• Tartalom

2021. évi XV. törvény

2021. évi XV. törvény

a Jövő Nemzedék Földje Alapítványról, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról és az ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról1

2021.05.02.

Az Országgyűlés az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében foglalt – minden magyart, de különösen az államot terhelő – kötelezettségének eleget téve és attól a céltól vezérelve, hogy hazánk legértékesebb természeti kincseit, különösen a termőföldet, az erdőket és az édesvízkészletet a jövő nemzedékek számára megőrizze, továbbá annak érdekében, hogy
– a magyar termőföld a magas színvonalú agrár- és élettudományi képzés szolgálatába állhasson, a hazai középfokú mezőgazdasági oktatás pedig a világ élvonalába kerüljön, így az ott megszerzett tudás ne csupán az alkalmazott mezőgazdasági tevékenységhez, de a versenyképes felsőfokú agrár- és élettudományi képzéshez is alapot teremtsen,
– a termőföld és az erdők kiemelt védelméhez, a hazánkban – elsősorban Mezőhegyesen – kialakult, védett őshonos magyar lófajták génvagyonának megőrzéséhez és gyarapításához, valamint a magas színvonalú agrárképzést folytató oktatók, kutatók, tanárok, a képzésben részt vevők erkölcsi és anyagi megbecsüléséhez ne csupán a ma élő és alkotó, hanem a jövő nemzedékek kezébe is hatékony jogi eszközt adjon,
a következő törvényt alkotja:

1. A Jövő Nemzedék Földje Alapítvány létrehozása

1. § (1) Az Országgyűlés a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) alapján felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására.

(2) Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapító okiratban az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

2. § (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdésében, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdésében és a KEKVA tv. 12. §-ában foglaltak alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátása – az 1. mellékletben meghatározott állami tulajdonban álló részvényeket (a továbbiakban: részvények) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérően – az indulótőke megteremtése érdekében alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki az Alapítvány nyilvántartásba vételének hatályával a részvények felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

(3) A részvényeket az Alapítvány – a KEKVA tv. 12. § (4) és (5) bekezdésétől eltérően – kizárólag az állam részére idegenítheti el a részvények Alapítvány tulajdonába adásakor az alapító okiratban előírt módon meghatározott piaci áron.

(4) A részvények Alapítvány által történő elidegenítése esetén az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatának ellátására, valamint közérdekű céljainak megvalósítására köteles fordítani.

3. § (1) A KEKVA tv. 13. § (1) és (8) bekezdése alapján az Alapítvány KEKVA tv. 1. melléklete szerinti közfeladata ellátását és közérdekű céljainak megvalósítását szolgáló, a 2. mellékletben meghatározott, állami tulajdonban álló ingatlanokon az Alapítvány javára ingyenes, határozatlan időre szóló, közfeladathoz rendelt vagyonkezelői jogot kell alapítani a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen működő Részvénytársaság javára fennálló, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvényben meghatározott vagyonkezelői jog – külön elszámolás nélkül történő – egyidejű törlésével.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonkezelői jog megalapításával egyidejűleg az (1) bekezdés szerinti ingatlanokban a közfeladat ellátására rendelkezésre álló állami tulajdonú ingó vagyontárgyak (a továbbiakban: ingóságok) e törvény erejénél fogva ingyenesen az Alapítvány tulajdonába kerülnek. Az átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

4. § Az Alapítvány gondoskodik az általa vagy a tulajdonában, fenntartásában álló szervezet által bármilyen jogcímen használt ingatlanok területén található épített örökség megóvásáról.

3. Záró rendelkezések

5. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 7. § az Alaptörvény 38. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(3) A 9. § b) pontja az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

4. A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosítása

7. §2

8. §3

5. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosítása

9. §4

6. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvény hatályon kívül helyezése

10. §5

1. melléklet a 2021. évi XV. törvényhez

Az Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú vagyonelemek

A

B

1

Az Alapítvány részére átadandó vagyonelem (társaság) megnevezése

Az Alapítvány részére átadandó, az állam tulajdonában álló
vagyonelem mértéke

2

Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

részvények 100%-a

2. melléklet a 2021. évi XV. törvényhez

Az Alapítvány vagyonkezelésébe kerülő állami tulajdonú ingatlanok

SORSZÁM

TELEPÜLÉS

FEKVÉS

HRSZ.

ALRÉSZLET

MŰVELÉSI ÁG/MEGNEVEZÉS

1

MEZŐHEGYES

belterület

780/3

legelő

2

MEZŐHEGYES

belterület

784/2

erdő

3

MEZŐHEGYES

külterület

04/12

erdő

4

MEZŐHEGYES

külterület

05/03

a

szántó

5

MEZŐHEGYES

külterület

05/03

b

kivett udvar

6

MEZŐHEGYES

külterület

05/03

c

fásított terület

7

MEZŐHEGYES

külterület

05/04

kivett út

8

MEZŐHEGYES

külterület

05/06

erdő

9

MEZŐHEGYES

külterület

05/10

kivett út

10

MEZŐHEGYES

külterület

07

erdő

11

MEZŐHEGYES

külterület

08/04

kivett saját használatú út

12

MEZŐHEGYES

külterület

011/6

kivett saját használatú út

13

MEZŐHEGYES

külterület

011/13

erdő

14

MEZŐHEGYES

külterület

011/16

erdő

15

MEZŐHEGYES

külterület

011/17

erdő

16

MEZŐHEGYES

külterület

011/18

szántó

17

MEZŐHEGYES

külterület

012

kivett saját használatú út

18

MEZŐHEGYES

külterület

013

a

szántó

19

MEZŐHEGYES

külterület

013

b

erdő

20

MEZŐHEGYES

külterület

014

erdő

21

MEZŐHEGYES

külterület

015/1

kivett út

22

MEZŐHEGYES

külterület

015/2

kivett saját használatú út

23

MEZŐHEGYES

külterület

016/3

kivett út

24

MEZŐHEGYES

külterület

016/4

kivett út

25

MEZŐHEGYES

külterület

016/6

kivett út

26

MEZŐHEGYES

külterület

016/8

kivett út

27

MEZŐHEGYES

külterület

016/9

kivett út

28

MEZŐHEGYES

külterület

016/11

kivett út

29

MEZŐHEGYES

külterület

016/12

szántó

30

MEZŐHEGYES

külterület

016/14

kivett út

31

MEZŐHEGYES

külterület

016/15

kivett csatorna

32

MEZŐHEGYES

külterület

016/16

erdő

33

MEZŐHEGYES

külterület

016/17

a

szántó

34

MEZŐHEGYES

külterület

016/17

b

erdő

35

MEZŐHEGYES

külterület

016/18

legelő

36

MEZŐHEGYES

külterület

016/21

szántó

37

MEZŐHEGYES

külterület

016/22

a

kivett út

38

MEZŐHEGYES

külterület

016/22

b

kivett töltés

39

MEZŐHEGYES

külterület

016/23

szántó

40

MEZŐHEGYES

külterület

016/24

a

szántó

41

MEZŐHEGYES

külterület

016/24

b

legelő

42

MEZŐHEGYES

külterület

016/24

c

szántó

43

MEZŐHEGYES

külterület

016/25

kivett út

44

MEZŐHEGYES

külterület

016/26

a

szántó

45

MEZŐHEGYES

külterület

016/26

b

legelő

46

MEZŐHEGYES

külterület

016/26

c

szántó

47

MEZŐHEGYES

külterület

016/27

a

szántó

48

MEZŐHEGYES

külterület

016/27

b

erdő

49

MEZŐHEGYES

külterület

016/27

c

legelő

50

MEZŐHEGYES

külterület

016/28

kivett út

51

MEZŐHEGYES

külterület

016/29

a

szántó

52

MEZŐHEGYES

külterület

016/29

b

fásított terület

53

MEZŐHEGYES

külterület

018

a

szántó

54

MEZŐHEGYES

külterület

018

b

erdő

55

MEZŐHEGYES

külterület

018

c

szántó

56

MEZŐHEGYES

külterület

018

d

legelő

57

MEZŐHEGYES

külterület

019

a

erdő

58

MEZŐHEGYES

külterület

019

b

legelő

59

MEZŐHEGYES

külterület

019

c

erdő

60

MEZŐHEGYES

külterület

020

kivett saját használatú út

61

MEZŐHEGYES

külterület

021/2

kivett saját használatú út

62

MEZŐHEGYES

külterület

021/33

szántó

63

MEZŐHEGYES

külterület

021/34

kivett út

64

MEZŐHEGYES

külterület

021/36

kivett út

65

MEZŐHEGYES

külterület

021/37

szántó

66

MEZŐHEGYES

külterület

033

kivett saját használatú út

67

MEZŐHEGYES

külterület

035/1

kivett út

68

MEZŐHEGYES

külterület

037

erdő

69

MEZŐHEGYES

külterület

040

kivett út

70

MEZŐHEGYES

külterület

045/12

szántó

71

MEZŐHEGYES

külterület

045/13

kivett út

72

MEZŐHEGYES

külterület

045/14

szántó

73

MEZŐHEGYES

külterület

045/15

kivett út

74

MEZŐHEGYES

külterület

045/16

szántó

75

MEZŐHEGYES

külterület

052/2

kivett út

76

MEZŐHEGYES

külterület

052/4

szántó

77

MEZŐHEGYES

külterület

052/5

a

szántó

78

MEZŐHEGYES

külterület

052/5

b

fásított terület

79

MEZŐHEGYES

külterület

052/6

kivett út

80

MEZŐHEGYES

külterület

052/7

szántó

81

MEZŐHEGYES

külterület

055

kivett út

82

MEZŐHEGYES

külterület

056/14

szántó

83

MEZŐHEGYES

külterület

056/15

szántó

84

MEZŐHEGYES

külterület

056/17

erdő

85

MEZŐHEGYES

külterület

056/19

a

erdő

86

MEZŐHEGYES

külterület

056/19

b

legelő

87

MEZŐHEGYES

külterület

056/20

erdő

88

MEZŐHEGYES

külterület

056/23

szántó

89

MEZŐHEGYES

külterület

057/3

szántó

90

MEZŐHEGYES

külterület

057/4

kivett út

91

MEZŐHEGYES

külterület

059/2

kivett út

92

MEZŐHEGYES

külterület

059/3

kivett csatorna

93

MEZŐHEGYES

külterület

059/4

a

erdő

94

MEZŐHEGYES

külterület

059/4

b

szántó

95

MEZŐHEGYES

külterület

059/5

kivett csatorna

96

MEZŐHEGYES

külterület

059/15

kivett út

97

MEZŐHEGYES

külterület

059/18

szántó

98

MEZŐHEGYES

külterület

059/19

szántó

99

MEZŐHEGYES

külterület

060

kivett út

100

MEZŐHEGYES

külterület

061/1

szántó

101

MEZŐHEGYES

külterület

061/2

kivett út

102

MEZŐHEGYES

külterület

061/3

kivett út

103

MEZŐHEGYES

külterület

064

kivett út

104

MEZŐHEGYES

külterület

066

a

erdő

105

MEZŐHEGYES

külterület

066

b

kivett saját használatú út

106

MEZŐHEGYES

külterület

067

szántó

107

MEZŐHEGYES

külterület

069/1

szántó

108

MEZŐHEGYES

külterület

069/2

kivett út

109

MEZŐHEGYES

külterület

069/4

a

szántó

110

MEZŐHEGYES

külterület

069/4

b

erdő

111

MEZŐHEGYES

külterület

069/4

c

erdő

112

MEZŐHEGYES

külterület

069/4

d

erdő

113

MEZŐHEGYES

külterület

070/2

kivett út

114

MEZŐHEGYES

külterület

073/2

szántó

115

MEZŐHEGYES

külterület

075/1

kivett út

116

MEZŐHEGYES

külterület

077/1

kivett út

117

MEZŐHEGYES

külterület

077/2

kivett saját használatú út

118

MEZŐHEGYES

külterület

079

szántó

119

MEZŐHEGYES

külterület

082

kivett saját használatú út

120

MEZŐHEGYES

külterület

083

szántó

121

MEZŐHEGYES

külterület

084/1

kivett saját használatú út

122

MEZŐHEGYES

külterület

084/2

kivett saját használatú út

123

MEZŐHEGYES

külterület

087/1

szántó

124

MEZŐHEGYES

külterület

087/2

kivett út

125

MEZŐHEGYES

külterület

087/3

kivett csatorna

126

MEZŐHEGYES

külterület

087/4

a

erdő

127

MEZŐHEGYES

külterület

087/4

b

szántó

128

MEZŐHEGYES

külterület

088

kivett saját használatú út

129

MEZŐHEGYES

külterület

089/15

szántó

130

MEZŐHEGYES

külterület

089/27

kivett út

131

MEZŐHEGYES

külterület

0116/1

szántó

132

MEZŐHEGYES

külterület

0117

kivett saját használatú út

133

MEZŐHEGYES

külterület

0118

szántó

134

MEZŐHEGYES

külterület

0119

kivett saját használatú út

135

MEZŐHEGYES

külterület

0120/1

erdő

136

MEZŐHEGYES

külterület

0120/2

kivett út

137

MEZŐHEGYES

külterület

0120/3

a

erdő

138

MEZŐHEGYES

külterület

0120/3

b

kivett tó

139

MEZŐHEGYES

külterület

0121/5

kivett udvar

140

MEZŐHEGYES

külterület

0121/7

legelő

141

MEZŐHEGYES

külterület

0158

szántó

142

MEZŐHEGYES

külterület

0159

kivett saját használatú út

143

MEZŐHEGYES

külterület

0160/1

a

szántó

144

MEZŐHEGYES

külterület

0160/1

b

erdő

145

MEZŐHEGYES

külterület

0160/2

kivett út

146

MEZŐHEGYES

külterület

0160/7

a

szántó

147

MEZŐHEGYES

külterület

0160/7

b

erdő

148

MEZŐHEGYES

külterület

0160/7

c

erdő

149

MEZŐHEGYES

külterület

0160/8

kivett út

150

MEZŐHEGYES

külterület

0160/9

a

szántó

151

MEZŐHEGYES

külterület

0160/9

b

erdő

152

MEZŐHEGYES

külterület

0160/10

a

kivett út

153

MEZŐHEGYES

külterület

0160/10

b

legelő

154

MEZŐHEGYES

külterület

0171

kivett út

155

MEZŐHEGYES

külterület

0172/5

erdő

156

MEZŐHEGYES

külterület

0172/9

a

szántó

157

MEZŐHEGYES

külterület

0172/9

b

erdő

158

MEZŐHEGYES

külterület

0174/1

erdő

159

MEZŐHEGYES

külterület

0174/2

kivett saját használatú út

160

MEZŐHEGYES

külterület

0174/3

erdő

161

MEZŐHEGYES

külterület

0175

kivett saját használatú út

162

MEZŐHEGYES

külterület

0176/2

kivett út

163

MEZŐHEGYES

külterület

0176/4

a

kivett töltés

164

MEZŐHEGYES

külterület

0176/4

b

legelő

165

MEZŐHEGYES

külterület

0176/4

c

kivett csatorna

166

MEZŐHEGYES

külterület

0176/4

d

kivett töltés

167

MEZŐHEGYES

külterület

0176/4

f

kivett út

168

MEZŐHEGYES

külterület

0176/5

szántó

169

MEZŐHEGYES

külterület

0177

a

szántó

170

MEZŐHEGYES

külterület

0177

b

erdő

171

MEZŐHEGYES

külterület

0178/1

kivett út

172

MEZŐHEGYES

külterület

0178/2

erdő

173

MEZŐHEGYES

külterület

0180/2

kivett út

174

MEZŐHEGYES

külterület

0181/1

a

kivett csatorna

175

MEZŐHEGYES

külterület

0181/1

b

legelő

176

MEZŐHEGYES

külterület

0181/2

kivett út

177

MEZŐHEGYES

külterület

0181/3

a

szántó

178

MEZŐHEGYES

külterület

0181/3

b

erdő

179

MEZŐHEGYES

külterület

0182

kivett saját használatú út

180

MEZŐHEGYES

külterület

0183/1

a

Szántó

181

MEZŐHEGYES

külterület

0183/1

b

Erdő

182

MEZŐHEGYES

külterület

0184

kivett saját használatú út

183

MEZŐHEGYES

külterület

0186/3

erdő

184

MEZŐHEGYES

külterület

0186/5

erdő

185

MEZŐHEGYES

külterület

0187/1

szántó

186

MEZŐHEGYES

külterület

0187/3

kivett saját használatú út

187

MEZŐHEGYES

külterület

0187/4

kivett saját használatú út

188

MEZŐHEGYES

külterület

0188/4

a

szántó

189

MEZŐHEGYES

külterület

0188/4

b

erdő

190

MEZŐHEGYES

külterület

0191/22

kivett beépítetlen terület

191

MEZŐHEGYES

külterület

0191/23

kivett, út és gazdasági épület

192

MEZŐHEGYES

külterület

0191/24

kivett beépítetlen terület

193

MEZŐHEGYES

külterület

0191/25

kivett gazdasági épület, udvar

194

MEZŐHEGYES

külterület

0191/26

kivett beépítetlen terület

195

MEZŐHEGYES

külterület

0191/27

kivett út

196

MEZŐHEGYES

külterület

0191/28

kivett gazdasági épület, udvar

197

MEZŐHEGYES

külterület

0191/29

kivett út

198

MEZŐHEGYES

külterület

0191/38

szántó

199

MEZŐHEGYES

külterület

0191/39

fásított terület

200

MEZŐHEGYES

külterület

0191/40

fásított terület

201

MEZŐHEGYES

külterület

0191/41

fásított terület

202

MEZŐHEGYES

külterület

0191/42

kivett beépítetlen terület

203

MEZŐHEGYES

külterület

0192/2

a

szántó

204

MEZŐHEGYES

külterület

0192/2

b

erdő

205

MEZŐHEGYES

külterület

0195/1

kivett út

206

MEZŐHEGYES

külterület

0195/2

erdő

207

MEZŐHEGYES

külterület

0195/26

erdő

208

MEZŐHEGYES

külterület

0202

kivett saját használatú út

209

MEZŐHEGYES

külterület

0203/2

erdő

210

MEZŐHEGYES

külterület

0203/40

erdő

211

MEZŐHEGYES

külterület

0240/4

szántó

212

MEZŐHEGYES

külterület

0242/4

erdő

213

MEZŐHEGYES

külterület

0242/6

a

erdő

214

MEZŐHEGYES

külterület

0242/6

b

szántó

215

MEZŐHEGYES

külterület

0242/7

legelő

216

MEZŐHEGYES

külterület

0242/9

kivett saját használatú út

217

MEZŐHEGYES

külterület

0242/10

erdő

218

MEZŐHEGYES

külterület

0242/11

kivett saját használatú út

219

MEZŐHEGYES

külterület

0242/12

erdő

220

MEZŐHEGYES

külterület

0243

kivett saját használatú út

221

MEZŐHEGYES

külterület

0244/2

gyümölcsös

222

MEZŐHEGYES

külterület

0244/3

erdő

223

MEZŐHEGYES

külterület

0246/1

szántó

224

MEZŐHEGYES

külterület

0246/3

kivett, út

225

MEZŐHEGYES

külterület

0246/4

szántó

226

MEZŐHEGYES

külterület

0250/1

kivett saját használatú út

227

MEZŐHEGYES

külterület

0250/2

kivett saját használatú út

228

MEZŐHEGYES

külterület

0251

erdő

229

MEZŐHEGYES

külterület

0253

szántó

230

MEZŐHEGYES

külterület

0254/1

kivett saját használatú út

231

MEZŐHEGYES

külterület

0256/1

a

szántó

232

MEZŐHEGYES

külterület

0256/1

b

erdő

233

MEZŐHEGYES

külterület

0256/3

a

szántó

234

MEZŐHEGYES

külterület

0256/3

b

erdő

235

MEZŐHEGYES

külterület

0256/4

a

szántó

236

MEZŐHEGYES

külterület

0256/4

b

erdő

237

MEZŐHEGYES

külterület

0256/4

c

erdő

238

MEZŐHEGYES

külterület

0259

kivett saját használatú út

239

MEZŐHEGYES

külterület

0260/2

szántó

240

MEZŐHEGYES

külterület

0262

erdő

241

MEZŐHEGYES

külterület

0263

kivett saját használatú út

242

MEZŐHEGYES

külterület

0264/1

erdő

243

MEZŐHEGYES

külterület

0264/3

erdő

244

MEZŐHEGYES

külterület

0264/4

a

szántó

245

MEZŐHEGYES

külterület

0264/4

b

erdő

246

MEZŐHEGYES

külterület

0264/4

c

legelő

247

MEZŐHEGYES

külterület

0264/4

d

erdő

248

MEZŐHEGYES

külterület

0266

kivett saját használatú út

249

MEZŐHEGYES

külterület

0267/2

a

szántó

250

MEZŐHEGYES

külterület

0267/2

b

erdő

251

MEZŐHEGYES

külterület

0269

kivett saját használatú út

252

MEZŐHEGYES

külterület

0271/2

erdő

253

MEZŐHEGYES

külterület

0274/1

a

szántó

254

MEZŐHEGYES

külterület

0274/1

b

erdő

255

MEZŐHEGYES

külterület

0274/1

c

legelő

256

MEZŐHEGYES

külterület

0274/1

d

kivett út

257

MEZŐHEGYES

külterület

0274/2

kivett út

258

MEZŐHEGYES

külterület

0275/1

kivett út

259

MEZŐHEGYES

külterület

0275/2

kivett út

260

MEZŐHEGYES

külterület

0276/1

kivett saját használatú út

261

MEZŐHEGYES

külterület

0276/4

szántó

262

MEZŐHEGYES

külterület

0276/5

kivett út

263

MEZŐHEGYES

külterület

0276/7

erdő

264

MEZŐHEGYES

külterület

0276/8

a

szántó

265

MEZŐHEGYES

külterület

0276/8

b

erdő

266

MEZŐHEGYES

külterület

0276/8

c

legelő

267

MEZŐHEGYES

külterület

0279/1

a

szántó

268

MEZŐHEGYES

külterület

0279/1

b

legelő

269

MEZŐHEGYES

külterület

0279/1

c

erdő

270

MEZŐHEGYES

külterület

0279/1

d

erdő

271

MEZŐHEGYES

külterület

0279/1

f

erdő

272

MEZŐHEGYES

külterület

0279/3

erdő

273

MEZŐHEGYES

külterület

0279/4

kivett út

274

MEZŐHEGYES

külterület

0279/6

a

erdő

275

MEZŐHEGYES

külterület

0279/6

b

legelő

276

MEZŐHEGYES

külterület

0279/8

erdő

277

MEZŐHEGYES

külterület

0283/1

kivett út

278

MEZŐHEGYES

külterület

0283/2

kivett út

279

MEZŐHEGYES

külterület

0284/2

a

szántó

280

MEZŐHEGYES

külterület

0284/2

b

fásított terület

281

MEZŐHEGYES

külterület

0284/2

c

fásított terület

282

MEZŐHEGYES

külterület

0285/1

kivett út

283

MEZŐHEGYES

külterület

0285/2

kivett út

284

MEZŐHEGYES

külterület

0286/1

kivett saját használatú út

285

MEZŐHEGYES

külterület

0286/5

a

szántó

286

MEZŐHEGYES

külterület

0286/5

b

legelő

287

MEZŐHEGYES

külterület

0290

erdő

288

MEZŐHEGYES

külterület

0291

a

erdő

289

MEZŐHEGYES

külterület

0291

b

legelő

290

MEZŐHEGYES

külterület

0294/7

erdő

291

MEZŐHEGYES

külterület

0294/8

a

szántó

292

MEZŐHEGYES

külterület

0294/8

b

erdő

293

MEZŐHEGYES

külterület

0294/8

c

fásított terület

294

MEZŐHEGYES

külterület

0294/8

d

legelő

295

MEZŐHEGYES

külterület

0297/5

szántó

296

MEZŐHEGYES

külterület

0297/19

szántó

297

MEZŐHEGYES

külterület

0297/34

kivett út

298

MEZŐHEGYES

külterület

0297/35

erdő

299

MEZŐHEGYES

külterület

0297/37

erdő

300

MEZŐHEGYES

külterület

0297/38

a

erdő

301

MEZŐHEGYES

külterület

0297/38

c

szántó

302

MEZŐHEGYES

külterület

0297/38

d

kivett csatorna

303

MEZŐHEGYES

külterület

0297/38

f

szántó

304

MEZŐHEGYES

külterület

0297/38

g

erdő

305

MEZŐHEGYES

külterület

0299/3

erdő

306

MEZŐHEGYES

külterület

0299/5

erdő

307

MEZŐHEGYES

külterület

0299/6

szántó

308

MEZŐHEGYES

külterület

0300/1

kivett saját használatú út

309

MEZŐHEGYES

külterület

0306

kivett saját használatú út

310

MEZŐHEGYES

külterület

0307

legelő

311

MEZŐHEGYES

külterület

0329

a

erdő

312

MEZŐHEGYES

külterület

0329

b

kivett anyaggödör

313

MEZŐHEGYES

külterület

0333

szántó

314

MEZŐHEGYES

külterület

0335/2

a

erdő

315

MEZŐHEGYES

külterület

0335/2

b

kivett tanya

316

MEZŐHEGYES

külterület

0335/2

c

gyümölcsös

317

MEZŐHEGYES

külterület

0335/2

d

rét

318

MEZŐHEGYES

külterület

0336

kivett árok

319

MEZŐHEGYES

külterület

0337/1

kivett saját használatú út

320

MEZŐHEGYES

külterület

0337/2

kivett saját használatú út

321

MEZŐHEGYES

külterület

0339/1

kivett saját használatú út

322

MEZŐHEGYES

külterület

0340/1

kivett saját használatú út

323

MEZŐHEGYES

külterület

0344

kivett saját használatú út

324

MEZŐHEGYES

külterület

0345/6

erdő

325

MEZŐHEGYES

külterület

0345/7

a

szántó

326

MEZŐHEGYES

külterület

0345/7

b

erdő

327

MEZŐHEGYES

külterület

0345/8

erdő

328

MEZŐHEGYES

külterület

0345/10

erdő

329

MEZŐHEGYES

külterület

0345/11

a

szántó

330

MEZŐHEGYES

külterület

0345/11

b

erdő

331

MEZŐHEGYES

külterület

0345/11

c

szántó

332

MEZŐHEGYES

külterület

0347/3

kivett saját használatú út

333

MEZŐHEGYES

külterület

0348

kivett saját használatú út

334

MEZŐHEGYES

külterület

0349

erdő

335

MEZŐHEGYES

külterület

0350

kivett saját használatú út

336

MEZŐHEGYES

külterület

0358/1

a

legelő

337

MEZŐHEGYES

külterület

0358/1

b

erdő

338

MEZŐHEGYES

külterület

0360/10

a

legelő

339

MEZŐHEGYES

külterület

0360/10

b

erdő

340

MEZŐHEGYES

külterület

0365/25

erdő

341

MEZŐHEGYES

külterület

0365/26

gyümölcsös

342

MEZŐHEGYES

külterület

0366/5

Szántó

343

MEZŐHEGYES

külterület

0368

kivett saját használatú út

344

MEZŐHEGYES

külterület

0370

kivett saját használatú út

345

MEZŐHEGYES

külterület

0371/1

legelő

346

MEZŐHEGYES

külterület

0371/2

kivett út

347

MEZŐHEGYES

külterület

0372/2

Szántó

348

MEZŐHEGYES

külterület

0373

a

szántó

349

MEZŐHEGYES

külterület

0373

b

erdő

350

MEZŐHEGYES

külterület

0373

c

legelő

351

MEZŐHEGYES

külterület

0377

kivett saját használatú út

352

MEZŐHEGYES

külterület

0378/2

erdő

353

MEZŐHEGYES

külterület

0378/4

erdő

354

MEZŐHEGYES

külterület

0378/6

a

kivett út

355

MEZŐHEGYES

külterület

0378/6

b

kivett csatorna

356

MEZŐHEGYES

külterület

0378/6

c

kivett csatorna

357

MEZŐHEGYES

külterület

0378/7

a

szántó

358

MEZŐHEGYES

külterület

0378/7

b

legelő

359

MEZŐHEGYES

külterület

0383

a

erdő

360

MEZŐHEGYES

külterület

0383

b

legelő

361

MEZŐHEGYES

külterület

0385

a

erdő

362

MEZŐHEGYES

külterület

0385

b

legelő

363

MEZŐHEGYES

külterület

0385

c

legelő

364

MEZŐHEGYES

külterület

0385

d

legelő

365

MEZŐHEGYES

külterület

0386/1

a

szántó

366

MEZŐHEGYES

külterület

0386/1

b

legelő

367

MEZŐHEGYES

külterület

0386/1

c

erdő

368

MEZŐHEGYES

külterület

0386/2

Szántó

369

MEZŐHEGYES

külterület

0390/1

a

szántó

370

MEZŐHEGYES

külterület

0390/1

b

erdő

371

MEZŐHEGYES

külterület

0390/1

c

kivett saját használatú út

372

MEZŐHEGYES

külterület

0390/1

d

legelő

373

MEZŐHEGYES

külterület

0390/1

f

erdő

374

MEZŐHEGYES

külterület

0390/2

kivett út

375

MEZŐHEGYES

külterület

0390/3

kivett út

376

MEZŐHEGYES

külterület

0390/4

kivett csatorna

377

MEZŐHEGYES

külterület

0390/5

kivett út

378

MEZŐHEGYES

külterület

0390/6

szántó

379

MEZŐHEGYES

külterület

0390/7

kivett út

380

MEZŐHEGYES

külterület

0393

kivett út

381

MEZŐHEGYES

külterület

0394

a

szántó

382

MEZŐHEGYES

külterület

0394

b

erdő

383

MEZŐHEGYES

külterület

0402

kivett út

384

MEZŐHEGYES

külterület

0403/3

a

szántó

385

MEZŐHEGYES

külterület

0403/3

b

erdő

386

MEZŐHEGYES

külterület

0403/3

c

kivett saját használatú út

387

MEZŐHEGYES

külterület

0403/3

d

legelő

388

MEZŐHEGYES

külterület

0403/4

a

szántó

389

MEZŐHEGYES

külterület

0403/4

b

kivett saját használatú út

390

MEZŐHEGYES

külterület

0407

szántó

391

MEZŐHEGYES

külterület

0412/1

kivett út

392

MEZŐHEGYES

külterület

0412/2

kivett saját használatú út

393

MEZŐHEGYES

külterület

0412/3

kivett saját használatú út

394

MEZŐHEGYES

külterület

0413

kivett saját használatú út

395

MEZŐHEGYES

külterület

0414

erdő

396

MEZŐHEGYES

külterület

0415

kivett saját használatú út

397

MEZŐHEGYES

külterület

0417/18

a

kivett lakóház, udvar

398

MEZŐHEGYES

külterület

0417/18

b

szántó

399

MEZŐHEGYES

külterület

0417/29

erdő

400

MEZŐHEGYES

külterület

0417/30

erdő

401

MEZŐHEGYES

külterület

0417/37

kivett gazdasági épület, udvar

402

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

a

kivett major

403

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

b

erdő

404

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

c

szántó

405

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

f

erdő

406

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

g

kivett árok

407

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

h

erdő

408

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

j

erdő

409

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

k

szántó

410

MEZŐHEGYES

külterület

0417/38

l

szántó

411

MEZŐHEGYES

külterület

0418

a

Szántó

412

MEZŐHEGYES

külterület

0418

b

erdő

413

MEZŐHEGYES

külterület

0419

kivett saját használatú út

414

MEZŐHEGYES

külterület

0420

szántó

415

MEZŐHEGYES

külterület

0421/1

erdő

416

MEZŐHEGYES

külterület

0421/4

a

szántó

417

MEZŐHEGYES

külterület

0421/4

b

erdő

418

MEZŐHEGYES

külterület

0421/5

erdő

419

MEZŐHEGYES

külterület

0421/6

Szántó

420

MEZŐHEGYES

külterület

0421/9

kivett, út

421

MEZŐHEGYES

külterület

0421/10

szántó

422

MEZŐHEGYES

külterület

0422

a

szántó

423

MEZŐHEGYES

külterület

0422

b

erdő

424

MEZŐHEGYES

külterület

0423/1

a

szántó

425

MEZŐHEGYES

külterület

0423/1

b

erdő

426

MEZŐHEGYES

külterület

0423/3

a

szántó

427

MEZŐHEGYES

külterület

0423/3

b

erdő

428

MEZŐHEGYES

külterület

0426

kivett saját használatú út

429

MEZŐHEGYES

külterület

0429

kivett saját használatú út

430

MEZŐHEGYES

külterület

0430/20

legelő

431

MEZŐHEGYES

külterület

0430/21

erdő

432

MEZŐHEGYES

külterület

0432

a

erdő

433

MEZŐHEGYES

külterület

0432

b

legelő

434

MEZŐHEGYES

külterület

0434

a

szántó

435

MEZŐHEGYES

külterület

0434

b

erdő

436

MEZŐHEGYES

külterület

0438/2

kivett saját használatú út

437

MEZŐHEGYES

külterület

0438/3

szántó

438

MEZŐHEGYES

külterület

0438/5

szántó

439

MEZŐHEGYES

külterület

0441/3

erdő

440

MEZŐHEGYES

külterület

0444/1

kivett út

441

MEZŐHEGYES

külterület

0444/2

legelő

442

MEZŐHEGYES

külterület

0444/4

kivett út

443

MEZŐHEGYES

külterület

0444/5

legelő

444

MEZŐHEGYES

külterület

0445/2

kivett saját használatú út

445

MEZŐHEGYES

külterület

0445/4

kivett saját használatú út

446

MEZŐHEGYES

külterület

0445/8

erdő

447

MEZŐHEGYES

külterület

0445/10

erdő

448

MEZŐHEGYES

külterület

0445/12

kivett saját használatú út

449

MEZŐHEGYES

külterület

0445/17

kivett saját használatú út

450

MEZŐHEGYES

külterület

0445/35

legelő

451

MEZŐHEGYES

külterület

0445/40

a

erdő

452

MEZŐHEGYES

külterület

0445/40

b

kivett út

453

MEZŐHEGYES

külterület

0445/42

kivett beépítetlen terület

454

MEZŐHEGYES

külterület

0445/43

a

erdő

455

MEZŐHEGYES

külterület

0445/43

b

gyümölcsös

456

MEZŐHEGYES

külterület

0445/44

erdő

457

MEZŐHEGYES

külterület

0447/3

legelő

458

MEZŐHEGYES

külterület

0448/2

kivett út

459

MEZŐHEGYES

külterület

0448/3

a

szántó

460

MEZŐHEGYES

külterület

0448/3

b

erdő

461

MEZŐHEGYES

külterület

0448/3

c

erdő

462

MEZŐHEGYES

külterület

0448/3

d

erdő

463

MEZŐHEGYES

külterület

0453

kivett saját használatú út

464

MEZŐHEGYES

külterület

0454/5

erdő

465

MEZŐHEGYES

külterület

0454/9

erdő

466

MEZŐHEGYES

külterület

0454/11

legelő

467

MEZŐHEGYES

külterület

0454/12

legelő

468

MEZŐHEGYES

külterület

0454/13

legelő

469

MEZŐHEGYES

külterület

0454/14

legelő

470

MEZŐHEGYES

külterület

0454/16

szántó

471

MEZŐHEGYES

külterület

0454/18

szántó

472

MEZŐHEGYES

külterület

0454/20

a

legelő

473

MEZŐHEGYES

külterület

0454/20

b

szántó

474

MEZŐHEGYES

külterület

0456/1

erdő

475

MEZŐHEGYES

külterület

0457/22

erdő

476

MEZŐHEGYES

külterület

0457/25

erdő

477

MEZŐHEGYES

külterület

0457/44

a

erdő

478

MEZŐHEGYES

külterület

0457/44

b

erdő

479

MEZŐHEGYES

külterület

0457/44

c

erdő

480

MEZŐHEGYES

külterület

0457/44

d

erdő

481

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

a

kivett major

482

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

b

erdő

483

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

c

erdő

484

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

d

erdő

485

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

f

erdő

486

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

g

erdő

487

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

h

erdő

488

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

j

erdő

489

MEZŐHEGYES

külterület

0457/45

k

erdő

490

MEZŐHEGYES

külterület

0459/2

a

szántó

491

MEZŐHEGYES

külterület

0459/2

b

erdő

492

MEZŐHEGYES

külterület

0461

kivett út

493

MEZŐHEGYES

külterület

0462/1

a

szántó

494

MEZŐHEGYES

külterület

0462/1

b

erdő

495

MEZŐHEGYES

külterület

0462/2

kivett út

496

MEZŐHEGYES

külterület

0462/3

a

szántó

497

MEZŐHEGYES

külterület

0462/3

b

erdő

498

MEZŐHEGYES

külterület

0462/4

kivett út

499

MEZŐHEGYES

külterület

0462/5

kivett csatorna

500

MEZŐHEGYES

külterület

0462/6

a

szántó

501

MEZŐHEGYES

külterület

0462/6

b

erdő

502

MEZŐHEGYES

külterület

0462/6

c

rét

503

MEZŐHEGYES

külterület

0462/6

d

erdő

504

MEZŐHEGYES

külterület

0462/7

szántó

505

MEZŐHEGYES

külterület

0465

a

szántó

506

MEZŐHEGYES

külterület

0465

b

erdő

507

MEZŐHEGYES

külterület

0465

c

erdő

508

MEZŐHEGYES

külterület

0466

kivett saját használatú út

509

MEZŐHEGYES

külterület

0467/2

kivett saját használatú út

510

MEZŐHEGYES

külterület

0467/3

legelő

511

MEZŐHEGYES

külterület

0467/4

kivett saját használatú út

512

MEZŐHEGYES

külterület

0477

a

szántó

513

MEZŐHEGYES

külterület

0477

b

erdő

514

MEZŐHEGYES

külterület

0486

kivett út

515

MEZŐHEGYES

külterület

0488

kivett saját használatú út

516

MEZŐHEGYES

külterület

0490

kivett saját használatú út

517

MEZŐHEGYES

külterület

0491/1

erdő

518

MEZŐHEGYES

külterület

0491/2

kivett csatorna

519

MEZŐHEGYES

külterület

0491/3

kivett út

520

MEZŐHEGYES

külterület

0491/4

a

kivett csatorna

521

MEZŐHEGYES

külterület

0491/4

b

kivett út

522

MEZŐHEGYES

külterület

0491/5

szántó

523

MEZŐHEGYES

külterület

0497/1

erdő

524

MEZŐHEGYES

külterület

0497/3

erdő

525

MEZŐHEGYES

külterület

0497/4

a

szántó

526

MEZŐHEGYES

külterület

0497/4

b

erdő

527

MEZŐHEGYES

külterület

0497/4

c

erdő

528

MEZŐHEGYES

külterület

0500

kivett saját használatú út

529

MEZŐHEGYES

külterület

0502

kivett saját használatú út

530

MEZŐHEGYES

külterület

0508

erdő

531

MEZŐHEGYES

külterület

0538/10

erdő

532

MEZŐHEGYES

külterület

0538/12

erdő

533

MEZŐHEGYES

külterület

0538/13

a

szántó

534

MEZŐHEGYES

külterület

0538/13

b

fásított terület

535

MEZŐHEGYES

külterület

0552

erdő

536

MEZŐHEGYES

külterület

0554

szántó

537

MEZŐHEGYES

külterület

0555

kivett saját használatú út

538

MEZŐHEGYES

külterület

0556

a

szántó

539

MEZŐHEGYES

külterület

0556

b

rét

540

MEZŐHEGYES

külterület

0557/1

erdő

541

MEZŐHEGYES

külterület

0557/2

kivett saját használatú út

542

MEZŐHEGYES

külterület

0557/3

erdő

543

MEZŐHEGYES

külterület

0561/49

erdő

544

MEZŐHEGYES

külterület

0563/24

erdő

545

MEZŐHEGYES

külterület

0564

kivett saját használatú út

546

MEZŐHEGYES

külterület

0565

erdő

547

MEZŐHEGYES

külterület

0566

kivett saját használatú út

548

MEZŐHEGYES

külterület

0567

szántó

549

MEZŐHEGYES

külterület

0569

kivett saját használatú út

550

MEZŐHEGYES

külterület

0570/4

erdő

551

MEZŐHEGYES

külterület

0571

kivett saját használatú út

552

MEZŐHEGYES

külterület

0572

erdő

553

MEZŐHEGYES

külterület

0584/89

a

szántó

554

MEZŐHEGYES

külterület

0584/89

b

nádas

555

MEZŐHEGYES

külterület

0584/128

a

szántó

556

MEZŐHEGYES

külterület

0584/128

b

legelő

557

MEZŐHEGYES

külterület

0584/156

szántó

558

MEZŐHEGYES

külterület

0586

erdő

559

MEZŐHEGYES

külterület

0587/2

erdő

560

MEZŐHEGYES

külterület

0587/3

erdő

561

MEZŐHEGYES

külterület

0591

erdő

562

MEZŐHEGYES

külterület

0592

erdő

563

MEZŐHEGYES

külterület

0615

kivett saját használatú út

564

MEZŐHEGYES

külterület

0616

a

szántó

565

MEZŐHEGYES

külterület

0616

b

erdő

566

MEZŐHEGYES

külterület

0616

c

rét

567

MEZŐHEGYES

külterület

0616

d

nádas

568

MEZŐHEGYES

külterület

0616

f

erdő

569

MEZŐHEGYES

külterület

0616

g

szántó

570

MEZŐHEGYES

külterület

0616

h

erdő

571

MEZŐHEGYES

külterület

0616

j

szántó

572

MEZŐHEGYES

külterület

0617

kivett saját használatú út

573

MEZŐHEGYES

külterület

0625/1

szántó

574

MEZŐHEGYES

külterület

0625/2

kivett út

575

MEZŐHEGYES

külterület

0625/22

erdő

576

MEZŐHEGYES

külterület

0625/26

a

szántó

577

MEZŐHEGYES

külterület

0625/26

b

erdő

578

MEZŐHEGYES

külterület

0625/27

kivett út

579

MEZŐHEGYES

külterület

0625/28

szántó

580

MEZŐHEGYES

külterület

0626

kivett saját használatú út

581

MEZŐHEGYES

külterület

0627

a

erdő

582

MEZŐHEGYES

külterület

0627

b

rét

583

MEZŐHEGYES

külterület

0627

c

szántó

584

MEZŐHEGYES

külterület

0627

d

rét

585

MEZŐHEGYES

külterület

0627

f

szántó

586

MEZŐHEGYES

külterület

0627

g

rét

587

MEZŐHEGYES

külterület

0627

h

nádas

588

MEZŐHEGYES

külterület

0627

j

rét

589

MEZŐHEGYES

külterület

0627

k

nádas

590

MEZŐHEGYES

külterület

0628

kivett saját használatú út

591

MEZŐHEGYES

külterület

0629/10

a

erdő

592

MEZŐHEGYES

külterület

0629/10

b

rét

593

MEZŐHEGYES

külterület

0629/10

c

szántó

594

MEZŐHEGYES

külterület

0629/10

d

legelő

595

MEZŐHEGYES

külterület

0629/58

kivett út

596

MEZŐHEGYES

külterület

0629/59

szántó

597

MEZŐHEGYES

külterület

0630

a

kivett udvar

598

MEZŐHEGYES

külterület

0630

b

erdő

599

MEZŐHEGYES

külterület

0630

c

szántó

600

MEZŐHEGYES

külterület

0637/2

szántó

601

MEZŐHEGYES

külterület

0637/33

szántó

602

MEZŐHEGYES

külterület

0638

kivett saját használatú út

603

MEZŐHEGYES

külterület

0646/19

szántó

604

MEZŐHEGYES

külterület

0646/20

szántó

605

MEZŐHEGYES

külterület

0646/21

kivett út

606

MEZŐHEGYES

külterület

0646/22

szántó

607

MEZŐHEGYES

külterület

0646/23

kivett út

608

MEZŐHEGYES

külterület

0647/3

legelő

609

MEZŐHEGYES

külterület

0647/4

szántó

610

MEZŐHEGYES

külterület

0647/11

a

szántó

611

MEZŐHEGYES

külterület

0647/11

b

erdő

612

MEZŐHEGYES

külterület

0650/4

erdő

613

MEZŐHEGYES

külterület

0650/5

szántó

614

MEZŐHEGYES

külterület

0650/6

erdő

615

MEZŐHEGYES

külterület

0650/57

szántó

616

MEZŐHEGYES

külterület

0654/2

kivett saját használatú út

617

MEZŐHEGYES

külterület

0654/4

szántó

618

MEZŐHEGYES

külterület

0655/1

erdő

619

MEZŐHEGYES

külterület

0656

szántó

620

MEZŐHEGYES

külterület

0657

erdő

621

MEZŐHEGYES

külterület

0660

a

erdő

622

MEZŐHEGYES

külterület

0660

b

szántó

623

MEZŐHEGYES

külterület

0662

kivett saját használatú út

624

MEZŐHEGYES

külterület

0663/1

erdő

625

MEZŐHEGYES

külterület

0664/2

a

szántó

626

MEZŐHEGYES

külterület

0664/2

b

erdő

627

MEZŐHEGYES

külterület

0669/7

erdő

628

MEZŐHEGYES

külterület

0669/10

erdő

629

MEZŐHEGYES

külterület

0669/11

erdő

630

MEZŐHEGYES

külterület

0670/2

erdő

631

MEZŐHEGYES

külterület

0678/1

szántó

632

MEZŐHEGYES

külterület

0678/2

kivett saját használatú út

633

MEZŐHEGYES

külterület

0679

kivett út

634

MEZŐHEGYES

külterület

0680/1

szántó

635

MEZŐHEGYES

külterület

0680/4

erdő

636

MEZŐHEGYES

külterület

0680/5

szántó

637

MEZŐHEGYES

külterület

0682/5

erdő

638

MEZŐHEGYES

külterület

0682/6

szántó

639

MEZŐHEGYES

külterület

0685/1

erdő

640

MEZŐHEGYES

külterület

0686

kivett saját használatú út

641

MEZŐHEGYES

külterület

0688/16

erdő

642

MEZŐHEGYES

külterület

0688/19

szántó

643

MEZŐHEGYES

külterület

0689/1

kivett saját használatú út

644

MEZŐHEGYES

külterület

0689/2

kivett saját használatú út

645

MEZŐHEGYES

külterület

0690/2

a

szántó

646

MEZŐHEGYES

külterület

0690/2

b

kivett gazdasági épület, udvar

647

MEZŐHEGYES

külterület

0690/2

c

erdő

648

MEZŐHEGYES

külterület

0690/2

d

szántó

649

MEZŐHEGYES

külterület

0690/2

f

erdő

650

MEZŐHEGYES

külterület

0690/2

g

kivett töltés

651

MEZŐHEGYES

külterület

0692

kivett saját használatú út

652

MEZŐHEGYES

külterület

0693/1

a

szántó

653

MEZŐHEGYES

külterület

0693/1

b

fásított terület

654

MEZŐHEGYES

külterület

0693/1

c

legelő

655

MEZŐHEGYES

külterület

0693/1

d

fásított terület

656

MEZŐHEGYES

külterület

0693/2

kivett út

657

MEZŐHEGYES

külterület

0693/5

kivett árok

658

MEZŐHEGYES

külterület

0693/6

erdő

659

MEZŐHEGYES

külterület

0693/7

szántó

660

MEZŐHEGYES

külterület

0696/6

erdő

661

MEZŐHEGYES

külterület

0700/2

erdő

662

MEZŐHEGYES

külterület

0702/4

erdő

663

MEZŐHEGYES

külterület

0702/10

szántó

664

MEZŐHEGYES

külterület

0702/12

fásított terület

665

MEZŐHEGYES

külterület

0702/13

kivett út

666

MEZŐHEGYES

külterület

0702/14

kivett út

667

MEZŐHEGYES

külterület

0702/15

erdő

668

MEZŐHEGYES

külterület

0702/16

a

legelő

669

MEZŐHEGYES

külterület

0702/16

b

kivett árok

670

MEZŐHEGYES

külterület

0702/17

a

szántó

671

MEZŐHEGYES

külterület

0702/17

c

fásított terület

672

MEZŐHEGYES

külterület

0709/5

a

erdő

673

MEZŐHEGYES

külterület

0709/5

b

legelő

674

MEZŐHEGYES

külterület

0715/1

erdő

675

MEZŐHEGYES

külterület

0715/37

erdő

676

MEZŐHEGYES

külterület

0727/1

a

erdő

677

MEZŐHEGYES

külterület

0727/1

b

nádas

678

MEZŐHEGYES

külterület

0727/1

c

nádas

679

MEZŐHEGYES

külterület

0730/54

a

erdő

680

MEZŐHEGYES

külterület

0730/54

b

nádas

681

MEZŐHEGYES

külterület

0730/54

c

kivett út

682

MEZŐHEGYES

külterület

0730/76

a

erdő

683

MEZŐHEGYES

külterület

0730/76

b

kivett árok

684

MEZŐHEGYES

külterület

0730/76

c

erdő

685

MEZŐHEGYES

külterület

0732

kivett út

686

MEZŐHEGYES

külterület

0733

erdő

687

MEZŐHEGYES

külterület

0742/1

kivett út

688

MEZŐHEGYES

külterület

0744/19

kivett út

689

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

b

erdő

690

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

c

legelő

691

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

d

erdő

692

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

f

erdő

693

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

g

erdő

694

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

h

nádas

695

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

j

szántó

696

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

k

erdő

697

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

l

erdő

698

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

m

szántó

699

MEZŐHEGYES

külterület

0744/42

n

kivett út

700

MEZŐHEGYES

külterület

0744/43

a

kivett út

701

MEZŐHEGYES

külterület

0744/43

b

erdő

702

MEZŐHEGYES

külterület

0744/43

c

kivett út

703

MEZŐHEGYES

külterület

0744/76

erdő

704

MEZŐHEGYES

külterület

0744/77

a

erdő

705

MEZŐHEGYES

külterület

0744/77

b

legelő

706

MEZŐHEGYES

külterület

0744/77

c

erdő

707

MEZŐHEGYES

külterület

0744/78

kivett árok

708

MEZŐHEGYES

külterület

0744/84

szántó

709

MEZŐHEGYES

külterület

0747

erdő

710

MEZŐHEGYES

külterület

0762

kivett saját használatú út

711

MEZŐHEGYES

külterület

0765

kivett saját használatú út

712

MEZŐHEGYES

külterület

0766

erdő

713

MEZŐHEGYES

zártkert

1002/2

erdő

714

MEZŐHEGYES

zártkert

1002/4

erdő

715

MEZŐHEGYES

zártkert

1007/10

szántó

716

MEZŐHEGYES

zártkert

1007/11

kivett csatorna

717

MEZŐHEGYES

zártkert

1007/26

szántó

718

MEZŐHEGYES

zártkert

1014/1

erdő

719

MEZŐHEGYES

zártkert

1015/2

a

erdő

720

MEZŐHEGYES

zártkert

1015/2

b

kivett árok

721

MEZŐHEGYES

zártkert

1015/2

c

gyümölcsös

722

MEZŐHEGYES

zártkert

1015/2

d

kivett szérűskert

723

MEZŐHEGYES

zártkert

1015/2

f

kivett udvar

724

MEZŐHEGYES

zártkert

1015/2

g

gyümölcsös

725

MEZŐHEGYES

zártkert

1018/10

kivett út

726

MEZŐHEGYES

zártkert

1021

a

erdő

727

MEZŐHEGYES

zártkert

1021

b

kivett saját használatú út

728

MEZŐHEGYES

zártkert

1021

c

erdő

729

MEZŐHEGYES

zártkert

1021

d

legelő és út

730

MEZŐHEGYES

zártkert

1034/4

a

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

731

MEZŐHEGYES

zártkert

1034/4

b

kert

732

MEZŐHEGYES

zártkert

1038/10

rét

733

MEZŐHEGYES

zártkert

1039/2

szántó

734

MEZŐHEGYES

zártkert

1041/6

szántó

735

MEZŐHEGYES

zártkert

1041/9

legelő

736

MEZŐHEGYES

zártkert

1043

szántó

737

MEZŐHEGYES

zártkert

1421/2

szántó

738

MEZŐHEGYES

külterület

05/07

szántó

739

MEZŐHEGYES

külterület

089/8

szántó

740

MEZŐHEGYES

külterület

0103/9

szántó

741

MEZŐHEGYES

külterület

0105/9

szántó

742

MEZŐHEGYES

külterület

0107/13

szántó

743

MEZŐHEGYES

külterület

0110/23

szántó

744

MEZŐHEGYES

külterület

0126/1

szántó

745

MEZŐHEGYES

külterület

0191/30

szántó

746

MEZŐHEGYES

külterület

0191/31

szántó

747

MEZŐHEGYES

külterület

0191/32

szántó

748

MEZŐHEGYES

külterület

0218/20

legelő

749

MEZŐHEGYES

külterület

0220/21

szántó

750

MEZŐHEGYES

külterület

0356/1

szántó

751

MEZŐHEGYES

külterület

0364/25

szántó

752

MEZŐHEGYES

külterület

0417/25

szántó

753

MEZŐHEGYES

külterület

0446/2

szántó

754

MEZŐHEGYES

külterület

0457/27

szántó

755

MEZŐHEGYES

külterület

0510/10

szántó

756

MEZŐHEGYES

külterület

0510/12

legelő

757

MEZŐHEGYES

külterület

0510/23

rét

758

MEZŐHEGYES

külterület

0513/36

szántó

759

MEZŐHEGYES

külterület

0526/3

szántó

760

MEZŐHEGYES

külterület

0538/9

szántó

761

MEZŐHEGYES

külterület

0570/7

szántó

762

MEZŐHEGYES

külterület

0584/107

erdő

763

MEZŐHEGYES

külterület

0584/156

szántó

764

MEZŐHEGYES

külterület

0667/2

szántó

765

MEZŐHEGYES

külterület

0668/2

b

erdő

766

MEZŐHEGYES

külterület

0669/9

szántó

767

MEZŐHEGYES

külterület

0675

szántó

768

MEZŐHEGYES

külterület

0702/6

szántó

769

MEZŐHEGYES

külterület

0715/70

szántó

770

MEZŐHEGYES

külterület

0715/71

szántó

771

MEZŐHEGYES

külterület

0744/18

szántó

772

MEZŐHEGYES

zártkert

1007/13

szántó

773

MEZŐHEGYES

zártkert

1014/3

legelő

774

MEZŐHEGYES

zártkert

1014/5

legelő

775

MEZŐHEGYES

zártkert

1038/16

a

szántó

776

MEZŐHEGYES

zártkert

1038/16

b

legelő

1

A törvényt az Országgyűlés a 2021. április 27-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2021. április 30.

2

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére