• Tartalom

39/2018. (VI. 29.) ORFK utasítás

39/2018. (VI. 29.) ORFK utasítás

az Iratkezelési Szabályzatról szóló 40/2017. (XII. 29.) ORFK utasítás módosításáról1

2018.07.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában és a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet, az elektronikus formában tárolt iratok közlevéltári átvételének eljárásrendjéről és műszaki követelményeiről szóló 34/2016. (XI. 30.) EMMI rendelet, valamint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint a végrehajtására kiadott, az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével, a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter és a Magyar Nemzeti Levéltár egyetértésével az Iratkezelési Szabályzatról szóló 40/2017. (XII. 29.) ORFK utasítás módosítására kiadom az alábbi utasítást:

1. Az Iratkezelési Szabályzatról szóló 40/2017. (XII. 29.) ORFK utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 4. pontja a következő 4.81. alponttal egészül ki:
(A szabályzat alkalmazásában:)
„4.81. tárgykör: az irat besorolását segítő irattípus jellemző, amelyet az elektronikus rendszerben kódszámmal azonosítunk.”

2. Az Utasítás 57. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„57. A hiteles másolatkészítési eljárási rendet úgy kell kialakítani, hogy a másolatkészítés folyamata garantálja a másolat teljes képi és tartalmi megfelelését.”

3. Az Utasítás 93. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„93. Az ügyintézők:
a) a beérkezett ügyfélbeadványok ügyintézésekor – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – ellenőrzik az ügyfél elektronikus ügyintézési rendelkezéseit a kapcsolattartás formája, a kapcsolattartás módja, a képviseleti jog (meghatalmazás) vonatkozásában;
b) elkészítik a fogalmazványt;
c) végzik az elektronikus levélcímre érkezett küldemények érkeztetését, postabontását, előzménykutatását, szignálásra ajánlását;
d) végzik a másolatkészítési szabályzat szerinti saját készítésű papíralapú irat digitalizálását vagy hitelesítését, és – amennyiben szükséges – az alszámhoz történő rögzítését;
e) értesítik az ügyfelet a beadványa mellékeltének értelmezhetetlenségéről;
f) javaslatot tesznek a tárgykörre és az irattári tételszámra;
g) rögzítik a vezetői tájékoztatáshoz, valamint az expediáláshoz és az iratkezeléshez szükséges adatokat;
h) javaslatot tesznek az alszám tárgykörre.”

4. Az Utasítás 150. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az irat előszignálására/szignálására jogosult vezető:)
a) kijelöli az ügyintézőt (szervezeti elemet és/vagy személyt), meghatározza, hogy az iratot melyik iktatókönyvbe kell iktatni, közli az elintézéssel kapcsolatos utasításait (így különösen elvégzendő feladat, határidő, sürgősségi fok), meghatározza az irat tárgyát, az irattári tételszámot és tárgykört, valamint az előadó íven a szignálást keltezéssel, aláírással hitelesíti;”

5. Az Utasítás 202. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A kiadmányozott iratot:)
a) az elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett, az EKÜR-höz nem csatlakozott, valamint elektronikus kapcsolattartásra kötelezett, de arra nem képes címzett, továbbá azon ügyfél esetében, aki ügyfélkapuval nem rendelkezik, vagy rendelkezik ügyfélkapuval, de a rendelkezési nyilvántartás szerint nem vállalta az elektronikus kapcsolattartást Posta SZEÜSZ küldési móddal;”
(kell továbbítani.)

6. Az Utasítás XIV. fejezete a következő 41/A. alcímmel egészül ki:
„41/A. Az ügyészség engedélyével kérhető adatszolgáltatással beszerzett adatok megsemmisítésének eltérő szabályai
304/A. Az ügyészség engedélyével kérhető adatszolgáltatás során, amennyiben az ügyészségi engedély beszerzése az adatkéréssel elérni kívánt cél elérését veszélyeztetné, ezért az engedély megkérésére utólag került sor, de az ügyészség az adatkérést utólag nem engedélyezi, a már beszerzett adatok megsemmisítését az ezen alcímben meghatározott eltérésekkel kell végrehajtani.
304/B. Ha az ügyészség utólag nem engedélyezi az adatkérést, az ügyintéző az elektronikus rendszerből haladéktalanul törli a beszerzett adatokat, ezzel egyidejűleg a törlés körülményeit az elektronikus rendszer által biztosított űrlapon felvezeti, amelyen megadja a törlés okát. Az elektronikus rendszer időbélyegzővel rögzíti a törlés időpontját, valamint automatikusan rögzíti a törlést végző felhasználó adatait.
304/C. Amennyiben az ügyirat az adatszolgáltató által küldött papíralapú ügyiratot tartalmaz, a digitális törléssel párhuzamosan gondoskodni kell a papíralapú iratok megsemmisítéséről a 11. melléklet szerinti megsemmisítési jegyzőkönyv felhasználásával, amelyet a törléssel érintett alszámhoz kell fűzni.”

7. Az Utasítás 334. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„334. A régi bélyegzőt az új bélyegző megérkezése után nyolc munkanapon belül, jegyzőkönyv egyidejű felvételével selejtezni kell olyan módon, hogy eredeti alakja visszaállíthatatlan legyen. A megsemmisítésről készített jegyzőkönyv egy példányát – a szerv vezetőjén keresztül – a központi nyilvántartást vezető Készenléti Rendőrség kijelölt szervezeti elemének kell megküldeni. Ez az eljárás irányadó a szerv megszűnése esetére is.”

8. Az Utasítás 50. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„50. A bűnügyi iratok kezelésére vonatkozó külön rendelkezések
370. A bűnügyi iratok kezelése során az ügykezelés általános szabályait jelen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
371. Bűnügyi irat a büntetőeljárásban az előkészítő eljárás és a nyomozás, valamint a vagyon-visszaszerzési eljárás során keletkezett irat, a rendkívüli halálesetek vizsgálatára folytatott hatósági eljárás iratai, valamint a kábítószer elkobzására irányuló intézkedések iratai (a továbbiakban együtt: bűnügyi irat). A bűnügyi iratot a más jellegű iratoktól elkülönítve kell kezelni.
372. A bűnügyi iraton – amennyiben tartalma alapján az indokolt – alkalmazni kell az „Előállított!”, „Őrizetes!”, „Letartóztatott!”, „Bűnügyi felügyelet alatt álló terhelt!” vagy „Bűnjeles!” kezelési jelzéseket. A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekre vonatkozó jelölések alkalmazása esetén a beérkezés után az iratot soron kívül a szignálásra jogosult vezetőnek kell szignálásra felajánlani.
373. Az általános szabályokban meghatározottakon kívül bűnügyi irat papíralapú szignálása során az iraton és a feladatmezőben, elektronikus irat szignálása során a feladatmezőben fel kell tüntetni a bűncselekmény megnevezését a törvényhelyre történő utalással vagy bűncselekmény hiányában az esemény megnevezését (így különösen halálos üzemi baleset).
374. Az általános szabályokban meghatározottakon kívül a vagyonelvonásra irányuló eljárási irat papíralapú szignálása során az iraton és a feladatmezőben, elektronikus irat szignálása során a feladatmezőben fel kell tüntetni az alapbűncselekmény megnevezését a törvényhelyre történő utalással, az alapeljárást folytató nyomozó hatóság megnevezését, az alapügy bűnügyi, valamint ügyészi számát, továbbá
a) előkészítő eljárás esetén a bűncselekmény megnevezését, amellyel kapcsolatban lefolytatásra került;
b) jogerős ítéletet követő eljárás esetén – ideértve azt az esetet, amikor büntetés kiszabására azt kizáró ok miatt nem került sor, azonban a vagyonelkobzás elrendelésre került – a bűncselekmény megnevezését, amely vonatkozásában a döntés megszületett, az ítéletet meghozó bírói szervet, a bírósági eljárás számát;
c) bírósági eljárással párhuzamos eljárás esetén az alapul szolgáló bűncselekmény megnevezése mellett az azt folytató, illetve a vagyonelvonásért felelős szervet megkereső ügyészség megnevezését, az ügyészi számot.
375. A bűnügyi iratokat az alábbi iktatókönyvek szerint kell besorolni és nyilvántartani:
a) a bűnügyek iratai (bü.) iktatókönyvbe kell iktatni a büntetőeljárásnak az alábbi, nyomozáshoz kapcsolódó iratait:
aa) a leplezett eszközökkel kapcsolatos iratok kivételével az előkészítő eljárás iratait,
ab) a bűncselekmény gyanúját tartalmazó, a nyomozás elrendelése tárgyában szükséges – vezetői döntéssel még nem érintett – iratot,
ac) az ügyész által megküldött nyomozást elrendelő határozatot,
ad) a más szerv által – a nyomozás elrendelése, lefolytatása és befejezése céljából – áttett bűnügyi iratot,
ae) a határozat nélkül elvégzett eljárási cselekményt rögzítő iratot,
af) az olyan – konkrét bűncselekményre utaló – feljelentést, amelyben bűncselekmény gyanúját nem lehet megállapítani, ezért a feljelentés elutasítására kerül sor,
ag) az olyan feljelentést, amely alapján feljelentéskiegészítésre kerül sor;
b) a rendkívüli halálesetek (rk.) iktatókönyvbe kell iktatni a rendkívüli haláleset körülményeinek kivizsgálása céljából folytatott hatósági eljárás iratait, az olyan halálesettel kapcsolatos bejelentést, ahol
ba) a halál természetes módon való bekövetkezését a körülmények kétségessé teszik, azonban bűncselekmény gyanúja nem merül fel (baleset, öngyilkosság, ismeretlen előzmény vagy körülmény, és nem áll rendelkezésre olyan adat, amelyekből megalapozottan lehet következtetni a halál természetes okból történő bekövetkeztére),
bb) a holttest személyazonossága ismeretlen,
bc) az elhunyt fogvatartott;
c) a leplezett eszközök az előkészítő eljárásban (leple.) iktatókönyvbe kell iktatni a büntetőeljárásnak az előkészítő eljáráshoz tartozó leplezett eszközökhöz kapcsolódó nyílt iratait;
d) a vagyonelvonásra irányuló eljárás (bü-vve.) iktatókönyvbe kell iktatni az ügyészi szerv nyomozás elrendeléséről szóló feljegyzést, bírói szakban és ítélet után egyaránt, attól függetlenül, hogy a vagyonelvonásra büntetés kiszabása mellett vagy attól eltekintve kerül sor, továbbá más szerv által folytatott nyomozás esetén a párhuzamos vagyonelvonásra irányuló eljárás megindítására vonatkozó megkeresést;
e) a kábítószer elkobzására irányuló eljárás iktatókönyvbe (kobz.) kell iktatni az elkobzásról szóló bírói, szabálysértési ítéleteket, végzéseket és határozatokat, valamint a rendőrség területi, helyi szervei által megküldött vegyészszakértői vagy botanikus szakértői véleményeket;
f) a bíróság hatáskörébe tartozó magánindítványra büntetendő cselekményeket tartalmazó iratok (magáni) iktatókönyvébe kell iktatni a magánindítványra büntetendő cselekményeket tartalmazó iratokat, amelyek nem a nyomozó hatóság hatáskörébe tartoznak.
376. Az egyes eljárási cselekmények végrehajtása érdekében küldött megkeresést a megkeresett szerv megkeresések (megk.) iktatókönyvébe kell iktatni. A megkeresés teljesítésekor keletkező iratok bűnügyi iktatószámot a megkereső szervnél kapnak.
377. Bűnügyek egyesítésekor a határozatban megjelölt iktatószámú ügy(ek)et a határozaton szereplő ügyszámhoz kell szerelni.
378. Bűnügyek elkülönítésekor új bűnügyi iktatószámot kell létrehozni, amelyet az elkülönítésről szóló határozatban meg kell jelölni, és az alapügyből az elkülönített ügyben is szükséges iratok hiteles másolati példányait az így létrehozott bűnügyi számhoz tartozó alszámokra kell iktatni.
379. A perújítási nyomozást új bűnügyi számra kell iktatni, és szerelni kell hozzá az esetleges korábbi (régi számon iktatott) ügy iratait is. A régi iktatásnál ezt a körülményt jelezni kell.
380. A bűnügyi iratok iktatókönyveiben kell nyilvántartani:
a) a feljelentő (sértett) személy vezeték- és utónevét vagy szerv megnevezését;
b) a gyanúsítható, feljelentett, gyanúsított vezeték- és utónevét [több elkövetőnél az elsőként megjelölt gyanúsított vezeték- és utónevét kell beírni és az „és társa(i)” jelölést kell alkalmazni, az iktatáskor ismeretlen elkövető vezeték- és utónevét az ismertté váláskor be kell írni];
c) a bűncselekmény megnevezését;
d) a vagyonelvonásra irányuló eljárás esetén
da) a lefolytatását kérő vagy az azt elrendelő szerv megnevezését,
db) az eljárással érintett személy/szerv vezeték- és utónevét/megnevezését,
dc) az eljárás alapjául szolgáló ügyben eljárt nyomozó hatóság megnevezését,
dd) az alapügy bűnügyi és ügyészi számát,
de) a bírói szerv megnevezését és ügyszámát;
e) az elkobzásra vonatkozó iktatókönyvben
ea) az elkobzásról szóló döntés iktatószámát,
eb) az eljáró hatóság megnevezését,
ec) az alapügy (büntető vagy szabálysértési) iktatószámát,
ed) annak a terheltnek a vezeték- és utónevét, akire az elkobzás vonatkozik;
f) a vagyoni kényszerintézkedéssel érintett személy(ek)/szerv vezeték- és utónevét/megnevezését, azonosító adatait.”

9. Az Utasítás 55. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„55. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ részére továbbítandó küldemények kezelése
399. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (a továbbiakban: NSZKK) szervezeti elemei részére a tárgy- vagy csomagmellékletet nem tartalmazó, illetve különleges digitalizálási eljárást nem igénylő küldeményeket NOVA SZEÜSZ küldési móddal kell továbbítani.
400. Amennyiben a bűnjel, vizsgálati tárgy vagy betekintés céljából megküldött nyomozási ügyirat átadásával járó szakértő kirendelő határozat címzettje az NSZKK, a hitelességláncolat fenntartása érdekében a bűnjel, a vizsgálati tárgy Állami Futárszolgálat útján történő megküldése vagy személyes kézbesítő útján történő átadása során a kirendelő határozatból egy példányt, papír alapon készült irat esetén kizárólag papír alapon, elektronikus irat esetén annak hiteles papíralapú másolatát kell átadni az NSZKK illetékes szervezeti elemének. A kirendelő határozatot – a felbontással együtt járó szennyeződés okozta károkra tekintettel – a bűnjelektől külön kell csomagolni.
401. Az ujj- és tenyérnyomatlapokat nyilvántartásba vétel céljából eredetben, megküldő átirat nélkül, a többi küldeménytől elkülönítve kell az NSZKK-nak megküldeni.
402. A felhasznált fekete DNS-egységcsomagokat nyilvántartásba vétel céljából további borítékolás és megküldő átirat nélkül kell az NSZKK-nak megküldeni.”

10. Az Utasítás 2. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

12. Az Utasítás a 3. melléklet szerinti 11. melléklettel egészül ki.

13. Az Utasítás 1. függeléke Általános Rész I. A rendőri tevékenységgel összefüggő általános iratfajták 1. irattári tételszáma a 4. melléklet szerint módosul.

14. Az Utasítás 1. függeléke Általános Rész I. A rendőri tevékenységgel összefüggő általános iratfajták 42. irattári tételszáma az 5. melléklet szerint módosul.

15. Az Utasítás 1. függeléke Különös Rész VI. Bűnügyi tevékenységgel kapcsolatos iratfajták 314–317. irattári tételszáma a 6. melléklet szerint módosul.

16. Az Utasítás 1. függeléke Különös Rész VII. Rendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták 370. c) irattári tételszáma a 7. melléklet szerint módosul.

17. Az Utasítás 1. függeléke Különös Rész VII. Rendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták 401. irattári tételszáma a 8. melléklet szerint módosul.

18. Az Utasítás 1. függeléke Különös Rész VII. Rendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták 405. c), e) és f) irattári tételszáma a 9. melléklet szerint módosul.

19. Az Utasítás 1. függeléke Különös Rész VII. Rendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták 406. b) irattári tételszáma a 10. melléklet szerint módosul.

20. Az Utasítás 1. függeléke Különös Rész VII. Rendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták 408. irattári tételszáma a 11. melléklet szerint módosul.

21. Ez az utasítás 2018. július 1-jén lép hatályba.

22. Ez az utasítás a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz


A Rendőrségen alkalmazható iktatókönyvek

1. az általános ügyek (jelzése: ált.);
2. a bűnügyek iratai (jelzése: bü.);
3. a megkeresések (jelzése: megk., száma: 100);
4. a vagyon-visszaszerzési eljárás iratai (jelzése: bü-vve., száma: 155);
5. külön modulon: a szabálysértési ügyek (jelzése: Szabs.);
6. külön modulon: a szabálysértési általános ügyek (jelzése: ált., száma: 0);
7. külön modulon: a szabálysértési megkeresések (jelzése: megk., száma: 100);
8. külön modulon: munkaügyi központ jelzése, ha nincs alap iktatott ügy (jelzése: HBM., száma: 135);
9. külön modulon: a szabálysértési feljelentések elutasítása (száma: 138);
10. külön modulon: a helyszíni bírság végrehajtási eljárás (jelzése: HBV, száma: 139);
11. a személyzeti ügyek (jelzése: Szü., száma: 101);
12. az egészségügyi ügyek (jelzése: Eü., száma: 102);
13. a fegyelmi ügyek (jelzése: Fe., száma: 103);
14. az idegenrendészeti ügyek (jelzése: I., száma: 104);
15. rendőri intézkedés elleni panaszok (jelzése: RP., száma: 105);
16. az országos rendőrfőkapitány utasításai (száma: 106);
17. az országos rendőrfőkapitány intézkedései (száma: 108);
18. a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes intézkedései (száma: 109);
19. a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes intézkedései (száma: 110);
20. a gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes intézkedései (száma: 111);
21. a főosztályvezetők intézkedései (száma: 112);
22. az országos rendőrfőkapitány közvetlen alárendeltségébe tartozó önálló osztályvezetők intézkedései (száma: 113);
23. az együttes intézkedések (száma: 114);
24. a területi szerv vezetőjének intézkedései (száma: 115);
25. a területi szerv vezetője bűnügyi helyettesének intézkedései (száma: 116);
26. a területi szerv vezetője rendészeti helyettesének intézkedései (száma: 117);
27. a területi szerv főosztályvezetői, illetve főosztályvezető jogállású szervezeti elemek vezetőinek intézkedései (száma: 118);
28. a helyi szerv vezetőjének intézkedései (száma: 119);
29. a más szervtől érkezett normák (száma: 120);
30. fegyverengedélyezéssel kapcsolatos ügyiratok (jelzése: F., száma: 121)
31. a személy- és vagyonvédelmi, illetve a magánnyomozói tevékenység engedélyezésével kapcsolatos iratok (jelzése: Szv., száma: 122)
32. a peres iratok (jelzése: Pp., száma: 123);
33. a kárügyek (jelzése: Ka., száma: 124);
34. az SZMSZ-ben ügyrend készítésére kötelezett szervezeti elemek vezetőinek intézkedései (ügyrend kiadása érdekében) (jelzése: Szm., száma: 125);
35. együttműködési megállapodások (jelzése: Emü., száma: 129);
36. közigazgatási bírságok (jelzése: kkt., száma: 130-131);
37. a helyszíni bírság alapeljárás (jelzése: HB., száma: 132);
38. a helyszíni bírság végrehajtási eljárás (jelzése: HBV., száma: 133);
39. szabálysértési előkészítő eljárások (jelzése: Szabs., száma: 128/136);
40. az útdíj bírság (jelzése: UD, száma: 137);
41. helyszíni bírság felülvizsgálat (jelzése: HBF, száma: 139);
42. pirotechnikai tevékenységek nyilvántartása (jelzése: pr., száma: 140);
43. a rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységének engedélyezésével kapcsolatos ügyek (jelzése: rfesz., száma: 141);
44. a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésére és használatára irányuló kérelmek (jelzése: mfj., száma: 142);
45. robbanóanyag-szállítás, belföldi átadás engedélyezése (jelzése: robb., száma: 143);
46. atomenergia-foglalkoztatás és szakhatósági engedélyezés (jelzése: atom., száma: 144);
47. kábítószer-rendészeti tevékenységek (jelzése: kabsz., száma: 145);
48. segédkönyv engedélyekhez (jelzése: SFV., száma: 150);
49. a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos iratok (jelzése: NBE., száma: 151);
50. szerződéskötésre irányuló közbeszerzési, beszerzési eljárások, megrendelések (jelzése: szerz., száma: 152);
51. a területi szerv vezetője gazdasági helyettesének intézkedései (száma: 153);
52. a szakértői és szaktanácsadói ügyek iratai (jelzése: szak., száma: 154);
53. az adatkezelések nyilvántartó könyve (jelzése: AV., száma: 156);
54. a rendezvény-bejelentések (jelzése: rendb., száma: 160);
55. fogvatartással kapcsolatos iratok (jelzése: fogda, száma: 161);
56. az egyes hatósági ügyekhez kapcsolódó visszautalások kezelése (jelzése: v.ut., száma: 162);
57. befizetés azonosítás (jelzése: bef., száma: 163);
58. a bíróság hatáskörébe tartozó magánindítványra büntetendő cselekményeket tartalmazó iratok (jelzése: magáni, száma: 168);
59. rendkívüli halálesetek (jelzése: rk., száma: 169);
60. az országos rendőrfőkapitány személyzeti intézkedései (jelzése: fmi., száma: 170);
61. a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes személyzeti intézkedései (jelzése: bmi., száma: 171);
62. a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes személyzeti intézkedései (jelzése: rmi., száma: 172);
63. a gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes személyzeti intézkedései (jelzése: gmi., száma: 173);
64. a személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes személyzeti intézkedései (jelzése: hmi., száma: 174);
65. tisztjelölti állományra vonatkozó iratok (jelzése: tji., száma: 175);
66. informatikai rendszerek, adatbázisok hozzáférési jogosultságainak nyilvántartása (jelzése: Hj., száma: 179);
67. légiközlekedés bírság (jelzése: DRÓN, száma: 180);
68. illetmény kifizetéssel és illetményszámfejtéssel kapcsolatos anyagok (jelzése: ILL., száma: 183);
69. teljesítményértékeléshez kapcsolódó anyagok (jelzése: Tér., száma: 184);
70. munkáltatói kölcsönök (jelzése: kölcs., száma: 185);
71. leplezett eszközök az előkészítő eljárásban (jelzése: leple., száma: 186);
72. kábítószer elkobzásra irányuló eljárás (jelzése: kobz., száma: 187);
73. harmadik országbeli állampolgár légiközlekedési képzése, ugrása (jelzése: LKKU, száma: 189);
74. lőfegyver-kereskedők készletváltozás-jelentései (jelzése: LKKJ, száma: 190);
75. panaszok, közérdekű bejelentések (jelzése: P, száma: 191);
76. rendészeti szem. intézkedésével, kénysz. eszk. alkalmazásával szemb. panasz bej. (jelzése: RSZP., száma: 192);
77. Fegyv. bizt. őr intézkedésével, kénysz. eszk. alkalmazásával szemb. panasz bej. (jelzése: FBOP, száma: 193);
78. Segélyhívások kezelésével kapcsolatos panasz vagy közérdekű bejelentés (jelzése: SHP. száma: 195);
79. személyes adatkezeléssel kapcsolatos ügyek (jelzése: SZEMA, száma: 196);
80. közérdekű és közérdekből nyilvános adatigény (jelzése: KÖZA, száma: 197);
81. nemzeti megismerési kérelem (jelzés: NMK, száma:198);
82. kutatási kérelem (jelzése: KK, száma: 199);
83. határrendészeti ügyek (jelzése: hr., száma: 700);
84. a fegyverengedélyezéssel kapcsolatos ügyek (jelzése: F., száma: 821);
85. a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói, a vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenység engedélyezésével kapcsolatos ügyek (jelzése: SZV., száma: 822);
86. a szolgálati kötelmekkel összefüggő iratok I. (jelzése: FÜV1, jelzése: 827);
87. a szolgálati kötelmekkel összefüggő iratok II. (jelzése: FÜV2, jelzése: 828);
88. a Készenléti Rendőrség parancsnokának intézkedései (jelzése: krmi.);
89. a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság igazgatójának intézkedése (jelzése: szomi);
90. a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság igazgatójának intézkedése (jelzése: rimi);
91. a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága igazgatójának intézkedése (jelzése: kszmi);
92. a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának intézkedése (jelzése: nnimi);
93. a Készenléti Rendőrség Költségvetési Igazgatóság igazgatójának intézkedése (jelzése: kimi);
94. a Készenléti Rendőrség Műszaki és Üzemeltetési Igazgatóság igazgatójának intézkedése (jelzése: mümi);
95. a Készenléti Rendőrség Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság igazgatójának intézkedése (jelzése: nymhmi.);
96. a Készenléti Rendőrség Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság igazgatójának intézkedése (jelzése: kmhmi);
97. az 79. alpont kivételével a területi szerv vezetője, kapitányságvezető, határrendészeti kirendeltség vezetője személyzeti intézkedései (jelzése: mi., jelzése: 170);
98. körözési eljárások (jelzése: Kör., száma: 157);
99. parancsnoki nyomzás ügyek (jelzése: Pbü., száma: 158), valamint
100. manuális iktatókönyv az elektronikus rendszer leállása idejére (jelzése: id. ikt.).”

2. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz


A Rendőrség automatikus iktatású iktatókönyvei

1. rendőri intézkedés elleni panaszok (jelzése: RP., száma: 105);
2. szabálysértési előkészítő eljárások (jelzése: Szabs., száma: 136);
3. az útdíj bírság (jelzése: UD, száma: 137);
4. befizetés azonosítás (jelzése: bef., száma: 163);
5. pirotechnikai tevékenységek nyilvántartása (jelzése: pr., száma: 140);
6. a rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységének engedélyezésével kapcsolatos ügyek (jelzése: rfesz., száma: 141);
7. a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésére és használatára irányuló kérelmek (jelzése: mfj., száma: 142);
8. robbanóanyag-szállítás, belföldi átadás engedélyezése (jelzése: robb., száma: 143);
9. atomenergia-foglalkoztatás és szakhatósági engedélyezés (jelzése: atom., száma: 144);
10. kábítószer-rendészeti tevékenységek (jelzése: kabsz., száma: 145);
11. harmadik országbeli állampolgár légiközlekedési képzése, ugrása (jelzése: LKKU, száma: 189);
12. lőfegyver-kereskedők készletváltozás-jelentései (jelzése: LKKJ, száma: 190);
13. panaszok, közérdekű bejelentések (jelzése: P, száma: 191);
14. rendészeti szem. intézkedésével, kénysz. eszk. alkalmazásával szemb. panasz bej. (jelzése: RSZP., száma: 192);
15. Fegyv. bizt. őr intézkedésével, kénysz. eszk. alkalmazásával szemb. panasz bej.(jelzése: FBOP, száma: 193);
16. Segélyhívások kezelésével kapcsolatos panasz vagy közérdekű bejelentés (jelzése: SHP., száma: 195);
17. személyes adatkezeléssel kapcsolatos ügyek (jelzése: SZEMA, száma: 196);
18. közérdekű és közérdekből nyilvános adatigény (jelzése: KÖZA, száma: 197);
19. nemzeti megismerési kérelem (jelzés: NMK, száma: 198);
20. kutatási kérelem (jelzése: KK, száma:199);
21. a fegyverengedélyezéssel kapcsolatos ügyek (jelzése: F., száma: 821);
22. a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói, a vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenység engedélyezésével kapcsolatos ügyek (jelzése: SZV., száma: 822).”

3. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz


CÍMER
(SZERVEZETI EGYSÉG, SZERVEZETI ELEM MEGNEVEZÉSE)


Szám: Szervezeti Azonosító/iktatószám – alszám/év. iktatókönyv rövid neve.


Megsemmisítési jegyzőkönyv
az ügyészség utólagos engedélyével kért adatkéréssel beszerzett
papíralapú iratok megsemmisítésére


Készült: DÁTUM, a/az adott rendőri szerv hivatali helyiségének megnevezése

Megsemmisített iratok:

Sorszám

Iktatószám

Küldő szerv iktatószáma

Ügyészi engedélykérés iktatószáma

Terjedelem

Megjegyzés

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 



A(z) …-… sorszámon felsorolt adathordozókat ………………… helyiségben zúzógépen megsemmisítettük.

……………………………………….
megsemmisítést végző aláírása

Kelt:

P. H.

………………………………………………
a megsemmisítést végző személy vezetőjének
aláírása
beosztása


Cím: xxxx Budapest, xxxx u. x-x.; xxxx Budapest, Pf. xxxx
Telefon: +36 (x) xxx-xxxx, xx-xxx; Fax: +36 (x) xxx-xxxx, xx-xxx
E-mail: xxx@xxx.police.hu

4. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

1.

Jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, belső rendelkezések és a végrehajtásukhoz kiadott segédanyagok

 

 

 

 

a)

ORFK tájékoztatók, belső normák (Szervezeti és Működési Szabályzat, ügyrendek, utasítások, intézkedések), együttműködési szerződések, együttműködési megállapodások, szabályzatok és a végrehajtásukhoz kiadott segédanyagok eredeti, irattári példányai:

NS

15 év

D/PM

 

b)

részintézkedéseket tartalmazó körlevelek, tájékoztatók, közlemények, intézkedési tervek:

3 év

 

 

 

c)

Másolatkészítési Szabályzat:

NS

15 év

D/PM

 

d)

Elektronikus Aláírási és Elektronikus Bélyegzési Szabályzat:

NS

15 év

D/PM

 

e)

Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatási Szabályzat:

NS

15 év

D/PM

 

f)

Információátadási Szabályzat:

NS

15 év

D/PM

5. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/papíralapú megőrzés

42.

Adatvédelemmel kapcsolatos iratok

 

 

 

 

a)

hozzáférési jogosultságok nyilvántartása:

a jogosultság visszavonását követő
5 év

 

 

 

b)

adattovábbítási nyilvántartás:

20 év

 

 

 

c)

személyes adatok kérésével és továbbításával kapcsolatos iratok:

5 év

 

 

 

d)

közérdekű adatok kérésével és továbbításával kapcsolatos iratok:

1 év

 

 

 

e)

adatkezelési tevékenységek nyilvántartásával és hatásvizsgálatával kapcsolatos iratok:

az adatkezelés visszavonását követő 15 év

 

 

 

f)

különleges adatok kérésével és továbbításával kapcsolatos iratok:

20 év

 

 

 

g)

hozzáférési jogosultságok igénylésével kapcsolatos iratok:

1 év

 

 

 

h)

adattárakból történő lekérdezések nyilvántartása:

5 év

 

 

 

i)

adatvédelemmel kapcsolatos jelentések, értékelések:

5 év

 

 

 

j)

adatvédelmi incidenssel kapcsolatos iratok:

5 év

 

 

 

k)

a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal történő kapcsolattartással kapcsolatos iratok:

5 év

 

 

6. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

314.

A titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett, illetve azzal összefüggő iratok

 

 

 

 

a)

a titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett iratok, illetve azzal összefüggő iratok:

a minősítés megszűnését követően

 

D/PM

 

b)

a titkos információgyűjtés a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett, illetve azzal összefüggő iratok, ha nem bűncselekmény, hanem egyéb ok miatt került elrendelésre:

a minősítés megszűnése után
2 év

 

D/PM

 

c)

a titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett, illetve azzal összefüggő iratok, amennyiben büntetőeljárás indul:

a büntethetőség elévüléséig, elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig, de legfeljebb 20 év

 

D/PM

 

d)

a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek alkalmazása során keletkezett adatok, azok eredménye:

az együttműködés megszűnésétől számított: eseti adatközlők 10 év

 

D/PM

 

e)

a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek alkalmazása során keletkezett adatok, azok eredménye:

az együttműködés megszűnésétől számított: informátorok 10 év

 

D/PM

 

f)

a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek alkalmazása során keletkezett adatok, azok eredménye:

az együttműködés megszűnésétől számított: bizalmi személy 20 év

 

D/PM

 

g)

az alkalmazás során keletkezett adatok, azok eredménye:

a minősítés megszűnésétől számítva a büntethetőség elévüléséig

 

D/PM

 

h)

a fedett nyomozók személyes adatai és az alkalmazás során keletkezett adatok, azok eredménye:

a fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított 20 év

 

D/PM

 

 

 

 

 

 

315.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

316.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

317.

Titkos információgyűjtéssel és a leplezett eszközök alkalmazásával kapcsolatban keletkezett speciális működési kiadások (T-ellátmánnyal kapcsolatos) elszámolásai, bizonylatai

 

 

 

 

a)

pénztárkönyv:

NS

D/PM

 

b)

szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartólapja, értékcikk-nyilvántartó füzet, a kiadott elszámolási utalványok nyilvántartókönyve:

10 év

 

D/PM

 

c)

munkafüzet, a pénztárkönyvi alapbizonylatok, az utólagos elszámolásra kiadott pénzösszegek forgalmát nyilvántartó tömb, a „T” ellátmány gazdálkodásához kapcsolódó egyéb anyagok:

10 év

 

D/PM

7. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

370.

Rendőri intézkedések iratai

 

 

 

 

c)

a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, valamint a büntetésvégrehajtás során elrendelt elővezetés, a terhelt, illetve az elítélt vagy a kényszergyógykezelt elfogása és megtalálása esetén meghatározott bíróság, ügyész, illetve nyomozó hatóság vagy végrehajtásért felelős szerv elé állítása, továbbá az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott kérelmére történő előállítás során felmerült költség megtérítésének részletes szabályairól szóló 71/2014. (XII. 19.) BM rendelettel, valamint a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés és előállítás során felmerült költség megtérítésének részletes szabályairól szóló 39/2017. (XII. 29.) BM rendelettel összefüggésben keletkezett iratok:

5 év

 

D/PM

8. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

401.

Végrehajtási jogsegély során keletkezett iratok

 

 

 

 

a)

EGT-s, magyarországi lakcímmel nem
rendelkező, jogerősen pénzbírsággal sújtott
és fizetési kötelezettségét nem teljesítő
elkövetővel szembeni végrehajtási jogsegély
során keletkezett iratok:

2 év

 

 

 

b)

olyan végrehajtási jogsegély ügyek iratai,
amelyekben szabálysértési költség adók
módjára történő behajtás kezdeményezésére
történt intézkedés:

5 év

 

 

9. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

405.

A kábítószerek, a pszichotróp- és az új pszichoaktív anyagok, illetve a kábítószer-prekurzorok alkalmazásával kapcsolatos egyéb rendészeti ügyek

 

 

 

 

c)

a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos engedélyezési eljárások iratai (a jogosultság megszűnését követően):

2 év

 

 

 

e)

kábítószerekkel, pszichotróp- és új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos tevékenység bejelentését igazoló, az OGYÉI által kiadott hatósági bizonyítvány, valamint mák termesztési/termesztetési engedély (a jogosultság megszűnését követően):

1 év

 

 

 

f)

kábítószerekkel, pszichotróp- és új pszichoaktív
anyagokkal kapcsolatos, az OGYÉI által kiadott
eseti kutatási engedély (a jogosultság megszűnését
követően):

2 év

 

 

10. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

406.

A robbantóanyagok, pirotechnikai termékek alkalmazásához kapcsolódó iratok

 

 

 

 

c)

robbanóanyag szállítására, behozatalára,
kivitelére, átszállítására vonatkozó iratok:

1 év

 

D/PM

11. melléklet a 39/2018. (VI. 29.) ORFK utasításhoz

 

 

Megőrzési idő

Levéltári átadás

Digitalizálás/
papíralapú megőrzés

408.

A nukleáris, a radioaktív anyag, az ionizáló sugárzást létrehozó berendezés, a kábítószer, a pszichotróp- és új pszichoaktív anyag (a továbbiakban együtt: közbiztonságra veszélyes anyag és eszköz) kereskedelmére, az ország területére történő behozatalára, kivitelére, szállítására, megszerzésére, felhasználására, tárolására, megsemmisítésére vonatkozó eljárások iratai (a határozatban szereplő jogosultság megszűnését követően):

10 év

 

 

1

Az utasítás a 22. pont alapján hatályát veszettte 2018. július 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére