3152/2019. (VI. 26.) AB végzés
3152/2019. (VI. 26.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
2019.06.26.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.364/2017/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A dr. Magyar Anikó egyéni ügyvéd (7100 Szekszárd, Arany János utca 18. földszint 4.) által képviselt indítványozó (a továbbiakban: indítványozó) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz
[2] Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.364/2017/3. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.271/2016/3. számú ítélete és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.M.2572/2013/31. számú ítélete ellen terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2018. június 13-án, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2017. szeptember 7-én érkezett be. A beadvány a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, C) cikk (1) bekezdésével, R) cikkével, I. cikk (1) bekezdésével, II. cikkével, XV. cikk (1) és (2) bekezdéseivel, XVII. cikk (1) és (3) bekezdéseivel, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseivel tartotta ellentétesnek, figyelemmel a 28. cikkre.
[3] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az indítványozó fogdaőrként, majd fogdaparancsnokként teljesített hivatásos rendőri szolgálatot a Budapest III. Kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán. Az indítványozó 2013. április 26-án szolgálati panaszt terjesztett elő az 1996. szeptember 1-jétől 2005. december 31-ig fogdaőri, illetve fogdaparancsnoki beosztásban eltöltött szolgálati idejének 1,2-szeres beszámítása iránt. Álláspontja szerint fokozott igénybevétellel és veszéllyel járó beosztásban teljesített szolgálatot, ez pedig megalapozza, hogy szolgálati idejét a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: régi Hszt.) korábban hatályos 329. § (1) bekezdés c) pontja szerinti 1,2-szeres szorzóval számítsák, figyelemmel a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: régi Vhr.) 25. § (2) bekezdésére. Az indítványozó azt is előadta, hogy olyan szolgálati tevékenységet végzett, melynek során a régi Vhr. 1. számú melléklet 5. pontja szerinti pszichikai ártalmaknak volt kitéve, ez pedig szintén megalapozza a jogosultságát a szolgálati idő kedvezményes számítására.
[4] 2.1. A Budapest III. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője a szolgálati panasznak nem adott helyt, ezért azt felterjesztette Budapest Rendőrfőkapitányához, aki a 01000-101/3950/2013.szü. határozatával a panaszt elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a régi Hszt. 329. § (1) bekezdés c) pontja szerinti 1,2-szeres szorzó a fogvatartottakkal közvetlenül, folyamatosan foglalkozó állományt illeti meg, 2006. január 1-jétől. Ezt megelőzően csak a büntetés-végrehajtási szervezeteknél lehetett 1,2-szeres szorzóval számítani a fogvatartottakkal közvetlenül, folyamatosan foglalkozó állomány tagjainak a szolgálati idejét.
[5] 2.2. Az indítványozó keresetet terjesztett elő a szolgálati panaszt elutasító határozat hatályon kívül helyezése iránt, valamint annak megállapításáért, hogy jogosult a fent említett időtartamra a régi Hszt. 329. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szorzóra. Keresetének indokolásában részletesen bemutatta, hogy a munkavégzés körülményei miatt pszichikai ártalmaknak és életveszélynek volt kitéve, különösen a létszámhiány, a fogdában lévők agresszivitása, valamint a fertőző beteg fogvatartottak őrzése és egyéb okok miatt. Hivatkozott több, azonos tárgyú perben született és az ő álláspontját alátámasztó eseti döntésre is. Az alperes ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy az említett törvényhely a büntetés-végrehajtási szervezetben szolgálatot teljesítőkre vonatkozik, nem a rendőrségre; továbbá az indítványozó őrparancsnokként a munkaköri leírása alapján nem volt kitéve a régi Vhr. szerinti pszichikai ártalmaknak. Az alperes utalt rá továbbá, hogy: „[a] hivatalos szolgálati jogviszonyt betöltő rendőrök azzal a tudattal teszik le esküjüket, hogy hivatásuk veszéllyel járhat, a hivatásos szolgálattal járó kockázat ugyanakkor nem alapozza meg önmagában a szolgálati idő kedvezményes számítására való jogosultságot.”
[6] A keresetet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.M.2572/2013/31. számú, 2016. március 3-án kelt ítélete megalapozatlannak találta. Az ítélet indokolásában a bíróság rámutatott, hogy a perben az indítványozót terhelte annak bizonyítása, hogy jogosult a szolgálati idejének a régi Hszt. 329. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kedvezményes számítására, vagyis hogy a létszámhiány miatt fokozott igénybevétellel járó beosztást látott el, és ennek során a jogszabályban meghatározott pszichikai ártalmaknak volt kitéve, valamint a fokozottan veszélyes beosztást munkaideje több mint 50 %-ában látta el. A bizonyítékok – köztük az indítványozó és az alperes nyilatkozatai, jelentések, tanúvallomások, állománytáblák, valamint a Rendőrség Fogdaszolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 19/1996. (VIII. 23.) ORFK utasítás rendelkezései – mérlegelése alapján a bíróság az indítványozó bizonyítását sikertelennek találta. A bíróság azt is rögzítette, hogy pusztán az, hogy a régi Hszt. rendelkezései időközben módosultak és a kedvezményre jogosultak körét kiterjesztették, még nem ad alapot a korábbi rendelkezéseknek az állomány tagjai által sem vitatott értelmezésétől eltérő alkalmazására, és a visszamenőleges igényérvényesítésre.
[7] 2.3. Az indítványozó fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, azonban a Fővárosi Törvényszék a 2017. január 25-én kelt, 4.Mf.680.271/2016/3. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[8] A Fővárosi Törvényszék az ítélete indokolásában kimondta, hogy „az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges tényeket feltárta, a szükséges bizonyítást lefolytatta, ez alapján a tényállást megállapította, a rendelkezésre álló iratokat, bizonyítékokat a [polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény] 206. §-ának megfelelően értékelte, helyes a levont jogi következtetése, így döntésével és annak indokaival – az indokok megismétlése nélkül – a másodfokú bíróság is egyetértett.”
[9] 2.4. Az indítványozó a másodfokú ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, a Kúria azonban a 2018. február 14-én kelt, Mfv.II.10.364/2017/3. számú ítéletével a másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta.
[10] A döntés indokolásában a Kúria idézte a régi Hszt. 329. § (1) bekezdés c) pontjának 2006. január 1-jét követően, és azt megelőzően hatályos szövegeit, és ezek alapján kiemelte, hogy a régi Hszt. módosításáról szóló 2005. évi CLXXIX. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését megelőzően – vagyis 2005. december 31-ig, ameddig a peres eljárás tárgyát képező időszak is tartott – jóval súlyosabb feltételeket követelt meg a törvény a szolgálati idő kedvezményes számításához. Ezektől a bíróságok sem tekinthettek el, ezért azt kellett vizsgálniuk, hogy az indítványozó által hivatkozott, 1996. szeptember 1-jétől 2005. december 31-ig tartó időszakban az indítványozó ténylegesen és kétséget kizáróan megfelelt-e ezeknek a szigorúbb feltételeknek. Ennek a bizonyítása az indítványozót terhelte. A Kúria szerint azonban „az eljáró bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a[z indítványozó] által állított pszichikai kockázat és biológiai kóroki tényezők a[z indítványozó] esetében nem, illetve olyan minimális időtartamban álltak fenn, amelyek alapján a szolgálati idő kedvezményes számítására nem volt lehetőség.”
[11] 3. A Kúria ítéletével szemben – a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéleteire is kiterjedően – az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be, és kérte az alaptörvény-ellenesség megállapítását, valamint az ítélet megsemmisítését. Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján utalt arra is, hogy a régi Vhr. 22. §-a, 23. § (1) bekezdése, 24. §-a valamint 1. számú melléklete szintén alaptörvény-ellenes, „nem illeszkedik a jogrendszer egységébe”, ehhez az indítványi elemhez azonban határozott kérelem nem kapcsolódik; az indítványozó e jogszabályhelyek vizsgálatát mindössze az Abtv. 28. §-ában az Alkotmánybíróság számára biztosított lehetőségre utalással vetette fel.
[12] 3.1. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban azzal érvelt a támadott bírói döntések alaptörvény-ellenessége mellett, hogy – saját meglátása szerint – fennállt az esetében egészségkárosító kockázat, ezt azonban egyik bíróság sem vizsgálta érdemben, az erre előterjesztett bizonyítékok ellenére. Az indítványozó az egészségkárosító kockázat fennálltát bizonyítottnak látta saját munkaköri leírása alapján is.
[13] 3.2. Az Alaptörvény XV. cikkére hivatkozással az indítványozó előadta, hogy a bíróság nem értékelte azt a tényt, hogy a fogdaőrök veszélyes tevékenységet végeznek, „korábban a fogdaőri beosztáshoz automatikusan járult a veszélyesség megállapítása, az 1,2-es szorzó, valamint a pótlék is.” Az Alkotmánybíróság diszkriminációtilalommal kapcsolatos határozataira utalva az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az őt érintő megkülönböztetés egyúttal az Alaptörvény I. cikkének a sérelmét is jelenti.
[14] 3.3. Az Alaptörvény XVII. cikke kapcsán az indítványozó arra hivatkozott, hogy munkáltatója az egészségét, biztonságos munkavégzését veszélyeztetve járt el, a szükséges védőeszközöket nem biztosította, és nem vett tudomást az előírt minimális létszámról. A perben született ítéletek indokolásait e részükben – tehát a létszám elegendősége kapcsán – ellentmondásosnak és iratellenesnek találta.
[15] 3.4. Az Alaptörvény XXVIII. cikke összefüggésében az alkotmányjogi panasz az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozott amiatt, mert az alkalmazandó jogszabályokból és az azokon alapuló indokolásból „nem következnek az indítványozót marasztaló bírói döntések”. Kifogásolta az indítványozó azt is, hogy a bíróság nem vett igénybe pszichológus szakértőt, pedig véleménye szerint a többletterhelés nagyságának és az esetleges pszichikai ártalmaknak a megállapítása szakkérdésnek minősült. Hasonló okból sérelmezte az indítványozó azt is, hogy foglalkozás-egészségügyi szakértőt sem rendelt ki az ügyében a bíróság.
[16] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[17] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.
[18] 5. Az Abtv. 27. §-a szerint: „[a]z Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.” Az Abtv. 52. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az (1b) bekezdés e) pontja szerint a kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli az indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
[19] 5.1. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban hivatkozott az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, C) cikk (1) bekezdésére, R) cikkére, II. cikkére és 28. cikkére. E rendelkezések közül a B) cikk (1) bekezdése, a C) cikk (1) bekezdése, az R) cikk és a 28. cikk nem minősül az Abtv. 27. § a) pontja szerinti, Alaptörvényben elismert olyan jognak, amelyre alkotmányjogi panasz alapítható; az Alaptörvény II. cikkét pedig az indítványozó mindössze felsorolta mint sérülni vélt rendelkezést, de ahhoz érdemi indokolást nem kapcsolt. Ezért az indítvány e részeinek érdemi vizsgálatára nem volt lehetőség.
[20] 5.2. Hivatkozott továbbá az indítványozó az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseként a XV. cikkre és az I. cikkre, a XVII. cikkre valamint a XXVIII. cikkre. Ezek kapcsán indokolásként a bírósági ítéletek – meglátása szerinti – pontatlan és ellentmondásos szóhasználatára, az alkalmazandó jogszabályok helytelen és rá nézve hátrányos eredményre vezető értelmezésére, valamint a bizonyítékok nem megfelelő értékelésére, különösen az általa kérelmezett szakértők kirendelésének a mellőzésére utalt.
[21] Amint az a fentiekből kitűnik, az indítványozó valójában nem a bíróságok sérelmezett ítéleteinek alkotmányossági vizsgálatát kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy a tényállás megállapítása, a tények és bizonyítékok értékelése, valamint az azokból levont következtetések tekintetében elfoglalt bírói álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdése, valamint az Abtv. 27. §-a alapján azonban az Alkotmánybíróságnak – amint ezt már több döntésében is következetesen kifejtette – nem feladata a konkrét jogvitákban való ítélkezés, így a tényállás feltárása, a bizonyítási eljárás, azaz a bizonyítási eszközök körének megállapítása, és az ezekből nyert bizonyítékok értékelése nem tartozik az alkotmánybírósági eljárás körébe. Az Alkotmánybíróságnak kizárólag arra van hatásköre, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja felül az eléje tárt bírói döntést, és kiküszöbölje az azt érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet {3029/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [16]; 3091/2013. (IV. 19.) AB végzés, Indokolás [12]; 3168/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [13]; 3027/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [20]; 3315/2014. (XI. 21.) AB végzés, Indokolás [16]; 3014/2015. (I. 27.) AB végzés, Indokolás [14]; 3066/2019. (III. 29.) AB végzés, Indokolás [16]}. Az Alkotmánybíróság emellett azt is kimondta már, hogy csak az indokolás megléte és nem tartalma hozható összefüggésbe az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével {3024/2017. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [8]}.
[22] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. […] A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. […] [A]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna” {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]; 3241/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [13]; 3039/2019. (II. 20.) AB végzés; Indokolás [15]}. „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. […]” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés; Indokolás [13]–[14]; 3241/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [13]; 3039/2019. (II. 20.) AB végzés; Indokolás [15]}.
[23] 6. Az indítványozó a régi Vhr. 22. §-a, 23. § (1) bekezdése, 24. §-a valamint 1. számú melléklete vizsgálatát – pusztán a jogrendszer egységébe illeszkedését kritizálva, de külön és kifejezetten erre irányuló alkotmányjogi érvelés, valamint határozott kérelem nélkül – az Abtv. 28. § (1) bekezdése alapján vetette fel.
[24] Az Abtv. 51. § (1) bekezdése értelmében „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény, valamint e törvény szerint arra jogosult indítványa alapján jár el.” Az e rendelkezésben foglalt indítványhoz kötöttség főszabályát töri át az Abtv. 52. § (2) bekezdése, amely alapján „[a]z Alkotmánybíróság által lefolytatott vizsgálat a megjelölt alkotmányossági kérelemre korlátozódik. Ez a rendelkezés nem érinti az Alkotmánybíróságnak a 28. § (1) bekezdésben, a 32. § (1) bekezdésben, a 38. § (1) bekezdésben és a 46. § (1) és (3) bekezdésben meghatározott, hivatalból megtehető megállapításokra vonatkozó hatáskörét, valamint az Alaptörvény 24. cikk (4) bekezdésében foglaltakat.” Az Abtv. 28. § (1) bekezdése szerint pedig „[a]z Alkotmánybíróság a 27. §-ban meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban a 26. § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is lefolytathatja.” Az Abtv. ezen rendelkezései alapján az indítványozó ezen kérelmét nem lehet alkotmányjogi panasznak tekinteni, csak az Alkotmánybíróság hivatalból történő eljárása kezdeményezésének. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Abtv. 28. § (1) bekezdése alkalmazásának sem a feltételei, sem a szükségessége nem áll fenn {hasonlóan: 3085/2016. (IV. 18.) AB végzés, Indokolás [40]–[41]; 3232/2017. (X. 3.) AB végzés, Indokolás [25]}.
[25] 7. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy jelen esetben az alkotmányjogi panasz nem tartalmaz az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjának megfelelő, érdemi vizsgálatra alkalmas, releváns alkotmányjogi indokolást.
[26] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt, figyelemmel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában foglaltakra, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2019. június 18.
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k., |
||||||
tanácsvezető alkotmánybíró |
||||||
|
||||||
|
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., |
Dr. Salamon László s. k., |
Dr. Szabó Marcel s. k., |
|||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||
|
||||||
Dr. Szalay Péter s. k., |
||||||
előadó alkotmánybíró |
||||||
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1365/2018.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás