• Tartalom

37/2017. (XI. 6.) NGM rendelet

37/2017. (XI. 6.) NGM rendelet

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenységével összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról1

2017.11.07.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 182. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 2. alcím tekintetében az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény és módosításai kihirdetéséről szóló 2013. évi XLII. törvény 36. § (5) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszterrel egyetértésben –,

a 3. alcím tekintetében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 260. § (1) bekezdés c) és e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím és a 2. melléklet tekintetében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 78. § (1a) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 21. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

az 5. alcím tekintetében az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 119. § (1) bekezdés 1., 5., 6. és 16. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 6. alcím tekintetében az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 119. § (1) bekezdés 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 7. alcím tekintetében az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 119. § (1) bekezdés 26. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem benyújtásának, nyilvántartásának, az éves jelentéstételi kötelezettségnek, a díj kezelésének, nyilvántartásának módjáról és feltételeiről, továbbá az eljárás részletes szabályairól szóló 38/2006. (XII. 25.) PM rendelet módosítása

1. § A szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem benyújtásának, nyilvántartásának, az éves jelentéstételi kötelezettségnek, a díj kezelésének, nyilvántartásának módjáról és feltételeiről, továbbá az eljárás részletes szabályairól szóló 38/2006. (XII. 25.) PM rendelet (a továbbiakban: R1.)

a) 1. § (1) bekezdésében az „a Kiemelt Adó- és Vámigazgatósághoz 3 példányban adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő vagy ügyvéd ellenjegyzésével” szövegrész helyébe az „a Központi Irányításhoz” szöveg,

b) 1. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében az „az Art. 132/A–132/B. §-ai” szövegrész helyébe az „az Art. 132/B. és 132/C. §-a” szöveg,

c) 2. § (1) bekezdésében a „Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság” szövegrész helyébe a „Központi Irányítás” szöveg,

d) 2. § (2) bekezdésében a „Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság” szövegrészek helyébe a „Központi Irányítás” szöveg, az „Amennyiben az az állami adóhatóság” szövegrész helyébe az „Amennyiben az állami adóhatóság” szöveg,

e) 8. § (1) bekezdésében az „Art. 132/B. §-ának” szövegrész helyébe az „Art. 132/C. §” szöveg

lép.

2. § Hatályát veszti az R1.

d) Melléklet 10. pont d) és f) alpontja,

e) Melléklet 16. pontjában az „(ellenjegyzését)” szövegrész.

2. Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény végrehajtásáról szóló 39/2013. (IX. 24.) NGM rendelet módosítása

3. § Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény végrehajtásáról szóló 39/2013. (IX. 24.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdésében a „60 000 EUR” szövegrész helyébe a „100 000 EUR” szöveg lép.

3. A pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet módosítása

4. § A pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 78/C. §-ában a „2017. december 31-éig” szövegrész helyébe a „2018. december 31-éig” szöveg lép.

4. A nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 12/2015. (IV. 10.) NGM rendelet módosítása

5. § A nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 12/2015. (IV. 10.) NGM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

5. Az uniós vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 11/2016. (IV. 29.) NGM rendelet módosítása

6. § Az uniós vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 11/2016. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: R3.) 8. §-a a következő (17) bekezdéssel egészül ki:

„(17) Árunak a megsemmisítés helyszínére a vámhatóság tulajdonát képező gépjárművel történő szállításával kapcsolatban felmerült tényleges költségelemeket és a költség számításának módját a NAV vezetője tájékoztatásban teszi közzé.”

7. § (1) Az R3. 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A vámhatóság által raktározott áruk esetében a raktározásért fizetendő díj megkezdett 10 kg-onként és naponként 200 forint. Raktárdíjat csak akkor kell felszámítani, ha annak számított értéke meghaladja a 2000 forintot.”

(2) Az R3. 9. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a 9. § (2) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

(Mentesek a raktárdíj fizetési kötelezettsége alól a kizárólag a vámhatóság által üzemeltetett raktárban raktározott alábbi áruk:)

g) az eljáró vámszerv rendelkezése alapján értékesített vagy megsemmisített áruk az értékesítés vagy a megsemmisítés elrendelésének a napjától,
h) a diplomáciai és konzuli képviseletek, a nemzetközi szervezetek, továbbá ezek személyzetének tagjai és családtagjai használatára érkező, illetve az általuk külföldi rendeltetéssel feladott áruk a beraktározás napjától számított ötödik napig.”

8. § Az R3. 3. melléklet „Kitöltési útmutató a Módosító lap alkalmazásához” alcím 2. pontjában az „azon vámhivatalhoz, amelyhez a módosítással érintett árunyilatkozatot benyújtották” szövegrész helybe az „a kérelem elbírálására illetékes vámszervhez” szöveg lép.

9. § Hatályát veszti az R3.

aa) (2) bekezdésében a „fax útján,” szövegrész,

ab) (4) bekezdésében a „fax, illetve” szövegrész,

ac) (5) bekezdésében a „faxon,” szövegrész,

6. A vámmentes vámeljárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló
12/2016. (IV. 29.) NGM rendelet módosítása

10. § A vámmentes vámeljárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 12/2016. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: R4.) 3. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Vissza kell vonni a vámmentes vámeljárásra jogosító engedélyt, ha)

a) a kérelmező az engedély kiadásától számítva két éven belül az engedélyben megadott jogcímen nem kezdeményez vámmentes vámkezelést,”

11. § Hatályát veszti az R4. 2. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában az „és 45. cikkében” szövegrész.

7. A vámjogi szakértői hatósági képzésről és hatósági vizsgáról szóló 40/2016. (XI. 17.) NGM rendelet módosítása

12. § (1) A vámjogi szakértői hatósági képzésről és hatósági vizsgáról szóló 40/2016. (XI. 17.) NGM rendelet (a továbbiakban: R5.) 1. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(2) Az R5. 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

8. Záró rendelkezés

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 37/2017. (XI. 6.) NGM rendelethez


1. Az R2. 1. melléklet C) rész 5. pont 5.17. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál)
„5.17. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága azon főosztályainak vezetői, foglalkoztatottjai, továbbá azon kijelölt megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatóságokon eljáró ügyfélszolgálati foglalkoztatottak, akik munkaköri leírásuk alapján a Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság különös hatáskörébe tartozó egyes adózók ügyeit intézik,”

2. melléklet a 37/2017. (XI. 6.) NGM rendelethez


A vámjogi szakértői hatósági vizsga követelményei

1. Vizsgatárgykör: vámpolitika, nemzetközi szerződések és vámszakmai vetületeik
1.1. Gazdaságpolitika, külgazdasági kapcsolatok, kereskedelempolitika, vámpolitika
1.2. Multilaterális kereskedelmi rendszer, két- és többoldalú kereskedelmi megállapodások és vámjogi vetületük
1.3 Kereskedelem- és vámpolitika az Európai Unióban
1.4 A vámok funkciói
1.5. A vámunió fogalma, működésének bemutatása
1.6. Kereskedelmi szerződések rendszere és vámjogi vetületeik
1.7. Származás
1.7.1. Preferenciális – nem preferenciális származás megkülönböztetése, minősítési feltételek
1.7.2. Származás igazolása
1.8. Kereskedelmi Vámtarifa felépítése, funkciója
1.8.1. Az áruk tarifális besorolása
1.8.2. Áruosztályozás és áruismeret kapcsolata
1.8.3. HR Nómenklatúra és a Kombinált Nómenklatúra kapcsolata
1.8.4. Kombinált Nómenklatúra szerkezeti felépítése
1.8.5. Kombinált Nómenklatúra funkciója és jellemzője
1.8.6. Vámtarifa Magyarázat és Áruosztályozási rendelkezések feladata és szerepe az áruosztályozása keretében
1.8.7. Kombinált Nómenklatúra alkalmazásának általános szabályai
1.9. Tarifális vámkedvezmények
1.9.1. Tarifális vámkedvezmények köre
1.9.2. Tarifális vámkedvezmények igénybevételének szabályai és lehetőségei
1.10. Kötelező felvilágosítások vámjogi alkalmazása

2. Vizsgatárgykör: vámok és egyéb terhek
2.1. Vámfizetés
2.1.1. Vámérték, vámtétel, vám
2.1.2. Vámmentesség
2.1.3. Behozatali vámtartozás keletkezése
2.1.4. Kiviteli vámtartozás keletkezése
2.1.5. Vámösszegek könyvelésbe vétele, közlése
2.1.6. Biztosíték a lehetséges vagy meglévő vámtartozásra
2.1.7. Vámösszegek megfizetése (normál vagy halasztott vámfizetés)
2.1.8. Vámösszegek visszafizetése és elengedése
2.1.9. A vámtartozás megszűnése
2.2. A vámokkal egy eljárásban megállapított egyéb terhek
2.2.1. Vámmal együtt fizetendő egyéb adók és díjak
2.2.2. Adójogi és vámjogi szabad forgalomba bocsátás kapcsolata
2.3. Elévülési szabályok a vámjogban

3. Vizsgatárgykör: vámeljárási szabályok
3.1. Vámjogi képviselet, nyilatkozattevő, vámadós
3.1.1. Szervezeti képviselettől való elhatárolás
3.1.2. Megbízási szerződés alaki és tartalmi elemei
3.1.3. Vámjogi képviselő kötelezettségei és jogai a vámeljárásban
3.1.4. Nyilatkozattevő – vámadós
3.2. Engedélyezett gazdálkodó
3.3. Vámellenőrzés az alapeljárásban és az áruátengedést követően az UVK rendszerében
3.3.1. Ügyféli információs kötelezettségek, árunyilatkozatok
3.3.2. Kockázatelemzés, ellenőrzésre kiválasztás, ellenőrzési szempontok
3.3.3. A vámellenőrzés végrehajtásának folyamata, ügyféli és vámhatósági jogok és kötelezettségek
3.3.4. A jegyzőkönyv alaki és tartalmi elemei
3.4. Vámjogi jogkövetkezmények és szankciók
3.5. Hatósági eljárás, meghallgatáshoz való jog és jogorvoslati lehetőségek
3.6. Az Unió területére beszállított áruk (belépés, vám elé állítás, átmeneti megőrzés, áruvizsgálat)
3.7. Az áruk vámeljárás alá vonása
3.7.1. A normál és egyszerűsített vám-árunyilatkozatok szabályai
3.7.2. Központi vámkezelés
3.7.3. Önértékelés
3.8. Szabad forgalomba bocsátás szabályai és jogkövetkezményei
3.9. Különleges eljárások
3.9.1. Árutovábbítás
3.9.2. Tárolás (vámszabadterület, vámraktározás)
3.9.3. Különleges felhasználás
3.9.4. Feldolgozás
3.10. Az Unió területéről kivitt áruk
3.11. Árukról történő rendelkezés (megsemmisítés, felajánlás)

4. Vizsgatárgykör: váminformatikai rendszerek
4.1. Hatósági rendszerek elméleti bemutatása, feladatkörök és működési mechanizmus általános ismertetése
4.1.1. GTR+, EORI, VPID
4.1.2. CDPS
4.1.3. NCTS és ARUREG
4.1.4. Biztosítékkezelési rendszer (EBIR, GMS)
4.2. Ügyféli oldalról nyitott váminformatikai rendszerek bemutatása, feladatkörök és működési mechanizmus általános ismertetése
4.2.1. TARIC
4.2.2. ICS
4.2.3. ECS
4.2.4. AIS
4.2.5. AES
4.3. Informatikai fejlesztések az Uniós Vámkódex munkaprogramjának létrehozásáról szóló 2014/255/EU számú bizottsági határozat alapján
4.4. EKAER feladatkörök és működési mechanizmus általános ismertetése

5. Vizsgatárgykör: vámjog és adójog viszonya
5.1. Termékimportot terhelő áfa fizetési kötelezettség fogalma és szabályai
5.1.1. A termékimport fogalma, a termékimport teljesítési helye és ideje
5.1.2. A termékimportot terhelő áfa alapjának megállapítása, a fuvarköltség és az áfaadóalap kapcsolata
5.1.3. Háromszögügyletek adó- és vámjogi vetületei
5.1.4. Áfa alóli mentesség termék importja esetében
5.1.5. Adólevonási jog termék importja esetében
5.1.6. Áfafizetésre kötelezett termék importja esetében
5.1.7. Számlázási szabályok vámjogi vetülete
5.1.8. A termékimportot terhelő áfa megfizetése, visszaigénylés
5.1.9. Az önadózói engedély és a vámjogi önértékelés összefüggései
5.2. Jövedéki adózás és a vámjog kapcsolata
5.2.1. A vámjog és a jövedéki jog viszonya (tárgyi hatály)
5.2.2. Jövedéki termékek külkereskedelme (szállítás, import-export, raktározás)
5.2.3. Jövedéki és vámbiztosíték elhatárolása
5.3. Környezetvédelmi termékdíjfizetés termékdíjköteles termék importja esetén
5.4. Az adóeljárásjog és a vámeljárásjog viszonya
5.4.1. Az adózás rendjéről szóló törvény és a vámjogszabályok viszonya
5.4.2. A felügyeleti intézkedés adóeljárási szabályai
5.4.3. Adójogi méltányossági szabályok és fizetési könnyítések vámjogi alkalmazása
5.4.4. Az adóbírság és mulasztási bírság, valamint a vámigazgatási bírság szabályozásának összehasonlítása
5.5. Transzferár alkalmazásának kapcsolata a társasági adózás és a vámjog területén

6. Vizsgatárgykör: vámjog és logisztika
6.1. Az egyes logisztikai feladatokhoz igazodó optimális vám- és adójogi megoldási lehetőségek alkalmazása
6.2. Vámtudatos beszerzésbonyolítás, azaz a szabadkereskedelmi megállapodások szerepe a gazdálkodók beszerzési stratégiájában
6.3. Az INCOTERMS fuvarparitások és a vámérték kapcsolata
6.4. A vámeljárások érvényre juttatása az ellátásilánc-menedzsmentben. Legális lehetőségek a vámok és egyéb adók csökkentésére
6.5. A központosított vámkezelés gyakorlati jelentősége a vámlogisztikai költségek optimalizálásában
6.6. Az ellátási lánc biztonsága, nemzetközi kitekintéssel (AEO, ISO, TAPA, meghatalmazott ügynök, ismert szállító)
6.7. Áruszállítás nemzetközi rendszerei (Tranzitegyezmény, TIR Egyezmény)
6.8. A fuvarozó vámeljárással kapcsolatos kötelezettségei

7. Vizsgatárgykör: tiltó és korlátozó rendelkezések, valamint a szellemi tulajdonjogvédelmi intézkedések a vámeljárások során
7.1. A tiltó és korlátozó rendelkezések fogalma, szerepe, jellemzői
7.1.1. Haditechnikai termékek
7.1.2. Kettős felhasználású termékek
7.1.3. Polgári felhasználású lőfegyverek, lőszerek, robbanóanyagok
7.1.4. Kábítószer-prekurzorok, kábítószerek, pszichotróp és új pszichoaktív anyagok
7.1.5. Veszélyes anyagok és készítmények, termésnövelő anyagok és növényvédő szerek, műtrágyák
7.1.6. Állat- és növényegészségügyi ellenőrzésköteles termékek, veszélyeztetett állat- és növényfajok
7.2. Termékbiztonság és -megfelelőség jelentősége
7.2.1. Termékbiztonsághoz és megfelelőséghez kapcsolódó intézkedések módszertana (irányelv speciális rész)
7.2.2. Eljárások a piacfelügyeleti hatóságok válaszainak tükrében
7.3. Szellemi tulajdonjogok védelme, jelentősége
7.3.1. Szellemi tulajdonjogok formái
7.3.2. Szellemi tulajdonjogot sértő árukkal szembeni vámhatósági intézkedések a vámeljárás során
7.4. A kulturális javak forgalmára vonatkozó rendelkezések
7.5. Biztonsági papírok forgalmának ellenőrzése pontokkal”

3. melléklet a 37/2017. (XI. 6.) NGM rendelethez


Tanúsítvány a vámjogi szakértői hatósági vizsgáról

Tanúsítvány azonosítószáma:     
A vizsgázó neve:     
születési neve:     
születési helye, ideje:    
anyja neve:    

Jelen tanúsítvány igazolja, hogy a vizsgázó a vámjogi szakértői hatósági vizsga
írásbeli részét ......................................................................... minősítéssel,
szóbeli részét ......................................................................... minősítéssel
sikeresen letette.

Budapest, 20.........................................................................

P. H.
.................................................................
aláírás


Certification of customs expert official exam

Identification number:    
Name of the person taking the exam:    
Birth name:    
Place and date of birth:    
Mother’s name:    

We hereby certify that .............................................................................. (name of the person taking the exam) has successfully passed the customs expert official exam.
Mark of the written part: .................................................................
Mark of the oral part: ........................................................................

Date:
........................................................................
Stamp and signature
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. november 8. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére