3007/2017. (II. 2.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2017.02.02.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.V.20.722/2015/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság jogi képviselője, dr. Neuhauser Béla ügyvéd (Neuhauser Ügyvédi Iroda, 1137 Budapest, Újpesti rakpart 5. III/11.) útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Pfv.V.20.722/2015/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt. Az indítványozó állítása szerint a Kúria általa megsemmisíteni kért ítélete sérti az Alaptörvény 28. cikkét, továbbá közvetetten az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, T) cikk (1) bekezdését, M) cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk (1) bekezdését, 1. cikk (2) bekezdés a) pontját, 25. cikk (1) bekezdését, valamint a 26. cikk (1) bekezdését.

[2] 1.1. Az indítványozó, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: felperes) 2005. augusztus 5-én raktározási szerződést kötöttek egymással az indítványozó gabona tárolására alkalmas raktára biztosítására, intervenciós áru tárolására és egyéb, szerződés szerinti szolgáltatások teljesítésére. A felek által kötött szerződés 5.1. e) pontja szerint az indítványozót a rendelkezésre bocsátott, de a felperes által igénybe nem vett tárolási kapacitás után rendelkezésre állási díj illette meg. A felek a szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg azzal, hogy az az aláírásától számított egy éven belül csak rendkívüli felmondási okkal szüntethető meg. A felek megállapodása szerint bármely fél minden év augusztus 31. napjáig jelezhette szándékát a szerződés következő év augusztus 31. napjával történő felmondására. A felperes 2006. augusztus 22. napjával 2007. augusztus 31-ére a szerződést felmondta, az ezt tartalmazó küldeményt a postai szolgáltató előbb 2006. augusztus 24-én, majd 2006. augusztus 31-én kísérelte meg – sikertelenül – kézbesíteni az indítványozó cégnyilvántartás szerint bejegyzett székhelyére. Az indítványozó – alkotmányjogi panasz beadványa szerint – szabadságát töltötte, ezért nem tudta számára kézbesíteni a postai szolgáltató a felperes felmondó nyilatkozatát, így a küldemény indítványozó általi személyes postahelyi átvételére csak 2006. szeptember 1-jén került sor. Az indítványozó – tekintettel arra, hogy állítása szerint a felmondás a szerződésben meghatározott határidőn túl jutott a tudomására – 2007. szeptember 1. és 2008. augusztus 31. napja közötti időtartamra rendelkezésre állási díjat kívánt felszámítani.

[3] 1.2. A felperes 2009. szeptember 25-én fizetési meghagyást terjesztett elő, mellyel szemben az indítványozó ellentmondással élt. A perré alakult ügyben a felperes – többször módosított keresetében – szerződésszegéssel okozott kártérítés címén 10 789 355 forint, továbbá az ezután 2008. január 11. napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 301/A. § (2) bekezdése alapján számított késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az indítványozót. Az indítványozó – többször módosított viszontkeresetében – a kereset elutasítását kérte és a felperes kötelezését 12 046 924 forint, továbbá ezen összegből számított rendelkezésre állási díj, kötbér, tárolási díj, elszámolási különbözet és fertőtlenítés (gázosítás) költsége után járó késedelmi kamat megfizetésére. Az indítványozó követelése ezen túlmenően – visszatartott földalapú támogatás jogcímen – 1 485 404 forintra is kiterjedt. A Fővárosi Törvényszék előtt lefolytatott elsőfokú eljárás a felek részleges pernyertességével zárult. A Fővárosi Törvényszék 2013. június 6-án meghozott, 8.G.42.092/2009/96. számú ítéletében megállapította, hogy a peres felek között létrejött raktározási szerződés – a felmondás átvételének időpontjára tekintettel – 2008. augusztus 31-én szűnt meg, függetlenül a felmondó nyilatkozat indítványozóhoz 2006. augusztus 24-én történő megérkezésétől.

[4] 1.3. A Fővárosi Törvényszék ítéletével szemben a felperes fellebbezéssel élt. A másodfokú bíróságként eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2015. január 13-án meghozott 10.Gf.40.679/2013/6. számú ítéletében a felperesi marasztalás tőkeösszegét leszállította, a viszontkeresetet 7 689 600 forint tekintetében elutasította, az indítványozó által a felperesnek fizetendő perköltséget felemelte, továbbá mellőzte a felperes által az indítványozónak fizetendő perköltséget. Az indítványozó által az állam javára fizetendő viszontkereseti részilleték összegét a Fővárosi Ítélőtábla felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A Fővárosi Ítélőtábla megállapítása szerint a Fővárosi Törvényszék „a tényállást a kereset és a viszontkereset elbírálásához szükséges mértékben feltárta és abból helytálló jogi következtetést levonva hozott a felperesi keresetet részben elutasító ítéletet, továbbá – a 2007. szeptember 1-től 2008. augusztus 31-ig terjedő időszakra eső 7 689 600 forint rendelkezésre állási díj és járulékai iránti követelés kivételével – az alperesi viszontkereset részbeni megalapozottságát illetően is helytálló döntést hozott.” A Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint a Fővárosi Törvényszék a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes 2006. augusztus 22-én kelt felmondó nyilatkozata csupán 2008. augusztus 31-i hatállyal szüntette meg a raktározási szerződést, ezért elismerte az indítványozó jogosultságát a 2007. szeptember 1-jétől 2008. augusztus 31-ig terjedő időtartamra vonatkozó rendelkezésre állási díj felszámítására. A Fővárosi Ítélőtábla osztotta a felperes abbéli álláspontját, hogy az indítványozó mulasztása [tudniillik, hogy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 7. § (1) bekezdése szerinti kötelezettsége megszegésével nem biztosított a cégnyilvántartás szerint bejegyzett székhelyén a postai küldemények átvételére jogosult személyt] nem eshet a felperes terhére, mivel a felperes által 2006. augusztus 23-án – tértivevénnyel – postára adott felmondó nyilatkozatot a postai szolgáltató – igazolhatóan – megkísérelte kézbesíteni az indítványozó számára 2006. augusztus 24-én és 2006. augusztus 31-én. A Fővárosi Ítélőtábla úgy vélte, hogy a felperesi felmondást a Ptk. 214. § alkalmazása körében kialakult, BH 2011.68. számú eseti döntés szerinti bírói gyakorlat alapján határidőben közöltnek kell tekinteni. A Fővárosi Ítélőtábla megállapítása szerint a felek között létrejött raktározási szerződés – annak 8. pontja értelmében – 2007. augusztus 31-i hatállyal megszűnt, így az indítványozó nem tarthat igényt a 2007. szeptember 1-jétől 2008. szeptember 31-ig terjedő időszakra vonatkozó rendelkezésre állási díjra.

[5] 1.4. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével szemben 2015. április 17-én az indítványozó terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését, a 7 689 600 forint rendelkezésre állási díj és járulékai tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint a perköltségre vonatkozó döntés megváltoztatását kérte. Az indítványozó szerint helytelen a másodfokú bíróság Ptk. 214. § (1) bekezdésére vonatkozó jogértelmezése, így tévesen állapította meg a felperes felmondása hatályosulásának időpontját. A Kúria 2016. január 20-án meghozott ítéletében a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta és kötelezte az indítványozót, hogy fizessen meg a felperesnek 200 000 forint felülvizsgálati eljárási költséget és az állam javára 769 000 forint felülvizsgálati illetéket. A Kúria megítélése szerint a Ptk. 214. § (1) bekezdéséből „nem következik, hogy a megérkezés alatt tudomásra jutást, vagy átvételt kellene érteni”, így az alpereshez megérkezett felmondás alkalmas volt a raktározási szerződés 2007. augusztus 31. napjával történő megszüntetésére. A Kúria a felülvizsgálattal támadott jogerős ítéletet nem minősítette jogszabálysértőnek és helytelennek tartotta az indítványozó kézbesítési vélelemre vonatkozó, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 99. § (2) bekezdésére való hivatkozását, tekintettel arra, hogy az adott esetben nem bírósági iratokat kellett kézbesíteni.

[6] 2. Az indítványozó 2016. május 30-án nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, melyben kérte a Kúria Pfv.V.20.722/ 2015/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és az Alaptörvény 24. cikk (3) bekezdés b) pontja, továbbá az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (1) bekezdése szerint történő megsemmisítését tekintettel arra, hogy a jogerős határozat – az indítványozó meglátása szerint – sérti az Alaptörvény 28. cikkét, közvetetten az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, T) cikk (1) bekezdését, M) cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk (1) bekezdését, 1. cikk (2) bekezdés a) pontját, 25. cikk (1) bekezdését, valamint a 26. cikk (1) bekezdését. Az indítványozó úgy vélte, a Kúria contra legem, illetve contra factum fikció létesítésével – jogalkalmazói hatáskörét túllépve – kvázi jogalkotó magatartást tanúsított akkor, amikor a felperes 2006. augusztus 24-én és augusztus 31-én megérkezett felmondó nyilatkozatát – az indítványozó tudomásszerzésétől függetlenül – az indítványozóval közöltnek tekintette. Az indítványozó panasz-beadványában előadta, a Kúria fikció alkalmazásával kapcsolatos hatáskörgyakorlása és a kialakult bírói gyakorlatnak ellentmondó jogalkotásával megsértette az Alaptörvény T) cikkének (1) bekezdését, az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdését, valamint – az Országgyűlés hatáskörét szabályozó – 1. cikk (2) bekezdés a) pontját. Mindezeken túlmenően az indítványozó meglátása szerint sérült az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való joga, a B) cikk (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság elve, az M) cikk (1) bekezdése szerinti vállalkozás szabadságának követelménye, továbbá a bíróságok jogalkalmazói tevékenységére vonatkozó 28. cikk rendelkezése. Az indítványozó szerint a fikció létesítésével a Kúria alkotmányos indok nélkül lépett túl hatáskörén, korlátozva az „indítványozót, hogy magatartását és perbeli érvelését előzetesen megismerhető szabályokhoz tudja igazítani.” Az indítványozó érvelése szerint a bírói jogalkotás alkalmas „a jog nem tudása nem mentesít a jogkövetkezmények alól” megdönthetetlen vélelmének kiüresítésére, lerontva és felülírva a hatályos jogszabályi rendelkezést – jelen esetben a közlésre vonatkozó előírásokat. A beadványában foglaltak alátámasztására az indítványozó hivatkozott a jogszabályok megalkotására vonatkozó, az Alaptörvény T) cikkének (1) bekezdésében rögzített rendelkezésekre, a régi és az új Ptk. távollévők között tett jognyilatkozat címzetthez való megérkezése hatályosulásának kérdéséhez fűzött miniszteri indokolásra, a postáról szóló 2003. évi CI. törvény és a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet kézbesítésre vonatkozó előírásaira. Az indítványozó panasz beadványában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kúriai döntés hátrányosan befolyásolhatja a kézbesítéssel beálló jogerő számítását, hiszen az – az ítélet értelmében – nem a címzett általi átvétellel, hanem a kézbesítés megkísérlésével venné kezdetét.

[7] 2.1. Az indítványozót – a kellő alapjogi érvelést nélkülöző beadványa miatt – az Alkotmánybíróság főtitkára 2016. június 15-én kelt levelével hiánypótlásra szólította fel, melynek eredményeként az indítványozó 2016. július 19-én írt indítvány-kiegészítését 2016. július 20-án postára adta. Az indítványozó panasz-beadványa kiegészítéseként – ismételten a Kúria általi contra legem, illetve contra factum fikció létesítésével kapcsolatosan – támadta az eredeti beadványban felsoroltakon túl az Alaptörvény teljes XXVIII. cikkét, XXV. cikk (1) bekezdését és XXVI. cikk (1) bekezdését. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában őt ért alapjogsérelem kifejtéseként előadta, a tisztességesség a részrehajlás-mentes ítélkezés és a felek fegyveregyenlőségén túl megköveteli, hogy a bíróságok a „jogvitát képező jogviszonyt szabályozó normatív rendelkezéseket azok valós tartalma alapján értelmezzék, jelentésüket ne ferdítsék el, eltérő normatartalmat ne tulajdonítsanak neki.” Az indítványozó szerint a jogszabályok előzetes megismerhetősége és az alkalmazásukra való felkészülés, a kiszámíthatóság teremti meg az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésében biztosított vállalkozás szabadságát. Az indítványozó panasz beadványa kiegészítéseként továbbra is fenntartotta a korábbi álláspontját, úgy vélte, az általa támadott ítélet kapcsán olyan „alaptörvényi hatáskörön túlterjeszkedő bírósági jogalkalmazás merült fel, amely más szervek alkotmányos hatáskörét sértette,” és ezzel sérült az indítványozó Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való joga.

[8] 2.2. Az Alkotmánybíróság eljárása során megvizsgálja, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az előterjesztésére irányadó, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvényben (a továbbiakban: Abtv.) foglalt tartalmi és formai követelményeknek. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerint, tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A befogadásról dönteni jogosult tanács – az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján – mérlegelési jogkörében vizsgálja a befogadhatóság törvény által meghatározott tartalmi feltételeit.

[9] 2.3. Az Abtv. 27. §-a szerint az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés Alaptörvényben biztosított jogát sérti és jogorvoslati lehetőségeit kimerítette vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben érintett, alperesként vett részt a bírósági eljárásban, az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést egyértelműen megjelölte [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont], és kifejezetten kérte a sérelmesnek tartott ítélet megsemmisítését [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont]. Az indítványozó beadványában megjelölte az Alkotmánybíróság indítvány elbírálását lehetővé tévő hatáskörét megállapító alaptörvényi, illetve törvényi rendelkezést [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont], panasza továbbá az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint határidőben benyújtottnak minősül, ugyanis a Kúria támadott ítéletét 2016. március 31-én vette át, míg alkotmányjogi panaszát a benyújtására nyitva álló határidő utolsó napján, 2016. május 30-án adta postára. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, eleget téve ezzel az Abtv. 27. § b) pontjában az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott feltételnek.

[10] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában és annak kiegészítésében több alaptörvényi rendelkezés sérelmét [28. cikk, közvetetten B) cikk (1) bekezdés, T) cikk (1) bekezdés, M) cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés, majd az indítvány-kiegészítésben a teljes XXVIII. cikk, 1. cikk (2) bekezdés a) pontja, 25. cikk (1) bekezdés, 26. cikk (1) bekezdés, XXV. cikk (1) bekezdés, XXVI. cikk (1) bekezdés] állította. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, az Alaptörvény XXV. és XXVI. cikke nem rendelkezik (1) bekezdéssel, így – a tartalmi összefüggés okán – úgy tekintette, hogy az indítványozó a 25. cikk (1) bekezdése és a 26. cikk (1) bekezdése megsértésére utalt. Ezen túlmenően az indítványozó eredeti panaszában az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése, mint a tisztességes eljáráshoz való joga megsértését állította, a tisztességes eljárást azonban az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szabályozza, ezért az Alkotmánybíróság ezen alaptörvényi rendelkezés vonatkozásában vizsgálta az indítványozó beadványát. A jogállamiságot kimondó, Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére – tekintettel arra, hogy nem minősül Alaptörvényben biztosított jognak – alkotmányjogi panasz csak egyedi esetekben alapítható. Ilyen kivételnek számít az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára tekintettel benyújtott indítvány, az Alkotmánybíróság általi érdemi vizsgálatra ugyanis csupán ilyen panaszok esetében kerülhet sor {3115/2016. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [30]; 3153/2016. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [30]}. Jelen indítvány vonatkozásában – a rendelkezésre álló iratok alapján – nem merült fel sem a visszaható hatályú jogalkotás, sem a felkészülési idő hiányának problémája. A nem Alaptörvényben biztosított jog sérelmét állító, hanem valamely államcél vagy egyéb alaptörvényi rendelkezés megsértésének [28. cikk, T) cikk (1) bekezdés, M) cikk (1) bekezdés, 1. cikk (2) bekezdés a) pontja, 25. cikk (1) bekezdés, 26. cikk (1) bekezdés] megállapítására irányuló indítványi elemek alkotmányjogi panasz keretében nem bírálhatók el, ahogyan ezt az Alkotmánybíróság – többek között – a 3121/2015. (VII. 9.) AB határozatában már korábban kimondta (Indokolás [89]). A felsorolt rendelkezésekre kiterjedő érdemi vizsgálatot az Alkotmánybíróság nem folytatott, így ezek vonatkozásában az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.

[11] 3.1. Az Alkotmánybíróság által lefolytatott vizsgálat – az Abtv. 52. § (2) bekezdése szerint – a megjelölt alkotmányossági kérelemre korlátozódik. Az indítványozó panasz-beadványa kiegészítéseként hivatkozott az Alaptörvény XXVIII. cikkének sérelmére, hiánypótlása 2. oldalán azonban ismételten a 28. cikknek megfelelő tartalmú észrevételeket tett. Figyelemmel arra, hogy a XXVIII. cikk (2)–(7) bekezdései tekintetében az indítványozó nem adta magyarázatát az alapjogsérelemnek (jelen ügyben az ártatlanság vélelme nem is lenne értelmezhető), az Alkotmánybíróság kizárólag az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog vonatkozásában döntött az indítvány befogadhatóságáról.

[12] 3.2. A tisztességes eljárás kritériumai az Alkotmánybíróság számos döntésében megjelennek. A testület 3025/2016. (II. 23.) AB határozatában foglaltak szerint „egy eljárás tisztességességét mindig esetről esetre lehet csak megítélni” (Indokolás [19]), azonban léteznek olyan követelmények, melyek zsinórmértékül szolgálnak a fair eljárássá minősüléshez. Ilyen kritériumok a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságosságának biztosítása, a tárgyalás nyilvánossága, a bíróság döntésének nyilvános kihirdetése, a törvény által létrehozott bíróság független és pártatlan eljárása, a perek észszerű időn belüli befejezése {3025/2016. (II. 23.) AB határozat, Indokolás [19]}, valamint a fegyverek egyenlőségének elve, melyet az Alkotmánybíróság mind a büntető, mind a polgári ügyekben elismer {34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [174]}. Az indítványozó állítása szerint a tisztességes eljáráshoz való joga azért sérült, mert a Kúria a felülvizsgálat során hatáskörét túllépve, kvázi jogalkotóként úgy ítélte meg, a felperes felmondó nyilatkozata a kézbesítés megkísérlésével határidőben megérkezett az indítványozóhoz. A régi Ptk. – alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy idején hatályos – 214. § (1) bekezdése szerint: „[a] szerződési nyilatkozat, ha azt szóban vagy szóbeli üzenettel tették, a másik fél tudomásszerzésével válik hatályossá; az írásban vagy távirati úton közölt nyilatkozat hatályosságához pedig az szükséges, hogy az a másik félhez megérkezzék.” A Ctv. 7. §-ához fűzött indokolás szerint: „[a] forgalom biztonsága megköveteli, hogy a cég a székhelyén (telephelyén) elérhető legyen.” A Kúria 3/2016. számú polgári elvi határozatában kimondta, elvárható a gazdasági társaságoktól az olyan munkarend, munkaszervezet működtetése, mely lehetővé teszi a társaság székhelyére érkező, az üzleti életben szokásos postai küldemények lehető legrövidebb időn belül történő átvételét. A hivatkozott elvi határozatában a legfőbb bírói fórum korábbi döntését (BH 2011.68.) megerősítve kinyilvánította, „ha a postai úton továbbított küldeményt illetően megállapítható, hogy az az érdekelt tudomására jutására alkalmas volt, de az azért nem került megismerésre, mert a kézbesítést az érdekelt fél megakadályozta, úgy a felmondó nyilatkozat akkor is közöltnek tekinthető, ha az érdekelt félnek azért nem jutott a tudomására, mert az azt tartalmazó irat átvétele az ő hibájából hiúsult meg, vagy következett be később [14]. Ugyanezen határozatában a Kúria kimondta, „[a] cég működése során elvárható, hogy a székhelyén a hatóságok, üzletfelek számára elérhető legyen, gondoskodjon a székhelyére érkező küldemények átvételére jogosult személy jelenlétéről.” [16] Jelen ügyben egyértelműen – és az indítványozó által sem vitatottan – az indítványozó hibájából maradt el a felmondó nyilatkozat határidőben való kézbesítése.

[13] 3.3. Az indítványozó panaszbeadványa és annak kiegészítése sem tartalmaz megfelelő alapjogi érvelést arra nézve, miként sérült az indítványozó tisztességes eljáráshoz fűződő joga a támadott ítélet kapcsán, így nem felel meg az indítvánnyal kapcsolatban elvárható, az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja szerinti határozott kérelem követelményének. Az Alkotmánybíróság rendelkezésére álló iratok szerint az indítványozó kizárólag a Kúria jogértelmezését kifogásolta, de ezen túlmenően egyéb, a tisztességes eljárással kapcsolatos sérelmet nem állított. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, a régi Ptk. érintett rendelkezésével kapcsolatos jogértelmezés elvégzése nem tartozik a hatáskörébe. A Kúria által a panasszal támadott ügyben tett jogértelmezés nem haladja meg a jogalkalmazók megengedett értelmezési kompetenciáját és az alkotmányosan is elfogadott rendszerképző jogértelmezés határait {3074/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [72]; 3106/2013. (V. 17.) AB határozat, Indokolás [11]}. Az Alkotmánybíróság nem tölthet be negyedfokú bírósági szerepkört {3195/2015. (X. 14.) AB határozat, Indokolás [18]; 3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]} és több korábbi döntésében hangsúlyozta, kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálhatja a bírói döntéseket, ezért az alkotmányjogi panasz „[n]em tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal már nem támadható bírósági határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének” {3195/2015. (X. 14.) AB határozat, Indokolás [18]}.

[14] 4. A fentiek szerint jelen ügyben nem merült fel sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, ezért az alkotmányjogi panasz nem felel meg a befogadhatóság Abtv. 29. §-a szerinti törvényi feltételeinek, és azt az Alkotmánybíróság Ügyrendje 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján – figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére – visszautasítja.

Budapest, 2017. január 24.

Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető,
előadó alkotmánybíró

	Dr. Balsai István s. k.,		Dr. Czine Ágnes s. k.,		Dr. Horváth Attila s. k.,
		alkotmánybíró		alkotmánybíró		alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1111/2016.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek