálló tanulói létszámot, az így kiosztott támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértéke a fenntartónál jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(3) Ha a Kincstár az ellenőrzése során megállapítja, hogy a köznevelési intézmény nem tett eleget a 13. § (3) és (4) bekezdése, valamint a 18. § szerinti kötelezettségeinek, akkor a fenntartó felelősségével kiosztott támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértékének 5%-a a fenntartónál jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(4) Ha a Kincstár az ellenőrzése során megállapítja, hogy a fenntartó nem tett eleget az 5. § szerinti kötelezettségeinek, akkor az érintett köznevelési intézmény 4., 5. és 8. § szerinti megállapodására vonatkozó, 9. § szerinti jóváhagyás a 8. § (4) bekezdésében meghatározott, az ellenőrzés napján folyamatban lévő teljesítési időszakot követő teljesítési időszakok vonatkozásában visszavonásra kerül. A Kincstár a visszavonásról szóló határozatot annak jogerőre emelkedését követően az érintett fenntartó részére is megküldi.

14. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a 2017/2018-as és az azt követő tanítási évekre vonatkozóan benyújtott kérelmekre induló eljárásokban kell alkalmazni.

23. § Ez a rendelet

a) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról szóló, 2013. december 16-i 1370/2013/EU tanácsi rendelet,

b) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

c) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályokról szóló, 2016. november 3-i 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet, és

d) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő kiegészítéséről és a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2016. november 3-i 2017/40/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

24. §35 E rendeletnek az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet módosításáról szóló 3/2018. (II. 6.) FM rendelettel megállapított 6. § (1)–(3) bekezdését, valamint 16. § (1) és (3) bekezdését a 2018/2019-es és az azt követő tanítási évekre vonatkozóan benyújtott kérelmekre induló eljárásokban kell alkalmazni.

1. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez


A támogatott termékek és a támogatás mértéke

A

B

C

D

E

F

Termék megnevezése

Egy adagként kiosztandó mennyiség

A támogatás mértéke (Ft/adag)

I. időszak

II. időszak

III. időszak

IV. időszak

1.

gyümölcs

1.1.

alma

egész

1 db

40

40

50

50

szeletelt

8 dkg

80

80

80

80

1.2.

körte

1 db

75

75

80

80

1.3.

őszibarack

1 db

75

1.4.

nektarin

1 db

75

1.5.

szilva

4 db

50

1.6.

földi eper (adagonként csomagolt)

8 dkg

80

1.7.

cseresznye (adagonként csomagolt)

8 dkg

80

1.8.

zöldség- és gyümölcslé

2 dl

100

100

100

100

2.

zöldség

2.1.

paradicsom

1 db

50

60

60

50

2.2.

sárgarépa (csomagolt, mini répa, hasáb, golyó)

10 dkg

40

40

40

40

2.3.

étkezési paprika (tv vagy kápia)

1 db

25

25

50

50

2.4.

karalábé (adagonként csomagolt)

10 dkg

25

25

2. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez36


Az előzetes jóváhagyás iránti kérelem adattartalma

1. A kérelmező azonosító adatai.
1.1. A kérelmező ügyfél-azonosítója.
1.2. A benyújtó, képviselő ügyfél-azonosítója.
2. Kapcsolattartási információk (kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, e-mail-címe).
3. A kérelmező típusának a 3. § (2) bekezdése szerinti megjelölése.
3.1. A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti vállalkozás esetében a vállalkozás tulajdonosainak ügyfél-azonosítója, típusának a 3. § (2) bekezdése szerinti megjelölése.
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
4.1. az iskolagyümölcs-program keretében finanszírozott terméket csak azon köznevelési intézmények tanulói által történő fogyasztás céljára szállítja, amelyek vonatkozásában támogatást igényel;
4.2. a program keretében a kísérő oktatási intézkedésekre megítélt támogatást a program céljainak megfelelően használja fel;
4.3. vállalja, hogy visszafizeti az érintett mennyiségekre jogosulatlanul kapott támogatást, amennyiben megállapítást nyer, hogy a termékeket nem osztották ki a gyermekeknek, vagy ha azok uniós finanszírozásból nem támogathatók;
4.4. vállalja, hogy visszafizeti a kísérő intézkedésekre, munkafüzetek nyomtatási költségeire kapott jogosulatlan támogatást, amennyiben megállapítást nyer, hogy az intézkedések, munkafüzetek kiosztása nem kerültek megfelelő módon végrehajtásra;
4.5. vállalja, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy a terméket nem az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4–6. és 8. §-ai szerinti megállapodásban foglaltaknak megfelelően szállította le, vagy, hogy a támogatást olyan termékre vette igénybe, amely a rendelet értelmében nem jogosult támogatásra, az érintett mennyiségre jogosulatlanul kapott támogatást visszafizeti;
4.6. vállalja, hogy csalás vagy súlyos gondatlanság esetén az eredetileg kiutalt összeg és a jogosult összeg közötti különbség szankciókkal növelt összegét visszafizeti, és tudomásul veszi, hogy csalás vagy súlyos gondatlanság gyanúja esetén a Kincstár büntetőeljárást kezdeményez az arra jogosult nyomozóhatóságoknál;
4.7. vállalja, hogy a programban való részvételt alátámasztó okmányokat felszólításra a Kincstár rendelkezésére bocsátja;
4.8. kijelenti, hogy a köznevelési intézmények vonatkozásában a fenntartóval kötött megállapodások végrehajtásáról nyilvántartást vezet, amelyben feltünteti a köznevelési intézmények nevét, OM azonosítóját és címét, valamint az ezen intézmények számára leszállított termék mennyiségét;
4.9. aláveti magát a Kincstár által végzett ellenőrzésnek, ideértve a nyilvántartások részletes vizsgálatát, valamint az azok adatait alátámasztó dokumentumok vizsgálatát és a fizikai ellenőrzést;
4.10. tudomásul veszi, hogy
a) amennyiben az intézkedéssel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Támogatási törvény) 38. § (9) bekezdése alapján a Kincstár hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. Tudomásul veszi, hogy e nyilatkozat hiányában a kérelmét a Kincstár a Támogatási törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja;
b) a Kincstárral a kapcsolattartás a Támogatási törvény 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
c) az adatok megváltozása esetén a Támogatási törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles a Kincstár felé annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – a Támogatási törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt – jogkövetkezmények a kérelmezőt terhelik;
d) a Támogatási törvény 59. § (3) bekezdése alapján a jogosulatlanul igénybe vett támogatás és az egyéb fizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság hajt be.

3. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez37


A kóstoltatásra mint az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program során alkalmazható kísérő intézkedésre vonatkozó követelmények

1.    Kóstoltatást, alkalmanként legalább összesen négy friss gyümölcs-, illetve zöldségféle biztosítása mellett tanulónként, gyümölcs- és zöldségféleségenként az alábbi mennyiségben kell végezni:

1. táblázat

Gyümölcs

A

B

Termék

Adag/fő

1.

Körte

1/4 vagy 1/6 db

2.

Meggy

3 dkg

3.

Cseresznye

3 dkg

4.

Kajszi

2 db

5.

Őszibarack

1/4 vagy 1/6 db

6.

Nektarin

1/4 vagy 1/6 db

7.

Szilva

2 db

8.

Piros ribiszke

3 dkg

9.

Fekete ribiszke

3 dkg

10.

Málna

3 dkg

11.

Szeder

3 dkg

12.

Földi eper

3 dkg

13.

Csemegeszőlő

3 dkg

14.

Sárgadinnye

1 db (min. 1 kg)/10 vagy 15 fő

15.

Görögdinnye

1 db (min. 3 kg)/30 fő

16.

Dió héj nélkül

3 dkg

17.

Mandula héj nélkül

3 dkg


2. táblázat

Zöldség

A

B

Termék

Adag/fő

1.

Sárgarépa

3 dkg

2.

Zeller

3 dkg

3.

Hónapos retek

3 db

4.

Cékla

3 dkg

5.

Uborka

3 dkg

6.

Paradicsom

1/2 vagy 1/4 db

7.

Paprika (tv, kápia, kaliforniai)

Tv és kápia – 1/4 db, kaliforniai – 1/4 vagy 1/6 db

8.

Fejes saláta

1 fej/20 fő

9.

Karfiol

3 dkg

10.

Brokkoli

3 dkg

11.

Karalábé

1 db/8 fő

12.

Zöldborsó

3 dkg (szemes)


2.    A kóstoltatott termékek között nem szerepelhet az a termék, amely az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program keretében az adott teljesítési időszak során, az adott köznevelési intézményben támogatott termékként kiosztásra kerül.
3.    A kóstoltatás végezhető zöldség-gyümölcs termelőkhöz, termelői csoportokhoz, termelői szervezetekhez szervezett tanulmányutak keretében, vagy a köznevelési intézmény által rendezett rendezvények, alkalmak keretében.
4.    A kóstoltatást ki kell egészíteni a gyümölcs- és zöldségágazatot érintő ismeretek átadásával, pozitív példák bemutatásával.
5.    A kóstoltatás keretében a tanulók zöldség-, gyümölcsfogyasztásának és egészséges életmódjának ösztönzése érdekében verseny, pályázat, jutalom szervezhető.

4. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez38


MEGÁLLAPODÁS

amely létrejött egyrészről a     
székhelye:     
adószáma: .................................................... ügyfél-azonosító:     
képviseli:      (a továbbiakban mint szállító),
másrészről a     
székhelye:     
adószáma:     
KIR azonosító: □□□□□□□□
képviseli:      (a továbbiakban mint fenntartó)
között az alulírott helyen és napon az alábbi köznevelési intézmény vagy intézmények vonatkozásában:
1)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
2)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
3)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
4)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
5)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
6)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
7)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
(…)
(a továbbiakban mint átvevő/átvevők) az alábbi feltételek mellett:

1.    A megállapodás tárgya
    A szállító vállalja, hogy a .... tanítási évtől kezdődően
    □ a ............................. tanítási év végéig
    □ a ............................. tanítási év végéig
    □ a ............................. tanítási év végéig
    mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikkében meghatározott program keretében a 2. és 4. pontban meghatározott termékeket szállít az átvevő vagy átvevők részére, a fenntartó vállalja, hogy az átvevő a terméket átveszi és figyelemmel az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet [a továbbiakban: 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet] 13. § (2) bekezdésére, az 1–8. évfolyamra járó tanulói részére kiosztja.
2.    A szállítandó termék
    A szállítandó terméknek meg kell felelnie a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 12. §-a szerinti minőségi feltételeknek.
    A szállítandó termék termelésének, előállításának helye:    □ Magyarország;
    Teljesítési helyszínnel azonos
    megye: .......................... adag
    Teljesítési helyszíntől eltérő
    megye: .......................... adag
        □ EU.
    Magas minőségű termékek tervezett aránya a szállítandó teljes mennyiség %-ában:
    Integrált termelésből származó termék aránya: .........%
    Global gap tanúsítvánnyal rendelkező termék aránya: .........%
    Bio termék aránya: .........%
3.    A teljesítési időszak és a szállítások ütemezése
    A ... tanítási évben a jelen megállapodás alapján történő szállítások időszaka:
    □ I. időszak: ...–...
    □ II. időszak: ...–...
    □ III. időszak: ...–...
    □ IV. időszak: ...–...
    A teljesítési időszak alatti szállítások száma (szállítási gyakoriság): ................... alkalom/hét.
4.    A szállítás időtartama és a szállítandó termék tanulónkénti heti mennyisége

    Az I. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


    A II. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


    A III. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


    A IV. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


5.    A termék kiosztásának időpontja:
    □ első tanóra előtt; □ tanórán; □ tanórák közti szünetben;
    □ tízórai szünetben; □ napköziben; □ egyéb: ..................................................
6.    Kísérő intézkedések
    A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 17. § (2) bekezdése szerinti kísérő intézkedések alkalmainak száma: ... alkalom
    Munkafüzet kiosztását vállalom/nem vállalom.
7.    Számlázás
    A leszállított termékről a szállító a fenntartó részére havonta vagy szállítási időszakonként, átvevőnként egy
    □ határozott időre szóló elszámolást tartalmazó számlát vagy
    □ gyűjtőszámlát állít ki.
    A számlának tartalmaznia kell az átvevő köznevelési intézmény OM azonosítóját, az egyes szállítások időpontjait, az átadott termékek adagban kifejezett mennyiségét, továbbá a szállítólevelek számát.
    A számlán kiszámlázott ellenértéket a szállító által igényelhető támogatás fedezi.
    A tankerületi központ által kötött megállapodások esetében a számlákat a köznevelési intézmény székhelye szerint illetékes tankerületi központ részére kell megküldeni.
8.    
9.    Az átvevő és a szállító kötelezettségei
    Az átvevő köteles:
1.    az 1–8. évfolyamra járó tanulói számáról és a kiosztott termék mennyiségéről nyilvántartást vezetni;
2.    a támogatott terméket a tanulók részére a közétkeztetéstől eltérő időpontban kiosztani;
3.    a tanulóknál fennálló ételallergiára vonatkozó szülői nyilatkozatokat beszerezni és a termékek kiosztása során azokat figyelembe venni;
4.    a 3. pontban rögzített szállítási gyakoriság mellett kiszállított termék minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket biztosítani;
5.    selejtezési jegyzőkönyvet vezetni azon termékekről, amelyek a köznevelési intézményben történő tárolás alatt romlottak meg;
6.    a termék átvételekor emelt minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni, és minőségi kifogásról a fenntartón keresztül a Kincstárt értesíteni;
7.    az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot népszerűsítő plakátot a program teljes időtartama alatt a főbejáratánál elhelyezni.
    A szállító köteles a megállapodás jóváhagyásáról, valamint a megállapodásra vonatkozóan a részére kifizetett támogatás összegéről az átvevőt tájékoztatni.

10.    Záró rendelkezések
    A jelen megállapodást a Felek az alul megjelölt napon írták alá azzal a kikötéssel, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba, és a határozatban jóváhagyott termékekre és termékmennyiségekre vonatkozik, valamint a megállapodás teljesítése során a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4., 5., 6., 7., 8., 12. és 13. §-ában foglaltak szerint járnak el.
    Jelen megállapodás 2 eredeti példányban készült, amelyből 1 példány a szállítót, 1 példány a fenntartót illeti meg. A fenntartó az átvevő részére másolati példányt ad át.

......................................................, 20.......................................
    ........................................................    ..................................................
    szállító    fenntartó

5. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez39


A megállapodás vagy megállapodás-módosítás jóváhagyása iránti kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok felsorolása

1. A kérelmező azonosító adatai.
1.1. A kérelmező ügyfél-azonosítója.
1.2. A benyújtó, képviselő ügyfél-azonosítója.
2. Kapcsolattartási információk (kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, e-mail-címe).
3. Megállapodások adatai
3.1. A fenntartó adatai (neve és címe), az Oktatási Hivatal által kiadott fenntartó azonosító
3.2. Az intézmények adatai (OM azonosító, intézmény neve és címe, feladatellátási hely sorszáma, 1–6. osztályos gyerekek létszáma)
3.3. Szerződés érvényessége (mely tanév végéig érvényes)
3.4. Szállítandó termék termelésének, előállításának (Magyarország, Európai Unió) helye, köznevelési intézmény megyéjével azonos megyéből származó termékmennyiség (adag) megjelölése
3.5. Magas minőségű termékek aránya, Integrált termelésből származó termék aránya, Global gap tanúsítvánnyal rendelkező termék aránya, bio termék aránya
3.6. A tanév során vállalt szállítási időszakok (I., II., III., IV.), szállítások ütemezése (alkalom/hét)
3.7. Szállítási időszakonként a termékek megnevezése, tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék adagszáma
3.8. Kiosztás tervezett időpontja
3.9. Az adott tanév során vállalt kísérő intézkedések száma, munkafüzet kiosztásának vállalása
3.10. Megállapodás aláírásának dátuma
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
4.1. a kérelemben és a mellékletekben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
4.2. Tudomásul veszi, hogy
a) a Kincstárral a kapcsolattartás a 2007. évi XVII. törvény 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
b) az adatok megváltozása esetében a 2007. évi XVII. törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles a Kincstár felé tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – a 2007. évi XVII. törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt jogkövetkezmények a kérelmezőt terhelik;
c) amennyiben az intézkedésekkel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a 2007. évi XVII. törvény 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni, továbbá e nyilatkozat hiányában a kérelme a 2007. évi XVII. törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
5. Csatolt dokumentumok
5.1. A fenntartókkal kötött megállapodások vagy megállapodás-módosítások egy példánya

6. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez


A támogatott termékekre vonatkozó minőségi követelmények

Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet alapján támogatott terméknek az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7-i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet I. mellékletében előírt forgalmazási előírásokban meghatározott vonatkozó követelményeken túl az alábbiaknak kell megfelelni:
1.    A gyümölcs mérete az alábbi, 1. táblázatban meghatározott méretnél nem lehet kisebb:
1. táblázat

A

B

Termék

Minimum méret

1. alma

65 mm

2. körte

60 mm

3. őszibarack

73 mm

4. nektarin

67 mm

5. szilva

28 mm


2.    A zöldség mérete az alábbi, 2. táblázatban meghatározott méretnél nem lehet kisebb:
2. táblázat

A

B

Termék

Minimum méret

1. étkezési paprika

40 mm

2. paradicsom

47 mm


3.    A 100%-os zöldséglé és gyümölcslé típusai az alábbiak:
A Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet 11. melléklet B részének
1.1. pontjának
megfelelő almából, körtéből, barackból és meggyből, és paradicsomból készített gyümölcslé, valamint sárgarépából, céklából és sütőtökből készített zöldséglé.

4.    A szeletelt, darabolt, előcsomagolt friss termékek az alábbi élelmiszer-adalékanyagokat tartalmazhatják:

A

B

C

1.

E 300

aszkorbinsav

quantum satis

quantum satis



2.

E 301

nátrium-aszkorbát

3.

E 302

kalcium-aszkorbát

4.

E 330

citromsav

5.

E 331

nátrium-citrátok

6.

E 332

kálium-citrátok

7.

E 333

kalcium-citrátok

7. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez40


Nyilvántartás a kiosztott termékmennyiségekről

Nyilvántartás a kiosztott termékmennyiségekről

A

B

C

D

E

F

G

1.

A kiosztási hét naptár szerinti sorszáma

Kiosztási napok

Kiosztásban részesülő tanulók évfolyama, osztálya, csoportja

Kiosztási napokon jelenlévő

Átvett termékmennyiség

Leselejtezett termékmennyiség

Kiosztott termékmennyiség

(H, K, Sze, Cs, P)

tanulók számának heti összege

(adag)

(adag)

(adag)

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

8. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez41


A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok felsorolása

1. A kérelmező azonosító adatai.
1.1. A kérelmező ügyfél-azonosítója.
1.2. A benyújtó, képviselő ügyfél-azonosítója.
2. Kapcsolattartási információk (kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, e-mail-címe).
3. A kérelem alapadatai
3.1. A kérelemmel érintett szállítási időszak.
3.2. A megjelölt időszakban kiosztott támogatott termék teljes mennyisége.
3.3. A megjelölt időszakra a kiosztott termékekre, a megvalósított kísérő intézkedésekre, ajándékként kiosztott munkafüzetekre igényelt támogatás összege forintban.
4. Termékek adatai [termékenként a Magyarországról, illetve az Európai Unió más tagállamából származó mennyiségek (adag), termékenként kiosztott összes mennyiség (adag), termékenként kiosztott mennyiségre igényelt támogatás összege forintban, termékenként a megállapodásokban jóváhagyott összes mennyiség (adag) és az arra jutó támogatás összege forintban]
5. Intézmények és fenntartóik adatai (OM azonosító, intézmény fenntartójának Oktatási Hivatal által kiadott fenntartó azonosítója, fenntartó neve és címe, intézmény neve és címe)
6. Számlák adatai [sorszám, teljesítési dátum, bruttó érték, termék megnevezése, termék mennyisége (adag), termék tételek bruttó értéke]
7. Kísérő intézkedések (megvalósítás dátuma, részt vevő tanulók száma, termékek megnevezése, kiosztott munkafüzetek darabszáma)
8. Csatolt dokumentumok (számlák, intézményvezetői igazolások)
9. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
9.1. kijelenti, hogy a kérelemben igényelt támogatásra vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések – különösen az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, az 1370/2013/EU tanácsi rendelet, a 2017/40/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet, valamint a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet – által előírt valamennyi feltételt megismerte, és azoknak megfelel;
9.2. kijelenti, hogy a kérelem alapját képező megállapodás(ok)ban vállalt kötelezettségeit teljesítette;
9.3. kijelenti, hogy a kérelemben és a mellékletekben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek;
9.4. tudomásul veszi, hogy
a) amennyiben az intézkedéssel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Támogatási törvény) 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. Tudomásul veszi, hogy e nyilatkozat hiányában a kérelmét a Kincstár a Támogatási törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja;
b) a Kincstárral a kapcsolattartás a Támogatási törvény 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
c) az adatok megváltozása esetén a Támogatási törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles a Kincstár felé annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – a Támogatási törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt – jogkövetkezmények a kérelmezőt terhelik;
d) a Támogatási törvény 59. § (3) bekezdése alapján a jogosulatlanul igénybe vett támogatás és az egyéb fizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság hajt be.
9.5. hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek.

9. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez42


MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS

amely létrejött egyrészről a     
székhelye:     
adószáma: .................................................... ügyfél-azonosító:     
képviseli:      (a továbbiakban mint szállító),
másrészről a     
székhelye:     
adószáma:     
KIR azonosító: □□□□□□□□
képviseli:      (a továbbiakban mint fenntartó)
között az alulírott helyen és napon az alábbi köznevelési intézmény vagy intézmények vonatkozásában:

1)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
2)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
3)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
4)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
5)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     

    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
6)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
7)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
(…)
(a továbbiakban mint átvevő/átvevők) az alábbi feltételek mellett:

1.    Módosító rendelkezések
    A szállító és a fenntartó az átvevő (átvevők) vonatkozásában 201..... évben megkötött és a Magyar Államkincstár által jóváhagyott, iskolagyümölcs szállítására vonatkozó, több tanítási évre szóló megállapodás (megállapodások) 3., 4., 5. és 6. pontját az alábbiak szerint módosítja:
3.    A teljesítési időszak és a szállítások ütemezése
    A .../... tanítási évben a jelen megállapodás alapján történő szállítások időszaka:
    □ I. időszak: ...-...
    □ II. időszak: ...-...
    □ III. időszak: ...-...
    □ IV. időszak: ...-...
    A teljesítési időszak alatti szállítások száma (szállítási gyakoriság): .............. alkalom/hét.
4.    A szállítás időtartama és a szállítandó termék tanulónkénti heti mennyisége

    Az I. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


    A II. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


    A III. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


    A IV. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 


5.    A termék kiosztásának időpontja:
    □ első tanóra előtt; □ tanórán; □ tanórák közti szünetben;
    □ tízórai szünetben; □ napköziben; □ egyéb: ..................................................
6.    Kísérő intézkedések
    A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 17. § (2) bekezdése szerinti kísérő intézkedések tervezett alkalmainak száma: ... alkalom.
    Munkafüzet kiosztását vállalom/nem vállalom.

2.    Záró rendelkezések
    A jelen megállapodás-módosítást a Felek az alul megjelölt napon írták alá azzal a kikötéssel, hogy a megállapodás-módosítás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba, és a határozatban jóváhagyott termékekre és termékmennyiségekre vonatkozik, valamint a megállapodás teljesítése során az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4., 5., 6., 7., 8., 12. és 13. §-ában foglaltak szerint járnak el.
    Jelen megállapodás-módosítás 2 eredeti példányban készült, amelyből 1 példány a szállítót, 1 példány a fenntartót illeti meg. A fenntartó az átvevő részére másolati példányt ad át.

......................................................, 20....................................................
    ........................................................    ..................................................
    szállító    fenntartó

10. melléklet a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelethez43


Fenntartói nyilatkozat az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programban történő részvételről
fenntartó váltás esetére

Alulírott ......................................................................... mint a(z) .................................................................................... fenntartó (székhelye: ....................................................................., adószáma: ................................................................, Oktatási Hivatal nyilvántartása szerinti fenntartó azonosítója: ...) képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet gyakorolja ............................... (év, hónap, nap) napjától a fenntartói jogokat az ....................... OM azonosítóval rendelkező köznevelési intézmény esetében.

Egyúttal nyilatkozom, hogy a korábbi fenntartó (korábbi fenntartó neve: .................................................................;
székhelye: ...............................................................) és a szállító (név: ........................................................................................, cím: ................................................................................., adószám: ...........................................) között a köznevelési intézménybe járó gyermekek iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programban (a továbbiakban: program) támogatott termékekkel történő ellátása céljából kötött megállapodást/megállapodás-módosítást megismertem, és a programban az idei tanítási év során az intézmény továbbra is a megállapodásban/megállapodás-módosításban megjelöltek szerint részt kíván venni.

Kijelentem, hogy a program végrehajtását szabályozó uniós és nemzeti jogszabályokban leírtakat a megismertem.

Kelt: .......................... (település), ................................... (év, hónap, nap)
..................................................
fenntartó
1

A rendeletet a 18/2019. (V. 10.) AM rendelet 25. §-a hatályon kívül helyezte 2019. május 18. napjával.

2

Az 1. § 2. pontja a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 37. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. alcím címe a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 37. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (2) bekezdése a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § (3) bekezdése a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

7

A 2a. alcímet (2/A. §) a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 2. §-a iktatta be.

8

A 3. § (4) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § (5) bekezdése a 69/2017. (XII. 27.) FM rendelet 24. §-ával megállapított, a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (6)–(7) bekezdését a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 16. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 3. § (8a) bekezdését a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § (9) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 15. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (3) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

14

A 4. § (4) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

15

Az 5. § (4) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

16

A 6. § a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

17

A 7. § (1) bekezdését a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 16. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 8. § (1) bekezdés 2. pontja a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 8. § (1) bekezdés 3. pontja a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

[A 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 37. § c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „kedvezményezettek” szövegrész helyébe a „végső kedvezményezett tanulók” szöveg lép, nem vezethető át.]

21

A 8. § (3) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 8. § (5) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 9. § (1) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 9. § (5) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 13. § (2) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

26

A 13. § (3) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

27

A 15. § (1) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

28

A 16. § (1) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 16. § (2) bekezdés b) pontját a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 16. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 16. § (2a) bekezdését a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 36. §-a iktatta be.

31

A 16. § (3) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 19. § (3) bekezdését a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 16. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 20. § (1a) bekezdését a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be.

34

A 20. § (4) bekezdése a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 24. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 13. §-a iktatta be.

36

A 2. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 3. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

38

A 4. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (3) bekezdésével megállapított, a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 38. §-a szerint módosított szöveg.

39

Az 5. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 7. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 8. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 9. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 10. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelet 14. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére