• Tartalom

285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet

285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet

az egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól

2023.07.02.

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1a) bekezdés g)–j) pontjában és (1d) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A fenntartó és az irányító miniszter kijelölése

1. § (1) A Kormány az állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó egészségügyi intézmények fenntartójaként és irányítójaként – a 8. §-ban foglalt, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 155. § (19) bekezdés a) pontja szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervnél működő egészségügyi szolgáltató és b) pontja szerinti honvédelmi egészségügyi szolgáltató kivételével – az egészségügyért felelős minisztert jelöli ki.

(2) Ha veszélyhelyzet kihirdetésére járványügyi okból kerül sor, továbbá az egészségügyi válsághelyzettel bevezetett járványügyi készültség idején az állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó egészségügyi intézmények tekintetében az irányítási hatáskört – az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérően – a rendészetért felelős miniszter gyakorolja az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv útján.

(3) Az állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó egészségügyi intézmények tekintetében a fenntartói jogkörök és irányítási hatáskörök gyakorlásában az (1) bekezdés szerinti minisztert az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv segíti.

2. Az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv vezetője és annak helyettesei, valamint az igazgatók részére megállapítható személyi illetmény

2. § Az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv

a) főigazgatójának személyi illetménye nem lehet kevesebb a vármegyei intézmény vezetőjének az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) és az Eszjtv. felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet alapján adható legmagasabb illetménye 110 százalékánál,

b) főigazgató helyettesének személyi illetménye nem lehet kevesebb a vármegyei intézmény vezetőjének az Eszjtv. és az Eszjtv. felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet alapján adható legmagasabb illetménye 105 százalékánál.

3. § Az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szervnél az igazgató személyi illetménye nem lehet kevesebb a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 1. melléklet II. táblázat C:7 mezőjében meghatározott összegnél.

3. A Budapesten és Pest vármegyében működő állami fenntartású egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók irányításának szabályai

4. § (1) A Budapesten és Pest vármegyében működő, állami fenntartású egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók közül az 1. melléklet szerinti egészségügyi szolgáltatók minősülnek irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézménynek.

(2) A 2. melléklet határozza meg, hogy a Budapesten és Pest vármegyében működő, állami fenntartású egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók irányítási szempontból az 1. mellékletben felsorolt mely egészségügyi intézményhez tartoznak.

(3) Az 1. melléklet szerinti, irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézmények önkormányzati fenntartású járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmények feletti szakmai irányítása illetékességi területét – a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – a 3. melléklet tartalmazza.

(4) A Budapesten és Pest vármegyében működő irányító vármegyei intézmények a 3. mellékletben meghatározott illetékességi területükön működő közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző intézmények által nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében részt vesznek a 6. § g)–k) pontja szerinti feladatok ellátásában.

4. Az irányító vármegyei intézmények kijelölése és a szakmai irányítás jogkörök gyakorlásának szabályai

5. § (1) A Kormány irányító vármegyei intézményként a 4. melléklet szerinti intézményeket jelöli ki.

(2) A 4. melléklet szerinti irányító vármegyei intézmény illetékességi területe az adott intézményhez tartozó – 4. mellékletben meghatározott – vármegyében található járásokra terjed ki.

(3) A 4. melléklet szerinti irányító vármegyei intézmény a (2) bekezdésben meghatározott illetékességi területén működő közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző intézmények által nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében részt vesz a 6. § g)–k) pontja szerinti feladatok ellátásában.

6. § A közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző intézmények által nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében az egészségügyért felelős miniszter az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv vezetője útján gyakorolja az alábbi szakmai irányítási jogköröket az Eütv. 155. § (19) bekezdés a) pontja szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervnél működő egészségügyi szolgáltató és b) pontja szerinti honvédelmi egészségügyi szolgáltató kivételével:

a) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást érintő szerződés előzetes véleményezése, az állami intézmények esetében azok jóváhagyása,

b) az egészségügyi közfeladat-ellátást érintő változásra irányuló megállapodás megkötése és a megállapodás alapján a döntés kezdeményezése, illetve ha az egészségügyi közfeladat módosításának nem feltétele a megállapodás megkötése, akkor a döntés kezdeményezése a jogszabályban meghatározott feltételek esetén,

c) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltató közfinanszírozott ellátásra kiterjedő kapacitása és ellátási területe módosításának kezdeményezése a jogszabályban meghatározott feltételek esetén,

d) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltatónak az Egészségbiztosítási Alapból származó bevételeit tartalmazó számla megterheléséhez való hozzájárulás a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény, valamint az ennek végrehajtására kiadott kormányrendelet szerint meghatározott esetben,

e) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltató működési engedélyének módosítása iránti kérelem előzetes jóváhagyása a közfinanszírozott egészségügyi ellátással érintett végezhető szakmák, az érintett ellátás progresszivitási szintje és formája, az ágyszám és a heti óraszám tekintetében,

f) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltató működési engedélyében szereplő közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatás szüneteltetéséhez és annak meghosszabbításához való hozzájárulás,

g) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltató ellátási területén az általa működtetett telephelyek működtetése során jogszabályban meghatározott ellátásszervezési feladatok ellátása az alapellátás, valamint a járó- és fekvőbeteg szakellátás területén,

h) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltató ellátási területén az általa működtetett telephelyek működtetése során részvétel az országos elvek alapján működő humánerőforrás- és eszközkapacitás-gazdálkodásban,

i) a közfinanszírozott egészségügyi ellátást végző egészségügyi szolgáltató ellátási területén az általa működtetett telephelyek működtetése során az országos elvek alapján történő telephelyi szakmaszerkezet koordinálása,

j) jogszabály alapján együttműködés a közfinanszírozott ellátást érintő gazdálkodás országos elvek alapján történő ellenőrzésében,

k) részvétel az országos elvek alapján előírt adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésében.

5. Az országos gyógyintézetnek, az országos társgyógyintézetnek, valamint a több ágazat irányítása alá tartozó országos gyógyintézetnek minősülő egészségügyi intézmények

7. § (1) Az országos gyógyintézetek és az országos társgyógyintézetek körét az 5. melléklet tartalmazza.

(2) Az országos gyógyintézetek és az országos társgyógyintézetek irányítására az egészségügyről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Az 5. melléklet határozza meg, hogy az országos társgyógyintézetek irányítási szempontból melyik országos gyógyintézethez tartoznak.

8. § (1) A több ágazat irányítása alá tartozó országos gyógyintézet az Országos Sportegészségügyi Intézet (a továbbiakban: OSEI).

(2) Az OSEI-t a sportpolitikáért felelős miniszter irányítja.

(3) Az OSEI feletti fenntartói jogkört a sportpolitikáért felelős miniszter közvetlenül gyakorolja.

6. Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet 2023. július 1-jén lép hatályba.

10. §1

11. §2

1. melléklet a 285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelethez

A Budapesten és Pest vármegyében működő, irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézmények

1. Észak-budai Szent János Centrumkórház

2. Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

3. Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

4. Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház

2. melléklet a 285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelethez

A Budapesten és Pest vármegyében működő, irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézmények által irányított egészségügyi intézmények

1. Az Észak-budai Szent János Centrumkórházhoz mint irányító vármegyei kórházhoz tartozó intézmények

1.1. Budapesti Szent Margit Kórház

1.2. Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő

2. A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézethez mint irányító vármegyei kórházhoz tartozó intézmények

2.1. Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2.2. Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

2.3. Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet

2.4. Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet

2.5. Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet

2.6. Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós

3. Az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházhoz mint irányító vármegyei kórházhoz tartozó intézmények

3.1. Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ

3.2. Váci Jávorszky Ödön Városi Kórház

3.3. Budapesti Károlyi Sándor Kórház

3.4. Kistarcsai Flór Ferenc Kórház

3.5. Veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ

3.6. Budapesti Uzsoki Utcai Kórház

3. melléklet a 285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelethez

A Budapesten és Pest vármegyében működő, irányító jogkört gyakorló egészségügyi intézmények szakmai irányításának illetékességi területe

1. Az Észak-budai Szent János Centrumkórház

1.1. Budapesten az I., II., III., XII. kerület

1.2. Pest vármegyében a Budakeszi, Pilisvörösvári, Szentendrei járás

2. A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2.1. Budapesten a VII., VIII., IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerület

2.2. Pest vármegyében a Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járás

3. A Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

3.1. Budapesten a XI., XXII. kerület

3.2. Pest vármegyében az Érdi járás

4. Az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház

4.1. Budapesten a IV., V., VI., XIII., XIV., XV., XVI. kerület

4.2. Pest megyében az Aszódi, Dunakeszi, Gödöllői, Szobi, Váci járás

4. melléklet a 285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelethez

Az irányító vármegyei intézmények

A

B

Vármegye

Irányító intézmény

1.

Bács-Kiskun

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház

2.

Baranya

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

3.

Békés

Békés Vármegyei Központi Kórház

4.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház

5.

Csongrád-Csanád

Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központ

6.

Fejér

Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

7.

Győr-Moson-Sopron

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház

8.

Hajdú-Bihar

Debreceni Egyetem Klinikai Központ

9.

Heves

Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

10.

Jász-Nagykun-Szolnok

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

11.

Komárom-Esztergom

Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház

12.

Nógrád

Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház

13.

Somogy

Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház

14.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház

15.

Tolna

Tolna Vármegyei Balassa János Kórház

16.

Vas

Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház

17.

Veszprém

Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház

18.

Zala

Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház

5. melléklet a 285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelethez

Az országos gyógyintézetek és az országos társgyógyintézetek

1. Országos gyógyintézetek

1.1. Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

1.2. Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

1.3. Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

1.4. Országos Mozgásszervi Intézet

1.5. Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet

1.6. Országos Onkológiai Intézet

1.7. Országos Sportegészségügyi Intézet

2. Országos társgyógyintézetek

2.1. A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet irányítása alá tartozó országos társgyógyintézet

2.1.1. Állami Szívkórház Balatonfüred

2.2. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet irányítása alá tartozó országos társgyógyintézet

2.2.1. Törökbálinti Tüdőgyógyintézet

2.2.2. Veszprém Vármegyei Tüdőgyógyintézet

2.3. Az Országos Mozgásszervi Intézet irányítása alá tartozó országos társgyógyintézet

2.3.1. Parádfürdői Állami Kórház

2.4. Az Országos Onkológiai Intézet irányítása alá tartozó országos társgyógyintézet

2.4.1. Mátrai Gyógyintézet

1

A 10. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 11. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére