• Tartalom

1004/2019. (I. 18.) Korm. határozat

1004/2019. (I. 18.) Korm. határozat

a települési önkormányzatok 2019. évi feladatainak támogatásáról

2023.01.01.

A Kormány

1.1

2.2

3. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. pont szerinti, a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 23. Önkormányzatok 2019. évi feladatainak támogatása cím, 1–45. alcímek javára biztosított költségvetési források terhére, az érintett önkormányzatok részére – külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. §-a hatálya alá tartozó – vissza nem térítendő egyedi költségvetési támogatást nyújtson, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján, amely Tiszabő Község és Tiszabura Község esetén tartalmazza, hogy a kiépítendő térfigyelő rendszer esetében (a műszaki paramétereket, illetve a kamerák elhelyezkedésének helyét) az önkormányzat köteles egyeztetni az illetékes rendőr-főkapitánysággal;

4. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. pont szerinti egyedi költségvetési támogatást a támogatói okirat kiadását követően, támogatási előlegként folyósítsa az érintett önkormányzatok számára.

1. melléklet az 1004/2019. (I. 18.) Korm. határozathoz3

Egyes települési önkormányzatok fejlesztési feladatainak 2019. évi támogatása

Alcím szám

Alcím név

Támogatási cél

Támogatás forintban

1.

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata feladatainak támogatása

József nádor tér, Podmaniczky tér, Vörösmarty tér és csatlakozó utcák fejlesztésének támogatása

2 838 300 000

2.

Solt Város Önkormányzata feladatainak támogatása

sportcsarnok építésének támogatása

450 000 000

3.

Vásárosdombó Község Önkormányzata feladatainak támogatása

műfüves pálya befejezésének támogatása

1 000 000

4.

Ináncs Község Önkormányzata feladatainak támogatása

bölcsőde felújításának támogatása

19 000 000

5.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása

Miskolci Művészeti Központ megvalósításának támogatása

500 000 000

6.

Szendrő Város Önkormányzata feladatainak támogatása

tornacsarnok létesítése

300 000 000

7.

Apátfalva Község Önkormányzata feladatainak támogatása

sportcsarnok építése támogatásnyújtással és útfelújítás

100 000 000

8.

Kiszombor Község Önkormányzata feladatainak támogatása

bölcsődefelújítás, óvodakonyha- felújítás támogatása

60 000 000

9.

Mártély Község Önkormányzata feladatainak támogatása

energetikai fejlesztés, polgármesteri hivatal felújításának támogatása

50 000 000

10.

Bicske Város Önkormányzata feladatainak támogatása

Városi Piac fejlesztésének támogatása

250 000 000

11.

Bodmér Község Önkormányzata feladatainak támogatása

új lakóövezet kialakításának támogatása

15 000 000

12.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása

Vasmű út belvárosi szakaszának út- és járdafelújítása, a gyalogos zóna közvilágítás-fejlesztésével

968 000 000

13.

Kajászó Község Önkormányzata feladatainak támogatása

óvodafejlesztés támogatása

75 000 000

14.

Óbarok Község Önkormányzata feladatainak támogatása

Fő utcán belterületi járdaépítés támogatása

10 000 000

15.

Pákozd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

óvodafejlesztés támogatása

70 000 000

16.

Pázmánd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

belterületi járdaépítés támogatása

20 000 000

17.

Ráckeresztúr Község Önkormányzata feladatainak támogatása

belterületi út- és járdaépítés támogatása

25 000 000

18.

Sukoró Község Önkormányzata feladatainak támogatása I.

többfunkciós pálya kialakítása

30 000 000

19.

Sukoró Község Önkormányzata feladatainak támogatása II.

sportfejlesztés támogatása

35 000 000

20.

Vál Község Önkormányzata feladatainak támogatása

belterületi útépítés támogatása

70 000 000

21.

Sáránd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

Petőfi park felújítása és infrastrukturális fejlesztések

50 000 000

22.

Heves Város Önkormányzata feladatainak támogatása

Hevesi Strand és környezete kialakításának támogatása

350 000 000

23.

Pétervására Város Önkormányzata feladatainak támogatása

tanuszodához kapcsolódó vízhálózat kapacitásbővítése, tanuszodához kapcsolódó ingatlanvásárlás és bontási költség, piactérnél vízhálózat cseréje, bölcsődében tűzcsap és tűzivíztartály kiépítése, elektromos hálózat bővítése, fejlesztése, hivatalban elektromoshálózat-, padlócsere és festés támogatása

67 000 000

24.

Kunszentmárton Város Önkormányzata feladatainak támogatása

belterületi útépítés támogatása

200 000 000

25.

Mezőtúr Város Önkormányzata feladatainak támogatása

belterületi útépítés támogatása

200 000 000

26.

Rákóczifalva Város Önkormányzata feladatainak támogatása

óvoda, bölcsőde fejlesztésének kiegészítő támogatása

100 000 000

27.

Tiszafüred Város Önkormányzata feladatainak támogatása

városi strandfürdő tervezési feladatainak támogatása

180 000 000

28.

Kisbér Város Önkormányzata feladatainak támogatása

belvárosi városközpont revitalizációjának támogatása részben támogatás nyújtásával

1 025 000 000

29.

Tata Város Önkormányzata feladatainak támogatása

Malomárok-patak mederrekonstrukciójának támogatása

150 000 000

30.

Pásztó Város Önkormányzata feladatainak támogatása

gyógyvízre alapozott rehabilitációs és szabadidőközpont kialakítása I. ütem támogatása

200 000 000

31.

Jákó Község Önkormányzata feladatainak támogatása

visszafizetési kötelezettség támogatása

27 000 000

32.

Mándok Város Önkormányzata feladatainak támogatása

Szent István téren buszforduló kiépítésének, valamint a Petőfi utca, Mónus Illés utca és Szabadság téri csomópont korszerűsítésének támogatása

70 000 000

33.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása

önkormányzati fejlesztések

1 677 950 000

34.

Petneháza Község Önkormányzata feladatainak támogatása

sportfejlesztés

20 000 000

35.

Tarpa Község Önkormányzata feladatainak támogatása

ingatlanvásárlás támogatása

10 000 000

36.

Peresznye Község Önkormányzata feladatainak támogatása

óvoda felújításának támogatása

7 500 000

37.

Söpte Község Önkormányzata feladatainak támogatása

óvoda felújításának támogatása

15 000 000

38.

Szentgotthárd Város Önkormányzata feladatainak támogatása

sport infrastruktúra fejlesztés részben támogatás nyújtásával

150 000 000

39.

Bakonybél Község Önkormányzata feladatainak támogatása

Szent Gellért tér rekonstrukciójának támogatása

170 000 000

40.

Városlőd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

Templom tér rendezésének támogatása

30 000 000

41.

Kemecse Város Önkormányzata feladatainak támogatása

önkormányzati infrastruktúra fejlesztése

12 030 000

42.

Ózd Város Önkormányzata feladatainak támogatása

önkormányzati infrastruktúra fejlesztése

10 625 000

43.

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása

önkormányzati infrastruktúra fejlesztése

4 000 000

44.

Tiszabő Község Önkormányzata feladatainak támogatása

térfigyelő kamerarendszer kiépítése

22 500 000

45.

Tiszabura Község Önkormányzata feladatainak támogatása

térfigyelő kamerarendszer kiépítése

22 500 000

2. melléklet az 1004/2019. (I. 18.) Korm. határozathoz


IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

Költségvetési év: 2019.

Forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IX.

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzatok támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

378573

 

23.

 

 

 

 

 

Önkormányzatok 2019. évi feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

378584

 

 

1.

 

 

 

 

 

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

2 838 300 000

 

 

 

378595

 

 

2.

 

 

 

 

 

Solt Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

450 000 000

 

 

 

378606

 

 

3.

 

 

 

 

 

Vásárosdombó Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 000 000

 

 

 

378617

 

 

4.

 

 

 

 

 

Ináncs Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

19 000 000

 

 

 

378628

 

 

5.

 

 

 

 

 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

500 000 000

 

 

 

378639

 

 

6.

 

 

 

 

 

Szendrő Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

300 000 000

 

 

 

378640

 

 

7.

 

 

 

 

 

Apátfalva Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

100 000 000

 

 

 

378651

 

 

8.

 

 

 

 

 

Kiszombor Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

60 000 000

 

 

 

378662

 

 

9.

 

 

 

 

 

Mártély Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

50 000 000

 

 

 

344706

 

 

10.

 

 

 

 

 

Bicske Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

250 000 000

 

 

 

378673

 

 

11.

 

 

 

 

 

Bodmér Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

15 000 000

 

 

 

378684

 

 

12.

 

 

 

 

 

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

968 000 000

 

 

 

378695

 

 

13.

 

 

 

 

 

Kajászó Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

75 000 000

 

 

 

378706

 

 

14.

 

 

 

 

 

Óbarok Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

10 000 000

 

 

 

378717

 

 

15.

 

 

 

 

 

Pákozd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

70 000 000

 

 

 

378728

 

 

16.

 

 

 

 

 

Pázmánd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

20 000 000

 

 

 

378739

 

 

17.

 

 

 

 

 

Ráckeresztúr Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

25 000 000

 

 

 

378740

 

 

18.

 

 

 

 

 

Sukoró Község Önkormányzata feladatainak támogatása I.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000

 

 

 

378751

 

 

19.

 

 

 

 

 

Sukoró Község Önkormányzata feladatainak támogatása II.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

35 000 000

 

 

 

350684

 

 

20.

 

 

 

 

 

Vál Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

70 000 000

 

 

 

378762

 

 

21.

 

 

 

 

 

Sáránd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

50 000 000

 

 

 

378773

 

 

22.

 

 

 

 

 

Heves Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

350 000 000

 

 

 

378784

 

 

23.

 

 

 

 

 

Pétervására Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

67 000 000

 

 

 

378795

 

 

24.

 

 

 

 

 

Kunszentmárton Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

200 000 000

 

 

 

378806

 

 

25.

 

 

 

 

 

Mezőtúr Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

200 000 000

 

 

 

378817

 

 

26.

 

 

 

 

 

Rákóczifalva Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

100 000 000

 

 

 

378828

 

 

27.

 

 

 

 

 

Tiszafüred Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

180 000 000

 

 

 

378839

 

 

28.

 

 

 

 

 

Kisbér Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 025 000 000

 

 

 

378840

 

 

29.

 

 

 

 

 

Tata Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

150 000 000

 

 

 

378851

 

 

30.

 

 

 

 

 

Pásztó Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

200 000 000

 

 

 

378862

 

 

31.

 

 

 

 

 

Jákó Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

27 000 000

 

 

 

378873

 

 

32.

 

 

 

 

 

Mándok Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

70 000 000

 

 

 

378884

 

 

33.

 

 

 

 

 

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 677 950 000

 

 

 

378895

 

 

34.

 

 

 

 

 

Petneháza Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

20 000 000

 

 

 

378906

 

 

35.

 

 

 

 

 

Tarpa Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

10 000 000

 

 

 

378917

 

 

36.

 

 

 

 

 

Peresznye Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

7 500 000

 

 

 

378928

 

 

37.

 

 

 

 

 

Söpte Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

15 000 000

 

 

 

378939

 

 

38.

 

 

 

 

 

Szentgotthárd Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

150 000 000

 

 

 

378940

 

 

39.

 

 

 

 

 

Bakonybél Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

170 000 000

 

 

 

378951

 

 

40.

 

 

 

 

 

Városlőd Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000

 

 

 

378962

 

 

41.

 

 

 

 

 

Kemecse Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

12 030 000

 

 

 

378973

 

 

42.

 

 

 

 

 

Ózd Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

10 625 000

 

 

 

378984

 

 

43.

 

 

 

 

 

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

4 000 000

 

 

 

378995

 

 

44.

 

 

 

 

 

Tiszabő Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

22 500 000

 

 

 

379006

 

 

45.

 

 

 

 

 

Tiszabura Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

22 500 000

 

 

 

359017

 

2.

 

 

 

 

 

A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-10 657 405 000

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forintban

Államház-tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 1 eredeti példányban töltendő ki

 

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

teljesítésarányos

 

10 657 405 000

 

 

 

 

 

 

 

 

10 657 405 000

 

 

 

 

 

 

egyéb: azonnal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

Az 1. pont a 2011: CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján visszavonásra került.

2

A 2. pont a 2011: CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján visszavonásra került.

3

Az 1. melléklet az 1059/2019. (II. 22.) Korm. határozat 9. pontja, az 1215/2019. (IV. 18.) Korm. határozat 3. pontja, az 1423/2019. (VII. 18.) Korm. határozat 3. pontja, a 2005/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 5. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére