3466/2020. (XII. 22.) AB határozat
3466/2020. (XII. 22.) AB határozat
alkotmányjogi panasz elutasításáról
2020.12.22.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.IV.20.339/2020/4. számú, továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.20.625/2019/4. számú, valamint a Fővárosi Törvényszék 19.P.21.075/2019/6. számú ítélete alaptörvény-elleneségének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselőjén (dr. Litresits András, Litresits Ügyvédi Iroda) keresztül az Abtv. 27. § alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszában kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria Pfv.IV.20.339/2020/4. számú, továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.20.625/2019/4. számú, valamint a Fővárosi Törvényszék 19.P.21.075/2019/6. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét, mivel az az indítvány szerint a hivatkozott ítéletek sértik az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését, VI. cikk (1) bekezdését, IX. cikk (1), (4) és (6) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1)–(2) bekezdését, továbbá a 28. cikkét.
[2] 2. A panasz alapjául szolgáló ügy tényállása szerint az alperes által szerkesztett internetes oldalon 2019. március 3-án cikk jelent meg az indítványozóról „[az indítványozó] megpróbálta megzavarni [xy] sajtótájékoztatóját, de még ez sem sikerült” címmel. A cikk beszámolt arról, hogy „az utóbbi hónapokban botránypolitizálást folytató ellenzék akcióihoz méltó tervet eszelt ki [az indítványozó] MSZP-s uniós képviselő. A szocialisták európai listavezetéséről lecsúszó politikus [xy] sajtótájékoztatóját akarta megzavarni, de ebben megakadályozta a kapucsengő. A fideszes politikus később azt mondta – utalva arra, hogy [az indítványozó] korábban sikertelenül próbálkozott, hogy Fidesz-tag legyen –, hogy ha be akar lépni a Fideszbe, azt nem a székházban és nem vasárnap kell megtennie.” A cikkben szerepelt továbbá az is, hogy az [indítványozó] sajátos performansszal készült a sajtótájékoztatóra, amiről a Facebook oldalán is beszámolt: „Egy sajátos akcióra készülök, kíváncsi vagyok milyen lesz a fogadtatása. [Xy] EP-képviselő meghirdetett egy sajtótájékoztatót, én meg úgy döntöttem, hogy akkor besétálok és beülök. Felteszek neki kérdéseket. Kíváncsi vagyok hogyan reagál.” Ezt követően a cikk hírt adott arról is, hogy az indítványozó akciója nem sikerült, ugyanis az eseményre előzetesen regisztrálni kellett volna, amit az indítványozó nem tett meg. A cikk a további részében beszámolt a sajtótájékoztatón elhangzottakról, illetve arról, hogy a fideszes európai parlamenti (a továbbiakban: EP) képviselő elmesélte az indítványozó Fideszbe való korábbi belépési szándékát, illetve azt a javaslatát, hogy ha most beakarna lépni, azt hogyan teheti meg.
[3] Az indítványozó ezt követően helyreigazítási kérelemmel fordult az alperesi szerkesztőséghez, azt azonban az alperes nem tette közzé. Az indítványozó ezt követően keresettel fordult a Fővárosi Törvényszékhez (a továbbiakban: elsőfokú bíróság), amelyben kérte, hogy az elsőfokú bíróság a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12. §-a, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 496. § (1) bekezdése alapján kötelezze az alperest helyreigazító közlemény megjelentetésére. Az indítványozó tartalmában olyan közlemény közzétételét kérte, amely címe „[az indítványozó]ról valótlanságokat híreszteltünk [xy] alapján” legyen, tartalma pedig arról szóljon, hogy az alperes cikke [xy] szavai alapján valótlanul híresztelte, hogy az indítványozó a ’90-es években jelentkezett a Fideszbe, azonban nem vették fel.
[4] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elmondása szerint a kifogásolt állítás az indítványozó által sem vitatottan a fideszes EP-képviselőtől hangzott el, aki ezt az állítást már több alkalommal is megtette, többek között egy 2014-es Twitter üzenetében is. Az érintett fideszes EP-képviselő (többször idézetten: [xy]) a ’90-es években a Fidesz alelnöke és a tagfelvételért felelős tagja volt, ebben az időszakban pedig a tagfelvétel nem volt írásbeliséghez kötve, így az általa sajtótájékoztatón elhangzottakat más módon nem lehetett igazolni. Az ellenkérelem szerint az alperes nem kötelezhető helyreigazítás közzétételére egy sajtótájékoztatón elhangzott olyan állítás miatt, amelyet a Fidesz egyik alapítója tett a Fidesz belügyei vonatkozásában.
[5] Az elsőfokú bíróság a keresetet nem találta alaposnak és így azt elutasította. Az ítélet indokolása szerint a PK. 12. számú állásfoglalás alapján a kifogásolt közléseket a társadalmi érintkezésben általánosan elfogadott jelentésük szerint kell figyelembe venni, és valóságos tartalmuknak megfelelően kell értékelni. A kizárólag betű szerinti, formális értelmezés sok esetben ellentétes lenne a sajtóhelyreigazítás céljával és rendeltetésével. Ezért a jogsértés elbírálásánál nem lehet a közlést elszigetelten vizsgálni, hanem tekintettel kell lenni a szövegkörnyezetre, valamint az egymással összefüggő részletekre is. Emellett az elsőfokú bíróság azt is kiemelte, hogy nem adhat alapot a helyreigazításra olyan állítás, amely nem tényállítás útján valósul meg. A társadalmi vitákkal kapcsolatos véleménynyilvánítás, értékelés és bírálat pedig nem lehet sajtóhelyreigazítás tárgya.
[6] Az elsőfokú bíróság hivatkozott a PK. 14. számú állásfoglalására is, amely szerint egy sajtóközlemény vitatott tényállításainak valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani, akkor is, ha a sajtószerv hűen közli más személy tényállítását. Tehát egy sajtószerv nem menetesül a felelősség alól csak azért, mert a közlés alapjaként származó információt mástól idézi. Az elsőfokú bíróság alapul vette az Alkotmánybíróság döntéseit is, amelyek szerint a közügyek vitájához kapcsolódó közlések erős alkotmányjogi védelemben részesülnek, továbbá, hogy a sajtószabadságnak kiemelt szerepe van demokratikus közvélemény kialakításában. Emellett figyelembe vette az Alkotmánybíróságnak a tényállítások és értékítéletek közötti különbség lényegét kiemelő gyakorlatát is.
[7] Az alkotmánybírósági gyakorlatból annak is jelentőséget tulajdonított az elsőfokú bíróság, hogy a sajtó tevékenységének egyik lényegi eleme a közéleti események nyilvánossághoz való közvetítése. Ezzel együtt természetesen a sajtószabadság körébe nem tartozik bele a valótlanságok közzétételének lehetősége, e körben ugyanis egy sajtótermék felelőssége kiterjed a közölt információ hitelességének ellenőrzésére is. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy a sajtó kiemelt szerepet játszik a közügyekre vonatkozó információ áramlásában, különösen ha annak érintettje közéleti szereplő is. Jelen ügyben az elsőfokú bíróság szerint nem volt kérdés, hogy az alperes közügyről nyújtott tájékoztatást, amikor egy EP-képviselő, EP választási időszakra eső, előre meghirdetett sajtótájékoztatójáról tudósított.
[8] Az elsőfokú bíróság szerint egy közéleti szereplő sajtótájékoztatójáról tudósító média felelőssége körében nem elhanyagolható körülmény, hogy ilyenkor a média nem saját véleményt közöl, hanem a sajtótájékoztatón elhangzottakról ad információt. Ilyenkor pedig az Alkotmánybíróság szerint a valótlan tényállításokért is más mérce szerint felel az érintett média: ebben a helyzetben ugyanis a közlés célja nem a közvita saját érvekkel való gazdagítása, hanem a társadalmi tanácskozásban részt vevő szereplők megnyilvánulásainak hiteles becsatornázása. A sajtó felelőssége pedig abban az esetben még inkább korlátozott, amikor a közéleti vita frontvonalában tevékenykedő politikusok kijelentéseit terjeszti. Ebben az esetben ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az őket ért bírálatokat a társadalmi nyilvánosság eleve másként kezeli.
[9] Mindemellett egy sajtótájékoztatóról való tudósítás esetén azt is figyelembe kell venni, hogy a közéleti szereplők maguk keltik a sajtó érdeklődését, így itt a média sokkal inkább közvetítő eszköz, mintsem önálló szereplő. A konkrét ügyben az indítványozó szándéka is az volt, hogy a fideszes EP-képviselő sajtótájékoztatójára bemenve önálló performansszal hívja fel magára a figyelmet, amelyről majd a sajtó hűen, és nagy nyilvánosság előtt beszámol. Amikor ez előzetes regisztrációs hiány amiatt nem sikerült, a fideszes EP-képviselő megtette a vitatott kijelentését, amelyről a sajtó beszámolt. Az elsőfokú bíróság szerint mivel mindkét szereplő (az indítványozó és a fideszes EP-képviselő is) a politika frontvonalában vannak, a sajtó csak a dolgát tette, amikor beszámolt az eseményekről. Mindkét szereplőnek a célja a sajtó érdeklődésének felkeltése volt (kinek a sajtótájékoztatóval, kinek a tervezett performansszal), ezért az elsőfokú bíróság szerint az alperes nem szereplője, hanem közvetítő eszköze volt a vitának. Mindezek alapján pedig az alperes felelőssége nem volt megállapítható.
[10] 3. Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az indítványozó fellebbezéssel élt a Fővárosi Ítélőtáblához (a továbbiakban: másodfokú bíróság), amely azonban az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[11] Az indítványozó fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság okszerűtlenül és iratellenesen minősítette a tényállást, ugyanis véleménye szerint a sajtó nem szócső, aki bárkiről bármit leadhat következmények nélkül. Kifogásolta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy az alperes a cikk közzétételét megelőzően nem kereste őt meg (holott, mivel ez egy leirat volt, nem pedig élő közvetítés, lehetősége lett volna rá), valamint semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezett a vele szemben megfogalmazott állítás alátámasztására. Mindezek alapján téves az elsőfokú bíróság azon megállapítása is, miszerint az alperes hűen tájékoztatott az eseményről. Nem az volt ugyanis a per tárgya, hogy az ominózus kijelentést ki mondta eredetileg, hanem az, hogy az alperes ezt a kijelentést (ami minden ténybeli alapot nélkülöz) híresztelte.
[12] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben feltárta, és az irányadó jogszabályokat is helyesen értelmezte. Az elsőfokú bíróság következtetéseit a másodfokú bíróság is osztotta: a PK. állásfoglalások és az alkotmánybírósági gyakorlat alapján az alperesi cikket helyesen értelmezte az elsőfokú bíróság, az alperes ugyanis olyan sajtótájékoztatóról tudósított, amelynek témájára az indítványozó is közvetett ráhatással volt. A másodfokú bíróság is megerősítette, hogy a sajtótájékoztatókról tudósító média inkább tekinthető a véleménynyilvánítások közvetítő eszközének, semmint a közvita önálló szereplőjének, ugyanakkor a mentesség nem tekinthető feltétlennek sem. A mentesülés feltétele, hogy a média által megfogalmazottak hűen, a közlés forrását beazonosítható módon, saját értékelés nélkül közvetítsék a közvélemény felé az elhangzottakat. A másodfokú bíróság szerint ezen követelménynek az alperes eleget tett.
[13] 4. A jogerős ítélettel szemben az indítványozó felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amely ítéletében a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
[14] Az ítélet indokolásában a Kúria kiemelte, hogy egy média tájékoztató tevékenységét nem lehet jogsértőnek tekinteni, ha az közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a közügyek vitájának körében egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósít, és a közlések forrását beazonosítható módon megjelöli, továbbá a cáfolatnak is helyet biztosít. A konkrét ügyben az alperes a fideszes EP-képviselő által elmondott mondatot idézte, és ahhoz fűzte hozzá azt a magyarázatot, amely annak megértését szolgálja (miszerint az indítványozó a ’90-es években be akart lépni a Fideszbe). A tudósítás tehát az elhangzottakhoz érdemben nem adott új tartalmat, vagy saját értékítéletet. Az alperes beazonosítható módon megjelölte a kifogásolt mondat forrását is, és azt is, hogy az az indítványozó meghiúsult performanszára adott válaszreakció volt. Mindezek alapján pedig a Kúria megállapította, hogy a tárgyban sajtó-helyreigazításra kötelezésnek nincs helye.
[15] 5. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában kérte a Kúria, a másodfokú és az elsőfokú bíróságok ítéleteinek a megsemmisítését, mivel álláspontja szerint az ítéletek az Alaptörvény több rendelkezését is sértik. Véleménye szerint a Kúria és a korábban eljáró bíróságok nem vették figyelembe az Alaptörvény VI. cikkét és a IX. cikk (4) és (6) bekezdését döntésük meghozatala során, ugyanis az egyes alapjogok mérlegelése és ütköztetése nélkül hoztak döntéseket. Véleménye szerint a Kúria és a korábban eljáró bíróságok ítéletei azért tekinthetőek súlyosan jogsértőnek, mivel a tényállás szerinti sajtó-tájékoztató tekintetében semmilyen körülmény nem mentesítette az alperest a valótlan híresztelés vonatkozásában, ugyanis álláspontja szerint nem álltak fenn a 34/2017. (XII. 11.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) kifejtett speciális körülmények, mivel az indítványozó nem volt jelen a sajtótájékoztatón, és az alperes később sem biztosította az indítványozó részére a válaszadás lehetőségét. Ezáltal pedig a Kúria és a másodfokú valamint elsőfokú bíróságok döntése önkényes, ellentétes a józan ész szerinti döntés követelményével és a tisztességes bírósági eljárás követelményébe ütközik. Az eljáró bíróságok figyelmen kívül hagyták a pontos és megalapozott tényeken alapuló tájékoztatás követelményét is, továbbá megsértették jó hírnevét is.
[16] A fentiek mellett az indítványozó kiemelte azt is, hogy a sérelmezett közlés valótlan tény volt, amelyek híresztelése a legalapvetőbb újságírói szakmai követelményeknek sem felelt meg, emellett a tényállás szerinti mondat nem vélemény, hanem valótlan tényállítás volt, amelyre a PK. 14. számú állásfoglalása lett volna az irányadó (ami szerint a tényállítás valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani), ezen szempontokat azonban a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok figyelmen kívül hagyták, így az állandó bírósági gyakorlatra sem voltak tekintettel. A fentiek mellett az indítványozó arra is hivatkozott, hogy a tényállásbeli állítás nem minősül közügynek, így annak sincs jelentősége, hogy az alperes szöveghűen tájékoztatott-e vagy sem. A fentiek alapján az indítványozó úgy véli, hogy a támadott ítéletek jogellenesen értelmezték az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését, IX. cikk (1) és (4) bekezdését, erre tekintettel pedig az alperes nem mentesülhetett volna a helyreigazító közlemény közzététele alól.
[17] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában hosszasan ismertetett több alkotmánybírósági döntést is, különösen az Abh. rendelkező részét és indokolását. Véleménye szerint az eljáró bíróságok ezen határozatokat mind figyelmen kívül hagyták döntésük meghozatala során. Így pl. nem értékelték, hogy az alperes nem adott lehetőséget az indítványozónak a cikkben foglalt állításokra történő reflektálásra. Ezzel pedig a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok megsértették az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát.
II.
[18] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:
„I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
„VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.”
„IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
[…]
(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
[…]
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
(2) Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
„28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
III.
[19] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 27. §-a tekintetében részben megfelel az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek.
[20] 2. Az Abtv. 27. §-a szerint az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[21] Az alkotmányjogi panasz határidőben a bíróságra érkezett.
[22] Jelen ügyben az alkotmányjogi panaszt az alapul szolgáló eljárás felperese nyújtotta be az ügyét érdemben lezáró bírói ítélettel szemben, amely tekintetében további jogorvoslatnak nincs helye.
[23] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában hivatkozott többek között az Alaptörvény 28. cikkének sérelmére is. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy gyakorlata értelmében az Alaptörvény 28. cikkében foglalt, a bíróságoknak címzett jogértelmezési segédszabály nem tekinthető olyan Alaptörvényben biztosított jognak, amelynek sérelmére hivatkozva alkotmányjogi panaszt lehetne benyújtani {3084/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [6]; 3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]}. Ezzel együtt az Alkotmánybíróság minden alapjog érvényesülésének vizsgálata kapcsán hivatalból is figyelembe veszi a bíróságoknak ezen alaptörvényi kötelezettségét.
[24] 4. Az indítványozó indítványában hivatkozott az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének, VI. cikk (1) bekezdésének, a IX. cikk (4) és (6) bekezdésének, valamint a XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdésének sérelmére is. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott – a határozott kérelemre vonatkozó – törvényi feltételeknek, ugyanis ezen alaptörvényi rendelkezések vonatkozásában az indítványozó nem adott elő alkotmányjogilag értékelhető (több esetben pedig más jellegű) érvelést (sem) az ügye vonatkozásában.
[25] Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az indítvány az Alaptörvény fent hivatkozott rendelkezései tekintetében nem felel meg a határozott kérelemre vonatkozó követelményeknek, mivel – az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint – az indokolás hiánya {lásd többek között: 3058/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [11]; 3245/2016. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [10], [13]} az ügy érdemi elbírálásának akadálya.
[26] 5. Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése tekintetében megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott – a határozott kérelemre vonatkozó – törvényi feltételeknek. Az indítvány megjelölte az indítványozó jogosultságát, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 51. § (1) bekezdés és 52. § (1b) bekezdés a) pont], az Abtv. 27. §-ában foglalt hatáskörben kérve az Alkotmánybíróság eljárását. Az indítványozó megjelölte továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont] és az Alaptörvény sérelmet szenvedett rendelkezéseit [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítvány benyújtását részletesen indokolta, kifejtve az Alaptörvényben foglalt jogok sérelmének mibenlétét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az indítványozó kifejezett kérelmet fogalmazott meg a bírói döntések megsemmisítésére nézve [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
[27] Az Abtv. 29. §-ában meghatározottak szerint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről elsőként lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]}.
[28] E tekintetben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügy az Alaptörvény IX. cikkében biztosított véleménynyilvánítás jogának és a sajtószabadsághoz való jognak a hatályát és határait érintő alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdéseket vet föl. A kúriai (és az alsóbb bírósági) ítélet(ek) alkotmányossági vizsgálata kapcsán ezért vizsgálni kell, hogy a Kúria az Alaptörvény IX. cikk (1) [és ehhez kapcsolódóan a (2)] bekezdésével összhangban értelmezte-e az alperes által közzétett cikk vonatkozásában a sajtótájékoztatókról történő tudósításra irányadó alkotmányos követelményeket, és ezáltal figyelembe vette-e döntése meghozatala során az Alaptörvény 28. cikkéből fakadó kötelezettségét.
[29] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 31. § (6) bekezdése alapján, a panasz befogadásáról szóló döntést mellőzve, az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése vonatkozásában érdemben bírálta el.
IV.
[30] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[31] 1. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz alapján „a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. Ha a bíróság az előtte fekvő, alapjogilag releváns ügy alapjogi érintettségére tekintet nélkül járt el, és az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával, akkor a meghozott bírói döntés alaptörvény-ellenes.” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18]} Az Alkotmánybíróság nem vonhatja el azonban az ítélkező bíróságok hatáskörét az előttük fekvő tényállás elemeinek átfogó mérlegelésére, csupán a mérlegelés alapjául szolgáló jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját, illetve a mérlegelés alkotmányossági szempontjainak a megtartását vizsgálhatja felül.
[32] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben szükségesnek tartja azt is kiemelni, hogy az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok részére alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy az ítélkező tevékenységük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék {pl. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]; 28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]; 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [17]}. A bíróságnak tehát a jogszabályok által kijelölt értelmezési kereteken belül kell azonosítaniuk az eléjük kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, valamint a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmezniük. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz alapján tehát azt vizsgálta, hogy a Kúria (és az alsóbb bíróságok) helyesen ítélte-e (ítéleték-e) meg a szóban forgó ügynek a véleménynyilvánítás szabadságával és a sajtószabadsághoz való joggal összefüggő kapcsolatát.
[33] 2. A fenti kérdés vizsgálata során az Alkotmánybíróság fontosnak tartotta tisztázni, hogy az Alaptörvény IX. cikke alapján mit tekinthetünk a sajtó elsődleges szerepének egy demokratikus állam működésében.
[34] 2.1. Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Az Alkotmánybíróság a 7/2014. (III. 7.) AB határozatában összegezte és megerősítette azt a gyakorlatát, „mely szerint a szólás- és sajtószabadság kettős igazolással bír, azaz az egyéni önkifejezés, illetve a politikai közösség demokratikus működése szempontjából egyaránt kulcsfontosságú. Az Alaptörvényben megerősített kettős igazolás pedig azt jelenti, hogy a véleményszabadságnak az alapjogok körében elfoglalt kitüntetett helyére vonatkozó értelmezés is változatlanul érvényes.” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [23]} Ez a határozat arra is rámutatott, hogy „[a] sajtószabadság – amely felöleli valamennyi médiatípus szabadságát – a szólásszabadság intézménye. A sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze. A szólásszabadság kitüntetett jellege e tekintetben a sajtószabadságra is vonatkozik, és vonatkozik rá a szabadság kettős igazolása is: a sajtószabadság jelentőségét a szubjektív alapjog és a demokratikus közvélemény alkotmányos intézménye egyaránt igazolja. Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése ennek megfelelően a sajtószabadság elismerése mellett a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeinek biztosításáról is rendelkezik.” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [40]} Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése tehát a sajtószabadságot a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás garanciájának tekinti. Ez a tájékoztatás a „demokratikus közvélemény” információs érdekét szolgálja: azt, hogy a közvélemény a számára releváns tényekről, eseményekről adatot, tájékoztatást, illetve ezzel összefüggő véleményt kapjon {lásd 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [24]}. A közéleti viták szabadsága és sokszínűsége nélkül ugyanis nincsen szabad közvélemény és nincsen demokratikus jogállam {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [39]}.
[35] Egy médiaszolgáltató tehát alkotmányos jogát gyakorolja akkor, amikor a közérdeklődésre számot tartó eseményekről tudósít. E szabadsága kiterjed annak meghatározására is, hogy mely eseményekről milyen részletességgel és tartalommal ad tájékoztatást. Amennyiben a sajtószabadság gyakorlása sérti más alapjogát vagy valamilyen alkotmányos célt, akkor az Alkotmánybíróságnak kell döntést hoznia arról, hogy a konkrét esetben a sajtószabadság gyakorlásának vagy az azt korlátozó célnak kell-e inkább teret engednie {23/2019. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [19]}.
[36] 2.2. Összességében megállapítható tehát, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában kiemelten fontos alkotmányos érdeknek tekinti a sajtószabadság érvényesülését. A sajtó ugyanis „olyan fórumot kínál a szólás szabadságához és a közügyek szabad vitathatóságához, amely kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a közvélemény és a politikusok számára ellenőrizhetővé válhassanak a közhatalmat gyakorlók, illetve a köztisztséget vállalók. A polgárok kizárólag ilyen információk birtokában alkothatnak szabadon véleményt a közhatalmat gyakorlók teljesítményéről, munkájának hatékonyságáról és minőségéről. Az állami szervek ellenőrizhetősége pedig a polgárok demokratikus önkormányzásának lehetőségét biztosítja, így a polgároknak alapvető joguk van ahhoz, hogy a közügyeket érintő kérdésekről információhoz juthassanak.” {Lásd többek között: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [25]; továbbá 3002/2018. (I. 10.) AB határozat, Indokolás [55]}
[37] 3. Az alkotmányjogi panasz szerinti ügyben az Alkotmánybíróság – a 3217/2020. (VI. 19.) AB határozatában kimondottakkal egyezően – röviden szükségesnek tartotta felidézni a politikai vitákban elhangzó állításokkal kapcsolatos gyakorlatát is.
[38] 3.1. Az Alkotmánybíróság több döntésében is hangsúlyozta, hogy a közügyekkel összefüggő vélemények kinyilvánítását a szólásszabadság különös erővel védelmezi, és a közügyek megvitatásának lényegi részét jelentik a közügyek alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások: a társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a közélet szereplői, illetve a közvitában résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják {lásd többek között: 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [45], [48]}. Emellett – összhangban a 3107/2018. (IV. 9.) AB határozatban foglaltakkal – az Alkotmánybíróság a szólásszabadságnak ebben a különösen védett körében jelen ügyben is érvényesnek tartja a vélemények és a tényállítások megkülönböztetésének relevanciájáról mondottakat: „A tényállítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne. A szólás- és sajtószabadság határainak megvonásánál mindazonáltal indokolt különbséget tenni az értékítéletek és a tényállítások védettsége között […]. Míg vélemények esetében a hamisság bizonyítása értelmezhetetlen, addig a bizonyíthatóan hamis tények önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt.” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49]} Az adott közlés védelmére vonatkozó alkotmányjogi mérce meghatározásakor tehát a közügyek vitáján belül is fontos kérdés, hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak minősül-e {lásd: 3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [25]}.
[39] 3.2. Az Alkotmánybíróság a 3107/2018. (IV. 9.) AB határozatában megerősítette azt is, hogy politikai vitákban (különösen választási kampány során) a tényállításokra vonatkozó, a jogszerűtlenség megállapíthatósága tekintetében megengedőbb teszt alkalmazására csak szűk körben van lehetőség, vagyis a tényállítás alkotmányjogi fogalmát megszorítóan kell értelmezni. Erre utalt az Alkotmánybíróság akkor, amikor a mérlegelés alkotmányos követelményeként mondta ki, hogy a szóban forgó kijelentés értékelése nem történhet csupán „megragadva a kijelentés direkt tartalmánál” {5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [27]}, hanem „a mérlegelést a választási kampány felfokozott helyzetét és az ügy összes körülményét figyelembe véve, valamint arra tekintettel kell elvégezni, hogy a jelöltek egymás programját és alkalmasságát minél szabadabban kritizálhassák” {31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]–[30]; 9/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [43]}.
[40] A politikai viták természetével összefüggésben az Alkotmánybíróság tehát több olyan ügyben is foglalkozott, ahol a politikai vita egy választási kampányban zajlott. Így pl. a választási kampányt az Alkotmánybíróság következetesen olyan szituációnak tekintette, amelyben a lehető legerősebben jönnek számításba a közügyek minél szabadabb vitája melletti érvek, és ahol leginkább helye van a politikai programokról és a jelöltek alkalmasságáról vallott vélemények akár túlzó, felfokozott megfogalmazásának; tekintettel arra is, hogy ezen időszak alatt a cáfolat vagy ellenvélemény kifejtésének is jelentős tere nyílik {31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [30]; 5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [28]; 9/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [35], [43], továbbá 3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [26]}.
[41] Ezen megállapítás – a politikai viták megítélése során – nem kizárólag a választási kampányokban értelmezhető. A politikai szereplők ugyanis a kampány időszakokon kívül is éles bírálatokat és állításokat fogalmaznak meg egymással szemben, amelyekkel összefüggésben ugyanúgy egy fokozottabb tűrési kötelezettséget kell megkövetelni. Az egyes politikai szereplőknek ugyanis kampány időszakon kívül is számos lehetőségük nyílik a megfogalmazott bírálatokra történő széles körű reagálásra.
[42] 3.3. A politikai vitákkal kapcsolatban azt is fontos kiemelni, hogy az ennek keretében megfogalmazott tényállítások meghatározása nem történhet önmagában a bizonyíthatósági teszt köznapi értelemben vett automatikus alkalmazásával, azaz nem szorítkozhat kizárólag a vizsgált kijelentés szó szerinti tartalmának értékelésére. A közügyek intenzív vitájában résztvevők jogi felelősségre vonásához nem elegendő annak kimutatása, hogy a vizsgált megszólalás bizonyos elemei ténylegesen, objektív módon cáfolhatók. A vitatott kijelentés értékelését arra is figyelemmel kell elvégezni, hogy a kijelentés milyen valódi jelentést hordoz a választópolgárok számára. Ennek az értékelésnek a szemléletét az határozza meg, hogy a közügyek demokratikus vitája során a vita érintettjei a politikai történéseket a maguk összefüggéseiben értelmező polgárok, akik tisztában vannak a pártpolitikai véleménynyilvánítások figyelemfelkeltésre és túlzásokra hajlamos jellemzőivel {a választási kampányok vonatkozásában lásd: 3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [28]}. A mérlegelés tehát egyértelműen túlmutat a kijelentés elemeinek pusztán bizonyíthatósági teszttel történő vizsgálatán, és az ügy valamennyi körülményének értékelését igényli. Ha az egymásra tett kijelentések közvetlenül a közéleti szereplők politikai tevékenységére, programjára vagy közéleti hitelességére, alkalmasságára vonatkozik, akkor – még ha állító módban fogalmazták is meg – vélelmezhető a közlés véleményként való értelmeződése. Szintén védelem alá tartozhat a kritika túlzó, meghökkentő megfogalmazása akkor is, ha a túlzás esetleg ténybeli kérdést is érint. Kétség esetén ráadásul a mérlegelés arra is támaszkodhat, hogy egyes részletek tényszerű cáfolatára széles körű lehetőség nyílik {a választási kampányok vonatkozásában lásd: 3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [29]}.
[43] 4. Az ügy megítélése szempontjából a fentieken túl az Alkotmánybíróság jelen ügyben is indokoltnak tartotta áttekinteni a sajtó-tájékoztatókkal összefüggésben a sajtó objektív felelősségével kapcsolatos gyakorlatát.
[44] 4.1. A fentiekben írtak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a sajtónak a politikai viták választópolgárokhoz történő eljuttatásában kiemelt szerepe van. A demokratikus közvélemény alakulásában központi szereppel bíró sajtó tevékenységének egyik lényegi eleme ugyanis a közéleti események nyilvánossághoz való közvetítése. A média a modernkori nyilvánosság fő letéteményese, nélküle teljes mértékben elképzelhetetlen a demokratikus társadalmi tanácskozás működése. A sajtónak elsőrendű alkotmányos feladata a közérdekű információk, köztük a közéleti szereplők megnyilatkozásainak, álláspontjainak terjesztése. Nemcsak annak van jelentősége, hogy a közügyek vitájához tartozó információk terjesztése a sajtó alkotmányos küldetése, hanem annak is, hogy a demokratikus vita többi résztvevőjének pedig joga van ehhez a tájékoztatáshoz. Különösen fontos tehát, hogy a sajtó a közvita számára releváns körülményekről minél szabadabban számolhasson be (Abh., Indokolás [41]).
[45] Ezzel együtt természetesen a sajtó, tájékoztató tevékenységének szabadsága sem korlátlan, hanem más alapvető jogok vagy alkotmányos értékek érvényesülése érdekében kötelezettségekkel tűzdelt. Az Alkotmánybíróság több esetben is alkotmányosnak talált már a média által nyújtott tájékoztatásra vonatkozó előírásokat {lásd 1/2007. (I. 18.) AB határozat, illetve 3096/2014. (IV. 11.) AB határozat; és hasonló érvelést tartalmaz a 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [22] is}. A sajtószabadság gyakorlása önmagában azonban nem terjed ki a valótlanságok közzétételére, sőt az újságírók egyik fő felelőssége éppen a közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése. Ez mindazonáltal nem azt jelenti, hogy a valótlan tényállításokért viselt felelősség kérdése minden esetben azonos szempontok szerint lenne megítélhető, és e körben ne lenne szükség alkotmányossági megfontolások mérlegelésére. Mindenképpen ilyen megfontolásnak minősül a közügyekre vonatkozó információk áramlásának érdeke, illetve a sajtó viszonya az általa közölt kijelentésekhez. Közéleti szereplők sajtótájékoztatóiról szóló tudósítás esetén ezek a szempontok különös súllyal esnek latba (Abh., Indokolás [42]).
[46] 4.2. Az Alkotmánybíróság már a 3/2017. (II. 25.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy „a bíróságoknak az eléjük vitt jogvita elbírálása során a sajtószabadság megfelelő alkotmányos védelme érdekében a tudósítással érintett helyzet teljességét kell megvizsgálniuk” {3/2017. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [24]}. Egy politikai (közéleti) vita alapját képező ügyben (mint ahogyan az a jelen ügyben is megjelent), a közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról tudósító média felelőssége körében a közvitával meglévő nyilvánvalóan szoros kapcsolat mellett az is fontos körülmény, hogy – szemben a közéleti újságírás számos más megnyilvánulásával – az újságírók ez esetben nem saját állításaikat vagy véleményüket tárják a nyilvánosság elé, nem saját gondolataikkal igyekeznek befolyásolni a szélesebb közvéleményt. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a közéleti szereplők kijelentéseit közvetítő sajtónak a valótlan tényállításokért fennálló felelőssége más mérce szerint ítélendő meg ahhoz képest, amikor a szerkesztők és újságírók pusztán saját elképzeléseik és előzetes döntéseik mentén határozzák meg a médiatartalmat. Ilyenkor ugyanis a sajtó működésének fókuszában nem a közvita saját érvekkel való gazdagítása és befolyásolása, hanem a társadalmi tanácskozásban résztvevő többi szereplő megnyilvánulásainak naprakész és hiteles becsatornázása áll. A sajtótájékoztatókról való tudósításokkal kapcsolatban a közéleti vita érdeke mindenekelőtt az elhangzottak pontos, a hírek aktualitásához igazodó közzétételét igényli (Abh., Indokolás [44]). A mások állításait közlő sajtó felelősségének korlátozottsága kiváltképp fennáll akkor, amikor a média a közéleti vita frontvonalában tevékenykedő politikusok kijelentéseit terjeszti. Ebben az esetben ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy „az ő esetükben a személyüket ért bírálatot és minősítést a társadalmi nyilvánosság eleve másként, a demokratikus vita szükségszerű részeként, jellemzően a különböző politikai érdekek mentén értelmezendő megnyilvánulásként kezeli. Magyarországon az elmúlt időszakban kialakultak a plurális politikai nyilvánosság működésének sajátosságai, amelyek között a közéleti viták során elhangzottakat a társadalom kellő körültekintéssel tudja értékelni” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57]}. E körültekintésnek mindennapos része, hogy a politikai vitákat követők az egyik résztvevő terhelő állítását követően bizton számíthatnak az érintettnek a nyilvánosságban szintén megjelenő válaszára, cáfolatára.
[47] Ahogyan az Alkotmánybíróság azt az Abh.-ban hangsúlyozta, a sajtótájékoztatóról való tudósítások esetében ráadásul a média felelőssége nemcsak a közlések tartalma, hanem sajátos módon azok széles nyilvánossághoz jutása tekintetében is speciális. Ezekben az esetekben ugyanis kifejezetten maguk a közéleti szereplők keltik és szervezik a sajtó érdeklődését, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy közléseik, állításaik a lehető legszélesebb körű figyelmet nyerjék el. A média itt sokkal inkább a véleménynyilvánítások közvetítő eszköze, semmint a közvita önálló szereplője (Abh., Indokolás [46]). Ez alapján a mások közléseiről tudósító sajtó felelősségére vonatkozó teszt lényegi eleme, hogy az újságíró a más személyek által megfogalmazottakat hűen, a közlések beazonosítható forrását egyértelműen megjelölve, saját értékelés nélkül közvetíti-e a közvélemény felé. E tekintetben tehát egyértelműen visszaélést jelentene, ha a sajtótájékoztatóról szóló tudósítás címe megtévesztő lenne a közlések forrását vagy természetét illetően, és azt a látszatot keltené, hogy a benne foglaltak a médiatartalom-szolgáltató saját állításai vagy nem vitatott közlések (Abh., Indokolás [48]). Ugyanakkor ezzel együtt azt is rögzítette az Alkotmánybíróság, hogy a közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a közügyek vitájának körében egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósító, a közlések beazonosítható forrását egyértelműen megjelölő és a jóhírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosító (vagy a válaszadás lehetőségét felkínáló) médiatartalom-szolgáltató a sajtószabadság által védett alkotmányos küldetését teljesíti, így e tevékenységét nem lehet a személyiségi jogsértés polgári jogi szankcióit megalapozó híresztelésként értékelni (Abh., Indokolás [50]).
[48] 5. Jelen ügy vonatkozásában a fentiek alapján az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.
[49] Az alkotmányjogi panasz szerinti alperesnek mint sajtóorgánumnak vitán felül joga és kötelessége tájékoztatnia az olvasóit a közéleti eseményekről, amelyek közé tartozik a politikusok sajtótájékoztatójáról történő tudósítás is (különösen egy választási kampányban). Ez alapján tehát minden kétséget kizáróan rögzíthető, hogy az alperes az Alaptörvény IX. cikk (1) [és (2) bekezdéséből] fakadó jogával élve jelentette meg a perbeli cikket, amelyben a fideszes EP-képviselő által az indítványozóra tett kijelentést is ismertette, és amihez csupán egy magyarázó gondolatot fűzött. Szintén fontos kiemelni, hogy az alkotmányjogi panasz szerinti ügyben az alperes cikkében szereplő, a fideszes EP-képviselőtől származó mondat a politikai vita részét képező állítás volt (hiszen abban az indítványozó korábbi, fideszes EP-képviselő által állított Fideszbe való belépési szándékára utalt, amely az indítványozó által tervezett akció meghiúsulására való reakció volt), amely értékelésénél a politikai vitákra irányadó – fentebb részletezett – szempontok mérlegelése volt szükséges.
[50] Az indítványban támadott kúrai (és az alsóbb bírósági) ítélet(ek) szerint az alperes a bírósági és alkotmánybírósági gyakorlatot figyelembe véve járt(ak) el, így az indítványozó keresete nem volt alaposnak tekinthető. E vonatkozásban fontos kiemelni, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló alperes által közölt cikk fő központi eleme egy országosan ismert közéleti szereplő (a fideszes EP-képviselő) által elmondott állítás idézése volt, amelynek tartalma az indítványozó által előzetesen bejelentett, de később meghiúsult preformanszra volt visszavezethető (azaz arra, hogy az indítványozó nem jutott be a Fidesz székházába, a sajtótájékoztató helyszínére). Az idézett mondathoz az alperes nem fűzött további értékelést, pusztán egy magyarázó megjegyzést tett az idézett mondat történeti előzményeire utalva, továbbá a közölt idézet forrása és a magyarázó megjegyzés eredete is egyértelműen beazonosítható volt (maga a fideszes EP-képviselő). E tekintetben tehát megállapítható, hogy az alperes által közölt cikk tényszerűen tájékoztatott a sajtó-tájékoztatón elhangzottakról, az idézett mondathoz tett megjegyzés pedig semmilyen módon nem minősítette a citált mondatot. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a cikkben nem szerepelt az érintett indítványozó cáfolata, sőt egyértelműen arra lehet következtetni, hogy arra az alperes a cikk megjelenése előtt az indítványozónak nem is biztosított lehetőséget (sem a fideszes EP-képviselőtől idézett mondat, sem pedig az ahhoz fűzött előzmény megjegyzés tekintetében). Ennek kapcsán azonban az Alkotmánybíróság a 3217/2020. (VI. 19.) AB határozatában kimondottakkal egyezően ismételten hangsúlyozza, hogy egy közlést, így egy sajtó cikk tartalmát is teljes egészében kell értékelni, és az abban megfogalmazottak kapcsán figyelembe kell venni annak a politikai vitába való beágyazódottságát is.
[51] A cikkben szereplő szerzői megjegyzés (miszerint az indítványozó a ’90-es években be akart lépni a Fideszbe, de ez meghiúsult) nem a kifogásolt cikkben jelent meg először, és az nem is az alkotmányjogi panasz szerinti alperes saját állítása volt. Azt ugyanis, az alapügyben érintett fideszes EP-képviselő korábban már Twitter csatornáján megosztotta. Az alkotmányjogi panasz szerinti alperes magyarázó megjegyzésében erre a korábban már nyilvánosságra hozott kijelentésre utalt. Erre az állításra tehát korábban is lehetősége lett volna cáfolatot adni az indítványozónak, valamint a konkrét cikkben elhangzó mondatra is tudott volna más fórumon reagálni az indítványozó. Fontos azt is megjegyezni, hogy a megjelent cikkben az alperes nem fogalmazott meg a kifogásolt mondattal szemben semmilyen szubjektív kritikát, nem értékelte a sajtótájékoztatón közölt, az indítványozó által kifogásolt mondatot. Kétségtelen ugyan, hogy a cikk egészében voltak szubjektív, az indítványozóra nem kedvező mondatok, vélemények, de ezeket az indítványozó a perben és az alkotmányjogi panaszban sem kifogásolta. A kifogásolt mondat tekintetében azonban az alperes cikke figyelembe vette az Alaptörvény rendelkezéseiből következő kritériumokat.
[52] Mindezek alapján, bár az alperes valóban nem adott lehetőséget a sajtótájékoztatón elhangzottaknak a cikkben való cáfolatára, összességében mégis megállapítható, hogy a cikk tájékoztatása megfelelt az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdéséből fakadó – a sajtótájékoztatókkal szembeni – alkotmányos követelményeknek.
[53] 6. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok ítéletei figyelembe vették a sajtótájékoztatókról történő közlésre irányadó alkotmányos szempontokat, azokat az Alaptörvény 28. cikke alapján megfelelően értékelték, és az Alaptörvény IX. cikkéből fakadó szempontokat is érvényesítették. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
Budapest, 2020. december 8.
Dr. Handó Tünde s. k., tanácsvezető alkotmánybíró |
||
Dr. Handó Tünde s. k., tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla alkotmánybíró helyett |
Dr. Handó Tünde s. k., tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Schanda Balázs előadó alkotmánybíró helyett |
Dr. Handó Tünde s. k., tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szalay Péter alkotmánybíró helyett |
Dr. Handó Tünde s. k., tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szívós Mária alkotmánybíró helyett |
||
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1315/2020.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás